A farmer

Írta: L Timothy

Sosem hittem volna, hogy valaha kitárulkozom valaki előtt, de most a néhány korty kitűnő ital, a kellemes pipafüst, és a sorra elhangzó vallomásszámba menő életbeszámoló arra késztet mondjak én is valamit a régi korról, amit legjobb volna talán elfelejteni. Ha végighallgatnak, megértik, miért kínoznak ilyen fájó gondolatok. Apám farmer volt, nem túl nagy tanyával, kevés állattal, és igencsak szűkösen éltünk, mégis azt akarta, hogy tanuljak. Megérezte, hogy a jövő kulcsa a tudás, és a földből élő ember sem érheti be azzal, amit az őseitől tanult, vagy ellesett. Neki lett igaza, de hosszú út vezetett odáig. Nem irigylésre méltó egy farmergyerek sorsa, ha nagyvárosba kerül, még akkor sem, ha nem rí ki a többi közül. Én pedig igencsak kilógtam, nemcsak a feszélyezettségérzetemmel, hanem szerényebb holmimmal és kevesebb tudásommal is. De kemény lélek szorult belém és elhatároztam, ha az első hetekben mosolyognak is rajtam a többiek, eljön még az idő, amikor felnéznek rám. Tanultam, akár egy megszállott, de amikor csak tehettem hazamentem, mert nem volt semmi amit úgy szerettem volna, mint a földet és az állatokat. A természet maga a csoda. Ha elgondoljuk hogy mi lesz egy parányi magból, a nap melege, az eső éltető nedűje és a föld ereje által, csodának vagyunk tanúi. Apám adott nekem egy darab földet kísérlet gyanánt. Szakasztott olyan volt, mint egy tangazdaság, csak liliputi megelevenítésben. Apró parcellákba vetettem ugyanazt a magot, de valamennyit más – más bánásmóddal kezeltem, és bár ugyanaz a napfény ragyogott ugyanazon magból kikelt növényekre, de mert nem kaptak ugyanannyi esőt és trágyát, vagyis tápanyagot ha nem mindegyik ágyast kapáltam gyakorta, más – és más lett a termés. Csak az ámított el, amikor ugyanabban az eresztésben, szinte egész kalásszal kimagasló búzaszállakat láttam. Vajon mi húzta őket az ég felé, hogy voltak képesek elhagyni a többit, mennyivel iparkodtak keményebben, szívták a nedvességet, eresztették mélyebbre a gyökereiket a többieknél, csakhogy kilássanak a fejük felett és gyönyörködhessenek, a világban, amíg nem jön az aratás és a kasza éle el nem vágja a szárukat. Mint tanyán élő gyerek tisztában voltam az állatok hasznával, szaporodásuk sem volt titok előttem, nem lestem rájuk, amikor éppen azt csinálták, csak a macskára haragudtam, mert kandúr lévén, amikor rájött a bagzás: éjszakákat nem hagyott aludni bennünket. De a kutya sem volt sokkal jobb, az meg, ha kan volt elbitangolt, úgy ment a szuka után, hogy se víz, se étel, csak a vágyott illat, és a fajfenntartás késztetése. Az ösztön hajtja az állatokat, mint ahogy a farmer sem dísznek tartja egyiket sem. A macska egeret fog, a kutya őrzi a házat, de sokáig furcsálltam: miért van, hogy összeragadnak, jó darabig nem tudnak szabadulni egymástól, amikor éppen rajtuk van a kangörcs. De hát az életben mindennek oka van. Mint ahogy annak is, hogy egyszer amikor hosszabb szünetre mentem haza, rácsodálkoztam az új szolgálóra. Anyám akkoriban már betegeskedett, és a farm nem lehet meg női munkaerő nélkül. Főzés, mosás, fejés, akkor még kézzel ment, szóval beléptem az istállóba és megláttam öt. Ott ült a tehén mellett egy kis széken, két térde között a sajtár és hallottam, ahogy bugyogva, nagy sugárban folyik bele a tej. Néztem a kezét, ahogy a jókora tőgyekből, a csecsek nem is könnyű húzásával kifeji a tej minden cseppjét. Fura érzésem támadt, pedig ö nem is figyelt rám. Homlokát odanyomta a Cifra oldalához és fejte, miközben nekem kiment a térdemből minden erő. Mindigis jó fantáziájú gyerek voltam, de a cserfes szája igencsak meglepett. Mihelyt észrevett, elnevette magát. Szívesen lennél a tehén helyébe, mi? Nem is tudtam mit feleljek.

[rkey]

Azt hiszed neki nem megkönnyebbülés, hogy leadhatja a tejet, hogy megszabadul a feszit érzéstől? Benned nincs gerjedelem, nem érzed úgy, mintha szét ékelne valami? Csak álltam hátamat az ajtófélfának vetve, mint akit megbabonáztak, miközben ö letette a teli sajtárt, befejezte a fejést, és félrerakva a három lábú széket odalépett hozzám. Sosem láttam addig olyan kéjsóvár női arcot, pedig mint később kiderült alig volt annyi idős, mint én. Várj itt! – mondta és kiment, de hamarosan visszajött, markában egy vizes ruhával. Langyos vízbe mártotta, isten tudja hol, de nem hagyta kihűlni, amíg a nadrágommal babrált. Képtelen voltam tiltakozni, akadályozni, olyanná lettem, mint akit megbűvöltek. Amikor elérte, amit keresett, gondosan megmosta, mint a tehéntőgyet szokás, mielőtt gondos gazdasszonyként fejéshez kezd, aztán odatette a széket a feneke alá és hozzálátott. Csak úgy rángatott a vágy, vagy a görcs, vagy a hideg: ki tudja mi, mert ha próbálkoztam is addig lányokkal, de nem kerítettek ekkora feneket a dolognak, csak odaálltak, elém háttal, vagy hátradűltek a kocsiba, és pár pillanat alatt vége volt. Sosem felejtem el az ordenáré, de vagyonis vágyat keltő szavakat amiket sorolt, miközben olyan gyengéden, mégis célratörően végezte a dolgát, hogy minden erőm elhagyott. Nem akarom elismételni. Minek is? Hiszen valamennyien voltunk már hasonló helyzetben, amikor a kedvesünk mindent megtett, csak a szokásost nem, hogy a kedvünkbe járjon. Csodálatosan érző, játékos táncos nyelve volt, és olyan gondosan tett rendbe utána, ahogy a csecsemőt rakja tisztába az anyja. Holnap újra fejek, ha gondolod, rád is sort keríthetek! – nevetett aztán fogta a sajtárt, és bement a házba. Percekig álltam a falnak dőlve és húztam az időt, mert biztos voltam benne, mihelyt belépek, a szüleim azonnal látják rajtam, mit műveltem. De nem volt semmi baj. Apám ugyan furcsán nézett rám, de anyám szegény akkor már nagyon szenvedett, és magával volt elfoglalva. Legközelebb a temetésére mentem haza, és köpjenek le uraim, azt hittem a szívem szakad bele a fájdalomba, de más a hirtelen, és más a kegyelemből jött, sok szenvedésnek véget vető halál, mert képes voltam akkor este is bujálkodni, és még arra is rávett a kis cafka, hogy próbáljuk ki a sarokba rakott alomszalmát is. Apám a rokonokkal volt elfoglalva, én pedig gyarló vagyok, mint bárki más, és megtörtént, de valahogy annak nem volt se íze se bűze, ahogy mi farmerek mondanánk. Olyan rutinölelésnek tűnt, és ö is észrevehette magát, mert odasúgta: amíg rend beszedtük magunkat: holnap megint fejünk, úgy nekem is jobb. Ugye szereted amit a szám művel?

Egyre nehezebben ment a tanulás, az eszem mindig ott járt a tanyán. Mentem volna, de tudtam hogy maradnom kell, mert apám nem azért dobja ki a sok pénzt a művelésemre, hogy ugyanolyan nehéz életünk legyen, mint addig volt. A farmerség is lehet vállalkozás, jól jövedelmező üzlet, ha megszervezik, kézben tartják, gépesítik, kölcsönnel javítják fel a működtetést, vagyis tanultam éjjel nappal, csakhogy ne gondoljak arra a buja cselédre.

Amikor legközelebb hazamentem odasúgta: menjek az istállóba. Apám a szomszéddal iszogatott, én pedig kisurrantam és pár perc múlva azt is elfelejtettem, hogy főiskola van a világon. Az a lány mindent elkövetett hogy úgy, és annyiszor dobjon magasba a kéj, ahogy és amennyiszer lehet. Szinte minden erejét, majdnem kétségbeesésnek ható akarását beleadta a boldogításomba. Érzel ugye? Ugye egészen érzed, hogy a tied vagyok? Elkérdezte vagy tízszer, pedig felesleges volt, hiszen neki is éreznie kellett, ami engem boldogított. Azt hittem másnap folytatja ahol abbahagyta, de nem. Úgy került, olyan szolidan viselkedett, akár egy apáca. Mi ütött bele? Tudtam, hogy semmi nem akadályozhatja meg a szeretkezésben, túlságosan nagy vágyú teremtés volt ahhoz, hogy akár a nehéz napok is gátat vessenek a vágyainak, és akadályozzák a gyönyöritésben. Nem egyszer lett az enyém úgy, hogy olyan lettem, mintha szűz növel feküdtem volna össze. Azt mondta olyankor neki a legjobb. Ki érti az emberek gusztusát, de ha neki jó nekem is jó volt, hiszen ritkán jártam haza, és azt sem tudtam előre kiszámítani mikor érkezem, a kéj pedig jólesett. Négy napot töltöttem otthon anélkül, hogy valami is történt volna. Szinte bujt előlem. Ha utána mentem, azonnal ott termett apám is. Mire megértettem, hogy ezek összeszűrték a levet, és ki tudja mióta már, majd beleörültem. Egy kútra járni vízért az apámmal, nem túl dicséretes dolog, legalábbis mifelénk úgy tartják, hogy a tisztesség mindenekelőtt.

Aztán legközelebb egy táviratra mentem haza. Apámat kaszálás közben agyoncsapta a legelőn, a villám. Azt hittem csak az a kis cafka akar látni, hihetetlennek tűnt, hogy azt az életerős embert, ilyen ritka valami vigye el. De a hír igaz volt. A fejőlánykát talpig feketében találtam. Ki volt sírva a szeme tisztességesen, én nem tudtam sírni. Elég kemény lelkű voltam gyereknek is, de amióta sejtettem hogy apám, és az a kis cafka, akiért rázott a hideg, pedig… anyám teste még el sem enyészett a földben, valami irtózatos harag gyűlt bennem. Még az is eszembe jutott, hogy az én hangtalan átkom vezette a villámot éppen oda, ahol apám… de az képtelenség.

A temetés után amikor mindenki elment és ketten maradtunk leszedte az asztalt elsötétítette a szobát és levetett magáról mindent. Most már nem kell titkolóznunk! – mondta, de belőlem feltört az undor. Nem kellesz! Öltözz fel. Rohadt céda vagy! Apámmal is lefeküdtél! Nem tagadta. Ott állt előttem sosem látott gyönyörű meztelen testével, és abban a pillanatban semmi nem érdekelt, még azt is megbocsátom, ha netán apámat ö ölte volna meg. Úgy dobtuk magunkat egymás karjába, és olyan eszeveszett szeretkezésbe kezdtünk, mintha nem is halottas házban lettünk volna. Már hajnalodott, amikor kimondta: gyerekem lesz. Sokáig tartott mire meg tudtam kérdezni: tőle? Ki tudja? – zokogta és csókolni kezdett, olyan vadul, szinte bocsánatkérően, hogy nem volt szívem elrúgni magamtól. De hát minek is tettem volna. Ha a lány állapotos, nem kerülhet tanyán kívül a szégyen. Úgyis akadnak rosszakarók, hát még ha elkezdenek beszélni, hogy apám hozta olyan helyzetbe. Nekem kell ez a gyerek! – mondta összeszorított szájjal. Miért? Mert az övé, vagy mert általa akarsz beülni az örökségbe, a zabigyerekeddel akarsz farmerné lenni? a-nem mindegy? Esküszöm, sosem volt dolgom mással, csak apáddal, és veled. Nem mindegy neked hogy a magzat, akit a szívem alatt hordok a testvéred, vagy a gyermeked – e. Ha megkönyörülsz rajtam és nem hagysz szégyenben, alázatos szolgálód leszek, amíg csak élek és szülök neked olyan utódokat is, akikkel kapcsolatban nem lehetnek kétségeid. Mondd, hogy nem volt jó velem? Nem tudtam azt mondani, mert hiába kerülgettek a városban a lányok, egyik sem kellett, égő vérem csak utána ácsingózott. Feleségül veszlek, mielőtt meglátszik rajtad, hogy… Elvettem. Három hónap volt még a diplomáig, de teljes gőzzel kezdtem neki a szervezésnek. Apámmal sok bajom lett volna, az öregekben túl sok az óvatosság, vagy inkább maradiság, pedig aki nem mer, az nem is nyer. Kölcsönt vettem fel, földet béreltem, tenyészmarhát hozattam, és mire megszületett a nem is tudom mim, de én mindig fiamként szerettem, beindultak a dolgok. Az én asszonyom nemcsak a szexet művelte teljes testbedobással, de talpon találta a hajnal és sokszor elmúlt éjfél, mire ágyba került, de akkor sem, lökte el a karom, ha ölelni akartam. Ha látta, hogy jártányi erőm is alig van, lefektetett a padra, amelyiken disznót szoktunk vágni és meleg vízzel lemosott, majd miután minden férfierőmet kivéve, megfickósított: hagyta, hogy kényeztessem. Ö hogy csinálta? – kérdeztem tőle egyszer, mert az apámmal való közösködéssel csak nem tudtam egyenesbe jönni. Mint a kakas. Akár hatszor is egy este, de arra sem volt időm, hogy észbe kapjak és már vége volt. Nem irigylem szegény anyádat!

Talán akkor bocsátottam meg neki mindent. Nem irigylem szegény anyádat! Mert igenis: sajnálatra méltó az asszony aki úgy éli le az életét, és viszi kínja a halál karjaiba. Sosem érezte az ölelés édes izét, nem volt módja megismerni a testi örömök buja kéjét, hiszen mire feltámaszthatta volna benne a belső vonzalom a vágyat, már nem volt ami égbe repítse.

Hogy megbántam-e valaha is a kényszerű házasságot? Soha! Hiszen ha elgondolom, hogy egy városi lány nem sokáig bírta volna azt a hajszát, amit egy farm diktál, és közben születtek a fiaim, egymásután négy, vagyis azzal a senki fiával összesen öt. De nem tudnék különbséget tenni köztük, vagyis ö talán a legközelebb áll hozzám, mert jó esze van, és sokszor mintha magamat látnám benne. Újítani akar, vannak ötletei, az esze vág mint a beretva, vagyis nem kétséges, hogy tanulnia kell. A farm azóta ötször akkora lett. A kölcsönt kifizettük és régen nyereséggel termelünk már. Ha valaha volt is egyet nem akarás a feleségem és köztem, az nem veszekedés, az csak akkor jött elő, amikor megpendítettem, hogy tönkremegy a keze a fejésben, kellene vennünk egy fejőgépet. Olyankor csak rám nézett, a szemében megjelent valami csodálatos tűz, és megértette velem, miért nincs szükségünk a masinára. Amikor már tíz tehén állt az istállóba és a gyerekek is egyre csak jöttek, mégis beleegyezett. Azóta negyven tehenet fejek géppel, vagy ö vagy én, de amikor befejezzük, ott az istálló párás melegében, újra eljátsszuk azt a régi jelenetet. Csodálatos feleséget kaptam, aki csak a legnagyobb fiunk esküvőjén mondta el, hogy apám megerőszakolta, szűz volt még, amikor engem a fejéssel megszédített, de annyira akart, úgy kívánt, mint valami istenien finom tortát, amit nem lehet nem megkóstolni csak vágyni rá, és sosem tudna betelni vele. Mit mondhattam volna minderre?! A hirtelen lángú, gyorstüzelésű, hamar hamvadó vágyú férfiak sokszor folyamodnak erőszakhoz, mert azt hiszik azzal, hogy ök olyanok, akár a kakas, és elbírnának akár hat tyúkkal is, királykodhatnak a szemétdombon, pedig ma már tudom, hogy félárbocra eresztett vágyakkal is lehet egy férfi kimondhatatlanul boldog egy olyan nő mellett, aki odafigyel rá, akinek örömet jelent az érintése is, és aki boldog, ha örömet adhat, hiszen tudja, hogy adni a legnagyobb gyönyörűség. Sose keseredjék el egy férfiember ha lejjebb kell adnia a szexben, hiszen azt ma már egy farmer is tudja: ha olyan szerencsés hogy rátalált az igazi párjára, hogy egy embernek nemcsak egyféle érzékszerve van, és ami két ember között, a másik boldogítására történik az sosem lehet bűn, vagy restellnivaló…

[/rkey]