Gerald és én egypetéjű ikrek vagyunk, úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás, és szerencsére mindenben. Mi nem a saját hanem a másik testével kezdtünk el ismerkedni, és sosem volt téma hogy ki az oka, vagyis miért alakult minden úgy, ahogy élünk. Talán öt évesek lehettünk, amikor tudatosan kezdtük el egymást boldogítani, addig csak a kíváncsiság hajtott bennünket. Nincs ebben semmi különös, minden anya megfigyelheti fiúgyermekénél, hogy már a csecsemőnek is vannak erotikus ingerei. Egy puszi, vagy simogatás a megfelelő helyen megteszi a magáét. Ilyen az élet! Mi értelme az álszeméremnek? Ha nem is beszélünk róla, attól még léteznek gyermekkori izgalmak, gerjedelmek, sőt örömteli tiltott játékok is. Van aki bevallja, van aki tagadja, de senki nincs, aki valamilyen módon ne próbált volna közel kerülni a nemiséghez.- Mutasd a tiedet… neked is lesz benne csont? – kérdeztem Geraldot, és a nudlicskájára csúsztattam a tenyerem.- Ha megfogod, akkor igen. És olyan jó… – sóhajtotta.- Bizonyítsd be… rajtam! – kértem valami furcsa görcstől összerándulva, – ma már tudom – erotikus vágytól reszkettem.

Attól kezdve simogattuk, csókolgattuk egymást, és sosem kellett bennünket este ágyba zavarni. Volt miért lefeküdnünk. A szüleink semmit nem vettek észre, örültek, hogy jól megvagyunk egymással, nem hiányoznak a barátok, akiktől csak rosszat tanulnánk. Ki hinné, hogy már egy öt éves gyerek is álnok, ha az érdeke úgy kívánja. Amin mi keresztül mentünk azon a legtöbb gyerek átesik. A kíváncsiság mindenkit rávisz, mert a testiség vadító, titokzatos világ. Van aki a lánytestvérével próbálkozik, vagy – ha egyneműek – egymással, de szavak nélkül is érzik: amit csinálnak tilos, és soha nem szabad beszélni róla. Az vesse ránk az első követ, aki ne próbált volna ki egyet mást gyermek, vagy kamaszkorában. S aki ezt – családon belül – olyan nagy bűnnek tartja, annak nem árt, ha újraolvassa a világ teremtését. Hány ősapánk és ősanyánk is volt?!

Az iskolában mindenbe benne voltunk: tánc, zene, móka, és a lányok… egy bizonyos pontig. Még szerencse, hogy a táncnál nem kellett összekapaszkodnunk, különben képtelenek lettünk volna beállni a sorba, annyira taszított, vagy inkább hidegen hagyott bennünket a női test. Egymást gyönyörűnek, hibátlannak találtuk, és hittük, hogy senki nem képes nagyobb gyönyört adni, a másikunknál. Amikor elmúltunk húsz évesek egyre több elővigyázatra volt szükség hogy ne kiáltsanak ki bennünket melegnek. Elhatároztuk, hogy sosem nősülünk meg. Tehetségesek voltunk, mindketten képzőművészek lettünk, és még a stílusunk is hasonlított. Eleinte egymást rajzoltuk, és csak mi tudtuk melyik akt kiről készült, s melyikünk műve. Később belemerészkedtünk az erotikus ábrázolásba, élethűen megmutatva mindent, amink van, és nemcsak nyugalmi állapotában. A képeink divatba jöttek. Vették a gyűjtök, a nők, a vén kéjencek. Jól éltünk… egymással. Aztán egyszer amikor már a szüleinkből is kikívánkozott a kérdés, vagy ott bujkált bennük a gyanú, csoda történt: megláttuk Nataliet az utcán, ahogy elmélázva kirakatokat néz és… banánt eszik. Villámcsapásként hatott ránk a fodros, szinte cakkos, érzéki száj, ahogy újra és újra rátapadt a banánra. Sokáig köztünk is ez volt a jel, ha vágytunk egymásra: bontogatni kezdtünk egy banánt és indultunk a szobánk felé. Elbűvölve mentünk Natalie nyomába és azt kívántuk: bárcsak sose fogyna ki szájából a banán. Vérforraló volt! Soha nő nem tett ránk szexuálisan olyan nagy hatást… és szerencsére egyformán… mindkettönkre!- Te is azt érzed amit én? – kérdezte ámultan Gerald.- Azt hiszem vele menne! – súgtam én, és nem is túl nehezen, megismerkedtünk Natalieval. Hetek alatt rájöttünk, hogy vele el tudnánk képzelni az együttélést, s végre feloldódhatnánk az ismerősök tekintete okozta feszültség alól. Natalie csupa ideg, folyton erotikus vágytól égő buja, teremtés, akiben nincs szégyenérzet, de van mire szemérmetlennek lennie: ritka az olyan hibátlan női test mint az övé. Nem is tudom melyikünk kezdte, de egyszer csak eszeveszetten csókolóztunk, váltogatva birtokolván parázna száját, de megesett, hogy három nyelv csatázott egymással. Natalie nem buta, megértette: a mi helyzetünk egyedi. Mindketten akarjuk öt, de egymás nélkül sem tudunk élni. Azt tartottuk legjobbnak, ha sorsot húzunk. Gerald vette el feleségül. Meggyeztünk, hogy gyerek nem lesz, habár… olyan mindegy kié, hiszen családban maradna, de élvezni akartuk az életet, annál is inkább, mert teljes megrökönyödésünkre: egekig csapó, lángoló vágy támadt bennünk Natália testének birtoklására. Az esküvőig, mégis kibírtuk. Addig csak simogattuk, csodálatos melleit becéztük, és szinte fulladásig csókolóztunk, hogy aztán elválva tőle: egymást elégítsük ki. Tudtuk: nincs vesztenivalónk. Elkerülhetetlen, és jó megoldásnak tartottuk a házasságot. Nekünk is, mint minden szem előtt lévő embernek, aki nem úgy szeret, mint mások, fenn kell tartanunk a látszatot, szükségünk van alibi házasságra. Ha mégsem működik a szex Natalieval úgy, ahogy hittük, teljes szabadságot kap, hogy olyan boldog lehessen, mint mi: egymással. Az esküvőig szoktattuk magunkat a női testhez: úgy szeretkeztünk, hogy közben Nataliet képzeltük a másik helyébe. Ha lehet még izgalmasabbá vált a gyönyör. Kéjünk extázisba csapott át. Ha gondolatban jó másneművel bujálkodni, az igazi viszony sem lehet rossz, annál is inkább, mert sokak szerint az a normális kapcsolat. De miért lenne csak az normális?! Biztosak voltunk magunkban: senkit sem szerethetünk úgy, mint egymást, hiszen nemcsak a testiségben pendültünk egy húron, de minden másban is, és melyik növel érhet el egy férfi hasonlóan tökéletes harmóniát? A szüleink boldogok voltak, és mert akkor már anyagilag megengedhettük magunknak, vettünk egy nagy házat, amely nekem is otthont adott. Az esküvő után természetes volt, hogy Natalie először Geraldé legyen, a legszokványosabb de számunkra legismeretlenebb módon. Én minden ízemben reszketve néztem, mit művel öcsém, akiről sosem tudtam volna elképzelni, hogy leereszkedjek egy nőhöz. Az első kapcsolatuk nem tartott sokáig. Túl nagy izgalom feszítette ahhoz, hogy képes legyen visszafogni gerjedelmét. Natalie arcán látszott, hogy nem ért fel a csúcsra, tehát rám várt a feladat, hogy felsegítsem. Sosem ismert öröm járt át, ahogy az első, extázisba rántó nő, átszellemült kipirult arcára néztem. Milyen szép a nő, ha éppen ölelik és ha neki is jó. Gerald közben újra megtelt vággyal és fokozni akarván neje örömét, hálául a csodálatos élményért, csókolni, simogatni kezdte a márványba kívánkozó, meghökkenten tökéletes, vérforralóan dacos melleket, de úgy, hogy miközben nyelve az eperszinü bimbókat becézte, engem figyelt. Én sem bírtam sokáig az újszerű próbatételt, elkapott a vágy, és olyan fergeteges erő támadt bennem, mint addig soha. Mindent beleadva fogadtam az észvesztő gyönyört. Nem is rossz, ha növel csinálja az ember, főleg ha az is nézi, akit minden porcikája áhít, s akinek öröme: egy az övével. Csodálatosan boldog napok következtek. Natalie nem bánta volna, ha szüntelenül vele foglalkozunk, bármit eltűrt, csak neki is jó legyen, és nem volt hálátlan.

[rkey]

A testével való ismerkedés adta a legtöbb izgalmat. Örült, ha nézegettük, akár nagyítóval is, és ha tűzbe jött, olyan ügyesen tudta rendezni sorainkat, hogy számunkra megállt az idő, csak a gyönyöréhség hajtott, a másik boldogítása. Tudat alatt versengtünk, melyikünk tudja a másikat legjobban szeretni, mindegy milyen módon, hiszen a szeretkezésben nincs helye szeméremnek: különben nem extázis, csak görcsoldás a szex, és semmi értelme az egésznek?!

A házban három, hálószobát alakítottunk ki, mert olyan erötkivevö orgiák után, amiket mi rendezünk, jólesett ha kipihenhettük magunkat. Geralddal a különalvást szoktuk meg legnehezebben, ám a szentély, vagyis ahol annyi rafinált, buja pózt, olyan változatos szeretkezési formát ötlöttünk ki, mindenért kárpótolt. A szoba mennyezetét tükörrel boríttattuk. Nem sok bútor van benne: egy óriási ágy középen, és tenger sok párna. A sarkokban video kamerák, mert Natalie kételkedik ugyan benne, hogy valaha is csitulhat a vágyunk, de mi öreg napjainkra is gondolunk. A sarokban két festőállvány áll, mert különös házasságunk óta már nemcsak férfialakokat, hanem vadul tapadó, szemérmetlenül feltárulkozó női testet is rajzolunk. Kedvenc témám Natalie gyönyörbe révült tekintete, és a szépitö kéj, amely úgy rátelepül az arcára, hogy bele gyönyörödnek semmitmondó vonásai. Az extázisba csapó orgazmus  pillanatát próbálom elkapni, mert sosem láttam még vérforralóbbat. Olyankor eszméletlenül gyönyörű, és gondolom a legcsúnyább nő is azzá lesz. Ha rajzolok, és öcsém a feleségével játszadozik, sosem csak a munkámra figyelek. Egy nőt nem szabad kielégületlenül hagyni, tehát ha látom, hogy Geraldnak vége, leteszem a szenet és folytatom, ahol abbahagyta, vagy Natalie testének másik izgalmas részén. Ágyasunk – mert minek neveznénk másként – szinte kielégíthetetlen. Az a típusú nő, aki arra született, hogy bujálkodják, boldogítson, és élvezze a gyönyört. Vérbeli céda, a szó jó értelmében! Mert kit érdekel mit csinált addig, amíg mi meg nem láttuk, szájában a banánnal?! Ha összeakad a pillantása bármelyikünkkel, már indul is a tükörszoba felé. Olyan megunhatatlanul tudja adni magát, és úgy képes szívni, szorítani, semmihez nem fogható asszonyiságával, hogy ha vele vagyunk, szinte eszünket veszítjük. Sokáig el is feledkeztünk régi életmódunkról. Tudtam, hogy Gerald nehezebben viseli a rajtam való osztozkodást, mert mihelyt Natalie csábítani kezdett, mindjárt odajött: törleszkedett, simogatott, csókolt, mint aki akarja tudatni: ha te boldog vagy, én is! Féltem, hogy Nataliet zavarja a dolog, bántja, hogy Gerald szája gyakorta áttéved az enyémre, szinte rám csapva, marva, mint aki büntetni akar… de tévedtem.- Tudom, hogy sosem voltatok előttem növel, hiszen elmondtátok, de miért nem láthatom: miként csináljátok? Növel már szeretkeztem, és ami azt illeti kellemesebb volt, mint egy goromba vagy tehetetlen férfi szerető, de a fiuk kapcsolata mindig izgatott Hogy csináljátok? Lássam! – kérte, és szemei csillogni kezdtek. – Segítek! De előbb látni akarlak titeket.

Zavarban voltunk, mert addigra már kicsit elszoktunk egymástól, de ahogy Gerald gyengéden átölelt, elkapott a régi vágy. Sosem siettük el a boldogító perceket, hiszen a csókkal sokáig lehet húzni a beteljesedést. Natalié kipirultan nézett bennünket, aztán odajött és bekérezkedett közénk. Három száj tépte, rágta, becézte egymást, három nyelv vívott gyönyör csatát, és amikor már látta, hogy nagyon felhevültünk, közel az extázis, visszahúzódott, s szája szélét nyalogatva, nézett. Nem tettünk lakatot a szánkra, ami tetszett neki. Gerald ajkai közt, akkor már kezdett érlelődni az öröm, láttam, ö sem bírná sokáig, ezért gyengéden fordítottam rajta. Birtokba vettem, mint régen. Sosem éreztem még olyan izgatónak a pózt, hiszen Natalie nézett bennünket, és aki azt mondja, hogy a nyílt kukkoló nem izgató, az még sosem próbálta. Oda – odapillantottam a feleségünkre, a buja testű szeretőnkre, aki önmagát simogatta, pillantásunk elé tárulkozva, és szinte szuggeráltam, hogy induljon el Gerald felé, aki legalább úgy kívánt engem, mint én öt. Natalie csakhamar megtalálta a helyét: odakúszott Gerald alá, mint egy meghunyászkodó, gazdájáért tűzbe is menő kutyus. A kép összeállt. Új kompozíció, amelynek ezer féle változatát örökíthetjük meg rajzban. Cédánk éhes szája, értő puha begyű ujjai és egyre bujábbá váló nőiessége minden várakozásunkat felülmúlta. Nincs testének olyan helye, ahol ne próbáltunk volna gyönyört keresni… kivéve az szerintünk legszokványosabbat. Azt nem akarta, nem értette, mi abban a jó?! Nincs nálunk boldogabb sextrió, hiszen titkok súlya nélkül élvezzük az élet legnagyobb adományát: az észvesztő gyönyört. Nem szorongunk, azt tesszük amihez kedvünk van, és azzal, hogy képeinken az üzekedő pár férfiarca mindig ugyanaz, megszűnt a szóbeszéd. Milyen szerencse, hogy hasonlítunk, így mindenki azt hiheti: én készítem a képeket Geraldról és a feleségéről, s mi kivetnivaló van abban, ha egy művész modell után dolgozik. Hány világnagyság időzött szívesen palettájával, vagy ceruzájával a testiség adta bujaság formavilágában, saját gyönyörűségére; nem is sejtve, hogy szemérmetlen képei sokkalta értékesebbek lesznek, – pedig csak suba alatt cserélnek gazdát, ha cserélnek – , mint az árveréseken megforduló művei. Csak mi tudjuk hogy – hasonló stílusunk ellenére is – melyik rajz melyikünk műve és kikről készült. Mindketten, mindig benne vagyunk, minden ölelésben.

Amikor az első – három alakos – erotikus rajz elkészült és öcsémék, a gyönyörből ocsúdva meglátták: elképedtek.- Ez óriási, de egyelőre ne gyere elő vele! – mondta Gerald. – Isten ments hogy lehulljon a lepel. A képeket eltesszük, és évtizedek múlva állítjuk ki. Addig gyűjtsük az élményt, a témát és sokasodjanak a bizonyítékok a boldogságunkról, amelyhez fogható kevés van a világon. Ma téged kívánlak, Larry! De nagyon! – súgta Gerald, a képtől felhevülve, és már csókolt is. Natalie kézenfogva vezetett bennünket az ágyhoz és csillogó szemmel várt.- Gyere! – hívtam közénk nemsokára. – Szereted a szendvicset. Gerald a sonka! – mondtam, és Natalie tudta, a dolgát. A második szüzességét én vettem el. Nekem járt! Borzasztó izginek találta és azóta semmi nem tilos. Vele is csinálhatjuk úgy, mint egymással. Ki hitte volna, hogy létezhet az életörömnek, a boldogságnak, a kéjnek ilyen magas foka?

Öt éve tart a furcsa házasság, és még nem érezzük, hogy múlna a vágy, lohadna a tűz, de kértük Nataliet, szóljon, ha kevesek vagyunk neki. Beveszünk valakit…- Nőt mi? – kérdezte látható féltékenységgel. – Ha nem is most, de én férfit akarok… mindhármunknak az lenne jobb, vagy nem?! – búgta vágytól vacogva és mohó szájával Geraldnak esett. Csak én tudtam, hogy az öcsém akkor, engem, kívánt jobban. Ahogy magához húzott és csókolt, arra gondoltam: mi más lehetne az igazi boldogság, ha nem az: ahogy mi élünk?! Az is megfordult a fejemben amit sosem mernék kimondani, nehogy Natalie zokon vegye, vagy elbízza magát: vajon egy olyan nagyétvágyú nő, mint ö, hogy bírná ki egész életén át, egyetlen férfi mellett?! Kétlem, hogy akadna fickó, aki képes volna hűségben, maga mellett tartani! Pedig de jól járhatna bárki, egy hasonló feleséggel?!

[/rkey]