Uraim, akár hiszik akár nem, életem legmegalázóbb, legvérforralóbb perceit a hálószobánk melletti helyiségben éltem át, feleségem kéj fakasztotta hangját hallgatva, olyan kitöréseket, amelyeket én sosem tudtam az ajkára csalni, amelyek előttem addig, teljesen ismeretlenek voltak. Még a legforróbb napokban, házasságunk elején sem ragadtatta volna el magát annyira, ahogy akkor, ott a hálószobában. Természetesen nem egyedül volt, vagyis nem önmagának okozott általam sosem nyújtott örömet, nem is nő volt az ágyában, ahogy sokan gondolhatnák, hanem egy férfi. Ráadásul a tudtommal. De ahhoz, hogy mindezt megértsék az elején kell kezdenem.

Szerelmi házasság volt a mienk. Csókokkal, át sem gondolt fogadkozásokkal, amelyekre sokszor oda sem figyel az ember csak mondja, esküszik, ígér, és élvezi a szerelem édes gyümölcseit. Ki gondol olyankor arra, hogy a másik számon kérheti az ígéretét, hogy körömszakadtáig ragaszkodik a betartásához, mert számára csak az bizonyíthatja, hogy ugyanúgy szeretjük, mint az első percben. Mi megígértük egymásnak, hogy ajándék helyett, minden házassági évfordulónkon annyiszor szeretkezünk, ahány éves házasok vagyunk. Józan ésszel hogy is gondolhat ilyet egy ember?! Az első három évben nem bántott, hogy számon kérte rajtam, és bírtam is a hajtást, hiszen fiatal voltam, szerettem, és a sok lótás futás után, mindig ellazító, kellemes dolognak éreztem a szexet. A feleségem remek partner volt az ágyban, és az ígéret, vagyis kettőnk fogadkozása az ötödik évig, nem okozott igazán gondot. Akkor már megállapodtunk, hogy a következő évben két napra nyújtjuk az ünnepet, aztán jöttek a hosszabbítások. Uraim, nem szaporítom a szót: Husz éves házasok voltunk, amikor már amugyis egy hétre nyulott el a teljesítés ideje, vagyis úgy éreztem az már nem ellazító, bizsergetően jó érzés, hanem gályázás, és minél jobban közeledett az évforduló annál többször ébredtem csurom vizesen. Hogyne, hiszen valahányszor szóba hoztam, hogy abba kellene hagynunk, hiszen a természet törvénye szerint a férfui képesség az évek múlásával nem nő, hanem csökken, a feleségem arca elkomorult, leolvashattam róla mi jár a fejében. Már nem szeretsz! Így hát ráhagytam és minden úgy ment tovább, mint addig. Csikorogva, keservesen, egyre nagyobb hosszabbításokkal, egyre több szorongással.

A húsz éves évfordulónk előtt szinte elviselhetetlennek éreztem a kényszerű kötelesség érzetét, és mert a belső békétlenség kiül az ember arcára: egy barátom rákérdezett, mi baj? Elmondtam neki. Ö felnevetett. – Mi sem egyszerűbb. A káposzta is megmaradhat, a kecske is jóllakhat. Alkalmazz egy férfit, aki állja a sarat helyetted. Úgy értem fiatalt, akit jól megfizetsz, aki érti a dolgát, ez a mestersége. – Igenem, de hol találok olyan férfit, aki hússzor… Sose aggódj, a nők sokkal többször képesek a mennybe emelkedni, mint mi férfiak, csak értenünk kell ahhoz, hogy juttassuk oda őket. Vannak extra hímek, akik a szex professzorai. – Igen? Akkor szerezz egyet. – vágtam rá elszántan. – Mi sem egyszerűbb. Fiatal lesz és remek potenciájú, de nem adja magát olcsón. – Mit számit az? – mondtam, csak segíts. – Oké. Azt az éjszakát is te kezded. A fickót bejuttatod a házba, valahol elrejted, amíg te a tisztelgő ölelésen túlesel. Közben udvarolj, becézd az asszonyt és vedd rá, hogy miután visszatértek a fürdőszobából ne gyújtsatok villanyt, sőt ne is szólaljatok meg reggelig, csak a szerelem jeleivel értekezzetek. Mondd, hogy kell valami új, valami izgalmas, hogy ez a jubileum még maradandóbb emléket adjon. Beszéljen helyettetek a kezetek, a szátok… hadd ne részletezzem. A többi menni fog. A fickót bízd rám. Olyat keresek, aki hasonló testalkatú, mint te, nehogy kisüljön a turpiság.

A fickó időre megérkezett. A hálószobánk óriási, annak idején úgy alakítottuk ki, hogy mindkettőnknek külön fürdőszobája legyen, amelyből nyílt egy – egy kis szoba. Vendégszobának használtuk. A vacsora csodálatos volt. Csak ketten ültünk az asztalnál, mert a gyerekek már kiröpültek, és az évforduló személyes ünnep: csak kettőnkre tarozott. Ahogy elnéztem negyvenes asszonykámat, milyen gonddal szépítette magát nekem: ellágyultam. Mégsem tehetem meg vele! Ki kell dobnom azt a fickót, kérni három hét türelmi időt, beszélni vele, megértetni, hogy… De nem volt erőm hozzá. A szemében ugyanaz a tűz lobogott, mint az első éjszakánk előtt, olyan izgatott volt, mint egy újdonsült asszonyka kinek lett volna szíve visszakozni? Aztán bementünk a hálóba és nem akarok dicsekedni uraim, de egy óra alatt, kétszer jutottunk el a gyönyör csúcsára, a jól ismert mozdulatokkal. Még akkor is szólhattam volna, hogy hagyjuk abba… hogy adjuk fel a fogadalmunkat, de ahogy csókolt, ahogy búgva becézett, ahogy olyasmikkel is meglepett, amikre azelőtt képtelenség lett volna rávennem: nem volt szívem hozzá.

[rkey]

Mindketten kimentünk a fürdőszobába, de előtte megállapodtunk: visszatérve álljon meg körülöttünk a világ. Nincs villany, szemérem, csak buja szerelem, édes ölelés, és még az extázisban feltörő hangot is magunkba fojtjuk, mert a szeretkezés közbeni sikolyokat lehet mímelni, de az igazi kéjtől nemhogy a szó, de a lélegzet is eláll.

A fürdőszobából beszóltam a vendégszobában várakozó fickóért, aki azonnal ledobta magáról a köpenyem. Alkatilag olyan volt, mint én, ami megnyugtatott, hiszen, aki húsz éven át ismerkedett egy testtel, azt sötétben sem lehet rászedni, egy másikkal, hacsak nem hasonlít a megszokottra. Kértem, hogy tegyen magéra a parfömömböl, amit Meryl ugy szeret, tőle kapom és én is kellemesnek tartom. Miellött eloltottam a villanyt és beengedtem a feleségemhez, elmagyaráztam, merre tartson, hova menjen, mit tegyen.

Mondhatom sosem éreztem magam még olyan aljasnak, annyira galádnak, pedig nem voltam hűséges férj. Bementem a vendégszobába, amelynek fala közös volt a hálóval és lélegzetvisszafojtva figyeltem. Aztán felhangzott az első ah… jaj… óh… és én alig bírtam ki, hogy be ne rohanjak, le ne rángassam azt a magabiztos vigyorú fickót az ágyról, a feleségem mellől. Mégsem tettem meg. Ha megteszem, ahogy én a feleségemet ismerem, azonnal elválik tőlem, hiszen amit tettem az nemhogy egy férjhez, de emberhez sem méltó. Hogy is hallgathattam arra az örült Fredre? És jöttek a sikolyok, a kiáltások, a szinte bordélyházba illő nyögések, sóhajok szemérmetlenül áthatolva a falon, amely mögött verejtékbe úszva lapultam. Annyi módszer van, ami javítja a potenciát, utána kellett volna néznem, hátha volna mód, amellyel hat – nyolc ölelésre is képes lennék, de ez… ez a gyávaság és az aljasság legmagasabb foka. Megbocsáthatatlan. Aztán ahogy hallgattam a feleségem sikolyait, elragadtatásának hangjait, egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Miért nem csinálta ezt soha velem? Annyira semmitmondó férfi lennék, olyan kontár, olyan fatökű, aki képtelen megszólaltatni egy olyan hangszert, mint az ö teste… volt. És még negyvenen túl is az! Mert mi tagadás, vigyázott az alakjára A mellei, ha nem is kőkemények, de még mindig formásak, és ha az arcát nem látta az ember, azt hihette, húsz éves lánnyal szeretkezik. Meryl szerette is a szexet. Úgy tudott lubickolni a kéj adta örömben, hogy sosem tartottuk számon: hetente hányszor, hanem szinte naponta hódoltunk a szerelemnek, amíg bírtam. De ötven felé az ember már nem nagyon ugrálhat, különösen hazai terepen, próbáltam mentegetni magam, miközben odaát egyre hangosabbá váltak a kéjfelkiáltások és egyre rövidebbek a csendek.

Hajnal volt, amikor a fickó visszajött a fürdőszobába. Természetesen azonnal odaugrottam hozzá.- Csakhogy itt van. Vége! Hagyja abba! Kétszeresét kapja annak amit kért, de elég legyen.- Elég is volt. Úgy tudom azt kérte, húszszor érezze boldognak magát a felesége. Megtörtént. – mondta nem kis büszkeséggel.- Nem hiszem el!- Miért nem hallgatódzott? Azt hiszi a férfinak csak egy fegyvere van, amivel fel tudja korbácsolni a vágyat és képes feljuttatni partnerét a csúcsra? Ha egyszer lesz ideje vegyen tőlem néhány órát… habár…- Habár? – kérdeztem izgatottan.- A maga helyében nem lenne szükségem segítségre. Egy ilyen nő, és nem tud vele mit kezdeni? Olyan a teste, hogy a bolhát is el lehetne nyomni rajta. A mellei…- De kérem!- Elnézést… de úgy éreztem meg kell mondanom. A maga felesége csodálatos asszony, és ha egy kicsit jobban odafigyelne rá, maga sem bánná meg. Ha baj van a potenciájával, forduljon szexológushoz. Egy ilyen nő, mindent megér.

Kifizettem a nagyképű fickót, akit magam sem tudom miért úgy utáltam, ahogy soha embert, és kiengedtem a hátsó bejáraton.

Amikor nagy sokára visszamentem, a feleségem feje helyén a párnán egy cédula várt. “Ne haragudj szívem, csodálatos voltál, aludnom kell egy nagyot, hogy holnap lábra tudjak állni. A vendégszobában vagyok. ”

Én sem maradtam ott. Képtelen lettem volna belebújni abba a fülledtséget árasztó, minden képzeletet felülmúlóan buja, mocskos ágyba, amelyet tulajdonképpen én tettem olyanná, amilyennek éreztem. Másnap reggel nem találkoztam Meryllel, mert szinte kisurrantam a házból.

Délelőtt csörgött a telefon. A feleségem volt.- Szervusz drágám. Nem is mondasz semmit az éjszakáról? – kérdezte sokat sejtetöen.- De… dehogynem… csodálatos voltál…- Hát még te! Sosem hittem, hogy…- Hagyjuk ezt, majd otthon beszélünk róla. Most dolgom van – mondtam, és szinte lecsaptam a kagylót.

Alig egy órára rá, beszólt a titkárnő, hogy a bankból keresnek. Egy aláírás nélküli csekkel van ott egy nő, és nem tudják mitévők legyenek. Átvettem a vonalat.- Uram, itt valami félreértés lesz. Ezek szélhámosnak néznek engem, holott a csekk valódi… – panaszolta egy női hang.- Valódi és az én cégem számlaszámát viseli? – kérdeztem némi kétkedéssel.- Igen… minden stimmel, csak az aláírás hiányzik. A kedves felesége lányos izgalmában elfelejtette aláírni, és nincs otthon, nekem pedig kellene a pénz.- A feleségem vásárolt valamit, vagy…- Hát, ami azt illeti kidobott egy csomó pénzt az ablakon.- Ezt meg hogy érti? – kérdeztem elképedve.- Ne tegyen úgy, mintha nem vette volna észre. – nevetett a nö.- Mit?- Hát, hogy az éjjel nem ö volt az ágyában, hanem én. És ha a sötétben nem tudta volna megsaccolni: húsz éves vagyok, profi utcalány, de azt hiszem nem is képzelhette, hogy a felesége egyszer csak megtáltosodott az ágyban, ami persze nem lenne csoda, hiszen maga a legremekebb szerető, akivel valaha lefeküdtem. Maga nem ötvenesnek, inkább adakozó vágyú, pazarló kamasznak hatott. De azért, ami azt illeti elég rafináltan csinálja, amit csinál. Tulajdonképpen ha nem állnék úgy anyagilag, ahogy állok, nem pipeckednék ezekkel a bankkukacokkal, hiszen Uri passzióként is elkönyvelhetném a múlt éjszakát, de értse meg…- Megértem! – mondtam, de olyan boldogan, hogy kuncogott bennem a kacagás. – Adja a főnököt, kérem.

A nő megkapta a pénzét. Dupláját annak, amennyiről a csekkje szólt és aznap este lemondtam mindem késői programot. Siettem haza a legdrágább asszonyhoz, aki úgy akart boldoggá tenni ahogy – hite szerint – ö képtelen lett volna és ez sikerült is neki. Ami azt illeti az a két ölelés, a cécó előtt, mindkettőnk számára emlékezetes lehet, a többire pedig borítsunk fátylat. Nem kell tudnia, hogy… nem én feküdtem az ágyban, hogy nem kaptam meg azt, amit más által, de nekem szánt. Mégsem úgy történt. Hazaérve Meryl nevetve fogadott. Ritkán láttam olyan jüizüen kacagni.- Hogy mi milyen örültek vagyunk. Szereztünk két embernek egy csodálatos éjszakát, és ráadásul jól meg is fizettük öket.- Miről beszélsz? – kérdeztem értetlenül.- Itt járt a dublőröd. Az vendégszobában felejtette az óráját. Azt mondja közben mindig leveszi, és a szokás hatalma…

Megöleltem a legdrágább asszonyt, akit nem lehet nem szeretni, aki a lehető legnagyobb áldozatot hozta volna azért, hogy számomra könnyebbé tegye az ígéret betartását, és akinél soha senki nem szerethet jobban az életben. Ennek húsz éve. Én hetven felé járok, ö is túl van a hatvanon, de a házassági évfordulónkra még most is úgy készülünk, mint két kamasz. Eddig nem volt okunk csalódásra, igaz, ami igaz, megfogadtam a fickó tanácsát, és beavattattam magam némely dologba, amihez csak a szerelem felkent papjai, istenei, az igazán profi férfiak értenek, akik nem is olyan potenciális kanok, mint sokan gondolnák, csak értik a módját és nem csak tálalnak, hanem terítenek, díszítenek, szervíroznak, kóstoltatnak, ízlelgetnek… bevetve minden érzékszervüket… szóval ök. tudják mi a szerelem. Vagyis amit mi férfiak – sokszor csak a szexre gondolva – annak hiszünk. – fejezte be meséjét Henry Yung és azt sem bánta volna, ha utolsó szava után felharsan a barátok kacagása. De elnémulását csend fogadta. Meghatódott, együttérzö, vagy ahogy a legpontosabb: elgondolkodtató csend.

[/rkey]