Ha van köztetek egy leszbikus, legalábbis olyan, aki meri is vállalni, hogy az, miért ne tudnátok meg, hogy lesz valaki meleg, vagyis mi indítja el ezen a sokak által megvetett, de számunkra mégis egyetlen útra. Nem a gének, vagyis nem hozzuk magunkkal a világra, mert ha ugy lenne, dédnagyszülőkig visszamenőleg csak akadt volna valaki, a családban akiről tudták, hogy homokos, ha tudták?! De nem tudták, még ha akkortájt nem is beszéltek ilyen nyíltan a dolgokról, vagyis nem volt. Így az sem akitől örökölhettem volna a hajlamot. Ellenben be kell ismernem: igazuk van a szülőknek, amikor óvják gyermekeiket a rossz baráttól – az én esetemben barátnőktől. Osztálytársak voltunk, nyolc évesek, amikor a padtársam, aki nem messze lakott tőlünk és a legájtatosabb család hírében álltak, behívott hozzájuk. Semmire nem gondoltam, de arra, ami lett belőle, attól elképedtem. – Neked nő már a melled? – kérdezte, és én kinevettem. A mamám szerint l2 éves korban is korai. Akkor megmutatom az enyémet. És megmutatta. Tedd rá az ujjad, simogasd… érzed… már kezd púposodni, még nem bujt ki a házából, de már itt van, suttogta és tenyeremet odaszorította lapos mellkasára, miközben szája csókolni kezdte az arcomat. Olyan hirtelen jött minden és annyira naiv voltam még a testi dolgokkal kapcsolatban, hogy hagytam, vagyis minek szépítsem a dolgot, végig futott rajtam valami örülten izgalmas, ellazító érzés és hagytam, hogy levetkőztessen. Csupaszon feküdtünk végig az ágyon. Aztán ö lejjebb csúszott, és aki nem próbálta még, fogalma sincs róla, milyen izgató, ha testének azon a helyén, amiről nem illik beszélni szuszog valaki, miközben tétova nyelvvel mesterkedik. Szóval így kezdődött. Aztán egyre izgalmasabb lett. Nem tudom ismeritek-e a viccet: két tini lány bemegy a henteshez és kérnek egy szafaládét. A pasas rádobja az utolsó párt a mérlegre és azt mondja: vigyétek el mind a kettőt. Oké, majd a másikat megesszük… Szóval l2 éves korunkban már mi is mesterei voltunk a segédeszközök kieszelésének az ujj és szájgyakorlatoknak és ami a legcsodálatosabb, nyugodtan mesterkedhettünk egymással, nem fenyegetett a lebukás veszélye, mert neki külön szobája volt, külön fürdőszobával. Úszómedencéjük lévén gyakran fürödtünk, vagyis ha mindkettőnket meztelenül leltek volna sem gondolhattak semmi rosszra. Csak én ébredtem éjszakánként otthon, egyre többször arra, hogy dobálja a testem a kéj, amiben napközben részem volt és majd megveszek a barátnőmért. Tudta, hogy kapcsolja magához azt akit akart és hűséget is fogadtatott velem. Mintha olyan nagy esélyem lett volna a hűtlenkedésre? Nem hiszem, hogy létezett a környéken olyan romlott teremtés mint ö. Persze ö sem született annak. A harmadik mostohaapjával élt, és az édestől is azért vált el az anyja, mert ágyba vitte négy éves kislányát, és ugy játszott vele, ahogy nem lett volna szabad. Nem jelentette fel, de a vagyonmegosztáskor nagyban nyomott a latban a bűne is. Aztán jöttek a mostohaapák és nem ök. tehettek róla, hogy neki hiányzott a játék, bebujt a papák ágyába és, ha azok nem mertek kezdeményezni, ö vezette rá őket arra, amit az apja annakidején művelt. Ujabb válás, és egy ujabb mostoha, akitől már csak azért nem kellett elválnia az anyjának, mert a kislánya rám talált és beérte velem, vagyis ugy döntött: ha nő a partnere, ö lehet a nagyobb értékű a kapcsolatban, ö irányit hatja az eseményeket. Az éppen soros papa nehezen vette tudomásul, hogy nem kapja tovább a desszertet a házasságában, de a barátnőm hajthatatlan maradt, és nyolc évesen örök hűséget fogadott nemének. Én tíz éven át voltam a párja, és nem azért hagytam el, mert ráuntam, sosem lettem volna rá képes, hanem mert elköltöztünk a városból. Aztán amikor nem találtam a helyem, mert új környezetben nehéz ferde kapcsolatot kialakítani, egyszer csak becsengetett hozzánk. Eljött otthonról, kiharcolta, hogy egyetemre mehessen, vagyis megkeresse a rávalót. Nekem nem lett volna miből, mégis jogászok lettünk mind a ketten. Ö intézte a dolgokat. Élőképet mutattunk be, esti műsorban egy leszbikus bárban, ahol persze férfikisérök is jelen lehettek, hiszen az igazán nagy pénz a férfiaknál van és a kéjencek is főleg ök. Amíg tudják csinálják, utána legalább nézik. Sok ajánlatot kaptunk, de csak olyasmibe mentünk bele – ahol mi szeretkezhettünk csak egy személy, vagy egy pár előtt. Nagyon jól kerestünk és senki nem sejtette az egyetemen, hogy nem két szolid úrilány ül be délelőttönként a padba, és egyetlen vágyuk, hogy kenyér legyen a kezükben. Anyagi ügyeinket a barátnőm intézte, szépen nőtt a bankbetétünk, két lakásunk volt: egyikben laktunk, a másikban folytak a privát bemutatók, és mire kezünkbe kaptuk a diplomát, már berendezett iroda várt ránk, egy jóhirü, agglegény kukkozó ügyvéd leányvállalataként. Letettük a szakvizsgát, de addig is az ö égisze alatt dolgoztunk, és nem kívánok boldogabb életet senkinek. Az öreg amíg jegyezte a céget nemcsak percentet kapott az ügyek után, de bármikor ránk nyithatott a privát szobába, mert tudta, hogy oda csak akkor megyünk be, ha megkívánjuk egymást, és már nem fog az agyunk, mert mindig az jár a fejünkben, hogy a másikat boldogítsuk, és habzsoljuk a kéjt. A kliensek ha hallották volna, el sem hiszik el, hogy a két szolid szigorral öltözött, igencsak mutatós, szellemesen érvelő védő azért nem hajlik a férfi bókra, mert egymást szereti, mindhalálig. Könnyű volt leráznunk a próbálkozókat azzal, hogy a jogi pálya hivatás, s mi arra tettük fel az életünket. Pedig ha sejtik, ha egyszer végignézhetik, – akkorra már – muzeális gazdagságura gyűlt segédeszközeink használatával véghezvitt szeretkezéseinket, álltó helyükben túlteszik magukat a kangörcsön. De ma már csak a kettőnk ügye, hogyan és mikor. Senki nem nézhet bennünket, mióta az öregen túladtunk. A szerelem magánügy és hogy négy fal között ki kivel, mit és hogyan, az csak két emberre tartozik, kivéve persze, azt az igencsak izgalmas helyzetet, amivel mi is egyre inkább kacérkodunk: elvegyülni egy kis csoportba, amely nem átall ugyan ugy élni, ahogy mi. De az még odább van. Egyelőre ki elégit bennünket a munka, és a másik boldogi tása… A barátnőm fantáziája kimeríthetetlen, és én hagyom hogy menjenek a dolgok ugy ahogy nyolc éves koromban egy romlott, – de vajon kinek a hibájából az – buja kislánnyal elkezdtem.