Nem etikus, ha orvos a betegével, tanár a tanítványával intim kapcsolatba kerül, de ha azt nézzük, hogy a legtöbb orvos nem házasságközvetítő útján nősül, akkor világossá válik, hogy a nejek egy része betegként kerül kapcsolatba későbbi férjével. Aki közben meggyógyul, az már nem beteg, és ha a tanár azt a diákot éppen nem tanítja, vagy kikerült a keze közül, miért lenne tilos a kapcsolatteremtés, amikor vannak ismeretek, amiket az iskolában a nevelő nem adhat, a tanuló nem vehet át, és mint később a nebuló rájön: nem ártott volna, ha legalább heti egy órában a szexuális élet kezdeti nehézségeivel, buktatóival, is törődnek a suliban. Hát én törődtem. Sosem kezdeményeztem, csak felfogtam a jeleket, és a legifjabb sexnövendékem is túl volt a l4 – en, amikor észrevéve szemében a furcsa fényt, korrepetálni kezdtem, vagyis szemléltető oktatás alá vontam. Úgy intéztem, hogy ö kezdje, hogy hihesse: ö hódított meg, és nyugodtan indulhat felfedező útra rajtam. Amikor elérkezettnek láttam az időt, megkértem a kis sóvárgót, hogy segítse hazavinni a füzeteimet. Egy sem akadt, aki ne fogadta volna el az üdítőre szóló meghívás, – és hogy az üditöböl erökivevö óra lett, azt sem bánta meg egyetlen férfipalánta sem. Igaz én sem adtam volna az első lépéseket, egy vak lóért. Ha valaki, hát én láttam egy pár fejlődésben lévő, vagy hamar érő férfiasságot, és mondhatom volt részem néhány kellemes és sokkoló meglepetésben. A hórihorgas, vállas, izompacsirták szánalmas kis nudlija és a csupa csont, inas legénykék jókora büszkesége ma már természetes, de az elején nem volt az. Jól hallották! Ma már! Mert mondanom sem kell, hogy mint a legtöbb tanárnő, jó figurám, és elég elfogadható arcom ellenére sem mentem férjhez. Valahogy sosem maradt rá időm. Eleinte bizakodtam, de az éjszakai dolgozatjavítások, a másnapi órákra való készülések valahogy mindig háttérbe tolták a randevú lesést, igaz nem is nagyon akadt kedvemre való fickó, vagyis akkor még azt hittem: ha elhatározom magam, válogathatok a kérők között. Huszonhat éves voltam, amikor az első füzetcsomagot hazasegítette egy kamasz, mert úgy éreztem a szűzi élet nem tartható tovább, kell hogy ne csak tanítsak, irányítsak, hanem hagyjam el magam, vagyis felébresszem a testemet. Adjátok meg a testnek, ami a testté! A pornófilmek és a maszturbálás – az elnőiesedett szakmák gyakorlóinak két ajzó megoldása – akkor már nem elégített ki, kellett hogy valaki részt vegyen az általam érzett gyönyörben, izgalmassá tegye, és hálásan megsimogasson, becézzen, utána. Az első l5 éves rajtam tanulmányozta, milyen egy nő, és mondhatom értelmes fiú volt: szinte minden idegszálával érezte mi miért van, és mi hova, vagy mire való. Azt a hálás tekintetet, azt az ámuló csodálatot, amikor a leendő szuperment először boldogítja nő, vagy hagyja hogy úgy szerezze meg magának a gyönyört a testén, ahogy minden kíváncsi tudatlansága súgja, nem lehet összevetni a legdörzsöltebb szerető ölelésével sem. A tétova kezdés, az ujjongó részvétel és a könnyekig meghatott hálálkodás, amikor először érzi, hogy van egy olyan út is a szexben, amit kerülgetni, keresgélni kell, de amire érdemes rátalálni, és ha már megvan, határozott léptekkel továbbmenni rajta, olyanokkal, akik nemcsak hagyják magukat, és nyakig felöltözve, a kocsi hátsó ülésén, vagy egy fának döntve hajlandók szeretkezni, miközben görcsösek, félnek, s utána sem éreznek mást, csak lelkifurdalást. A saját osztályombeli fiukat nem “korrepetálhattam”, de a többieket igen, vagyis kinéztem magamnak egy – két olyan srácot, akiről tudtam, hogy gyenge a tantárgyaimból, és sejtettem, hogy sexpartnernek sem lennének utolsók. A tizennyolc évesek között is voltak akik megleptek, vagy azzal, hogy mesterei voltak a szeretkezésnek, és mindig tudták hol legyen a kezük, a szájuk és olyan figurákat is ismertek amit alighanem ugyanúgy a pornófilmekből lestek el, mint én. Sok éves mesterkedésem alatt rájöttem, hogy amíg a fiuk a tantárgyakbéli tudás átadásáért, legfeljebb idősebb korukban hálásak, addig a sexleckéket azonnal honorálják és sosem felejtik el, amit tőlem tanultak. Mint mondtam negyven éves vagyok, és elég izgalmas a nemi életem. A régi diákok visszajárnak – okuk van rá, hiszen a hálát, mármint a tantárgyakban való jeleskedésükért – illő leróniuk és egy csokor virággal fel – felkeresnek. Van köztük nős, nőtlen, és olyan is aki azóta impotens lett és bennem látja utolsó reményét. Egyszerűen nem hiszi el, hogy a férfivágy véges. Legtöbb esetben be is bizonyítom hogy nem, csak a vágy heve csitul mert elszürkül a kapcsolat, és ha később kapok egy hálás telefont, a nosztalgia keltette erörekapásért, van mire büszkének lennem. Természetesen csak olyanokkal kezdtem kapcsolatot, akikről tudtam: inkább hagynák magukat megnyúzni, mintsem – akár legjobb barátjuknak is elárulják – mit műveltünk ketten, a négy fal között, és mert minden, még a sokak számára undorító gyönyörszerzés is oda – vissza jogos, biztos voltam benne, hogy tartják a titkot. Két évvel ezelőtt jelentkezett egy apuka. Annyi idős mint én, és alig egy fokkal szebb az ördögnél, vagyis az a típus aki vagy mindenben sikeres, vagy padlóra kerül, mert még a külcsíne sem segíti. Vannak nők, akik buknak a szinte rút férfiakra, abban a hitben, hogy belül gyengédebbek, mint a szépfiúk, akiknek fejébe száll a dicsősség, – vagy van bennük valami amiért szeretni lehet őket. Igaz is, meg nem is. A szeretőm, aki olyan vehemens hogy két éve alig jut időm magánórák adására, pedig ha visszagondolok a régi szép időkre kimegy belőlem minden erő, olyan eszeveszett vágy fog el, hogy csintalakodhassak a tétova, felfedezésre kész fiukkal. Sosem hittem, hogy a szexben a nő van jobb helyzetben, mert tartani könnyebb, hát még azt, hogy jön valaki, aki nemcsak azt nyújtja amire vágyom, hanem esedeznem kell, hogy elég már, nem bírom tovább. Az én rút apukám remek házasságban él, imádja a feleségét szereti a gyermekeit, de mert a teremtő olyan óriási férfiassággal áldotta meg, amit imádva se lehet sokáig elviselni, az asszony egyre többször keresett kibúvót, ö pedig kénytelen volt szabad piacon értékesíteni a feleslegét. Ott is csak addig kapkodtak az áruja után, amíg ki nem próbálták, mert ami sok az sok. De nem nekem. Megbolondítom, ha a csúcson járva azzal méltányolom csodás férfiasságát, hogy egyre beljebb invitálom, miközben úgy érzem szörnyethalok az ölelésében. Férjhezmenni nem akarok, mert az igazi tanárnak a hivatása az élete, ö nem válna el, vagyis a zsák foltra lelt. Nemrég meséltem kamasz szeretőimről, és én lepődtem meg, hogy nem lepödört meg. – Tudok róla! Klassz tanerő vagy, és szeretőként is szinte rám szabtak! – mondta és sunyin nevetett. Hát így higgyen egy tanárnő a rajongó kamaszok halálos titkot fogadó esküjében?! De hát végül is a fecsegő inkább jót tett velem: neki köszönhetem méreten felüli, örjitö dolgokra képes, ördögi szeretőmet