A boncmester…

Írta: L. Timothy

Ha sosem mondták akkor is tudom uraim, hogy jó időbe telt mire képesek voltak elfogadni a fura foglalkozásommal együtt. Elég sok nötöl hallottam már, hogy bizony az én, de akár egy patológus orvos érintését, képtelen volna elviselni, mert kirázná a hideg, a gyönyör csúcsán is, ha eszébe jutna, mit művelünk mi a holtakkal. Mióta a világ, mindig eltemették azokat akik elmentek, és a legrosszabb körülmények között is megpróbálták méltóképpen örök nyugalomra helyezni az elhunytakat. Az, hogy boncmester lettem, a sorsnak köszönhető. Eredetileg orvosi egyetemre készültem, pár félévet el is végeztem, kihagyásokkal. Abba kellett hagynom, hogy pénzt gyűjtsek a tandíjra, és egyszer olyan állásajánlatot kaptam, ami egy boncteremhez kötött. Persze akkor még csak olyasmit bíztak rám, mint bisztróban a mosogatás, de odafigyeltem mindenre, mert ugy gondoltam, amit az orvostudományból ellesek, az a továbbiak során nem lehet káromra. Aztán hol ez jött közbe hol az, és én ott ragadtam a hullaházban, s mivel nem egy kiváló boncorvossal dolgoztam együtt rájöttem, végülis mindegy milyen címen csinálja ugyanazt az ember ha nem nyűgnek érzi amit tesz. A halottakhoz, legyen áldott a poruk is, jó gyomor, kemény természet kell. Sokan azt mondják: nincs jó sebész szadista hajlam nélkül, és hogy mit mondanak rólunk, akik a halál fogadótermében kerülünk össze a paciensekkel, azt jobb ha nem részletezem. Elég jóképű fickó voltam és mindig jókedélyü, vagyis nem okoztak gondot a lányok, később a nősülés sem. Szegény nagyanyám mindig azt mondta, amig gyerekek voltunk és szutykosan állítottunk haza: nem baj kicsim, a víz mindent levisz, csak a bűnt nem. Szerintem igy is van. Azt szoktam mondani a froclizóknak: én le tudom mosni a kezemről a szennyet, de akad olyan üzletember, aki annyira bemocskolja, hogy egy élet is kevés lenne a tisztára sikálásához.

A medikák és medikusok gyakori vendégek a hullaházban. Már akiket igazán érdekel az orvosi hivatás. Kevesen hinnék, hogy a legjobb sebészek a boncorvosokból lesznek, vagyis aki sosem akar műhibát elkövetni, aki nemcsak könyvből kívánja megtanulni, mi hol van, a világ legcsodálatosabb alkotásában az emberi testben, az leszáll oda, ahol beleláthat, és a hibalehetőségek kizárásával tanulhat meg mindent, amit egy operatőrnek tudnia kell. Egyszer ott lábatlankodott mellettem egy tizennyolc éves srác, alig iratkozott be az egyetemre, eljött hozzám, ráadásul olyankor, amikor tudta, hogy egyedül vagyok. Vékonyka kis srác volt, amolyan – bocsánat hogy élek, mindig félrehúzódó, csak a betűknek élő típus. Sokáig kerülgette a forró kását, amig kinyögte: sosem láttam még meztelen nőt… úgy értem testközelben… nem volna olyan halottja, akit, szóval aki szép és megnézhetném? Nem lepett meg a kérés, hiszen tudom milyen állat lakik a férfiakban, vagyis azok akik hosszu ideig el vannak zárva a nőktől, sőt a szabadságukat is korlátozzák darabokra tépnének, akár egy halott asszonyt is, ha tehetnék. Ahogy a nő lázba tudja hozni a férfit, arra a nők sosem képesek, vagy csak a vérmesebbje. Ugy tettem, mintha elhittem volna, hogy a vékonydongájú legényke szakmailag kiváncsi a női testre, és kiválasztottam neki az akkor éppen benn lévő legszebbet. Mert néha álomszép testek is akadnak, hiszen a halál sajnos nem kor és lepusztultság szerint szedi áldozatait. Kihúztam a tepsit, és ugy tettem, mintha dolgom lenne, a terem másik végében az iratokkal. Oldalról figyeltem mit csinál. Nem nyúlt hozzá, csak nézte, körbejárta, ameddig tehette, hiszen a tepsi vége, rögzítve van a hűtőkamra sínjéhez. A holttest még natúr volt, ugy értem boncolás előtti, de életében csodálatos lány lehetett. A haja, amely kevesen tudják: nem hal meg velünk, vagyis jó ideig nő még a halál után, vagyis nem csúnyább egy holt asszony fejéke, mint az élőé. Láttam, ahogy a fiú, meleg, belső indíttatással, kisimít egy fürtöt a halott arcából. Valahogy ugy, ahogy csak a nagyon gyengéd férfiak képesek rá, amikor kedvesükben gyönyörködnek. Aztán ujjai lassan végighaladtak az arcon és elértek a csodálatos mellekig. Megindító látvány volt, ahogy a tenyere rásimult a szelíd fehér halomra. Eszembe sem jutott, a beteges hajlam, inkább szántam szegényt, hogy az elsö női test, amit megérint, hideg és merev. Visszasiettem hozzá, mert tudom milyen sokat számit az elsö benyomás, és nem akartam hogy egy életre beleigya magát a halál hideg merevsége az ujja begyébe, vagy a tenyere melegébe, mert abból kifejlődhet bizonyos beteges hajlam. Sajnos vannak egy páran akik csakis a mozdulatlan, halott nőket kedvelik.

[rkey]

El sem tudnák képzelni micsoda ajánlatokkal kerestek meg az alatt a jó pár évtized alatt mióta ott vagyok. Ami kegyeletet sértett természetesen visszautasítottam, de a rokonok miért ne kaphatnának egy hajtincset, vagy egy halotti maszkot, és miért ne kérhetnék, hogy szerzettüket kozmetikázzuk ki amilyen szépre csak lehet. Arra nem igen vállalkoztam, mert az egy külön iparág, és akár hiszik akár nem ezerszer többet hoz a konyhára, mint a gyógyítás, vagy a boncolás. Dehát ki igy, ki ugy keresi meg a kenyérre vagy kalácsra valót. Én mindig tisztelettel nyúltam minden halotthoz, és gondolatban elnézést kértem tőlük, azért, amit tennem kellett velük, hogy előkészítem őket a boncolásra. Még gyerek voltam, amikor elvittek egy temetésre, ahol a közeli rokonok nem dobtak földet a koporsó után. A sírásók egyike, mielőtt elkezdte volna betemetni a gödröt, a rokonokra pillantott, mint aki várja, hogy ök. tegyék, aztán felemelt egy marék földet és beszórta. Legyen neked könnyü a föld! Hát nem gyönyörű gondolat? Elnézést kérni még attól is, aki nem érez. Jó, hogy vannak, akik bűntudatot éreznek, azért is, amiért nem kellene, és van a törvény, amely ki is mondja, hogy a hóhért, akasztás után, fel kell menteni az emberölés bűne alól.

De nem akarok eltérni a tárgytól. Az ember, ha egyszer beszélni kezd, csapong, akár a lepke, sok minden eszébe jut, olyan is ami másnak már nem újság, de érdekes. Szóltam már a ferde hajlamokról, de olyat, amilyet az Ez is Amerika c. filmben láttam, én sem igen tudtam elképzelni. Voltak bizonyos pusmogások boncberkeken belül, de ugy vagyok vele, amit én nem tennék, azt másról sem tudom elképzelni. A filmet megnéztem és mondhatom még a horrorkedvelök számára is, nehezen emészthető jelenetei vannak. Különösen az, amiben egy kollégám vett részt, vagyis elősegítette a halál jegyeseinek hátborzongatóan bizarr orgiáját, vagy nem is tudom minek nevezzem. Amit a – foglalkozását tekintve – kollégám tesz, csak a nagyon tehetősek tudják megfizetni, de mert a piacot mindig a kereslet határozza meg, ami eladható, arra akad vállalkozó is. Akkor is?! Hogy valakinek annyira kelljen a pénz… szóval. Aki nem látta a filmet, vagy gyengék az idegei, jobb ha most nem hallgat ide, de aki elképzelni sem tudja mire vetemedhet a föld legértelmesebb lakója: az ember, az figyeljen jól.

A fickó megrendelésekkel bőven el van látva, de odáig még nem züllött, hogy olyan halottal üzérkedjen, akinek hozzátartozói vannak, vagyis amiből baja lehetne. Minden hullaházban hónapokig hűtenek ismeretlen testeket, akiket senki nem kér számon, és akiket egy bizonyos kivárási idő után a polgármesteri hivatal temettet el, jeltelen sírba. Sok a hajléktalan, agyonhasználódott emberi test, akiket a kutya sem sirat, de neki fiatal kell és szép Lehetőleg nő. A fickó, nem mondom, hogy kolléga, mert hiénának is becézés lenne neveznem, ha befut egy szép holtest, és túl van a boncoláson, értesíti a megrendelőit, és előkészíti nekik, ugy ahogy elvárják. A testből kiszívatja a nedveket, átmossa az ereket majd balzsamozó folyadékkal tölti fel, amitől az elmerevedett test újra puha, és kellemes tapintású lesz. Aztán a szegycsonttól a szeméremdombig terjedő, elég slendriánul összevarrt boncsebet szexis fehérneműbe öltöztetve takarja el. Semmi sem drága. Piros fekete, vagy amilyen szint az Ur vagy urak parancsolnak, olyannal ékesíti a holttestet. Sokáig dolgozik, amig a test újra olyan lesz mintha egy szerelemre éhes görl, aki két szám között leheveredvén, alszik. Amikor a ruházatán semmi hiba nincs, a harisnyakötő, és a melleket jól láttató felsőrész is a helyén van, jöhet a frizura és a dögös smink. Szakszerűen viszi fel a púdert, pirosítót, rúzst, s a nő olyan szép, hogy senkiben nem kelt irtózatot. Különösen nem azokban az urakban, akik kettesével, vagy akár négyesével, éjfélkor megjelennek. Addigra a tetemnek, selyemmel bélelt nyitott koporsóban kell feküdnie. A hideg futkosott a hátamon, pedig láttam egyet – mást ennyi év alatt, amikor láttam, hogy az urak, elöbb különbözö szeánszon vesznek részt, amit vagy valamelyiküknél vagy a temetőben tartanak, aztán ki ilyen ki olyan virággal a kezében, besorakoznak a terembe, és ugy viselkednek a növel, mintha élne. Szájon csókolják, simogatják, és attól függően milyen beteg az elméjük, elmennek akár a végletekig is. Mindig nagy bűnnek tartotta az emberiség a halottgyalázást, de ök. azt tartják: amit tesznek éppen az ellenkezője, hiszen úgy kerülhet sírba a gyönyörű lány, vagy asszony, hogy az ö karjaikból, az ö becézésük nyomával gyönyörű testén, indul örök ellenségünk, a halál végső ölelésébe. Ök. úgy hiszik jót tesznek vele, megszépítik utolsó óráit a porból lett testnek itt a földön, hiszen fekhet még a nyirkos föld alatt, míg el nem enyészik a gyönyörűsége, kéjre csábító bájos ereje.

Azzal kezdtem, hogy sokan irtóznak tőlünk, akik halottakkal foglalkozunk. Most leszögezem, inkább azoktól kellene irtózniuk, akik még a halálból is hasznot húznak, élvezkedenek vele, és ugy adják veszik, mintha áru lenne, nemcsak szexuális indíttatással. Biztosan kíváncsiak, találkoztam-e tetszhalottal az elmúlt évek során. Valamikor előfordulhatott az élve temetés, de ma már, amikor a törvény és technika ilyen fejlett, elképzelhetetlen. Az is, hogy valaki tetszhalottként kerüljön a boncasztalra. Ha a halál beadta névjegyét az események lelassulnak. Két órát tölt a halott paraván mögött a kórteremben, aztán a halottasházba kerül, ahol szintén hosszu órákat tölt. Ma már a legtöbb elhunytat boncoljuk, de csak a bűnügyek áldozatait, – mi ugy mondjuk: biztos halottakat azonnal – , hiszen a nyomozás érdekében sürgős a jegyzökönyv. Akit golyó, vagy késszúrás ölt meg, netán elvágták a torkát, és pillanatok alatt kivérzett, azzal nincs mire várni. Egyébként rémes lehetne ott ébredni, ahol én a fél életemet töltöttem, ráadásul egy lepel alatt, és éjjel, amikor csak a szűrt fény derengi be a termet és csend van, olyan nyugalom, hogy jó ideig, még a segélykiáltásaira sem figyelne fel senki.

Ha mégegyszer születnék és emlékeznék a jelen életemben tanultakra, ahogy ezt ma már nem tartják elképzelhetetlennek a kuruzslók, sebészorvos lennék. Mint a két fiam. Ök hallgattak rám. Boncorvosként eltöltöttek néhány évet, és nem azért mondom, mert az apjuk vagyok, de kevés a náluk biztosabb kezű, kisebb vágással is remeklő sebész. Aki megszületett annak meg is kell halnia. Ez olyan törvény, amit egyetlen élőlény sem hághat át. Nekünk embereknek kell megtennünk mindent, hogy a saját és mások életét ha nem is széppé, de elviselhet övé tegyük, amig tart, aztán pedig, már akinek természete van hozzá, ugy indítsa útnak az örökkévalóság vagy az enyészet felé, hogy bármit tesz is vele, az emberhez méltó legyen. Talán érdekli önöket, hogy elfásásultam-e az évek során, mondjuk egy gyermek holtteste láttán? A halált nem lehet megszokni uraim, ezt nemcsak én mondom, hanem a nagy vesztesek, az orvosok is. Minden halál vereség és nemcsak az egyén kudarca. Van aki kenyeret süt, cipőt készít, van aki beteget ápol, kereskedik, virágot termeszt, de ha olyan szívvel lélekkel végzi, mint mi a sokak szerint perifériának nevezett terület dolgozói, akkor emelt fővel állhatunk oda majdan a halál elé: megtettem ami tőlem telt, isten adta, isten veszi el az életem… A halál megrendítő és nagyon igazságtalan. Mindenki másként éli meg. Láttam már olyan özvegyet, aki a férje után akart ugrani a sírba, és két hónap múlva férjhezment. Olyat is, aki nem öltött gyászt, de sosem tudta elfelejteni azt akinek örök szerelmet fogadott. Ki kívül gyászol, ki magába fojtja, ugy érzi: nem tartozik másra, mert úgysem érezheti át senki, mit veszített azzal, hogy elment akit szeretett A legszörnyűbb, ha fiatalok halnak meg, és sajnos legtöbbjük önpusztító módon. A drog, az ital, az esztelen száguldás… sok egészséges fiatal testet letarol. Pedig ha meg lehetne értetni velük, hogy ök., akik egészségesnek születtek, milyen szerencsések, hiszen ezer és ezer olyan társuk van, akik az ök. akarattal tönkretett veséikkel, tovább élhetnének, és örökké hálásak lennének érte. Ugyis annyi minden van, ami károsítsa a szervezetet önhibánkon kívül, miért keressük hát a bajt? Persze én könnyen beszélek: sosem dohányoztam, nem is ittam, és mert ezt látták a gyerekek, példát vettek rólam. Igen uraim, a példamutatás. Enyhén hátborzongató:mit érez az a fiatal, aki tudja, hogy az apja még a halálból is hasznot húz, ráadásul nem ugy ahogy a végtisztesség megkívánja, hanem gyalázatosan. Azt mondják a pénznek nincs szaga, én vallom, hogy van, ha nem is szaga, parazsa. Engem biztosan égetne a bűnnel, vagy csalással, keresett pénz, dehát nem vagyunk egyformák és én a sok furcsa között is ritkának számitok, ezért gondoltam: mesélek az életemről. Néha az is jólesik ha kimondhatja az ember azt, ami nyomasztja és honnan tudhatnánk ki miből okul, vagy szűri le a tanulságot… Egészségükre uraim! Igyunk, amig ihatunk, de sose részegségig, mert addig ember az ember, amig képes megállni a lábain, és elhatárolni magát olyan dolgoktól, amelyek inkább az ördög praktikái, mintsem maradéktalanul élvezetesek…

[/rkey]