Fel a fejjel

Irta: L. Timothy

Senkinek nem lehet a nadrágjába látni, szerencsére. Ezt azért bocsátom előre, nehogy valaki is azt higgye róla szól amit elmondok, és hogy minden félreértést eleve eloszlassak, azt is elárulom, hogy a történet főszereplője én vagyok és mint ilyen, a látszatát is el szeretném kerülni annak, hogy vaktában lövöldözzek. Vannak népi hiedelmek, bölcsességek, vagy tapasztalaton alapuló megállapítások, pl. kis ember nagy bottal jár, vagy akinek az orra méretes, annak nincs oka panaszra és így tovább. Mindezt kézből kontrázom egy példával. Hárman vagyunk fiú testvérek, és aki mint érett férfi a legméretesebb lett közülünk, annak a nemiségét anyánk sokáig ugy becézte: két ránc luki. Nyugalmi állapotban olyan is volt, ellentétben az enyémmel és a bátyáméval. Azóta rájöttem, hogy a csődör is csak akkor vall szint, ha van miért, nyugalmi állapotban szinte nem is látszik semmi a hasa alján, vagyis aki ugyanabban a cipőben jár mint én, annak csak azt mondhatom: fel a fejjel. Aki engem levetkőzve lát gondolhat ezt is azt is, de ami biztos, azt csak én tudom: dárdám mérete a legfelajzottabb állapotban sem haladja meg a tenyérszélességemet, s ha hozzáveszem hogy elég kicsi kezem van, akkor beláthatják nem sok okom lenne dicsekvésre. Annyiszor elolvastam az Illatos kert megállapításait, amely szerint “a merev hímvessző, hogy jól végezze dolgát, legfeljebb három de legalább másfél tenyérszélesség legyen” és hozzáteszi: aki nem üti meg a mércét, az nem tudja kielégíteni a nőket. Ezzel szerte is foszlott minden reményem arra, hogy valaha szuperhím legyek, vagyis kisebbségi érzés gyötört, és még akkor sem tudtam kiteljesedni, a legjobbat nyújtani, ha a partnerem szemlátomást nem kívánt volna többet, mint amit adni tudtam neki. Sosem mentegetőztem, még a vicc kedvéért sem, hogy: ez van, ezt tudom nyújtani, mert biztosan akad nő, aki rávágja: ja, ha te nyújtani is tudod?!

Sosem volt felszabadult, mindent elsöprő érzést kiváltó orgazmusom, mert mindig ott bujkált bennem a sejtelem: neki nem lehet jó, hiszen nem ér odáig ameddig kellene, csak megjátssza magát, nem akarja rontani a kedvem. Aztán akadt egy lány, akinek ugy volt jó, ahogy volt, és nem azért nem adott ki magából elragadtatást sejtető hangokat közben, mert nem élvezte, amiben részt vett, hanem mert szemérmesnek nevelték, olyannyira, hogy szinte sosem láttam, nappali fényben ruhátlanul. Nem tartotta illőnek hogy bárki előtt is – kivéve persze az orvosokat – meztelenül mutatkozzék. Így aztán, sötétben tapogatóztam, vagyis csak gondoltam hova araszolok, hova kívánnék eljutni, de sosem nézhettem a hellyel farkasszemet, nem vehettem szemügyre, nem domborodott előttem keblének halma, csak a ruha alá nyúlva simíthattam rá a tenyerem. De nem panaszkodtam. Akkoriban szemérmesebb világ volt, és ugy gondoltam, ha ö elégedett velem, ha leolvasható arcáról a nyugodt derű, vagyis a boldogság biztos jele, akkor keresve sem találnék nála különb feleséget. Ha beéri velem, nem fog megcsalni, de ha tovább keresgélek és olyannal akadok össze, akinek már van némi tapasztalata a méreteltéréseket illetően, csak én húzhatom a rövidebbet, vagyis lehet hogy hozzám jön, de hogy nem sokáig marad hűséges, arra fogadást köthetek.

[rkey]

A kedves szelíd lányból, odaadó, gondos feleség lett, szült három gyermeket és én is megnyugodtam, már ami a kisebbségi érzést és a csökkent értékemet illeti, mert valahányszor kedvem támadt a szeretkezésre, ö mindig adta magát, és ha nem is ficánkolt közben, vagyis nem éreztette velem, hogy egyenesen a mennybe röpítem, azért nem volt rossz érzés, amikor megsimogatott utána, és ugy fordult el tőlem, hogy aludjon. A simogatás tanító nénis biztató jel, dicséretnek is veheti az ember és hitet meríthet belőle, vagyis boldog emberként éltem tizenkét éven át.

Mint tudják hegedülök, nem is rosszul, az élet mégis megtagadta tőlem, hogy pódiumra kerülhessek, talán mert elkapkodtam a nősülést, kellett a pénz és beértem a vendéglőkben való zenéléssel is. Alakítottam egy kis bandát, én voltam a prímás és érzékem is volt ahhoz, ha asztalhoz mentem, kinek melyik szám menne a hangulatához. A muzsika, mint minden művészet, vagy olyan talentum, – ami keveseknek adatik meg – , igen sok emberből vált ki csodálatot. Állítólag nem vagyok elvetni való kinézetű férfi, és ha nem húzódtam volna annyira vissza ifjabb koromban, nehogy lejárassam magam a méreten aluli férfiasságommal, sok mindent megpróbálhatok a szexben. De így sem panaszkodhatok. Rengeteg nő szemében láttam megcsillanni a vágyat, amikor neki muzsikáltam. Nem mindegyik volt bátortalan, és miért is tagadnám, a zenei tudásom sok olyan sikert hozott, amit egyszerű hivatalnokként, vagy üzlet – emberként sosem élhettem volna át, és ami olyan helyzetet adott, ami minden mindegy hangulattal töltött el. Azt gondoltam: ha neked az kell, amit a hegedűm a vonóm és az ujjaim tudnak, érd be abból is akkorával, amekkorát nyújtani tudok. Be is érték. Nem sok zenész játszhatott hangszerén ugy, hogy közben női lábak karolták a derekát és még a mozgást is elvégezték helyette, összekötve a kellemest a hasznossal. Én csak a hegedűmre figyeltem és az arcukra amelyen sosem tudtam mi a nagyobb: a csodálat, vagy a kéj: mert bennük hegedül egy férfi, ráadásul fenségesen, hibátlanul, szivbemarkoló dallamokat. Abban a pozitúrában nem volt nehéz hibátlanul játszani, de olyan is akadt, aki egész mivoltomat uralni akarta és hanyatt fektetett, hogy fölébem kerekedve vegye át az irányítást. Nekem csak hegedülnöm kellett, fekve, de szépen, szívből zengőn, miközben a kedvemre való lovaglós szeretkezésben örömöt is leltem. Ha nem így lett volna minden rajongómat elutasítom, hiszen a csekk – vagy egyéb ajándék, amit az szolgáltatásért kaptam, – inkább megalázó lett volna egy javakorabeli jóképű férfinek, ha nem ugy veszem, mint művészi teljesítményem elismerését, amelyet megtoldottam némi szexuális játékkal is, már amennyire tudtam. Sosem mondta egy sem hogy mehettem volna beljebb is, de hogy csodálatos a játékom, azt egyik sem felejtette el megjegyezni. Egy asszony, akivel egyébként többször hegedültünk, egyszer tréfásan megjegyezte: neked kisebbségi érzésed van mint férfinak. Hát ne legyen. Egyszerre két fronton állsz helyt, a zeneszerszámoddal csodákra vagy képes és a másik boldogító eszközöddel sincs semmi baj: kicsi, de játékos, és a kétféle játék összhangja, észbontó kéjt csak ki belőlem. A tudat hogy csak nekem játszol, és minden porcikámban érezlek, miközben szinte átáramlik rajtam a muzsika, semmi máshoz nem hasonlítható. Egy – egy ilyen magánkoncert után mindig magabiztosabban jártam, elégedettebb voltam önmagammal, és nemcsak azért, mert sikerélményt jelent ha dicsérik az embert, hanem mert a csekk sokat segített öttagú családom fenntartásában. Azt hittem sosem találkozom olyan növel, akinek dobálja a kéj a testét, amikor vele vagyok, aki nemcsak megjátssza, hanem velem is érezteti hogy sosem volt olyan jó neki, még szupermenekkel sem, mint velem. De az élet mindig tartogat meglepetéseket és néha a kisemberek számára is.

Egy napon megláttam egy asszonyt, aki mágnesként vonzotta tekintetemet. Képtelen voltam levenni róla a szemem és – szinte meg sem gondolva mit teszek: a nyomába szegődtem. Hamar észrevett, és öt is láthatóan meglepte a tekintet, amivel, – mint később elmondta – ugy csüggtem rajta, mint álmaim asszonyán. Sokáig kísértem, jártam a nyomába, elfelejtettem, hogy otthon ebéd vár, hogy sosem maradok ki bejelentés nélkül, csak mentem, mentem, – nem is túl karcsú lábai nyomában, mig el nem értem a célomat. Ha hinnék a delejben, boszorkányságban azt gondolhatnám, hogy elvarázsolt, megszüntette akaraterőmet, mert ahhoz volt kedve, de vagyonis hétköznapi asszony volt. Mielőtt egyetlen szót váltottunk volna, lehunyt szemmel sokáig néztem, ö is szinte döbbenten figyelt, aztán amikor ajkam elindult a szája felé, mint a nyúl a reflektor fényében, átadta magát nekem. Egyforma magasak voltunk, de akkor az alacsonyságom sem zavart, ami egyébként mindig feszélyezett. Nem volt vad csók, csak újra és újra fellobbanó. Ha el is engedték ajkaink egymást pillanatokra, csakhogy elgyönyörködjünk a másikban – mélázzunk, hogy vajon álmodunk-e vagy valóság amit átélünk, újra összeforrtunk és akár hiszik akár nem, szótlanul, csak egy – egy csókkal megszakítva lépteinket mentünk fel a lakására. Ott aztán elszabadult az isteni pokol. Mint két bősz állat, aki régen érzi idegeiben a másikat, ugy estünk egymásnak. A csók vérforraló, vad marássá lett, a ruhánk hamarosan a földre hullt, és az én csenevész sokat restellt férfiasságom olyan kéjt varázsolt az asszony arcára amit addig senkién nem láttam. – Csodálatos voltál! – súgta első értelmes mondatával. – Hát még te! – sóhajtottam és csókoltam ahol csak értem. Ö volt az első asszony, aki nem akart megfizetni, nem azért vetette le minden ruháját, hogy semmi ne zavarja a zeneélvezetben, hanem mert jólesett, hogy a bőröm hozzá ér, az én érzéseimről nem is beszélve. Nem hagyta hogy magamhoz térjek, új erőre kapjak, ö vette át az irányítást, és amikor a ki tudja hányadik orgazmusa után, rádöbbentem, hogy sötétedik és nekem este dolgozni kell mennem, alázatos csókokkal bucsuzott, könnyes szemmel eresztett el. – Sosem volt még senkivel ilyen jó. Utálom ha valaki fel akar nyársalni, ha nem törődik azzal, hogy rajtam nemcsak egy bemenet van, hanem a legfontosabb szervem másból is áll. A te kemény ágyékod csodákat művelt, olyan kellemesen dörzsölte a legérzékenyebb pontomat, hogy minden porcikámat lázba hoztad. Nem tudom van-e zenei érzéked, de eltaláltad a lényeget. Tisztán csengett a hang, amit keltettél bennem. Észvesztő volt. Mikor látlak újra? Nem kérdezte, nős vagyok – e, nem nevetett ki miközben öltözködtem, aminek megértéséhez el kell mondanom, hogy a feleségem maga volt a szerető gondoskodás, és mert medencecsonttörésem helye az időjárásra mindig érzékeny volt, – merő gondoskodásból rózsaszín és fehér bunda bugyikat vett nekem férfi alsó helyett, s én engedelmesen viseltem, mert tudtam, hogy jót akar vele, de azt is, hogy aki előtt én levet közöm az nem a divatos alsónadrágomra kíváncsi, hanem a hegedűmre és a zenei tudásomra, megspékelve némi hatalmi vágy legyezgetéssel.

Már egy hónapja jártunk együtt mint két szélütött. Lassan megtudtam, hogy elvált asszony, hogy nem is akar több férjet, és amikor elmondtam, hogy családom van, csak megsimogatott: – Ugye nem rövidíted meg őket miattam? Ugye megmaradhatsz nekem? És én megmaradtam. Finom ételekkel várt, sosem vittem neki semmit, nemcsak azért mert azt mondta jobban örül nekem, mint bármilyen értékes ajándéknak, hanem mert nem is mindig telt volna rá. Aki hetes szerződésben muzsikál, az nem dobálózhat a pénzzel, még akkor sem ha a felesége beosztó. Három gyerek iskoláztatása, – mert azt elhatároztam, hogy egyetemre küldöm valamennyit – , nem kevés kiadással jár, ezért lelkiismereti kérdésnek tartottam, hogy minden keresetem hazaadjam. Azt hitte borravalóból van, amit kap, pedig ha egyszer látott volna, amint éppen egy hájas milliomosnö alatt muzsikálok, vagy a lába között térdelve ugy, hogy közben só nehéz lábai a nyakamat kulcsolják?! Ha valaki tud hegedülni, elképzelheti milyen kemény feladat: olyan helyzeteken Urrá lenni.

Egy darabig nem hittem az asszonynak, hogy valóban olyan jó neki velem, hogy soha senkivel nem érezte azt, mint amikor én megpróbálom boldogítani. Aztán egy hajnalban meghívott az asztalához egy úr. Nem volt túl ittas, de gratulálni akart, és láthatóan beszélhetnékje is volt. Mondta hogy orvos, és én felhasználtam az alkalmat: megkérdeztem, ért-e a nőkhöz. Mi okozza nekik a legnagyobb kéjt? – A gyengédség, a velük való törődés, és ha a férfi kívül is meghóditja minden idegszálukat, nem törekszik mindenáron befelé. Mit gondol két nő mivel okoz egymásnak örömet? Főleg azzal, amit mi férfiak sokszor semmibe sem nézünk, mert csak a bejutásra koncentrálunk, a kaput figyelemre sem méltatjuk. Pedig a csikló izgatása, a gyengéd, majd felgyorsuló dörzsölés, olyan lázba hozhat egy nőt, hogy képes eljutni egészen az orgazmusig. Ha közben még érez is magában valamit és most ne – egy méreten felüli férfiasságra gondoljon, – akkor ugy veheti, hogy megjárta a hetedik meny országot. Tudja egy orvos sokat tudna mesélni a férfiak oktondiságáról. Akadt olyan koros asszony betegem, aki szinte hencegett azzal, hogy öt még az ura sem látta ruha nélkül. Persze hogy a nő szemérmes, persze, hogy nem szeret kitárulkozni az előtt akit tisztelni is akar, de gondolja csak el: ha veszünk egy pár cipőt, mielőtt felpróbáljuk szemügyre vesszük, kívül belül. Az ételek először a látványukkal fognak meg, aztán élvezhetjük az ízüket, a feleségünket pedig szinte suba alatt szeretjük, mint aki úgyis tudja mije van. Láttam olyan hetven éves asszonyt, akinek a szeméremteste olyan bűbájosan rózsaszínű volt, hogy felvehette volna a versenyt egy szűzzel is. Ahogy nekünk férfiaknak jólesik, ha matatnak a büszkeségünkkel, honnan gondoljuk, hogy őket nem lehetne rávenni a magamutogatásra, s milyen izgalmas látvány egy szép asszony alteste. Nem szabad nekiesni a bujaság kapujának, mint egy zárt ajtónak. Meg kell tapasztalni, beszélni, hogy a legjobb: közbekérdezni, biztatást kérni, ötleteket adni és kapni, legalább olyan természetességgel, mintha az időjárásról beszélnénk de hát, mire a férfiak megértik, nincs fontosabb befektetésük, mint a nő, akit egy életre választanak, és ha előre nem is, de megnézik mit kaptak, milyet kaptak, hogy szuperál, mi az ami magasra dobhatja a testét, addig rá is unnak, és máshol keresik azt, ami otthon adva van. Nem egyszer sokkal izgalmasabb formában.

Végre megértettem: miért érezhet engem éppen megfelelő partnernek a csodálatos asszony. Tehetetlenségem és apró méretem miatt többet érez belőlem kinn, mint bent, és bárhogy is csodálkozom rajta, általam elérheti akár az extázisok sorozatát is. A viszonyunk pár hónapig tartott. Akkor talált valakit, aki megértette, hogy mi a fontos neki ahhoz, hogy boldog legyen, és én ott maradtam árván, magamba roskadtan. Hogy mit jelentett nekem a szinte naponkénti sikerélmény, azt nem kell mondanom. Végső kétségbeesésemben, egyik hajnalban megleptem a feleségemet. – Vedd le a hálóinged. Látni akarlak! Azt hitte elment az eszem, vagy ittam, de sosem voltam olyan józan. Mivel semmiben nem mondott ellent, kedvemre tett, és én ugyanazt műveltem vele, mint azzal az asszonnyal, és a doki tanácsát is megfogadtam: ahogy meztelen asszonyomban gyönyörködtem, forró leheletem olyan tüzet élesztett benne, hogy utána: azt hittem az eszem megy el a gyönyörűségtől, amikor kiszedtem belőle, hogy jobb, és szemei elhomályosodtak, szinte megszépült a kéjtől, amit első perctől kezdve érezhetett volna, ha nincs az átkozott, belénk nevelt álszemérem. Ma már másként szeretjük egymást. Olyan, mintha most kerültünk volna össze és nem törekszem befelé, amikor tudván tudom, ugy sem ér beljebb, de minek is. Attól a hajnaltól kezdve a feleségem minden este meztelenül bújik ágyba, hogy amikor hazaérek ugy találjam és félálomban is nyögdécsel, olyan kéjesen, ahogy azelőtt soha. Nappal sem restelkedik már, és én, aki mindig kétségek közt gyötrődtem szóra sem érdemes méretem miatt, annyiszor szerzek örömet neki, ahányszor akarok, mert nézem, csodálom, és a finálé mindig az, hogy birtokba veszem a legforróbb helyet, ami akkorra már lángtengerré válik, olyan égető szívó erővé, amilyennek azelőtt sosem éreztem. Hát ezért kezdtem azzal uraim, hogy fel a fejjel, félre a szemérmességgel, mert igaz ugyan, hogy a cél szentesíti az eszközt, de az is, hogy aki akarja, eszköztelenül is célba érhet.

[/rkey]