- Amíg fiatalabb voltam sokszor gondoltam arra, hogy írok egy könyvet arról, bárki lehet Einstein, Mozart, vagy Nobel, mert hitem szerint minden ember egyforma esélyekkel jön a világra, ha épkézlábnak születik, és csakis attól függ, mi lesz belőle, hogy milyen szülök nevelik, kényszerítik-e valamelyik pályára, vagy segítik, hogy kibontakoztassa a készséget, ami benne van. Példák erre a Polgár lányok, akik betörtek a sakkvilágba, férfibajnokok lettek, vagyis egyetlen család mindhárom lánya lett az, amivé a hozzáértő és céltudatos szülök nevelték, ami egyúttal arra is bizonyság, hogy mindenkiből kihozható bármi. Hitem szerint, ha az a család magához vesz még három gyermeket, azokból is lehetett volna sakkzseni, mert mindenkiben van talentum, csak nem mindenki tudja kifutni magát. Nincs olyan ember, aki ne szép, okos, egészséget utódra vágyna, olyat akire – ha vénülő fejjel ránéz, azt mondhatja: nem éltem hiába. Csakhogy vannak emberek, akiknek nem adatik meg hogy utód nemzés. Ma már sokféle mód létezik különböző meddőségi esetekre, de ezelőtt tizenöt évvel még jól megfizették, ha a férfiember alávetve magát egy alapos vizsgálatnak, megfelelt, és spermát adott egy banknak, ahonnan kiszolgálhatták azokat, akik rászorultak. Amikor első éves voltam, minket is megkérdeztek, nem akarunk-e részt venni egy ilyen lehetőségben, és én akartam. Nemcsak azért, hogy tudjam egészséges vagyok – e, hanem mert ugy gondoltam, az összeg, amit – amennyiben megfelelő donor leszek – kapok, a szinte semmi munkáért, elég lesz két évig a tandíjra és mégiscsak ugy készülni az orvosi pályára, hogy csak az egyetemre jár az ember, és éjjel nem azon fő a feje: mit rendel a kedves vendég, és talál-e kifogást a kivitt ételben, vagy italban.

Egészségesnek és jó IQ – val rendelkezőnek találtak, tehát áteshettem a spermaadáson. Az ilyenfajta nemzések sokkal előbb kezdtek divatba jönni, mintsem a törvény követhette volna, és még ma is nagyon sok olyan ország van, ahol a béranyaság, a mesterséges megtermékenyítés, és az, hogy egy donor spermája hány megtermékenyítésnél használható fel, nem rendezett. Bevallom, mire a vizsgálatok végére értem, én is éreztem egy kis viszolygást az egésztől, hiszen ki tudja milyen nő lesz az én fiam vagy lányom szülőanyja, hogyan bánik vele a nemzésképtelen apja, és mi lesz, ha ne adj isten elgalloppirozzák magukat a bankban, nem tartják be az előírásokat és adják boldog boldogtalannak, vagyis, megrémített: mi lesz ha a fiam elveszi a lányomat? A doktor, aki a beavatkozást végezte, nyugtatni próbált. Sajnos nélkül is előfordulhat, hogy a férfi nem figyel rá, hol hagy nyomot maga után. A katonák és általában a sokat mozgó emberek utódai, akik ráadásul családban születnek, vagyis az asszony félrelép, összekerülhetnek, mert semmi nem olyan kiszámíthatatlan, mint a sors. Utánanéztem, hogy bajt okozhatok-e ha egy testvérházasság megesik és a gyermekeimnek utódai születnek. Megnyugodtam, hiszen a genetika ma már ott tart, közel sem a vérrokonság, inkább a gének hibája a felelős, ha az utód nem egészséges. Előfordulhat, hogy két édestestvér, hibátlan génjeiből egészséges gyermek születik, aki, ha majd hibás génnel rendelkező párt választ, hibás utódot nemz, vagy hoz világra, mivel a gyermek egyikük hibás génjét örökli. Olvastam egy olyan településről, amelyet több száz éve egyetlen család alapított, vagyis a szülök két külön nemű gyermekkel érkeztek oda, és ma is majdnem minden lakót ugyan ugy hívnak, de nincs közöttük egyetlen fogyatékos sem. Lassan elmúlt a rossz érzésem, és szorgalmasan tanultam, hol így, hol ugy szerezve meg a tandíjra valót. Leginkább kórházakban segítettem, beteghordó, laboráns, később ápoló lettem, és lassan el is feledkeztem a spermaadásról. Már két éve dolgoztam egy kórházban mint belgyógyász, amikor telefonon keresett az a doktor, aki a spermalevételt végezte.- Nem tudom mit szólna hozzá kolléga, de véletlenül emlékeztem rá, milyen a vércsoportja és a főbb jellemzői, vagyis arra, hogy elég ritka vére van, és valakinek szüksége volna sürgős vérátömlesztésre. Jól megfizetnék…- Ezt nem kellett volna mondania! – vágtam közbe kelletlenül. – Természetesen, ha szükséges, megyek, de honnan olyan biztos benne, hogy éppen az én vérem… annyi féle jellemzője van egy ember vérének és… hirtelen belém döbbent a valóság. Valamelyik gyermekem van bajban? – kérdeztem és lábaimból kiment az erö.- Ugye nem várja el, hogy erre válaszoljak?- De igen… annál is inkább, mert ugyanolyan orvos vagyok mint ön, és kettőnk között nem titok a titok. Az én gyermekemnek van szüksége a véremre? – kérdeztem határozottan.- Igen…

Kevesen élhetik át az életben azt, amit én azokban a percekben, órákban napokban átéltem. Természetesen azonnal odasiettem, ahova kellett és amikor megláttam a beteg kisfiút, mintha valamelyik gyermekkori képemre bámultam volna. Fekete göndör haj, ugyanaz a száj, kék szemek. Bele kellett kapaszkodnom az ágy végébe. A kolléga már várt rám. Nem akarom elhúzni a történetet: a vérvizsgálat igazolta a doktort, vagyis adhattam vért a gyereknek. Természetesen azt, hogy a saját fiamnak adom, csak mi ketten tudtuk. Ha az embertől – rövid idő alatt – több adag vért levesznek, bizony elerőtlenedik, de szükség volt rá ahhoz, hogy a gyereknek reménye legyen az életre. A fáradtságtól elaludtam a szomszéd szoba ágyán, és arra tértem magamhoz, hogy valaki lágyan, szinte alig észrevehetően csókolgatja a kezemet. Amikor kinyitottam a szemem, egy könnytől csillogó fekete szempár tekintett rám, egészen közelről. Ki maga? kérdeztem meglepve, és el akartam húzni a kezem. – Maga megmentette a fiamat. Hogy köszönhetném meg? – felelte az asszony elcsukló hangon. Mit mondhattam volna: hogy szóra sem érdemes, vagy hogy bízza a urára, de jobbnak láttam hallgatni.

[rkey]

Néztem az asszonyt, aki az én fiamat világra hozta, és akit akkor láttam életemben először, de magam sem választhattam volna ki jobban. Mellbevágott az élet csodája. A tudomány beláthatatlansága. – Sajnos a férjem már nem köszönheti meg! – folytatta az asszony, mintha csak a gondolataimba látott volna – Két hónapja meghalt. Baleset… és nekem már csak a fiam maradt. Belehaltam volna ha öt is elveszítem. Ö nem olyan fiúcska, mint a többiek… öt isten adta, és a tudomány segített, hogy én is anya lehessek. Aki nem próbálta még, el sem képzelheti milyen boldogság amikor odateszik az ember mellére a gyermeket, akit két ember szerelme hozott létre. Ne haragudjon, hogy ennyit beszélek, de ha az ember nagyon boldog megered a nyelve, ugy érzem megfulladnék, ha nem mondhatnám el mennyire örülök és milyen hálás vagyok magának. Az én fiamat egy csodálatos szerelem hozta létre… de nem a hagyományos módon. A férjemtől nem lehetett gyermekem, ezért… mesterséges megtermékenyítéssel tettek anyává. Ugy tudom maga orvos, vagyis nem nevet ki, ha ugy beszélek, mint egy laikus, de valójában senki nem értheti meg milyen csoda az, hogy egyik ember a másiknak csak ugy… csupa emberségből, segiteniakarásból, vagy akár pénzért is, de életet ad. Sokszor elképzeltem milyen lehet a fiam apja. Azt mondják alig hasonlít rám. Az ismerősök ugy tudták: a férjem az apja, és sokan mondták: olyan mint ö aki valóban sötét hajú volt, de nem túl jóképű, vagyis a fiunk nem tőle örökölte angyali szépségét. Az én kicsim korához képes nagyon okos. Igaz sokat foglalkoztunk vele, de hat éves, és három nyelven beszél. Az anyanyelvét tanulta meg utoljára. Apám egyetemi tanár, ö akarta, hogy így legyen, mert egy bizonyos kor után az ember már nem képes anyanyelvi szinten nyelvet elsajátitani. A fiamnak még van ideje rá, és remélem sokra is viszi, hiszen szereti a nyelveket, pedig még csak most megy iskolába. Elég nehéz volt olyat találni, amely neki a legmegfelelőbb, hiszen nem minden tanár szereti, ha a kisdiák ír, olvas, sőt nyelveket beszél, akár beülhetne egy négy – öt évvel magasabb osztály matematika órájára is. Csodálatos ember lehet aki a lehetőséget adta számára az életre. Kár hogy sosem tudhatja meg, milyen zseniális fia született, és nem nézhet rá olyan büszkén, mint ahogy mi néztük, mióta csak a világra jött. De most már csak magam maradtam, aki csodáljam. Maga orvos, hadd kérdezzem meg: lehetetlenség volna kiharcolnom a donora nevét? Olyan érzés, mintha ellopnám az örömét, megfosztanám az élet legszebb adományától. Lehet, hogy nem is nős, vagy bármi érhette, ami miatt elveszítette a nemzőképességét és boldog lenne, ha tudná: van egy fia. Remélem most már makkegészséges lesz, mint eddig volt. Ugye nem csapnak be az orvosok? Ugye maga ért hozzá? Ugye ha most jobban van és szemlátomást új erőre kapott a maga vérétől, akkor van remény? Ugye nem gyógyíthatatlan a betegsége?

A betegség nem volt gyógyíthatatlan, csak egy fejlődésben lévő gyereknél gyakori vérképzési hiba, amit szerencsére az én vérem korrigált. Helyreállt a rend a csodálatos kis szervezetben, de én attól kezdve nem tudtam elszakadni a gyerektől. Több jogcímem is volt, hogy látogassam, mint véradó, mint orvos, a fiú barátja, de csak én tudtam, hogy az igazi ok egészen más: az anya. Én még olyan csodálatos asszonyt nem láttam, És ahogy a kezem fogta, ahogy a fiáért, vagyis inkább az enyémért hálálkodott, ahogy könnyes szemekkel rám nézett, rögtön tudtam, hogy elvesztem. Szerencsére nem voltam nős, így rábízhattam mindent a sorsra. Vannak nők, szerintem az igazán szépek, akik nem kérkednek azzal amit a sorstól kaptak, nem tettek semmit érte, természetesnek veszik, el akarnak vegyülni a tömegben, nem várnak csodálatot, sőt zavarná is őket, és melegszívűek, mindenért hálásak, amiben örömük telik. Az én fiam anyja ilyen volt, és miközben elfogadtam a vacsorameghívást, ráhajoltam, a kezére, amikor a virágot átadtam neki, amikor felém futó fiamat felkapva, magasra emeltem, nem azt éreztem, amit éreznem kellett volna:hanem tele voltam bűnbánattal. Ha ez a fiam ilyen, a többiek is hasonlóak lehetnek, de vajon szerencséjük volt-e az anyjukkal, vagy az apjukkal. Hányan vannak, merre élhetnek, nem betegek – e, nem kellene-e nekik is segítenem, hiszen senki nem kötődik hozzájuk szervileg jobban, mint az apjuk. Tudtam, hogy amit szeretnék reménytelen, mert amikor ifjú fejjel, át sem gondolva a dolgot, prédára bocsátottam utódaimat, nem számit ott csak a pénz, a könnyebb tanulás, vagyis fel sem fogtam, hogy kerülhetek még az életben olyan helyzetbe, amikor mindenemet odaadnám azért, ha megnemtörténtté tegyem a dolgot, vagy legalább egyszer láthassam azokat a kicsiket, akik engem is szólíthatnának apjuknak. A nyilatkozat amit aláírtam azt is tartalmazta, hogy nincs jogom megtudni ki kapja a spermát, személyi jogokat sértek, ha nyomozni kezdek, vagy le akarom tiltani a felhasználást, mert örökáron adtam át a banknak.

Nem tudom van-e köztünk olyan, akinek született oldalról gyereke, ugy értem nem a feleségétől, vagy csak sejti, hogy ugy van, de ha igen, jó volna tudni, mit érez. Én álmodom velük, és olyankor csuromvizesen ébredek, ordítok, hogy ök. az enyémek. De hát nem lehet mindenki ilyen gyenge lelkű mint én, mert akkor egy tapodtat sem menne előbbre a tudomány. A fiam anyját feleségül vettem, de nem én kértem meg a kezét, hanem az apósom az enyémet.- Mindent tudok! – kezdte négyszemközt. – Maga az unokám természetes apja. Nem volt könnyű a nyomára bukkannom, és azt hiszem pénzzel el sem értem volna, csakis barátsággal. Én intéztem annakidején mindent a lányom és a vejem beleegyezésével, vagyis a közreműködőket ismerem, és mivel egy gyermek életéről volt szó, hál istennek pár percre elaludt egyikükben a bürokrata, vagy az orvosi esküszegő, nem is tudom minek nevezzem. Amikor megláttam magát, elérzékenyültem. Szakasztott olyan mint a fia. A lányom semmit nem sejt, vagyis túl friss még a sebe, csak a fiára tud figyelni, önmagára sem sokat ad. Szép házasságban élt, szerelemből kötötték, de az élet az élőké és én bízom benne, hogy képes lesz újra szeretni. Ha nincs komoly kapcsolata, és nem tartja a fia anyját visszataszítónak, kérem, ne kösse le magát egy darabig. Hagyjuk meg neki a jogot hogy válasszon, de én szinte biztos vagyok benne, hogy a szíve már megszólalt, csak még az esze tiltakozik. Ha az ember magára néz, amikor a fiával játszik, ha csodálja… szóval, az élet nagy játékmester, de hogy ekkora?

Ennyi volt az apakérés, és természetesen én türelmesen vártam, hiszen nem is tudtam melyikük jelentett nekem többet, a fiam vagy az a gyönyörüségesen szép anyja. Azóta született még két fiunk, de szeretnénk még egy kislányt. A feleségem azt mondja: hetedikre sem fog sikerülni, de azért rajta. Ha látnák öt amikor a három királyfi ugy körülrajongja, hogy a közelébe sem férkőzhetek! Csak ugy ragyog, kacag, és nem érdekel, sejti – e, vagy sem, becsülne-e ha megtudná, pénzért adtam el a spermámat, mert az kényelmesebb megoldásnak látszott a tanuláshoz, egy biztos: én sosem mondom el neki. Végülis minden ugy történt ahogy történnie kellett, mert ha nincs az a meggondolatlan lépésem, ha a fiam nem lesz beteg, ha nem sérti meg az orvosi és egyéb titkokat egy kolléga, sosem találkozom azzal az asszonnyal, akit pedig ugy érzem nekem teremtett az isten. Hogy miért mondtam el mindezt? Mert tudom, hogy van köztünk jogtudós is, aki talán elgondolkozik azon, hogy lehetne minden jó szándékot és segítőkészséget támogatva megnyugható módon lerendezni minden, az ember születésével kapcsolatos jogi kérdést. A férfi, mire rájön, hogy a sperma nem alamizsna, amit nyakló nélkül osztogathat, ráadásul biztos nemzésre, és a petesejtek jogi helyzete mennyivel lesz más, ha egy lombikban termékenyülnek meg, vagy béranya hordja ki egy asszony gyermekét: megválaszolatlan kérdések egész sora, és ugy lenne szép az élet ha minél több okos, egészséges ember élne köztünk, de a születésbe, a fogamzásba csak azok szólhassanak bele, akik nem rontanak a jelenlegi helyzeten, hanem javítanak, vagyis lehetővé teszik, hogy gyermekéből minden szülő nevelhessen Einsteint, Mozartot, vagy más világcsodát, hisz mindegyikünk egy külön világ, olyan csoda, amely egyszeri és megismételhetetlen.

[/rkey]