A szerszámkarbantartó

Ha két férfi találkozik, két perc múlva dicsekszik, de állítom, hogy nemünk 7o százalékának fogalma sincs milyen szerepe van a potenciájában, a prosztatájának, vagy – uram bocsá – hogy mi is az. Orvos vagyok, tehát nem hagyhatom ki a remek alkalmat, hogy elmondjam, mire való az a szervünk, amelyről a legtöbb férfi már csak akkor vesz tudomást, ha baj van vele, és – ha nem figyelünk rá – előbb utóbb baj lesz vele. A prosztata ivarszerv, alig akkora mint egy gesztenye, a formája is hasonló, és a húgyhólyag alatt rejtezik, a húgycső kezdeti szakaszát öleli körül. Pubertás korunk végére válik működésre éretté, vagyis attól kezdve szerepe van az ondóváladék termelésében, valamint – izmos szerv lévén – a szeretkezés közbeni váladék kiürítésben. Kifejlődését és működését a hormonrendszer vezérli. Ötven éves korunk tájékán a legbelső, vagyis a húgycső körüli zóna fokozatosan, de ami legfontosabb – észrevétlenül növekedésnek indul. A nagyobbodás jóindulatú, de a belsejében futó hugycsöszakaszt megnyújtja és egyben elszűkíti, ami előbb enyhe, majd egyénenként változóan súlyos panaszokat okoz A vizelés vékonyabb sugarú, erőtlenebb lesz, tovább tart és nem ússzuk meg utócsepegés nélkül. Aztán gyakoribbak lesznek a vizelési ingereink, éjszaka is, és az ürítés egyre nehezebbé válik. Ez az a pont, amikor a beteg orvoshoz fordul. A baj az, hogy csak ekkor, hiszen legtöbbünk a kocsiját azonnal szevizbe küldi, ha nem ugy dorombol a motor ahogy kéne, vagy észrevesz valami szokatlant. A kocsi életszükséglet, munkaeszköz, vigyázni kell rá, nem lehet nélküle élni, de a szervezet, amíg nem jelez, – amíg nem kellemetlen, hogy van kezünk, lábunk, fülünk, fogunk:elhanyagolható. Legalábbis sokan így gondolják. Fő a remek potencia, a röptében a madarat is meghúzató férfierő, a többi nem számit. Az emberi test csodálatos: mindennek funkciója van, és kinek jutna eszébe mi mindennek teszi ki a máját, epéjét, gyomrát, tüdejét, miközben természetesnek veszi, hogy működik, hogy él. Praxisom során akadt olyan beteg, aki már csak akkor jött hozzánk, amikor a húgycső végleg eldugult, elakadt a vizelete és katéterezésre volt szükség. Képzeljenek el egy hólyagot, amelynek átlagos űrtartalma három – négy deciliter és egy – másfél liter vizeletet ürítünk ki belőle. Micsoda feszitö kin az, amit a szervezetünk végső figyelmeztetésnek szán.

Visszatérve az autókarbantatási szokásokra, azt hiszem kevesen vannak, akik nem nézetik át időnként a járgányt akkor is, ha minden rendben van vele, de az kevés embernek jut eszébe, hogy a férfi legtöbb örömet adó, legtöbb dicsekvés alapjául szolgáló szervével – ha kell – ha nem, orvoshoz forduljon. A prosztatabetegség lassan népbetegséggé válik, és hatvan év felett a férfiak fele szenved a kór valamely tünetében, esetleg műtéten is átesett már. Ideje, hogy odafigyeljünk férfiékességünk működésére, mert így elmondva ugyan prózai, hogy a betegség nem mindig hívja fel magára a figyelmet elzáródással, de a részleges vizeletüritéstöl a hólyag fala megvastagszik, és akár veseelégtelenséghez is vezethet a pangás. Nem ecsetelem a tüneteket hiszen, aki már a fájdalmas, zavaros, sőt véres vizeletre sem fordul orvoshoz, annak hiába is beszélnék. Pedig a vizsgálat nem fáj, legfeljebb kellemetlen, mert a prosztata csak a végbél felöl tapintható, de szükség van rá, hogy megállapítsuk: jóindulatú nagyobbodásról, vagy gyulladásos, – netán rosszindulatú daganatról van-e szó. Ultrahangvizsgálat is segíti a munkánkat, amely majdnem valamennyi paciensnél más, hiszen eltérő kórszakaszban vannak, amikor hozzánk fordulnak, és más – más ok miatt kifejlődött bajjal. Aki időben jön annak életmódváltozást, mozgást, diétát, több folyadékfelvételt javallunk, és ajánljuk, hogy kerüljék a túl hideg, vagy túl meleg vízben való fürdőzést. A prosztatabetegségek gyógyításának átkeresése állandó, és változó, de van amikor csak a műtéti beavatkozás segíthet, ha már a lézer endoszkópos beavatkozás sem hozna eredményt. Ennyit a véres valóságról, és most elmondok néhány olyan betegesetet, amelyből mindenki okulhat.

Mint már említettem, a férfiasságunkat ismernünk kéne és persze az sem árt, ha a karbantartását már gyermekkorunkban megtanítják. Ha egy huszonéves ifjú olyan csúnya gyulladással jelentkezik, hogy hozzáérni sem lehet már a duzzanathoz, de a baj gyökere csak a fityma alatt összegyűlt, váladék betúrósodása – ahogy a népnyelv mondja – akkor az embernek megvan a véleménye az illető higiéniai szokásairól. Ha egy hím – élete kezdetét taposó ifjú arról panaszkodik, hogy az egyesülés fájdalmas, tudjuk hogy fitymaszükületröl lehet szó, vagyis két eset lehetséges: vagy megtanítjuk: mit kell tennie, hogy megszűnjék a gondja, vagy elvégzünk egy apró bemetszést, amely eltünteti a szűkületet. Legtöbb férfi – a dicsekvők nagy része is – a potencia gyengülés miatt kapkod fűhöz – fához, nem beszélve azokról, akiknél sosem, vagy alig volt merevedés. Sokat viccelünk a hímvessző állagával, van aki azzal üti el a zokszót: az enyém olyan, mint tizennyolc éves koromban: akkor is akkor kettyintettem, ha tudtam, most is de valami gond van a szememmel: ideje orvos fordulnom, mert azelőtt, ha ránéztem egy bombázóra, mindjárt erekcióm támadt.

Akinek kezelhetetlen impotenciája van, ma már az is többféle segítséget remélhet. Van a beépített protézis, amely okoz ugyan némi “viselési” kellemetlenséget, de semmi gond nincs vele, ha hal akad a horogra, – és van az injekció, amely akár két óránál hosszabb merevedést is adhat, és akiket borzaszt a tűszúrás, azt megnyugtatom, olyan vékony tűvel adható – az igencsak kényes helyre hogy – a hosszú gyönyörűség reményében – a legnyulszivübb férfi is kibírhatja, különösen ha olyan partnere akad, aki átvállalja a beinjekciózást, és olyan mesterien tereli el a figyelmét arról, ami odalenn történik, hogy észre sem veszi azt az apró kellemetlen érzést, – és jöhet a félholtra szeretkezés órája, vagy órái. Persze ha a nőre hideg zuhanyként hat, hogy ö nincs hatással ránk, vagyis mesterségesen kell előállítani a merevedést, az elöl el is lehet titkolni a dolgot, hiszen pár pillanatra mindenki félrevonulhat, és mire újra megjelenik, ugy áll a dárdája, hogy a partner egyenesen visongani kezd a gyönyörűségtől, mert saját kellemének tudja be a vágy árulkodó jelét. Hát még amikor rájön, hogy sosem volt dolga olyan erős potenciájú fickóval, aki órákon át egyforma állagban tudja boldogi tani. Az élet csupa megalkuvás uraim: gondoljanak a pásztor emberekre, akik kihajtják állataikat a hegyi legel ökre és hónapokig nem látnak asszonyt. Marad a juh, a kecske, vagy a szamár, és ahogy egyik pásztor egyszer restelkedés nélkül bevallotta: ha a kecske ivarszerve túlzottan kitágul, még mindig van egy másik nyílása, amely görcsösen szorít. Undorító?! Én nem tartom annak, inkább megalkuvásnak, hiszen amivel másnak nem ártunk, és nekünk is jó, az miért lenne bűn, legfeljebb hallgatunk róla, hiszen el lehetne vitatkozni azon: hogy kezdődik az abbéráció, a kamasz kívánja-e meg a kis szuka kutyát, miközben a lányoktól fél, elfut el ölük, vagy a kényszer viszi rá a férfit az elfajulásra, netán olyan kéjenc, hogy mindent ki akar próbálni, ami gyönyörrel kecsegteti. A rekordok könyvébe sem kerülhet be minden, pedig vannak dolgok amelyek – ha ritkán is – de előfordulnak és mindennek felderíthető oka van. Hallottam például el halott kozmetikus fiúról akit a rosszsorsa nyílegyenesen a mozdulatlan nőkhöz sodort. Nem véletlenül kezdte temetkezési vállalkozónál és amíg fény nem derült bűnös üzelmeire, jól megvolt a merev szere tökkel. Nem számított a koruk. Fő, hogy hagyták magukat, hogy ö készíthette elő őket, ahogy neki a legjobban megfeleltek, ö rendezhette el a terepet és senki nem mondta: elég, hagyd abba, vagy: ne hagyd abba. A baj gyökere az első próbálkozásnál volt, amikori egy harminc fölötti, fehérmájú nőszemély kapta el az alig pubertás korú fiút és ugy meggyötörte, hogy az egészből csak a nemi izgalomra és a gyötrő fáradtságra emlékezett. Megmaradt benne hogy ha annyian csinálják, jónak kell lennie, de bolond aki hagyja magát egrecéroztatni, és mert két további próbálkozása is ugy alakult hogy a nő tudta mit akar, és tűzön vízen át el is érte, belenyugvó, engedékeny partnerre vágyott. Az első mozdulatlanná dermedt szeretője gyönyörű volt és fiatal. Balesetben halt meg. Nem, folytatom, mert aki közel van a tűzhöz, ugy értem a bűn melegágyához, az tudna hasonló rémes történeteket mesélni, de ne adjunk tippeket, hiszen a fantázia úgyis csapongó, és sokan vannak, akik mindent ki akarnak próbálni. Nem vagyunk egyformák. Kevesen vállaljuk, hogy sziklafalat másszunk, hogy hegycsúcsokat ostromoljunk, kaszkadörködjünk, – sokszor életünk kockáztatásával is – mégis akadnak vállalkozók, és a legtöbbjük nem pénzért – mint a szabaduló művészek és egyéb szemfényvesztők – teszik kockára az életüket, hanem a dicsősségért, vagy az önmaguk előtt való bizonyításért, a sikerélményért.

Nem hiába mondják, hogy az orvosnak egész életében haptákban kell állnia, vagyis nem vehetek részt olyan társaságban ahol két perc múlva el ne kezdene valaki panaszkodni, és tanácsot kérni, vélt, vagy valós bajára, amire persze, vizsgálat nélkül nem vállalkozhatom. Most átestem a ló másik oldalára és én vettem el egy kicsit a kedvüket kedvenc italuk kortyolgatásáról, de azt hiszem nem neheztelhetnek érte, hiszen a szex valamennyink életét teljessé teszi, oldja a feszültséget, új erővel tölti meg az elfáradt testet, de csak akkor, ha nem esünk túlzásokba, ha nem erőltetjük, vagyis a vágykeltést a szervezetünkre hagyjuk. Az elején a szemünk választ, aztán a szívünk, és ha szerencsénk van – a feleségválasztásba már az eszünket is hagyjuk beleszólni, – kár hogy gyakran csak a vagyoni érdek szemszögéből nézve.

Nekem szerencsém volt. Fiatalon nem pocsékoltam el az erőmet, és azt hiszem idősebb koromban sem kell azt mondanom: minden pénzt megadnék ha újra férfi lennék. Nem vicc, de karikatúraként láttam: mi az amiért mindent megadna mindkét nem? A rajz egy ágaskodó hímvesszőt ábrázolt. Így igaz. Az egészséges testben feltámad a nemi vágy. Én sem vagyok jobb a többinél, vagyis sok mindent kipróbáltam az életben: l8 éves koromban volt egy 45 éves szere töm. Balettáncosnö, remek testű, és értette a dolgát. Ha behunytam a szemem közben, azt hihettem, az arca is olyan mint a teste: tükörsima bürü, izmos, és érti a dolgát. Nem régiben felvettem egy kis autóstoppos lányt, aki bevallotta: csak kalandot keres az út szélén, de még szűz. Pár perc múlva már az ölembe borult fejjel próbált, boldogítani, de olyan rafináltan, hogy alig vártam: akadjon végre egy kitérő, ahol leállhatok. Sem zsebkendőre, sem mosakodásra nem volt szükség, az örjitö aktus után. Most is előttem vannak az ajkai, amelyeket rózsaszín nyelve ugy nyalogatott utána, akár a pákosztos macska. Hány férfi kérdezte volna meg: mennyi idős vagy kislányom, vagy tudott volna ellenállni az észvesztő alkalomnak?! Még csak házastársi csalásnak sem nevezhetném, mert bár sokszor próbálkoztam elérni otthon, de a feleségem nem híve az afféle kapcsolatteremtésnek. Pedig egy férfi se halljon meg, amíg ki nem próbálta, még akkor sem, ha a partnere hivatásos, vagy jóval idősebb nő nála. Csak egyet nem próbáltam és nem is volnék képes átesni rajta: a férfival való szeretkezést. Mindig taszított az egyneműek szerelme, akkor is ha egyébként nem nyilvánítottam ellenző véleményt a melegekről. Mindenki ugy szeret ahogy akar, és aki csak ugy akar, az próbálkozik. Engem is célba vett egy tanárom. Még az egyetemen. Behívott a szobájába és filozofálni kezdett, miközben töltött és ittunk. Meg akarta értetni velem, hogy igazi mély, emberi és mindent kiteljesítő kapcsolat csak két azonos nemű között lehet, hiszen sok minden kiesik, amin a másneműek elvitatkoznának, és a kapcsolat meghittebb, mert ha az egyik fél képtelen haptákba állni, ott a másik, vagyis kettős szereposztással folyhatnak a dolgok. Ez a nőknél, csak mű mütyürkékkel volna lehetséges, de az már olyan illúzióromboló, önbecsűléscsökkentö, és a hölgyek sem mindig tapsikolnak, ha a vágyott hímtag helyét valami segédeszköz veszi át. Minek tagadnám, majdnem meggyőzött, persze hozzá kell tennem, ifjú voltam, rácsodálkozóban a világra, és ö kimondottan szép férfi. Éppen olyan, amilyen én szerettem volna lenni, és amilyenre a legtöbb nő vágyik. A szépet önmagáért is lehet szeretni, vagyis ahogy tanultuk: szép az, ami érdek nélkül tetszik. Ha világ ura lennék, elrendelném, hogy kormány és államfőket, vagyis komoly tisztségviselőket, olyanokat akik más népekkel is kapcsolatba kerülhetnek, csakis szuper kinézetű férfiakból és nőkből szabadjon választani, mert ha valami az első pillanatban megkapó, a névjegy: a jóképűség, ami fél siker. Amellett miért ne lehetne a politikus okos és művelt, akit a sors még kellemes külsővel is megáldott. Ki ne unna rá egy undorító képű, habzó szájjal beszélő politikusra, még ha ezerszer olyan elveket hirdet is, amivel egyetért. A királyoknak sem a falu legrútabb szüzét küldték ajándékba, hanem a legszebbet, hogy általa jókedvre, kegyességre késztessék. Ha az ember reggel szépet lát, ha simogatóan kellemes hangot hall, ha jó hír kerül óriási betűkkel az újságja első oldalára: másként telik a napja, máshogy viszonyul mindenhez, mert nincs erősebb lánc, amely nyelvtudás nélkül is összefűzze az embereket, mint a szépség – a mosoly, és a szerelem, legyen az mélyről fakadó, vagy testi késztetésű, de örökké emlékezetes. Annyi tilalmat elsoroltam, hogy ugy érzem, nekem is be kell vallanom egyik másik tulka pásomat, hogy lássák, az én ereimben is vér folyik. Medikus koromban divat volt a sortűz, – ma csoportos szerelemnek mondjuk – amikor több ostromló lőtte a várat és minden lőrésre felváltva tüzeltek. Ehhez persze az kellett, hogy mindig egy lőréssel több legyen, mint ahány ágyú, mert különben elmálészájuskodtunk volna abban, amiben nekikezdtünk a rohamnak. Aki éppen játékon kívül volt, olyanokat ígért, hogy sokszor ketten is átpártoltunk volna hozzá, de az győzött, aki előbb odaért, s aki hoppon maradt, az még izgalmasabb ajánlatokkal próbálta visszacsalogatni a muskétását. Akkor még könnyű dolgunk volt: nem kellett félnünk az AIDS – tol, de így is akadt köztünk, aki észnél volt, vagy nem akart terhességért felelősséget vállalni, ezért harci öltözetbe bujt, mielőtt beszállt a játékba. Én jobban szerettem a csupasz szexet és egyszer szálltam be anyagilag egy abortuszba, hatod magammal, de azonkívül semmi gondom nem támadt, a legártatlanabb nemi betegséget is sikerült megúsznom. Azok a játékok ma is andalítóan hatnak rám és van egy társaság, amelyet gyakran látogatok. Mindig van ott nyolc tíz ember, vegyes neműek, és az a jó benne, hogy nem kell bemutatkozni, udvariaskodni, az ember csak beszáll, olyan természetességgel, ahogy leül a moziban oda, ahova a jegye szól. A párkapcsolat sosem tud ugy lázba hozni, legyen a nő minden képzeletet felülmúló, mint amikor mázsás, csupa háj testű nők, és vén kéjencek játékába szállhatok be.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>