Sok hideg zuhany éri az embert mire benő a feje lágya, de sokunkat még azután is. Én egy ilyen hidegzuhanynak köszönhetem, hogy életem más irányba fordult és én lettem a világ legboldogabb embere. Ha megkérdeznénk a férfiakat, mi van rájuk legnagyobb hatással a nőkben, sokan a lábukra, talán ugyanannyian a mellükre, az arcukra, hajukra voksolnának. Engem valahogy sosem kapott meg külön – külön valami egy nőn. Mindig az összképet néztem, és ha a mozdulása elvarázsolt, ha tekintete simogatott, ha hangja bársonyosan csengett, vagyis ugy volt szép, ahogy volt, akkor is, – ha akadt volna rajta értő szemmel kifogásolnivaló:azt mondtam, ez kedves imádnivaló teremtés. Aztán amikor a részletes ismerkedésre került sor, vagyis már megsimogathattam a mellét, érezhetem a szája puha melegét, bőre simaságát, és tövig megcsodálhattam hosszú lábait, leginkább a cirkókra szavaztam. Csodálatos érzés marokra fogni először csak lágyan simogatva, vagy finoman maricskálva a női mellet, és meg kell mondanom: ha alkalmam adódott rá, mindegyikről mértéket vettem. Sok kislány mellméretét érzem ma is a tenyeremben, sőt olyanok emléke is élő marad, akikét két marokkal sem tudtam volna átfogni és öröm volt gyömöszölni a nagyra nőtt gyönyörhalmokat. Persze a nők soha nem elégedettek semmivel. Akinek kicsi volt nagyot akart, akié dús volt, mint az érett körte, az legszívesebben lelapította volna. Akadt, aki az alig látható almamellét is melltartóval fogta össze, – ahogy ö mondta, – mert zavarta ha rengett, volt aki rájátszott a hullámzásra és ahogy lépett, táncolt vagy futott, felforrt az ember vére, mert a vad csikók ugrándozását juttatták eszébe. Azt hiszem ezeket az izgalmas benyomásokat valamennyien átéltük, de akkor még nem gondoltam, hogy a női kebel lesz az, ami – jó értelemben fejreállitja az életemet. Abban az évben kaptam meg a diplomát, de már két éve bejártam a kórházba, nemcsak mert pénzre volt szükségem, de igazi tudást csak a gyakorlat adhat. Más: könyvből tanulni a gyógyítást, és más szembekerülni a beteggel, nyomban felelősséget érezve érte. Sokan azt hiszik egy jóképű dokinak minden nővér meglesz, akire szemet vet. Tévedés. Nem sajnáltatni akarom magunkat, van miben válogatnia még a nem férfiszépségeknek is, hiszen a fehér köpeny önmagában vonzóvá teszi a dokit. Ö az, aki segíthet, akinek a kezébe tesszük az életünket, akit csodálni lehet, reménykedni a tudásában, vagyis a beteganyag bőven ontotta a felkínálkozókat. Az ember amíg fiatal, hajlamos a kakaskodásra, nem gondol a közel, hát még a távoli jövőre, vagyis nem hagy ki senkit, aki képes megpendíteni benne a vágy húrjait. A kórház zárt közösség, semmi nem marad titokban, különösen nem azokról, akikkel nap, mint nap együtt dolgozik az ember. Féléve serénykedett már ott egy nővér, amikor én is kezdtem odafigyelni rá, és arra, mit mondanak róla. Rá minden szépérzékkel rendelkező férfinak oda kellett figyelnie, hiszen a haja, az arca, a szeme, a szája, a termete és kecses lábai még a halnikészülöt is elvarázsolták, hát még azt, aki ott volt a közelében. Az ember ha nem érdeklődik akkor is tudomást szerez erről arról, és én sosem voltam túl rámenős. Sokkal kényelmesebb vagyok annál, mintsem ugorjak, mert tapasztalatból tudom: aki nagyon kínálja magát, az úgysem, vagy kevésbé kell. A fülemet azonban nem foghattam be, és megtudtam: senkinek nem sikerült lefektetnie, a randikból is legfeljebb az elsőt sikerült nyél beütniük vele, és olyan szemérmes, hogy még az öltözőben, a nővérek sem látták csak bugyiban, és melltartóban. Nem tudom, hogy vannak vele, de ha nekem tetszik egy nő, mégsem érhetem el, ám emberileg is érdemes rá, elfogadom barátnak, olyasmit is elmondok neki, ami leginkább férfifülnek való. A lány sosem tett megjegyzést, bármit meséltem is neki előző esti, vagy éjszakai kalandomról, mosolygott, olyan elnéző kedvesen, ahogy egy húg hallgatja bátyja dicsekvéseit, vagy kesergését. Mire észbe kaptam: beleszerettem. Nem megkívántam, le akartam feküdni vele, mint a legtöbb nős, vagy nőtlen kalandéhes kolléga, hanem életre szólóan rabja lettem. Akkorra már mindent tudtam róla, mert hosszú az éjszakai ügyelet, és ha együtt osztottak be bennünket, elkerülhetetlen, hogy ne igyunk egy kévélt, vagy csevegjünk, néha órákon át, ha olyan súlyos betegünk volt, aki mellől nem lett volna érdemes lefeküdni. Bizalommal volt hozzám, vagyis nem vett férfiszámba és ez, egy idő után kezdett sérteni. Van valakije? De akkor miért mondja, hogy egyedül él? Egyszer aztán összeszedtem minden bátorságom, és anélkül hogy megriasztanám felvetettem neki, nem jönne-e ki hétvégén a szüleim nyaralójába, kellemes hely, és örömmel fogadják. Aljasság volt tőlem, mert tudtam, hogy a szüleim nem lesznek ott, de valóban kellemes helyen állt az a ház: víz mellett, erdős részen, kiváló pihenést biztosító kényelemmel. Én lepődtem meg legjobban, hogy igent mondott. Az úton, a kocsiban beszélgettünk, nevetgéltünk, de már ott vibrált köztünk valami megmagyarázhatatlan, vagyis részemről nagyonis érthető izgalom. Mint később kiderült, számára is régen nem voltam közömbös már. Sütött a nap mire megérkeztünk, és miután végigvezettem a házon, ledobáltam – amúgy férfi módra – magamról mindent, aztán nekifutottam a vízpartnak, mondván siessen utánam, mert isteni lehet a napon. Mezítláb voltam, egy szál fürdőgatyában, és mire félútig értem, eszembe jutott: törölköző, napolaj is kellene, minek felugrálni a házhoz minden percben, és visszafordultam. Ö nem is gondolta, hogy nincs egyedül. A külső ajtót tárva nyitva hagytam és ö sem zárta be a fürdőszoba ajtaját, ahol szöszmötölt. Alig résnyire volt nyitva, de én ismertem a helyet, és ahogy belátó szögbe értem, földbe gyökereztek a lábaim. A falat borító tükörben láttam egész alakját. A bikini alsó része már rajta volt. Gyönyörű lábai még izgalmasabbak voltak, mint ruhában, de nem akartam hinni a szememnek. A kollégák közt annyiszor megtárgyalt gyönyörű, dús cirkók, a köldökéig lelógtak, és az a vicc jutott eszembe, amikor a nő megkérdezi a dokit, hol van a szíve: egy ujjnyival a mellbimbója alatt, mire másnap – öngyilkossági szándékból – térden lövi magát. Mozdulni sem mertem. Csak álltam és néztem, ahogy belegyömöszöli a tömlőkké nyúlt emlőket a melltartóba és felveszik izgalmasan kerekded formájukat, majd igazit a haján, és indul kifelé. Lebuktam. Nem tudtam elfutni, de zavarba hozni sem akartam ugy tettem, mintha akkor érkeztem volna. Elpirult és el akart suhanni mellettem, de én átkaptam és megöleltem. Nem ellenkezett. Várta már, akárcsak én vágytam, hogy megízleljem az ajkait, és akkor is észvesztő volt a csókja, ha a meglesett látvány valósággal sokkolt. Átölelte a nyakam, csókolt, adta magát, és enyém is lett volna, ha nem azzal kezdem, hogy kigombolom a melltartóját, és kizöttyennek bel öle súlyos mellei. El akart futni, karjait maga elé kapva, de én nem engedtem. – Sosem szerettem a fickós cirkókat! – mondtam, hogy könnyes zavarát oldjam. – Különben sem az számit milyen, hanem hogy kié és az érzés, ami alatta van, belül. Régen szeretlek már, és aki szeret valakit, az minden hibáját és erényét egyformán imádja. Ez pedig nem hiba. Elnyűtt, sokat szoptatott asszonyokat ábrázolnak megnyúlt keblekkel, pedig nincs igazuk: te még sosem voltál férfival, de ilyen a fajtád, gondolom anyád is hasonló kisebbségi érzéssel küszködött, de látod Kicsim, ö is megtalál a párját és szerelméből olyan csodálatos utód fakadt, mint te. Becézni akarom ezeket a drága, megejtően kedves emlőket, hogy önbizalmat adjak, mert tudom milyen gondot okoznak neked. Orvos vagyok, Kicsim. Ez legyen a legnagyobb baj – csókoltam le a könnyeit. – Rá kellene szánnom magam a plasztikára, de félek! – súgta hozzám simulva, gondolván hogy akkor nem látom, amit takarni akar. – Szó sem lehet róla. Ha valaha is szóba kerülhet a dolog csak velem csináltathatod meg, márpedig én nem akarok plasztikai sebész lenni. Hozzám jössz feleségül? – Így? Kiábrándulnál bel ölem. Ha akarod a tied leszek, hiszen érted vacog minden porcikám, miattad sajnálom leginkább hogy ilyen rút mellekkel vert meg az isten, de még felkínálkozni sem mertem volna… – Pszt – fogtam, be a száját egy észvesztően hosszura nyúlt csókkal, és sosem éreztem magam boldogabbnak. Természetesen a hétvége nem múlt el anélkül, hogy egymás karjába ne simultunk volna, és nem lepett meg, hogy még szűz volt. Esküdni mertem volna rá. A gátlásosság nagy visszatartó erő, és nem lehetett könnyű dolga lerázni a kalandvágyókat, visszaverni, vagy nem meghallani a zaklatásokat. Tudom sokuknak más a vágyuk, de én maradéktalanul boldognak éreztem magam, amikor holtfáradtan a gyönyörteljes szeretkezések sorától, ugy bújhattam oda a mellei közé, hogy szinte betakartak, és mint az örökké éhes gyermek nem tudtam betelni a bimbók közelségével. Azóta is imádom a melleit és bár hétfő reggelre eldöntöttem: plasztikai sebész leszek, hiszen ha egy – egyébként gyönyörű – nőnek ilyen traumát okoz, ha nem formásak a keblei, akkor sok nőn segíthetek, még ha idegen anyag beültetésével történő mellnagyobbításra nem is vállalkozom, mert nem értek egyet a szilikon bevetésével. Persze vannak esetek, amikor elkerülhetetlen a dolog. Nem egy nőbeteget láttam, akinek csak az egyik melle fejlődött ki. Olyankor nincs más megoldás, mert inkább legyen egy nőnek térdig lógó emlője, mint se milyen. Hamarosan megesküdtünk, és két év múlva vártuk az első babát. Ketten jöttek, egypetéjű ikrekként, és én csodáltam, de egyben irigyeltem is ahogy mohó kis szájukkal elszerették előlem anyjuk, tejtől duzzadó, izgalmas kebleit. Bőven volt bennük tej, nem kellett sorukra várniuk, ha szoptatott. Persze almamellből is jól lehet tartani, akár másfél éves koráig is egy gyermeket, mert a tejképződés nem függ a mellek alakjától, de nekem zsongítóan jó érzés volt, ahogy a fiam ott csöngtek anyjuk, – nekem oly drága mellein. Hiába lettem plasztikai sebész, hiába alkottam szebbnél szebb melleket, a hatalmas, vagy lógósok helyett, ö többé szóba se hozta, hogy elégedetlen a sajátjával. Hogy is vehette volna el két csodálatos, megunhatatlan játékszeremet, hogy foszthatott volna meg annak gyönyörűségétől, hogy olyannak szeressem amilyen. Persze azt már csak vénülő fejjel merem – önmagamnak is – bevallani, miért ragaszkodtam olyan csökönyösen az eredeti állapothoz. Tudtam hogy milyen tüzes szerelmű, mennyire jó étvágyú teste van, és féltem, hogy meginog a hűsége. Így biztos lehettem benne, hogy sokkoló hatású mellei visszatartják, képes lesz visszaverni egyik – másik vehemens rajongója rohamát. Mert alig volt férfi akinek ne akadt volna meg a szeme rajta, akár elölről látta akár hátulról. Meg akartam őrizni magamnak, mert tudtam, sosem merne levetkőzni más előtt. Aztán rájöttem, milyen balga is egy férfi ha birtokolni akar?! Történt, hogy nem tudtam keresztül lépni egy felajánlkozó nőn. Fáradt voltam, hajnal felé, egész napos munka, és éjjeli ügyelet után, amikor bejött hozzám a nővér. Nem tudtam lerázni. Nem is akartam. Inkább hagytam magam, mint kezdeményeztem. Ö nyitotta ki a nadrágom és elém térdelt. A figura otthon sem volt újdonság, de akkor valahogy nagyon jólesett Aztán amikor kellően lázba hozott a kis kéjsóvár, szétgombolta a köpenyét, és hanyatt döntött. Meg akart lovagolni, miután alaposan felnyergelt, de ahogy előbukkantak barna bimbójú, kackiás – egyébként csodálatos formájú mellei – azon nyomban leeresztettem. Csókolni kezdett, és mert a számat sosem adtam, akárhányszor voltam is hűtlen a feleségemhez, a testemet pásztázták ajkai. Egyszer csak újra ott volt, ahonnan elindult, és én lehunyt szemmel tűrtem, hogy beérje azzal a gyönyörrel – ha hihető, hogy vannak nők akiknek az olyanfajta szex is örömet okoz. Nekem nagyon jólesett. Ellazított, oldotta a feszültségem, hiszen a testi kapcsolat nem igazán csalás, mert ha szigorúan vennénk annak tarthatnánk egy kölcsöntabletta lenyelését is, amit a migrénjére kér az ember, hiszen a testi baján segít vele az, aki adja. Gyorssegélynek tekintettem a nőket, és nem voltak túl sokan, mert – mint már mondtam – sokszor a feleségemnek is kevés volt, amit nyújtani tudtam Nem bánta volna, ha órákig kéjelgünk, de hiába ha csak a lélek kész, a test erötelen, ám amikor nem volt kéznél, de kellemes ellazulást adott a növel való egyesülés, megtette más is, mint egy kölcsöntabletta. Sokat vitatkoznak arról melyik nem képviselői az aljasabbak, ha szerelemről, csalásról van szó. Eldönthetetlen. A nő nem csalhatna férfi nélkül és fordítva, de a kisajátításban is túltesznek egymáson. Ha szeretnek maguknak akarják azt akiért égnek, mégsem érik be azzal, akinek örök hűséget esküdtek. Két ember kapcsolatához két ember kell, akik éppen akkor éppen ugy vannak kéznél, amikor és ahogy kell, vagyis ahogy eluralkodik rajtunk a vágy. Könnyebb azt megkívánni aki ott van, mint hü maradni a távollévőhöz, ugyanakkor nem nehéz megcsalni a távollévőt, ha valaki jókor kínálja fel magát, vagy enged éhes pillantásunknak. Azt mondják a jó házassághoz bizalom kell, amelynek leple alatt nyugodtan léphet félre, bármelyik fél. Én nem hiszek benne, mert mindenki ugy ítél, ahogy él, és ha én képes vagyok, igaz csak fedett keblű nőkkel, és főleg olyan pózban, ahogy éppen kézre esik, anélkül hogy szemkapcsolat alakulhasson ki köztünk, miért ne tehetné meg ugyanezt a feleségem is, aki még mindig gyönyörű. Csak mert azt hiszem: visszafogó ereje van a keblei elnyúltságának? Hogy a restelkedés visszatartja a hűtlenségtől? Miért lehetnék benne olyan biztos, amikor én is bolondja vagyok lógó kebleinek? Miért ne találhatott volna mást is, vagy miért ne akart volna sokkolni egy – egy lerázhatatlan hódolót azzal, hogy megmutatta mije van, és jó értelemben sokkolta a fickót a látvány, vagyis ugyan ugy megbabonázta, mint engem. Ha a férfinek nem menne el az esze, amikor szex helyzetbe kerül, a sokféle folyást és egyéb kórokat kezelő nőgyógyászok sosem tudnának józan fejjel szeretkezni. Tudom: csodabogár vagyok, hiszen másokat a formás keblek látványa hoz lázba, amíg nekem akkor is megmozdul a golf ütöm, ha olyan nő vetkőzik előttem, akinek koránál fogva, megereszkedtek a keblei. Kinek a pap, kinek a papné, szép az ami érdek nélkül tetszik, vagyis az életben sok mindent lehet magyarázni, de megérteni soha.