Nem tudom kaptak-e már életükben olyan levelet, amitől végigfutott a hideg a hátukon, lúdbőrösök lettek és ugy érezték: vége a világnak. Két hete nekem jött egy ilyen. Fejléc, alatta a nevem és parancsoló módban: “Felhívom, hogy mint egyik feltárt HIV pozitív férfibetegünk volt partnere, mielőbb jelentkezzék ellenőrző vizsgálgálatra. Annál is inkább tartsa fontosnak a megjelenést, mert az illető nyolc hölgyet jelölt meg, akikkel az utóbbi három hónapban kapcsolata volt, és akiknél nem használt gumióvszert, vagyis átadhatta nekik a vírust. Kriksz – kraksz aláirás és pecsét. ” Összefutottak a szemem előtt a betűk, aztán elolvastam még egyszer, kétszer, százszor és ugy éreztem, engem is elért a végzet, most aztán kárálhatnak azok, akik nem győztek óvni a felelőtlen szeretkezéstől, a gyakori partnercserétől, lesz min örvendezniük, ha én is… De az nem lehet! Még negyven sem vagyok, van egy kisfiam, még sosem voltam igazán boldog. Igaz, nem kötöttem az ebet a karóhoz, de amikor a házasságaimban sem használtam óvszert, csak fogamzásgátlót, igaz akkor még nem volt ez a pestis, de ha gumival esek neki, annyi élvezetet sem ad, mint egy önkielégítés, ahhoz pedig nem kell partner, nekem pedig szükségem van valakire, aki szeret, akivel élhetek, akiben meglelem a párom még akkor is, ha nem akármilyen férfira vágyom. Eddigi férjeim nagy teljesítménynek tartották a heti egy szeretkezést, nekem a napi kettő lenne a lenyugtató, vagyis a jó kondi előfeltétele. Persze, hogy apróhirdetést adtam fel, vagy azokra válaszoltam. Hol keressen ebben a rohanó világban egy nö, partnert, ha nem a szabadpiacon. Esetenként más szöveget írtam, de az utóbbi időben már majdnem mindig ugyanazok jelentkeztek. Közkézen forognak és igaza lehet az anyámnak, aki azt mondja: ök. az okos férfiak, nem fizetnek a prostituáltaknak, és ráadásul a sok kerge párját kereső tyúknál, zokni nélkül moshatnak lábat, s mindez nem kerül többe, mint egy kávéba, vagy ne adj isten egy vacsorába, de nem a Hiltonban.

Végigfutottam a férfiakon akikkel három hónap alatt kapcsolatba kerültem. Melyik lehetett? A milliomos, akinek isteni kocsija volt, felesége, két nagy gyereke és a három numera meg sem kottyant neki? Még napközben is odaszólt a munkahelyemre telefonon s ha tudtam két órát szakítani, taxival mentem a szállodába, vagy értem jött, és kivett egy szobát, aztán mindent bele, és pá. Vagy az a jóképű fickó, aki kétszer próbált kielégíteni, de mivel látta, hogy nem tudok betelni vele, vagyis kevés nekem, letagadta magát, hazudott, átejtett. A gond az, hogy a legtöbb csak az én számom tudja, én a nevükben sem lehetek biztos, mert bemutatkoztak ugyan, de sosem tudott kifutni a kapcsolat, mert igaza lehet anyámnak: ezek a potyára hajtanak, és ráadásul olyan kerge tyúkokra mint én. Mi lesz a gyerekemmel, ha AIDS – es leszek? De hiszen semmit nem érzek. Egészséges vagyok, mint még soha, csak az érzelmi életem jönne rendbe. Csakhogy az AIDS galád, lappangó baj, nem okoz panaszt, akár évekig is tünetmentes lehet a vírushordozó. Annyit már én is tudok róla, habár mindig átlapoztam, ha ki akartak oktatni, vagyis nem győzték hajtogatni, amit úgyis tud még az utcalány is, – aki persze védi magát, hiszen a teste a jelene és a jövője. Csak mi civil asszonyok lennénk ilyen hülyék? Ennyire mindenáron boldogságot keresők? Senkinek nem kívánok borzasztóbb éjszakát… és reggel majd kiment a lábam alólam, mire elmentem a megadott címre és átadtam az idézést. A nö, elolvasta, majd rám nézett és elmosolyodott: magának van egy ellensége. Ezt nem mi írtuk. A mi értesítésünk egészen más… de ha már itt van, és ha volt mitől megijednie… egy kis szuri nem a világ. Le kellett ülnöm a megkönnyebbüléstől, az örömtől, és odatartottam a karom a vérvevőnek. Ma kellene mennem az eredményért, de nincs bátorságom. Félek! Mi lesz, ha nemcsak egy megcsalt feleség vicce a riogás, de valóban megfertőzött valaki. Nyolc – tíz férfiból, miért ne lehetne egy HIV fertőzött, még ugy is, hogy nem tud róla. Csak egyszer kapjam a kezembe a negatív leletet, ígérem istenem, hogy nincs az a férfi, és soha többé, mert ha lefekszem is, mindig értelmes ember módjára, és ha – add uramisten – megtalálom az igazit, lesz rá mód, hogy – mielőtt megbíznánk egymásban és ugy szexelünk, ahogy valóban a legjobb, vagyis félelem nélkül – együtt menjünk el a vizsgálatra… csak ezt ússzam meg… csak most az egyszer!

… Az emberi szervezet a legtökékeletesebben működő csoda. Valami, amiben – ha hibátlan a mű – minden simán megy, és bár tudjuk, hogy van karunk, májunk, torkunk, csak akkor figyelünk oda rá, ha fájni kezd. Csakhogy a természetben akadnak furcsaságok, amiket magyarázni lehet ugyan, – holmi elsorvadt ikerterhességgel, fejlődési rendellenességgel, de megérteni nehéz. Én az életemet köszönhetem egy ilyen furcsaságnak. Elmondom hogy volt.

A férjemmel szépen élünk, és sosem voltunk féltékenyek, mert megbízunk egymásban. Két éve új titkárnő került mellé, aki kitűnően értette a dolgát, de szinte elvette az eszét a férjem iránt támadt vonzalma. Mindent megtett, hogy kiüssön a nyeregből, és amikor látta, hogy a párom beton keményen állja a hűségpróbát, irtózatos ötlete támadt. Mindenről tudott ami a férjemmel kapcsolatos, hiszen egy titkárnő előtt nincs titok. Aznap este az operába mentünk. A férjem hazaszólt, hogy az utolsó tárgyalása egy kicsit elhúzódik, az irodában öltözik át és a páholyban találkozunk. Ha nem érne oda a nyitányra, vagy kezdésre, legyek nyugodt, élvezzem a darabot. Nem először fordult elő, tehát taxit hívtam és felmentem a páholyba. A nézőtér elsötétült, kezdődött a nyitány. Már pár perce szólt a zene, amikor hallottam, hogy mögöttem óvatosan nyílik a páholyajtó. Felsóhajtottam. De jó, hogy itt van, nem marad le semmi szépről, aztán egy suttogó női hangot hallottam: elnézést asszonyom, de egy levelet kell átadnom… hátra néztem és a félhomályban láttam, hogy a belépőn fehér bóbita, és kötény van. Mihelyt hozzám ért hirtelen a számra szorította a tenyerét, aztán… a baloldalamba szúrt. Majdnem átment rajtam az éles papirvágókés… Szerencsémre a távcső a párkányon volt, és ahogy védekeztem, levertem. Az mentette meg az életemet. A kés bennem maradt, így a vérzés nem volt vészes, de az eszméletem ködbe veszett. Mire a földszinti néző intézkedett, a férjem is odaért. Azonnali műtét. A merénylőre nem volt nehéz ráakadni. Elmondta, hogy bundában lépett be a páholyba, leejtette magáról, alatta volt a jegyszedői öltözék, és minden dühét beleadva: szivenszurt, mert nem tud a férjem nélkül élni, és csak ugy szerezheti meg, ha özveggyé teszi. Amint látják élek. A párom mindig megcsókolja a sebhelyet és könnybe lábad a szeme: milyen szerencse, drágám, hogy néha a Teremtés is bakizik: és neked jobb oldalra került a szíved!