Az oroszlánról már gyermekkoromban tudtam, hogy az állatok királya, később azt, hogy aki oroszlán jegyben született, az mindent elér, amit akar, hogy volt uralkodó akit Oroszlánszívű Richardnak hívtak. Megilletődve álltam az állatkertben a mindig lustálkodó bozontos sörényű hímek előtt, miközben tudtam: akad állat, amely szembe mer szállni velük, vagyis nem is annyira erősek és félelmetesek, hogy az elefánt elöl, behúzott farokkal el ne iszkoljanak. Talán nem is az erejük, inkább az esélyfelmérő képességük tette őket az állatok királyává. Az oroszlán jegyben születettekre sem illik mindenben az állat jelleme, mert – amíg az oroszlán nem nagyon töri magát – addig ök. kimeríthetetlen akarással tenni vágyással, örökmozgóként élnek, és nem véletlenül érnek el sikereket. Tizenöt éves voltam, amikor elcsábított egy lány, aki zoológusnak készült, tehát otthon volt az állattanban és amikor erőm teljében Bucsut vettem tőle, aki mozdulni sem tudott a fáradtságtól, azt suttogta: olyan vagy akár egy oroszlán. A becéző jelző sosem magyarázható, én is ugy vettem, hogy nincs jelentősége, hisz nem vadultam be, nagyon is gyengéden tettem amit kért, vagy amire rávezetett, és olyan szemetcsipö szagom sincs, mint egy ragadozónak mert egy sportoló korán hozzászokik teste tisztántartásához. Neki voltak tapasztalatai és nem véletlenül ragasztotta rám, a – később többször megkapott, – és végre meg is értett – jelzőt, mert rájöttem – az a biológusnő a férfivágyamat méltatva nevezett oroszlánnak.

Vannak fiuk, akik már kölyökkorukban nem tudják kikerülni a fütyijüket, folyton ott van a kezük ahol nem kéne, később a szemük is a lányok izgalmas testrészeit pásztázza, de én csendesen cseperedtem, és ha l5 éves koromban nem csábit el az a Huszon túl lévő lány, akkor akár papnak is mehettem volna, mert azonkívül hogy éjszakai magömlésre ébredtem, ami inkább undorit ott, mint jó érzéssel töltött volna el, oda se rántottam a potencia kérdéseire. Pedig az öltözőkben másról sem beszéltek a fiuk, mint arról, melyik lány kapható le a tíz körméről, ki elöl nem lehet kitérni, kire érdemes ráhajtani és – felerészben sem igaz történetekkel dicsekedtek, amit legtöbbjük csak könyvből olvashatott. Ha valaki l5 éves koromban azt mondja, hogy egyszer majd nekem is mindenről AZ jut az eszembe, kinevetem. Aztán hirtelen feltámadt a testem, akár a tenger, amikor szél korbácsolja. Szerencsére nem kellett koslatnom a lányok után, csak bevárni, hogy utóljérjenek, mert szívesen futottak utánam, legalábbis a tüzesebbje, hiszen – akár háromszor is képes voltam keményen helytállva, elgyengíteni őket. Eleinte csak képes voltam, később azonban olyan erős kényszerit hatással tört rám a vágy, hogy komoly gondot okozott, a leheti vad előteremtése. Kézi vezérléssel nem ment a dolog, mert attól csak csömört éreztem, és, mint a gurman, aki csak az igazán jót becsüli, újra ott motoszkált bennem az inger. Azt mondják aki dicsekszik attól el kell venni. Én nem mertem sem dicsekedni, sem panaszkodni, mert bolond az a fickó aki az ellen ágáll, hogy több ereje van mint kéne. Ha másnak nem is mondtam el, de céltudatosan keresgéltem a könyvtárban és beleolvastam minden szakkönyvbe, amely a szexualitásról szólt. Így jöttem rá a titok nyitjára: az oroszlán egész életét orgazmusban éli le, hiszen köztudott, hogy csak évente egyszer van oroszlánáldás, de minden oroszláni nemzése a hím számára 3. Ono párosodást jelent. Elképesztő szám még akkor is, ha a vadonban élnek, és egy hímhez több nőstény tartozik akik mindig alávetik magukat uruk kívánságának. Kezdett érdekelni: mi a helyzet velünk emberekkel, mi a sok és mi a kevés. Kikutattam: – átlagosan –  l.ooo

1. 500 egyesülés jut egy születésre, ami nem azt jelenti, hogy akinek tíz gyereke van az tizenötezerszer próbálkozott, sem azt hogy évente ezerötszázszor közösült, mert a gyermekáldás nem évenként következik be. Ám azt sem, hogy akinek egy utóda sincs, az fatökű. A számok csak kapaszkodót jelentenek, a statisztikához, születések száma osztva a férfiaktól – közvélemény kutatás útján szerzett – vagy igaz, vagy nem – adatokkal amik lehetnek nagyképű számok, de eltitkoltak is, hiszen a szüzességi fogadalomban élők sem élnek mindig önmegtartóztatásban. Persze magyarázatot is találtam a két adatra: az oroszlán azért párosodik – szinte a nap bármelyik szakában, és több nősténnyel, – vagyis legalább nyolc – tízszer, hogy a benne feszülő agressziót levezesse, és talán ugyanez az ösztön készteti a nőstényeket arra, hogy hagyják magukat, hogy a hím rendelkezésére álljanak. De mi teszi vonzóvá az ember számára a szeretkezést? A másik nem titokzatossága, később a párkapcsolat erősítése, mivel a – nagyszámok törvénye szerint – az ember páros lény: ellentétben velem, aki szelíd voltam, akár egy bárány, és legjobban szerettem egyedül lenni, mert a kapcsolat már nyűg, nem lehet beosztani az időt, tervezni, azt tenni amihez kedvem van. A legtöbb magányos ember egoista és azért marad egyedül, mert a kényelmét félti, de ha mégis párt választ, csak olyat, aki behódol neki, mindenben aláveti magát az óhajainak, vagyis talál egy szolgalelkű nőt, aki csak önfeláldozó módon képes szeretni. Mielőtt valaki irigyelni kezdene a fickósságom miatt, hadd mondom el, hogy nem mindig jött össze az ingyen menet, és a szükség nagy Ur, vagyis, ha hirtelen tört rám a vágy, már l8 – 2o évesen is fizettem a kielégülésért, állandó vendég lettem a hivatásosoknál. – Mi van? Csalódtál? Rászedtek? Bosszút akarsz állni? – kérdezte a legtöbb kurvika. Aki végignézett rajtam nem igen hitte el, hogy fizetőpiacon kelljen beszereznem a nöszükségletetemet. Persze a felületes szemlélő csak a szemrevaló külalakomat látta, a bennem feszülő, minden értelmes gondolatot elnyomó vágyat nem, és mikor nem akad horogra egyetlen, – méreten aluli – nő sem? Ha nagyon kellene! Amikor egy van, akadna több is, de ha kellene nehezen talál az ember. Megfigyelhették már hogy – ha kutya sem áll egy utcai árus előtt, de valaki megtorpan, máris leragadnak a többiek és kész a csődület. Lélektan, amit sosem lehet megfejteni és mindig tartogat meglepetéseket. Ezt már a szexológustól tudom, akihez végülis elkényszerültem, és akinek ki mertem önteni a szívemet. A seregnél, börtönben férfiösszezártságot jelentő helyzetekben adnak vágycsillapító szereket, amelyek a természetes mértékű, gerjedelemre hatásosak is, de az olyan kielégíthetetlen potenciára, mint az enyém?! Szedtem bromkészitményeket de csak bamba lettem tőlük, alvajáró: a vágy nem csendesült bennem – Van nekem egy paciensem! – kezdte a doktor. – Persze, csak mint jövendő kollégának merek ilyesmivel előhozakodni, de mert a panasza hasonló a magáéhoz és nőnemű, mi lenne, ha összeismerkedne vele?! – Milyen? – kérdeztem, de felesleges volt, mert akkor már annyira vágytam a nyugalomra, vagyis az örökös hajtóvadászat megszűnésére, hogy egy bűzi boszorka is megtette volna, ha bérletet válthatok rá. – Gyönyörű! – mondta az orvos. – Ö az egyetlen akivel alig tudom betartani a három lépés távolságot, és még az is szítja a vágyamat hogy ö támad le, adja magát, de hogyan?! Két kézzel kaptam az ajánlaton, annál is inkább, mert izgatott a: de hogyan?! Szinte hihetetlen de addig nekem csak a mennyiség, a vágyam kiélése, és nem az egyesülés milyensége számított, különben sem volt szükségem előjátékra, de utóetyepetyére sem. Mihelyt megkönnyebbültem, kitisztult az agyam és mentem dolgom után. Időre érkeztem a dokihoz. Azt mondta várjak, majd kiszól. Husz percet vártam. Mint később megtudtam: mielőtt átadta nekem az izgalmas lányt, előbb hagyta magát, annál is inkább, mert csak a dupla orgazmus után mert előhozakodni a hírrel: talált neki egy megfelelő partnert! Bemutatott bennünket egymásnak. Valóban csodálatosan szép volt. Ártatlan tekintettel, amelynek tüze pillanatok alatt húsbavágóan izgalmassá tudott lobbanni, érzéki szájjal, amely kevesebbet szólt mint amennyire reszketett a vágytól, de nem azért, mert beszűkült agyú, buta tyúk volt: csak lényegretörö. – Nekem el kell mennem, de várok egy telefont, megkérhetném, hogy vegyék át az üzenetet, és – ha elmennek, csapják be az ajtót? Ma már nem jövök vissza! – mondta jótevőnk, és elment. Mindketten tudtuk mi a helyzet, hiszen a telefon ki volt húzva, és ahogy nekem; neki is megmondta, mi célból hozott össze bennünket. Mint az örült, aki rájön, hogy kinyílt a kényszerzubbony madzagja, ugy rángattuk le magunkról a ruhát és estünk egymásnak, a legcélravezetőbb pózban, teljes erőbevetéssel. Akkor éreztem először mi az, amikor egy nőt ugyanaz a feszit vágy, az érzelem nélküli, kizárólag a túlfűtött vágyra támaszkodó szexuális erő hajt, mint engem. Szép nőt még az impotens is képes megdugni, de én a varangy rútságúval is beértem volna néha. A gyönyörű asszonyi test: lucullusi lakomának számított. Nem öltöztünk fel, csak feküdtünk egymás mellett, mint aki tudja: ha nincs meg a napi 2 – 3 numera, nem megy a munka, nem fog az agy és abban bíztunk, hogy egyvégtében lezavarhatjuk a napi penzumunkat, és holnapig mienk a világ. Nem sokáig kellett várnom a következő felvértezésre, annál is inkább, mert ö alig pár perc múlva kezelésbe vett. Máskor is csókolt már végig nő, vetett be mindent, a célratörőbbje, de az ö ujjainak érintése borzongatóan jóleső érzés volt. Valami megmozdult bennem, amit addig sosem éreztem, mert nem kötődtem egyetlen partnerem hoz sem másként, csak testileg. Értette a módját, hogy lázba hozzon egy férfit, és amit művelt, egy hivatásosnak is becsületére vált volna, de tudtam: ö nem árulni, hanem kielégíttetni akarja magát, vagyis egy csónakban evezett velem. Éjfél körül csaptuk be a rendelő ajtaját, addig hatszor elégültem ki, ö ha lehet kétszer annyiszor, vagyis mindketten légiesen könnyűnek, és eufórikusan boldognak éreztük magunkat. – Férjnél vagy, – kérdeztem. – Kétszer elváltam! Ki maradna meg egy ilyen nagy étvágyú nő mellett? – kérdezett vissza. Első éves egyetemista voltam, nagykorú, de anyagilag még nem partiképes. Ö huszonnégy múlt, és házasságaival csak szerzett az addig meglévő vagyonához, vagyis volt mit a tejbe apritrania. A helyzet adódott: leg kényelmes megoldás, ha feleségül veszem, ha ott tudjuk egymást magunk mellett, vagyis – akár már reggel túltehetjük magunkat az aznapi feszit vágyon, és kellemes órák elé nézünk. Bármikor kéznél lehetünk, de ha jól időzítjük a dolgokat, éjszaka kiélhetjük minden ingerünket. Sosem hittem hogy a vágyamat még fokozni is lehet. Ö sem, hogy az övét, de lehetett. Nem is fokozni, inkább mélyebb tartalommal megtölteni, elhúzni, odafigyelni rá, élvezni a beteljesülést, nem olyan ocsmány módon jött el a megkönnyebbülés, mint amikor az ember túleszi magát és könnyit a gyomrán. Egy hét múlva a feleségem volt, de addig is hozzá költöztem és mire kimondtuk az igent: mindketten ugy éreztük, rátaláltunk az igazira – akivel képesek leszünk létünk utolsó napjáig égni, vágyni, sírni az élvezettől, vagyis teljes életet élni. Sokszor támad furcsa módon a szerelem, de olyan kényszerpályán, és annyira mindent elsöprő orkánszerűséggel, mint a mienk: az égiek ritka adománya. Kezdtem méltó lenni az első szere töm jelzőjére: oroszlánként, vadul öleltem, mert ö sem CSAK hagyta magát, hanem szívének minden szerelmét beleadta, mindig égni akart, lobogni a karjaimban, és én kedvem leltem benne, ha szíthattam a tüzet. Volt, hogy zokogtunk a kéj csúcsán, előfordult, hogy gerleként kacagtuk végig – az egyre elnyúló orgazmust, de hogy nem akadt nálunk boldogabb emberpár a földön az biztos. Felszabadult egy csomó időnk, amit addig zsákmányszerzésre, kellett fordítanunk, és nem tudtunk betelni egymással. Aki igazán szeret, az örül, ha a másikat boldognak látja, és az valóban csodálatos dolog is, ám – mivel egy cipőben jártunk, mi voltunk az egyetlen házaspár, akik nem éltek testi hűségben, és emiatt sosem volt harag. Előfordult, hogy üzleti útra mentem, és ahogy aludni nem lehet előre, a vágyat sem tudtuk lakat alá zárni, vagy ö utazott el a szüleihez és ott érezte szükségét a pótölelésnek, de mindig elmondtunk egymásnak mindent, mert nincs annál megalázóbb, mint mikor mástól tudjuk meg, hogy – akit imádunk vétett ellenünk, vagy fordítva. Nálunk persze nem ugyanazt jelentette a félrelépés, mint egy normális házaspárnál, inkább valami olyasmit, mint mikor az ember nem bírja ki a megszokott vendéglőjéig, és máshol kap be valamit, hogy éhét csillapítsa. Mire megkaptam a diplomát, jöhetett a gyerek, mert mindketten arra gondoltunk, hátha a szülés, az anyaság, az apaság érzése, csendesíti a bennünk dúló olthatatlan vágyat. Tévedtünk. Terhesen még éhesebb vágyú lett, és – akkor vettem észre, milyen vérlázítóan izgalmas lehet egy megtermékenyült nő. Olyan, mint az illatos, mézédessé érett gyümölcsét kínáló fa. Hat gyermekünk lett, és nemcsak azért mert imádtuk az áldott állapot hónapjait, hanem mert könnyen szült, csodálatos anya volt, és egymáson kívül, csak a gyermekeinkért rajongtunk. A szülőszobában ott voltam, de minden vizsgálaton nem lehettem jelen, és az én drágám mosolyogva számolt be róla: hogy húzta néha, magára a nőgyógyászát, mert ugy érezte: elvetél a vizsgálóasztalon, ha nem elégi tik ki. Ritka madár az olyan ember mint mi vagyunk és még ritkábban talál egymásra. Végzett orvosként már tudtam: kóros elmeállapotnak tartja a tudomány, de azért nem riasztott a dolog, mert tudom, az emberi agy a legtitokzatosabb valami még ma is, és senki nem képes egyértelmű magyarázatot adni mindenre. Nem ártana, ha – mielőtt két ember házasságot köt – felmérnék saját képességeiket, és nemcsak az egzisztenciális helyzetet néznék, nemcsak a másik külalakjára adnának, kedvességét becsülnék, mielőtt határoznak, hanem azt is, hogy szexuálisan illenek-e egymáshoz. Kevesebb lenne a válás. Hatvan éves vagyok. Egyelőre semmi baj. Még remekül tartom az oroszlán kondit, vagyis a napi két három gerjedelmet, de ha egyszer eldugul a csap, és megszűnik az istenáldás, vagy verés, akkor sem esem kétségbe: Ö hatvanon felül is olyan, hogy bármikor kaphat fiatal fiukat, és én lennék az utolsó aki bűnként rónám fel, hogy hódit. Persze ez fordítva is igaz, de ma még jól mennek a dolgok. Kapcsolatunkról naplót írok. Nem mindennapi publikáció lesz, ha közreadom. Ám, amíg az ember nem tudja a mese végét, nehéz elkezdeni a sztorit. Szerencsénk volt a szexológusunkkal. Elgondolni is rémes: hova vezetett volna a kangörcstől űzött férfi és az orgazmusra örökké éhes nő elkeseredett próbálkozása?! Belőle kurva lett volna, én agyalágyult, mert a szexuális vágy ott támad, ahol fészkel az agy, és nem az ágyék táján. De miért kellene betegségnek venni, csillapítani, miért ne hagyhatnánk szabad folyást a vágynak, amíg normális mederben tartható, amíg nem sodor bajba, nem kényszerit nemi erőszakra? A szó pontos értelmében, akár abberáltnak is nevezhetnénk magunkat, de kézben tudtuk tartani a dolgokat, vagyis – látszólag – ugy éltünk mint más. A gyerekeink nem örökölték a fura átkot, vagy áldást, de akár túlfűtött az ember, akár impotens: zsák a foltját meglelheti, csak keresni kell!