Hiszik vagy sem, taxizással kezdtem és nemcsak azért van most egy jelentős fuvarozási vállalatom, mert a munka mindig meghozza gyümölcsét, hanem mert szerencsém is volt. Amikor végre beülhettem egy taxi volánja mögé, nem volt nálam boldogabb ember a földön. Eleinte annyi órán át vezettem, amennyit lehetett, vagyis amennyit az előírások megengedtek, és nemcsak azért hogy többet keressek, hanem mert imádok vezetni, – ma is – és mert egy taxissal annyi minden megeshet, néha még jó is. Elhatároztam, hogy mindent az utasért, csak egyre figyelek nagyon oda: ne rondítsák össze a kárpitot. Akkor még nem műbőrrel vonták be az üléseket, és egy házibuli tanulságaként tudtam – egyetlen dolog van, amit semmi nem vesz ki a bútorhuzatból: a spermanyom.

Nem akarok rémületet keltetni, horrorba illő eseteimmel, mert akár hiszik akár nem, a filmekbe bevett sztorikat nem mindig pihent agyú írók ötlik ki, hanem maga a nagybetűs élet, a dús fantáziájú bűnözök, vagy a véletlenek összjátéka szüli azokat. A tűzkeresztségen mindenkinek át kell esnie és amíg meg nem történik vele az első olyasmi, amiről joggal hiheti, hogy utána már csak jobb jöhet, addig van benne némi szorongás. Hál istennek támadás sosem ért, de azért előfordultam néhányszor a rendőrségen, mint tanú, vagy egyszer, – mint a helyszint házhoz szállitó. Egy ifjú pár szállt be a kocsiba és csókolózni kezdtek. Szerettem, ha a tükörbe sandítva láttam, hogy szent a béke hátul, nemcsak azért mert én is érző ember vagyok és olyankor valami jóleső bizsergés öntötte el az ölemet – s még jobban esett a vezetés, – hanem mert elegem volt a civakodásokból. A szüleim, ha mindketten otthon voltak, sosem maradhattak nyugton. Sokan azt mondják, hogy azok a házaspárok, akik húsz év után még képesek – legalább – veszekedni, nem egészen közömbösek egymás iránt, de sokszor kívántam; bárcsak azok lennének mert akkor nem kellene egyikük vagy másikuk pártjára állni, legalább gondolatban, – és nem élném át annyiszor, – a gyermekek számára legszörnyűbb helyzetet: hogy szülei, akiket szeret, marják egymást. Hátul szent volt a béke. A tükörből láttam hogyan simul bele a nő a férfi ölelésébe, a címet tudtam, tehát figyeltem az utat, és irigyeltem őket. A lányokhoz, a szórakozáshoz, kalandokhoz idő kell, az pedig nekem nagyon kevés volt. Amikor letehettem a kocsit, örültem, hogy hazavittek a lábaim, és legalább a házig képes voltam nyitva tartani a szemem, nemhogy nők után koslassak. – Álljon meg! – szólt előre hirtelen a pasas. – A barátnöm rosszul lett… orvost kell szereznünk. Akkor irány a kórház! – jelentettem ki és rákapcsoltam. – Annyira nem lehet komoly… biztosan akad erre orvos. Álljon már meg, az istenit! Megálltam. A tükörből láttam, hogy a nő feje oldalra billent, hosszú haja takarta az arcát, mert ha nem: biztosan feltűnik milyen sápadt, mennyire élettelen. De hát aki kezdő annak meg kell fizetnie a tandíjat, ezért megálltam. – Vigyázzon rá! – mondta a férfi miközben kiugrott, és a házak tövében futni kezdett. Akkor fel sem tűnt, hogy esze ágában sincs a névtáblákat figyelni, inalt, ahogy csak tudott. Már bántam, hogy elengedtem, de a taxit nem hagyhattam el. Majdnem új kocsi volt, és nekem kellett felelnem érte. Fél órát vártam, mire arra jött egy rendör kocsi. Szóltam nekik. A nő régen hallott volt. A fickó fojtotta meg. Nem kívánom senkinek a here – hurcát, amiben részem volt. Személyleírás egy alig látott férfiról? Mi vagyok én? Nyomózó zseni? Majdnem úgy nézett ki, hogy engem gyanúsítanak, de később megszoktam, ha baj van, a zsaruk szemében mindenki gyanús, aki él, és ez a természetes. Nyomozni nem lehet kapkodva, csak szépen rendszerezetten, mindenkit sorra véve, elvetve vagy gyanú alatt hagyva. A fickót elfogták. Tudtam azonosítani. Nem az volt az első esete, és mindig járművön próbálta ájulásig csókolni, vagyis fojtogatni a nőket. Az ügyvédje azzal védte, hogy erős felindulásában tette, vagyis túlfűtött szexualitása vitte rá arra, amit tett. Mert mi más lenne a növel való legszelídebb kapcsolat is, ha nem erős felindulás, és amíg a vágy egyik emberből szép cselekvések egész sorát váltja ki, a másiknak elveszi a józan eszét. Hogy mi mindent hagytak a kocsimban?! Hányszor estek egymásnak a párok, arra most nem térek ki; a legemlékezetesebb esetemet azonban meg kell osztanom önökkel, csakhogy bizonyítsam, az élet mindig tartogat meglepetéseket.

[rkey]

Akkor már évek óta taxiztam, és éppen azon munkálkodtam, – ha éppen nem voltam szolgálatban – , hogy veszek egy kocsit és önálló leszek, amikor az általam igazinak gondolt lány kibökte:van valakije, mert elfogyott a türelme. Az új fiúval könnyebb felaraszolnia a csúcsra, mindig rendelkezésére áll, és úgy érzi nem volna türelme a mellettem reá váró nélkülözéshez. Mit mondhattam volna erre? Ha szeretne lenne, mint ahogy nekem egész nap ö járt a fejembe, és az elég ritkán adódó találkozásunk. Hozzánk nem vihettem, náluk sem volt megfelelő hely, maradt tehát a taxi, vagy néha egy motel, de a bujkálás, a nyugtalanító környezet nem szítja a vágyat, inkább lelombozódik még az is, akit kiver a víz úgy bolondul azért, akivel szeretkezhet. Nem voltam valami nagy szám a szexben, de az az igazság, hogy nem is tudtam mi az igazi nagy bravúr. Profinál sosem jártam, sajnáltam rájuk a pénzt, és elég jóképű voltam ahhoz, hogy ne kelljen fizetnem, ha ki akarom ereszteni a felesleges energiát. Felesleges?! Nevetnem kell. Jártányi erőm sem volt sokszor, nemhogy felesleges energiám. Azt mondják a szerelmi vágy energia, ami mindenki testében létrejön, de mindenki másként vezeti le. Át lehet csoportosi tani, le lehet küzdeni, csak erő és akarat kell hozzá. Lehet benne valami, különben hogy tehetne egy jóképű, fiatal férfi szüzességi fogadalmat, amikor isten szolgájává lesz. Az a lány nem rengette meg a világot, legalábbis nekem sosem dobta be magát annyira, de csinos volt, örjitö fenékkel, és mert legtöbbször kutyafuttában – csak elém állt és elöre dölt, észvesztöen karcsunak tünt a dereka is. Azt hittem vele megoldódott a párválasztásom, a jövöm, minden, csak pénz legyen, kocsi, ujabb kocsi és sinen leszek. Elöször nem akartam elhinni, hogy annyi hónap után képes lenne lelépni, de esküdött, hogy az utódomnak ö a legfontosabb, csak azt nézi mivel járhatna kedvében, vagyis bolond lenne ha nem öt választaná. Amikor az ember egy gyors menetre készül és ezt kapja, az olyan, mint egy pörölycsapás. De mit tehettem? Ö otthagyott a motelben, én vártam, mert nem akartam elhinni, hogy mégis elmegy, aztán pár perc mulva bezártam az ajtót, leadtam a kulcsot, beültem a kocsiba és indultam fuvar után. Este volt. Jócskán besötétedett már. – Taxi! – hallottam egy tétova nöi hangot és megláttam egy imbolygó alakot a járdaszegély mellett. Mindigis utáltam a részeget, férfiban is, hát még nöben. Nem állok meg! – gondoltam, és rákapcsoltam. Ám ahogy elhuztam mellette, segélytkéröen utánam nyujtotta a karjait, és az arcán több volt az esengés, mint a bárgyúság, ezért lefékeztem, és visszatolattam, söt: kiszálltam, hogy besegítsem. – Kicsit becsiccsentettem! – dadogta zavartan és nagy nehezen bekászálódott hátulra. Ne féljen azért nem vészes. Nem fogom kidobni a taccsot. – Honnan tudod, hogy éppen az járt a fejemben! – gondoltam, de mivel csak a hűtlen lány járt az eszembe, visszaültem a helyemre és rázártam az ajtókat, nehogy eszébe jusson menet közben kimászni. A részegtől minden kitelik. Megmondta hova akar menni, és indítottam. Úgy hajtottam azt a szegény járgányt mintha öt hibáztatnám azért, ami ért. – Figyusz – hallottam nem sokkal később a lány hangját. – Nem jönnél hátra? Nem akarsz dugni egyet velem? Mi van nem érted a nyelvet? Fenni akarok, vagy inkább szeretnék… ne félj… nem vagyok ellenőr, vagy olyasmi, csak kell most egy férfi, mert becsavarodom. Elnevettem magam. Hát nem őrület az egész élet? Amikor nekem is éppen az lenne a legjobb gyógyszer a csalódottságomra, hogy valakivel kitombolhassam magam, aki akár dühből, akár csak szexéhségböl adja magát, akkor beszáll egy csaj, és ha kapatos is… bazi jó teste van. – Szó sem lehet róla – szóltam hátra. – Azért mert részeg vagyok, vagy mert nem tetszem neked? – Nem szoktam az utasokat férfiszemmel nézni, lehet hogy maga nagyon csinos, de tény, hogy nem józan, és mint olyan, nekem kell felelnem a testi épségéért, mivel aki beszáll a kocsimba, azzal el kell számolnom. – Nem azt kértem, hogy darabolj fel, csak, hogy… – Az mindegy. Az utasnak úgy kell kiszállnia a taximból, ahogy beült. – És aztán? – Nincs aztán! Nekem első a munka, és különbenis… – Mi a különben – is? Csalódtál? – Honnan veszi? – Ha iszom, mindig belelátok az emberek lelkébe. – Akkor én a maga helyében sosem innék. Nem nagy mulatság mások fájdalmába belelátni. – Fizess meg neki, ha dobott, vagy… vissza akarod szerezni? – Nem lehet! Ö döntött, és én elbaltáztam az egészet. Nem volt türelme kivárni, amíg sínen leszek, felszáll egy olyan vonatra, amely már jó tempóban halad. Ki szólhatná meg ezért? Nem mindenki termett küzdelemre, ínszakadásig való munkára, nem mindenki tud fenntartás nélkül szeretni. – Mert te igen? – kérdezte a lány, de még mindig apró kacajok közben, mint általában a spiccesek. – Amíg együtt jártunk nem kellett más. Monogám természet vagyok. – És az utasok? Ne mondd hogy sosem akadt, aki… – Akadt volna, de nem szeretem, ha mások rendelkeznek még a vágyammal is. Megérkeztünk – mondtam. Nyolc dollár. Előkapart egy húszast és nem kért vissza. Nem akartam elfogadni, mert nő volt és spicces is, a környék sem a Beverly Hills, gondoltam nem tudja mit csinál. Hiába akartam, nem vette el a visszajárót, igyhát belekaroltam hogy elkísérem a kapuig. – Ne fáradj! Semmi bajom. Szin józan vagyok, akárcsak te, vagy még inkább mert engem nem ért szerelmi csalódás. – Talán azt sem tudja mi az! – böktem ki csüggedten. – Vagyonis tudom. Féléve szeretek egy férfit… mindent megtennék érte. – Még várna is rá, mi – amire az én hűtlen babám képtelen volt! – Várni? Az a legkevesebb! Kire várjon az ember, ha nem arra, akit szeret? – És az a felhívás keringőre… az… mit jelentett… miért csinálta… várjon… – próbáltam visszatartani, de ö már belül volt a kapun, én pedig ott álltam, mint akit fejbe vertek, és arra gondoltam, mégis el kellett volna fogadnom az ugyancsak egyértelmű felkínálkozást, jól megtekerni a hátsó ülésen úgy, hogy megemlegesse amíg él. Elrestelltem magam. Te örült, hiszen szerelmes vagy, talán ö is bánatos, és mi az, hogy megtekerni?! Évek óta arra vágysz, hogy végre nyugodt körülmények között úgy adhasd magad, úgy ölelhess, ahogy a szíved diktálja, és csak mérsékelten engedd beleszólni a testi vágyat abba amit Mindigis olyan romantikusnak, annyira magával ragadónak, olyan felejthetetlennek képzeltél. Ki tudja megélhetsz egyetlen szívből fakadó vágyú, igazi ölelést az életben?!

Másnap este odamentem a ház elé és azon tipródtam, mit tehetnék, hogy újra találkozhassak azzal a furcsa lánnyal, amikor a volt szerelmem jött lefelé a lépcsőn. – Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezte meglepve. Miért nem adod fel? Felesleges a nyomomban járnod, döntöttem. – Nem azért… de… de mit keresel ebben a házban? – A barátnőm lakik itt, illetve a kolleganőm, aki mindig megértett, és aki mindig le akart beszélni arról a másikról. Csak tudnám mit eszik rajtad. – Rajtam? – kérdeztem bambán. – Megmutattam a képedet, mert téged életben bemutatni művészet lett volna, és azt mondta van az arcodban valami jóság, valami férfias erő. Csakhogy jóságból és férfias erőből nem élünk meg. Elviszel valameddig? – nézett rám. – A garázsba kell mennem, ellenkező irány. Vár a váltótársam – soroltam a kifogásokat. – Oké, fogok egy másik taxit mert rám nem a váltó, hanem az életre szóló társam vár. – Döfni azt tudsz! – néztem karcsú bokái után, és elindultam a gondnok felé. Pár perc múlva becsengettem a lány ajtaján. – Itt vagyok… ha most józan, úgy értem, ha még most is akarja… – Hagyja abba! – szólt rám szelíden. – A vak is látja, hogy nem azt mondja, a szája, amit az esze diktálna. Jöjjön be. Mit keres itt? – Gondoltam, mindketten bánatosak vagyunk és megihatnánk valamit, valahol. – Nem szoktam inni, de van itthon borom. Kocsival van? – Még igen! És holnap már saját kocsival taxizom! – bukott ki belőlem az örömhír. – Nem venne be társnak? – kérdezte kicsit furcsán. – Társnak? Hogy képzeli? – Elég takarékosan élek, a szüleim megtanítottak rá és… van egy kis pénzem. Gondolom kölcsönt vesz fel… vagy… – Igen, ma megyek a bankba és utána a kocsiért. – Akkor mehetnék együtt, és menjünk először az enyémbe. Így nem lesz adóssága, ami nyomassza, biztosabban ülhet a volán mögött, és nekem sem árt, ha azt a kamatot amit nekik fizetne, én kapom. – Oké de az, akibe szerelmes, mit szólna hozzá? – kérdeztem fürkészve. – Csak hinni merem, hogy örül neki! Nem kellett többet mondania, sem neki, sem nekem. Átöleltük egymást, mint két jó barát, és hamarosan társak lettünk. Pár hónap múlva megvettük a második kocsit és alkalmaztunk egy sofőrt. Így kezdődött. És a szerelem? Az öregek az mondják az megjön magától. De hogy olyan, amilyenné az én becsülésem, szimpátiám vált az iránt a lány iránt, akiről tudtam, hogy vakon szeret, nem mindennap adatik meg az embernek, abban biztos vagyok. Nem tolakodtam, aljasságnak éreztem volna, hogy anyagi függőségem megszüntetésének higgye a tervemet. Nyolc hónap múlva tudtam azt mondani, hogy szeretem, de akkor olyan eszeveszett örömmel, hogy azóta sem tudom abbahagyni. Mit számított hogy mindenki minket néz, hogy legszívesebben a fogammal téptem volna le róla a ruhát, hogy elnyílt szája cserepes a vágytól, és erőtlen lábakkal dől nekem. Szerettem, és viszontszerettek, az üzlet beindult, minden összejött. Sínen vagyok. Van ilyen, csak elég nehéz elérni odáig és leginkább csak a mesében. Csodálatos szeretőm lett, de hát hogyan is lehetne más az, aki szeret és akit szeretnek, aki boldogítani akar, és örömre vágyik. Soha nem esett köztünk hangos szó, pedig nem mindig az történt amit egyikünk akart, de mindent megbeszéltünk, még a szeretkezéseink hogyanját is. Miért lettünk volna prüdek, ha ugyanannyi erővel sokkal nagyobb élvezetet nyújthattunk egymásnak, ha összehangolva egyeztethettük érzéseinket, vagy megkérdezhettük: hogy jobb? Mikor érezzük úgy, hogy minden porcikánkat elégeti a kéj. Két lányunk van, akik – amíg kicsik voltak – gyakran megzavartak bennünket – közben – , de mit számit az? Ketten vállaltuk őket is, és milyen férfi az, aki bele tudna merülni a szeretkezésbe, miközben a másik szobában fel sir a gyerek? Idő van, csak türelem kell, és megértés, ami nemcsak az anya kötelessége. Az ezüstlakodalmunkon megkérdeztem: mi lett volna, ha akkor, hátraülök, mellé? – Tudtam, hogy nem jössz, tudtam, hogy monogám vagy, különben nem vezethetett annyi éven át az orrodnál fogva a kolléganőm. Csak azt lehet falhoz állítani, aki fenntartás nélkül, és minden lemondást vállalva szeret. De azért nem hiszem hogy ellent tudtam volna állni neked, hiszen akkor már annyira szerettelek, hogy a lábad nyomát is képes lettem volna megcsókolni, persze csak azt, amit mezit láb hagy… az ágyam előtt… a szőnyegen…

[/rkey]