Sokszor mondják: le sem tagadhatnám, hogy francia vagyok, pedig csak félig vagyok az. Anyám francia, de apám magyar, és kettőjük génjei kitettek magukért, vagyis anyám franciás scharmját, apám mokány kunságát örököltem. Már kiskamasz koromban észrevettem hogy a nők legszívesebben ugy játszadoznának velem, mint egy hajas babával, de ahogy nőttem ugy lettem egyre visszahúzódóbb, gondolom apámtól örökölt génjeim tiltakoztak a könnyen szerzett siker ellen Ö mindenért szeretett megküzdeni, vagy inkább kiérdemelni, amit elér, és nem egyszer mondta, ahogy nőttünk: nem férfi az, aki csak nekiesik a nőnek, a jó földműves is előkészíti a talajt a magnak, és nem sajnál rá sem időt, sem verejtéket, ha gazdag aratásra vágyik. Ez szerinte nem fajtájabeli szokás volt, mert ö, amíg a háború idegen földre nem vetette, annyit sejtett a szexről, hogy az apja ráfordult az anyjára, hang nélkül meggyömöszködte, és lefordult róla. Nehéz szívvel beszélt erről, mert imádta az anyját s amikor már – anyámnak köszönhetően – tapasztalta, milyen csodálatos dolog a szex, sokszor elmondta: egy szobában aludtak nyolcan, az öt gyerek, a nagymama és az apjáék, vagyis nem mindig a bunkósság, inkább a zavaró körülmények teszik a férfit olyanná, amilyen; vagyis – ha minden csepp vérével vágyik is rá – , nem szentelhet időt az elő és utójátéknak, a becézésnek, mert sosincs egyedül, de a vágya követelőző, halaszthatatlan kielégítésre vár. Nagyapa annyit tehetett, hogy megvárta, amíg – szerinte mindenki aludt a szobában. Ö tizenhat éves volt, amikor a háború hozzánk sodorta, és tizennyolc, amikor elvette anyámat. Addig megtanult franciául, és egy parányi szobában kezdték közös életüket. Oda születtünk mind a hárman, de ö nem zavartatta magát a szexben, megadta a módját anyánk boldogi tásának. Szerencsére, mire eszesedtünk, kezdett jobban menni, aranyműves lett, sokat dolgozott, nagyobb lakásba költöztünk, költöztünk ahol külön szobájuk lett. Egyszer a hálóban kutattam, – mint afféle gyerek – és az éjjeliszekrény fiókjában egy vibrátort találtam. Mindenről nyíltan beszélt, akkor sem sunyit ott amikor megkérdeztem: minek az? – Egy francia férfi – , mondta ö, a bevándorló, sosem hagyja cserben a feleségét, vagy a partnerét, és ha maga már képtelen rá, vagy nem egyszerre jön össze az orgazmus, beveti a hűséges és ártalmatlan házibarátot, hogy a felesége se maradjon hoppon, és ö is azzal fejezze be, amiért elkezdte:kéjjel!

Ennyit a franciaságomról, és a fiatalságomról, meg arról, hogy anyám munkára szoktatott bennünket, vagyis mindenben segített mindenki, hogy ö a boltban dolgozhasson apánk mellett. Nemcsak hozzászoktam, de megszerettem a takarítást, vasalást, és főleg a rendet, a makulátlan megjelenést. Piperkőcnek csúfoltak a srácok, mert a tojáshéjszin öltöny volt a kedvencem és általában a pasztell Szinek, de sosem láttak rajta egyetlen foltot, vagy gyürködést sem, pedig én tartottam rendben magam. Ez a szokásom ma is megvan, vagyis a jómód sem gátol meg abban, hogy adjak magamra és ha nem is mosok – vasalok, de megnézem mit veszek fel, még ha másnak kell is gondoskodnia a holmi makulátlanságáról.

Tizennyolc éves koromig rengeteg asszony kapott el. Eleinte számoltam, de aztán abbahagytam. Pisis lányokkal szóba sem álltam, mert mindig volt aki megelőzze őket, leszólítson az utcán, vagy más módon környékezzen meg. Persze szívvel – lélekkel vettem részt a dolgokban, nem rossz érzés amikor az emberért rajonganak, és boldogítani akarják. Aztán jött egy asszony, aki olyan szép volt, mint egy mesebeli tündér, az alakja is észbontó, pedig már világra hozott két gyermeket. Éppen válófélben volt, és velem próbálta leküzdeni a depresszióját. Akkor nem értettem, hogy csalhat meg egy értelmes férfi, egy olyan csodálatos nőt. Mégis megcsalták, és nehezen viselte az állapotot. Alig tudtam leérettségizni a nagy kábulattól, amibe belerántott, mert sok mindent megpróbáltak addig is kicsiholni a testemből, sokféleképpen, de amit ö művelt, azt egyetemen kellene tanítani, valamennyink boldogsága érdekében. Szüleim nem nézték jó szemmel, hogy kilenc évvel idősebb, két gyermekes asszony kapott el, és ki akartak ragadni a karmaiból, aminek az lett a vége, hogy mihelyt állást kaptam egy bankban, és kimondták a válását, elvettem feleségül. Tizennyolc és fél évesen két gyermek apja lettem, egy észvesztő asszony férje. Csakhogy, akkor jöttem rá a mondás igazságára: lakva ismeri meg egymást az ember. Amíg addig csak órákat, vagy egy – egy éjjelt töltöttünk együtt, amikor birtokba vettük a közös ágyat, és már nem majdnem ébren teltek az éjszakák, – sorozatos szeretkezések közben – , hanem holtfáradt lévén, aludnom is kellett volna, hirtelen rádöbbentem: oda az önállóságom, a nyugalmam, a békém, a gondtalan ifjúságom. Mert amíg addig csak nagy néha szunyókált egy kicsit a drágám, és ha horkolt is közben, amikor elmondtam neki, belecsókolt a számba: csodálkozol? Annyi erőm sem maradt, hogy csak kapkodni tudom a levegőt. – Te… te csoda férfi te! Aztán teltek a napok, a hetek és én egyre nyúzottabban mentem dolgozni, pedig a munkám megkívánta a pontosságot és mint kezdő mindig magamon érezhettem feletteseim tekintetét. A buja numerák nem zavartak volna, hiszen mindig vágytól égtem, de amíg azelőtt, – hazaérve – , a külön szobában kialhattam magam, addig – vele, a karjaimban, ébren töltöttem az éjszakát, mert olyan fülsiketitön, hogy rengett bele a ház. Próbálkoztam füldugóval, keltegetéssel, füttyögéssel, mindennel, mig végül kértem – aludjunk külön szobában. Hisztériázni kezdett, hogy már nem szeretem, és anélkül, hogy megbeszéltük volna, teherbe esett. Félt, hogy elveszít. Amikor a kicsi megszületett én már többet voltam a bérelt lakásomban mint nála, ahol állandó veszekedés fogadott és… italszag. A válása alatt azt hittem csak bánatában kortyolgat, de hamarosan kiderült, hogy beton kemény alkoholista. A terhesség alatt megpróbáltam visszatartani az ivástól, nehogy a gyereknek baja legyen, de aztán feladtam. Nem ülhettem egész nap mellette. A gyerek gyönyörű lett és egészséges, de én húsz éves sem voltam, amikor beadtam a válópert. Ott maradt három gyerekkel és ha az anyja nem segíti, ki tudja mi lett volna vele. Természetesen bosszút állt és nem engedett a lányom közelébe, de én mindent elkövettem, hogy legalább anyagilag támogassam öt. Két lányom két éves korától a bíróság megítélte a láthatást. Olyankor elvittem anyáékhoz, és próbáltam pótolni az elmulasztott apai szeretetet. Alig múltam huszonegy, vagyis más akkor kezdi a férfiéletet. Odalett az életkedvem, a kalandok sem estek már olyan jól mint addig, mert valahogy az a közel egy éves belekóstolás a házaséletbe kiábrándított mindenből, ami a páros élettel jár. Megfogadtam, hogy többé nem adom fel a függetlenségemet, vagyis ésszel élek. Kezdtem felfelé araszolni a szamárlétrán, egész jó lakást bérelhettem, és megismerkedtem egy asszonnyal, akinek már nagy gyermekei voltak, tizennyolc évvel volt idősebb nálam, de pszichológus. A de szócskát azért hangsúlyozom ki, mert nincs jobb társ egy lélekbúvárnál. Neki felesleges elmondani mi bánt, magától is kitalálja és remekül tud hallgatni, ha eléri, hogy szóra bírja az embert. És amit a szexben tudott? Alapelmélete volt, hogy semmi nem kapcsol ki, nyugtat meg jobban, mint az erotika, amely olyan fontos, és testünkben örökké izzó parázs, ami kialszik, ha nem szítjuk, nem figyelünk oda rá. Remekül csinálta, hogy mindig izzásban tartson. Nem ment el mellettem ugy, hogy meg ne simítson, vagy bele ne csókoljon a számba, attól függően, hogy az ellazulás melyik stádiumában voltam. Ha érezte, hogy túl feszült vagyok, ajkait más területen vetette be, és észvesztő látvány, ha egy nő letérdel az ember előtt, és ugy próbál kéjt csiszolni belőle. Buja, azt is mondhatnám kurvavágyu nő volt. Imádtam, amikor csak hagynom kellett magam, és vitt az ár. Ezt még nagykamasz koromban szoktam meg, de ö ebben is telitalálat volt. Nincs az a profi utcalány aki annyiféle módját tudta volna a gerjedelem szitásának, és a bujaság kiteljesítésének, mint ö. Akár egy szolgáló ugy állt rendelkezésre vagy inkább vett kezelésbe, és miközben a figyelme rajtam volt, ö is alaposan kivette részét a kéjből. Anyámék elfogadták a kapcsolatunkat, mert nála simulékonyabb teremtés kevés van és mert látták, milyen boldog és kiegyensúlyozott vagyok mellette. Tizennyolc évig éltünk együtt. Amikor a lányom hat éves lett, a bíróság nekem ítélte, vagyis elhoztam az – akkor már totál alkoholista anyjától. A barátnőm, aki sose kérte hogy vegyem feleségül, de lelke lett a házamnak és minden gondolatát nekünk szentelte, igaz boldogságot adott. Aztán a lányom is férjhez ment, és ottmaradtunk ketten. Akkor sajnáltam elköszön, hogy amikor összekerültünk nem akartam gyereket. Késő bánat eb gondolat, de ami még jobban kétségbe ejtett, amikor ránéztem, és utána a tükörbe szinte elfogott a pánik. Uramisten ez olyan öreg mint az anyám, és én most vagyok legszebb férfikoromban. Más ilyenkor alapit családot, születnek a gyerekei, az én életemnek pedig már vége, hiszen ha van bennem egy szemernyi becsület nem rúghatom ki csak azért, mert megöregedett, mert vele építettük fel a házam, neki köszönhetem, hogy a lányom meleg otthonban nőtt fel és hogy boldog ember voltam. Mintha csak eltalálta volna mi jár a fejemben, felajánlott, hogy elmegy. Alig tudtam letagadni, hogy meg sem fordult a fejemben az elválás gondolata. Nem is tudom milyen aljasságra kényszeritett volna a férfipánik, ha nem jön közbe a véletlen. Akkor már cégvezető voltam a bankban, s egy napon szóltak, hogy egy kis baj támadt egy amerikai hölggyel, és tőlünk kér segítséget. A lány alig volt húsz éves, és amikor meglátott ugy tett, mint aki nem hisz a szemének. Még végig is néztem magamon: mi lehet rajtam olyan furcsa, de aztán láttam, hogy, mint férfi nyertem el a tetszését és elég hízelgőnek éreztem. Elvégre a lányom lehetett volna, sőt. De persze ahogy én kezdtem, az nem természetes. Ellopták a táskáját, benne mindenét, a hitelkártyáit, útlevelét, és nem jutott eszébe jobb ötlet mint a legközelebbi bank. Isten vezérelte oda. Természetesen azonnal letiltattam a kártyáit, pénzt ajánlottam neki, de mindezt hivatalosan, és meghívtam vacsorára, hogy kiheverje az izgalmakat. Egy hetet akart Párizsban tölteni, de egy hónap lett belőle. Nem tudta miért szeretném, hogy ott ébredjen mellettem, nálam; vagy én mellette a szállodai szobájában. Saját kárán tanul az okos, gondoltam és biztosra akartam menni: nem horkol – e, hagyja-e magát vezetni szexuálisan, mert amit az első alkalommal bedobott, az inkább csak műkedvelői szintű szex, vagy inkább csak imádatféle, rajongó odaadás: tégy velem amit akarsz, csak neked legyen jó – volt. A szüzességét l4 éves korában elveszítette, de sanyarú szexpartnerei lehettek, mert ahogy az én ölelésemet csodálta, ahogy egyre inkább adta magát, részt vett abban, amire próbáltam rávezetni, természetesen ugy, hogy közben ne én, inkább a vágya vezérelje, abból arra következtettem, hogy az amerikai férfiak sem lehetnek szupermenek, legalábbis ami az igazi erotikát illeti. Ahogy teltek a napok egyre inkább éreztem, hogy életem legnagyobb fájdalma ér, ha a kis amerikai miss. hazaindul, de semmi jogom nincs, hogy visszatartsam. Engem Párizshoz köt az egzisztenciám, és bár beszéltem angolul, sőt németül is, de a langyos bankvilág, elkényelmesített. Utáltam az izgalmakat, a pénzért való hajszát, öntépést, tőzsdét, üzleti életet, mert elértem amire vágytam: volt rangom, házam, íróasztalom és jól fizetett állásom.

Aztán megkérte a kezem. Elöször csak nevettem rajta, hiszen tudtam hogy egyetemre jár, jogász szeretne lenni, és azzal érveltem: mit szólnának az évfolyamtársaid akik gondolom fülig beléd vannak esve, hogy itt maradsz egy apád korabeli francia férfival. – Nem maradok itt, gyere velem, azt akarom hogy mindenki lássa az én gyönyörű franciámat, a csodaférfit, aki nélkül nem akarok élni. Rengeteget gondolkoztam, őrlődtem, de egyre inkább ugy éreztem: az amerikai lány jelentené a legjobb megoldást. Mindent otthagyhatnék a barátnőmre, akinek életem végéig hálás leszek, és ha csak két évi boldogság vár rám, mert utána ráöregszem, akkor is jobb egy jó üzletben feles társnak lenni, mint egy elhibázott életet végigszenvedni Párizsban, csak azért, mert francia vagyok. Szinte végszóra: megérkeztek a szülei, akik igazi amerikaiak, vagyis pillanatok alatt képesek véghezvinni azt, amin mi európaiak hetekig tipródunk. Apósomnak érdekeltsége volt egy bankban is, és felajánlotta, hogy ha semmi máshoz nincs kedvem, legyek közreműködő elnökségi tag, vagy ami akarok, ott, de egyetlen lánya van, és még sosem volt oda férfiért, pedig elég szép számban keresték már a kegyeit a hozzávaló módúak épp ugy, mint a hozományvadászok. Meggyőztek. Kivándoroltam. Apám a keblére ölelt és azt mondta: én is idegenben találtam meg a boldogságom, miért ne lehetne belőled is igazi amerikai. Azt mondják a jót könnyű megszokni. Anyám sírt, de végülis Amerika nem a világ vége, a lányom is kijöhet hozzám, hiszen hamar összebarátkoztak a menyasszonyommal. Talán a legnehezebb házátadás volt. A barátnőm nem sírt. Átölelt és ö vigasztalt. – A legjobb megoldást választottad. Előtted az élet, én csak hálás lehetek azért, amit tőled kaptam egy rossz házasság után. Ha ugy emlékszel vissza rám, mint aki boldoggá tett, csak pár órára is, akkor nem éltem hiába, és a házat köszönöm. Igazán nagy lelkű vagy. A lányunk itt mindig otthon érezheti magát, szeret, gondolom meg is látogat, és ha akad egy férfi, akinek szüksége van lélekbúvárra, hát ne íródd fel, ha nem tudok szerelem nélkül élni… még most sem. Husz éve élek itt és sosem bántam meg hogy kijöttem. Három fiam van, de csak az egyikről látszik, hogy van benne francia vér. Elég sok gondja is van a lányokkal, ráadásul olyan pirulós fajta, mint apám lehetett legénykorában, de majdcsak belejön, mint kiskutya az ugatásba. Az apja sem gondolta annyi idős korában, hogy olyan életutat fut be, amilyet kijutott neki: hogy két kitérővel ugyan, de rátalál az igazi párjára, még ha az Óceánt kellett átrepülnie miatta. Furcsa volt elgondolni, hogy amikor nősültem, ö még meg sem született, de tudom, hogy boldog velem, mert odafigyelek rá, mint egy igazi francia férfi, aki mindig a kedvébe jár – igaz az mi házunkból sem hiányzik a vibrátor, és más izgalmas ajzószerek. Hízelgő, amikor azt mondja: ha újra kezdené, megint francia férjet választana, mert az sosem végez félmunkát. Igazi férfi sosem teheti meg, hogy cserben hagyja a partnerét, mert annyi módja van a potencia pótlásnak, és sosem szabad, hogy két szeretkező ember ne azt kapja az öleléstől amire vár. Természetesen a kölcsönösség elvén élünk, vagyis a feleségem is elfranciásodott. Nem ritkán ugy hogy izgalomba, ahogy egy született párizsi fruska, aki félti a szüzességét, riog a terhességtől, de a fiúját sem szeretné elveszíteni.