Nem tudom hány nőtársam választaná két férfi közül a majdnem rútat, a jelentéktelen külsejűt, ha a másik olyan akár egy félisten. Amikor megismertem őket barátok voltak, és természetesen mindkettőnek tetszettem, hiszen a rosszakaróm sem mondhatja rám, hogy hátrányos a megjelenésem. A barátság maradt, vagyis a kis keszeg – kishitűsége okán – a világért sem szállt volna ringbe értem. Kapcsolatukon az eljegyzésünk sem változtatott, hiszen mindketten szenvedélyes hegymászók voltak és semmit nem akartak kihagyni, ami megmászható. Alig egy hónap volt hátra az esküvőnkig, amikor bucsu túrára mentek, mert megígértettem a drágámmal, hogy ha bekötöm a fejét, nem veszélyezteti az életét, legfeljebb teremfalmászással nosztalgiázhat. Izgalomnmal telve mentek el, és engem is lekötött a készülődés, könnyebben viseltem a veszélyhelyzetet. Aztán baj nélkül visszajöttek, túljutottunk a lagzin is, és elkezdődött a csodálatos boldogság, amely kerek öt hónapig tartott és ugy ért véget, mint egy filmszakadás. Mielőtt sajnálni kezdenének – ugy értem jobban, mintsem kellene – előrebocsátom, hogy én adtam be a válókeresetet, hűtlenség címén. Mindig tudtam, hogy a véletlen nagy úr és sok mindenbe belekavar, de hogy ennyire? Aznap fodrászhoz készültem, a párom ugy tudta nem vagyok otthon. Fenn voltam a szobámban, fájt a fejem, – akkor még nem tudtam, hogy terhes vagyok – de nem volt kedvem a bura alatt ücsörögni. Nyílt az ajtó, ám sem erőm sem kedvem nem volt a párom elé futni és a nyakába ugrani. Szerencsémre! Nem egyedül: a kis keszeggel érkezett. – Gyere, a drágám nincs itthon, beszélhetünk, ha már olyan fontos a mondandód hogy akárhol nem adhatod elő. Csak nem kaptad be a csalit? Ideje lenne megnősülnöd komám! – mondta a férjem, de a kis keszeg nem ütötte le a poénlabdát, ahogy szokta. Fura volt a hallgatása. Jó ideig kivárt. Fülelni kezdtem. Mi baja lehet? – Mondd – kezdte – mikor a lavinaveszély abba a kacsalábon forgó várba kényszerített minket és külön szobát kaptunk, te végigaludtad az éjszakát? Ugy értem nem folytattad a kellemes csevejt, ami vacsora alatt az úrnővel folyt? Ne sértődj meg: tudom legalább tíz évvel idősebb volt, nem a zsánered, a szépségért is elfelejtett sorba állni, de – ismerlek milyen szexuális kíváncsiság lakik benned, vagyis élű testen való önkielégítésnek elment. Tehát? – Jól ismersz. Már éppen vetkőzni kezdtem, amikor bekopogott. Szerintem első perctől terve volt velem azért szállásolt el a ház másik szárnyán. Meghívott egy italra a lakosztályába. Ital italt követett, remek társalgó volt, és kicsit alkoholmámoros szemmel, nem is nézett ki olyan öregnek, vagyis:mert idegen izé edzi a fegyvert, megadtam magam neki, sőt! Te, sok kitanult, buja szukával volt már dolgom, de amit az művelt ámulatba ejtett, elvarázsolt. Először azt hittem csak a szexuális kiéhezettsége vitte rá, hogy mindent bevessen, de hajnalban elhittem neki: örök álma volt, hogy ilyen csodálatos – ne vedd szerénytelenségnek – férfi tartsa karjaiba, annak okozzon észvesztő kéjt, vagyis még a lábujjaimat is megcsókolta. Kérte, hogy ne legyen vége. Nem mondhattam meg, hogy egy hónap múlva nősülök, és mert olyan levakarhatatlanul kedvesen erőszakos volt… – Megadtad neki az én nevem, sőt a címem is! – vágott közbe a kis keszeg. – Volt jobb megoldás? – nevetett a férjem. – Barátom vagy, egyedül élsz, senki nem von kérdőre, ha kapsz egy szerelmes levelet. Legfeljebb ketten nevetünk rajta. De miért vagy ilyen mélabús? Csak nem hagytam ott a névjegyem, vagyis… – Nem! A nő nem esett teherbe, habár nem is tudom, hogy a koránál fogva lehetett volna-e még rá reménye. – Akkor meg? Máskor is kihúztál már a csávából, min akadtál ki ennyire? – A nő meghalt! És minden vagyonát rád, vagyis rám hagyta. Most kaptam értesítést a közjegyzőtől és mert az én nevem áll a végrendeletben legfeljebb lemondhatnék az tenger vagyonról a javadra, de az ügyvéd szerint reménytelen, mert a rokonai úgyis pert indítanak, amit holtbiztosan megnyerhetek, de ha lemondással komplikálom a dolgot?! A férjem sokáig hallgatott, gondolom nem kapott levegőt a hírtől. – Azért jöttem, hogy mondd meg mit tegyek. Az örökséget annak az éjszakai teljesítményednek köszönheted, ugy látszik valóban álltad a sarat, vagy csak az álmát váltottad be, de tény hogy jogilag nem rám, hanem rád gondolt, amikor végrendelkezett. Mit tegyek? A választ én adtam meg, – mert akkor már ott álltam a lépcső tetején. – Az örökséget természetesen elfogadod, én pedig elválok. – Te itt? Nem mentél a… – hebegett falfehéren a férjem. – Mindent hallottam, és remélem nem akarjátok megmagyarázni, a magyarázhatatlant. Tudom hogy akkor még nem voltál a férjem, de Casanova sem lehetett ilyen aljas. Még ha szebb, fiatalabb, kívánatosabb nálam, vagy kiéhezetten ismered meg, de csak sajnálatból, vagy italtól kábán?! Már megbocsáss, de ha ilyesmi megtörténhetett boldog vőlegény korodban mi lesz, vagy – talán már mi van, most? A barát elköszönt. Nem akart vita tanú lenni, több okból: először is mert húsz éve barátok, másodszor, első pillanattól fogva rajongott értem, de nem merte bevallani, mert látta, milyen kábává tettek szemrevaló barátja bókjai. Ugy gondolta, még mindig jobb a bűvkörömben maradni, mint vert helyzetből versenyre kelni, értem. Beadtam a válópert, és mire megmozdult a fiam szabad voltam. Ha valaki azt gondolja: jobban fájlaltam az örökség elkótyavetyélését, a férjem fondorlatának visszafelé elsülését, mint a párvesztést, nem téved! Örököltem ugyan egy házat a szüleimtől, és mivel álomszép páromnak bérlakása volt, ö költözött hozzám, s ki tudja mikorra kapaszkodhattunk volna fel az uborkafára mig:ha meg is csal, de legalább nem hazudik vállalja a felelősséget, halálunkig jómódban élhetünk, elmehetett volna a munka temetésére. Ö elköltözött, és pár nap múlva jött a kis keszeg. Tudtam, hogy vissza akarja könyörögni a barátját, de tévedtem. Amikor belépett már ugy nézett rám, mint egy szentképre, vagyis inkább mint addig is, csak nem figyeltem rá. – Gyere hozzám feleségül! – mondta esengve, mint aki biztos a visszautasításban. – Nem lehetek! – Mert rút vagyok? Mert a nyomába sem léphetnék neki? – Mert gyermeket várok tőle. – mondtam. – Ö tudja? – Nem! Nehezebben ment volna a válás, ha… – Akkor nem is kell megtudnia. Legalább az első gyermekem gyönyörű lehet. Remélem lány lesz, és ha később fiaink születnek, azok – ha csak egy fokkal szebbek az ördögnél… Nem hagytam tovább beszélni. Rádöbbentem: mindidig jó volt látni, egy levegőt szívni vele, vonzott a megbízhatósága, és esküszöm: abban a pillanatban amikor igent mondtam csak arra gondoltam: egyedül nem vállalhatom a gyereket, de annak a hűtlen kutyának sem szerzem meg azt az örömet, hogy megtudja: az ö gyermekét hordom a szívem alatt. Napok alatt összeházasodtunk és ha életükben volt dolguk igazi, mélyen érző, a szeretkezésben profi, rajongó, vagyis elmondhatatlan boldogságot adó férfival, az én uram olyan. Percek alatt halálosan beleszerettem. Isten áldja meg azt a nőt: nemcsak azért, mert ilyen fura testamentumot hagyott, hanem mert az első házasságomnak ugy sem lett volna nagy jövője, és a boldog, imádott asszony szerepe sokkal hálásabb, mint a sorozatban csalt feleségé. A két férfi potenciája között ég és föld a különbség, és nem az amorózó kinézetű – volt férjem – javára. Ugy látszik mégis igaz: nem mind arany, ami fénylik, csak mi könnyen kábuló balga nők, nehezen hisszük el.