A lótenyésztö

Írta: L. Timothy

Gondolom nem vagyok egyedül, aki nagy utat járt be, amíg eljutott oda, ahol van. Az ember amíg él keresi a legjobb megoldást változtat, újat gondol, és vagy bejön, vagy sem. Nekem bejött, vagyis inkább szerencsém volt, sokan el sem hinnék miben: az illatok, vagy inkább a szagok tettek olyan jómódúvá, és boldoggá, amilyen vagyok. Ezt eleinte nem fogtam fel, csak amikor már deresedő fejjel egy nőgyógyász barátom kimondta: hogy a nemiséggel kapcsolatos szagok, illatok, a vágy és figyelemfelkeltés ezerféle jelei, amikre felkapja a fejét, aki éppen olyanra érzékeny. Szerinte egy több napja nem mosott női muff is kellemesebb illatú, mint az agyonsikált, bepacsulizott, mert a mesterkélt szag nemhogy fokozná inkább lohassza a férfivágyat. Farmon nevelkedtem, a virágok, állatok, valamint azok végtermékének szagát ismertem, nem finnyáskodtam, természetesnek vettem úgy, ahogy volt.

Értettem az állatokhoz, de legjobban a lovakhoz, mert szerintem legközelebb áll hozzánk emberekhez, ha mi legtöbbször csak az erejére, gyorsaságára, teherbiróképességére számítunk is, de talán egy kicsit a gazda – iránta való tisztelete – hogy a húsát kevesen eszik meg. Csodálatosan kecses, és amíg passzió az élete, nem fogják be, olyan a tartása, hogy fel kell figyelni rá. Talán egész életemben a farmon maradok és viszem tovább a dolgokat, amit nagyapám elkezdett, ha anyám egyik nővére rám nem hagy egy aprócska boltot a városban. Amolyan varró és kézimunka üzlet volt, és fogalmam sincs, miért éppen engem szemelt ki, talán jót akart, mert nagyon szeretett és szerinte többet érdemeltem, mint a földtúrást, s ha apám nem nyakaskodik, a továbbtanításom költségeit is vállalta volna, de az öregem azt mondta: farmernak nem kell diploma, a föld pedig új erő után kiált. Az üzletet azonban át kellett vennem, mert a végrendelet úgy szólt, hogy csak akkor lehet az enyém, ha magam vezetem, és öt évig nem adom el. Tizennyolc éves voltam, sokszor jártam abban a boltban, igaz nem a vevőkre inkább a tanti szavára figyeltem, de olyan voltam akár a bojtorján, rám ragadt amihez közel kerültem, és akaratlanul is ellestem egy – két üzleti fogást, a vevőkkel való bánásmódból, az árurendelésből, átvételből, de akkor is: egy fiatal, csupaerö férfi és egy kézimunka bolt, amelybe az erősebb nem képviselője szinte be sem teszi a lábát?! Tudtam, hogy holt unalom lesz, de a farmnál ezerszer jobb, mert közelebb kerülök a végeláthatatlan lehetőségek helyszínéhez: a városban élhetek. A bolthoz lakás is tartozott, vagyis egyszeriben nagymenő, azazhogy üzletember lettem Nem akarom hosszú lére ereszteni a dolgokat, de az a kis bolt és a véletlen hozta meg a szerencsémet. Amikor az ügynökök megneszelték hogy tulajdonosváltozás történt sorra kínálgatták portékáikat és én rendeltem, női holmikat, férfi fehérneműt, zoknit, mindent, amit jónak láttam. Az üzlet fellendült, de nem robbanáésszerüen, mígnem egy napon éppen egy férfit szolgáltam ki, amikor besietett egy csinos, fiatal nő. Tegnap vettem egy bugyit! – mondta sorára sem várva, és úgy bevág, hogy képtelen vagyok menni benne. A száma stimmel, megnéztem mielőtt felhúztam, de a gyártó alighanem elszabta, mert ha azonnal nem vethetem le… Talán adok egy számmal nagyobbat! – És ha az is elszabott? – kérdezte. Sajnos lehetséges, de eddig senki nem panaszkodott, s hogy Ön is meg legyen elégedve, fáradjon a próbafülkébe és cserélje le. A nő kiválasztott egyet a kért számú bugyiból és bement a fülkébe. A férfi csak erre várt. – Adja oda ingyen és kétszeres pénzt fizetek azért, amit levesz!! Azt hittem nem jól hallok, de kéjes vigyorát látva, el kellett hinnem: az ürge kicsit abberált, aki használt bugyikra bukik. Mennyivel tartozom? – kérdezte a hölgy, és a levetett apróságot el akarta tenni. Semmivel asszonyom, de hogy a leltár stimmeljen, kérem tegye bele ebbe a tasakba a régit, és majd elszámolom. Megtörtént, és alig lépett ki: a fickó, – mint valami trófeát – átvette a csere holmit, orrához emelte, majd gyengéden zsebre téve, kifizette a dupla árat. Ha előfordul ilyesmi, rám mindig számit hat – mondta és kiment. Még aznap kiírtam a kirakatba: megunt, mosatlan fehérneműjét, térítéssel átveszem, vagy újra cserélem. Ha önök láttak csődületet a kisvárosi üzlet előtt, de aztán beindult a dolog. Jó időbe telt mire ifjonti szemérmességemmel megértettem a hölgyekkel, hogy tisztára mosott, holmit nem veszek át, csak olyat amit viseltek. Az élelmesebbje tizet vett egyszerre, aztán pár nap múlva kicseréltem neki, térítés nélkül. A fickók pedig jöttek és vitték a fura holmit. Fehérneműt közvetlenül testre próbálni, vagy cserélni tilos, írta elő a közegészségügyi szabályzat, de én nem rendeltetésszerű használatra adtam tovább, és mivel felárat fizettem, ha a hölgyek a boltban cserélték ki és szinte testmelegen tehettem tasakba, hogy a várakozó listán szereplő, fura kéjenceknek – akár háromszoros árért – , eladhassam, az üzlet fellendült.

Később rájöttem, hogy a nők is keresik a másodkézből vehető férfi dolgokat, és hiába mondták: nem baj, ha nem tiszta, majd én kimosom, tudtam, amit tudtam. Az üzlet beindult. Jópofa tasakot csináltattam, amely átlátszó volt, vagyis szemügyre lehetett venni, milyen a vágyott áru, mielőtt fizetett az Ur, de nem fogják elhinni, mindig annak volt nagyobb keletje, amelyen látszott, hogy viseltesebb. Huszonkét éves koromban nyitottam egy másik boltot, aztán kezdtem restellni, hogy a szex szakmában dolgozom, vagyis inkább annak is egy nem egészen szokványos ágában – ezért létrehoztam egy vállalkozást és csak ellenőrzésképpen jártam be a boltokba. Virágzott a bugyi ipar, és később az egyéb szex holmik is megjelentek az üzletek polcain, persze akkor már jól fizetett üzletvezetők feleltek valamennyiért.

[rkey]

Egyszer aztán azon kaptam magam, hogy nem tudok mit kezdeni a pénzemmel és úgy gondoltam, Uri passzióból veszek egy istállót, amelyben kevés lovat nevelnek, de jó vérvonalút. Megnéztem néhányat, amíg el nem jutottam az első igazihoz. Mindigis lázba hozott az istállószag, talán mert első esetlen szex próbálkozásaim kötődtek hozzá, és később néhány olyan buja kapcsolat is, amely zizegő szalmán henteregve dobott fel a kéj legmagasabb csúcsára, és extázisba hozott, ha visszagondoltam rá. A jól gondozott lovaknak, a rendben tartott istállónak illata van, nem szaga, amelyből jól esett újra szippantani, ráadásul úgy, hogy az állatok ellátása nem az én dolgom. Amikor érkeztem, éppen hágatáshoz készültek. Várnom kellett de nem bántam, mert már kisgyermek koromban is érdekelt az állatok ivása, folyatása, hágatása. Van abban, valami ősi erő, ahogy az állatok tűzbe jönnek, ahogy odaszimatolnak egymás felé és kezdődik a fajfenntartási esemény, amit ma már filmeken is jól nyomon lehet követni, de amikor én legényke voltam, még csak természetben leshettem el, és mit mondjak, igencsak felizgatott még a kakas is, amikor a – kicsit futkározva magát kellető tyúk – , lelapult neki és ö ráhuppant, majd diadalmasan közhírré tette, hogy megtörtént, és olyan peckesen indult tovább, mint talán mi férfiak, ha jól sikerült amire vágytunk. A kancát teherkocsin hozták, a lovász tartotta, amíg a ménesgazda a gyönyörű fekete csődört kivezette. A mén felhorkant, kimódoltan lépdelt, majd elkapta a hév, és nem kis feladat volt tartani, de tartani kellett, hogy ne tegyen kárt a kancában, ne harapja az ódzkodásáért, mert az mindig nehezen adja magát, akár a tisztességesnek mondott nő, aki kéreti magát. Már minden a helyén volt, a ménesgazda segítsége nélkül, amikor észrevettem a lányt. Elnyílt szájjal, szinte megbabonázva nézte a ritka eseményt, majd amikor a csődör révbe ért, hegyes kis nyelvével megnedvesítette az ajkait, és szinte extázisban figyelte meddig tart, hogy folyik le, és szinte ocsúdni láttam, amikor a kancát a kocsi felé, a mént az istállóba vezették. Ö is elindult a mén után. Nem akarja? – kérdezte tőlem a gazda. Mit? A nőt! Megörült? Nem… ez a mániája. Az apja állatorvos és gyerekkorától magával vitte, ha csak tehette. Mióta először látott hágatást, odavan érte és ne tartson otrombának, de telefonálnunk kell neki, ha ilyen esemény várható, s utána a lovász is teszi a dolgát… Úgy érti vele? Igen… a csődör melletti bokszba friss szalmát rak, de semmi szükség rá, mert a hölgy élethűen egy az egyben vágyja a hágatást, vagyis úgy viselkedik, mint a kanca és a csődörétől is azt várja. Örjitö, amit mond! – suttogtam elhűlve. Nem csodálom, nekem is kedvem lenne kielégíteni, mert amíg nem voltam nős, az én reszortom volt, de az a jóképű lovász a helyembe lépett és… Hívja ki! – kértem hirtelen, magam is csodálkozva a merészségemen. Ahogy gondolja, de akkor állnia kell a sarat. Nem könnyű eset a kis kanca! Vállalom! – mondtam és a tulaj beszólt az istállóba a legényért. Alig köthette meg a csődört és kelletlenül lépett ki az ajtón, de én akkor már szinte beslisszoltam mellette. Tudtam merre menjek, mert előtte bejártam, az istállót és a lányt valóban ott találtam a szomszédos bokszban, hátára hajtott szoknyával, előrehajolva, a jászolba kapaszkodva. Nem is vehette észre, hogy nem az áll mögé, akire várt, de uraim… életemben nem éreztem még olyan kéjt, amit tőle, a leigázásra váró, vagy éppen annak elérése miatt toporzékoló, tüzes kancától kaptam. A hágatása alatt olyan hangokat adott amilyet odakinn az üzekedő lovak, vagyis felejthetetlen élmény volt. Amikor megfordult és látta, hogy nem az vagyok, akit várt, kicsit meglepődött, de tette, amit tenni szokott: az odakészített kötőféket a nyakamra vetette és a jászolhoz láncolt, hogy akárcsak a fedező mént a gondozója, megjutalmazzon. Csakhogy amíg a csődör kiváló abrakot kapott, ö simogatni, csókolni kezdett, és olyasmit suttogott, hogy ha eszemnél lettem volna, ha marad bennem egy parányi szemérem, ellököm magamtól. Majd, amikor tettre késszé tüzelte magát és úgy látta én is képes leszek vele szárnyalni, eloldott, és jelezte, hogy készen áll. Másodszor is megtettem, amitől először minden csepp vérem felforrt. Azt hittem eszemet vesztem. Az sem törte le észvesztő vágyamat, hogy közben rám szólt : minek a parfüm hé, a csődörnek legyen hamisítatlan istállószaga! Istenien kellemes, tiszta istálló szaga…

Mondanom sem kell, hogy az istállót megvettem. Nem is nagyon alkudtam, mert előtte már felbecsültettem, de hogy mégis amellett kötöttem ki, annak legfőbb oka a tüzes kis fekete kanca volt, az állatorvos tizennyolc éves lánya, aki saját bevallása szerint is legalább két éve fejezteti be úgy az állatok végiggyönyörködött hágatását, mint velem tette. Nem is tudom mi lett volna ha nem veszem meg az istállót, mert akár hiszik akár nem, attól a perctől kezdve bennem is vágyat ébresztett az istállószag, vagyis mihelyt beléptem oda, erőt vett rajtam valami sejtelmes érzékiség, olyan bizsergetően kellemes borzongás, mintha egész testem felsóhajtott és élni kezdett volna. S mivel ö sem tudta máshol elképzelni a dolgot, gyakran eljött hozzám akkor is amikor a csődörnek semmi dolga nem volt. Csodálatos perceket töltöttünk együtt, és sokáig hevertünk holtfáradtan a tiszta szalma almon, a lovak neszezésére figyelve, egymás közelségét élvezve.

Egyszer azzal Bucsuzott: többé nem jöhet, vagy ha igen, csak lopva, mert férjhez megy. Szinte kiment a lábamból az erő. Mi lesz, ha elhagy, ha ki sem próbálhatom, milyen vele az ágyban, egy normális házban, emberi módon, minden furcsa ceremónia nélkül? Vajon a vőlegény tudja, hogy mi a legjobb neki, hogy annyira odavan az istállóért… a. Szereted? – kérdeztem tőle. Apám legjobb barátja, kicsi korom óta ismerem. Öregedő kéjenc. Ö ültetett először lóra. Nyolc éves lehettem és csak úgy, szőrmentén tett rá az állat hátára, majd amikor látta, hogy élvezem a lépésben menést ráütött a kanca farára és az galoppba kezdett. Ö ott ült a másik lovon és fogta az enyém kantárját, de én nekem csak a sörény maradt amibe kapaszkodhattam. Vegyél le, mert töri! – kértem. Mit tör? Nem mondom meg, csak töri. Addig nem veszlek le, amíg el nem árulod: midet töri. És ki kellett mondanom nem úgy ahogy illik, hanem addig biztatott, amíg a legilletlenebb jelzővel árultam el, mimet töri a ló gerince. Megálltunk, leemelt és megpuszikált… ott. Bizsergetően jó érzés volt és, a lovak illata… szóval ö volt az első csődöröm. Még tizenöt éves sem voltam. Apám persze nem tudta, remélem nem is sejtette, de mintha megkönnyebbült volna, amikor beleegyeztem, hogy hozzámegyek. Lehet hogy mindent tud és úgy gondolja, egy ilyen romlott nő úgysem kell másnak. Nekem kellenél! – vágtam rá azonnal, és először simult a karomba úgy mint nő. Hazavittem magamhoz és meggyőződtem róla, hogy az istálló szex csak desszert a számára, de normális körülmények között is jó étvágya van. Az öregek mondása volt akkoriban a tüzes asszonyokról, hogy jó étvágyúak. Mennyivel szebb is, mintha kurva jelzővel illetik a sok örömöt adó, kifogyhatatlan adakozó természetű, szinte örökké égő, extázisra vágyó nőket? Természetesen elvettem feleségül és ma már inkább nosztalgiázni járunk az istállókba, mert azóta vettem néhányat és jó lovaim vannak. Versenyparipák. Sokat pénzt elvisz a hobbym, de ha egy ló beüt, sokat is hoz. S mert a drágám is odavan értük, hat a szexuális vágyaira a csődör ellenállhatatlan, vad ereje, én sem tudnék lemondani a lótenyésztésről. Mostanában már meghatódik egy – egy hágatást nézve, ha a csődör segítségre szorul. Öregszünk. Mégis gyakran előfordul, hogy csak egymásra nézünk, a szemünk csillogni kezd, és kocsiba ülünk, hogy egy bokszba kössünk ki. A hágatásokat sosem mulasztjuk el. Férfiembert sem hagy hidegen amikor két csodálatos felépítésű állat, szinte eszét vesztve a vágytól, mindent kockáztatva, csodálatosan karcsú lábaik épségét is, igyekszik elérni, amire vágyik, hát még amikor egy nőt hoz lázba a látvány?! Megígérte hogy sosem csal meg, de tudom hogy nem tartotta be. A lovász fiuk kiválasztási jogát fenntartotta magának és ugyan mi másért érdekelne egy nőt, hogy néz ki a fickó, aki a lovait ellátja, mint azért, hogy… De mit számit az? Ahogy az ember örülni képes egy szeretett lény sikerén, boldogságán, úgy lenne természetes a szerelem terén is. Sosem mesélte el az élményeit, de mostanában már céloz rá, és azt hiszem, mihelyt elég idősek leszünk ahhoz, hogy csak úgy, egymásnak essünk, beszédesebb lesz, és ott a csődör melletti boksz almán, addig nosztalgiázunk a régi szép emlékeken, amíg újra meg nem érezzük egymás csábszagát. Mert a szag az uraim, ami az embereket egymáshoz vonzza, vagy taszítja, éppúgy mint az állatvilágban. A csődör már akkor nyerít, felhorkan amikor még nem is látja, csak érzi, hogy szerelemre éhes kanca vár rá odakinn. Mi másról jöhetne rá, ha nem a bujaság minden élőlénynél más – más illatáról, szagáról vagy nevezzük aminek akarjuk A fülledt erotika minden kapcsolatot beleng, mert ha nem így lenne ugyan mi hajtana bennünket újra és újra más – más kalandokba, és mi sugallná azt hogy a szerelemben is keressük az újat az extrát, amivel csak mi tudjuk lázba hozni azt aki fontos nekünk, vagy akinek, csak az a jó, amibe mi is boldogan belemegyünk, eleinte azért, hogy a kedvére tegyünk, aztán… de hát önöknek magyarázzam?!

[/rkey]