Azt mondják melegszenek a nők, és nem értik miért?! Elmondom! Mindig finom lelkű férfira vágytam. Olyanra, aki tele van jósággal, gyengédséggel, szeretettel, és ugy tud becézni, ahogy én érzem szükségét, hogy öt kényeztessem. Mindig jólesett a simogatás, össze bujás, és sokszor végiggondoltam már: nemcsak a fiukkal. Vannak nők, akiket kiráz a hideg, ha saját neműekhez kell hozzáérniük, nemhogy ugy becézzék egymást, mint anya a gyermekét. Mindig akadt valami, amiért egy barátnőm vigaszra szorult, és a bánatot elcsendesíteni hatásosabb érintéssel, mint szóval. Akadt aki vette a lapot, de sosem vittük túlzásba. Az a kellemes borzongás elég volt, hiszen mint minden lány, mi is a fiuknak akartunk tetszeni, férjre vágytunk, anyának készültünk. Aztán eljött az igazi. Előtte tetszett már más fiú is, de én kiéltem magam a saját neműek simogatásában és viszontcirógatásában, vagyis nem esett nehezemre megtartani a szüzességem: neki. El volt ájulva a boldogságtól. Gondolom a barátainak eldicsekedett velem, habár aki számolni tud, végiggondolhatná: ha mindenki szüzet kap és minden férfi amúgy is szűztelenít 4 – 5 nőt, akkor sántít a logika. Igyekeztem elhitetni magammal, hogy révbe értem, és attól a perctől kezdve számit az életem. Aztán jöttek a gyerekek. Egy fiú egy lány és minden a nyakamba szakadt. A férjem holtfáradtan jött haza, vagy ha fickós kedve volt, nekem esett, – sokszor kézmosás nélkül – elhagyva a legegyszerűbb előjátékot, sőt a csókot is, majd – mint ki dolgát jól végezte, elégedetten kihúzta magát, én meg ott maradtam a trutymóval – mivel elvárta hogy fogamzásgátlót szedjek, mert neki a zoknis védekezés, illúzió romboló. Kinek nem az?!

Aztán egyszer összefutottam egy lánykori barátnőmmel, akivel már akkor is érzékenyek voltunk egymás radarjára. Ö még nem volt férjnél. A fiam óvodában, a kislányom aludt, mi elhevertünk a franciágyon, hogy nosztalgiázzunk, a régi szép éveinkről. Már nem tudom melyikünk pityeredett el valamin, csak azt, hogy a másik vigasztalni kezdte. Előbb apró csókokkal, majd – mint amikor irtózatos erejű elemek szabadulnak fel, – egymás karjába simultunk. Eleinte csak derékig, majd később testünk minden porcikáját bejárva becéztük, boldogítottuk egymást. Természetesen előtte fürödtünk, és a barátnőmet az sem zavarta, hogy a szoptatástól megereszkedett melleim nyomába sem léphettek az ö kackiás kebleinek. Kimondhatatlanul boldog voltam, de titokban tartottam. A férjem nem maradt hoppon, persze abból nem sok élvezet jutott nekem. Aztán egyszer rajtakapott… a barátnőmmel. Elváltunk. A gyerekeket én nevelem, mert meghalnék nélkülük, de barátnő nélkül is. A régi ugyan férjhez ment, de mindig akad aki kikezd velem, vagy ö tűnik fel nekem. Gusztusos, szép, rajongó tekintetű nők. Főleg férjes asszonyok. Csak mi csinálunk ekkora ügyet a dologból: a francia férfi, ha a feleségét egy nő karjába leli, bekérezkedik harmadiknak. A férjem sárba taposott büszkeségét siratta: a felesége buzi lett. De hogy miért, hogy mi viszi rá az egyneműeket az egymás felé fordulásra, azt még senki nem próbálta megérteni. Én tudom: a gyengédség, a szeretet utáni vágy, a boldogi tás kényszere és az, hogy az ilyen kapcsolatban nincs felsőbbrendű és alárendelt – ahogy a házasságban sok férj képzeli a szerepét – csak a mindent feledtető orgazmusok sora, vagyis a maradéktalan boldogság. Világgá kiáltanám, ha tudnám: férfiak vigyázzatok, elfordul tőletek minden szeretetre, gyengédségre éhes nő, és boldog lehet a férj, ha fütyivel csalja meg a felesége, mert a kifogott halat is etetni kell… ráadásul: csalival!

… Isten számlálja a nők könnyeit! Csodálatosan szép mondás, és el lehetne gondolkodni azon: miért a nőkét? Mert a férfiak nem sírnak, vagy legalábbis nem illő sírniuk? Vagy az asszonyok könnye sosem hullik ok nélkül? Kevés házaspárt ismerek, legalábbis annyira hogy belelássak az életükbe, valahogy nem jártunk össze senkivel, neveltük a három lányunkat, és a szexre sem lehetett panaszom. Én tűzrőlpattant nő vagyok, mindent gyorsan csinálok, de azt az egyet sosem kapkodtam el. Talán az okozott némi csalódást, hogy a férjem túl hamar felért a csúcsra, és – habár csókolózni nagyon szerettünk – nem mindig bírta elhúzni az előjátékot. Aki próbálta, tudja: nincs rosszabb, mint hoppon maradni. De van! Amikor egy nő megtudja hogy miómája van és, ha sokáig akar élni, ki kell dobni a méhét. A férjem volt erősebb. Jobban bírta előtte, közben és utána is, nálam. Én lassan tértem magamhoz, és örökké hálás leszek egy 25 éves táncosnőnek, akit ugyanakkor műtöttek, ugyanazért, csak öt… egészségesen. A táncra tette fel az életét, lemondott az anyaságról viszont sosem tudhatta, melyik nap jön el az igazi, akinek nem mondhat nemet, és hogy ne legyen gátja – sem a táncban sem a szexben – kidobatta a problémát. Sokat beszélgettünk. Kinevetett, amikor elmondtam: félek, hogy nem leszek többé teljes értékű nö, és a férjem… – Ha szeret, jobb lesz mint volt – mondta. – Gondolom védekeztetek, ha nem akartatok több gyereket, de ezután szabad a pálya, nem szorongsz, hogy becsúszik a gikszer és a harmadik szülés után megmondták, nem lehet több gyereked, a fogamzásgátlót nem bírod: kitalálni sem lehetett volna jobb megoldást. A férjed imádni fog, ha ellazulva, még jobban ráfigyelve adod magad. Nálam más a helyzet. Én megkérem az ölelés árát, vagy legalábbis nem fekszem le kötelességből, és biztos lehetsz benne, nem akad majd egyetlen fickó sem, aki – amikor odaér – arra gondolna: vajon van-e méh a hüvely végén? Fő, hogy megkapjon hogy öleljen, hogy felérjen a csúcsra és mivel az szexnél a hüvely izomfala a főszereplő, ugy suhan a mennybe a leggurmanabb szex mániákus is, mint a sicc. És igaza lett. Amióta – ronda szóval mondva – kipakoltak, csodálatosak a szeretkezéseink. Kár lett volna negyven évesen halálra sírni magam, hiszen – aminek a férjem is örül – még a klimaxot is megúsztam. Sok köztünk a varjú, aki örül, ha károghat jobban esik a lelkének, ha riogathatja a másikat, de ne hallgasson másra aki bajbajutott, csak olyanra, aki sikeresen túlvan a műtéten, és ha a párja is olyan csodálatos férfi, mint az enyém, vagy ugy talál rá az igazira, hogy minden idegszálával adhatja magát, duplán nőnek érzi majd magát. A férfiak elájulnak attól, ha sosincs szünnap, és semmi másra nem kell figyelniük, ha a gyönyör felé araszolnak, csak arra, hogy minél nagyobb kéjt kapjanak… és adjanak. Arra pedig a “leértékelődött” nö, is képes, sőt sokkal inkább, hiszen – ahogy a táncosnő mondta – megszűnt a probléma, csak a nö, maradt, aki, ha terhességtől szorongott, felengedhet; ha tüzes volt, még magasabbra csaphat szerelme lángja, és a frigid is ráérezhet az ölelés izére, hiszen két felszabadult, boldog ember fekszik egymás karjába, és tesz meg mindent a boldogi- tásáért. Hiszem, hogy isten figyel ránk, és minden örömkönnyért, tíz olyat apaszt el, amit bánat fakaszt…