Elmondom…

Irta: L. Timothy

Elmondom, mert ahogy velem megesett, megeshet mással is, de legalább tudja, hogy vannak az életben váratlan és képtelen dolgok.

Egy üzleti tárgyaláson voltam, alig múltam harminc, apám cégét vezettem, már az egyetemi éveim alatt is többet voltam nála, mint otthon, szóval nagy kedvem volt az üzlethez. Tetszett, ha egy nőnek van üzleti érzéke, mégis alig találkoztam egy-egy nagyobb tétű tárgyaláson a gyengébb nem képviselőivel, kivéve persze, a titkárnőt, az asszisztenst, vagy tolmácsot. A tárgyalások hosszura nyúltak, de eredményesnek bizonyultak, és jó kedvem kerekedett. Gondoltam iszom rá egyet. Egyedül azonban, a legjobb ital sem esik olyan jól, mintha az ember összeköti egy kis nemi, izgalommal. Nem szerettem a konzumlányokat, privát csaj fogására meg túl késő volt,  fáradt is voltam. Tárgyalás közben rá- ránéztem az egyetlen cégvezetőnőre, aki egy nagy vállalat nevében tárgyalt. Okos szavaira sokszor felfigyeltem. Gondoltam összekötöm az esetleg kellemest, a hasznossal, és, mert láttam, hogy búcsúzkodik, odaléptem hozzá. Úgy látszott neki is sikernek számított a közös munka, mert a fáradtság eltünt az arcáról, rendbe szedte a vonásait, rakott fel egy kis sminket, vagyis akár egy előkelőbb helyen is megjelenhetett volna, vendégként.

Amikor sorra kerültem a búcsúzkodásban, nem engedtem el azonnal a kezét.

Nem iszunk meg valamit, de ha gondolja, vacsorázhatunk is. Jó volna végre egy kis nyugalom.

-                  Kicsit meglepetten rám nézett, aztán azt mondta, mehetünk, de ne számítson semmi másra.

Azt hittem azért mondja, mert foglalt, várják otthon, és elhatároztam, hogy én sem árulom el, hogy szabad vagyok, ha lesz a vacsorából, ihaj-csuhaj, ne kelljen folytatással számolni. Legjobb az ilyen ügyeket, amilyen hirtelen jön, olyan gyorsan lezárni.

Az ital jól esett, a vacsora ízlett, halk zene szólt, de nem volt táncparkett, nekem pedig fura módon viszketett a talpam. Nem nagyon szerettem táncolni, de a tangó lágy, mégis oly vadító ütemére mocorogni kezdett bennem valami.

- Nem akar táncolni?- kérdeztem, és ő azonnal rávágta:

- Akarok, de nem itt. Menjünk máshova?

- Nem. Ez egy szálloda, biztosan van szabad szobájuk, ott azt csinálunk, amit akarunk.

Volt bennünk néhány ital, a sikerélmény mindkettőnket felszabadulttá tette, szerettem a merész ötleteket, a pénz nem számított, fizettem és indultunk a porta felé. Jött velem, de mindketten azt hittük egyikünk egy bizonyos ponton megáll, és azt mondja: elnézést, csak vicceltem, várnak otthon. Némák maradtunk, és egyszer csak ott voltunk a szobában. Sosem tudom meg, hogy csak az ital dolgozott benne, vagy a személyem is hozzájárult ahhoz, hogy olyan volt, amilyen, de előbb kicsit meglepett, aztán bekapcsolódtam a mozdulataiba, és pár perc alatt levetkőztettük egymást. A csókja íze, kellemes volt. Sokan azt hinnék, hogy száj-száj, nyál-nyál. Nem igy van. A nyál állaga, az ajkak formája, mozgékonysága, vagy lágysága sokban közrejátszik, hogy az ember bevaduljon az egyre erőszakosabb nyelvtornától.

Gyönyörű aktus volt. Ha évekig gyakoroljuk, ha összeszokunk, ha ismerjük egymás testének minden mozdulását, akkor sem csinálhattuk volna jobban. Szép teste volt, valódi mellei, én sem voltam nyámnyila alak, mindketten adtunk a testünkre, és mintha csak szex bemutatót tartottunk volna, a szeretkezés minden skáláját végigjátszottuk. Amit én nem mertem, arra ő vezetett rá, nekem nem kellett irányítanom, mert értette a dolgát, de nem úgy mint egy kiélt utcalány, akinek az esze nincs ott csak a teste szolgál, hanem éreztem, hogy a gondolata, a mozdulatai célzottsága, belülről fakad, valami irányítja, ami sok minden lehet. Vagy ki van éhezve, mert régen nem volt partnere, vagy az ura hanyagolja el, vagy szereti megadni mindennek a módját, és amit tud, azt beveti. Együtt zuhanyoztunk, és eszünk ágában sem volt felöltözni. Lefeküdtünk, és ő a karomba bujt. Nem kurva szokás az ilyesmi, de lehet, hogy otthon apuci igy szereti, utána, cigi helyett egy kis odabújás. Viszonoztam az ölelését, nem sokáig hallgattunk, és egyszercsak éreztem puha ajkát a vállamon, a nyakamon, a fülemen, majd kezdődött egy újabb csókcsata.

[rkey]

Nem vagy fáradt?- kérdezte, mint aki bármi áron kiharcol magának még egy örömöt.

-Dehogy – mondtam nagyképűen – cseppet sem. Nem vagyok verébszerelmű, sokszor az a baj, hogy nem akar vége lenni. Már nem nekem baj, hanem akit kifárasztok a skálázással. Tudod, hogy remek szerető vagy?- súgtam két csók között, de éreztem, hogy egyre inkább bevadul, mert érzi, hogy harcra kész vagyok. Tetszett, hogy végigcsinált mindent, mint először, és nekem is sugallta az első aktus mozdulatait, cselekvéseit. Sok minden eszembe jutott akkor. Ez vagy szereti kiélvezni a kéj minden ízű, és formájú cseppjét, vagy lusta a libidója, és szereti,  hosszura nyújtani az aktusokat, feltéve persze, ha teheti.  Csodálkoztam magamon, hogy sokkal előbb éreztem késztetést az elmenésre, mint általában, de azt is hihettem hogy a fáradtság, a teljes kielégülés, vagy a “hosszú még az éjszaka” gondolata nem hagyott nyugton.

Nem részletezem. Hajnalig háromszor áldoztunk a szerelem oltárán. Akár filmre is vehették volna a numerákat, mert semmi nem maradt ki belőle, ami minden pornófilmben benne van. Sem engem sem őt nem feszélyezett semmi, olyan minden mindegy állapotban voltunk, pedig a szobában már nem ittunk, csak vizet. Ő nem akart. Azt mondta: szeretkezni csak tiszta fejjel szeret. Sosem voltam oda különösebben a cickókért, de ha műmellektől egyenesen hidegrázást kaptam. Akinek egy csepp esze van, a legjobb sebész munkáját is azonnal észreveszi, és nem ember az, aki csupán kéjérzésből nyomorgat egy beépített bombát, ami bármikor szétmehet. A mellek nagysága sosem érdekelt túlságosan, becézni ezt is azt is lehet, de azt megfigyeltem addigi szex életem során, hogy az igazán okos, “tudja mit akar” nőknek, kis melle van, és elég eszes ahhoz, hogy elutasítsa az ön, és közámítást: ez van, ez az enyém, ilyen vagyok.

Odakinn már pirkadt, amikor arra ébredtem, hogy puha szája pásztázza szúrós arcomat. Elnézést kértem, a szakállért, de nevetett.

- Szeretem ha egy férfi, férfias, te pedig igencsak az vagy. Sietsz? – kérdezte, nem vagy ellene egy búcsúkeringőnek? Úgyis táncolni jöttünk ide, vagy nem? Csókkal válaszoltam. Nem tudom mit értett belőle, azt hogy hadd várjanak otthon, vagy azt hogy jó vele, de tény, hogy nemsokára újra belelendültünk. Már ismerősként járta be kezünk, szánk a másik testét, és ha lehet az már igazi érett, aszús ölelés volt. Nem olyan íze volt, mint amikor az ember szomjasan nekiesik a csodás nedűnek, hanem amikor már elég ellazult ahhoz, hogy az ital izére, bukéjára, is odafigyeljen.

Az orgazmus minden erőnket kivette. Percekig feküdtünk hanyatt, és némán. Akkor felkelt, és kiment tusolni. Nem tudom mi hajtott utána, de együtt álltunk a permet alá. Nem kérdezett, és én még emésztettem a szavakat, amiket hozzá intézhetnénk, ha elég gyors döntésű lennék, de ez az egyetlen hibám, vagy előnyöm – az üzleti életben, -hogy alaposan megrágom minden döntésem. Felöltöztünk. Volt tiszta inga táskámban, ő is másik ruhát vett fel, amikor megállt előttem, nagyon szépnek láttam. Milyen jól áll a nőknek, ha kielégültek, ha megkapták, amit akartak.

-Búcsúzzunk el itt. – mondta, és odanyújtotta a száját. Olyan erősen szorítottam magamhoz, hogy azt hihettem fáj neki, mert felszisszent, de rájöttem, hogy a csókom volt túl követelőző, amolyan  nem akarásnak nyögés a vége. Nem egészen értettem magam. Mit nem akartam? A csókjáért reszkettem, elválni nem akartam? A szívem dobogását a dobhártyámon éreztem, de hallgattam. Már az ajtóban volt, amikor utána szóltam.

-Csak a neved tudom, de nem is érdekel más. Lehet hogy őrültnek gondolsz, de ki kell mondanom, amit vagy megbánok, vagy amig élek büszke leszek rá, hogy kimondtam. Ha írásba adnád, hogy l5 év múlva is így adod magad, igy átengeded minden gyönyörhelyed, és hagyod hogy én is gyönyörítselek, megkérnélek, hogy légy a feleségem. Ő elpirult, én elsápadtam, mert csak akkor gondoltam át: mi lesz ha igent mond? Nehezen szólalt meg, és nem is ugy, mint aki hiszi, amit hallott.

-Megkérdezhetném, hogy viccelsz-e, és ha azt felelnéd, nem, akkor nekem is volna egy kikötésem, mielőtt igent mondanék.

-Sosem voltam még komolyabb.

Fátyolos lett a tekintete, amikor válaszolt:

-Legalább két olyan tündéri gyereket szeretnék, amilyen te vagy.

Elhűltem, hirtelen nem is tudtam szólni, aztán mint akit fejbekólintottak, hogy eszméljen végre, térjen magához, odalódultam hozzá, átkaptam, és mintha nem az én hangomat hallanám, azt mondtam:

-Áll az alku!

És mindezek után kérdeztem meg, szabad-e van-e kapcsolata, kivel él, hol él, mert ha két ember ugy egymásra talál a kapcsolatok legfontosabb műveletében mint mi, annak nem szabad latolgatni, hogy el kell válni, fel kell számolni valamit, vagy sem.

Három gyermekünk született. A tizenöt év letelt, de a feleségem irás nélkül is tartja, amit kértem. Ma is ugy nyulunk egymás felé, mint ott a szállodában, úgy próbálunk a másiknak örömet szerezni, mint akkor, ha ritkábban duplázunk is egy-egy éjszaka, de a szerelmi életünk olyan, mint az igényes borivóé? Amit iszik egyre nemesebb, édesebb, aszúsabb, de elhagyhatatlanul hozzátartozik a mindennapjainkhoz.

Azt hiszem elmondhatom, hogy nagyon jó házasságot kötöttem. Soha nem emlegetjük a múltat: számunkra akkor kezdődött az élet, amikor felmentünk táncolni a szállodai szobába. Kit érdekel mi volt előtte, kit öleltünk, ki mindenkiben kerestük, és nem találtuk meg az igazit. Egymásra leltünk, hisszük, hogy nem véletlenül, így volt elrendelve, és balga az a házaspár, aki nem a mának él, és nem a jövőt próbálja mindkettőjük számára még boldogabbá tenni.

Sokszor elgondolom mi lett volna, ha nem igy lesz, ahogy van? De így lett, és az óta, ha egy éjszakás kalandokról hallok, mindig eszembe jut, hátha nem a kurvasága, hanem valami belső jel készteti arra a könnyü vérűnek hihető nőt, hogy minél előbb egy férfi karjaiba bújjon. Lehet, hogy a tizedik fickónál szólal meg a belső hang, de fő, hogy megszólaljon, és a testi vágy, az összepasszolás is szerepet kapjon a párválasztásban. A testi- lelki egy húron pendülés, a másik gondolatait, érzéseit felfogó társ, jelentheti egy házasságban – jogban közismert- rávezető magatartás jelenlétét. Tudni, hogy mikor nem vagyunk terhére, adni magunkat, ha vágy lobban a szemében, ez a házastársak között oly ritkán meglévő rávezető magatartás. Van ugy hogy egyiknek nincs kedve, de elhárító magatartást tanúsítani is lehet ugy, hogy ne bántódjon meg az, aki éppen hoppon marad. S az sem ritka, hogy az elhárító magatartásból olyan rávezető magatartás lesz, hogy utána megszólalni is alig marad erő. A vágy radarnak, ha két ember együtt él, működnie kell, különben jön a :fáj a fejem, hagyjál fáradt vagyok kifogások sora, amit nem lehet ugy bevetni, hogy a másik okot ne találjon a sértődésre, és a békülésre sokkal több energia elmegy, mint ha  kényszeríteni kell a másikat a hadrendbeállásra.

A gyerekek nőnek, én vészesen közelgek a rolóhúzás felé, de reménykedem, hogy a férfitűz nem ég ki belőlem, hogy, ha van férfiklimax hozta rolóhúzási riadalom, amely új kalandba kergethet egy férfit, leszek olyan szerencsés, hogy megint a feleségembe szeretek bele, és a következő tizenöt évben is olyan gerjedelemmel ölelhetjük egymást, miként hazárd módon megfogadtuk.

[/rkey]