Azt hiszem nem sok nő, mondhatja el magáról, hogy egész életében egyetlen férfival volt dolga, akin jó pár évig mással osztozott. Ebben az egy mondatban benne van egy járomfelvonásos dráma, de számomra a boldogságot jelenti. A szüleim autóbalesetben haltak meg, hat éves koromban, és mert a rokonaim nem vállaltak, intézetbe kerültem. Aztán egy házaspár örökbefogadott. Azt mondták azért, mert a feleség fél a szüléstől. Nyolc éves voltam akkor, és hamar rájöttem mitől félt. A házasélettől, a férje kielégíthetetlen vehemenciájától, az örökké simuló, gyengéd közeledésétől. Frigid volt, akár egy jéghegy alja, mert a csúcsával valahogy még megbirkózhat egy férfi, de vele semmire nem ment apám, viszont élni sem tudtak volna egymás nélkül. Azt mondják a háború esztelen dolog, mert békésen mindenben meg lehet egyezni, erre legjobb példa a szüleim megállapodása: ugy határoztak, hogy magukhoz vesznek egy leánygyermeket, akivel apa eljátszadozhat, persze észnél kell lennie, de a gyengéd babusgató ösztönét kiélheti rajta, és később bevezetheti a szexbe, magához szoktathatja, és annyit használhatja, amennyit akarja. Ugye döbbenetesen hangzik, pedig nem is olyan rémes. A mama nagyon szeretett, a maga rideg, vénlányos módján – sokszor azt hittem nincs is szíve, mert ha lenne, nem osztozna azon, akit szeret – ellátott, gondoskodott rólam, tanult velem, de este, én feküdtem be a dupla ágyba, apához. Nem részletezem, mert tudom nem mindenki, gondolkodik egyformán az erotikáról. Egy biztos – apám sosem volt erőszakos, sőt. Alig vártam az estéket és mindig anyám csókjával bújtam be mellé. Betakart bennünket és átment a másik szobába. Hu, micsoda elalvás előtti órákat éltem át. Sokszor álmomból is felneszeltem arra, hogy puha, meleg, izgatóan bársonyos szája a testemet becézi, de sosem okozott fájdalmat. A nyelv – ha be is tud keményíteni, a leggyengédebb becéző eszköz, amit a férfi bevethet.

Tizennyolc éves koromban mama nagy partit adott. Alig vártam, hogy véget érjen, pedig sok barátnőm volt ott a párjával, akiknek be nem állt a szája, ha szexről esett szó. Én hallgattam, de gondolatban a számat nyalogattam, akár egy pákosztos macska. Végre hárman maradtunk. A mama végignézte, igaz nem rivaldafényben hogy avat a papa asszonnyá. Annyira megkapta az élmény, hogy mindent elkövetett, csak megkapja apát, és sosem láttam még olyan boldognak őket, mint egymás karjában. Akkor aludtunk el először hármasban: Apa és a két asszonya. Attól kezdve anya gyakran ott maradt velünk, és egyszer azt mondta: szülj neki gyereket! Gyönyörű lesz. Mivel minden idegszálammal buja apámhoz kötődtem, aki természetesen a nevére vett, boldogan vállaltam az anyaságot. Gyönyörű kisfiam született, akit az én nevemre anyakönyveztek. Meghökkentő ugye? A nevelőapa a törvény szerint – hiába válik el – nem veheti feleségül fogadott lányát, de ők nem is akartak elválni én pedig, elképzelni sem tudtam jobbat a helyzetemnél. Egyetemre jártam, a mama nevelte a második fiamat is, és ha csak eszembe jutott a feles párom, vagy inkább a dupla ágy, minden erő kiment belőlem, még harminc éves koromban is. A gyerekek nőttek, a mama egyre kevesebbet volt velünk, a klimax nagyon megviselte. Érdekes, hogy a frigid nők jobban szenvednek a változás korában, ö sem úszta meg, beleháborodott. A legjobb intézetbe adtuk. Gyakran látogattuk. Én, mint anyámat, apám, mint azt az embert, akit a világon legjobban becsül, hiszen volt ereje megadni neki azt, amire nem érzett késztetést, és boldoggá tenni azt, akit szeret: velem. A fiaim felnőttek. Lehet, hogy mindent tudnak, de mi sosem mondtuk el nekik, milyen fura háromszögben, milyen – törvény szerinti – bűnben éltünk és fogantak ők. Kiegyensúlyozott boldog emberek, remekül nősültek, apjuk cicatermészetét és férfivitalitását örökölték, és a mamát nagyinak hívják, ahogy ö tanította, pedig amikor megértek az őszinte szóra, elmondtuk nekik, hogy vérszerit semmi közük hozzá. Meg kellett tennünk, hiszen a skizofrénia örökletes betegség, és nem akartuk hogy rémkép fenyegetésében éljenek, házasodjanak. Ki tudja meddig él szegény, de már nem ebben a világban. Gyakran bemegyünk hozzá, de csak néz, nem eszmél. Mit mondhatnék még? Boldog vagyok és örülök, hogy így alakult az életem. A párom tizennyolc évvel idősebb nálam, ami nem is olyan sok egy rendes párnál, de mi nem vagyunk azok: örökbefogadott, és az “örök” szó a mi esetünkben betüszerint értendő!

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Felbátorodva…

- Ha ilyesmit hallok nekem is megjön a bátorságom, habár az embernek nem akkor kellene restelkednie, amikor beszél róla, hanem amikor megteszi azt, ami nem helyes. Persze gyakran nem is rajta múlik, az élet hozza ugy, mint nálam is. Apám szigorú volt, és ha megtudta volna, hogy l4 éves koromban meghágtak, ahogy ö mondta a barátnőimről, agyon is vert volna, vagy azt teszi, amit tizenhat éves koromban végül is megtett. Valld be, hogy voltál már fiúval! – kezdte egy este, amikor anyu pár napra elutazott. – Nem! – néztem egyenesen a szemébe. – Bizonyítsd be! – mondta. – Hogyan? – adtam az ártatlant, pedig akkor már láttam a szemében azt a fura lángot, amiből – a legtyúkeszübb nő is megértheti: kívánják. – Ugy csinálsz, mintha nem mesélték volna el a kurva barátnőid. Vetkőzz! Levetkőztem, persze nem kapkodva, mert tudtam, hogy meg kell őriznem a látszatot, vagyis hogy a parancsnak engedelmeskedem, és nem azért reszketek minden ízemben, mert alig várom, hogy magáévá tegyen az, akihez addigi életem során legtöbb gyengédség fűzött, hanem mert szégyenlős vagyok, félek attól, ami következik. Gyengéd volt, és ö csókolt végig először életemben tetőtől talpig mielőtt… De hogy drukkoltam: mi lesz, ha észreveszi, régen kitaposott útra igyekszik. Nem is sejtette! Akkor jöttem rá, hogy minden férfit el lehet bolondítani, mert akkor, abban a percben megáll az esze, semmire nem gondol, csak arra, aminek előtte van. Amikor gyengéden, hosszan, becézve, könnytől fátyolos szemmel – hite szerint – asszonnyá avatott – újra végigcsókolt, és térden állva kért: hallgassak arról, ami történt, mert ugy lenne igazságos, hogy minden apa maga avathassa be a lányát a szerelmi életbe, vagyis – ahogy ö mondta – maga szagolja először a virágot, amit sok gonddal, szeretettel törődéssel, saját kertjében nevelt: ne más szakítsa le! Soha többé nem nyúlt hozzám. Még csak a tekintetében sem vettem észre, hogy megismételné, ami történt. Csodáltam az önuralmáért, hiszen én mihelyt megláttam kiment belőlem minden erő, és legszívesebben rámászok, megerőszakolom. Még ma is azt tenném, mert hiába vagyok tizenöt éve férjnél, hiába volt ki tudja hány szeretőm, soha férfi még annyi gyengédséggel, olyan megbecsüléssel – mintha a legfinomabb kínai porcelánban készítene igazi teát – nem bánt velem, és azt hiszem, sosem élveztem ugy, és olyan hosszan a szeretkezést, mint vele. Erre mondja valaki, hogy nem számit a lelki kötödés a testi kapcsolatban. Azt hiszem, nem engedem ugy meghalni szegény drágámat, hogy ne kezdeményezzek egy aktust, és ha nem is sikerül olyan hosszura nyújtani az együttlétet de, hogy minden eddigi kapcsolatot felülmúl, abban biztos vagyok. Nem hagyhatom meghalni anélkül, hogy ne tegyem olyan boldoggá, mint  ö, engem, azon a napon.

A statisztikák szerint a családok harminc százalékában fordulnak elő zaklatások, vérfertőzés, pedofília, de alig néhány százalékát jelentik. Persze a megúszott esetek legtöbbje fenyegetéssel marad titokban.