Átlátszó trükk

Irta: L. Timothy

Egy fiúgyermek, 8 éves kora után, szembesül teste titkaival. Akkor fedezi fel, hogy más, mint a lányok, de néha azt is, hogy más, mint a többi kisfiu. Az egészségesnek született felnőttek el sem képzelik mennyi tenyérizzasztó percet, órát, napot jelenthet egy férfiembernek, amig ugy érzi: sínen van a nemi élete. Én húsz éves koromban mondhattam el, hogy sikerült megbékélnem, vagy fedezékbe vonulnom kétségtelen másságommal.

Ki tudja, mi okozza az ember másságát. Sokszor elmondták már, és ki törhette volna rajta többet a fejét, mint én, aki, szenvedő alanya vagyok a természet fricskájának. Ahogy a tudomány halad, úgy látnak napvilágot különböző tudományos megállapítások: a legújabb szerint, a DNS-ünk dönti el, vagyis nem elmelegedünk, hanem melegként születünk. Tíz éves koromban vettem észre, hogy a korombeli, vagy nálam nagyobb lányok, nem érdekelnek, de reszketés fog el, ha gyámoltalan csöppségeket látok. Valami vonzott bennük. Eleinte senkinek nem tűnt fel. A családban azt mondták: jó apa lesz ebből a fiúból, odavan a gyerekekért. Eleinte én is elhittem, de ahogy múltak az évek, és ahogy egyre többet tudtam meg a szexuális életről, megerősödött bennem a szörnyű tudat, pedofil hajlamom van. 14 éves koromban már volt fogalmam a nemi gerjedelemről, és csuromvizesen ébredtem, amikor arról álmodtam, hogy egy aranyos kislánnyal játszadoztam álmomban. Előfordult hogy az aranyos gyermek nemtelen, vagy, fiú volt, ami még inkább megdöbbentett. Mi okozhatja bennem ezt a ferde hajlamot. Miért vert meg a sors éppen engem, akinek a családjában mindenki egészséges? MI lehet az oka, és mindig napvilágra kerül-e, ha valaki olyanná lesz, amilyenné én sosem akarok válni. Próbáltam barátkozni az esetlegessel: a művészek között is van, aki miniatűrt fest, és van, aki a hatalmas tablókban éli ki művészetét. Az is valami másság, vagy csupán különböző látásmód? Sok mindent összeolvastam, figyeltem a tévé műsorokat, de mindig oda jutottam, hogy engem hidegen hagynak a cickók, a formás női idomok, csak a fejletlen emberi test láttán, rándul meg bennem valami, aminek soha nem szabad, senki előtt, nyilvánvalóvá válnia.

Igyekeztem minél kevesebb szabad időt hagyni magamnak a testemre való figyelésre. Ha valami fura vágy lódított volna a kicsik felé, volt erőm visszalépni, fejbe kólintani magam a szörnyű jövőképpel: börtönbe kerülök, és a rabok rajtam töltik ki minden haragjukat, mocskos vágyukat.

Volt egy eset, ami miatt évekig rém álom gyötört, kiabáltam, mert jöttek értem a rendőrök. Az esemény még ma is kísért, pedig hál istennek nem történt semmi, vagyis szerencsém volt.

Az egyik rokon kislány nyolc éves lehetett, én már l5, amikor ellátogattak hozzánk.  – Vidd a kishúgod fiam, -mondta anyám, – és mutasd meg neki a várost. Elvittem, megmutattam, és mennél tovább fogtam, a kezét, mennél inkább bújt hozzám, annál inkább éreztem, hogy ha nem leszek észnél, elveszek.

Az utcán nem történt semmi, csak a közelsége adta, zsibbasztóan jó érzést élveztem, de mikor hazaértünk, a kislány – gyermekhez illő szemérmetlenséggel- azonnal ledobta a pólóját, mert melege volt. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, visszaadjam-e rá, vagy takarjam be valamivel.. Magam, elől. Őrjítő volt, a dudor nélküli, két ártatlan mellbimbó látványa, és amig szóval próbáltam rávenni, hogy öltözzön vissza, mert megcsapja a hideg, és köhögni fog, az egyik kezem tétován elindult feléje. Mint amikor valakit megbabonáznak, és azt teszi, amit mondanak neki, olyan visszafoghatatlanul érte el a tenyerem a kislány cicije helyét. Lágyan végig simítottam rajta, éreztem, hogy valóban megizzadt, de amikor felnézett rám, és huncut tekintettel, de még ártatlanul azt mondta: a nővéremnek már nő a cicije. Az enyém még nem.

Ugy elkaptam a tenyerem, mintha vörös platnin lett volna, és szinte kifutottam a szobából. Nem ment ki az eszemből az eset. És ha a kislány elkotyogja, hogy megtapogattam a melle helyét. Ha véletlenül elszólja magát, mert ijesztő volt számára a tekintetem. Mi lesz, ha valaki gyanút fog.

Attól kezdve, ha a kislány szüleivel nálunk járt, nagy ívben elkerültem, alig szóltam hozzá, bár éreztem, hogy az nem a legjobb taktika a titoktartása elnyeréséhez.

Életem, vagyis inkább szexuális életem fordulópontja l8 éves koromban következett be, amikor az egyetem egyik előadótermében megpillantottam, a sor szélén, egy lábával kalimpáló, kislányt. Persze nem kislány volt, csak alacsony sarkú cipője, copfba font haja, és szinte teljesen lapos melle tette kétségessé előttem, és gondolom mindenki előtt, hogy nem tévedésből ült-e be, a padba. Az óra végén hagytam, hogy megelőzzön, mert már, amikor felállt láttam, hogy nemcsak az öltözete kislányos, de l5o centit sem elérő magassága is szembetűnő. Egymás mellé sodródva értünk az ajtóig, alig ért a könyököm föléig, hiszen én l8o centi magas voltam, és még nőhettem is.

-Zoró és Huru- szólalt meg a lány, és kedvesen elmosolyodott. Majd hozzá tette: legalábbis azt gondolják, akik egymás mellett látnak bennünket. A legmagasabb és a legalacsonyabb hallgató.

Kedves és megnyugtató volt a hangja. Tudtam, hogy elmúlt l8 éves, tehát akkor sem esnék a pedofilia vádjába, ha azonnal leteperném, de bár felsejlett bennem a görcsös rándulás, óvatosságom nem hagyott cserben.

[rkey]

Látszólag jó barátok lettünk. Legalábbis a többiek, azt hitték. Eleinte ő is csak barátságra gondolt, hiszen ki az a jó képű fiú, aki kiröhögteti magát, egy töpörtyű lánnyal, amikor olyanok is versengenek érte, akiknek nem kell lehajolni a szájukig. Lassan elválaszthatatlanok lettünk, és a fiuk, de a lányok is, szinte sajnálkozva nézték, ahogy a széltől is óvva őt, kísértem, ahova csak ment. Hozzánk is bejáratos lett. A szüleit pár hónap múlva megismertem, és véletlenül meghallottam az anyját, ahogy azt mondja neki.

-Lányom, egy ekkora embertől számodra megszülhetetlen gyermeked lehet. Ha komolyan gondolod, vagy netán ő is, akkor most hagyd abba, mert nem való hozzád legalábbis termetben nem. S hogy elüsse szavai élét, hozzátette: ez akkora, hogy az ágyban agyonnyomna. A szobában volt a nagymama is, aki aranyosan közbeszólt: Ne hidd el lányom. Nincs akkora szalmaboglya, ami egy egeret összenyomna.

Húsz éves voltam, amikor először lefeküdtünk. Legalább ugy vágyott rám, mint én reá, azzal a különbséggel, hogy én már átestem egy nyeszlett utcalánynak köszönhetően a tűzpróbán, de ő még ártatlan volt. Már a testi kapcsolat előtt is ugy szerettem, hogy szinte reszkettem, ha hozzáértem, de azzal beteljesült minden álmom. Nem igaz hogy nem illettünk össze az ágyban, hiszen a viszontérzés minden párnak megoldást ad. Megszabadultam a kicsik kerülésétől. Nem zavartak, ha a köztelemben voltak, hiszen tudtam, hogy ott van nekem az a gyermeknyi asszony, aki a legforróbb női vággyal ölel, és akit ha elveszitek, kezdődhet elölről, minden. Sokszor kértem, hogy legyen olyan, mint a legelső nap az egyetemen. Ilyenkor copfba fonta a haját, zoknit és lapos cipőt húzott, és ugy kalimpált vékonyka lábaival, mint a tinédzserek.

Huszonöt évesen vettem el. Harmonikus boldog életünk volt. Együtt vettük át a diplomát, a szakunk is azonos volt, igy egy messzi városban kerültünk, ahol eleinte kicsit furának láttak az emberek, de később beleolvadtunk az összképbe. Munkánkat jól végeztük, boldogok voltunk. Harminc éves voltam, amikor a feleségem egyre többször említette a gyereket. Legalább kettőt szeretett volna. Próbáltam kibújni a kérés alól, mert fülembe csengett anyja tanácsa: nem bírná ki, egy jókora baba világra hozását, és nélküle én sem akarok élni.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tinédzser kori szorongásom nem tért vissza néha álmomban, de egyszer a valóság is szembesített, egyetlen, majdnem bűnbe esésemmel. Találkoztam anyáméknál azzal a rokonkislánnyal, akinek l5 éve a mellére simult a tenyerem. Nem gondoltam, bár féltem tőle, hogy emlékszik az esetre.

-Emlékszel, amikor ledobtam a trikóm, és te végigsimogattál?- kérdezte.

-Mit beszélsz? Méghogy végig? Remélem csak, ugratni akarsz, mert én az érintésre is alig emlékszem – mondtam belepirulva.

-Ne ijedezz, nem mondtam el senkinek, pedig jól esett az érintésed, hiszen már ott ficánkolt bennem a nő, elmúltam nyolc éves.

-Kösz, hogy nem beszéltél össze-vissza. Kellemetlen helyzetbe hozhattál volna, rokonság ide vagy oda.

-Értem, amit értek! – mondta gunyoros mosollyal, és a szobába lépő apró kis asszonykámra pillantott. – Átlátszó trükk, de zseniális megoldás. Mindig tudtam, hogy jó fej vagy. -mondta és nevetve otthagyott.

A feleségem nem hitte el, hogy nem mondott semmi zavarba ejtőt, mert olyan piros lettem, mint a rák. -Ugye ő is a családról érdeklődött? Hiába rágjuk a fejed annyian? Gyereket szeretnék.

És, mert az a régi lidércnyomásos eset is megoldani látszott, vagyis semmi nem kísérthetett a múltból, teljes értékű hímnek érezhettem magam, s talán éppen aznap éjszaka, megfogant az első fiunk. Anyámnak nem lett igaza. Vannak nagydarab nők, akik a két kilós gyereket is csak császárral tudják világra hozni, az én kis csillagom, alig pár órai fájdalom árán, remekül tágulva, világra hozta, majdnem négy kilós gyermekünket.

Ha létezik teljes boldogság a földön, akkor az, a gyermekkel, beköszöntött hozzánk. Egyszer kísértett meg komolyabban egy kolléganő. Majdnem olyan magas volt, mint én, és testes is, de képtelen lettem volna lefeküdni vele, akkor, sem ha nem vagyok egyre szerelmesebb a feleségembe. Olyannyira, hogy minden jeles alkalomra vettem neki maslikat, hajcsatot, térdzoknit, lapos cipőt, hogy sose fogyjon ki az emlékeztetőkből. Amilyen ártatlan lelkű volt, sosem kételkedett benne, hogy nem azért kapja a fura ajándékot, mert abban szerettem bele, és ugyan úgy akarom szeretni életem végéig.

Öt év múlva született egy kislányunk, és ma már bizton mondhatom, hogy ha a sors vét is ellenünk, valahogy megpróbálja helyrehozni a hibát. A fiunk szép szál magas legénnyé serdült, s a lányunk is normális magasságú lett. Mindkettőnek rendben van a nemi késztetése, és remélem egyszer olyan boldogok, lesznek majd, mint az apjuk. S ami a legfontosabb nekik nem kell megjárniuk a Golgotát, mielőtt rálelnek a megoldásra, és megszabadulnak a törvény szigora, és a börtön fenyegetése alól. Nem kívánom az ellenségemnek sem, hogy ugy cseperedjen, ahogy nekem kellett, de szívből kívánom minden embertársamnak, aki más, mint a többi, hogy sikerüljön megtalálnia a boldogsághoz vezető legsimább utat. Mert az ember boldogságra születik, de mint mindenért, azért neki is, tennie kell.

[/rkey]