A Rima…

Írta: L. Timothy

Sosem volt hozzá hasonló szeretőm. A biblia a bujálkodó, parázna asszonyokat nevezi rimának. Én rajongásból hívtam így. Nyolc éves kora óta ismerem. Akkor költöztek a mellettünk lévő házba. Mint afféle tizenkét éves fiú, rá se hederítettem, kis pisisnek hittem. Akkoriban én már kezdtem fésülni a hajam, és odafigyelni a tükörképemre. Aztán egyszer átjött hozzánk. Kiderült látta, hogy a szüleim elmentek, azért csengetett be. Nem volt tolakodó, de magabiztos, és a kiskamasznak amúgy is útban van keze lába, vagyis az történt amit ö akart. Nem részletezem: fél óra múlva anyaszült meztelenül, behunyt szemmel feküdtem az ágyamon, és minden ízemben remegve, reszkető testtel, fogvacogva tűrtem, hogy megnézze milyen egy fiú. Tüzetesen, aprólékosan haladt. Apró ujjai végigsimították a számat, eljátszadoztak a fülemmel, – milyen bársonyos a cimpád – , mondta, majd haladt tovább, míg el nem ért… oda. Semmit nem biz ott csak a szemére, mindent tapintani, érezni akart. Fura módon nekem eszembe sem jutott, hogy viszonzást kérjek vagyishogy hadd nézzem meg, milyen egy lány. Persze rajta még nem is igen akadt volna látnivaló. A testén, de belül valahogy sokkal előbb indult fejlődésnek benne a nő, mint leánytársaiban. Nem én voltam az első fiú, akit tilos játékokba csalt. De nem akárkit. Csak akire kedve szottyant. Attól kezdve alig vártam, hogy az én vagy az ö szülei elmenjenek, és újabb meglepő kéréssel álljon elő. Tíz éves korában már a szeretőm volt. Úgy adta magát, ébredező férfiasságomnak, mint egy született kéjnő. Mindig lehunytam a szemem közben, de ö soha. Nézett, figyelt és követelte, hogy nézzem én is. Hetven felé járok, de ha más mondaná nem hinném el, hogy a gyereklány arcára is kiülhet az igazi gyönyör. Olyan volt mint az időjárás. Előfordult, hogy hónapokig felém sem nézett, pedig lett volna alkalma rá. Próbálkoztam, de nem engedett be, úgy tett mintha nem lenne otthon, s életem legnagyobb csalódása, amely miatt zokogásban törtem ki, akkor ért, amikor megláttam hogy egy másik fiút ereszt be magához. Tudtam, hogy a szülei nincsenek otthon. Elképzeltem mi mindent tehet vele, és azt hittem beleörülök a – ma már tudom, – féltékenységbe. Tizenöt éves voltam akkor, ö csak tizenegy. Gyerek, de sok profi utcalány tanulhatott volna tőle. Azt a természetességet, ahogy ö minderről beszélt, mint más az evésről, vagy kirándulásról, netán arról: mi van feladva másnapra. Az ujjai hegye, forró volt, puha és matató. Mikor a testemen járt úgy éreztem, mintha minden ujjbegyéből ezernyi színpompás virág fakadna, miközben halk lélegzetvétele szinte dübörgött a fülemben, egy tempót ütve a szívemmel.

Soha nem beszéltem még erről a kis parázna szeretőmről. Tudtam, hogy amit teszek, nemcsak rossz, hanem egyenesen bűn is, hiszen én vagyok az idősebb, nekem lehetne több eszem. De amikor olyan légiesen puha mozdulatai voltak, olyan nyíltan tudott a szemembe nézni, és olyan vággyal súgta mit tegyek, hogy nem lehetett neki nem engedelmeskedni. Tulajdonképpen sosem voltam bele szerelmes, mint ahogy az ember nem szeret bele a narkóba, csupán nem tud meglenni nélküle. Ha nem kapja meg, ami után minden porcikája áhítozza, törni zúzni tudna, úgy érzi nem érdemes élni, és képes lenne neki menni a egész világnak. Sokszor hang nélkül zajlottak a dolgok. Apámék elmentek, ö odajött, vagy fordítva, és beengedtük egymást, aztán – mintha radarral vennénk a másik gondolatát – egyszerre tettünk mindent. Miről is beszélgethettem volna egy csitrivel? De amit adott nekem, némán, csak a testünkre figyelve azt nem felejtené el senki, amíg csak él. Amikor tizennyolc éves lettem s p tizennégy, már ritkábban jött át hozzám, de engem még mindig evett a fene érte. Akkor neveztem el Rimának, mert láttam hány fiú kerülgeti, vagy hánynak ül be a kocsijába, hogy valahol, valami félreeső helyen ugyanazt művelje velük, amit évek óta velem. Undorodtam tőle és majd megvesztem érte. Akár macskajajosan az alkoholista. Mindene tiltakozik, mégis a pohár után nyúl. Csakhogy nem én szabtam meg, mikor adja nekem magát. Ö igazi rima volt, született örömlány, de nem kiszolgálni, élvezni akarta amit a fiuk nyújtottak. Sokszor kérdeztem magamban: dehát miért éppen ez a srác, amikor kripli, girhes, szemüveges, miközben én… csupa izom, és ha nem lett volna jó velem, régen rám unt volna, s örökre elhagy, mint az utánam következőket. Ettem rágtam magam, de amikor jött, ujjongva kaptam fel, és vittem befelé, akár egy igazi férfi! Végigasszisztáltam ahogy gyönyörű mellei kifejlődtek. Hang nélkül vezetett rá, hogy a legjobb neki. Szemlátomást élvezte, amikor forró szám bejárja az aprócska halmot, és később, a tenyeremet is ráigazította az növekedő csodára. Csak a testére hallgatott. Akár egy kis állat. Azt tette ami neki jó. Sokszor elgondoltam, hogy a világ legprofibb utcalánya lehetne, ha a pénz is izgatná. De még akkor is leintett, amikor megköszöntem neki, amit tőle kaptam. Nem azért csináltam, mondta. Sem köszönömért, sem pénzért nem tennék ilyet soha. És szerelemből? – kérdeztem tőle. Mi az? – nézett rám úgy, olyan angyali ártatlansággal, akár egy makulátlan szűz. Aztán egyszer azt kérte: tanítsam meg csókolózni. Jó tanítványnak bizonyult, nem is beszélve a tanár élvezetéről. – Ki hitte volna, hogy ilyen jó ez! – mélázott, miközben nem tudtam egekig dobjam-e a testem, vagy a földre zuhanjak beteljesedéséért esengő vággyal. Ezentúl közben is csókolhatsz! – mondta és elment. Úgy látszik mással is próbálta, mert két hónapig hiába lestem rá. Ha odamentem, nem engedett be. Aztán megjelent és azt súgta: neked akarom adni magam mint nő. De hát… Az nem számit. Az csak játék volt, ismerkedés,  jöhet a diplomamunka.

[rkey]

Légy büszke, hogy téged választalak. Senkinek nem olyan jó izé a csókja, mint a tied, azok közül persze, akik amúgy is kellenek nekem. Husz éves koromban azt hittem beleörülök, ha nem tulajdonolhatom és megmondtam a szüleimnek, hogy feleségül veszem. Sosem láttam még annyira döbbentnek őket. De nem az történt amire számítottam. Nagykorú voltam tehettem volna bejelentés nélkül is bármit, nem is szóltak ellene… csak Rima tűnt el két nap múlva a szomszédból. Elindult a suttogás. Rend örök vitték el, a gyámhatóság intézetbe záratta, a szüleit letartóztatták. Úgy tartottam helyesnek, ha hallgatok. Jobb nem belekeveredni olyan ügybe, ahol gyermekellenes szülői magatartás gyanúja forog fenn. Azért tudtam ilyen szakszerűen fogalmazni, mert akkor már a jogra jártam. Meglátogattam az intézetben. Félórát kaptam, hogy beszélgethessünk. A nyakamba borult és életében először láttam sirni.- Nem akarok itt maradni. Nem én akartam, hogy rossz legyek, ök neveltek ilyennek. Pici koromtól odavettek az ágyukba és… Befogtam a száját a tenyeremmel, amit mohon csókolni kezdett. Nem akarok tudni semmit! De hiszen mindent tudsz! – nézett rám, csodálkozó szemekkel. Annyira beleette magát a szex a zsigereimbe, hogy ha ök. nem voltak otthon, azonnal elkapott az éhség. Mindig találtam, akivel enyhíthettem, és este el kellett mesélnem nekik. Nem bánták. Csinálhattam bármit, de el kellett mondanom nekik, töviről – hegyire és velük ugyanazt csináltam, mint veled… Hallgass! – kiáltottam, miközben hangtalanul rázott a zokogás. Virágot vittem neki, édességet, de semminek sem örült. Azt mondta: kalitkában a madár sem lehet igazán boldog. De azt nem folytathatod, amit… kezdtem volna, de ö könnybelábadó szemmel rám nézett: akkor ments meg. Amikor eljöttem tőle, sokáig ki sért a könnyes tekintete, és tudtam: két dolgot tehetek, vagy nem megyek oda többé, és utálni fogom magam amíg csak élek, vagy úgy kötődöm hozzá, hogy másra sem leszek képes gondolni, csak arra, hogy kiszabadítsam, és örökre magamhoz láncoljam. De lehet-e egy karonülö kora óta bujálkodásra szoktatott lányt magamhoz láncolni? Nem véletlenül tanítják keleten a lányoknak a szerelmet egészen kicsi korukban. Olyan az erotika, akár a mákony. Csak egyszer kell belekóstolni, és ha az első kapcsolat szép, feltámad a gyereklány kíváncsisága. Ha gyengéd, értő tanítók akadnak a családban, mire házasságra érik, sok öröme telhet benne a férjének. Tapasztalatlan szüzet nem is keresne okos férfi. Miért kínlódjon vele ö, miért okozzon fájdalmat annak, akit szeret. Miért ne kapjon hálószobára érett feleséget. Örült gondolataim voltak, de két nap múlva újra meglátogattam. Sosem felejtem el azt a mosolyt, amivel fogadott. Szinte diadalmasan nézett, mintha azt mondaná: tudtam. És ha tudta én régebben tudom, hogy nélküle nem érdemes élni, hogy nincs az a nő, aki égbe tudna emelni, ha nem olyan mint ö, és olyan csak egy volt. Attól kezdve végigcsókolóztuk a fél órát. Senki nem zavart bennünket. Később felbátorodott és az ölembe ült. Csodálatos volt. Talán a veszélyhelyzet tette még izgalmasabbá. Tudtuk, ha rajtakapnak, nemcsak hogy nem engednek többé hozzá, de felelőssé is tesznek, mert nekem mint leendő jogásznak már ismernem kell a törvényt annyira, hogy amiben részt veszek büntethető. Nem érdekelt semmi. Csak ö. Aztán egyszer azzal fogadtak, hogy Rima eltűnt. Megszökött. Valaki érte jött és segített neki. Kihasználta a felügyel önök éberségét. Mint akit letaglóztak. Meg sem kérdeztem férfi volt-e hiszen úgyis tudtam. Vagy tudtam, de mégsem lehettem egészen biztos benne, hiszen a megrontásában az anyja is részt vett, vagyis éppúgy öröme telhet az egynemű kapcsolatban, mint abban amit velem művelt. Mégis el akartam hitetni magammal, hogy aki elszöktette nő volt. Egy növel mindig nyerő helyzetben érzi magát egy szépemlékü férfi. Legalábbis akkor azt hittem.

Már átvettem a diplomám, amikor a banketten valakinek eszébe jutott, hogy menjünk kuplerájba. Évek óta nem voltam növel. Nem tudott lázba hozni senki, ezért gyakran ébredtem lucsokban, de nem próbálkoztam, hogy tegyek róla. Lehettünk vagy tizen, akik bementünk abba a házba. Új intézmény volt. Állítólag egy gazdag idős Ur létesítette szerelmese kedvéért, aki ilyen házat akart vezetni. A fiuk sorra elindultak a felszabaduló hölgyek szobája felé, amikor egyszer csak megállt előttem… Rima. Úgy nézett rám, mint aki egy régi becses holmira lel, váratlanul. Fel akartam ugrani, hogy kirohanjak. Végre elmúlt belőlem az űr, a folytonos hiányérzet. Végre megbarátkoztam a hiányával, minden erőmet a tanulásra fordítottam, azt mondtam, ha térden állva jönne, és kérné hogy… De nem térden állva jött, hanem egyenes, sudár termetével megállt előttem, és felém nyújtotta gyönyörvirágszirmokat bontó rózsaszín ujjbegyű kezeit. Nem szólt, én is hallgattam, de az érintése megbénított. Kézen fogott és én követtem. Tudtam, hogy a pokolba is utána mennék, de nem oda vitt. Gyönyörű szobája volt. Nemcsak ízléssel, de gazdagon berendezett. Itt még sosem járt férfi, úgy értem vendég… te vagy az első. Szenteld fel velem. És ha nős vagyok? – kérdeztem. Mi köze annak, ehhez! – mosolygott ö és én tudtam, akkor is magamévá tenném, ha hat gyerek sírna otthon utánam. Rima, csodálatos volt. Egyetlen hang nem esett közben, de visszafojtott férfiasságom minden erejét kiadtam magamból. Nem volt túl nagy feladat, hiszen akiből Rima nem képes kihozni azt ami benne van, az olyan üres, akár egy kályhacső.

A fiuk már rég elmentek, mire én lekerültem a szalonba. Rima betetézte minden addigi, vele kapcsolatos élvezkedésemet. Hát nem furcsa az élet: amikor felöltözve megpillantottam, komoly üzletasszony benyomását keltette, akiről lehet, hogy már csak én tudom, amit tudok. Én vagyok az utolsó mohikán, hiszen ha azt a csodálatos örömtanyát valaki az ö kedvéért hozta létre, akkor biztos le is cövekelt mellette, és ha valóban egy idős Urról van szó, akkor az öreg jó boltot csinált. Rima még egy félholtba is életet tud lehelni a simogatásával, a simulásával, az arcátlan semmit nem restellő magabiztosságával, vagy inkább szent hitével, hogy amit az ember igazán élvez, az nem lehet bűn, nem lehet rossz. Ritka, de van nő, aki olyan természetesen szeretkezik, ahogy eszik vagy hajat mos, bármit tesz, ami a köztudatban nem restellnivaló.

Amikor elváltunk semmit nem beszéltünk meg. Talán mert tudta, hogy másnap úgyis újra ott leszek. Ott is voltam, de öt nem találtam. Azt mondták elutazott, és nem tudják mikor jön vissza. Már bántam, hogy hallgattam a fiukra, mert a seb, amely azóta sem szűnt meg sajogni, hogy valaki megszöktette előlem, újra vérezni kezdett. Csak legalább azt elárulta volna: ki segített neki.

Később megtudtam: az anyja volt. Ö előbb szabadult és mivel a jó szakembernek, jelesül a kéjnőnek az utcán is van becsülete, hamar rátalált a hogyan továbbra, és egy jó ügyvéd által egyengetett úton, elment a lányáért. Nem erőszakolta rá, magát. Egy darabig együtt laktak, aztán összehozta Rimát az öregúrral, akit az infarktus kerülgetett, ahogy nézte. Ö menedzselte a kapcsolatot, vagyis ö vetette meg az öregúrral a nyilvános házat, de a lánya törlesztett neki, érte. Mit számit hogy jut el az ember az elégedett boldogágig, és Rima akkor, ott, boldognak és elégedettnek tűnt. Biztosan nem bánta meg hogy hagyta magát rábeszélni egy kitartóra, aki mellett azt tehetett amit Mindigis, vagyis tüzes vére diktálta módon, szabadon élhetett.

Kevés buja vágyu nő születik a világra. Talán ha a sors kegyesebben bánna velünk férfiakkal, és több – az enyémhez hasonló rima természetű lányt teremtene, mi is boldogabban élhetnénk. Persze a szüleiről megvolt a véleményem, dehát ki tudja, hogy az ö rontásuk nélkül azzá lehetett volna-e ami volt? Élhetett volna-e olyan felelőtlenül, mint a közreműködésükkel. Apja nyolc évet ült, de Rima támogatta. Amikor bement meglátogatni, az apja szeméből hullott a könny, és mert nem érinthették egymást, megtalálta a módját, hogy odadugja a lábát, a rab lába közé, azzal próbálván cirógatni, vigasztalni. Örült, hogy boldoggá tehette, annál is inkább mert a fickó sosem került ki a börtönből. Azt mondták a szíve vitte el. Csakhogy van-e egy olyan férfinek szíve, aki… de ezt inkább hagyjuk. Akinek vaj van a fején, kerülje a napot.

Indulnom kell. Jólesett újra felemlegetni azokat a boldog éveket. De régen is volt! A feleségem értem jön, meghívtam vacsorára. Ünnepelünk valamit. Akik ilyen régen együtt élnek, és olyan boldogan, mint mi, azok mindig találnak jogcímet arra, hogy a másikat boldogítsák. További jó mulatást!

Kifelé mentében ujjongó öröm járta át.- Leesne az állatok, ha sejtenétek, hogy az az ősz hajú, csodálatosan elegáns, finom arcú asszony, aki odakinn a kocsiban vár, és aki még most sem állja meg, hogy ha hozzáér a kezem, rá ne csókoljon, olyan leheletfinoman, ahogyan csak egy született, vagy nagyon rafinált rima képes… az az édes züllött, romlott teremtés aki ott a kupleráji éjszakán döntött további életéről! Eladta az intézményt, divatboltot nyitott, és mikor úgy érezte élete jó irányt vett, megkeresett. Kell-e mondanom, hogy az volt életem legboldogabb napja. Odaállt elém, és belepirult, ahogy kimondta: veled szeretnék élni. Rád bízom, hogyan. Elvettem, mert hiszem: egy nő tisztessége nem azt jelenti, hogy érintetlenül fekszik az ura ágyába, hanem hogy becsülettel kitart mellette, ennyi éven át, és boldogítja, ahogy az a drága rimalelkű asszony, engem. Még ilyen vénecskén is több élvezetem van az életben, mint sok kapkodó, gyönyört habzsoló fiatalnak, akik nem érzik meg, melyik a nekik való test, ki tudná őket egy életen át boldoggá tenni, mert mindig sietnek, félnek hogy lemaradnak valamiről, pedig ha figyelnének… nem mennének el a boldogság mellett, ha mégoly képtelennek hat is!!

[/rkey]