- Lányok, meséltem már, hogy szedtünk rá egy kába csajjal, egy kéjsóvár hapsit? Persze van már tíz éve is, de baromi jó sztori, még mindig nevethetnékem van, ha eszembe jut. Nem fogjátok elhinni, de a barátnőm engem használt csalinak. Alig múltam tizenhét, ö meg harminc felé járt, halat fogni pedig csak az indiánok tudnak csali nélkül. Leültünk a parkban és olvastunk. Odajött egy hapsi, azt hitte kikapja a legjobb csajt, s ráadásul nem is a placcról. Szó – szót követett, főleg a barátnőm alkudozott vele, aztán beültünk a kocsijába és lefordultunk egy mellékútra. Szinte rángatózott a pacák, a rá váró, és elképzelt kéjtől, miközben engedelmesen követtem a bozótosba. A barátnőm ott maradt őrködni. Amikor már elég jól bementünk, mondtam, hogy tolja le a nadrágját, mert utálom, a chipöböl tüzelést. Érezni akarom azt az izmos combját, bársonyosan sima bőrét. Képzelhetitek, hatvan felé járt, és már a veleszületett izmai is sorvadóban voltak, nemhogy gyarapította volna őket élete során. Mondanom sem kell, hogy előre kértem az ötvenest, amit a barátnőm kialkudott. Ugy adta, mintha a fogát húzták volna, de nem mondhatta rám, hogy nem érem meg, nem vagyok elég harmatos, és zsenge. A pénzt a mellem közé dugtam, hagytam, hogy ölelgessen, amíg a nacija a bokájára nem csúszik, aztán majdnem elnevettem magam, amikor megláttam: roggyant ott, karika lábakkal, aprócska, félig – meddig harcra kész vízipuskájával. De komoly maradtam és… uzsgyi! Elkezdtem futni. Ö utánam! Csakhogy az első lépésnél hasra esett a nadrágjába, és mire felkecmeregve utánam vetette magát, árkon – bokron túljártam. Vagy legalábbis azt hittem, ám amilyen pechem volt: a sztrádán egy rendörkocsinak futottam és ráadásul, közben elvesztettem az egyik tüsarkumat.- Mi történt kisasszony? Üldözik? Bántja valaki? – kérdezték a zsaruk, de nem kellett válaszolnom.

[rkey]

Csakhamar megjelent akit rászedtem, és fujtatott, akár egy gőzgép. Persze a barátnőm se közel, se távol. Akkor még napos csibének számítottam, vagyis, mihelyt a Yard a védelmébe vett, megkülönböztetett bánásmódban volt részem. Az ürge óbégatott, majd ö megmutatja, de mikor a Hatalom fel akarta venni az adatait, és egyikük, csak ugy mellékesen megkérdezte: ugye nem nős uram, mert ha igen, nem hiszem hogy örülne a felesége egy kéjelgési ügyben kézbesített idézésnek, amelyet felperesként kap. Még ö köszönte meg, hogy nyoma sem marad az ügynek és visszakullogott a kocsijához. Persze a pénzét nem adtam vissza, azt mondtam elvesztettem futás közben, akár a cipőmet. Másnap reggelig a Yardon vendégeskedtem, de még olyan éjszakát?! A két őrangyalom joggal várt tőlem hálát, amit el is intéztünk egy letérőnél. Azt mondták bevisznek, mint kóborló fiatalt, és kapok egy fekhelyet. Hát kaptam. Nem közös zárkában, de jobb is, mert a lakótársakat zavarta volna, hogy háromszor kísértek kihallgatásra. Nem a járőrözök, hanem a fejesek. Egyik ilyen tisztnek mondta magát, másik olyannak, és ugy tettek, mintha önzetlenül segíteni akarnának rajtam, a bukás előtt álló angyalkán egy kallódó fiatalom, de a vége mindig ugyanaz lett.

A második volt köztük a leggálánsabb, mert neki legalább eszébe jutott, hogy fél pár csukában nem engedhetnek útra reggel, és felkeltette a dokit, hogy… tegyen a lábamra egy csinos kis járógipszet…

Azt már mondanom sem kell, hogy a doki sem szerelemből, vagy inkább éppen hogy abból csinálta. Hát ilyen jó csaj voltam én valamikor, csak hát ez a rohadt élet, ez a folytonos stressz, és a stricik, megölik az emberben még a humorérzéket is. Pedig még az is másként esik az embernek, ha – aki rászedi – , legalább jópofán csinálja, van mersze, gázsija, hogy előnyösen jusson hozzá ahhoz, amire kedve szottyan. Mindig is szerettem a szellemes embereket. Azért csíptem azt a csajt is, aki a nadrágtippet adta. Na, de kezdjük a sétát lányok, mert ma már nem engedhetem meg magamnak, hogy járógipsszel fizessenek a gyengédségemért. Hol is találnék olyan korrupt gavallérokat?! Nem mintha hiányolnám őket, csak akkor még nem voltam tisztában a testiség értékével. Herdáltam magam, de üsse kő. Így legalább van valami kellemes is, amire – ha nagyon elkenődöm – visszagondolhatok… és ha legalább ketten mosolyra húztátok a szátokat, már nem éltem hiába!

[/rkey]