Sejtettem uraim, hogy egyszer rám kerül a mesélés sora, de azt nem hogy ilyen nehezen fogok bele. Azt biztosan valamennyien tudják, hogy a nők egyrésze frigid, vagy legalábbis a férjek zöme ezt állítja a feleségéről, pedig csak az a hiba, hogy képtelen lázba hozni, felébreszteni a nőiességét, vagy kifogásnak minden jó. Azért állítom ezt ilyen biztonsággal, mert ha nem láttak még frigid férfit, akkor jól nézzenek meg: én valamikor az voltam. Tudom az érdektelenség nem jellemző az erősebb nemre, de nem tehettem róla, hogy nem tudott tűzbe hozni egyetlen nő sem, a hátam közepe sem kívánta a szexet, egészen huszonhat éves koromig. De hogy elhiggyék, nem túlzok, és megértsék milyen csoda volt számomra az a lány, el kell mondanom, milyen az amikor egy férfinak nincsenek vágyai.

Kamaszként gyakran ébredtem feszitö érzésre, de inkább kellemetlen volt a kitörés, mintsem jóleső. Undorított. A merevedés a pubertás korban gyakori, reggelente a legtöbb srác arra ébred, úgy mondják sátor alatt talál rá a nap, de engem nem izgatott a dolog, vagyis nem foglalkoztam a nemiséggel, az erotikával,  a fülledt testiséggel. Jóképű fiú lévén sokan megkísértettek. Volt egy asszony, legalább tíz évvel idősebb lehetett nálam, amikor csiszolatlan gyémántnak vélve, kezelésbe vett. Gyomorfelfordítónak éreztem mindent amit csinált: elhihetik, hogy olyasmiket is bevetett, amikkel a férjénél biztosan próbálkozni sem mert volna, pedig ha megteszi, ki tudja szüksége lett volna-e a szabadpiacon való keresgélésre. Két napig borogattam magam hideg vizes ruhával úgy megkínzott, és valami belső görcs, vagy inkább utálatféle, a világért sem akarta engedni, hogy elérje a célját. Meg sem moccant a férfiasságom, ha mókázni akarnék azt is mondhatnám, hogy állta a sarat. Pedig ha buja szájat, értő ujjakat – hogy a többit ne is soroljam, – éreztek életükben, ö minden csábtudománynak birtokába volt. A végén azzal hagyott ott, hogy biztos a fiukat szeretem. Ez egy kicsit fejbekólintott, mert annyira taszított a saját nemem is, hogy ha véletlenül valamelyik osztálytársam megölelt, barátilag, ahogy a legénykék teszik, úgy csúsztam ki a karjai alól, akár egy angolna. Buzi tehát biztos nem vagyok, állapítottam meg magamban, de akkor mi a baj? Akkoriban még nem tárgyalták ilyen nyíltan a szexualitást, inkább restellni való volt, ha egy férfi impotens, mintsem kezelést igénylő.  Engem mégsem hagyott nyugodni a dolog, és húsz éves koromban elmentem az orvoshoz. Felirt E vitamint és egyebeket – aztán amikor hetek múlva visszamenve elmondtam, hogy semmi változást nem észlelek, elnézést kért, és pár perc múlva megjelent egy csodálatosan szép fiatal nő. Azt mondta orvos, és az a feladata, hogy bizonyosságot szerezzen: a potenciámmal van-e baj, vagy csak szerelemre lusta, vagyis frigid vagyok. Nem is tudtam volna megmondani hirtelen, hogy melyik jelző hangzott sértőbbnek abból a húsos, izgalmas szájából, de mivel nem tehettem mást, hagytam magam. Simogatni kezdett, hozzám simult, apró csókokkal járták be csodás ajkai az arcomat, kérte hogy öleljem át, és amikor ö már szinte égett a vágytól, megkérdezte mit érzek: hazudtam volna ha azt mondom semmit, azt feleltem hát: megmozdult valami bennem, de nem érdekes, nem tulajdonítok neki jelentőséget. Odakapott és majdnem felvisított, pedig igencsak gyér sikerről  számolhatott be a kollégájának, amikor kisietett. A doktor úr mosolyogva vigasztalt: a potenciával semmi gond fiatalember, csak ki kell várnia a megfelelő partnert. Járjon többet társaságba, ne nézze józanul, vagyis túl kritikus szemmel a nőket, és tudja mit? Kezdje a kuplerájjal, sokan ott csipegetik fel a szeretkezés alaptételeit. Újabb gyógyszert, vagy vitamint nem irt, azt mondta semmi bajom, csak lusta vagyok a szeretkezésre, nem ébredt még fel bennem a nemi izgalom, mert annak elérése fáradtsággal járna, kedveskednem kéne, vagyis tudat alatt félek kiszolgáltatni magam egy nőnek, attól tartok veszitek vele a férfiúi tekintélyemből és hasonló ostobaságokat sorolt.

Ki tudja hányadik nő mondott csődöt nálam, mire elvégeztem a jogot, és egy ügyvédi irodába kerültem. Innentől már nagyon bizalmas a dolog uraim, mert közismerten tilos az orvos – beteg, a tanár – tanítvány, és az ügyvéd – kliens kapcsolat. Nekem mégis az hozta meg a feltámadást. A szó szoros értelmében. Mint kezdőt, kirendelt védelemmel bíztak meg. Egy fiatal fiút kellett védenem, akit drogárusításon kaptak. Nem utasíthattam vissza a megbízást, hiszen amíg nincs meg az embernek az ügyvédi vizsgája, addig a főnök mondja meg, mit, hogyan. Átnéztem az iratokat és éppen készültem, hogy bemegyek az előzetesbe és beszélek a sráccal,  amikor kopogtak: otthon, a lakásomon. Nem tudom, éltek-e már át az életben csodát. Biztosan, hiszen a karácsony, a fénylő fa, vagy egy nagyon vágyott játék, esetleg kitűzött cél elérése, maga a csoda, de… amikor kinyitottam az ajtót és ott állt egy szolid, vékony kis teremtés, olyan tekintettel nézve rám, mint egy istenre, minden tagom elerőtlenedett, és  úgy éreztem, mintha angyal szállt volna a földre. Valami olyasmi történt velem, mint addig soha. A lány nem volt elegánsan öltözve, de vannak nők, akik olyan tökéletesek, hogy még a rongyban is csodálatosabban mutatnak, mint a legszebb maneken. Ö abból a fajtából való volt. Hellyel kínáltam és zavarban voltam. Megkérdeztem minek köszönhetem a látogatását, mire ö nyílt, szinte buja tekintettel azt felelte: a bátyám miatt jöttem. Mentse meg ügyvéd úr. Kérhet tőlem bármit, csak mentse ki onnan. A bármit hogy érti? – néztem rá döbbenten, mert valahogy nem feltételeztem volna róla, hogy felajánlkozik. – Szegények vagyunk, másképp nem volna szükség kirendelt védőre, és akinek nincs mása, azzal fizet, amije van. Anyám belehal ha elítélik, és én annyira szeretem öt.  – Annyira hogy a testét is odadobná érte egy vadidegennek?! Nem vadidegen, maga a jogi képviselje és hatalmában áll, hogy megmentse öt. Nekem legfeljebb az áll módomban hogy megpróbáljak enyhitö körülményeket találni, és ha bűnös, elérjem, hogy a lehető legenyhébb büntetést szabják ki rá. Ez minden. De én nem leszek hálátlan… kezdte újra, és bennem feltámadt a kisördög, vagy hogy őszinte legyek nemcsak az. Az, hogy ott állt előttem kiszolgáltatottan, s nemcsak kért, de adni is akart, s nem is magáért, hanem azért, akit szeret, felbőszített. És hogy gondolja? – kérdeztem úgy, mintha napirenden volna nálam az afféle hálalerovás. Ahogy parancsolja! – ragyogott fel a szeme, és már dobta is le a kabátját. Képtelenség lett volna visszatartani, de nem is akartam. Életemben akkor kapott el először a vágy, először éreztem magam, férfinak, és az a lány?! Az a jó, hogy a házinéni nem volt otthon, és három napig nem is várhattam a hazatérését, mert ha nem úgy van, fogalmam sincs, mi történt volna. Alig telt bele két perc, a gyönyörű testű lány úgy állt előttem, ahogy az isten megteremtette. És igaz, ami igaz, nagyon szépre teremtette. Mire vár? – kérdezte, mert nekem elállt szemem – szám, nemhogy vetkőzni kezdtem volna. Nem akar engem? – borult el a tekintete. Nem… azazhogy… nem szabad… Miért nem szabad?

[rkey]

Mindent szabad, ami örömöt okoz. A szerelem szép… a szeretkezés csodálatos… majd én segítek… mondta és vetkőztetni kezdett. Oda lett minden akaraterőm. Tudtam hogy egész pályámnak örökre vége lehet, ha kitudódik a dolog, de mint a nyúl, ha kifut az útra és reflektor fénybe kerül, dermedten vártam, hogy lesz ami lesz. És lett. A kislány, akár professzora is lehetett volna a szexnek, mert olyan csóközön közben vetkőztetett le, és olyan simulékonyan, annyira odaadóan becézett, miközben nem kapkodott, nem volt lényegretörö, pedig… akkor már ö is láthatta, amiről végre én is  megbizonyosodhattam: férfi lettem. Kemény, izgalmas, kalandra éhes, hím. A lábujjamnál kezdte a becézést, odatérdelve elém, és puha, forró, vágytól reszkető ajkai úgy haladtak felfelé, hogy mire az ölemig ért, minden tagomban vacogtam.  Utána akartam nyúlni, siettetni vágytam a beteljesülést, de gyengéden eltolta a kezem. Engedd, hogy én csináljam, hogy érezd: koldusszegény létemre is milyen bőkezűen szeretnék fizetni neked. Amikor ajka a számig ért, én már túl voltam az első kielégülésen. Soha olyan csodálatos érzést. Aztán lágyan beharapta az ajkam, nyelve csatázni hívta az enyémet, és én nem kérettem magam. A szobában volt egy ágy, két fotel és az íróasztal, de egyik mellett sem tudtam volna elmenni másnaptól úgy, hogy elmélázva végig ne simítsak rajta. Valamennyit felavattuk és micsoda egekig emelő, kéjes csatában?! Csodálatos vagy! Soha ilyen férfit… suttogta, vagy csókolta belém a csodálatos lány, s bennem egyre ott motoszkált a tilos, meg az, hogy ki tudja nagykorú – e már? El voltam veszve, mint aki egyszer belekóstol a mákonyba, és többé nem tud meglenni nélküle. Ugye segítesz neki? Ugye megmented? Ahányszor akarod annyiszor leszek a tied… csak hozd ki öt onnan, csak mentsd meg a bátyámat.

Hajnal volt, amikor azt is elmondta miért. Sem addig, sem azóta nem döbbentett meg semmi úgy, de nem is bizonyultam olyan mindent megbocsátónak mint akkor. – A bátyám a szeretőm! Évek óta! Először csak játéknak indult, de úgy érzem elégek, ha nincs valaki aki öleljen, aki porig alázzon, egekig emeljen a férfiasságával. Amit tudok, tőle tanultam. Ha ö nem lesz, utcára kerülök, mert nem tudom leküzdeni azt a vágyat, amit ö ébresztett, de engem emészt. Képtelen vagyok magamba fojtani ezt az örjitö bujaságot. Túl korán kezdtem el a nemi életet ahhoz, hogy ne váljék szenvedélyemmé.

Nem ütöttem meg, nem kezdtem ordítani, ahogy illett volna, csak nagy sokára simítottam meg az arcát és elküldtem. Aznap visszaadtam a megbízásom. Nem vállalhattam el. Este újra beállított hozzám. Nem akartam hogy belépjen, de csak az eszem tiltakozott, a testem abban a pillanatban reszketni kezdett, mihelyt megláttam az ajtóban hiszen amióta elment, csak a visszatértére vágytam. Semmi értelme! – mondtam neki. Nem én fogom védeni a bátyádat. Akkor védj meg engem, mondta és óriási fekete szemeit elöntötte a könny. Téged? Mitől? Magamtól, a folyton égő parázna vágytól, ne hagyd hogy kivigyen az utcára. A kedvedért mindent megtanulok, amit még nem tudok, vannak országok ahol már gyerekkorukban kezdik felkészíteni a kislányokat a házasságra, a szerelemre. Tudom, hogy nálunk tilos a családon belüli szerelem, de ne mondd ki, legalább te ne mondd ki, miben voltam részes évek óta, ne süsd rám, hogy vérfertözö viszonyban éltem. Kell nekem a férfi, és miért ne olyannal töltsem kedvem, akiben nekem is örömöm telik és aki szinte elég értem. A bátyám… és te… igen te! Veled úgy éreztem, mintha vele lennék. Csodálatos voltál… szinte elégtem a karjaidban. Hazudd, hogy neked nem volt jó… hazudd a szemembe. Nem jött ki hang a torkomon és nemcsak azért, mert mit is mondhattam volna önmagam ellenére, hanem mert már ott volt rajtam, az káprázatosan szép, buja teste, akár a folyondár és csókolt, simogatott, ölelt, becézett. Újabb csodálatos éjszaka következett, és sorra a többi. Kielégíthetetlen vad vágy égett benne, és magával ragadott engem is. Sosem követelőzött, mindig előkészítette a terepet a fogadására. Talán ez volt, ami legjobban megfogott benne. Akármilyen fáradt voltam testileg, szellemileg, mindig megtalálta azt a módot, amellyel kiűzheti belőlem a kelletlenséget, és lázba hozhat. Az pedig már maga volt az eszméletlen kéj. A bátyját elítélték. Négy évet kapott, de mintha akkor már nem is bánta volna, hogy nem úszta meg. Ott voltam helyette én, aki megpróbálta kielégíteni, akit az őrületbe kergethetett csodálatosan érző testével. Minden parázslott rajta, a mosolyától a tekintetétől, az ujjbegyétől kezdve, maga volt a folyton kitörő, soha nem alvó vulkán. Csak nagyon szerencsés férfi talál rá olyan nőre. Hát még ha arra gondolok, hogy számomra ö volt az első, az egyetlen aki lázba tudott hozni, aki mellett nem éreztem magam fogyatékosnak, és akihez hozzá sem kellett érnem, elég volt ha rám nézett, elmosolyodott és már tűzbe mentem volna érte, égtem akár egy szupermen. Az a fajta nő volt, aki a férfit, amíg él, legyen bármilyen aggastyán korú is, képes kihozni a sodrából és főleg öröme telik benne. Született kurvatermészet volt és áldjon meg az isten minden nőt, aki örömmel adja magát, hiszen nélkülük hova lennénk mi férfiak, akár békében, akár háborúban? Az én kis csillagom nemcsak felébresztette bennem a férfivágyat, de ahhoz is értett, hogy új lángot szítson a hamu alatti parázsból, s ha éreztek még jóleső fáradtságot, az nem lehetett más, csak mikor az emberből egy csodálatos asszony kiszed minden erőt. Olyankor a férfi a testét gyengének, de magát erősnek, legyőzhetetlennek érzi hiszen képes volt örömet adni és kapni, együtt szárnyalni egy másik emberrel, aki úgy be tudja lopni magát a zsigereibe, minden idegszálába, hogy egyszer csak azon kapja magát… itt a világ vége. Vagy ö vagy senki más. Ha két olyan ember köt házasságot, akik a szexben értik egymást, minden bajt, bánatot képesek elhárítani, mert ha összebújnak, számukra megszűnik a világ.

Itt elhallgathatnék, hiszen ismernek. Jónevü ügyvéd voltam. Tíz éve hagytam abba a praktizálást, amikor a feleségem meghalt. Hetven felett az ember már csak az emlékeiből él, és nekem van miből. Akár megvetnek érte uraim, akár nem, én azt a vérfertözö, kurva természetű csodálatos nőt… feleségül vettem. Olyan boldog harminc évet éltünk le együtt, amit mindenkinek tiszta szívből kívánok. Mellette soha nem lettem volna öreg ember, de a halál nem hagyta hogy életem végéig boldogíthasson. Gyermekünk nem született, talán mert túl korán kezdték a bátyjával a dolgot: a méhe nem tudott kifejlődni, képtelen lett volna kihordani egy gyereket. De hát meg lehet lenni gyermek nélkül is. Nélküle azonban nagyon nehezen tudtam volna elképzelni egyetlen napot is. Eljöttem abból a városból, mert örök lelkifurdalást éreztem, hogy viszonyt kezdtem egy jogfüggőségben álló személlyel, de ha nem teszem, keserű, morózus emberként élhettem volna le az életem, vagy megházasodom ugyan, csakhogy rám ne süssék a homokos jelzőt, és talán gyermekeim is születnek, csak azt nem értettük volna öt év múlva – a dupla ágyban – a feleségemmel, hogy mit keresünk mi ott. Vele mindenütt maga volt a paradicsom, körülötte izzott a levegő. Olyan aurája volt, hogy ha nem mertem volna esküdni rá: ugyanúgy szeret, mint én, ugyanúgy kellek neki, mint ö nekem, belebolondultam volna a féltékenységbe. Megmaradt nekem, és én nem tudom soha meghálálni a sorsnak, hogy bebizonyította, a férfiakra is igaz: frigid ember nincs, csak kell valaki, akit éppen neki rendelt a sors… és azért, hogy monogám lehessen. Tíz éve ment el, és hetek alatt rájöttem, hogy amit első nap mondott az igaz: ha valaki hozzászokik a szexhez, képtelen meglenni nélküle. Olyan az akár a drog, és ha abbahagyja, belehal, itt fáj, ott fáj, tele lesz panasszal. Mi megfogadtuk egymásnak, hogy bármelyikünk megy el előbb a másik megszerzi magának az örömet ott, és azzal, akivel kedve telik benne. Elnézést uraim, indulnom is kell. Hetenként kétszer jön hozzám egy csodálatos privát kéjnő. Sosem strichel, csak házhoz jár. Nem mondom hogy ugyanolyan jó vele, mint az én drágámmal volt, de ha közben rágondolok, ha azt képzelem, hogy ö van ott velem, ö csinálja mindazt, amit az a rafinált, belemenős nő művel velem, akkor jó… nagyon jó… még mindig képes vagyok élvezni az élet legnagyobb ajándékát, a gyönyört, a gyönyörités késztetését,  az észtvesztő extázist.

[/rkey]