Sokszor megkérdezték életem során, mi a siker titka. Mitől függ, hogy egy színész híressé váljon, vagy eltűnjön a süllyesztőben. Hogy tehetségesek vagyunk arra bizonyíték az, hogy nem akárkit vesznek fel szinészképzöbe, és mégis! Lehet, hogy színésznek születni kell, csak a mesterséget lehet tanítani és van aki konyít valamit a mesterséghez, és úgy gondolja színésznek született? Ki tudja. A világsztárok ösztönös színészek. Mindig magukat adják, de arcuk rezzenése, vagy a hallgatásuk is felér egy három felvonásos drámával. Én karakter színésznek indultam. Úgy tudtam utánozni az embereket, már srác koromban is, hogy azt hittem egy Jean Gabin, vagy Lawrence Oliver veszett el bennem. Ha így van is, nagyon elveszett. Sosem lettem híres színész, csak amolyan szürke veréb, akinek sokszor tömöttebb volt a begye, mint a sztároké mert amíg a nagyokra odafigyelnek, a névtelenek vígan ugrándozhatnak és csipegethetnek, amennyit akarnak. Azok közé a komédiások közé tartozom, akik akkor is szívesen játszanának, ha nekik kellene megfizetni, hogy színpadra léphetnek, de aki nem kíván túl sokat, az némi megalkuvással rátalál a helyére a pályán.

Engem a hangom tartott el. Persze, amikor úgy döntöttem hogy színész leszek, még nem volt szinkron. A filmeket feliratozták, csak azoknak a nagy sztároknak a szerepét kellett alámondani, akiknek elviselhetetlen hangjuk volt, mert ilyen is van. Az én hangom lágy, jól hajlítható bariton, igazi hősszerelmes lírai tenor, vagy nevezzék, aminek akarják, lényeg, hogy mindenki mást érez ki belőle, és én tudok is bánni vele. A karakter színész sosem kap nagy szerepeket és két – három mondattal, vagy esetleg néma szereppel nyiltszini tapsot aratni keveseknek adatik meg, de azért arra is akad példa. Már a színiiskolába rájöttem, hogy ha nekem sikerem lesz a nőknél, azt a hangomnak köszönhetem. A növendék lányok a fülembe duruzsolták: ha egyszer úgy mondanád el nekem Romeo szerepét, hogy meztelenül fekszünk egymás mellett, megőrjítenél a hangoddal. Később kiderült, hogy nemcsak a hangommal mert ha nem is voltam született színésztehetség, de a férfiasságom hamar híressé tett. Tizennyolc éves koromig nem nagyon foglalkoztam a nemiségemmel, talán mert a fiuk heccelődésétől elvesztettem az önbizalmamat. Ma már tudom, hogy csak az irigység beszélt bel ölük, és azt is, nem mindig a fegyver nagysága a fontos, sokkal inkább az: mire képes.

Kétszer nősültem, aztán feladtam. Minek kösse le magát az ember, ha kényelmesebben is élhet. Az első házasságom csődjénél rajtam röhögött az egész szakma. A feleségemet még a színiiskolában ismertem meg. Gyönyörű teremtés volt, mindenki veszkődött érte és olyan tehetséges, hogy szinte sütött. Sokan rajongtunk érte, de ö engem választott, és hozzám is jött feleségül. Természetesen nem a nászéjszakán lett először az enyém, és azt hittem úszik a boldogságban, amikor ölelem, de később rájöttem, közben is csak színészkedett. Két évig éltünk együtt, boldog békésen, sokat adva a külsőségekre. Mindenki irigyelt bennünket, aztán rajtakaptam öt… egy pályatársnőnkkel. Ha azt a jelenetet filmre vették volna, Oscarra jelölnek érte. Mindig tartottam tőle, hogy meg fog csalni, hiszen olyan gyönyörűséges nő nem állja sokáig az ostromot, de hogy egy növel?! Hogy úgy nyilvánítja ki: semmi férfi vagyok, aki még arra sem képes, hogy szexuálisan kielégítse azt, akiért minden porcikája ég. Tudta hogy szeretem. Fel is ajánlotta, hogy maradjon minden a régiben, de nézzem el neki, hogy egy nőt szeret. Képtelen voltam rá. Nem igen lehet bennem francia vér, különben belemegyek az édes hármasba. Ha néha eszembe jut még, kicsit bánom is, hogy legalább nem próbáltam ki, milyen az, amikor azzal szeretkezem, akit egy másik nő becéz. Akkor undorított, vagy inkább az önérzetemen esett sértés volt erősebb, tény hogy elváltunk. A második feleségem privát volt. Gondoltam szakmabelivel nem kezdek, hiszen amikor játszik az ember, az egy felfokozott állapot, valami olyasmi, mint a nőké, a szülést követő órákban. Nem véletlenül humánus a törvény a csecsemőgyilkos anyákkal, vagyis figyelembe veszi, a szülés utáni korlátolt beszámíthatóságot is. Előadás után nem lehet hazamenni, papucsba bújni és aludni mint a bunda. Előbb le kell nyugodni, iszogatni, beszélgetni, vagy csak nekifutni a városnak, és keresni a választ a sikerre, vagy arra, ami aznap este éppen gyengén ment. Örök kétkedés, állandó stressz, és mindezt megkettőzni: halálraítélt házasság. A második feleségem szelíd kis angyal volt. A színházbejárójánál ismertem meg. A nagy művészre várt, de mivel az kiszökött elöl, és láttam mennyire elkeseredett, viccesen felajánlottam, szívesen adok autogramot, kárpótlásul. A kárpótlásból szerelem lett, amolyan színészféle tudathasadásos állapot, mert alig tolult számra egy – egy saját bók, folyton a szerepek legszebb szavai jutottak eszembe, amikor hozzá szóltam, becézni akartam, elmondani milyen jó vele, mit jelent nekem. Hogy mit jelentett? Nyugodt hátteret, két drága gyermeket, és szabad ficánkolást, felügyelet nélkül. Rengeteg kalandom volt. Zöme a színházban adódott. Imádtam azt a semmihez nem hasonlítható enyves festékszagot, ami a díszletekből áradt, és a zsinórpadláson olyan csodálatosan lehetett szeretkezni. Akivel csak összekerültem egy darabba, minden nő ki akart próbálni. Átkozott tulajdonság a kíváncsiság. Hallották a szóbeszédet tekintélyes férfiasságomról, de csak akkor hitték, ha látták, vagy inkább, ha érezték. Már amelyik kibírta, mert igen sok gondom akadt a máshoz szokottakkal. Amikor már ott tartottunk, hogy nosza, akkor derült ki, hogy félig sem vehetem birtokba a szerelem szentélyét, ha nem akarok a kis kíváncsinak fájdalmat okozni. De akadt másmilyen partnerem is. Egy kis statiszta. Alig múlhatott tizennyolc és addig sündörgött körülöttem, amíg gondoltam, egye fene, miért éppen öt hagyjam ki. A vékonyka, alacsony lány… mint kacsa a nokedlit. Nem tudom szebben kifejezni. Ö volt az első nő aki utána azt suttogta: végre egy nekem való méret. Attól kezdve ha igazán élvezkedni akartam, ha el akartam felejtkezni az óvatosságról szeretkezés közben, csak neki intettem és már indultunk is az éppen legmegfelelőbb helyre. A feleségem sem bírta a méretemet, dehát ö megoldotta úgy, hogy egy törölközővel csavarta körül, hogy még véletlenül se feledkezzek meg magamról, a kéj hevében.

[rkey]

A vékonyka kislány később férjhez ment. Nem igazán volt színésznőnek való, és jó partit csinált egy öregedő, jómódú férfival, akit előre is szívből szántam Tudtam, az a nő nem éri be akármivel. Ahhoz, hogy minden gát felszakadjon benne, hogy lubickolni tudjon a kéjbe, olyan férfira van szüksége mint én. Ezt igazolta, hogy egy párszor házassága után is találkoztunk, amikor már nem bírta a hoppon maradást, de aztán megszületett az első gyermeke, és ígéretet tett magának, hogy jó feleség és anya lesz. Csak azt nem értettem miért ne lehetett volna az akkor is, ha közben magára is gondol, különösen olyan veszélytelen megoldással, mint én.

A jó hír szárnyon jár, és hamar rám haraptak a tehetős öreglányok. Előfordult, hogy kijöttem a színházból, félig kótyagosan a megérdemelt tapstól, és odajött hozzám egy javakorabeli nő. Azt hittem autogramot kér, mert egy papír szeletet nyújtott felém, de mikor a tollamat kerestem, láttam, hogy csekk. Horribilis összeggel. A havi gázsim nem tett ki annyit. Ránéztem a nőre és úgy gondoltam:ennyiért a varangyos békát is meg lehet csókolni és egy asszony, aki így akar örömöket szerezni, az mindenre képes, vagyis akár el is kápráztatja azt, aki nem sokat ad a korra, a külsőre, és esélyt ajánl neki. Úgy is volt. Életében nem kényeztették, becézték még úgy férfiasságomat, mint ö. És ami meglepett, én teljesen passzív maradhattam. Ö vett birtokába és haja eltakarta arcát, miközben ráhajolt… Én feküdtem a bujaság édes mámorában, tűrtem, hogy tegyen vele azt amit akar, és ö értette a módját, hogy kell kiszívni minden erőt, egy férfiból. Természetesen nem az volt az egyetlen találkozásunk, csak a csekken szereplő összeg lett nagyobb egy nullával, amikor azt kérte, hogy most igazából… vagyis tegyem magamévá. Sikongott, de máig sem tudom, hogy a kéjtől-e vagy a fájdalomtól, mindenesetre nem lehetett ellenére, vagy mazochista volt, de attól kezdve szinte hetente hívott. A színész gázsija nem sok. A rongyot mégis szereti rázni, vagyis ha megkíván egy pohár italt, vagy baráti beszélgetésre vágyik, utálja a csóróságot. Az a nő Krőzussá tett, és a gyerekeim akkoriban kapták a legtöbb játékot. Dehát miért csak a tehetősek játszhatnak, tehetnek mindent kényük kedvük szerint? Sosem hittem, hogy ami miatt a fiuk is annyit cukkoltak, és amit jó ideig restelltem, az többet hoz a konyhára, mint a színészet, amiben úgy hittem, mint az istenben. Dehát nem állhat az ember egy lábon, a jó üzletember sem egy lapra teszi fel mindenét, és amíg jól megfér a két pénzszerzési forrás egymás mellett, miértis ne?!

Persze voltak csodálatos asszonyok, lányok, és észvesztő kalandok is. Sokszor eszembe jutott, ha a dirire néztem: apám, ha te tudnád, hogy a szereposztó díványodon korántsem fordul meg annyi nő, és azok is kényszerből, mint az én alkalmi szeretkező helyeimen, vagy éppen főúri lakosztályok pamlagán?! Dehát bolond az aki elkiabálja a szerencséjét, így hallgattam és örültem a pár szavas szerepeknek, mert elmondhattam, színész vagyok, ennek és ennek a színháznak a tagja, és mert enélkül nem is kellettem volna senkinek. Valahogy a kettő együtt hozta a sikert, mint embernek és mint férfinak. Kár hogy a fiaimnak sosem mesélhettem el, miből telt nekik jó iskolákra, és mindenre amit kiejtettek a szájukon. Lehet, hogy megértenének, habár egyikük sem ütött rám alkatilag, és mindkettő nagyon anyás, amin nem lehet csodálkozni, hiszen engem szinte csak fényképről ismertek. A színész napi időbeosztása olyan, hogy nehezen egyeztethető össze iskolába járó kamaszokéval, vagy akár egy reá váró házastárséval. Egyszer egy nagy filmsztár ki akarta próbálni magát színpadon is. Olyan szerencsés lehettem, hogy játszhattam a darabban, aminek főszerepét a csodálatos művésznő vitte. Észrevettem, hogy furcsa tűz gyullad a szemében, amikor rám néz, de nem gondoltam, hogy belőle sem hiányzik a kíváncsiság, hozzá is eljutott a kollégák jó, vagy rosszindulatú megjegyzése különleges méretemről. Eljutott… és én is az ágyáig. Már a premier utáni fogadásról hazavitt. A soros szeretőjének azt mondta fáradt, egyedül akar maradni, és majdnem egyedül is maradt. Talán a tehetsége iránti hódolatom, vagy a megtiszteltetés, hogy egy olyan nagy művésznő éppen engem akar, teljesen begörcsölt. Hiába próbálkoztam, nem és nem ment. És akkor következett a nagy művésznő igazi nagysága. Nem nevetett ki, nem tett gúnyos megjegyzést, nem játszotta a csalódottat, hanem kezelésbe vette az én megszeppent harcosomat. Nem hiszem, hogy valaha is annyit bíbelődött volna bármelyik szeretője harcképességének érdekében, de végre eloszlott a gátlásom, és úgy vetettem bele magam az ölelésbe, mint addig soha.- A lámpaláz… mentegettem magam, de a csodasztár megsimogatott és azt mondta. – Nekem is van, de ezentúl tudom hogy oszlassam el. S attól kezdve, amikor már szinpadkészen állt, rajta volt a jelmez, smink minden, akkor üzent értem, hogy lámpaláza van, és én mentem. Az öltöztetőnője biztosan tudta hogyan történik a nyugtatása, de számomra idegborzongatóan izgalmas feladat volt. Mikor beléptem, már ott állt az öltözötükre elött, és lassan rákönyökölt a szék karfájára. Fel kellett hajtanom a jelmezét, gondosan, hogy a frizurája el nem romoljon, és azonnal elkezdhettem a nyugtatást. Bugyit sosem hordott. Azt mondta megfogadta, hogy ha egyszer híres lesz, kabalából sosem visel bugyit. Könnyü volt hozzájutni és mint később elmondta, ezt a pózt kedveli legjobban, mert még azért az egy két centiért is kár, ami kimaradna. Volt valami fülledt erotika abban, hogy mire beléptem, köntösöm alatt tettrekész voltam, és tudtam ki következik. Mivel ö is mindig felajzva, minden izében reszketve várt, szeretkezésünk nem tartott tovább néhány percnél, de ezalatt elszállt a lámpaláz. Én gondosan ügyeltem, hogy ne hagyjak maszatot magam után, vagyis mihelyt elhalt a drága asszony búgó hangja, visszahúzódtam és úgy fejeztem be az örjitö szeretkezést. Így kellett tennem, hisz csak másodpercek álltak az öltöztetőnő rendelkezésére, hogy az általam visszahajtott jelmezt, eligazítsa és ha túlságosan leizzadt a smink, felhordjon némi púdert, a boldogságtól ragyogó arcú dívára. Én a köpenyembe burkolózva a mellékhelyiségbe szedtem rendbe magam, attól függően, hogy mikor volt jelenésem. Örjitö kapcsolat volt, és még izgalmasabbá tette, hogy éppen neki voltam teremtve, meg az, hogy szinte mindenki tudta mi folyik köztünk. Dehát, aki olyan híres mint ö, annak mindent szabad, és én csak áldhattam a jó sorsomat, hogy felfedezett, ha nem is színpadi, de szerelmi partnernek. Azt hiszem ötször ment férjhez kapcsolatunk tizenöt éve alatt, de gyakran megesett, hogy innen – onnan felhivatott, nyugtatót kért, és én a lehető leggyorsabb járművel rohantam hozzá hogy a forgatás, vagy a darab simán menjen. Sosem mondta, hogy vegyem el. Magában talán le is nézett, mert ki volt szolgáltatva nekem, mert senkinél nem talált olyan örömet, mint nálam. Nevetnem kellett, ha eszembe jutottak azok az évek, amikor a növendéklányok a hangom után vágytak. Vajon mit szólnának, ha tudnák, hogy a nagy művésznővel folytatott kapcsolatom mindig egyetlen szó nélkül zajlik. Mint egy rehabilitációs kezelés, vagy valami aminek meg kell lennie, és ez még izgalmasabbá tette a dolgot. Csak a testünk beszélt, de az vagyonis koreografáltan. Mégsem vált megszokottá semmi, mert vagy ö, vagy én mindig találtunk új fogást, új simogatási, izgatási módot, pedig akár hiszik akár nem a száját sosem csókolhattam meg. Azt mondta, ahhoz nála házasságlevél kell, mert az az egyetlen, ami csak a férjek előjoga.

Hetven éves lettem. Egy színész kortalan, vagyis ma is játszom még. Előfordul, hogy egy – egy kíváncsi, vagy a hőskorban hoppon maradt kollegina kedvet kap rám, de nyugodt lélekkel mondhatom, még most sem okozok csalódást, csak már nem vívok olyan keményen, de ami az ájulásig tartó örömszerzéshez kell, azt még ma is képes vagyok nyújtani annak, aki együtt akar szárnyalni velem. Azt mondják a hosszú élet titka, hogy nem szabad abbahagyni a lélegzést, én azt vallom, az idős korban is meglévő szexuális erő titka, hogy tréningben kell maradni. Nekem sikerült. És ha mást nem is, de ezt a színészetnek köszönhetem. Ugyan ki lenne kíváncsi egy vénemberre, ha nem lengené körül annyi legenda, vagy kitaláció, amelyekről csak én tudom, hogy igazak. Akár hiszik akár nem, most is egy csodálatos kaland színhelyéről jövök. Egy fiatal statiszta lány bérelt szobájában voltam, és kétszer éreztem magam férfinak, anélkül, hogy ö egyszer is örömét lelte volna bennem a hagyományos módon. Dehát ö tudja mi kell neki! Ö másként szereti, és bolond az a férfi, aki válogat a módozatokban, amikor valamennyinek ugyanaz a célja: boldogítani a másikat. Azt mondta még szűz, és úgy is akar férjhez menni, de a szexet imádja. Mindigis irigyeltem a célratörő embereket és azokat, akik így el tudták tervezni az életüket, vagyis képesek összekötni a kellemeset a hasznossal. Kit érdekel a szüzesség? Kínlódjon vele más! Sosem szerettem a Szendinéket, pedig volt részem néhányukban. Erről jut eszembe. Elgondolkoztak már azon, hogy alig születik több lány, mint fiú, valamennyi férfi eldicsekszik egy – két szüztelenitéssel, és azzal is, hogy a felesége tisztán került a házasságba. Akkor hogy is van ez? Valaki nem tud számolni. Azt hiszem ez az új kaland eltart egy darabig, mert láttam a kicsike sikerélményét, örjitö extázisát, és hallottam a sóhajt, ami elhalt buja ajkán, mielőtt kimondta: sosem volt még dolgom ekkora gyönyörűséggel. Értik? Nem ilyen, hanem ekkora! Vagyis a méretemnek köszönhetek mindent, és szamár ember az, aki arra büszke amit nem önerejéből ért el. De azért csak úgy magamban, sokszor megköszönöm az istenek kegyét. Szép férfiéletem volt, van és remélem még sokáig lesz is…

[/rkey]