Engem még nem ütött meg férfi, de ha megtenné csak addig élne, különösen ha olyan lenne az illető, aki azt mondja szeret, és azért megy fel a pumpája, mert fél, hogy elveszít. Sok világhírű férfi bevallotta már, de akik tagadják sem vétlenek a növelésben, mert legalább egy pofon erejéig majdnem mindenek eljárt a keze. A nők persze tűrik, vagy mert bűntudatuk van, vagy mert nem akarják, szítani a tüzet, és mindent meg is bocsátanak, mihelyt – a teremtés koronája, bűnbánóan, sírva, vagy – sok esetben térdre hullva kéri bocsánatukat. Na, az enyémet várhatná?! Én sosem alázkodtam még meg mert gondolkodom mielőtt cselekszem, és amit teszek azt visszavon – hatatlanul helyesnek tartom. Vannak dolgok, amik úgyis megbocsáthatatlanok. Például egy pofon, vagy ütleg attól, aki azt állítja: szeret, akit szeretünk, és aki – netán még a gyermekeink apja is. Hogy a csudába tudnak a nők már aznap este törleszkedni egy dúvadhoz, mintha mi sem történt volna. Vagy azt hiszik, hogy a durva érzelmi kitörés, az urak örült szerelmét bizonyítja? Csudát! Érzelmi kitöréseink nekünk nőknek is vannak, vagyis ne jöjjön senki azzal, hogy a férfiakéi erősebbek, képtelenek uralkodni magukon, ha elkapja őket a hév, és dühkitöréseiket nem kell komolyan venni. Én sem vagyok birkatürelmű, amit az is bizonyít, hogy – amikor az első vőlegényem kezet emelt rám, mert szerinte kacérkodtam a szomszéd asztalnál faló úrra, olyan pofont sóztam le neki, hogy csak ugy nézett. Egy darabig bámult, mint aki ufót lát, aztán elment. Örökre. Ö nem jelentkezett, én nem hívtam, vagyis máshoz mentem feleségül. A napokban összefutottunk. Örült nekem, én sem tehettem mást, hiszen éppen a válóperemről igyekeztem haza, szabad voltam, akár a madár, és felbukkanása nagy hatást gyakorolt rám. Beültünk egy kávéra és elém tett egy könyvet. Ö írta, – mert időközben kutató orvos lett, és – a legtöbb feltáratlan titkot rejtő emberi szervet, az agyat kutatja. A könyvet kinyitva tette elém. Egy érzelmi vizsgálat eredményét ismertette, amely mindkét nembeli alanyra kiterjedt. Azt, hogy a nők agytérfogata kisebb, mindenki tudja, azért tartanak bennünket tyúkeszűnek, de vajon eszébe jut – e ebben a mikro elektronikus világban, amikor szemmel alig látható kis vackok, ámulatbaejtö dolgokat produkálnak – hogy a kicsi is lehet szuper. A tanulmány szerint a férfiak agya másként működik, érzelmeik hevesebbek, erőteljesebbek, vagyis ahogy képesek megütni azt, akit szeretnek, pár percre rá a lábát csókolgatják. Kiderült, hogy az érzelmi ráhatások okozta ingerületek, a fájdalom, sajnálat – szex, – egyéb vágy, a férfiaknál mindig az agy jobb féltekéjének első részében érzékelhető, amíg a nőknél mindkettőben. Elolvastam és kérdőn néztem rá. Mosolygott. – Emlékszel a pofonra, amit adtál? Te voltál a kivétel, amely erősíti a szabályt. Nincs magyarázat, miért kapja el a pulykaméreg a férfiakat előbb, mint a nőket, hacsak az nem, hogy az ti agyatokban az inger nagyobb területen oszlik el, nem mentek fejjel a falnak, felméritek, hogy ki az erősebb. Nem vagytok elvakultak, vagy legalábbis nem zömmel, mint mi, férfiak. Persze ezt egyik orvos, vagy kutató sem meri leszögezni, csak azt mondja ki, ami a tanulmány végén szerepel: a két nem ebben IS különbözik egymástól, és kivételek erősítik a szabályt. Nem nősültem meg, azt hiszem téged rendelt nekem a sors. Na, nem azért mert szeretem, ha pofoznak, hanem mert olyan mély érzelem fűz hozzád, hogy képes voltam fogadni, sőt eltűrni a düh – szervádat, vagyis jól meglettünk volna egymással, ha akkor nem tűnök el – sóhajtotta. – Jókor érkeztél! – súgtam neki, és nemsokára hozzámentem feleségül. Sosem ütném meg többé, de azt a régi pofont nem bánom: mert ha akkor nem hagy el, sosem tudom meg, hogy számomra ö az igazi.
… Jó annak akit nem vernek, és az indulatain is úrrá tud lenni. Nem akarok mentegetőzni, mert ki tudná megmondani, hogy egy családi veszekedésben kinek van igaza. Még akkor sem mindig lehet pontosan megállapítani, ha a csatározások napirenden vannak. Mikor hozzámentem az uramhoz, nem szerettem. Ö biz ott a szerelmemben, mert egy kicsit rájátszottam az érzéseimre. Eléggé benne voltam már a korban, hogy belássam: ha öt kihagyom, nem igen jön már el értem a fehérlovas királyfi. Szerelem nélkül szelelni akkor is kurvaság, ha a törvény és a vallás házastársi kötelességnek nevezi. Se testem se lelkem nem kívánta, és azért kaptam a legtöbbet, eleinte szóval, aztán kézzel is. Volt, hogy megembereltem magam az ütleg miatt: tettettem a kéjt de az ellenállás inkább erősödött bennem, mintsem enyhült volna, és… egyszer csak azon kaptam magam, hogy… jó szenvedni, miközben ö a mennyországba araszol. Talán, mert annyira közömbös voltam, hogy tudat alatt is ellenkezni akartam vele. És jött egy csendes időszak. Nem ütött meg. Valaki a lelkére beszélhetett, gyengéd volt, türelmes és én még frigidebb, mig egyszer csak nem bírta tovább. Nekem esett. Ütött ahol ért, dühöngött, mint akibe ördög bujt, aztán előkapott a szekrényből néhány nyakkendőt, és kezem lábam odakötözte az ágy végéhez. – Majd én megmutatom, mi a kötelességed! Így is elérem amit akarok, legfeljebb a gyötrelmed okoz élvezetet! Nem ellenkeztem, mert valami kellemes zsibbadtság, vett erőt rajtam. Nem beletörődés, inkább jóleső izgalomféle. Amikor mozogni sem tudtam, harapott, pofozott, vadul mart, csókolt, és akkorákat paskolt rám, hogy csípett, akár a csalán. Közben az arcát figyeltem. Valami furcsa fény gyúlt a tekintetében, mint aki rájön, hogy a kő, ami ott hevert a fiókja mélyén: csiszolatlan gyémánt, és egész életét beragyoghatja. – Üss te is! Kapard a hátam! Harapj! – súgta, búgta, parancsolta, miközben egyre nagyobb erővel tapadtam hozzá, adtam magam, mint aki életében először tapasztalja meg milyen az igazi orgazmus, mi végre a szex. Sosem éreztem jónak addig a szeretkezést de az a kendőzetlen kínzási vágy, valahogy olyannak tűnt, mint az örökké zsörtölődő, – de ha kell minden áldozatra kész – , mélyen szerető, érzelmei kimutatására képtelen, szemérmes ember vulkánszerű kitörése. Láttam, hogy nemcsak magával törődik, először éreztem, hogy engem is fontosnak tart, és rátapintott a gyengémre, amelyre sosem jön rá, ha beéri a veréssel, és nem kényszerit bele a teljes kiszolgáltatottság állapotába. Csodálatos szerelmi csata részese voltam. Attól kezdve egyre tüzesebb vagyok, majdnem mindig én kezdeményezek. Mint a szamár, akinek kattánkórót kell az orra elé tartani, hogy elinduljon. Volt egy barátnőm, akit hetente vert feketére a férje. Egyszer megmutatta a testét: félelmetesen nézett ki. Elhűlve kérdeztem: ha ilyen vadállat, miért nem válsz el tőle? – Mert szeretem! – mondta ö, olyan átéléssel, mintha ott lett volna előtte az a vadbarom. Akkor még hajadon voltam, és ugy gondoltam: ha a szerelem és a házasság olyan, akkor nem kérek bel öle. De én is rátaláltam az igazira. Mert ki más lenne az igazi, mint aki képes elfogadni egy mazochistát, rádöbbenve, hogy tulajdonképpen neki sincs ellenére a szadizmus, és élvezetét leli ha fájdalmat okozhat annak, akit szeret. Ma már tudom: a szex nem minden ember számára ugyanaz, és ha a partner hajlandó nemcsak statisztálni, de főszerepet is játszani a vad extázis elérésben, minden oké. Sokszor jut eszembe a barátnőm. Megértem öt, mert én sem tudnám elhagyni kínzómat. Most már nem, mert rájöttem hogy azok a pofonok vezettek rá bujaságom, vágyérzetem titkára, ráérezvén a számomra legizgalmasabb szex izére. Azóta, ha alighogy paskol, megriadok: csak nincsen valakije? De hogy lenne, amikor halál szerelmesen vett el, és ha kitartott egy kőszobor mellett, miért ne imádna most amikor majd megveszek a szerelemből verő, kecses markáért, meghatóan kedves alkarjáért, amivel ugy kínoz, ahogy éppen minden ízem kívánja, és minden másáért, amiket – amíg rá nem jöttem, milyen vagyok – semmibe vettem. A szex nem játék. Oda kell figyelni rá, mert sok mindentől függ, hogy mindketten ráérezzenek a számukra legizgalmasabb ízekre, de ahhoz persze az kellene, hogy az első perctől kezdve beszélgessünk… előtte, közben és utána. Megérné!

MAGAMRÓL
84 éves vagyok, három fiam, hat unokám van. Kb. 3.000 - regényt,
novellát, mesét, humoreszket, szindarabot, jelenetet, stb. irtam. Húsz
bünügyi regényem, és 30 romantikus füzetregényem jelent meg a sok száz
mese, krimi, szerelmes, novella mellett. Peterdi Pál, -aki az első hat
bünügyi regényem lektorálta-, a magyar Agáthának nevezett. A
Betükincstár mottója: jó az, ami olvastat: A krimi végére tripla
csavar, a romantikus novellákhoz, remény, és a gyönyörités témaköre
TÉMÁHOZ-, az önvizsgálat, és a sosem múló SZERETNIVÁGYÁS, - a mesékhez
pedig az ARANY CSILLAGOK ártatlan csodavárása DUKÁL.
810 ÍRÁS, csupán- ÉLETMÜVEM
--EGYHARMADA. KELLEMES IDŐTÖLTÉST!
