Van aki azt állítja magáról, hogy boszorkány, vagyis belelát embertársai múltjába, jelenébe, jövőjébe. Nem nagy dolog. Aki nyitott szemmel jár, aki figyel az emberekre, az képes megállapítani, hogy a nő, akit párban lát kicsodája micsodája az úrnak. A nők arca nyitott könyv. Aki el nem mosolyodna, ha egy férfi mellett áll, és látszik, hogy a fickó szenved: szóljon, ne szóljon, mi lenne helyesebb a békesség kedvéért, akinek az arca unott, rezzenéstelen, vagyis messzire virít róla a birtokon belüliség: az feleség, és vagy elmúlt a két éves házassági évfordulójuk, vagy rájött, hogy az asszonyi élet sem fenékig nektár, csak anyagi biztonság, uralkodási lehetőség, vagyis ahogy mondtam: birtokon belüliség. Csak tudnám, miért lesz az ajkait – még az utcán is minden restelkedés nélkül – csókra nyújtó, bűbájosan csacsogó, mosolygó, rajongó pillantású lányból, morcos képű minden kedveskedés elöl elhúzódó, 3 lépés távolságot tartó, folyton az illendőségre hivatkozó asszony?! Sokuk tipikus esete a horgásznak, aki nem bolond kukaccal etetni a halat miután kifogta, inkább arra pazarolja minden energiáját, hogy hencegjen, vagyis túltegyen a még férjre vadászókon, s egy idő után nem a párjának öltözködik, hanem hogy nőtársait bosszantsa, és minél több vágyódó férfipillantást könyveljen el. Nem jut eszükbe, hogy a kifogott hal, ha van sütnivalója nem válik sütnivalóvá, hanem visszaugrik a drága szabadságot, édes boldogságot jelentő, simogató vízbe? Hogy a halpéldánál maradjak, akad amelyik már a horog eltávolítása közben kicsúszik a pecás kezéből és ugy elúszik a legmélyebb víz felé, hogy soha nem fogják ki többé. Tulajdonképpen mitől ecetesednek meg a feleségek? Rájönnek, hogy minden férfi addig izgalmas, amíg meg nem hódítják, amíg be nem fogják, ráadásul olyan rafinált módon, hogy az a szerencsétlen végig azt higgye: ö választott. Vagy vágynak a továbbhalászásra, mert öt lovag, akiket váltogatni lehet, több egynél, aki ráadásul horkol, kiszolgáltatja magát mint egy basa, mert az elején merő kedveskedésből, csakhogy lépre csalják, kedveskedtek neki. Terhesé válik, hogy a férfi, aki mindig ízlésesen öltözött, szívdöglesztő volt: már az első reggel tőlük kérdezi: milyen inget vegyen fel és melyik nyakkendőt kösse hozzá. Pedig az ilyesmit okos nő bóknak veszi, hiszen nem könnyű egy férfinak feladni az önállóságát és még abban is tanácsot kérni amiben addig maga döntött, mivel már csak a nejének akar tetszeni. Aztán jönnek a felnagyított, vagy képzelt bajok: ha tanácsot kér a férfi, belemenjen-e egy üzletbe, cseréljen-e állást vagy sem, már arra gondolnak a menyecskék: kit érdekel, hogy aztán engem okoljon ha rosszul lép, de azt elvárják, hogy ha kalapot vesznek, a férjük segítsen nekik a választásnál. Ne csodálkozzanak, ha egy idő után: ha te ugy én is ugy, vagyis a férjeket nem érdekli, ha csöpög a csap, elromlott a mosógép, nincs egy rongyuk amit felvegyenek, és a szex vonatkozásában is két tábor alakul ki a révbe ért nőkből. Egyik telhetetlen:már nem szeretsz, ha nem akarsz legalább naponta szeretkezni, mint mikor udvaroltál, a másik hányaveti: ha ennyire telhetetlen vagy kapsz egy felfújható babát, amit leeresztve, és összehajtogatva a kocsidban is hordhatsz és ott fújod fel, ahol akarod. Ha egyszer alkalmuk lesz észrevétlenül figyelni egy házaspárt, akik nem tudják, hogy ismerős van a közelükben: elámulhatnak: a nő fagyos, a férfi a semmibe néz, toporog, legszívesebben a Hold másik oldalán lenne, mintsem a feleségével vizitre, partyra, vagy vásárolni menjen, de: abban a pillanatban felderül a képük, rákényszerítik a fülig érő protokoll mosolyt, – különösen az asszonyka – ha látókörükbe kerülnek, mert nem szerezhet olyan örömet, hogy azt hihessék boldogtalan, unja a banánt, nem ura a helyzetnek, és ha ráadásul potenciális vetélytársnőt lát önökben, azonnal védőállásba helyezkedik: nekem már régen púp a hátamon, de az enyém és másnak nem adom. Inkább vele, mint nélküle, mert aki még férjet sem tud fogni, azt egy idő után sajnálkozva nézik még akkor is, ha több fickót kosarazott ki az évek során, mint az, aki az elsőt – praktikák árán bár, de megfogta. Itt vagyok én: ötven felé járok és sosem voltam férjnél, de kevés boldogabb, elégedettebb, derűsebb ember él a földön nálam. Volt néhány kérőm, mindig van barátom, és nem kérdem kicsoda micsoda, van-e felesége, vagy nincs: ha nekem kell, ha ugy érzem örömet adhatunk egymásnak, ma sem hagyom ki. Sokat mosolygok mert belül mindig minden rendben van. Igaz ez a foglalkozásommal is jár: pszichológus vagyok, és más kárán tanul az okos. Anyagi gondom nincs, a munkatempóm sem túlfeszített: amióta jó nevem van, nem vállalok többet napi 3 – 4 órai hallgatásnál. Mert nekem azt kell tudnom: okosan hallgatni. Sokszor elgondoltam már: mi lenne, ha megtehetném, és suttyomban odahívnám az illető urak – mert én csak férfiakat fogadok, és nem azért, mert közülük akarom kikapni, a használhatót, hanem mert velük vagyok szolidáris, hiszen a férfi kiismerhetetlen, ezerszinü, megújulni képes, izgalmas lény, mig a magam fajtájával tisztában vagyok – feleségeit és titkon hallhatnák férjük panaszáradatát? Igencsak elképednének. De akkor sem tenném meg, ha a az esküm engedné, hiszen a legtöbb nő nem bírja a kritikát és ahelyett, hogy tanulna abból amit hall, változtatna az életükön, felpattanna, hisztizni kezdene, és egy időre megint beleszorulna a szó, – a tőlem már – már kihúzott gerinccel, nyugodt lélekkel távozó urakba. A férfilélek kiapadhatatlan kút amelyből egy életen át meríthetne az, aki értékelni tudja a szerelmével fakasztott kristálytiszta, szomjoltó vizet. Csakhogy sokan hamar s posványizünek érzik, még frissebbre vágynak, elhárítják a párjuk kedveskedését, sajnálnak minden odavetett jó szót, és oda se figyelnek rá, ha mindennek ellenére megered a szegény pára nyelve, hisz amit mond, számukra úgyis arabusul van. Miért gondolja ugy a legtöbb asszony, hogy mihelyt kimondja az igent: múlik az ünnep, és hétköznapra akármi jó. Van egy kliensem, aki egész idő alatt arról beszél: minél kegyetlenebb, érzéketlenebb, unottabb hozzá a felesége, annál inkább veszkődik érte és ugy szenved akár egy eb. A másik azt panaszolja, hogy nem érdekli a nejét milyen munkával teremti elő az elköltenivalót, pedig jólesne ha néha megkérdezné: nagyon elfáradtál szívem, vagy együtt örülne a sikerének, hiszen a baj feleződik, az öröm duplázódik, ha megoszthatjuk azzal, akit szeretünk. De más válaszolni egy kedves kérdésre, és más elkezdeni dicsekedni. Minden asszony képes lenne megtartani a férjét, egy életen át – hűségesnek – ha emberszámba venné. Kevés paciensem panaszkodik arra hogy a felesége frigid, hogy elhárítja a közeledését, hogy nem jó vele az ágyban, de nem egy olyat ismerek, aki azért tart szeretőt, hogy legyen aki ugy bánjon vele, ahogy a felesége újdonsült asszonyka korában, kivéve a szexet. Balga hiedelem, hogy a férfiak nem vágynak gyengédségre, nem esik jól hallaniuk: nincs náluk remekebb, fickó az ágyban, sikeresebb a munkában, ök. a legjobb apa, a legodaadóbb férj, a legfigyelmesebb szerelmes, akit nemhogy megunnának, de egyre jobban szeretnek. Egy barátnőm férje mindennek az ellenkezője volt, és – tanácsomra – ugy tette párját szuper társsá, hogy reggeltől estig dicsérte, benne azt aminek az írmagját sem látta – bókolt neki, – s mert a férfi legalább annyira hiú, és ámítható, mint a nő – a fickó meghökkent, de mert látta hogy az asszony nem adja fel, s amit mond őszintének hat, egyre inkább hájjal kenegették, vagyis összeszedte magát az ágyban, asztalnál, és azóta ö Bugja a felesége fülébe: még mindig olyan remek fickó vagyok, még mindig szeretsz, még mindig neked teremtett az isten? Ha tanítanák az iskolában a színjátékot, több volna a jó házasság, de ha két fafejű ember kerül össze, belőlük sosem lesz boldog házaspár, hisz, ha mindketten arra várnak, hogy kapjanak, akkor ki ad örömet, szép szavakat, ki teszi őket boldoggá?! Hölgyeim a pálfordulásra sosincs késő. A több éve nős férfit még boldogabbá teheti, ha felesége visszaváltozik a régi, szerelmes fruskává, és legyünk öszinték: mibe kerül nekünk egy kis álnokság?! Többre megyünk vele, mintha lerí rólunk a dölyfös birtokon belüliség, a tulajdonlás gőgje… vagyis tipikus feleséggé válunk. Mindig neki akarjunk tetszeni, ne a többi nőt bosszantani. Elrontani könnyebb mindent, mint helyrehozni, és ritka, ha olyan lesz mint újkorában volt. Vegyék a férjüket férfiszámba, ha azt akarják, hogy ö is haláláig lássa, tisztelje, csodálja önökben, a szívét rabul ejtő nőt. Megszerezni könnyebb valakit, mint megtartani, és magyarázni mindent lehet, de megmagyarázni?!