A fejőlányka

Semmi közöm a mezőgazdasághoz, farmot is csak filmen láttam, mégis első szeretőm rám ragasztotta a fejőlányka becenevet. Azt mondják kézzel tehenet fejni, nem könnyű, vagyis tanulni kell, mint mindent, amit tökélyre akar vinni az ember. Engem a véletlen vezetett rá, hogy ne várjak a testi szerelemmel együtt járó kéjre, hanem mielőbb képezzem magam olyanná, hogy aki ölel, megmeredjen a kéjtől, akár a béka. Csitri voltam amikor anyám barátnőjét, aki háromszor elvált: kihallgattam. Mindenki tudta róla, hogy csak akkor tér magához reggelente, ha túl van a kettyintésen, és ha egy nap nem akad, akire kedve szottyan, nem látja értelmét az életnek. Azt hiszem fehérmájú lehetett szegény, és lassan fel is adta, hogy házassággal próbálja megoldani gyönyörszükségletét. Talált egy kivénhedt milliomost, akinek az is gyönyörűséget okozott ha mesélt arról, amit más férfiakkal átélt, miközben kezeit bevetve próbálta lázba hozni a kisöreget, aki az értő próbálkozást díjazta, vagyis mindketten megtalálták a számításukat. Az a barátnő próbálta anyámat okítani, hogyan szorongassa meg partnerét, hogy éreztesse: együtt van vele: mert a hüvelyfal képes rugalmas mozgásra, és nemcsak az orgazmus néhány pillanatában, hanem saját akaratunkkal, akár órákig elhúzódó szeretkezésnél is. Anyám nem hitte, de ö próbált bizonyítani. Szorítsd össze a farpofáidat. Na, mit érzel?! Mintha felszívnád a női mivoltodat, igaz? Vagyis ez egy olyan szex torna, amit bármikor, bárhol gyakorolhatsz, tréningben lehetsz és nőiességed sosem veszít a szívó erejéből. A férfiak megörülnek tőle és aki még nem  rajtra kész, csak éppen odavánszorog a starthoz, mihelyt ráfogsz, harcra késszé válik, és szinte kifogyhatatlan lesz a dicsérő beceszavakból. Ennyit hallottam és ez elég is volt. Attól kezdve, óra alatt, olvasás közben, tévét nézve, utcán várva, mindig sóhajtottam egyet az alsó testemmel, vagyis összeszorítottam a farpofáimat, és éreztem, hogy olyankor izgalmas dolog történik odabenn. Egyetlen fickót sem hagyhat hatás nélkül, ha érzi, hogy nemcsak a partner szája, ujja, teste van oda érte, de legbelül is, ott, ahol minden férfi eszét veszti, hiszen ha nem úgy lenne: egyik sem erőlködne inaszakadtáig, hogy beljebb jusson amikor úgyis tudja, hogy mindennek van határa. Nem siettem elveszíteni az ártatlanságomat, amely fizikailag meg volt ugyan, – de elméletileg akár diplomás is lehettem volna a szexben, – mert kár lett volna, izzadó tenyerű, kapkodó lihegő sihederekkel kezdenem, amikor tudtam, hogy én, egy igazán értő szerető számára is unicum leszek. Aztán jött apa egyik barátja. Majdnem annyi idős volt mint ö, és agglegény. Amíg kislány voltam alig vett észre, de mihelyt láttam, hogy zavarba jön, ha elébe kerülök, és a víz is kiveri, ha elvonaglok előtte, hagytam, hogy azt higgye: ö választott, ö hódított meg. Tudtam, hogy megszámlálhatatlan szeretője volt, és értette a módját, a nők boldogításának, csakhogy kettőnk közül ö lepődött meg jobban, amikor először dárdán kaptam. Hitetlenkedett. Véletlennek tartotta. De én nem hagytam abba, és ütemesen becéztem legbecsesebb testrészét, a legmelegebb helyen. Őrjöngött, csókolt, dobálta testét a kéj, és a csúcson, ami persze nekem még nem lehetett az igazi, hiszen csak a fájdalomra és a megfelelésre figyeltem, félájultan azt suttogta: te… te kis fejőlányka te. És elmagyarázta mit érzett. Ö farmergyerek volt, fejt is amíg otthon lakott és volt fogalma arról miért adja le a tehén szívesebben a tejét, ha nógatják, vagyis értő kezek, netán gyengén szívó fejőgépcsapok, szorítják. El akart venni feleségül, de nem ettem meszet. Annyira belejöttem a kéjelgésbe, és persze hagytam hogy megismertesse  az élvezetek elképzelhetetlenül széles skáláját, aztán szakítottam vele, mert tudtam: az évek nem használnak a férfiasságnak, míg egy nő akár élete végéig aktív marad, és ha letakarják, egy szexbomba plakátjával, a rajta ügyködő fickó könnyen beleélheti magát, hogy nem egy fogatlan, csiparánc matrónával kéjeleg, hanem azt öleli, akit a kép ábrázol. A nők azon a részen nem öregszenek, persze csak akkor, ha odafigyelnek arra is akár a torkukra, vagy a szívükre, mert a férjem nőgyógyász, és nem azért mondom, de ennek ellenére én tanítottam meg szeretkezni. Néha nem hiszi el, hogy az fekszik a vizsgálóasztalon akinek a kartonja előtte van. Hetven éves asszony, és egy fruskának is becsületére válóan gusztusos, rózsaszín, jól karbantartott a női csalétke. Persze olyan paciense is van, aki még innen a harmincon: olyan akár egy markotányos nő akin nemcsak a saját, de az ellenfél serege is végigmasírozott,  pedig gyakorta tisztességes asszony, vagy azért az. Most már kezdik tanítani a sextornát, de nem muszáj szint vallani, mert mint már mondtam, bárhol, bármikor gyakorolhat aki ráteszi a célt és a férfiak megörülnek a fejőlányokért. Azóta fejönö lettem. A férjem hív így, pedig nem szóltam neki arról a régi névadóról, csak hát amit érez, arra nincsen jobb szó, és odavan érte, amikor közben is próbálom szeretgetni, simogatni, és megszorongatom, vagyis éreztetem vele, hogy nemcsak egy meleg hely ahol van, hanem a mennyország, ahova kéjes, és végtelen lépcsősoron vezet az út. Tíz éve vagyunk házasok, és ha előtte voltak is szeretőim, de mióta öt, kedvemrevalóvá dresszíroztam, eszembe sem jut, hogy meghalljam más férfiak bókjait. Mi értelme volna? Amikor először feküdtünk le, nem hitte el, hogy amit átél nem véletlen. Aztán megnézett közelről, és elámult. Mert más a szakkönyvek rajza más a beteganyag alsó fele, és más a – teljes átéléssel – élőben szemlélés. Nem okolom, hiszen a szabónak nincs ruhája, a cipésznek cipője, miért kellene hát a nőgyógyásznak úgy ismernie a női szemérmet, hogy azt is tudja mire képes ha rafináltan irányítják. Mert ha odakerül, a nőgyógyász is férfi és ha egész napi élményei kiábrándítóak is: folyás, szülés, viszketés, küretek,  de mióta engem ismer, odafigyel a dolgokra, és gyakorlatban tapasztalja, hogy mi a jóleső kívül  és mire vagyok képes belül. Nagyon szeretjük egymást, és ha két ember odavan a másikért kell hogy bevessenek a kapcsolatukban némi helyzetmegoldási készséget. Ha látom, hogy fáradt, hogy nehéz napja volt, lefektetem: én is meztelenre vetkőzöm, hogy finoman, erotikus érintéssel, ellazító masszást végezzek rajta, aminek persze mindig az a vége, hogy nemcsak magamat hergelem bele a lehetőségbe, hanem ö is megkívánja azt, aki mindig tudja neki mi a jó, vagyis még a gondolatait is lesi. Vagy fordítva: ha engem lát fáradtnak, tudja mivel dobhat fel legjobban. Sokan nem hiszik, de a boldogság szépit. Aki orgazmus közben partnerére figyel, elámul a kisimult vonásain és a drága arcon, amit földönntuli gyönyör leng át. Tuti, hogy akit igazán szeretnek, és aki képes az érzés viszonzására, az tudja, hogy az élet csodaszép, és egy szeretkezés sok mindent megold, még akkor is, ha néha kicsit nehezen indul a dolog!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>