Köztudott, hogy a kakukk lusta, felelőtlen, nem szeret fészket rakni, ezért a máséba rakja tojásait: bíbelődjön vele aki akar. Sokan párhuzamot vonnak a kakukkszokás és az agglegény életmód között, és mivel én sem nősültem soha, tudnék mesélni a feltételezés helyességéről. Anyám szerint már gyereknek is egoista céltudatos, tántoríthatatlanul kemény voltam ahhoz, hogy közösségi ember, vagyis fejét önként igába hajtó férj legyen belőlem. Ugy is lett. Nőügyekben sosem voltam igénytelen, de forrófejű sem, vagyis mindig összevetettem a lehetőségeket a következményekkel, és mivel nem vagyok elviselhetetlen látvány, jó ideig nem is volt gondom a szexuális életemmel. Abban is a célratörő, gyors, de fenékig tejfel megoldásokra törekedtem és kizártam belőle minden érzelmet vagyis a kapcsolat az orgazmust követő utójátékkal legtöbbször véget ért. Legalábbis részemről. A hölgyek korántsem voltak ilyen belenyugvóak és egyik – másikkal akadt is némi gondom, de csakhamar elterjedt rólam, hogy kár minden gőzért. Az agglegényekről vagy azt mondják buzi, vagy hogy impotens; kevesen gondolnak arra: más oka is lehet a magukra maradásuknak. Nem rólam szólva például a gátlásosság, a felelősségvállalás hiánya. Van aki még saját magát sem képes menedzselni, nemhogy párt válasszon, gyerekeket nemzzen és azzal saját lehetőségeit korlátozza. Aztán vannak a született férjek, akik főképpen azért nősülnek meg, hogy az anyai gondoskodás folytatódjék, összekötve a kellemest a hasznossal, vagyis ne csak nő várja őket hazatért ükkor, aki szánandó férfiasságuknak is kedvére tesz, – ha másért nem, kötelességből – hanem gondoskodás, nyugodt háttér: a munkabírás alapfeltétele Nem is beszélve arról, hogy fiakat szeretnének, akik majd megvalósítják mindazt amiről ök. csak álmodni tudtak. Ismerős a tézis?

Anélkül hogy egyik vagy másik életfelfogást elvetném, vagy elítélném, hadd mondjam el, miért érzem én hogy helyesen cselekedtem, amikor nem álltam be a házasemberek, de még a vőlegények vagy élettársi közösséget vállalók sorába sem. Egoista kényelmességem mellett igen hideg fejjel gondoltam végig az életem. Mindigis irtóztam a civakodástól, a gubancoktól, mindentől ami beleszólhatott terveimbe, vagyis szerettem az állóvizet, ami persze csak az életvitelemre vonatkozott és nem a munka területén vallott elképzeléseimre, és nem akartam, hogy – csak azért mert képtelenségnek érzem hogy utód nélkül hagyjam itt az árnyékvilágot, – igába hajtsam a fejem, tűrjem egy asszony hárpiás házsártoskodását, vagy túlzott behódolását, majdhogynem rabszolga természetét, s ráadásul öt okoljam, ha nem lesznek csodálatos gyermekeim, zsenivé érő fiaim. Sok agrárszakember kimutatta már hogy különböző talajokban ugyanaz a mag, más termést hoz. Amíg az egyikben hervatag, bágyatag, vékonyka zöldség terem, addig a másik hozamára gyönyörűség rátekinteni. Talán ez adta az ötletet hogy felcsapok kakukknak és nem azért, hogy más nyakába sózzam a gyermekneveléssel járó gondokat, hanem hogy különböző fészkekben többféle gyermekem nőhessen, és ne ugyanazon nő génjei határozzák meg az enyéimmel karöltve, az utódaim milyenségét. Amikor készen állt a tervem már harminckilenc éves voltam, és ha nem akartam lemaradni arról, hogy kísérletem végeredményét is analizálhassam, neki kellett vágnom az utódnemzésnek.

Anyagilag jól álltam, és nemcsak az igen szűkös, szinte nyomorszintű gyermekkoromhoz viszonyítva. Felvettem a kapcsolatot egy olyan intézménnyel, amely sehol nem volt nyilvántartva, csak kevesen tudtak róla: folyton úton lévő, igényes üzletembereknek közvetített ki, akár napra, vagy napokra, – kizárólag rendezett családi körülmények között élő, csodálatosan szép, okos, gusztusos feleségeket. Fényképről választhattam és öt a háromhoz be is jött az elképzelésem. Mielőtt a megbeszélt helyen találkoztam a szomszéd államból érkező növel, a tervem készen állt. Nem a szex számított, legalábbis akkor nem, de természetesen azt sem hagyhattam ki, annál is inkább mert nem akartam savóvérű utódot. A közvetítő, igencsak szárnyaló álmú nőket bocsátott a kényelmes, de agyonhajszolt ügyfelek rendelkezésére. Nem nekünk kellett kezdeményeznünk, csak hagyni, hogy történjenek a dolgok és néha egészen fantasztikus meglepetésekben volt részünk. Ezek az otthon szexuálisan elnyomott vagy álszeméremből, igénytelenségből nem kellőképpen becsült asszonyok, hajmeresztő dolgokat tudtak kieszelni, és kinek lenne ellenére, ha játszanak a testével, ha megpróbálnak felfedezni erotikus zónáit, és – észvesztő kéj kíséretében – a legtöbbet kihozni belőle. Túl voltunk az első orgazmuson, és nem lehetett okon panaszra. A nő, mint amikor egy megáradt folyó gátja átszakad ugy dobta bele magát a játékba és gusztusos, ápolt testével szinte lehengerelt, de nemcsak mint férfit, hanem mint emberi értékek iránt érzékeny lényt is.

Sokat mesélt otthoni keserves életéről, a férje nem akarja hogy dolgozzon, de gyereket sem akar, addig, amíg nem teremti elő a felneveléséhez kellő alapot, csupa unalom az élete, amelyet férje kiszolgálása és az ágyban – heti kétszeri alkalommal történő ellazítása tölt ki, nem sok örömöt adva. Értelmes nőnek bizonyult, amiről egy – előre elgondolt teszteléssel bizonyosodtam meg. Sok mindent felvettetem, és mire a nap végére értünk, tudtam hogy ö lesz az első fészkem. Nem sokáig gondolkozott, mikor elmondtam: gyereket akarok tőle. A legoptimálisabb napot velem kell töltenie, abban a hónapban a legtermékenyebb napjaiban nem fekhet le a férjével, és ha megszületik az utódom, találok módot arra, hogy anyagilag ne legyen gond, a gyermek legjobb neveltetése Nem is hinnék mennyi módja van annak, hogy az embereket elámítsák és még a legféltékenyebb férjet is falhoz állítsa, aki akarja. A fogamzás utáni első pénzösszeget az én kis feketerigóm lottón nyerte. Vásároltattam egy nyerő szelvényt, és a férje elhitte, hogy különös ötlettől hajtva, a feleségének támadt kedve kipróbálni a szerencséjét. A nagyobb nyereményeket nem egyszerre fizetik ki, vagyis a fiam hat éves koráig meg volt oldva az ellátási költség. Akkor jelentkezett egy alapítvány, – amelyet én tettem – , és közölte hogy ök nyerték:az “iskolától az életig” nevű segítséget, a fiuk számára, ami azt jelentette, hogy a gyerek a legjobb iskolában kezdhetett tanulni és tudásszomját a legdrágább egyetemek egyikén elégítheti ki. Természetesen rajta volt a szemem a gyereken, megbízható jelentést kaptam: hogy nevelik, szereti-e az apja, megvan-e mindene addig is amíg egy intézet internátusába kerül. Tudom, hogy nem túl boldog gyermekkor: intézetben felnőni, de az életre igencsak képes felkészíteni az embert, és ugy gondoltam, nem árt ha többféle behatás éri azt, akit – ha egyelőre névleg nem is – de a fiamnak tekinthetek. Mihelyt a gyerek iskolába került, kiválasztottam a második anyát. Nem részletezem. Összesen négy asszony szült nekem: két fiút és két lányt, tehát agglegény létemre, négy gyermek atyja vagyok. Utólag megállapítva az intézeti megoldás nem bizonyult rossznak, mert otthon elkönnyelműsködhették volna a tanulást, de kikerülvén a puha – pihe szülői fészekből, feltámadt bennük az önmaguk iránti igényesség, és nem akartak lemaradni a többiektől. Fura módon a négy gyerek közül egyik lányom lett a nyerő, vagyis szinte minden tanulmányi verseny első helyezettje. Két évet tett le egyszerre, vagyis volt benne spiritusz, akarni tudás.

Mielőtt rám sütnék hogy bolond vagyok, hadd mondjam el: minden gyermekem születéséről pontos értesüléseim voltak, fényképeket szereztem valamennyiről, figyelemmel kísértem minden lépésüket és természetesen a család élete is fontos volt számomra. Nem maradtak egyedüli gyerekek, vagyis születtek testvéreik, de odafigyeltem rá, hogy az enyém anyagilag ne rövidülhessen meg, vagyis amit rászántam annak nagy részét rá is költsék. Mindegyikről külön albumom van, jellemzések, és valamennyi gyermekemben látásra is ott vagyok én. Természetesen a gének, és a körülmények ráhatása mindegyiknél másként működött, de mikor pályakezdés előtt álltak, jelentkezhettem állásajánlatommal. Bőven akadt hamukázási mód: az egyetem hívta fel a figyelmemet, és a cég a legjobb szakembert akarja, stb. Vagyis mind a négy gyermekem nálam kezdett dolgozni, és mikor az első belépett, s először álltunk egymással szemközt, mint munkatársak, de részemről nemcsak azok, valami elgyengítően fura érezés kerített hatalmába. Íme a fiam, akiben eddig nem volt semmi bánatom, nem okozott kellemetlenséget, csak a sikertörténetét ismerem. Fogalmam sincs, hány éjszakát virrasztott betegágyánál az anyja és az apja, aki sajátjaként szerette, nem kellett hallgatnom a sírását, odafigyelnem gyerekes gondjaira, örömeire: kényelmesen jutottam egy remek fiúhoz, amelyen persze csak magamban örülhettem – nem kiálthattam világgá: íme az utódom, a génjeim, a fiam.

A két lány közül a zseni, már az egyetemen párra talált és olyan kábán beleszeretett, hogy abbahagyta a pályát, vagyis nem akarta megvalósítani önmagát, beérte a feleség státusszal. Egy hibapont a négy tétből, vagyis a ráköltött pénz elszállt. De nem történhetett volna-e meg ugyanez akkor is, ha végignyüglődök 25 évet az anyjával? Érdekes, hogy éppen az ö anyjának génjeihez fűztem a legtöbb reményt. Az a nő eszes, hidegfejű, ugyanakkor az élet fontos dolgaira leginkább ráérző volt, és az ágyban csodálatos Mintha minden visszafojtott erotikus vágyát rajtam akarta volna kiélni, szinte kielégíthetetlennek bizonyult, de szolgáljon mentségére, hogy helytállt, akár a legkarakánabb férfi, vagyis nemcsak a saját örömével törődött, rám is figyelt, s én hagytam magam vitetni az árral, vagyis szinte lubickoltam a kényeztetésben – a kedvemben járásban. Ö volt az egyetlen olyan nő – akit mit sem törődve a közvetítő cég alapszabályával, folyamatosan látni akartam de aztán mégis jobbnak láttam, ha nem próbálom megszegni az előírásokat, hiszen annyi csodálatos asszony van még kívüle, és akkor már annyira elkényelmesedtem nőügyekben, hogy csak – irodák által szervírozva – szereztem be a partnereimet, mert igaz ugyan, hogy nem voltak szégyenlősek és alaposan megkérték az árát, de probléma egy szál se. Akit ök. hozzám rendeltek, az tudta mire vállalkozik, mi a dolga, s főleg nemcsak a partnere kedvére akart tenni, hanem ugy intézte hogy öt se érje csalódás. Ha önök tudnák hány elhanyagolt, gyengédségre és főleg odafigyelőbb ölelésre váró asszony él, kívülről csodálatosan harmonikusnak tűnő családban! Él? Senyved és akinek nincs bátorsága olyasmit vállalni amit a cég kliensei, és hűséges természetűek, sosem tudják meg: mi a jó a szexben, vagy kényszerű kötelességnek érzik, miközben férjük szerelmi áldozatát fogadják, vagy tűrik. Mindnek megered a nyelve, mert a nők szeretik ha figyelnek rájuk, és érdemes is, az aktusok közötti szünetekben. Egyikük elpanaszolta, hogy a férje arra is lusta, hogy fölkerekedjen, csak odafordul és oldalról, hátulról, és mit sem törődve vele, szerzi be kéjszükségletét, amely a nullával egyenlő, legalábbis szerinte. Azért akadt olyan is, aki arra panaszkodott, hogy a férje vehemens, szinte minden nap előveszi, sokszor napközben is, amikor kedve szottyan rá, de azt hiszi azért mert mindig tettre kész, ö is állandóan fogadóképes Ahogy az ölelés hiányozni tud, ugy válik terhessé a gyakorisága, különösen ha mindig ugyanazon birtokló, lehengerlő, parancsoló móddal történik, ha nincs előjáték, a végén is csak önelégült sóhaj, és mehet tovább az élet. Ö azt kérte, mutassam meg milyen egy párjával is törödö férfi, vagyis éljem ki magam rajta, ahogy akarom, nem ragaszkodik az aktusok számához, csak a forma, a mód érdekli, mert elképzelhetetlen hogy minden férfi olyan legyen, mint az ö ura. Kedvemre volt az a félájultan odaadó nő, aki a gyengédségtől olyan bujává, vált, mindent bevetett, és mindenre ráérzett. Amikor elBucsuztunk kezet csókoltam neki mondván próbálja megértetni a férjével milyen kincs van a birtokában és önmagát lopja meg, ha csak a mennyiségre gondol, a minőségre nem ad. Ki tudja hasznát vette-e a tanácsomnak, sosem láttam többé. Gyermekeim anyjait is kevésszer, inkább csak fotóról. Most hogy elmúltam hatvan éves, és gondolkoznom kell a halálom utáni hogyanról is, gondban vagyok, mert ha érdemeik szerint akarom felosztani a vagyonomat, akkor a háziasszony lányomat ki kéne hagynom, mert más sikere nem volt, minthogy férjet fogott, és felnevelt egy elkényeztettt lurkót, pedig szerintem kinézetre ö hasonlít legjobban rám. A legtehetségesebb az a fiam, akit akár le is tagadhatnék, de én sem hasonlítottam egyik szülőmre sem. Ha egy férj nem vehet mérget az apaságára, akkor miért lehetnék én, a kakukkszándékú, számító, kényelmes egoista, biztos abban, hogy a hölgy nem kötötte össze a kellemest a hasznossal, vagyis nem akarván lelkifurdalással élni, a férjének is esélyt adott a nemzésben: mondván, hogy a megtermékenyítés az egyetlen olyan verseny, amelyben nem a spermafiókák részvéteke, hanem a győzelme a fontos. Azóta megaszúsodott az életfelfogásom mint általában a sokat tapasztalt embereké és ma már tudom, hogy többféle földben ugyanaz a mag mást termést hozhat, de azt is, hogy férfi legyen a talpán aki ki tud fogni az asszonyok eszén, mert annak a rám cseppet sem hasonlítható, de rendkívül tehetséges ifjúnak az anyja, nem kíváncsiságból vagy kielégítetlen nemi vágyainak beteljesüléséért választotta a közvetítő szolgálatát hanem, mert – bár nagyon szerette a férjét, de a keresetéből képtelenség volt megélni, és a fickó nem tudta volna elviselni, hogy ö is dolgozzon Lehet, hogy én álltam az első fia neveltetését, lehet hogy én vagyok a sajnálnivaló, és csakis ö lehet büszke nemcsak a fiára, hanem az eszemen túljáró, hűséges feleségére is. Mert mi is a hűség? Olyan elhatározás, amelyet gyenge bástya véd a sok kísértés ellen. A hűtlenekre – ahogy az írás mondja – az vesse az első követ, aki példamutató életet él, és igaz szívvel kijelentheti: akkor sem lehetett volna boldogabb, ha letér az útról, amit egyedül üdvözítőnek hitt. És végül a poén: az asszonylányomat, vagyis a pályaelhagyót baleset érte. Az anyja felhívott, hogy vért kell kapnia. Gondolkodás nélkül felajánlottam, de azt mondták: köszönik már van donor: az apja vére megfelelő. Kiment belőlem minden erő, amíg egy orvos barátom el nem magyarázta, hogy olyan vércsoportom van, amelyet bárki kaphat, és, – micsoda véletlen – egyezik a “nevelő” papáéval. Önámításnak nem rossz, de azóta is izgat a dolog – és ha csak beléjük képzeltem a hasonlatosságot?! Ha az asszonyok mégsem mertek kockáztatni?! De hát, mutassanak nekem egy olyan fickót, aki esküdni merne rá, hogy ismeri a nőket, és ezer százalékig meg merne bízni bennük?!