Hogy miért lettem vizsgálóbíró? Talán, mert legalább ugy érdekel a nyomozás, mint a mérlegelés, és az ítélkezés, vagyis ebben a beosztásban – nagyobb felelősséggel persze – de jobban beleszólhatok a joggyakorlásba, őrködhetek az igazságosságon, és nem tálcán kapom a bizonyítékokat, hanem résztvehetek azok beton keménnyé való összehordásában is.

Ezt a tisztet tartom a legizgalmasabbnak, legtöbb sikerélményt adónak – ha lehet a bírói pályán egyáltalán sikerélményről beszélni. Pedig lehet! Elmondok egy esetet, amely évtizede történt, de most is beleborsódzik a hátam, ha eszembe jut. Azóta tisztelem a véletlent, és a – ki tudja miből összetevődő, de szerencsévé kovácsolódó eseményeket.

Hozzátartozik a dologhoz, , hogy akkor már öt éve özvegy voltam. Olyan asszonyt veszítettem el, akihez minden idegszálam kötődött, akivel értelmi, és testi szinten, nemcsak értettük, de kimondhatatlanul élveztük is egymást. Tizenöt évet éltünk együtt, és nem kívánok senkinek jobb társat. Amikor – hosszu szenvedés után meghalt – azt mondtam: nem kell más. Az űrt, amit maga után hagyott úgysem tölthetné be senki, és a folytonos hasonlítgatásból nem sülne ki semmi jó, sem az új páromnak, sem nekem. Mindent alaposan végiggondoltam: ha egy szüzességi fogadalmat tévő pap képes legyűrni nemi vágyait imával, nekem ott lesz a munkám, ami – bármilyen területen folytassa is az ember – , ha örömmel végzi, – nemcsak fáraszt, de üdít, sikerélményt ad, és új erővel tölt fel. Bizonyítani akartam magamnak, hogy én is le tudom csillapítani, gyönyörtől elkényeztetett testemet, képes leszek uralkodni a vágyamon, hiszen olyan eszményien bensőséges, kellemes kapcsolatom úgysem lehetne senkivel, mint az én drágámmal volt, és a szexuális élmény után csak undor maradna bennem, bűntudat töltene el. Amig a drágám haldoklott, volt időm próbára tenni magam, és hiába gondoltam ugy – most csak azért bírod, mert ott van, él, és ö a lelkiismereted, de ha már nem lesz, ha csak a sírjához mehetsz ki, nem lesz könnyü hü maradni az emlékéhez: önmegtartóztatással. Sokat vívódtam: de ha egészséges fiataloknak sikerül, vallási okokból kitartani olyan isten mellett – mert tudjuk, hogy bár egy az isten de sokféle neve van – , ha imádkoznak hozzá – akit sosem láttak, csak hiszik hogy van – akkor hogy ne tudna hü maradni, egy igaz szívvel szerető férfi, olyan nőhöz, akit ismert, érzett, tudja milyen volt az érintése, az odaadása, és amig csak él, mindig maga előtt látja. Ha rágondol elszáll a buja – hűtlenségre csábító vágy. Mindezt azért mondtam el, hogy megértsék miért élek ugy, mint egy agglegény, azzal a különbséggel, hogy azok nagy része kicsapong, – amig van hozzá muníció, – később, meg hogy leplezze annak hiányát, – addig én csakis a barátaimmal találkozom, hetenként egyszer – pipafüstös, kellemesen átbeszélgetett kártyacsatára.

Visszatérve a történetemhez azon az estén én lettem volna a soros a vendéglátásban, de valami fura nyugtalanság vett erőt rajtam, amikor a késznek tartott vádiratot átlapoztam. Másnap le kellett adnom. Sosem tettem még, de sorra felhívtam a barátaimat, és lemondtam az estét, – az ügy átgondolására hivatkozva. Kértem mulassanak valahol máshol nélkülem, és következő héttől újra foroghat a kör, ahogy addig. Mondanom sem kell, hogy nem örültek neki. Munka buzinak, szőrszálhasogatónak, triplakontrollos vakbuzgó balfácánnak, – szóval mindennek elhordtak, csak jónak nem, amit megértettem, hiszen én is mindig fenem a fogam a kártyás estékre, és nem öröm, ha pár órával előtte közlik, hogy elmarad. Alighogy hazaértem, nekiláttam, és újra meg újra átnéztem az anyagot. Boncorvosi jelentést, laboreredményeket, és – szinte kívülről tudtam már a vádlott csökönyösen tagadó vallomását. A vád szerint, megfojtotta a menyasszonyát, akivel előzőleg, a kocsijában közösült, majd valami miatt szóváltásba keveredtek, és a lányt egyedül hagyta átmenni a nem túl nagy parkrészen, a lakása felé. Gondolta ugyis visszajön, és kibékülnek. Az ut a házig, nem hosszu de arra elég, hogy újra végiggondoljon mindent, és szent legyen a béke. Amikor belátta, hogy hiába vár, elöntötte a pulykaméreg, indított, és elhajtott. Hajnalban a lányt halva találták a gyér bokrú parkban. Megfojtották, megerőszakolták, és rávizeltek. Mindezt azért sorolom el, mert akkor már bevetettük a DNS – t a nyomozásba, és az, minden testváladékot egyedinek mutat, akárcsak az ujjlenyomat, vagyis nincs két egyforma DNS – ü, ember, – kivéve az egypetéjű ikreket. A sperma, a gyanúsítotté volt, a vizelet nem. Persze erre is lehet magyarázatot találni: egy totál részeg járt arra, rájött a vizelés, és mivel alig tudott magáról, – még ha felbotlik is, a holtestben akkor sem veszi észre,- és ott pisilt, ahol volt miben megkapaszkodnia. A gyanúsított, aki megtört, kétségbeesett ember benyomását keltette, tagadta, hogy bántotta a menyasszonyát, elismerte, hogy a kocsiban szeretkeztek, de akkor látta utoljára, amikor dühösen visszakiáltott és elindult a lakása felé. Bánta, hogy nem ment utána. Mindig sírva fejezte be a vallomását, és szóról – szóra ugyanúgy mondott el mindent, vagyis akár hihettünk volna is neki. Engem mégis zavart a vizelet. Ha egy tetthelyen kétféle, egymással nem egyező, testnedvet találunk, feltételezhető, hogy más is járt ott, vagyis az általunk gyilkosnak tartott fiú, akár ártatlan is lehet, különösen, ha kétségbeesését is nézzük, – hacsak nem áldotta meg a sors kitűnő színészi vénával. A mi pályánkon sok remek aktorral akad össze az ember, olyanokkal, hogy, ha másként alakul az életük, akár világhírű színészek is lehettek volna, már ami az ártatlan képpel való tagadást, és a mesélések hihetőségét illeti: forgatókönyv nélkül?!

Már – már kezdtem belenyugodni, hogy betonkemény bizonyítékokat nem dönthetek meg, csak azért, mert a – tagadhatatlanul szimpatikusnak ható – gyanúsított végig tagadásban van – amikor megcsörrent a telefon.

- Tudom, hogy holnap adja le a nyomozati anyagot! Alaposan melléfog! A gyilkos én vagyok… – mondta egy férfihang, és felröhögve, letette a kagylót.

Az órámra néztem. Hajnali kettő volt. Töltöttem egy italt, hogy visszanyerjem az erőmet, és elölről kezdtem az értékelést. Hat órakor ugy éreztem: nem fog az agyam, legalább egy órát aludnom kell, mielőtt bemegyek a – helybenhagyólag aláirt vádemelési javaslattal. Már az álom mezsgyéjén jártam, amikor belém hasított: a gyilkos használhatott óvszert, és a vizelet is töle származik! Olyan eleven lettem, mintha nem is tipródtam volna át, az éjszakát. Felhívtam az ügyben nyomozó felügyelöt: rendeljen el új nyomozást, keressék a vizelet DNS-e alapján gyanúsítható személyeket. Nem tapsikolt örömében, de tudtam,  ő sem szereti a fércmunkát, ami mindig visszaüt. Nyolcra összehívta a csoportot, és elkezdődött az újabb kopómunka, más irányban. Addig a sperma DNS jellemzője okán, és a civódásból kiindulva, adva volt a lehetséges gyanúsított, de az áldozat ruháján talált vizeletnyom, és az én – enyhén szólva – meghökkentő feltételezésem az óvszerrel, más irányba vitte a dolgokat.

A tetthelytől nem messze, volt egy kis magánklinika, ahol idegbetegeket kezeltek, olyanokat is, akik időnként eltávozhattak. Lehetőségnek remek terep volt, és csakhamar sikerült megállapítani, kik voltak azon a napon eltávozáson és, ki mikor tért vissza. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a portás fontoskodott, vagyis elmondta kit látott a szokottnál izgatottabbnak, kin volt valami szokatlan. Azt tudtuk, hogy a lány egy ütéstől eszméletét veszthette, aztán fojtogatták, és holtan erőszakolták meg. Ez azért fontos, mert ha dulakodott volna a támadójával, a körme alatti hámsejtek, ruhafoszlányok árulkodhatnak, de ugy nézett ki, hogy nem állt ellent, vagyis – elképzelhető – hogy testileg csak akkor került kapcsolatba az elkövetővel, amikor az, leütötte, fojtogatta, majd közösült vele. Nem akarom hosszu lére ereszteni, bár tudom, sokan szeretik az izgalmas bűnügyi eseteket.

A klinikán volt egy ápolt: magas, jóképü skizofrén férfi, aki aznap otthon járt, de visszatérésének időpontjában, a lánynak még élnie kellett, vagyis: akkor sem lehetett volna ö a tettes, ha nem olyan csendes, – hat éves gyermek értelmi szintjén élő valaki – , de… a vizeletének DNS – e: egyezett az áldozaton találtéval!! Csakhogy az orvosok szerint a szerencsétlen együgyűnek életében nem volt merevedése, vagyis nem tudott volna erőszakot tenni, még egy magát kellető csinibabán sem, márpedig a mi áldozatunkon – a horzsolásos hámsérüléseket figyelembe véve, – alaposan ki élvezkedte magát valaki, de ha hinni akartunk a vőlegénynek, ö nem lehetett, mert szerinte a menyasszonya, a gyengéd szexet szerette.

Már – már újabb zsákutca, amikor az ügyben nyomozó őrmester – aki a kopók kopója – magánszorgalomból, elment az ápolt családjához, ahol már jártak, és a háziak mindent egybehangzóan mondtak el. Aztán akadt egy szemtanú. Általában a szemtanuk, vagy azonnal jelentkeznek, – de akkor is ahányan annyiféleképpen látták a dolgokat – vagy amikor már feldolgozták magukban a sokkoló élményt, netán a dolgok változása, vagy a lelkifurdalás juttat eszükbe valamit, amire addig nem is gondoltak. Akadt egy nő, aki látta az ápoltat, a gyilkosság utáni időpontban, amikor kilépett a bokros részről, de nem az intézet felé, hanem ellenkező irányba indult, ahol a klinika alkalmazottai, és a szállítók jönnek – mennek. Szembesítettük a – szinte semmit fel nem fogó szerencsétlennel – , vagyis hét férfi közül választotta ki öt, és olyan biztosan, hogy – akár meg is esküszik rá – azt a fickót mellőzte, amikor leszállt a buszról.

Fel volt adva a lecke, nem csoda hogy az őrmester újra elment az elegáns lakónegyedbe, de nem a családhoz csengetett be. Soha imponálóbb megjelenésű férfit nála – aki ugy értsen az emberek nyelvén mint ö. A felügyelő azt mondja: igazi piaci légy természetével, sokszor a törvényesség határát súroló ötleteivel – kihúzná a tehénből a borjú. Pimasz kérdései, bókkal, mórikával tetézve, sokszor bejöttek. Egy szakácsnő kikotyogta, milyen szerencsétlen az a gyanúba került család, nem elég, hogy az ikrek közül egyik olyan, amilyen… – Ikrek?! – kapott a szón a zsarú. – Nem tudta? Az egyikük orvos lett, mert szinte zseni szinten tanult mind a kettő, aztán az a szerencsétlen egyszercsak lemaradt, akár a borravaló. – Igy szokott lenni asszonyom, – ujjongott magában az őrmester – azt mondják az örültet csak egy hajszál választja el a zsenitől, és ha ráadásul még ikrek is?! A doktor úr valóban szakasztott olyan volt, mint a – tiz perccel fiatalabb – testvére, és zseniálisan tagadott, vagyis tudta kerülgetni a forró kását. A vizelettel nem mentünk semmire, hiszen kettőjük DNS-e – egypetéjű ikrek lévén – egyezett, de az, biztos volt, hogy valamelyikük járt a helyszínen, és köze van a gyilkossághoz. A doktor, mivel tudta, hogy öccse nem cáfolhat rá, azt mondta: sokszor követi öt kocsival, amikor visszamegy a klinikára, mert elvinni nem hagyja magát. Szeret buszozni, akár egy gyerek. Akkor is ugy történt, és látta, hogy az öccse a kis parkon át, indul az intézet felé, vagyis rávizelhetett a lányra. Gúnyosan ajánlotta: térjünk vissza az eredeti gyanúsítottunkhoz, mert a vizeletnek ezúttal nincs jelentősége. A sajtót sokszor elátkozza a nyomozóhatóság, de nem ritka, amikor segítenek.

A cikkek hatására jelentkezett egy ápolónő. Hónapokig volt a doki szex – és munkatársa, aki hirtelen, és kegyetlen vágyú férfi lévén, szadista módon szeretkezett vele. Tudja, hogy azóta is, talál partnert a munkahelye falai között, hiszen a fehér köpeny varázsa, a nőtlensége és – nem utolsó sorban elbűvölő férfiszépsége mindig nyerő. Eleinte nem viszi túlzásba, vagyis hihető, hogy azért vadul be, mert megörül a vágytól, annyira kívánja azt, akivel éppen van. Napokig tartott mire összegyűjtöttük néhány – szóra bírható – kapcsolatát, vagy olyanokat, akikkel próbálkozott, de nem álltak kötélnek, inkább állást változtattak. Nem is jelentették fel, mert tudták: ha utánuk megy az elmarasztaló vélemény, sehol nem kapnak megfelelő munkát. A doktor úr próbálta még bizonygatni, hogy az öccse a tettes, hiszen – éppen, mert nincs merevedése – meggyötörhette a lányt, de aztán hirtelen átbillent a – zseni – örült borotvaélen – és zavarosan kezdett beszélni. A skizofrénia, általában a húsz éves kor felett tör ki, ha kitör.

A vőlegény szabadlábra került, és hiába kapott pénzbeli térítést, azt a gyötrelmet, amit kiállt, és amit a menyasszonya elvesztése okozott, nem volt könnyű megemészteni. Elnézést kértünk töle, de ö is belátta, nem a nyomozás hibája volt, hogy majdnem elítélték. Még jó, hogy ebben az államban nincs halálbüntetés.

Hetek teltek el az ügyirat leadása után, amikor – egy nálam folyó kártyaparti alatt megcsörrent a telefon. A húgom hívott, de amikor visszaültem az asztalhoz, a fiuk furcsán viselkedtek. Össze – összenéztek, kuncogtak majd az egyik, kibökte: csak nem önként jelentkezett egy gyilkos? Elképedtem. Sokáig szóhoz sem jutottam a döbbenettől, csak ők nevettek egyre csillapíthatatlanabbul.

- A múltkor meglepődtél, ugye? Mi találtuk ki, hogy megtréfálunk, amiért elszúrtad az esténket. Persze nem igazán toltad el, mert ugy leittuk magunkat, hogy még egy olyan idióta telefonviccre is képesek voltunk. Baj? – nézett rám, egyikük bűnbánóan, és mert látták hogy elsápadtam, a többiek arcáról is, lehervadt a mosoly.

- Nem… nem… dehogy… inkább köszönöm.

- Köszönöd? Meghibbantál? Gondolom belezavartunk az elmélkedésedbe, de bocs! Soha többé nem tennénk ilyet, mint ahogy, ez volt az elsö – akár rosszul is elsülhető telefonbetyárkodásunk.

Végre képes voltam mosolyogni.

-A telefonvicc remekül sült el, annyira, hogy megmentettétek egy ember életét!

- Ezt komolyan mondod? Csak nem mentetted fel a gyilkost, csak, mert bizonytalanná tett a böhömködésünk?

- Az ártatlant igen, de az igazi megkerült. Nem volt könnyü, és talán nem is sikerül az idétlenkedésetek nélkül. Hideg fejjel gondolkodó skizofrén, akitől, – mint elkövetőtől – , ments meg uram isten – mondtam.

Amikor elmentek, sokáig gondolkoztam: áldott legyen a véletlen, az érthetetlen megérzés, és a szerencse, amely nem árt, ha társául szegődik az embernek. Azt hiszem az után az eset után hónapokig nem is jutott eszembe a testi vágy, olyan boldogító volt a sikerélmény. Persze sokszor hiányzik a kielégülés, de az én drágám, majdhogynem kézzel fogható jelenléte – mindig segít. Mert ugy higgyenek nekem, hogy én vagyok az a – ma már elég ritka – férficsodabogár, akinek egyetlen nő volt az életében, és – ha eddig kibírtam – már nem is lehet több, mert nem született olyan csinibaba, akivel érdemes volna bemocskolni a,- lelkem jobbik felét  jelentő, feleségem emlékét.