Ne tagadják uraim, tudom, hogy valamennyien így hívnak a hátam mögött, van, aki a szememben is, miközben nem gondolnak arra, hátha szívesen cserélnék bármelyikükkel is. Igaz, fiatal vagyok, azt is mondhatnám a klub Benjáminja, de ez még nem minden. A fiatalság a legkockázatosabb kor az ember életében, akkor – ha nincs észnél – tönkretehet mindent. És most nemcsak az alkoholra, a drogra, és a nőkre gondolok, de nem is az üzletre. Van valami, ami mindenkiben megtalálható, és ez a becsvágy, vagy inkább titkos álom, aminek elérése vagy sikerül, vagy nem. Nekem sikerült, sajnos…

Talán ideje, hogy eloszlassam a személyemmel kapcsolatos tévhiteket, vagyis bebizonyítsam, hogy nem vagyok irigylésre méltó, sőt. Nem volt mindig így. A középiskolában azt mondták rám Playboy vagyok, és be kell vallanom, csak annak a lánynak a skalpját nem sikerült begyűjtenem, akiét nem akartam, vagy néha még azét is, mert úgy jött ki a lépés, hogy bárdolatlanság lett volna vissza lépnem, és amíg bőven van az embernek valamilye, addig pazarló módon bánik vele. Akkor még úgy tartottam, a szexhez nem kell vágy, csak virtus. Az egyetemen visszafogtam magam. Nem azért, mintha nem lett volna ott is akkora felhajtás, de mert úgy látszott: megvalósíthatom gyerekkori álmom, és én lehetek az, aki egyszer majd nemcsak kilép a Holdra, hanem hosszabb időt is eltölt ott. Mindent megtettem, hogy utam az űrhajósképzés felé vigyen, csak olyasmi érdekelt, ami azzal kapcsolatos és egyetemi tanulmányaimat olyan szakokkal bővítettem, amelyekkel lehetett reményem. Akkor még azt hittem elég az akarás, a fáradhatatlan erő, a szorgalom, és a boldogság madarát sikerül elcsípnem. Minden érdekelt, ami űrkutatással, kozmosszal, repüléssel kapcsolatos. Szinte megszállottként dobtam magam a tanulásba, és természetesen a gyakorlatot sem hanyagoltam el. Teljes őrületbe csapott át a vágy, hogy ott lehessek a kilövésre váró űrhajók egyikében, ami keveseknek adatik meg, mert hiába hogy a lélek kész, ha a test erőtelen. Mindent vállaltam, az sem tartott vissza, amikor egy startnál heten vesztették életüket. Mindenhez szerencse kell, semmi nincs kockázat nélkül. Az utcán is a fejünkre eshet egy tégla. Csináltam hát tovább a félig legális felkészülést. Bizonyos kor előtt nem jelentkezhettem, szükség volt a katonai évekre is, de addig sem tétlenkedtem. Ahol csak tehettem edzettem, és nemcsak a testem, az izmaimat, az állóképességemet, hanem a súlytalanság állapotához is próbáltam hozzászokni. Ha bekerülhettem egy űrhajót utánzó szerkentyűbe, akár száz mérföldre is elmentem érte. Nem hagytam ki egyetlen lehetőséget sem. Mindezt azért mondom el ilyen részletesen, hogy megértsék, mit tettem fel az űrrepülésre. A súlytalanságot jól bírtam, mire elérkezett az idő, hogy jelentkezhettem a légierőhöz. Ma már a repülés, és az űrkutatás nincs meg egymás nélkül, szinte kézen fogva jár a két tudományág. Úgy gondoltam, onnan rövidebb az út a világűrbe. A kiképző központban minden rendelkezésére állt annak, akinek komolyan vette a dolgot, nem sajnálta a nőkre szánt időt, a felkészüléssel tölteni. Én nem sajnáltam. Valahogy akkorra már a nők másodrendű fontosságúak voltak számomra, vagyis egy bombázót is lemondtam volna, a súlytalanság fél órás érzéséért. Minden remekül ment. A vizsgákon kitűntem, a repülést szinte minden idegszálammal éreztem mégsem úgy történt, ahogy szerettem volna. A rosta lyuka olyan szűk, hogy a bibliai teve is hamarabb keresztül menne a tű fokán, mint egy jövendő ausztraunata valamennyi próbatételen. Nekem az is sikerült… és ha elgondolom, hogy mégsem lehet belőle semmi…

Fel kell fednem egy titkomat, ahhoz, hogy megértsék, miért sérti az önérzetemet, ha szuper férfinak gondolnak. Egy férfi, ha valamit is ad magára, szórakozásból sem adja a fejét olyasmire, amire én. Szolgáljon mentségemre, hogy azért nem a két diplomámmal próbáltam megalapozni a jövőmet, hogy minél több időt tölthessek a rajtvonalnál, a lehetőség kapujában. Csak úgy maradhattam rajtra kész, ha közben olyasmit csináltam, ami nemcsak jól jövedelmezett, de teljesen ki is kapcsolt, szüntette a stressz érzetemet, vagyis egy fura bárban dolgozom. Tudtam, hogy nem akadhatok össze a jelenésem alatt egyikükkel sem, legfeljebb a kedves nejeikkel, vagy lányaikkal, akik ha ismernének is, nem hinnék, hogy a fura helyzetben, és az erős sminkkel engem látnak, abban a férfikupiban. Így mondom, mert szó szerint az. Egy kizárólag pénzes hölgyek számára fenntartott bárban lépek fel. Azt is mondhatnám, évek óta én vagyok a sztár. S hogy mi a dolgom? Hát hogy is mondjam csak… eladni magam. Ugyanúgy, mintha lány lennék, aki kelleti magát a színpadon, csak azt hiszem, az én közönségem hálásabb, és olyan hangos, akár egy baromfiudvar. A nők, ha bevadulnak levetik minden gátlásukat, és nagyot néznének uraim, ha a számom alatt láthatnák, hogyan viselkedik a nagyérdemű. Kétszer lépek esténként színpadra, és talán azért tudok élvonalba maradni olyan hosszú ideje, mert mindig kitalálok valami újat, hiszen ami nekem unalmassá válik, azt a – nem túl gyakran cserélődő nézők sem tarthatják érdekesnek. Vannak, akik estéről estére be – bejárnak és talán ők maguk sem hinnék el, ha egy rejtett kamera filmre venné az arcukat, ahogy sóvár ujjaikat felém nyújtják, sikoltozva, szinte félájult állapotban. Nem igen hagyom megérinteni magam, de a képzelőerejük határtalan: gondolatban odasimulnak a tenyerem alá, hozzátapadnak a testemhez. A sztárokat titkok lengik körül, attól lesznek még híresebbek. Az én nyílt titkom az, hogy szeretkezésre nem vállalkozom, csak vacsorameghívást, italt fogadok el, vagy baráti beszélgetésre szívesen elmegyek, bárkihez. Persze a baráti beszélgetés úgy zajlik, hogy a végén én meztelen leszek, némely esetben a hölgy is, mégsem történik meg az, amit nem vállaltam. Azt mondom, azért állok meg a cél előtt, mert nős vagyok, és hűséget ígértem a feleségemnek. Szeretem, sosem csalom meg. Így is kellek, mert – azt hiszem, láttak már tenisz előtt az öltözőben vagy a tus alatt, a testem igazán férfias. Nem felfújt izmú, nem is túl sovány, a hölgyek szerint élő David szobor vagyok. Sosem akartam izomkolosszus lenni, amire készülök, ahhoz hátrányos is lett volna, de a szépen kidolgozott, mindenhol megfelelő mennyiségű, kecsesen felépített izomzatú férfitest jól eladható. Amikor edzettem magam, akkor persze még nem gondoltam arra, hogy így! Megkérdezhetnék, hogy két diplomával, miért csinálom? Mert élvezem. Élvezem, ahogy a vörös körmök kinyúlnak felém, ahogy a sóvár arcok szinte eltorzulnak a vágytól, vagyis úgy érzem magam, mint a Beatlesek egy – egy ájulásokkal tűzdelt koncertjükön. Jólesik a siker.

Egy hete mutattam be új számot. Zenére megyek be, és lassan vetek le magamról mindent. Ott mozgok, lehetőleg minél erotikusabban, egyetlen szál, béleletlen, vékony fürdőnadrágban, s akkor jönnek görl fik, akik pohárban vizet kínálnak a közönségnek. A szerencsések a pohár vizet lassan, szinte kéjjel, egyenként rám locsolhatják. Olyankor beállok egy pózba, hogy ha az ádámcsutkám alatt kezd folyni a víz, fusson végig a mellizmaim között, és lassan szívja magába a nadrág. Mire a három – négy nő, szinte szertartásos ünnepélyességgel, közben egy – egy csókot is odalopva a víz nyomára, felszürcsölve abból, ami a testem érintette, rám önti a félpohárnyi vizet, a vékonyka fürdőruci átázik, és azt is sejtetni engedi, amit csak a kivételesek láthatnak, ha külön fizetnek érte. Természetesen a zene felgyorsul, a mozdulataim beindulnak,és a derekamat ritmusra mozgatva vigyázok, hogy csak az érinthetőségen belül közelítsem meg az első sorban ülő, nemcsak anyám korabeli nézőket. Hogy nem restellem – e? De igen. Csakhogy nem magam miatt. Én ezt csinálom, mert eldöntöttem, hogy ez a legjobb megoldás, de a szám közben fantáziátlan férfitársaimat szánom, akik olyan bárdolatlanok, annyira csak az undorító, két percig tartó részét művelik a szexnek, hogy eszükbe sem jut: a nő is hálás mindenért, amit láthat, ami titokzatos, amit szeretne megismerni. Eszükbe sem jut, hogy a babért valamennyien learathatnák, ha azt kínálnák szívük hölgyének, amit én, a közömbösöknek nyújtok. Minden nő hálás lenne, ha szemtöl- szemben állhatna öröme okozójával, tüzetesen végigpásztázhatná szerelmese testét, feléve persze, ha érez is iránta valamit, mert akkor az sem számit, hogy az a test milyen. Az emberi test maga a tökély. Csodálatosabbat el sem lehet képzelni. Ha valamelyiküknek még nem volt része abban,

hogy egy nő megcsodálja, elnyílt szájjal, izgalomtól lihegve, ahogy mi férfiak nézünk egy vetkőzőszámot, nem is tudhatja milyen érzés, amikor a buja, forró női ajkak végigcsókolják az ember testét, nem hagyva ki egyetlen centiméternyi helyet sem. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten, vagyis a férfi sem maradhat tétlen, mint ahogy én is mindent elkövetek, hogy a partnernőm megkapja azt, amit elvárhat. Ha egy férfiban volna egy némi fantázia, gyengédség, szerelem, vagy csak vágy, amelynek minél izgalmasabb beteljesülésére törekszik, akkor ne vétsen önmaga ellen, ne essen neki a szét tett, vagy szétfeszített lábaknak. A nő gyengédségre született, akár adni, akár kapni kell azt, és bolond az a férfi, aki – ha nagykamasz korában ki is vonja magát az anyai becézés alól, nem folytatja hamarosan egy lánnyal, és nem igényli azt élete végéig. Nekem elhihetik, hiszen jó pár éve már csak a mohón csókoló ajkak, a puha, meleg begyű női ujjak és a rajongó tekintet jelenti azt, amire sokan azt mondanák: de jót dugtam. Ha látnák az alig tizennyolc éves hamvas, gyönyörű lányt, ahogy száz dollárost dug a nacim korcába, csakhogy hozzám érhessen, és nem is csalódott, hogy aznap este nem ö kerül sorra. Sokan megkérdezték már, hogy vagyok képes megállni a beteljesülés előtt? Hogy lehetek ennyire érzéketlen! Olyankor mosolygok, és nem tudom mit árulnak el a vonásaim: a hallgatás bölcsességét mutatják – e, vagy hűséget sejtetnek valaki iránt.

[rkey]

Az űrkutatástól nem tudok elszakadni. Nem lehet hogy, amit az ember ennyire akar, ami miatt mindent háttérbe rendel, ne sikerüljön. Tudom kicsit érthetetlen, mint keresek én az éjszakai életben, ha olyan önmegtartóztatást, és szigorú életmódot kívánó feladatra készülök, mint az űrhajózás? Parancsnokaim nem tudják mit művelek, de ha nem tenném beleörülnék. Természetesen nincs feleségem, az csak kifogás, és az is hihető, hogy azért tudok erős maradni, azért vagyok képes megállni, a becéző ajkak csábítását is, mert semmi nem számit, csakhogy megfeleljek az asztronauták iránti elvárásoknak, mégsem úgy van ahogy a látszat mutatja. Ha tudnák milyen nehéz, amikor az ember szíve majd szétreped az érzelemtől, a borzongatóan édes beteljesedés utáni vágytól, amikor úgy szorítja azt aki becézi, hogy szinte neki is fáj, mégis torzó marad a szimfónia. Volt már nő aki sírt, a lábamat csókolva esengett, hogy csak úgy, gerjedelem nélkül kóstoljam meg öt, belül is, de nem tettem. Gondolom kevesen állnák meg. Hogy mi mindent ígértek már nekem gyönyörű asszonyok, mi mindent ajánlottak fel egyetlen igazi kemény ölelésemért?! Teremtő isten, ha csak az egy tizede enyém lehetne?! De semmi szükségem rá, van mit a tejbe aprítanom, apám jó nevű cégébe engem is elvár, de akkor is?! Olyasmiért pénzt kapni, amit élvezettel csinál az ember, az maga a földi csoda. Legalábbis sokan így gondolják…

Egy gyönyörű fiatal nő egyszer azt mondta: ha nem teszem magamévá felvágja az ereit. Kicsit megdöbbentem, simogattam, nyugtattam, hadd érezze, hogy nem öt utasítom vissza, a fogadalmam köt, vagyis ne vegye sértésnek, hogy nem akarom. Hiába volt. Addig heteken át ott volt a bárban, másnap este már nem ült a helyén és hallottam, hogy öngyilkos lett. Tele eresztette a kádat, felvágta az ereit, bevett egy csomó altatót, vagyis biztosra ment. Akkor az volt az első gondolatom, hogy ö az erősebb, és nekem is kutya kötelességem volna, hogy… De aztán magamhoz tértem. Eszembe jutott az amiért gyerekkorom óta élek, és amiért minden áldozatra képesnek kell lennem, akkor is ha tudom, nagyon megbánom.

Mert mindenki megbánja, ha valamit nagyon akar, ha nem gondolja végig a dolgokat, vagy úgy képzeli a holnap nem számit csak a ma, és az sem biztos, hogy ö nem lesz kivétel. Hogy érthető legyek uraim: mielőtt kiképzésre jelentkeztem spermát vettek tőlem amit azóta is bankban őriznek, kizárólag az én rendelkezésemre. Akkor mosolyogtam rajta, nem hittem el, hogy a hosszú időn át tartó súlytalanság állapota… impotenciát okoz, és ha nem hagyom abba az űrhajós örültségemet, sosem lehetnek utódaim. Hogy ne perelhessem az államot magtalanságomért, elejét veszik a bajnak, vagyis a mesterséges megtermékenyítéssel elérhető apaság biztosit ott. Az óvatosság nem árt, de volt már akinél alaptalan volt a félelem. Nálam bejött. Még nem jártam az űrbe, csak a szimulátorban lebegtem, eszméletlen boldogan, miközben eszembe sem jutott: mi lesz ha a szívem szeret, de a testem képtelen lesz rá?! Hol találok én olyan nőt, akit nem érdekel a szex, csak én, meg a gyerekem? Mindent feltettem egyetlen lapra és ma már tudom: azt sosem szabad, még a játékteremben sem.

Ugye mennyi tragédia lehet egy ember életében, de az is igaz, hogy ahol legnagyobb a szükség legközelebb a segítség. A bárban megismerkedtem egy lánnyal, aki a nagynénjét kis érte el, mert az idős hölgy kíváncsi volt, de egyedül zavarónak tartotta volna hogy végignézze a műsort. Amikor megláttam, kicsit restelkedő majdhogynem érdektelen arcát, azonnal kitűnt a többi közül. Nemcsak azért, mert szép volt, hanem mert mire a szám végére értem és mindenki bezsongott a közelében, a nagynénje is, ö nyugodtan ült és olyan szánakozva nézett, mint egy kóbor ebet. Sajnált. Akkor este a nagynéni meghívását fogadtam el, és amikor az idős hölgy kiélvezkedte magát a testemen, vagyis végigcsókolt, becézett, s én is mindent elkövettem, hogy neki jó legyen, a drága lány útrakészén várt rám. Majd elsüllyedtem szégyenemben. Miért csinálja? – nézett rám olyan bánatosan, amit csak a vág hódra szánt bárány tekintetével tudok összehasonlítani. – Jöjjön, elmesélem! – mondta neki és ö odanyújtotta a kezét, aztán kisétáltunk a hajnalba. Gyönyörű éjszaka volt távozóban… Mentünk és beszéltem, beszéltem. Mindent elmondtam, amit most önöknek és mire befejeztem a mellemre bújva zokogta, hogy szeret. Azóta sok időt töltünk együtt. Teljes szívemmel szeretem és el kell hinnem, hogy ö is. De neki nehezebb. El kell fogadnia férjnek egy olyan férfit, aki soha nem teheti magáévá, hacsak valami mesterkedéssel, protézissel, vagy isten tudja mivel nem próbálkozik, de boldogan vállalja, hogy kihordja a mesterségesen megtermékenyítéssel fogant gyermekeimet. Akár ötöt is. Hát van csodálatosabb teremtménye istennek a nőnél?

Itt tartok most. Én a szuper férfi, aki talán jobban jár, ha az apja nagy kamasz korában kiveri a fejéből az álmodozást, vagy ha elhiszi, amit az orvosok mondanak a súlytalanság ártalmáról. Ha a sors nem küldi elém a világ legcsodálatosabb, legönfeláldozóbb nőjét, aki állítja, hogy azt is mennybéli boldogságnak érzi, ha átölelem, megcsókolom, ha mellette, vagyok, – ott vénülhetnék meg a pódiumon, kéjsóvár, kiélt öreglányok nyúlkálhatnának erőtlen férfiasságom felé, és előbb utóbb akadna helyettem olyan, aki még klasszabb testű, és a legvadabb kívánságoktól sem zárkózik el. Persze a kívánságokkal is csínján kell bánni, mert igaz ugyan, hogy egy férfinak edzésben kell maradnia, de aki túlzásba viszi, az úgy járhat mint egy barátom, aki élsportoló volt, ami azzal is együtt járt, hogy szinte a lányok rajongtak érte. Volt nap, amikor hat – héttel próbált a mennyekbe araszolni. A még fejlődésben lévő test, a csonvelö, szóval… Hónapok alatt vége volt. Hát ilyen csoda a férfiasság. Megérdemelné hogy akinek adatott, az úgy próbálja leélni az életét, hogy minél több öröme lehessen benne. Legalább annyi, mint nekem lehetett volna az űrrepülésben, ha odajuthatok, de már feladtam. Vannak nálam alkalmasabbak. Megfizettem a gyermekkori ábrándomért, és ha ezt a csodálatos lányt elszalasztanám, talán nekem sem maradna más mint annak a szerencsétlen kis kába lánynak, aki személyes sértésnek vette, hogy nem tettem magamévá, és úgy gondolta, ha nem kell annak, akiért majdnem elég, mi értelme az életnek…

Még viaskodom önmagammal: van-e jogom elfogadni ekkora áldozatot egy nötöl, akiért akár az életemet is boldogan odaadnám.

[/rkey]