Az ember végigbukdácsol a csitriség, fruskaság kesze kusza, útján és várja a királyfit, pedig királyfiak nem léteznek, vagy legalábbis a rangjuk szerint ritkák. Vannak azonban olyanok, akik mások mint a többi és hogy mennyire, bizonyításul elmondom, hogyan találtam rá az igazira, a legmegfelelőbbre. Az én időmben sem voltak jobbak a lányok, vagyis hagyták magukat vitetni az árral, semmiről nem akartak lemaradni és féltek a terhességtől, a szüzességüket is meg akarták őrizni, ezért maradt a markuk és az ajkuk arra, hogy a rajongott, vagy csak irigységből meghódított fiút megtartsák. Állítólag nekem könnyű, ügyes kezem volt, és l4 éves koromban bevetettem a számat is. Nagyon odavoltam a l8 éves srácért, aki nem akart kárt tenni bennem, de láttam, hogy minden izében reszket, az ujjaim már nem elégítik ki, s egyszer csak azon kaptam magam, hogy az ö gyengéd irányítására, vagy saját felbuzdulásomból, de felhördült, amikor megérezte ajkaimat, testének legbársonyosabb bőrű helyén. Attól kezdve bővült a szolgáltatási skálám, és mert a fiuk csapongók, folyton hódítani akarók, egymással versengő hímek voltak, gyakran cserélődtek a partnereim. Ahogy a fodrászok szerint minden haj más, a férfiak azon részéből sincs kettő egyforma, még ízre sem. Látom van, aki elhúzza a száját, pedig de sok elszürkült házasságot lehetne megmenteni, ha a prűd nejek nem átállanák bevetni a csókról rég leszokott, csak korholásra szakosodott szájukat azon a helyen, ahol nem fészkel a férfiagy, de leginkább ott megy el az eszük, ha női ajkak kezdik becézni. Húsz éves lettem: szűzen. A fiuknak is volt kezük, szájuk és viszontszolgálatra bármikor hajlandónak mutatkoztak, vagyis nem volt szükség a drasztikus beavatkozásra ahhoz, hogy annyiszor araszoljak a mennybe, ahányszor kedvem tartja, persze sosem egyedül. Az egyetemen volt egy professzor, aki úgy nézett ki, mint egy nemes arcélű római isten, csodálatos termettel, vagyis fülig beleestem és arról álmodoztam, hogy neki egyetlen szavára hanyatt vágnám magam s akkor legalább tudnám: volt értelme hogy megőrizzem magam, neki. Fel is figyelt rám, mert a halpiacon legszebbnek lenni nem kunszt de annyi medika között is élenjárni, az már valami. Mint később elmondta, sütött rólam, hogy nálam van a boldogsága, hogy én vagyok az aki nemcsak minden idegszálát uralhatná, de benne is lennék abba, amit kevés embernek mondana el magáról. Nem estünk egymásnak, vagyis először szolidan kóstolgatott. Virágot küldött, randevút kért, vacsorázni vitt, és amikor már olyan puhává főzött, hogy alig volt erőm, ha megláttam, lassan, lehunyt szemmel megcsókolt. Lett volna bár ezer csókpartnerem addig, de – mondjuk csak kilencszáz volt, – akkor is levesz a lábamról, azzal a jól megkoreografált szájbirtokbavétellel amit véghezvitt. Mert nemcsak a táncot, a mozdulatot lehet megtervezni, az ajkakon legnagyobb számban található ízlelőbimbók mindegyikét is latba lehet vetni, úgy hogy a partner mindig azt higgye, amit érez az már nem fokozható, amikor közbeszól a másik ízlelő, érző testrész is: a nyelv. Leírhatatlan kéj volt, és mert hozzászoktam a száraz orgazmushoz, a csókja végén búgva simultam hozzá, markoltam, martam, akartam. Felhívott magához. Csodás lakása volt, de csak keresztül vezetett a szobákon, és miután levetkőztetett, én meg öt, beléptünk a tus alá. Egyszer próbálják ki a házasságban élő nők, milyen észvesztő helyzetet lehet teremteni egy közös tusolással, szappanozással, a test minden részének gyengéd átdörzsölésével, a legintimebb helyen történő bíbelődéssel, és persze mindezt úgy, hogy a szájuk csak akkor váljon szét, ha valamelyikük éppen fordul, vagy mozdítják. Letöröltük egymást és bevitt a hálószobába, de nem tett az ágyra. Kinyitott egy szekrényt, amely tele volt olyan izgalmasan buja, titokzatos tárgyakkal, amelyek akár muzeális sexmesterkedés gyűjtemény darabjai is lehettek volna, vagyis mindazon szerkentyűk amelyeket az évszázadok során az emberek egymás boldogítására, vagy kínzására kitaláltak. – Vállalod? – kérdezte belecsókolva ámulattól elnyílt számba. Nekem csak ez van, ezektől vagy ezekkel remélhetek és adhatok gyönyört, mert a férfiasságom rég odavan. Sportoltam, és fess fiú is voltam. Fittyet hánytam az önmegtartóztatásra. Volt nap, amikor öt lányt tojóztam meg. A szó nem túlzás, mert néha csak az volt az egész, de belőlem erőt vett ki, fogyni kezdtem, tele voltam panasszal, és nemcsak a sportot kellett abbahagynom a siker kapujában, hanem az életemet is alig tudták megmenteni. A gerinc velő, amíg a férfi fejlődésben van, kíméletre szorulna, de mit tegyünk, ha éppen abban a korban vagyunk a legmohóbbak, legkakaskodóbbak, vagyis azt hisszük, minél több kéjt élünk meg, annál hosszabb életűek lehetünk. A csókom már próbáltad, örülök hogy úgy hatott rád, ahogy vártam. A te szád is buja, imádnivaló, és ha hajlandó vagy máshol is bevetni rajtam… ha eltűröd, hogy gyönyörködjem az orgazmusaidban, amit férfierőm híján ezekkel a mütyürkékkel idézek elő, akkor még mielőtt tudatosan először kielégítenélek, megkérlek: légy a feleségem. Mit lehet mondani egy olyan helyzetben? Elnevettem magam. Ö borongós lett. Csókoltam, ahol csak értem miközben kacagva súgtam: hogy neki lesz a világon halálig szűz felesége, akivel azt tehet amit akar, csak neki is öröme legyen benne. Lehengerlően imponáló mozdulattal elővett egy óriáskövű brillgyürüt, az ujjamra húzta, és menyasszonyának, vagyis a világ legboldogabb nőjének érezhettem magam. Aztán elkezdődött az őrjítésem, mert mi másnak nevezhetném azt a tíz évet amióta együtt vagyunk és amelyben nem volt olyan szeretkezésünk amelyben ne jutottam volna fel a csúcsra, vagy ö hoppon maradt volna.  Amikor először akarta elvenni a szüzességem egyik póteszközével azt mondta: neked is izgalmasabb lesz, ha ezek is pótolnak engem, erre a francia férfiak régen rájöttek, vagyis alig akad olyan ház náluk, amelyben ne lenne segédeszköz arra az esetre ha férjuram előbb menne el, mert nincs lehangolóbb – egy jó kapcsolatban, – mint hoppon maradni, és ezzel fejezi be, aminek ö előbb ért a végére, mint a neje. Sorra vette a parázna, sejtelmes eszközöket. Nem rohammal vette be a várat, hosszú hetekig tartott mire szűzteleintett, olyan gyönyörsorozatot szerezve mindkettőnknek, hogy az már szinte fájt és nem ott, ahol a szüzikék panaszolják. Nagyon értékelte, hogy a számnak nem járatlan út, az ö – sajnos – tehetetlen részének becézése, nekem pedig külön izgalmat jelentett az akarás, hogy csak azért is megmutatom: nem halt el, van benne férfierő. Néha sikerült életet csókolni, mozdulásra késztetni az elfecsérelt férfierő jelképét, de sosem hagyta, hogy a helyére kerüljön. A torkod… a torkodba vágyom… súgta és én úgy tettem boldoggá, ahogy kívánta. Miért is ne? Azt olvasta a csúcs 25 centi, engem 24 – re hitelesített a póteszközeivel, de így is imádott, ha kedvére tettem és edzettünk. Fura dolog a boldogság, de sosem maradéktalan: mindketten vágyunk gyerekre. A spermái nagyon gyatrák, de bizakodunk: ha erösitöket szed, ha egy ideig kíméli magát, csak lesz köztük annyi életképes, hogy mesterséges úton, a gyermeke anyjává legyek. Többet nem is kívánnánk az élettől, mi másképpen szeretők, de mégis boldogítani képes, sírig egymásért rajongó szerelmesek.