Kevés nő vallja be, ha van egyáltalán olyan, hogy tudatosan kurvának készül. A legtöbbjűket az élet kényszeríti, vagy vezeti a legősibb mesterség utjára. Csakhogy ez az az út, amely több szintes, vagyis a legalsó, sáros, poros gyalogúttól, a márvány kövekkel kirakott sétányig sokféle változata van. Természetesen a legtöbben a poros, sáros útra csapódnak rá, mert ha próbálkoznának is, nem sikerül semmi kedvükre való kenyérkereset, és még mindig az látszik a legkönnyebbnek, legönállóbbnak, és legszórakoztatóbbnak. Engem családi példa terelt a cédaélet felé, de nehogy azt higgyék, jól kereső utcalány volt a rokonaim között. Mint köztudott minden emberi cselekedet mozgatórugója a pénz, és azzal, egyik nagynéném tudott legjobban sáfárkodni, helyesebben szólva, ő tudta legkedvezőbben kamatoztatni testi adottságait. Finoman fejeztem ki magam, pedig ha tiszteletbeli társasági hölgynek számított is, valójában velejéig romlott kurva volt. Még az utcalányok is bele – belegurguláznak néha az aktusokba, mert élvezik a partnert, vagy erotikus gondolataik támadnak közben olyan személyről, akikért megvesznek, de a nagynéném hideg fejjel, minden adottságát számba véve, a legjobb megoldást választotta: férjhez ment egy nála negyven évvel idősebb, pocakos, kopasz, örökké izzadó, jóságos úrhoz, aki annyira kívánta, hogy a fél karját is odaadta volna érte nemhogy a vagyonát. Mi volt a mérleg két serpenyőjében a nagynéném részéről? Az egyikben a frigidsége, vagyis annyit jelentett neki a többször, és több ifjúval kipróbált testi kapcsolat, mint egy jeges fürdő, a másikban a remek színészi képessége, és az, hogy aki hatvan éves, az józan emberi számítás szerint nem élheti túl a huszonévest, vagyis eljön az idő, amikor szabadon, kedvére élhet, anyagi megkötöttségek nélkül, tehát jobb helyre viszi be apportként a testét, mintha kuplerájt nyitna, amelyben – nagy forgalom esetén – maga is kisegítene. Kár, hogy az élet úgy hozza: az embernek szinte gyerekfejjel kell döntenie a jövőjéről, vagyis még nem igazán nagykorú, amikor már tudatosan készülnie kell egy pályára, mert ha nem, menthetetlenül lemarad, és vannak mulasztások, amiket sosem lehet behozni. Ö felszállt a legjobb vonatra: pár éven át extázist játszik, próbálja lázba hozni agg férjét még akkor is, ha szemlátomást lehetetlen, mindent megtesz, hogy örömet szerezzen neki – nem nehéz az eljövendő jómódot szem előtt tartva – és mindezért tisztelik, becsülik. Én csak annyit vettem át az ő életfelfogásából – bár korántsem vagyok frigid, hogy minden nőnek van olyan kincse, amiből tökét lehet kovácsolni, anélkül, hogy megvetés tárgya lenne. Két idegen nyelvet tanultam, mert a japán gésákéhoz hasonló foglalkozásra tettem fel a célt. Abból indultam ki, hogy ha azzal a képesítéssel titkárnőnek jelentkezem, legalább tizen megbúbolnak mire odaülhetek egy előszoba íróasztalához, és utána is akkor kapnak el a főnökeim, akiktől függök, amikor kedvük szottyan rám, vagy nem alkuszom meg, és vállalom a vándormadár státuszt. Úgy gondoltam, inkább leszek díszpinty, mint állásért kolduló veréb, és még a munkakört is lerázhatom, ha okosan választok beosztást. Bemutatkoztam pár helyen, mire végre úgy éreztem: megtaláltam a fészekrakásra legmegfelelőbb helyet. Több úr bejött a szobába, amelyben várattak, mire egy irodakukac megkérdezte, mit tudok. Állítom, ha azt mondom írni olvasni sem, akkor is felvesznek, de még hátra volt a legnehezebb: a munkaköri megállapodás. A szerződés remekmű volt. Minden szerepelt benne, ami őket védte az esetleges szexuális zaklatás stb. vádja ellen, és előírta nekem, mik a kötelességeim, de amikor a havi fixre, és az egyéb juttatásokra került sor, a lélegzetem is elállt. Nem volt leírva, de a legfőbb főnök – miután egy szállodai szobában elfogyasztott fejedelmi vacsora után kipróbált – elmondta, hogy neki állandóan rendelkezésére kell állnom, és egy – két igazgatósági tagnak is, de munkakörömhöz tartozik bizonyos hosteszi kötelezettség, ami azt is jelentheti, hogy naponta nyolc – tíz órám foglalt, vagy egy héten át lébecolhatok. A fickó elég célratörő volt az ágyban is, és ami miatt igazán megkedveltem az utána következö óra volt. Be nem állt a szája. Beszélt, mesélt, panaszkodott, vagy csak sorolta az otthoni gondjait, vagyishogy a felesége miatt kénytelen házon kívüli nyugodt szexet biztositani magának, mert különben belerokkanna a szekérhúzásba. Sok tyúkeszű nő azt hiszi, a férfi csak a tömésre vágyik, ha félrelép. Nekem elhihetik, ha tudják, hogy a csinos pipi tálalásra kész, de nem muszáj enniük belőle, mert hallgatni is nagyon okosan tud, becézni, simogatni, egyetérteni vele, legtöbbször már csak hálából akarnak elmenni a végletekig, de – ha rajtuk múlna – inkább a feleségüket boldogítanák egy olyan lelket megtisztító, szinte üdítő panasz, vagy meseáradat után. A legtöbb feleség nem érti meg a férjét, azt hiszi csak a nyugodt családi háttér megteremtése a gyereknevelés, és a heti egy – kétszeri – muszáj – házastársi kötelesség nyújtása tartozik rájuk, pedig a férfiaknak lelkük is van. És ráadásul némelyiknek, mekkora?! Amikor az első – más államból érkező üzleti partnerükkel összeismertettek, tudtam, hogy abból a körből választok magamnak férjet, hiszen messziről jött ember azt mond amit akar, és rajta kívül másnak nem kell tudnia arról, ki a felesége, fő hogy mi ketten csípjük egymást. Én sosem megyek direkt fuvarba, mindig elegánsan felöltözve vacsorázni, várost nézni, vagy egyéb programokkal kezdek, és előfordul, hogy a vendég nem is igényel többet, mert olymértékben kikapcsolódik a velem töltött órák alatt hogy elszáll a bátorsága, odalesz az elszántsága, mivel különben monogám természet, és azzal az elhatározással jön el otthonról, hogy kell valami új, valami izgalmas a szexuális életében, mert a szótlan – sótlan házastársi kapcsolat csak javulhat az ő félrelépésétől, és inkább növeli a potenciát, mint koptatja.

Nyolc éve vagyok díszpinty. Remek lakásom van, fényűzően berendezve, mert az idegen urak külön is honorálják a szolgálataimat, pedig semmi extrát nem kapnak, csak értelmes együttlétet, amire egy normális aktus teszi fel a koronát… óvszerrel, vagyis biztonságos módon, de az hogy értelmes, szinte velük egyenrangú élőlénnyel szeretkeznek, feledteti velük, hogy otthon mezítláb is moshatnak lábat, mégsem érne fel a gyönyörérzetük azzal, amit tőlem kapnak. Vigyázok rájuk, rátapintok a gyengéjükre és… ember tervez, isten végez. Mindig csinos, korban hozzám való, szuper férjre vágytam, akinek nem lesz restellnivalója miattam, mégis igent mondtam tegnap az elnöknek, akivel nyolc éve kötelességből vagyok együtt, ha nem is mindig azzal fejeztük be, amire gondolnak, de azt mondja: nem találna nálam megértőbb, szellemileg is vele egy szinten álló, társat, aki ráadásul észvesztően erotikus hatással van rá. Nyolc év nagy idő. A nagyasszony időközben félrelépett – mindig az dobbant akiben a hiba van – és elváltak. Végigcsináltam vele a válságállapotot, azt sem kellett restellnie, hogy zokog a keblemen vagyis, van ami összekössön bennünket. Egy éve bírja magányosan, de most megkért: legyek a felesége. A kérése elbűvölt. Eddig is szerettem, becsültem, mint embert, mint rám mindig felnéző férfit, de mint amikor a fekete fehér film hirtelen kiszínesedik, rájöttem hogy tulajdonképpen mindent neki köszönhetek. A jómódot, a sokféle partnert, a tanulságot: hogy minden férfi egyforma, de a nő bármelyikből ördögöt, vagy angyalt csinálhat, és ő már nem lesz féltékeny, megbecsül, hát még ha – életút tervem másik felét sem feladva – szülök neki néhány gyereket. Az a tizenhat év ami köztünk van, nem a világ, és nyolc év alatt meg lehet ismerni egy férfit, – minden rossz és jó tulajdonságát kendőzetlenül – , olyan viszonyban ami köztünk volt. Vége a díszpintységnek, de már nem is bánom. Annyi panaszt, önsajnálatot, megalapozatlan vádat kevés nő hallgat végig, mint én, és sokszor sajnáltam, hogy nem ismerem önagyságát, vagy nem írhatom meg neki névtelenül: mit tegyen és mit ne, hogy vissza fordítsa a dolgokat. Dehát az életét mindenki úgy éli, ahogy akarja, és úgy rontja el, ahogy női gőgje diktálja.