Van aki hisz a lélekvándorlásban, van aki nem, de én egyre inkább vallom, hogy a lelkek száma nem változik a földön, vagyis aki elnyűtt testéből kilép, azon nyomban ujjá születik egy másik porhüvelyben. Honnan vagyok ilyen biztos ebben? Ne tudják be fura bizonyosságomat hajlott koromnak, de amíg keményen álltam a sarat a nőknél, nem kellett álmodoznom róluk, ám, amióta a szeretkezés már csak jóleső bíbelődésnek számit, egyre ritkábban szánom rá magam, hogy nevetségessé váljak, fizetett babáim előtt, inkább álmodozom. Hanyattfekszem, lemeztelenitett testtel és visszagondolok a legizgalmasabb szeretkezéseimre, illetve azokra akik a kéjben partnereim voltak. Eleinte csak jólesö izgalmat okozott a dolog, és ha belesegítettem egy kicsit, önkielégítéssel nagy idöráforditással éreztem némi gyönyört, de nem az igazit. Aztán egyszer eszembe jutott egy lány, aki rávett, hogy a templomban, a háta mögé állva tegyem magamévá. Örjitö helyzet volt bár az oldalhajóban voltunk, és ö ráborult az imazsámoly támlájára egyenes térddel, mint aki számit rá, hogy ha meglepik azonnal térdre kell borulnia, s én is rend beszedhetem magam, nyitott felöltöm biztonságában. Olyan élethüen jelent meg az élmény, hogy egyszer csak ott volt a lány. Láttam a testét. Ugyanolyannak, mint akkor volt, és előredőlve, ruháját felhajtva nézett vissza rám. Mire vársz? – kérdezte azzal az örjitöen buja hangjával és én már ott is voltam mögötte, s amikor a minden erőmet kivevő aktus után a földrecsusztam, akkor láttam hogy egyedül vagyok. A láthatatlant hágtam meg, egy emlékként visszatérőt, akinek a testét nem éreztem de aki, – mert nagyon akartam megjelent – nekem, és hozzásegitett az örjitö kéjhez. Azt hittem csak álmodtam, de másnap újra próbára tettem magam. Előre nevettem, hogy egy vénülő ember, hogy is juthatna két nap egymás után kielégüléshez, amikor rég volt már az utolsó igazi farkalása. Kutatni kezdtem az emlékeimben és egyszer csak ott volt mellettem anyám. Olyan fiatalon és szépen, mint amikor meghalt. Leült az ágyam szélére és puha kezével simogatni kezdte a testem. AZT sem hagyta ki, mint kisgyermek koromban sem, hiszen szilárdan hitte: a fegyvert sosem lehet elég korán edzeni kezdeni, hogy amikor szükség lesz rá, olyan legyen akár az acél, és ö tanított az önkielégítésre is, de nem szóval, hanem gyakorlatban vezetett rá, hogy amit ö csinál, és ami nekem jó, ahhoz nyugodt lélekkel folyamodhatok, nem esem bűnbe, sőt egyszer hasznát is vehetem. Ahogy a bársonyosan sima, könnyű kezek simogatták, kiszolgált, csorba fegyverem, újra acélossá vált, és az történt, ami kiskölyök koromban nem egyszer, végigvonaglott testemen a semmihez nem fogható kéj. Csak pillanatokra pilledtem el, aztán át akartam kapni gyönyörü anyám nyakát, hogy öleljem, csókoljam a korán elveszített szeretet, biztonság, gyengédség újra látott megtestesítőjét, de a levegőt markoltam. Anyám teste nem volt sehol, és ha nem bizsergett volna még oly sokáig az ágyékom, nem éreztem volna diadalmas férfinak magam, azt is hihettem volna, hogy képzelgek, időskori elmebebaj tünetei kezdenek elhatalmasodni rajtam. De a gyönyör virága ott maradt, hasznavehetetlennek vélt férfiasságomon és alig vártam a másnapot, hogy újra felidézhessek valakit, aki valamikor gyönyörűséget adott nekem.

Azt, hogy képes vagyok megidézni, hovatovább felidézni a legszebb és legemlékezetesebb orgazmusaimat, ujra átélve a kéjt és boldogítva azt, aki boldogítani akar, egy barátom hülyéskedése hozta ki belőlem. Orvos és mivel én sosem hittem a hipnotizálásba, mondván hogy ahhoz két ember kell, és én oroszlán jegyben születtem vagyis nem egy könnyen lehetne gondolatilag korlátozni: fogadtunk. Megígérte, hogy nem kérdez semmit, csak néhány utasítást ad, mégis emlékezetes marad számomra a dolog. Hallottam minden szavát, ellazultam, nem aludtam, hiszen álmában az ember nem restelkedik, hogy olyasmit él át – tanú előtt – , amire még egyedül is szégyenletes visszagondolni. Most gondold végig melyik volt a legjobb szeretőd, akkor is, ha csak egyszer voltál vele, és éld át újra. Meglátod sikerül. Sikerült, olyannyira, hogy amikor barátom jó pár perc múlva felébresztett, – állította hogy közben sokáig magamra hagyott mert sosem szerette ellesni a mások legintimebb perceit – nem azt kérdezte: igazam volt, hanem azt mondta: ott a fürdőszoba, hozd rendbe magad. Őrületes élmény volt. Nakokig kábán járkáltam és nem nevetett ki, mikor megkértem: tanítson meg az önhipnózisra, vagyis hogy egyedül élhessem át, azt aminek ö – akár végig is – tanúja lehetett. Az ember sokszor van egyedül. Átélték már, hogy ha éppen nincs nőnk az istennek sem akad, pedig már robbanásig feszitö a férfivágy, de ha foglaltak vagyunk, körüldonganak bennünket, mint a döglegyek, és ember legyen a talpán, aki hűséges tud maradni. Azóta persze megnősültem, és a házasságunk olyan mint általában a legtöbb. Eleinte naponta, aztán másnaponként, ma már – jó ha – hetenként egyszer szeretkezünk, de mit tegyek, ha néha olyan fáradtan érek haza: ahhoz sincs erőm, hogy… de hisz ismerik ezt az érzést, legalábbis akik házasok… Olyankor azt mondom: meg kell oldanom egy munkát reggelre és a dolgozószobában nyúlok el a heverőn. Ott sosem zavarnak, de ha mégis, nem látszik rajtam semmi: csak szakértő tudná, hogy éppen Alfában vagyok, csak az arcom simul ki, mintha valami jó tündér bársonyos ujjai törölnék le róla a fáradtságot. Fura dolog, de egy olyan önmagamon könnyit álmodozás után, annyira vágyom egy hús – vér asszony után, hogy legtöbbször felébresztem a feleségem, vagy ha ébren van ugy esem neki, mint aki éppen aznap vezette oltár elé. Ha mindkettőnknek jó ez az állapot, mi bűn lehetne abban, hogy a múltammal szeretkezem és felidézek mindent ami jólesett. Persze ezt csak az teheti meg, aki átélte a dolgokat, vagy akinek jó képzelőereje van, mert ábrándozni lehet meg nem történt dolgokról, de amikor az ember újra végigéli azt ami akkor is elandalította, megőrjítette, eszét vette, az maga a csoda. Ne restelljék kipróbálni uraim!

A napokban szántam rá magam, hogy egy szégyenletes kapcsolatot újraéljek. Még magam előtt is mindig restelltem, hogy l6 éves koromban elkapott egy tanár. Mire észhez tértem, vagyis fura előadásából – amelyet egy különórán adott elő – kilógott a lóláb, már késő volt. Simogató ujjai meztelen karomra tapadtak, bebújva a rövid ingujj alá, aztán forró lehelete arcomba csapott, és – mert túl gyáva voltam ahhoz, hogy ellenkezzek, – csakhamar ugy, ahogy soha lánnyal nem merészkedtem volna csatát nyitni, és mert nem akart ajtóstól rohanni a házba, vagyis – és ezt külön becsülöm az egyneműek szerelmében – előbb adni akart, boldogítani, aztán várta hogy mit nyújt a partner, vagyis levette rólam a ruhát, végigcsókolt, többször megfordítva a szőnyegen, vacogó testemet és amikor már látta, hogy pillanatokon belül végem lesz, buja ajka… Te jó ég! Mióta nyomaszt már ez az emlék, és nem fogják elhinni, ahogy újra végigéltem, a gerincem is belefájdult a kéjbe. Szerencsére nem rohantam el otthonról, hogy egy megfelelő klubban férfi után nézzek, inkább a feleségemhez osontam be, és mert éppen hason fekve aludt, nem engedtem, hogy megforduljon és szétvesse a lábát hanyatt, ahogy szokta, őrületes gyönyörűségben volt részem. Neki is, mert attól kezdve, kéjes nyögdécselés után, gyakran fordult a hasára, miután jóéjszakát puszit váltottunk. Lám egy emlék, ami nem igazán dicsekvésre méltó, és még segíthet is az emberen, ha képes legyűrni az irtózatot, és van benne annyi mersz, hogy újra átélje amit – amíg csak él – restell. Azóta gyakran hagyom magam szeretni annak a tanárnak, önhipnózisban, és ha tudná szegény – habár már biztosan porlad valahol – hogy a próbálkozás csak neki volt sikertelen, számomra nagyon sok gyönyörűséget nyújt.

Ha jártak már nyilvános házban tudják: rendelni kell, mint az étteremben, és – ahol szigorú a madám – fizetni előre, ott nincs repeta, vagy ha mégis, utólag illő bemondani. Amikor betöltöttem a tizennyolcat, apám ugy gondolta, jobb ha profi nők vezetnek be az élet igazi értelmében, legalább lesz viszonyítási alapom, és elvitt egy olyan intézménybe. Megrendelt számomra mindent, ami neki jólesett, és szerencsémre olyan lányt kaptam, aki – fiatal kora ellenére, – vagy éppen mert nem robotnak érezte a vendég kielégítését, hanem örömét is lelte benne: csodát tett. Micsoda éjszaka volt, és mennyit profitálok belőle ma, amikor előre megfontolt szándékkal visszaidézem a régtörténteket. Az tetszett benne legjobban, hogy nem kapkodta el. Amikor látta, hogy nem sokáig bírnám, kolléganőivel ellentétben, ö próbálta elterelni a figyelmem a végkifejletről, más testrészemre tért rá, és kézzel, ajakkal, de mindenképpen vágycsendesitö mesterkedéssel lehűtött, hogy ne kelljen várni ujabb feltöltődésre, egy menetben élvezhessem a ll6 figurából legalább a legalapvetőbbeket. Mert létezik annyi, legalábbis a szex bölcsek szerint, de aki csupán a kályhától tud elindulni, vagy kifog egy frigid nőt, akit alig lehet rávenni a dologra, hogy hagyd magad, könnyebben szabadulsz, az nem igen ismerhet meg több módozatot, mint a misszionárius figurát, vagyis azt, ahogy a legtöbb házaspár élete végéig egymásra fanyalodik. A próbálkozó kedvűek azonban – ha nem köti őket álszemérem – csodálatos dolgokra jöhetnek rá, jelesen arra, mennyiféleképpen passzol egyik ember a másikhoz, vagy másikba, mi minden okozhat a párunknak gyönyörűséget, amiben mi magunk is örömünket leljük. A feleségem kicsit meglepődött, amikor odatérdeltem az arca mellé az ágyban egy ilyen önszeánsz után, és a mély alvástól cserepes ajkaival nagy nehezen megértettem, hogy mire vár, előtte az amitől eddig csak másként várt valamit. Vette a lapot. Állítólag a mai lányok, már csitriként elkezdik a franciázást, mert nem akarják elszalasztani a fiújukat; attól nem esnek teherbe, betegséget sem igen kaphatnak, és a srácok nagyon szeretik. Sajnos mihelyt valaki nagyon beléjük habarodik és elveszi őket, azt is letagadják, hogy valaha olyasmire vetemedtek, pedig ha tudnák: legalább olyan praktikus az a figura a házasságban, mint a partner megtartás folyamatában volt. Csodálatos érzés, aki próbálta tudja, aki nem, az ne haljon meg anélkül, hogy egyszer ne csodálja meg a mohó női ajkakat, amint éppen öt boldogítják. Az sem baj, ha félre kell lépniük érte. Ha a csalás szemszögéből néznénk a kíváncsiságot, akkor minden újat kóstoló gurmant el lehetne ítélni, mivel anyja konyhájának csodáiról áradozik, mégis be – betér egy kínai vendéglőbe, megkóstolni valami tengeri herkenytüt, vagy netán azt, amit a feleségétől is bármikor megkaphat, de ahány ház, annyi szokás. Szerintem a házastársi hűtlenség hamarosan átértékelődik, mert az élet még jobban felgyorsul, és ha az embernek a város egyik végén már nagyon kell pisilnie, nem kívánja tőle senki hogy kibírja a megszokott vizeldéjéig, különösen ha ugy gyorsabban is megy a dolog, és a járt úthoz még el is kell érni, kinek – kinek a beidegződött szokásával. Vannak házaspárok, akik egymásnak esnek, mert már mind a kettőnek lelkifurdalása van a kihagyás miatt, és szótlanul, mint egy – kötelességből – túlteszik magukat a dolgon. Vannak akik ha érzik, hogy túl messze kerültek egymástól szexuálisan, és házastársi kapcsolatuk lazul, – a valamikori örök szerelmet válság fenyegeti, csinálnak egy gyereket, kapocsnak, holott ahogy a jó gazda előkészíti a földet mielőtt reménytkeltö magot vet bele, nekik is a kapcsolatukat kellene helyrerázni, vagy kölcsönösségben megállapodni, lemondva a sírig tartó hűségről de szigorúan tartva magukat a feltétel nélküli őszinteséghez, vagyis: ha a házastárs kíváncsi rá: vétett-e aznap ellene, ugy mondhassák el, mintha egy véletlen baráti találkozásról számolnának be. A jó értelemben vett féltékenység mindig feltámad, ha az ember azt hallja, hogy akit ö magáénak érez, akit birtokol, azt egy idegen hím meghágta és a cédának még jól is esett, vagyis ugy mesél róla, mint a pákosztos macska, szája szélét nyalogatva. Nem okosabb, ha ugy vesz elégtételt, akit egy numerával megkurtítottak, hogy elismételtet mindent, gyakorlatban is? Minek egymás torkának esni, és főleg elválni? A második házasság sem lesz jobb, mert vagy tanul az ember az elsőben tanúsított keményfejűségéből és a másodikban papucs lesz, vagy az új felesége szolgalelkű, esetleg, ha egyik sem jön össze, a második szövetség épp ugy halálra ítélt, mint az első. Mégsem vagyok házasságellenes, csak reformot sürgetek, a legintimebb területen, ami kizárólag két ember dolga, de azoknak inkább kötelessége kellene legyen, mintsem lehetősége, mert a levest utána lehet sózni, ízesíteni, változtatni a menün nem nagy dolog, de be kell látnunk, hogy semmit nem adnak viszonzás nélkül, vagy ha igen, abban csak az uralkodási gőgtől dölyfös férfiak és nők lelhetik örömüket. Leigázni valakit lehet öröm egy szexuálisan eltévelyedettnek, de belesimulni – egy vággyal teli – ölelésbe, rátenni néhány lapáttal az addigi élményekre: az a jövő útja, vagy az őszinte kapcsolat, netán nyitott házasság. Válasszanak. Én hü maradok, vagyis csak gondolatban csalok, de akkor oltárian élvezem, és a koronát is feltehetem az álélményre, ha megemberelem magam, vagyis szeretem annyira a feleségem, hogy meg akarom osztani vele azt, ami nekem gondolatban jó volt. A felkorbácsolt vágy nem csitul azonnal, de ha valami lázba hoz, és a levezetést jelentő megoldást ott van a közelben, nem is szólva arról, hogy miközben a rég unt feleséggel szeretkezünk, gondolhatunk – hipnózis nélkül is – egy olyan legénykori, vagy félrelépési partnerünkre, akitől végigszalad a jólesően borzongató hideg a hátunkon, és van elég mersz bennünk, hogy ugyanazt nyújtsuk a nejünknek, amit attól kaptunk. Egy jó tanács – idős korban az emlékezés is nehezen megy, de aki időben gondol rá: naplót vezethet, mert olvasni – akár nagyítóval is – tovább képes.