- Uraim, azt hiszem senki nem dicsekedhet közülünk azzal, hogy beleszületett a jómódba, valahogy mindnyájan elkezdtük, és még akkor is hordtunk ki tejet, vagy újságot, ha szüleink anyagi helyzete ezt nem tette volna szükségessé. A gyerekkorban elkezdett munkát virtusnak tekintettük, de sajnos én rá is szorultam a korai pénzkeresésre. Lassan araszoltam előre az érvényesülés útján Még huszonhat éves koromban is csak ügynök voltam, de egyre jobban bedolgoztam magam a szakmába. Volt egy körzetem és porszívóval házaltam, ami akkoriban nem volt még mindennapos háztartási eszköz vagy legalábbis nem engedhette meg magának akárki. Van a vigécségben rossz is, jó is. Jó, hogy az ember sokat kereshet, ha van hozzá képe és bírja mosollyal, dumával és rossz, hogy gyakran meg kell alkudnia a körülményekkel, vagyis döntenie kell: eladja magát is a portékával, vagy ugrik a kuncsaft. Az ajándékozás széles skálán mozgott, de csak önmagamat adhattam, vagy így vagy ugy. A vevőköröm, vagyis akiket meggyőzhettem legfőképpen asszonyokból tevődött össze, és néha megtette a magáét egy – két jól irányzott bók is, de akadtak akiknek több kellett, és ha már úgyis kéznél volt egy életerős fiatalember, akinek az anyagi sikere tőlük függött, miért ne köthették volna össze a kellemest a hasznossal?! Csak az isten a megmondhatója, hány kellemes ölelést köszönhetek a porszívóknak, és hány olyat, amit a hátam közepe sem kívánt volna. De amikor az ember már a nyolcadik helyről jön ki üres kézzel, és lassan indul vissza a vonata, vagy másnap egy másik városban kellene terv szerint szerencsét próbálnia, nem sok választási lehetősége van, gyorsan kell döntenie. Elég jóképű fickó voltam és hál istennek bírtam erővel, mert annyi haszna volt a kényszer kapcsolatoknak, hogy előtte, vagy utána igencsak jóllakattak, étellel is.

Akkoriban annyira tisztán láttam, vagy ugy is mondhatnám sötéten láttam a nőket, azazhogy a bennük lakó kiismerhetetlenséget hogy azt mondtam, sosem nősülök meg, mert nem született még olyan Adonisz akit ezek a vámpírok, kéjre leső, örök nemi éhségben szenvedő szerzetek el ne hagynának, legalább egy kis időre, csakhogy megbizonyosodhassanak róla, a másik jobban csinálja. Senkitől nem várhattam fejmosást, nem volt komoly kapcsolatom, így nyugodtan kiszolgálhattam a vevők legszélsőségesebb kívánságait is, ha gyomrom és vágyam volt hozzá. Talán ennek köszönhetem, hogy elég jól kerestem. Irigykedtek is rám az ügynöktárcsaim. Csak tudnánk hogy csinálod, mondták ha elszámolás után megittunk egy italt. Te képes volnál hűtőszekrényt eladni az Északi sarkon, vagy beállítani egy farmerhez, akinek egy tehene van és eladni neki két fejőgépet ugy, hogy az első részlet fejében elhozod a tehenét. Mókának persze minden jó volt, de nem dicsekedhettem azzal, hogy a simulékonyságom, a nagy hajtásom nem véletlen, hanem igencsak tervszerű. Ugy gondoltam, ha még egy – két évet rászánok a házalásra – alapíthatok egy céget, megszerezhetem valamelyik termék árusítási jogát és a magam ura leszek, nekem lesznek ügynökeim, akikkel én sosem beszélek majd olyan pimasz hangon mint az én kiskirályaim velem. De hát azért fizették őket, és hogy mennyire szükség volt az önbizalom felkeltésére, a sárga földig letolásra, kinek mi dukált, azt később magam is megtapasztalhattam. Vannak emberek, akik hamar elveszítik a reményüket, nem bíznak magukban, képtelenségnek tartják azt, aminek, – ha jó rabszolga hajcsárra akadnak, – pár hónap múlva mesterei lesznek. Szóval már az utolsó heteket tapostam, szinte nosztalgiázva csengettem végig a házakat, amikor még mindig nem csordult ki a türelem poharam, ha már színig tele volt is. Sokan mondják, hogy a vigéckedéshez vastag pofabör kell, és elismerem, így igaz. Aki nem született, vagy betanult piaci légy, annak nem sok babér terem azon a pályán. Képzeljék el, mikor egy – hátam közepe sem kívánta – nő magáévá tesz, mert ugy néz ki, hogy utána nyélbe üthetjük az üzletet is. A manőverben semmi örömöm nincs, sőt egyre az jár a fejemben közben: atyavilág, nem írtam rá a cipőm talpára a nevemet, és ha elveszek benne, azt sem tudják ki voltam! Aztán végre betelik velem, magamhoz térek, rendbe szedem a ruhámat és nyúlnék a megrendelőfüzetért, amikor azt mondja: még gondolkozom rajta. Tudod szivi a férjem nagyon féltékeny. Ha veszek valamit, mindig azzal gyanusit: biztosan azért tudott rászedni a házaló, mert hagytam, hogy kikezdjen velem.

De nemcsak ilyen eseteim voltak. Az utolsó héten bementem egy takaros házba. Az ajtót egy tizenkét év körüli kislány nyitotta ki és visszaszólt az anyjának, hogy valaki keresi, azzal ment is ki. A mama hamar előkerült, alig múlhatott harminc éves, és olyan igazi szolid asszony benyomását keltette. A lakás ragyogott a tisztaságtól, minden a helyén, na gondoltam itt sem zavarok sok vizet, vagyishogy kár a gőzért.

Természetesen egy jó ügynök sosem adja fel és különösen nem addig, amíg el nem mondta, töviről hegyire, mit árul, és miért az a világ legjobb terméke. Én is elsoroltam, kipróbáltam, bemutattam a mindig nálam lévő mintapéldányt, és csak amikor elfogyott minden dicséretem, néztem az asszonyra. Azt hiszem végig ugy figyelt, mint aki nagyon el van merülve saját gondolataiba, de azt láttam, hogy nem vagyok neki ellenszenves. Csak azt nem tudtam, mi okoz neki gondot, hogy rendeljen, vagy hogy kikezdjen velem. Az utóbbi feltételezést hamar elvetettem, mert nem olyannak nézett ki, annál meglepőbb volt, hogy leültetett, megkérdezte mit innék, vagy ettem-e már aznap, szóval kezdődött minden ugy mint máshol, csak ö sokkal nehezebben tért rá a tárgyra. Már jóllaktam, mire elmondta, hogy a kislánya csak este jön haza a férje három napra elutazott, vagyis ráér egy kicsit beszélgetni, és fellélegezni. Tudják hogy van: szó – szót követ és akár egynemű a két ember, akár nem, egy idő után ugyanoda lyukadnak ki, vagyis a szexhez. Vele azonban más volt a helyzet. Mondja, mi abban a jó? – kérdezte olyan ártatlan képpel, hogy amikor rácsodálkoztam, elpirult. – Mi a jó? Asszonyom magának nagy lánya van és nem tudja mi abban a jó? Akkor csakis a férjében lehet a hiba. Impotens? – Nem, vette védelmébe párját az asszony. Inkább vagyonis kanos. Ha nincs ínyemre a házasélet és elhúzom az időt, vagyis éjfél körül bújok mellé, amikor befejeztem az alibi vasalást, és ö már régen alszik, akkor is felébred, rám fordul, és egy perc alatt kész, vagyis kívánni kíván… – mondta egyre felszabadultabban. – Csak nem tudja kitartani az erejét!. – fejeztem be helyette én, aki mestere voltam a szeretkezés közbeni időhúzásnak. Hamar megtanultam, hogy a nő sokkal később jut el addig a pontig, ami bennünk már az első pillanatban megmozdulhat, és főleg látható is, és aki anélkül szerez örömet, hogy közben ne adjon, az nem is férfi, vagyis jó időbe telt mire elértem, hogy – ha kedvemre való partnerem volt – akár órákig is a tűzben tarthattam, a vasat, vissza tudtam fogni a vágyaimat, és képes voltam irányítani, sőt időzíteni a végkifejletet.

[rkey]

- És maga? – kérdezte az asszony ugy, hogy látszott rajta: lenne benne hajlandóság, hogy megtapasztalja, minden férfi olyan-e mint az ö ura. Akkoriban még nem nagyon volt divatban a lányoknál a házasság előtti szex, vagyis nem sok tapasztalata lehetett az asszonykának, hacsak nem szegte meg az íratlan és írott törvényeket. De ha így állnak a dolgok, majdnem biztos, hogy szűzen ment a házasságba, gondoltam, és mivel a jó cserkész ahol tud segít, azonnal felébredt bennem a jó szándék… is, és megfogtam a kezét. – Ha a férje előtte simogatná, csókolgatná, ellenére volna? Dehogy… eleinte, ugy értem még a mézeshetek alatt csinálta is, de utána már csak az volt neki a fontos, hogy ö lelohadjon. Ha látta rajtam, hogy duzzogok mert hoppon maradtam rám ugrott még egyszer, kétszer, háromszor. Akár két óra alatt is képes volt négy – ötször… – Bemutatni milyen szánandó férfi! – mondtam ki helyette, és láttam, hogy egyet gondoltunk. – Egy barátnőm, aki nemcsak a férjével éli világát azt mondta: csak egyszer csaljam meg az uramat, hogy megtudjam mi abban a jó, de hát ilyen helyen az ember nem tehet semmit büntetlenül – mondta, mire én azonnal rávágtam. – Kivéve ha egy messziről jött ügynökkel teszi, akiről úgyis mindenki azt hiszi, hogy csak a portékáját kínálja, amíg benn van a házban. Hamar közös nevezőre kerültünk, és ha még Önök láttak boldog asszonyt, hát ö az volt. Szinte átszellemült az arca, ahogy csókoltam, ahogy simogattam, valóban hibátlan testét, és próbáltam bevezetni a szeretkezés titkaiba. Olyan kedves, gömbölyű hasat, persze egyetlen deka felesleges háj nélkül, azóta sem láttam. Olyan volt, mint a legjobb aktszobroké, biztosan megfigyelték már. Szóval az a két óra amit a házban töltöttem nemcsak neki bizonyította be, mi abban a jó, amit addig nyűgnek érzett, hanem nekem is kellemes perceket szerezett. Természetesen az olyan hirtelen kapcsolat közben az ember nemcsak szépeket mond, és különösen nem olyankor, ha megkérik rá, hogy mintabemutatót tartson a szexből. Igyekeztem magyarázni: ilyenkor miért ezt, és miért ilyenkor, hogy mit tegyen a partner irányi tása érdekében, hogyan késleltesse, hogy adja magát, de mégse adja, szóval ahogy ürü tapasztalatomból tellett, alaposan kioktattam. – Atyavilág! – mondta amikor aláírta a megrendelést, ha elgondolom hogy miről maradtam le eddig, és ha maga nincs, akár meg is vénülhettem volna ugy, hogy megtudjam: mi ebben a csodálatos, semmihez nem hasonlító, boldogító kéjben a jó! Minden tanácsát megfogadom, és amennyire tőlem telik elérem, hogy a párom ne azért járkálhasson olyan peckesen előttem, mert szerinte remek férfi, hanem – legalábbis valamelyest – nekem is az legyen a véleményem róla. Talán még nem késő, hogy változtassak a dolgon. Megcsókoltam a kezét, azt a kedves, boldogságtól kipirult arcát, és azzal a kellemes tudattal hagytam ott, hogy megint tettem valakivel valami jót.

Aztán megalapítottam a cégemet, és egyre többen dolgoztak nekem. Az évek szálltak. Harminckét éves lettem, mire mélyebben elgondolkoztam azon, hogy ideje volna megházasodni. Ha valaki, hát én kitombolhattam magam, már csak a foglalkozásomból adódóan is, miért várnám meg, amíg nekem kell fizetni a szexért, vagy képtelen leszek rá, hogy családot alapítsak. Kezdtem kritikus szemmel szétnézni a lányok, vagy nők között, de nem sok eredménnyel. Megfigyelték már, hogy ha az ember nagyon akar egy partnert, nem akad, de ha a háta közepére sem kívánja, lépten – nyomon belebotlik valakibe. Ez már csak így van. Egy napon abban a városban ellenőriztem a forgalmat, vagyis inkább a raktárt, mert akkor már nem egy raktárból vételezhettek a fiuk, amikor az utcán szembejött velem az egyszeri tanítványom, az a kedves asszony. A férje és a lánya is vele volt. Atyavilág milyen gyönyörűséges teremtés lett abból a csupa kéz, csupa láp fruskából, aki hat – hét éve ajtót nyitott nekem, hogy bemutassam az anyjának, milyen az igazi testi szerelem. Láttam hogy az asszony zavarban van, így én köszöntem nekik. Hogy vált be amit ajánlottam, asszonyom? Remélem remekül működik a porszívó? Oh persze, semmi gondom azóta. Mindent ugy tettem, ahogy tanácsolta és magának lett igaza: ha valamire oda figyel az ember, a hála nem marad el! – mondta sejtelmes mosollyal az asszony, és bár csak ketten értettük miről beszélünk, de ahogy a férjére mosolygott, abból tudhattam: használt a lecke. A lányáról pedig egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem, és mintha neki sem lettem volna teljesen közömbös. Máig sem tudom a férj sejthetett-e valamit, a porszívóvásárlás, és a felesége szex igény változása közötti időbeli egybeesésből, de tény, hogy ö kezdeményezte: látogassam meg őket. Aznap este két csokorral állítottam be, és ha zavart is egy kicsit, hogy az anyósnak valóval eltöltöttem egyszer régen egy rokoninak nem nagyon mondható délutánt, a lány szépsége, kedvessége, és az hogy szemlátomást én is elnyertem a tetszését, minden rossz érzést megszüntetett bennem. A szülök kedvesek voltak, a lány házias, mert akkoriban ez ugy volt szokás: mindenre azt mondták a lányunk sütötte, a lányunk hímezte, szóval rá akartak beszélni olyasmire, amiben már az első pillanatban döntöttem. Belehabarodtam a gyönyörű teremtésbe. Minek szaporítsam a szót? A lányt feleségül vettem, és sosem bántam meg. Olyan szende volt mint az anyja, vagyis én vezethettem be a testiség rejtelmeibe, és olyan szeretővé formálhattam, amilyenre legszebb álmomban sem vágyhattam volna. Ha nem akarok dicsekedni akkor is csak azt mondhatom, csodálatos tanitványnak bizonyult. Ma már túl vagyok a hetvenen, de még mindig ugy nézünk egymásra, mint akkor régen, csak már nem mozdulunk olyan gyorsan egymás felé, de nem a vágy akadályoz benne, hanem a kor, vagyis az agyonkopott ízületek. Három gyermekünk van, és a feleségem még ma is olyan kecses, mint lány korában volt. Különösen a hasa domborulatát imádom, amin nem látszik meg a kor, a szülések, és ami… szakasztott olyan mint az anyjáé volt. Mégis lehet abban valami, hogy nézd meg az anyját, vedd el a lányát, de nálam nem ez volt a helyzet. Akkor még eszembe sem jutott hogy rokonságba kerülhetek azzal a kedves asszonnyal, aki anyósnak is példamutató lett. Egyszer nálunk voltak vendégségbe, és benyitottam a fürdőszobába. Azt hittem a feleségem van benn, mert nem volt mellettem az ágyban. Amikor beléptem, nem egyenesedett fel a kád mellől, tovább ízlelgette kezével a fürdővíz hőfokát. Odasiettem hozzá, és megsimogattam azt az istenien gömbölyded fenekét, aztán lehajolva, adtam egy gyors puszit a gerincére. Éreztem, hogy szinte megdermed, és akkor láttam, hogy az… anyósom volt. Nem szóltam egy szót sem, mert mit is mondhatna olyankor az ember, csak kisomfordáltam a fürdőszobából. Majdnem összeütköztem a feleségemmel, aki szájon csókolt, és azt súgta: Vigyázz szivi, türtőztesd magad, nem vagyunk egyedül a házban, de ugy bujt a karomba, olyan gyengéden fogta marokra azt, aminek mindketten annyi boldog órát köszönhettünk, és amiről, – sosem beszéltem neki róla – ugyancsak sok asszony mondhatna véleményt. Jót rosszat egyaránt, mert van ugy hogy az embernek a legfinomabb falatra sincs gusztusa, és előfordul, hogy a kukoricakása is mennyei eledelnek számit. A test – amikor csak a vágy, a felületes érzések mozgatják, kiszámíthatatlan és mindenre képes. Az anyósom sosem említette, hogy mi történt a fürdőszobában, és azóta is van egy olyan érzésem: talán nem is esett neki rosszul az a kis véletlen emlékeztetés… De hát az élet olyan rövid uraim, és mi emberek olyan gyarlók vagyunk, vagy rohanunk, vagy bukdácsolunk, miközben nem figyelünk arra, ami körülöttünk történik, nem érdekel a másik, pedig nincs olyan ember, aki ne adhatna, mert benne éppen abból van több, ami a másikból hiányzik, és miért ne segítsünk ott, ahol tudunk. Persze nehogy mentegetőzésnek vegyék, mert én a harmincöt év alatt, sosem csaltam meg a feleségem! Pofátlanság is lett volna, hiszen olyat mint ö ugy sem találok, és torkig lehettem már a kalandokkal, de ezt meg kellett jegyeznem, csakhogy bebizonyíthassam: az ügynököknek mégsem olyan vastag a bőr a képükön, hogy még egy jó házasságban élve, se égesse a szégyen, amikor félrelépnek…

[/rkey]