Egy intézményt vezetek, amelyben fiuk vetkőznek, és nők visítoznak, hogy megérinthessék őket. Egyik este nem akartam hinni a szememnek, amikor megpillantottam az eszement fehérnép között a legprűdebb osztálytársnőmet. Teremtő isten! Hány éve is már hogy elvégeztük a sulit? Inkább hagyjuk. Azt mondta újságíró, de én is azt mondanám a volt iskolatársnőmnek, ha rajtakapna egy olyan helyen. Habár nem rossz hely az, csak a prűdék kerülik el nagy ívben, pedig szívük szerint minden este ott terpesztenék azt a hat felvonásos feneküket. Ritka nálunk a csinos nő. Elég ha a fiuk azok. Meg aztán, akik csinosak, azoknak nem kukkolással kell jóllakatni a szemüket: bármikor testközelbe kerülhetnek a szexszel. Nem kérdeztem melyik fiú tetszett neki leginkább: a tekintete mindent elárult. Atlasznak én adtam a művész nevet. Ö az enyém, most már,… de két éve, ugyan olyan magam alatt ültem be egy férfikelletőbe, amilyen a fél vendégsereg. El voltam kenődve, és elegem lett mindenből. A nő könnyen segíthet magán, ha hiányzik neki a kielégülés, – még tán jobb is, mint a legkeményebb kötésű fickó, – de a gyengédség, a simogatás hiányzott. Akkor láttam meg Atlaszt, és miközben elbűvölve néztem, azt mondtam magamban: ha egyetlen éjszakáért mindenemet oda kell adnom, akkor is akarom.

Ugy őrjöngtem, mint a többi csaj az első sorban. Ugyan ugy mint valamikor a Beatlesek koncertjén. Szinte önkívületi állapotban próbáltuk megérinteni, elérni, megsimogatni a fiuk valamely testrészét, de főleg a lényegre akartunk rátapintani. Még a farmer sliccét is lehúzza egyik másik, hogy minél közelebb tehesse hódolata jelét, a csodálata tárgyához. Sok pénz megfordul ilyen helyen a sliccek táján, mert sok mindent eldönthet: ki a bőkezűbb. Atlasz ára magas volt. Jó, tudom sokunknak nem számit, nekem sem számított. A férjem elég jómódú, és azt hitte megmaradok a langyos vízben, vagyis csak szeszélynek vette, amikor azt mondtam: látni akarok egy olyan műsort. Férfit persze nem engedtek be, így egyedül mentem és belezúgtam Atlaszba. Nekem nem volt olyan nagy szerencsém az akkori tulajjal, mint az osztálytársnőmnek, velem.  Vagy talán éppen az volt a szerencsém, hogy csak magamra hagyatkozhattam. A műsor végén alig ittam meg a bárban egy italt, máris megjelent Atlasz és, ha így levetkőzve el vannak bűvölve tőle a nők, elképzelhető  milyen fantasztikusan néz ki, divatos cuccokban. Szinte elolvadtam, amikor kezet csókolt, és mélyen a szemembe nézve, azt mondta: gyönyörű vagyok, majd kinyitotta előttem a kocsim ajtaját. Kértem, hogy vezessen ö, mert úgy gondoltam van hova vigyen, és ha valamelyikünknek vissza kell mennie a kocsijáért, ne én legyek az. Megmondtam, hogy egészen akarom, a többit rábízom. Nem indított, amíg meg nem mondta: amire számítok, abból nem lehet semmi. Természetesen vérig sértett a bejelentéssel, mert mi mást gondolhattam volna, minthogy a személyem ellen van kifogása, de az a tíz év, ami az ö javára köztünk volt, azon a munkaterületen igazán nem jelenthet bökkenőt, csak az, hogy számára tenyérbe mászó a képem, vagy el sem tudja képzelni velem az ágyban.

Lelombozódtam, de kértem, hogy indítson és elmentünk hozzá. Nem volt valami elegáns lakás, de ahhoz, amit elmesélt, megfelelt.

Mint általában a szép fiukat már kamaszkorában körbedongták a lányok, később az asszonyok is, és eleinte félszegségből, később hiúságból nem akart senkit visszautasítani. Mire úgy gondolta ideje volna elkezdeni a válogatást, megnézni kivel bújik ágyba, keveredik kalandba, már ott tartott, hogy napi 3 – 4 nője volt. Nem három – négy  numera, hanem három- négy lány, vagy asszony. Becézték, csókolták és természetesen bizonyítani akarták neki, hogy hozzájuk hasonlót úgysem talál. Sportoló volt, akinek előírták: miből mennyit, de mire belátta, hogy jó volna betartani, egyre többször mondott csődöt a legklasszabb csajokkal is. Aztán a sportteljesítménye is nullára esett, és maradt a gyönyörű, de erőtlen teste, ami másra nem volt jó, huszonnégy évesen, csak arra, hogy csodáltassa. Igemám, de a nők, egy szerelmi kapcsolatban nem érik be ennyivel, ő pedig nem volt túl tehetős, és egy darabig még le – lefeküdt a pénzes nőkkel, de amikor mindenhonnan kiállt, a szó szoros értelmében vett rúdja, vagyis ami régen az volt, elgondolkozott az életén. Mindent megpróbáltak vele az orvosok, de a potenciáján kívül a vérképzésével is baja támadt. A fiatal szervezet, amelyet a sport is nagymértékben igénybevett, nem bírta a kemény helytállást, a szerelmi csatákban, amelyek során valamennyi partnere a velejét is kiszívta volna, ha teheti. Sajnos tehette. Nem is tudom mi tartotta talpon. Más az ö helyében inni kezd, narkózik, vagy mind a kettőt, esetleg eldobja az életét, mert annyira a sportra készült, hogy minden mást elhanyagolt miatta. Csak a torna és a nők. Aztán egy ismerőse felajánlotta neki, hogy beprotezsálja egy helyre, ahol csak kelletnie kell magát, felhúzni a nő vendégeket: minél jobban tombolnak érte, annál bőkezűbbek lesznek, és legfeljebb kiköti, hogy csak vacsorameghívást fogad el, simogatni hagyja magát, viszonozza is, de semmi többet. Ott találtam rá én, aki magamon kívül voltam a testétől, és elbűvölt a mozgása. Gondolható, hogy egy szertornász, akár egy balett táncos, minden mozdulatát kiszámítottan, végzi, csak nem annyira lágyan, inkább fegyelmezetten mutatja be, de a teste ugyanolyan csodálnivalón szép. Amíg a műsor alatt néztem arra gondoltam: ha a férjem olyan lenne, gondolatban sem csalnám meg, de ha a fickót csak egyetlen éjszakára megveszem – mert úgy gondoltam minden eladó, csak annyit kell kínálni érte, amennyit ér – akkor jó darabig lesz kire gondolnom, amíg a csontos, keszeg kis uram bíbelődik velem, vagy én vele.

[rkey]

Megkértem, hogy vetkőzzön le. Csak nekem, anyaszült meztelenre és hagyja, hogy nézzem. Életemben nem volt még olyan boldog órám. Teleszórtam százdollárosokkal, csókoltam, simogattam, de – mintha testének az a része meghalt volna – rezzenéstelen maradt. Ha nem mond el – előtte – mindent őszintén, faképnél hagyom, de így, próbáltam magam csúcsra juttatni azzal, hogy belebújtam az ölelésébe és kértem, hogy becézzen, simogasson. Aztán támadt egy ötletem. A férjem nehezen ment bele, hogy nyissak egy klubbot. Azzal vettem rá, hogy a jelenlegi helyekre egy jobb nő be sem teheti a lábát, de az enyém disztingvált lesz, csak szép és csodafiúk kelletik magukat, és semmi több. Elhitte, mert szereti a pénzt és örült, hogy találtam magamnak valami hasznos hóbortot. Sajnos ö az a fajta, aki csak a kályhától tud elindulni, úgy értem a szexben. Nem tudom hány nője volt előttem, de mióta engem elvett, azt hiszem csak én kellettem neki, vagyis mindent megtett volna, hogy maga mellett tartson.

Azóta Atlasz a sztárom. Gyönyörű lakása van. Ö vacsora meghívásokat sem fogad el, mert minden percét velünk tölti. Igen! Jól hallották: velünk! Nem kellett hozzá sok idő, hogy a férjem megértse: neki is jobb, ha nemcsak elképzelem, hanem látom is azt a gyönyörű férfitestet, miközben ö ölel. Több öröm jut neki, jobban belelovalom magam a szeretkezésbe, vagyis a kecske is jóllakik a káposzta is megmarad. Eleinte csak a hálószoba küszöbig jöhetett, de mostanában, miközben igyekvő férjem, az általa legkedveltebb két pozitúrában szeretkezik velem, az én gyönyörű gladiátorom, ott van mellettem, biztat az örömre, csókol, hozzám tapad, becéz, simogat, és én is megérinthetem azt a gyönyörű testét. Gondolkozzanak  a férjem fejével: ki az a bolond, aki megfosztja magát valamitől, amibe neki is öröme telik?! Ha túlságosan elképesztőnek tartják a sztorit, akkor csak annyit: a férjem azóta tűri, hogy Atlasz ott legyen, egyre szexisebbé váló nászunk közben, mióta a Drága fiú elsírta magát tehetetlenségében: vagyis amíg minket nézett, kicsordult a könnye. Ha mi nők képesek vagyunk szánni a nálunk elesettebbeket, a férfiak másként reagálnak, társaik kudarcára, másért esik meg a szívük, egymáson. Talán feltámad bennük a győzelmi mámor, a birtokon belüliség jóleső tudata, az ujjongó öncsodálat, a tulajdonlási gőg, vagy nem is tudom minek nevezzem, lényeg, hogy kegyessé válnak, és az a könnycsepp, az a – férfihoz méltatlan – pillanatnyi elgyengülés, utat nyitott Atlasznak a hálószobánkba. Azóta szabad bejárása van, egyébként a cégben is ö a társam. Ha a férjem benéz a szobába, amikor Atlasz csókol, vagy én becézem, berzenkedni kezd a – nemrég még gyatruló – férfiassága és ki sem tudnám zavarni a különös, de annál boldogítóbb trióból. Sarokba dobta a prüdériáját csakhogy mindkettőnknek öröm legyen az együttélés, ne egyre szürkülő gályázás. Így a kecske is jóllakik, a káposzta is a mienk marad. Kíváncsi vagyok, akkor is ilyen engedékeny volna – e, ha ö lenne Atlasz helyében, vagyis tőle veszi el az élet a potenciáját? Nekem nagyon jó így! Őt senkinek sem engedem át. Ő az én római istenem, akit mi nők, vagy a saját hiúsága, adakozó kedve, fosztott meg isteni, vagyis férfiúi hatalmától. Szerencsére semmi nincs veszve. Élt már a világon olyan ember, aki márványszoborba szeretett bele és ahhoz képest az én Atlaszom él, mozog, simogat, együtt jön velem, és a férjemmel a csúcsra, hogy utána karjába vegyen, felemeljen, csókjaival járja be minden porcikámat, eljátszadozzék rajtam, és hagyja hogy azt a csodálatos testét becézzem, gyönyörűségem teljék a látványában, érezhessem az általa megtestesített, kézzelfogható szépséget, hogy legyen egy szerelem istenem, akit imádhatok. Miért ne mondhatnám hát maradéktalanul boldognak magam? Hitem szerint a török háremekben a  hölgyek, nemcsak játékból, vagy időtöltésből kísértették meg nap – mint nap az eunuchot, akitől semmit nem várhattak, hanem  mert mindig izgatóbb az, ami nehezen elérhető, vagy teljességgel lehetetlen, mert..hátha egyszer mégis sikerül?! Atlasz remekül csókol: kevés férfi tud ugy extázisba vinni egy nőt, ahogy ő: a szájával. Remekül koreografált csóksorozatával képes  a hetedik mennyországba emelni… ráadásul, sorozatban. Ez is azt bizonyítja, hogy: ha mi, elhanyagoltságunk, meguntságunk miatt nyavalygó nők, nagyon akarjuk, nincs impotens férfi, csak tehetetlen, vagy bíbelődni nem szerető asszony…

[/rkey]