Mindenkinek van hobbija, kinek a bélyeggyűjtés, kinek a pecázás, kinek az utazás: nekem a helyben járó turistáskodás. Furán hangzik, de megmagyarázom. Az államok fele országában sem jártam, más földrészeken meg pláne nem, de sok nemzet lányát megismertem. Ha a hegy nem megy Mohamedhez… vagyis nekünk amerikaiaknak nem kell ahhoz világot járni, hogy kapcsolatot teremthessünk más országok leányaival, mert jönnek ők hozzánk szép számmal, turistaként, szerencsét próbálni, tanulni. Már gyerekkoromban is mindig extrára vágytam, ha valaki sósan evett valamit, nekem cukrosan kellett, vagyis izbuzi voltam és ha igaz, amit egy kelet európai országból kivándorolt nagyapám mondogatott: az a jó nő akinek sajátos íze, ne adj isten: bűze van. Én például sosem szerettem, ha nagyanyád megmosdott mielőtt mellém feküdt. Ugy szoktam meg, hogy natúr legyen, mert fiatalon nem dúskáltunk földi javakban, lavórból mosakodtunk, ha éppen volt rá módunk, és legfeljebb szagos szappan volt a csáb illat, amire mi legények, mint méhecske a virág illatára, odaszálltunk. A parfüm illatát is megváltoztatja az egyéni szag, nincs ember, akin ugyanaz a márka ugyanolyannak hat, de szerintem legjobb a natúr. Inkább legyen mosatlan, mint dezodoros a nők csábhelye, de a kettő együtt soha, hiszen az állatvilág is a szagra gerjed. Akkor nevettem nagyapámon, de szex tapasztalataim során összeakadtam nem egy olyan növel, akinek megcsapott a szaga, és észre is vette, de azzal ütötte le: meddig kellene várnod arra, hogy nyirkos legyek, hogy élvezhető, ha folyton sikálnám azt, amit az isten azért teremtett ilyenre, hogy mossa maga – magát, amikor vizelek. Ez a mondat megérte volna, hogy tapasztalatszerzésre adtam a fejem, de megesett más is. Nagyapa sokat mesélt az óhazai lányokról, és arról mit csinált volna az itteni lányokkal ha nem hozza magával a feleségét. Bövérü, pajzán férfi volt, gondolom nősen sem szerzetesként élte le az életét. Talán az ö meséi hatottak rám, de elhatároztam, hogy körülnézek a nagyvilágban, helybejövő lányok és asszonyok által, mert ha vannak jellegzetes népi ételitek, miért ne lehetne a szerelemnek is – országonként változóan más – más aromája. Ahány ház, annyi szokás. A véleményeket a nagy számok törvénye alakítja, de ha egy amerikai fiú leszerepel odaát, azt mondják ilyenek az amerikaik, és ez minden nemzetre igaz. Ki ne hallott volna a szabados svéd lányokról, pedig alig tapasztalhatták néhányan, vagyis igaz, hogy amikor az ember külföldön jár, saját hazáját égeti le, vagy hoz rá dicsőséget. Nem szeretek utazni. Sosem érte meg a két – három napos túra, hogy előtte egy hétig ne aludjak a készülődés izgalmától, vagyis összekötöttem a kellemest a hasznossal: és elhatároztam, hogy minden adódó nemzet leányának szerelmébe belekóstolok, de itthon, kényelmesen, kimazsolázva őket a turisták közül. A szüzességemet egy spanyol asszony vette el. Mintha csak tudta volna mi jár a fejemben a szex terén – , ö szólított meg az utcán – nem segítenék-e vinni a csomagjait a szállodáig, mert utálja a koszos, – ki tudja ki ült benne – taxikat. Mivel a szálló egy utcányira volt és a csomagjait akár egy ujjal is elvittem volna odáig, vállaltam, de akkor még – l4 éves lévén – csak az udvariasság, vagy a titkon várt borravaló járt a fejemben. A csomagot az ágyára kellett letennem, ahova, – nem sokkal később odavágott engem is. Akkor vetkőztetett le először nő, ráadásul pucér, – nem is túl szemrevaló, – szájjal. Ugy dobálta le a ruháit, hogy egyszer csak ott állt előttem, egy karbantartott, időtálló, hamar égő, gyorsan hervadó női test, és nekem esett. Amikor megszólított smink volt az de azt lemosta, és mivel anyám nem sminkelt, hirtelen azt hittem a nagyanyja tért vissza, hogy keresztre feszítsen. A szó szoros értelmében azt tette. Csuklóimat – két selyemszalaggal – az ágy végéhez kötözte, és mert látta, hogy nem igazán bátran viselem a megpróbáltatást, nyugtatni próbált: ne félj, nem vágom le, a tarajodat, csak használom egy kicsit. Megmutatom, hol lakik a testtel szerezhető boldogság, és ha nem adod alább ennél, boldog férfiéleted lesz. Nem volt halálfélelmem csak vacogtam, de akkor inkább már attól, amit művelt analfabéta testemmel. Elég csiklandós vagyok, Képzeljék el: kikötött kezekkel, tűrni, lassan élvezni azt hogy egy buja száj, egy parázna nyelv végigjárta csontos kamasztestemet? Azt hittem elmegy az eszem, és szökőkútként lődöztem a puskaport, aminek egyetlen cseppje sem veszett kárba. Nem oda ment ahova általában, de láttam, hogy élvezi, gurmanként ízlelgeti, és észvesztő látvány, ha egy falánk nyelv, egy hófehér torok olyat művel az emberrel, ami pornófilmben is ritkaság. Később kioldozott és próbált rávezetni mit tegyek, hova dugjam a kezem, a nyelvem, aztán rájött, hogy felesleges: a vágy a legjobb koreográfus, legötletesebb rendező. Magam is elámultam spontán merevedő fickómon, mert amíg maszturbáltam, nem igazán lengett a zászlóm. Boldog volt, kacagott, akár a gerlice és amikor egy nő Bug, becéz, dicsér, olyan mindegy, milyen nyelven teszi, csak a nyelve se maradjon tétlen, közben. Ugy jöttem el tőle, mint egy szélütött. Pénzt akart adni, de aztán a nyakamba csatolta az arany láncát, amit sokáig rejtegetnem kellett szüleim elöl, mert nem tudtam volna elszámolni vele, mégsem váltam volna meg tőle a világért sem. Most is ott van turistáskodásom emlék – dobozában. Alig aludtam aznap éjjel. Senkinek nem mondhattam el, mit éltem át, de másnap nem bírtam ki, hogy oda ne menjek a szállodához. Azt mondták nincs a szobájában, várjam meg, ha akarom. Akartam. Egy magas támlájú fotelban ültem, amikor megérkezett, egy nálam alig idősebb fiúval, aki pillekönnyű csomagjait vitte utána. Nem szólítottam meg. Más nap, más műsor. Akkor éreztem először milyen megalázóan fájdalmas érzés a féltékenység. Nem ugy képzeltem el a viszontlátást. De szerencsém volt, hazafelé menet egy hátizsákos lány szólított meg. Eligazítást kért, és mivel szálláshelye még nem volt, és tudtam, hogy a szüleimnek nem lesz ellenére, elvittem hozzánk. Német volt: határozott, biztosra menő, öntudatos, pontos, kimért, vagyis azóta az én szememben, a németek olyanok. Alig volt húsz éves és csinos, vagyis eszembe sem jutott, hogy ne gyerekként kezeljen, de ugy látszik hálás természetűek is, mert arra riadtam, hogy nyílik az ajtóm és már dobja is le magáról az egy szál Polót, amiből éppen az látszott ki alul, amire nagyapa azt mondta volna: kilóg az afrik. Mire észbe kaptam, a vágyam is ágaskodni kezdett, volt mire ülnie, és a markom is megérthette mi végre teremtette isten az ember kezeit, a munkán kívül. Izgalmas teste volt: izmos, kicsi, – de kemény – mellű, és a végtelenségig kitartó munkabírású, vagyis nem adta fel, amíg neki nem volt elég. Velem nem sokat törődött, vagyis csak a cél lebegett a szeme előtt és azért, – mint egy jó üzletember – meg is dolgozott. Ugy sodorgatta előző napi beavatástól elgyötört nudlimat, mint nagymama az igazit, amikor angyalbögyörőt főzött. Meg is volt az eredménye, de a száját, a csókját, a nyelvét, szűken mérte. Még amikor én akartam rávezetni, akkor is kibujt a mozdulatom alól, de ha sámfán volt, és ha az ö szájaize szerint – lassan, de célratörően mozogtam – akkor okénak tartotta a dolgot. – Lassan kicsim, nem lóverseny ez! Az életben mindennel lehet sietni, van amit akár el is kapkodhatsz, de erre sose sajnáld az időt, ez megéri! Másnap elköszönt, és a szüleim előtt homlokon csókolt, mint afféle taknyos gyereket. Apám felajánlotta, hogy elviszi egy darabon, de szívből kívántam, hogy utasítsa vissza, mert tudtam: annak csak anyám inná meg a levét, vagyis a házasságukon esne csorba. Megköszönte, és már a ház előtt stoppolni kezdett. Hamar fel is vették. Markos középkorú férfi volt. Kíváncsi lettem volna milyen valutával fizet a fuvarért?

A két esetet beírtam egy naplóba és elhatároztam, hogy addig nem ölelek amerikai lányt, amíg nősülésre nem adom a fejem. Ráérek akkor is kikeresni a legmegfelelőbbet, és legalább azzal a biztos tudattal tehetem, hogy a világ összes asszonya egyforma, vagy ha nem az, valamennyit át lehet nevelni kényünk – kedvünk szerint. Nyáron egy kisebb szállodában voltam liftesfiu. Nem ritka hogy még a milliomosok gyerekei is, maguk keresik meg a zsebpénzüket, ami nemcsak azért hasznos, mert megtanulják becsülni a centet is, de sok olyan külső hatás éri őket, amit az otthoni üvegháznevelés során sosem tapasztalhatnának meg. Két nap múlva remegő térdekkel álltam a lift előtt, kértem el a nagyobb csomagot vagy álltam rendelkezésre. Volt aki azon nyomban elkapott, és hol hátulról, hol fekve, de oldalt, hol a száját kiszolgálva kellett rendelkezésére állnom. Olyan is akadt, akinek csak a szeme kívánt, de az nem tudott betelni velem. Csak nézett, simogatott, puszilgatott és azt mondta: lám – lám, miből lesz a cserebogár, és ha már a cserebogár szárnyat bontott, miért ne kábította volna el? Nekem is jobb volt, mint izgalmi helyzetben visszakullogni a lifthez. A portások azzal cukkoltak: téged a halálért kellene küldeni, olyan soká jössz vissza, de ők is voltak fiatalok, és londinerek, vagyis tudták mi mindenen megyek át, amíg nem vagyok a Szinen és nem mindig lehet ínyemre a dolog. De hullt a borravaló, gyűltek a tapasztalatok, és az amerikai nőkkel hűen tartottam a három lépés távolságot. Egyikük meg is bántódott: annyira kisfiú vagy még, hogy nem is tudod miért teremtette isten a fütyidet? – Igen asszonyom, én még szűz vagyok, és elhatároztam, hogy csak a feleségemmel kezdem el. Elképedve nézett rám, és még több borravalót adott, talán azért, nehogy kibeszéljem: kosarat kapott. Persze megkért, hogy küldjem be a szobapincért. Beküldtem. Hadd keressenek ők is. A török nőkről azt hinné az ember, nem féltékenyek, hiszen az ö népükhöz tapad a hárem fogalma. Ketten vágtak útnak, és akadtak össze velem. Egyik szép volt, a másik rút de tüzes, akár a legmézesebb óbor. Mindig talált magának helyet, rajtam, hogy a másik ne rövidüljön meg élvezetében, de ö is megkapja a magáét. Két éjszakát töltöttem velük, sátorban, a kert végében. Nem akartak a terhünkre lenni, csak sátorhelyet kértek. Persze, kinn maradtam náluk minden éjjel, de akkor már tizenhat éves voltam, és deli termetem miatt tizennyolcnak néztem ki. A rudikám fifikás tevékenységét sok idegen nőn szerzett gyakorlatát tekintve pedig, akár középkorú, életigenlő Urnak is számíthattam volna. Nem sorolom fel a nemzetségeket, de huszonhat ország leányai és asszonyai kerültek bele titkos naplómba. Jó lesz az még egyszer valamire, hiszen az emberi agy felejt, – ez az akadálya, hogy számitástechnikai zsenijeink megalkothassák a gondolkodó komputert, hiszen a gép nem képes felejteni. Az ember emlékezete olyan, akár a szita, pedig agg korában is szívesen kakaskodna egy kicsit a – nosztalgiázva visszaidézett kalandokon.

Elvégeztem az egyetemet, végigszeretve szinte valamennyi nudli végre érdemes ösztöndíjas, vagy nálunk tanuló idegen lányt. Izgalmas dolgokat éltem át. Egyikük rózsaszín gumikesztüt húzott, ugy bíbelődött velem, és örjitönek láttam a tükörből ahogy akár egy értő sebész megjátssza magát. Aztán amikor a szájával lenyakazta amit a kezével alkotott, megkérdeztem, minek a kesztyű? – Mert undorodom a rúdid bársonyos fejének érintésétől. Apám nyolc éves koromtól cirógatott vele. Borzadok, ha visszagondolok a selyem hatású bőrére. Tudtad, hogy az a parányi hely a kakasotok búbján a legbársonyosabb és csak nektek, fiuknak van, vagy azt, hogy a legsprődebb, és legcsillogóbb szőrt a szemérmünkön viseljük? Akadtak gyönyörű, okos, cicás, lányok, akikkel a numera után is volt miről beszélgetni, vagyis óvatosnak kellett lennem. Azt mondják igazán szeretni, csak egyszer képes az átlagember, és mihelyt éreztem, hogy forrósodik a szívem tája, inkább más nációra tértem át, mintsem komplikáljam a családalapítást: zöld kártyával, különböző állampolgársági bonyodalmakkal. Van itthon éppen elég csinos lány, és mégiscsak jobb olyannal igába fogatnia magát az embernek, aki ismeri az itthoni dörgést, nincs honvágya, nem nyavalyog, vagyis egyre inkább erősödött bennem az elhatározás: szeretni, családot alapítani, csak honi lánnyal fogok. Aztán, mikor már éppen diplomázni készültem, megjelent a gólyák között egy szöszi lány. Amerikai volt, de érett búzakalász szint aranyhajjal, tengerkék és mindig mosolygó szemekkel, hogy ha ránéztem: elállt a lélegzetem. Az alakjára is méltán lehetett büszke és sikeres, ha nem orvos, hanem szépségkirálynő, akar lenni. Kerülgettem, mint macska a forró kását. Miért van az, hogy ha az embert igazán érdekli valaki, az előtt zavarba jön, nem tud természetesen viselkedni. Vak lett volna, ha nem veszi észre, hogy hogy esz érte a nyavalya, de egész udvartartása volt széptevőkből, én meg csak álltam és bámultam, akár egy kuka. Nagyapám azt mondta akiket egymásnak teremtett az isten, azok egymásra találnak, és igaza lett. Ö szólított meg engem és nem is akárhogyan: – Annyira nem tetszem neked, vagy annyira kellenék? Bölcs kérdés, és hűen tükrözte azt, amit a jelenlétében, vagy vele kapcsolatban éreztem. Mire megszólalhattam volna folytatta. – Szeretlek! Amikor megláttalak elvarázsoltál, megbabonáztál. Te észre sem vettél, mert a dékáni hivatal ajtajában ütköztünk össze: gondolom diploma ügyben jártál ott, én a felvételimet intéztem. Földbegyökerezett a lábam. Mindig ilyennek álmodtam azt, akit szeretni fogok, és kicsit bíztam benne, hogy itt találom meg, vagyis ugyan ugy a gyógyításra teszi fel az életét, mint én. Persze az én diplomám még odább van, de amíg tanulok szülhetnék két gyereket, egyszerre is menne a dolog, aztán együtt dolgozhatnánk. Mit szólsz hozzá? – nézett rám a világ leglényegretöröbb fiukérése után. Mit szólhat egy férfi, aki veszkődik azért aki kérdezi? – De hiszen nem ismersz – azt sem tudod… – próbáltam visszafogni rajongó pillantását látva. – Mindent tudok rólad ami számit. Szereted amit hivatásul választottál, nem iszol, nem narkózol, a nőügyeid múló flörtök, vagyis nem számítanak, vagy nagyonis sokat, mert még szűz vagyok, rajtam bemutathatod mit tanultál tőlük. Olyanná formálsz, amilyen szeretőre vágysz, mert ha a feleséged leszek: őszinte hűségben szeretnék élni… és csak veled! Nem én kértem, hogy adja nekem magát az esküvő előtt, ö égett értem annyira, hogy nem bírta volna ki addig. Ugy öleltem, ahogy egy szüzet, vagy még inkább azt szereti a férfi, akiért minden porcikája ég, akit óv, félt, de mégis boldogítani akar:alázatos, alig visszafogható szenvedéllyel – Ö bátorított, szította bennem a lángot. – Csak ennyit tanultál?! Ne félj, nem vagyok cukorból nem olvadok el, a csontjaim sem törékenyek… szeress! Ugy szeress ahogy soha senkit, vagy adj bele mindent, amit valamennyi eddigi szeretődtől tanultál és kedvedre való volt. Megtáltosodtam és mert éreztem hogy a legfrivolabb mozdulatra, legbujább figurára is vevő, boldogan adja magát, csak érezzen, ugy mintha vérereink egybekapcsolódnának, és egy test lennénk, amikor ölelem, – bemutattam neki turistás tapasztalataim – egy részét. Nem hittem volna, hogy az irántam érzett szerelem, a testét égető vágy fokozni tudja azt a gyönyört, amivel a sokféle vérmérsékletű és kiélt szerető elámított, de ö túltett minden náció leányán. Tüzes volt, mindig kapható, gyengéden rávezető, megértő és anyaságában is remek szerető. Nála nem szorultam le a trónról, amikor a kis fiunk megszületett, azt mondta elférünk azon ketten is, sőt. Mint gyermek, ha szép ajándékot kap, még inkább hálás lett nekem, még vulkánikusabb lett a szerelme, odaadása, s nem egyszer könnye kel teli szemmel csendesedett el mellettem. A második fiunk is megszületett, mire orvos lett. Kétemberes feladat volt, hát még az, ahogy engem segített, vagyis remek párra leltem benne. És a poén: amikor a gyorsan zajló események során az esküvői meghívottak névsorát állítottuk össze, kiderült, hogy ö is abból a földből gyökeredzik, amelyből a nagyapámék, vagyis csak olyan amerikai mint bármelyikünk, vagyis nem több száz éve szöktek szárba ősei, amerikai földön. De mivel az ö nációjából sosem akadt partnerem addig, bemutathatta nekem milyen tüzes az őshaza népe vére, milyen mélyen, hűségesen tudnak szeretni, és mosolyogni. Ha túlteszek magamon az ágyban megsimogat: lám, lám, betartottad amit fogadtál: nem szeretkeztél amerikai növel, engem kivéve, és tudom: már nem is fogsz. Vagy ha mégis: hazudik a szó a zene, a vers, a szív, a szerelem, és értelmetlenné válik az egész világ. Sosem kellene más, nemcsak azért, mert az ember egy idő után eltelik, vagy lejjebb adja, mint az élvhajhász fickó, aki nőzik, iszik és kártyázik, de a szexről szokik le leghamarabb. Ám: ha van esze, arról sem.