A szerelő…

Irta: Linda Taylor

Brigitte kinyitotta az ajtót a csengetésre. Egy szerelő formaruhába öltözött fiatalember várt bebocsátásra.- A Milterer cégtől jöttem. Ön egy állólámpa javítását kérte.- Igen… kiégett, vagy nem tudom mi van vele, és elég nehéz ahhoz, hogy odavigyem…- Talán az égő…- Annyit én is értek az elektromossághoz, hogy izzó cseréljek, de hiába. Vagy a kapcsoló, vagy az érintkezés, de hát maga a szakember, tessék… ott áll, nézze meg. Kér egy kávét?- Köszönöm nem… amíg nem végzek a munkával, arra szeretek koncentrálni.- Akkor majd utána… addig folytatom a munkám. Éppen dolgozatokat javítok, de ha közben felnevetek, ne ijedjen meg, nem vagyok bolond, csak szorult belém némi humorérzék és a diákjaim néha elképesztő dolgokat írnak. Gyakran megfordul a fejemben, hogy csak a kedvembe akarnak járni, mert tudják hogy vevő vagyok rá és készakarva csinálják, de hát egy felmérés nem játék… szóval dolgozzon csak! – mondta a lány és visszament az asztalához.

A szerelő kicsavarta az égőt, meggyőződött róla, hogy valóban nincs benne szálszakadás, aztán a kapcsolót szedte szét, abban sem volt hiba, és biztos lett abban, amiben az első pillanatban is biztos lehetett: a foglalattal van gond. Mégsem mondta meg, valami visszatartotta attól, hogy elkapkodja. Megnézte a konnektort, majd kezdte szétszedni a foglalatot.- Mindig százas égőket használ?- Baj?- Ennél a lámpánál igen. Nem ma kovácsolták a vaslábát, és főleg hangulatvilágításra találták ki, vagyis inkább dísznek szánták, mint olvasólámpának…- Én mégis szeretek alatta olvasni és mert kicsi koromban nagyanyám mindig huszonötös égőkkel rakta tele a házat, de csak azért, mert kisebb fényű nem volt, megfogadtam, ha én egyszer nagylány leszek… szóval… én vagyok az oka?- Igen… elégett a foglalat műanyagrésze… hány órán át tartja bekapcsolva egyhuzamban?- Tudom én? Ha belemerülök egy könyvbe…- Én is szeretek olvasni.- Piff – puff… bűnügyi regény, maximum sci – fi? – kérdezte a lány szinte fel sem nézve.- Shakespeare!- Micsoda? Azt inkább nézni szokták, mint olvasni, ugy értem… irodalom tanár is vagyok és… elég nehéz megszerettetnem a gyerekekkel az igazán színvonalas írásokat. A legnagyobb sikert a szonettjeivel értem el, de hát az a néhány egy évig sem tart ki.- Más költök százával írták a verseket és biztosan nem ismer belőlük annyit sem az egész világ, mint amennyi ettől a zsenitől ránk maradt és amivel minden embert képes megfogni. Sajnos kevesen hinnék, hogy a verses drámát is lehet olvasni, elandalodni rajta, visszalapozni, ízlelgetni…- De maga hiszi?! Ugy értem…- Tudom hogy érti. Maga is csodabogárnak tart, pedig… ha valaki belemélyed a Hamlet által mondottakba, amelyeknek minden sora bölcselet, és szinte mellbevágó: mennyit tudhatott az a négyszáz év előtt élt zseni rólunk, vagyis gyarlóságainkról, örömeinkről, erényeinkről. Shakespaaret olvasni, gyönyörűség…- Le a kalappal maga előtt. A tanítványom nagy része egyetemre főiskolákra készül, mégsem érti meg, hogy az általános műveltségre minden területen szükség van, nem lehet senki szakbarbár, vagyis… ha ilyesmit hallok, örül a lelkem.- Tud tartalmasabb négy sort, elgondolkozhatóbbat, mélyebb értelműt, Hamlet nagymonológjának elejénél?

Lenni vagy nem lenni:

az itt a kérdés.

Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa minden nyűgjét, s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?

/Arany János fordítása/ sorolta a férfi teljes átéléssel, majd kissé zavartan elhallgatott. – Mi olyan furcsa bennem?- Már megbocsásson, de gondolom harminc körül van…- Éppen most töltöm be.- Villanyszerelő… vagyis… nem készül színésznek…- Még műkedvelő szinten sem.- És szeret gyönyörködni a versekben! Ez manapság csoda.- Én mást is csodának tartok.- Például?- A szép érzéseket, a szerelmet… mondta a fiú, markában a szétszedett, majdnem porladó foglalattal.- I… igen. – jött zavarba Brigitte. Megvan a hiba?- Sajnos nincs nálam porcelán foglalat, de tudok szerezni, és azzal akár átolvashatja az egész éjszakát, akkor sem lesz baj. Ha megfelel, holnap újra eljövök.- Akkor adhatom a kávét?- Nem… köszönöm, már úgyis elég idejét elraboltam. Meddig szokott felméréseket javítani?- Az mindig a minőségüktől függ. De sokan nem is hinnék, hogy a tanárnak nemcsak az a dolga, hogy leadja az óráit, hanem fel kell készülnie, nehogy szégyenbe maradjon, vagy ne teljességre törekedjék, hiszen a kertészt a termés minősíti. Akkor holnap?- Igen… ebben az időpontban megfelel?- Hogyne… jöjjön csak – mondta Brigitte és becsukta az ajtót a férfi után, aki miután kilépett, zavarba hozó tekintettel visszanézett rá. Mi nem lehet rendben rajta? Ha belemerül a munkába, nem tud percenként tükörbe nézni és különben sincs sok oka rá. – gondolta, amíg kiment a konyhába, a kávéjáért. Anyának lett igaza! – állapította meg keserűen, amíg nyelte a forró italt és torkában újra ott érezte azt a fura görcsöt, amitől évek óta nem tud szabadulni, azóta, amióta ebbe a kisvárosba jött tanitani.- El akarod ásni magad? – mondta az anyja, amikor megtudta hogy elfogadta az állást. – Négy olyan tantárggyal, mint a tied, egy istenháta mögötti kis helyre száműzni magad. Te megörültél. A tanítónők férjhez menési aránya úgyis messze elmarad a más nőkétől, még akkor is, ha itt élnek a milliók között, nagyvárosban, s te még a lehetőségeidet is leszűkíted? A férfiak nem szeretik a tudós nőket, márpedig a tanár, akárhogy is vesszük: az. Vagy azért, mert elegük lesz az örökös stresszből, vagyis a tanári szem előtt levésből, mire kikerülnek az iskolából, vagy mert kevésnek érzik magukat egy diplomás nőhöz. Neked arra is gondolnod kell, amikor párt választasz – feltéve ha lesz miből – hogy ne szegődj egy nálad műveletlenebb mellé, mert abból még sosem származott semmi jó, ha egyik házastárs túl okos, a másik képtelen együttszárnyalni vele. Különösen nagy hiba ez akkor, ha a gyengébb nem áll elméleti, vagy tárgyi tudásban, magasabb szinten, ö az erősebb személyiség. Te pedig az vagy. Az oroszlán, csitri korában is az. Kell ennél több?

Talán éppen azért fogadta el ezt az állásajánlatot, mert elege volt anyja tanmeséiből, amelyekkel egyet kellett értenie. Ott a nagyvárosban is, nemhogy itt?! A tanultabb őslakósok, mire végeztek, vagy itthon várta a párjuk, vagy onnan hoztak maguknak, ahol a diplomát szerezték, esetleg ott maradtak valaki kedvéért. A többiek pedig?! Itt van ez a szerelő: nem túl jóképű férfi, habár meg sem nézte igazán, de biztosan olyan amiből tizenkettő egy tucat, és amilyennel ö már régen beérné, ha nem szállnának rá az ilyenekre is a helybéli lányok. Ez nem sokat hiányozhatott az iskolából, vagy jól fog az agya, esetleg érdekli is ami körülötte van, tény hogy jól esett tőle az idézetet hallani. Egy ilyen férfi mellett nem kellene szellemi fogyók urára fognia magát, alábbadni a megszokott színvonalat. De hát egy ilyen szerelő közeledni sem merne egy tanárnőhöz, mert a férfiak semmitől sem félnek ugy, mint a visszautasítástól, különösen olyanok részéről, akik – szerintük – boldogok lehetnének, ha olyan fickót kapnának, mint ök., vagyis nincs senkijük. Lassan bele kell törődnie, hogy vénlány marad. Az igazi tanáregyéniségek úgyis magányos farkasok, hiszen egy család nyűgje, és a nevelés, meg a feladatok, a szívvel – lélekkel tani tás, túl sok még egy férfinak is – aki pedig a házassággal nyugodt hátteret kaphatna. A nőnek a család gondjait is vállalnia kéne és ö már boldogan vállalná is, csak alkalma nyílna rá. De hát mit is veszít, ha vénlány marad? Nem a férfit, mert azt mindig tud szerezni, ha nem izgatja, hogy nős-e az illető, vagy hatszor elvált remete kan, nem a valakihez tartozás biztonságát, a becézés jóleső érzését vágyja, hanem ami – számára a világon a legfontosabb – az anyaságot. Vajon milyen lehetne a lánya, vagy a fia? Sosem fogja megtudni… ha itt marad. De hát hova menjen?

Másnap este a fiú pontosan érkezett, munkaruhában, mint előző nap, de három gyönyörű hosszú szárú rózsát tartott a kezében Brigitt arcát elöntötte a régen érzett zavar pirja.- Megtenné, hogy vízbe rakja ezt… addig? – kérte a férfi, aki láthatóan legalább olyan zavarban volt, talán éppen az ö pirulását látva.- Hoo… hogyne! – vágta rá és kiment a virágokkal a konyhába. Micsoda rózsák? Biztosan a feleségének viszi, a menyasszonyának, vagy legjobb esetben az anyjának. Ezekhez nem illik a hétköznapi váza – gondolta és visszasietett a legszebb kristályvázáért. Ugy sem túl gyakran kerül bele virág! – gondolta, és tele eresztette vízzel, majd beleállította a rózsákat, és letette a szobában a kis asztalra. – Aztán itt ne felejtse! – mondta és leült az íróasztalhoz.

[rkey]

Aznap éppen nem volt javítanivalója, egy könyvben lapozgatott. Csak a meg ne lássa. Még azt gondolhatná, ö adta az ötletet, hogy belenézzen, a Hamletbe, ami persze igaz is. A versezetet, amellyel ez a költölelkü emberóriás a drámáit irta, nem szabad eldarálni, vagy félig érthetően, színházban hallani. Olvasni kéne, vissza – visszatérni egy sorra. Így igazi élvezet. Honnan tudja mindezt egy szerelő, akihez inkább a bisztró, a sör, billiárd, vagy a haverok illenének, nem a verses drámák.- Készen is van! – mondta a fiatalember. – Más javítanivalója nincs?- Nincs… vagyishogy… régen bosszant, hogy aki itt valaha a villanyt szerelte, nem volt túl nagy fantáziája: két csatlakozó és kész, azok is a praktikus helyeken, a fekhely mellett, és a sarokban a tévének. Csakhogy én minden sarkát belakom a szobának és… elég hosszú zsinórral hozom az íróasztalhoz az áramot. Persze tehettem volna a tévé helyére is, de oda nem süt be a nap, és itt kapok legtovább természetes fényt… szóval…- Falvéséssel gondolja, vagy… megfelel a fedett huzal. Egészen alul lesz, nem látszik és ugyanolyan biztonságos…- Magára bízom. Amihez nem értek, abba nemhogy nem szólnék bele, de egyenesen csodálom azt aki képes megcsinálni. Csodának tartok mindent, amire én nem volnék képes.- Maga mindenre képes lenne! – nézett rá a férfi zavarbaejtö pillantással.- Tévedés. Sokan azt hiszik: mert valaki tanár, mindent tud, de nem értek a villanyhoz, a kötéshez, kézimunkához, és reggelig sorolhatnám…- Elég ha ahhoz ért, amit tanit.- Igen… azt hiszem ahhoz értek, matematika, nyelvtan és irodalom, valamint az ajándéktantárgy az ének. Fura témaválasztás, de mit tegyek. Ezekhez volt kedvem és elhivatottságom…- Sosem szerettem a matekot…- Nemcsak maga… de egy jó tanár meg tudja szerettetni. Nekem szerencsém volt. Szinte hidegrázást kaptam a szótól is és egy remek tanár, belebolondított a matekba. Egyébként az elején nekem sem ment, és egyszer még az alsóbb osztályban hazavittem egy rossz jegyet, de aznap énekből is kaptam egy jelest. Apám nézte, és azt mondta: ezért az éneksikerért megérdemelnéd, hogy elfenekeljelek. De hát, miért? – néztem rá csodálkozva. – Mert matekból bedacozol és még van kedved énekelni! – húzódott mosolyra a szája. Tőle örököltem a humorérzéket, és megtanultam, hogy ha a gyereknek valami nem megy az iskolába, nem szidni kell, hanem melléállni, vigasztalni és amikor megkönnyebbült a lelke: beszélni vele, a baki kijavításáról. Ha nekem valaha gyerekeim lesznek, szóval… – - hallgatott el zavartan Brigitte.- Ugy fogja nevelni, ahogy magát nevelték! – fejezte be helyette a fiú. – Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphat egy szülő a lányától. Ha érdekli Gregory a nevem. Gregory Nielsen… és holnap itt leszek az anyaggal…- Már holnap?- Ha szüksége van rá, miért halogatná? Még a végén megbotlik a vezetékben és baja esik.- Köszönöm… akkor holnap! – mondta s mire észbekapott volna a fiú köszönt és elment. Csak amikor bezárta mind a három zárat, és visszafordult, vette észre, hogy a rózsákat ott felejtette. Visszajön érte! – gondolta és leült hogy tovább olvasson, de a gondolatait még Sheakespeare gyönyörű sorai sem tudták lekötni. Agyában egy álomszerű feltételezés kavargott: hátha nem is akarta tovább vinni… hátha neki hozta a virágokat.

Órák múlva is alig tudott elaludni. Mindig a csengő hangját vélte hallani: hátha nem jött rá azonnal, hogy hiányzanak a rózsák, csak amikor éppen indulna gálában, oda, ahova szánta?! Ám a fiú nem jött vissza, másnap azonban pontos volt és mosolygott.- Azt hittem tegnap este visszajön! – fogadta Brigitte.- Miért? Talán baj van a lámpával?- Azzal semmi, de itt felejtette a virágjait.- Talán nem is voltam feledekény! – nézett rá Gregory és Brigitte térdeiből kiment az erő. – Légy észnél! – próbálta nyugtatni magát. Azt akarja amit a többi. Talán már 5 – 6 éve nős, vagy még régebben, és kedve támadt egy kis változatosságra, mert nem mindig az számit egy hímnek, hogy akivel csal, az fiatalabb, szebb legyen, elég az is, ha más. Semmit nem utált ugy, mint amikor felületes kalandor férfiak vetettek szemet rá, vagyis vették biztosra.- Csak azért ragaszkodtam a ma estéhez, mert reggel utazom – mondta a férfi, miután félrehúzott mindent, ami a szerelés útjába esett volna és előkészítette a fúrót, meg ami kellett.- Tehát azért volt ilyen gyors a roham! Még mielőtt elmegy, kell a skalp. Ez ilyen egyszerű! – gondolta keserű szájízzel és már bánta, hogy belement a szerelésbe.- Vizsgázni megyek. Már csak egy év és elérem, amire kis kölyök koromtól vágyom.- És mire vágyott? – kérdezte érdektelenül a lány.- Hogy villamosmérnök lehessek.- Mérnök… ugy értem…- Látom meglepödött.- Egyáltalán nem. Amikor elmondta, hogy Sheakespearet olvas, rögtön tudtam, hogy maga nem egyszerű szerelő…- Hogy érti az egyszerű szerelőt? – mosolygott a férfi, sejtelmesen. – Van néhány orvos és egyéb ismerősöm, akiket semmi más nem érdekel, csak a szakmájuk.- Félreért, én a világért sem bántanék meg senkit, ha szemételhordó, ha gondolafeltöltő, ha fűnyíró, vagy bármi, amiben nekem nem telne örömem, vagy nem is tudnám csinálni, de… kicsit meglepett, hogy…- Hogy munka mellett tanulok? Másképp nem ment. Sajnos nem mindenkinek tudják vállalni a szülei, a tandíjat, én meg nem is akartam hogy vállalják. Saját erőmből szeretném elérni amire vágyom, és ugy néz ki sikerülni fog. Mindig izgatott az elektromosság… apró elemekkel szerelgettem, mert persze az igazi áramtól eltiltottak, de annál nagyobb boldogságot, mint amikor a kis égő világított, vagy a biciklimre felszerelhettem a dinamót, és majdnem annyi lámpát, amennyi egy kocsin van. Kicsit lököttnek hatott a többi srác előtt… de hát mindenkinek van valami, hobbyja amiben öröme telik, vagy célként lebeg a szeme elött.- Gondolom a felesége is vállalta, hogy segít…- Nincs feleségem!- Akkor az édesanyja, aki nyugodt hátteret biztosit, akinek ezeket a rózsákat szánta…- Nem itt élnek a szüleim. Ott, ahova egyetemre járok, de itt többet lehet keresni szerelőként, és nincs is olyan messze.- Kér egy kávét? – kérdezte Brigitte, mert ugy érezte sosem volt még nehezebb helyzetben. Megint félreismert, leértékelt egy embert, rosszat feltételezett valakiről alaptalanul, és semmi nem volt ami ennél jobban bántotta volna. Minden ember egy egész világ, mindegy mihez ért, csak egy a fontos, amit csinál profi módon, tiszta szívből tegye. Mint ö a tanitást.- Köszönöm nem. Ittam mielőtt idejöttem. Főztem magamnak.- Tehát főzni is tud?- Nem szeretem a kész ételek izét…- Én sem… vagyis azt mondják van érzékem a főzéshez. Meddig tart a szerelés?- Talán egy órát vesz igénybe… miért?- Mert úgyis akartam vacsorát főzni magamnak és olyan mindegy hogy az ember egy személyre főz vagy kettőre. Van itthon miből, és neki is látok.- És a felmérések?- Majd utána. Hosszú még az éjszaka és most már a földön kígyózó hosszú zsinór sem nyugtalaníthat! – mondta a lány és kiment a konyhába. Odabentről halk neszezés, duruzsoló fúróhang hallatszott, és mire kész lett vezeték, megfőtt a vacsora.- Maga a hasamon keresztül akar meghódítani engem, mondta kisfiús mosollyal Gregory.- Nem akarom meghódítani, igazán nem azért! – mentegetőzött a lány.- Felesleges fáradság is lenne…- Nem gondolja, hogy ez egy kicsit…- Őszinte beszéd? – nézett rá a fiu.- Én inkább gorombaságnak, faragatlanságnak mondanám.- Én szerelmi vallomásnak érzem! – tette le a villát Gregory.- Fura elképzelései vannak a szerelemről…- Én inkább ugy mondanám: egyéniek.- Hagyjuk ezt, inkább együnk, aztán írja meg a számlát és…- Menjek el? – nézett rá a fiu.- Ez a legkevesebb amit kérhetek, azok után, hogy…- Hogy szerelmet vallottam magának?- Inkább együnk!- Egyen csak, ha le tudja nyelni a falatokat, miközben egy férfi szemben ülve magával azt mondja: Drága kislány, nem tudom milyennek képzelted azt, akit valaha megszeretsz, de szerencsére a legtöbbször ugy sem jönnek be a vágyálmok. Itt vagyok én, tudom nem vagyok világrengetően szépfiú, de melegszívű ember és hónapok óta szeretlek…- Még viccel is tetézi a…- Nem viccelek. Már hetek óta azon gondolkoztam, mivel állit hatnék be magához. Képes lettem volna egy ügynökkel szövetkezni, csak valamit kínálva magának, a közelébe juthassak.- Gondolom matematikából van szüksége korrepetálóra és…- Nemcsak matematikából. Bel öled… mindenből ami vagy, amit tudsz, és ami kiegészíti azt amiről nekem fogalmam sincs még, mert most szeretek életemben először és most is reménytelenül Mert ugye arról szó sem lehetett volna, hogy egy szerelő…- Tévedés. Sosem voltak előítéleteim. Maga ügyes kezű, apám ugy mondaná, tiszta munkájú, precíz szerelő. Jó volt elnézni, ahogy dolgozik.- Maga engem figyelt? Azt hittem felméréseket javit.- Meghökkentett a Shaekespeara idézésével.- Csodabogárnak tartott? Ismerek olyan szabót, aki simán nyerné a műveltségi vetélkedőket, pedig még olvasni sem volt ideje, nemhogy tanulni. Csak öltögetett, szabott, próbált, miközben a rádiót hallgatta, és fél füllel odafigyelt. Én mindig szakítottam időt másra is, mint arra, amire készülök. Sokak szerint persze ez csodabogárság!- Én inkább azt mondanám, figyelemreméltó férfinak éreztem és nem a külalakja alapján, habár…- Köszönöm.- Nincs mit köszönnie. Az érdeklődés mindig elbűvöl. Tudja miért járok én annyit múzeumba? Hogy figyeljem az embereket, ahogy unottan, vagy felcsillanó szemmel, ki – ki vérmérséklete és érdeklődése szerint, szemrevételezi a kiállított tárgyakat. Csodás embereket láthat ott, olyanokat, akik nemcsak néznek, hanem látnak is.- Kihűl az étele Brigitte kedves!- A magáé is!- Tud még egyszer hasonlót készíteni?- Mit gondol ez volt az első eset, hogy…- Akkor még lesz rá alkalom, hogy nyugodtan, némán, csak egymásra tekintgetve együnk.- Ezt meg hogy érti?- Ahogy mondtam.- Nem hiányzik az életemből… egy… szeretö.- Az nekem sem.- Csakhogy nekem egészen más okból, mint magának.- Azt hiszem ezek az okok vagyonis egyformák. Maga is ugy érzi nem sok értelme van a kalandoknak, ha az ember hasznosabban is fordíthat a sorsán.- Nem menne el? – kérdte a lány, mert attól félt, elsírja magát. Miért hiszi ez a fickó, hogy neki soha nem akadt volna kérője, ha nem is itt, és nem is hozzávaló, de…- Amikor felfigyeltem rád, nem tudtam mi vagy. Mire megtudtam, már képtelen lettem volna lebeszélni magam rólad. A fiuk szerint megközelíthetetlen vagy… sosem álltál szóba, akárkivel…- Tévedés, mindenkihez kedves voltam és mindenkivel elbeszélgettem, akivel volt közös témánk.- Közös téma lehet egy elromlott állólámpa is.- Nekem Shakespeare mégis döntőbb fontosságú volt.- Hátha még hallanád, hogy tudok énekelni? – mosolygott Gregory.- Énekelni? – nevetett a lány és szemei megteltek könnyel.- Dalolni, különösen ha boldog vagyok. Mit gondolsz lesz okom az éneklésre? – kérdezte a fiú melegen, és megfogta Brigitte, asztalon nyugvó kezét.- Olyan hirtelen jött… – húzta volna el a kezét a lány.- A nyári zápor is hirtelen jön, mégis felüdít mindent, a természetet a poros utcákat, és sosem múlik el nyomtalanul, feltéve ha a fák észbe kapnak, a bokrok rákapcsolnak, a virágok nem kornyadoznak, hanem nekilátnak és szívják magukba a nedvességet, hogy jusson a szűkösebb napokra is. Valami ilyesmi a szerelem is. Szerintem mindig szalmalángként indul… de láttál te már olyan tüzet, amit hasábfával gyújtottak? Ahhoz hogy az izzani kezdjen kell a láng, és hogy később meddig parázslik… hát kinek milyen szerencséje van. Én elég szerencsés fickó voltam… eddig.- Csak eddig?- Szerinted az leszek ezután is?- Mit mondjak erre?- Én a helyedben nem szólnék semmit. Gyönyörű a szád, és ha hallgat, számomra akkor is képes csodát varázsolni. Hányszor elképzeltem a percet, amikor először megcsókollak…- Nem is ismer…- Jobban mint gondolnád. Ha két ember összekerül, megjátsszák magukat, próbálnak a legjobb oldalukról mutatkozni, én olyannak ismertelek meg – távolból – amilyen vagy. Mindenkit hagytam beszélni rólad. A legtöbb vélemény hízelgő volt, olyankor mintha hájjal kenegettek volna. A gyerekek szerint csodálatos tanár vagy, remek haver, és megértő ember… nekem ilyen feleségre volna szükségem…- Nem veszed észre, hogy kétszázzal száguldasz? Nem tudlak követni… túl gyors a tempó.- Azt mondtad elgondolkoztattalak…- Igen… és amikor a rózsákat itt hagytad… el akartam hitetni magammal, hogy nem véletlen volt, de egész éjjel nem tudtam aludni. Folyton odavillant a pillantásom rájuk…- És mit gondoltál?- Hogy boldog az a nő, aki ilyen rózsákat kap…- Akkor nagyon boldog leszel… – mondta Gregory és odahajolt Brigittéhez, akinek abban a pillanatban, ahogy a férfi szája az övéhez ért, eszébe villant: atyavilág mikor csókolták meg utoljára… így?! Később helyesbített: így még soha, és nem tudott betelni az intenzív szerelemmel. Szinte lubickolt az új érzésben, amellyel Gregory körülvette, s amelyben egyre inkább muszáj hinnie.- Még mondja valaki, hogy nincsenek csodák.- Csak csodák vannak! – ölelte még szorosabban Gregory, de az emberek elfeledkeznek arról, hogy a csodákat is ök csinálják, és sajnálom azokat a gyerekeket, akik még tíz éves koruk után is azt hiszik: a karácsonyfát a Jézuska, vagy a Télapó hozza, nem az anyák drága keze díszíti fel, nem az apák keresik meg az ajándékra valót és nem a szeretet mivel csodát…- Te… te… furfangos… csodálnivaló szerelő, te?! Honnan tudtad mivel kell levenned a lábamról?- Nem tudtam… a szívem súgta meg… csak azt tettem, amit a benne támadt szerelem diktált… Baj?!

[/rkey]