Nem csodálkoznék, ha lenne köztetek olyan, aki első kijelentő mondatom hallatán feláll, és elborzadva itt hagyja ezt a szűk kis társaságot, de vagy mondja ki az ember az igazságot, vagy vigye magával titkát a sírba. Azt hiszem a házasságkötéseknél van valami hasonló felszólítás: aki tud valamit, ami a nász ellen szól, most mondja meg, vagy hallgasson róla mindörökre. Én nem hallgatok, mert ha nem is vagyunk sokan, de vagyunk egy páran olyan anyák, akiknek imádata rossz irányt vesz, és mire észbe kapunk beteljesedik legtitkosabb vágyunk. A fiam tíz éves kora óta a szeretőm… vagyis akkor inkább csak becéztem, simogattam, örökre magamhoz akartam láncolni, mig egyszer csak eljutottam oda, ahonnan már nincs visszaút. Azután szinte belém nött. Furcsa mondat, de egyben agyvérzésig izgató. És mindezt ugy hogy ott élt velünk a férjem, a fiam apja, aki persze – mint általában minden – tátomszáju férfi, semmit nem vett észre az egészből. Még azt sem tette szóvá, ha – mihelyt kiszállt a dupla ágyból és borotválkozni ment a fiam becsúszott a meleg helyére, csak néha megjegyezte, kicsit irigykedve: hogy lehet egy fiú ilyen anyás. Mire furcsán nézett rám, közben: már tizenhárom is elmúlt az én – vér a véremből – szeretőm, aki ugy vonzódott hozzám, hogy elég volt érintenem és oda sem kellett nyúlnom a nadrágjához, látható lett, hogy kíván és cserepes ajkai becézni kezdtek, ahol értek. A ruhám szegélyét is csókolta, mint ahogy én sem néztem hol becézem, mivel boldogítom csak egyetlen – akkor még kimondatlan cél lebegett a szemem előtt: nem akarom elveszíteni, nem azért szültem hogy elvegye tőlem egy kis kurva, aki kapcarongyot csinál belőle, mint én az apjából. Fura fából vaskarika, és sosem gondoltam még végig, vajon bűn-e az, hogy megrontottam a fiamat, hiszen mindig elakadok a teremtések könyvénél, és magamhoz engedem a kis telhetetlent. A férjem sosem volt nagy szex mániákus, házasságunk elején is jó ha egyszer – kétszer elővett hetenként, igaz, akkor apait – anyait beleadva, mert szerinte a kéjt nem szabad elaprózni, a sok egyformára nem emlékszik az ember, de ha oltárit ölelhet, az jó szájízt ad neki napokra, hetekre. Egy asszony, ha elmúlt negyven már többnyire elhanyagoltnak mondhatja magát, még akkor is ha szerelmi házasságot kötött, mert a férje is abba a korba kerül, amikor riasztja a rolóhúzás és bizonyítani akar, vagyis kapkod fűhöz – fához. Én akkor voltam a legboldogabb korban, hiszen a fiam nagykorú lett, legénysorba serdült, állandó tréningben volt, vagyis mindent megkaptam tőle, amit a szex svédasztaláról elvehettem volna. Hogy hiányzott öleléseinkből a szerelem? Ki meri állítani, hogy létezik erősebb kötödés az anyai szeretetnél? Ha ugy lenne, sosem teszem a fiam szeretőmmé, és küldeném a lányok után, de tudom: azt amit én nyujthatok neki, soha nem kapná meg senkitöl. Rajongva néz rám, hiszen nemcsak a anyjaként imád, hanem belőlem, merítette első kéjkortyát, s azóta is én nyújtom felé a még mindig színig teli mámorpoharat, amelyből majdnem kicsordul a bujaság itala. Ö nem hagy ott, amikor vége a dalnak, sokáig pihenünk egymás karjában. Mindaddig, amíg elcsendesedik a szívünk, miközben becéz, mint anyját, s én csókolom, mint a fiamat.

A törvény szerint vérfertőzés, szerintem a legtisztább, legöszintébb kapcsolat, ami két ember között létezik. Csak én előttem nincs titka, hiszen ott nőtt fel mellettem, nekem van leginkább jogom az érzelmeihez, hiszen én adtam életet neki, és miért ne tenné maradéktalanul boldoggá egy anya a fiát, ha ugy látja jónak mindkettőjük számára. A fiam annyira kötődik hozzám, hogy nem igen akad, aki elveheti tőlem. Mindig elmeséli a megkísértéseit, leírja a lányokat, akik szemet vetnek rá, trágár módon felkínálkoznak, de ö állhatatos, és siet haza hozzám. Én tudom hogy a kísértést akarja letörni azzal, hogy csókolni kezd, hiszen mindenkiben él a vágy, hogy hódítson, hogy minél több női vagy férfi skalpot mondhasson magáénak, de ö még egyelőre ura az érzelmeinek, és remélem nagyon sokáig az lesz.

Mielőtt azt mondanák nem anya az ilyen, hadd nyugtassak meg mindenkit, nem akarom életem végéig magamhoz láncolni szexuálisan de egy férfi harminc alatt nem érett a házasságra, és addig annyi mindent összeszedhet, annyi keserves csalódásban lehet része, hogy van aki utána is lemond a párválasztásról. Én ettől akarom megkímélni a mindenemet azzal, hogy nincs hiányérzete, hogy nyugodtan várhat az igazira, aki pótolni tud majd engem, aki azt nyújtja neki, amit én, s akkor – ha látom hogy érdemes az a nő, az én csodálatosan, szinte profi szinten szeretni tudó fiamra, elengedem öt, áldásom rájuk. Könnyű dolgom lesz hiszen tudom… nincs az a szerelem, az a vonzerö, amely visszatartaná öt attól, hogy pár hét, hónap vagy év után, ne bújjon be újra az ágyamba… mert azt a fülledt, buja meleget senki nem tudja pótolni amiben annyi éven át része volt!

… Nem hallgathatok, egyszerűen ugy érzem megfulladok, ha nem mondhatom ki: gyűlöl az anyósom, pedig sosem vétettem neki, csak – szerinte – elvettem tőle a fiát, már nem tölt vele annyi időt első helyre léptünk elő, én és a gyerekei. Vagyis – ha ugy vesszük – minden oka megvan rá, hogy kígyót békát mondjon arra akinek a fia a boldogságát köszönheti. Hinni sem merem, hogy olyan kapocs volt köztük, mint amiről hallottunk, de egy biztos, a férjem reszket az anyjáért. Anyasági komplexusa van, és attól minden férfit, de nőt is, ments meg uram isten, mert kivész a földön az értelmes élet, a célokkal csábító jövő, a boldogság. Nem lehetek olyan beteg, fáradt vagy a gyerekeknek nem lehet olyan szüksége rá, hogy ha az anyja hívja: ne rohanjon ész nélkül, költséget és fáradtságot nem kim élve, s mikor odaér, rájön: fele olyan baja sincs, mint azoknak akiket magukra hagyott, és akik mellett – bár a sorrendiséget sokan vitatják – elsőként kellene helytállnia. Sosem hittem, hogy lehet egy embert gyűlölni, ráadásul olyat, aki felnevelte számunkra a nagy öt, az igazit, ha nem éreznénk hogy a gondolatai ölelés közben is anyjánál járnak. Meg tudnám ölni az anyósomat. Pedig nem vagyok gonosz. Hogy rámegy-e a házasságunk, még nem tudom, mert a férjemet is sajnálom, hiszen két nő között őrlődik. Imádja a fiait engem feleségül vett, vagyis biztosan szeretett, de az anyjához köteles imádat Füzi, amin nem tud úrrá lenni, amivel visszaélhet az életet adott neki. Két fiam hízelgő, aranyos csupasziv gyerek, de megfogadtam, hogy az ö érdekükben, nyolc éves koruktól elkezdem kimérni a három lépés távolságot, hogy mire nemileg éreznek, ne az én simogatásom, közelségem keltsen bennük jó érzést. Teszem ezt azért, mert azt szeretném: ha fiaim megnősülnek, ne két menyem, hanem négy gyermekem legyen. Egy anya sokat tehet gyereke boldogságáért, de gyakran hibás abban is, ha tönkre megy az élete!