Könnyű préda

Irta: L.  Timothy

Néztek már ugy, tükörbe, hogy legszívesebben szemen köpték volna magukat? Vannak hibák, amiket meg lehet bocsátani, de elfelejteni lehetetlen.

Sokan ugy képzelik, hogy aki szerelmes, az akkor is képtelen lenne félrelépni, ha tálcán kínálnák fel, a legkívánatosabb nőt. Ne higgyék, hogy igy van. A szerelmes, legyen az férfi, vagy nő könnyü prédává válik – ha az alkohol befolyása alá kerül. Kevés ember van, aki társaságban sem iszik, de néha összejátszhatnak ugy, az események, hogy minden a legrosszabbul sül el.

Tiszta szivü kisfiu voltam, akit szerettem igazán szerettem, nem csoda hát, hogy l6 évesen beleszerettem egy osztálytársnőmbe. Ő alig múlt l2, de volt a tekintetében valami leírhatatlan vonzerő, ami rabul ejtett. Van, hogy az ember beleszeret egy énekesbe, énekesnőbe, van, hogy nem szívlelheti egyik másik közszereplőt, de szinte megmagyarázhatatlan mindezek oka. Elég jóképü lakli voltam, körüldongtak, a velem egykorú, sőt fölöttem járó lányok is, de én akkor voltam boldog, ha őt láthattam, akire ugy tekintettem, mint kertész a legféltettebb, bimbózás előtt álló virágjára, s ha tehetné még a széltől is, óvná. Magamban már mindent elrendeztem. Elvégzem az egyetemet, és megkérem Gloria kezét. Addigra ő is ugyanúgy rajong majd értem, mint én érte, és mi leszünk a legboldogabb pár a világon. Jó volt ebben a tudatban élni, de rá kellett jönnöm, hogy a legnagyobb rendező az élet, a legszebb tervet is összekuszálhatja, és elválaszt, vagy összehoz embereket, azok akarata ellenére.

Glóriáék elköltöztek egy másik városba, nekem csak az orozva szerzett amatőr képe maradt, amit mindig magamnál hordtam. Aztán én is egyetemre kerültem, és a barátok mindenbe belevittek, ami az ő kíváncsiságukat felkeltette. Bennem azonban, mint valami tiltótábla, vagy visszatartó erő, mindig felsejlett Gloria tiszta tekintete, ha olyan helyzetbe kerültem, hogy elkap a gépszíj. Talán oktondiság volt az önmegtartóztatás, hiszen sokan riogattak: ha nem kóstolsz bele a szexbe, beléd sűrűsödik, vagy elapad a vágyad, és megnézheted magad, mire észbe kapsz. Kire vársz?

Elvégeztem, az egyetemet, vállalati jogász lettem, és gyűjtöttem az erőt, hogy odaálljak Glória elé, megvallva neki sosem szúnő rajongásom, s kérni, engedje, hogy megszerettessem magam vele, és feleségül vehessem. Álom, álom, édes álom. Nem lett volna az, ha Glória is ugyanúgy érez irántam, mint én iránta, de ő még gyerek volt, amikor a vonzalmam feltámadt, s a szemérem befogta a szám. Eleinte azért kerültem, nehogy liliomtiprónak csúfoljanak a fiuk, később pedig ugy élt a gondolataimban mint egy oltárra emelt szentség, aki mindig velem van, ugy érez, ahogy én, és bármi történjék is, sosem szakadhatunk el egymástól.

Már félig meddig megalapoztam az egzisztenciám, amikor felkerestem Glóriát. Belepirult a látványomba.

-Ha eszembe jut, hogy veled cukkoltak a fiuk -lányok, hogy mennyire tetszem neked, és évek teltek el mire rászántad magad, hogy felkeress. Vagy most is csak véletlenül kerültél ide?

-Akarattal jöttem, évek óta érlelődő, vasakarattal. Szeretlek, mióta szelíd kislányként megpillantottalak, és mindent elkövetek, hogy belém szeress.

-Hohó..állj meg, Romeó. Igaz hogy régen elköltöztem a közeledből, de azért hírét vehetted volna, hogy férjhez megyek. Egy hét múlva lesz az esküvőm, és eszedbe ne jusson, hogy a kedvembe járj, mert a vőlegényem nagyon féltékeny.

Azt hittem viccel, ugy éreztem magam, mint a hithű istenfélő, akinek sok év után a szemébe mondják: ébredj balga, nincs is isten, akiről álmodoztál, csak a hitedben létezett. Elköszöntem, mielőtt elsirtam volna magam, és hiába ígért barátságot Glória, elhatároztam, hogy soha többé nem alkalmatlankodom, nem teszem rönkre a boldogságát, csak mert én gyáván, de magabiztosan magaménak hittem.

Hazautaztam, és jó darabig elkerültem mindenki társaságát. Aztán hetek múlva elcsaltak a barátaim egy házibuliba, és már előre megsúgták, lesz ott leány, aki majd meghal értem, ha nem is tetszik, legalább használjam ki, a lehetőséget, hagyjak fel az aggszűz életmóddal.

[rkey]

Nem kellett észrevenni, észrevetette magát. Nem volt csúnya lány, de sebzett szívvel, még az évszakok is csalókává válnak, és hagytam magam elcsábítani. Természetesen jócskán ittam, mire a fiuknak sikerült belökni a leányzó után, egy elég szeparált szobába. Ő már vetkőzött, amikor becsuktam az ajtót. Teremtőm. Ilyen könnyü vérűek a nők, ha tetszik nekik egy fiú. Miért nem ilyen az én Glóriám is. Legalább egyetlen egyszer lett volna az enyém. Ki tudja jobb lett volna-e. Akkor meg annak emléke zárt volna el örökre attól, hogy mást öleljek, józanul, vagy részegen bosszút álljak, kiadjak magamból minden dühöt, ami legfőképpen saját bárgyú, naivságom okán, de jóvátehetetlen helyzetbe sodort. Ma sem tudom, mi késztetett rá, a kiélt düh, a bosszú szülte kéj, vagy a szeretkezés adta gyönyörérzés, de mire hajnalodott, vőlegény lettem. Én kértem meg a kezét, pedig alig tudtam kicsoda, micsoda. Akkor sem másítottam elhatározásomon, amikor kijózanodtam. A fiuk elámultak, és volt, aki azt mondta: ne őrülj meg az önsajnálattal párosult bosszú, sosem sülhet el jól.  Velünk is el-elbánik egy- egy nő, de azért még nem megyünk fejjel a falnak. Én mentem. Meg volt az esküvő, és folytatódtak a dühödt öklelések. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem én kezdeményeztem, de csak én tudtam, hogy a bosszú, a kölcsön kenyér visszajár dühe, lökött mindig felé. Nem voltam szerelmes belé. Nem is lettem. Akkor sem, amikor megszületett a kisfiunk, akit imádtam. Ha ránéztem mindig az jutott eszembe: csak ne olyan málé légy mint az apád, aki azt hitte rezerválva van számára, akiért mindent megtenne, és mire észbekapott, a kiszemelt préda másé lett.

Ahol szerelem nincs, a dühös ölelések, amik a másik fél számára szenvedélyesnek tűnhetnek, sem segíthetnek, lassan annyira kihűlt a kapcsolatunk, hogy csak a fiam gügyögéséért jártam haza.

Három éves volt a fiam, amikor a munkám abba a városba vitt, ahol Glória lakott. Felhívtam, és csak akkor szóltam bele, a telefonba, amikor meghallottam a hangját.

-Te vagy? Te aztán tudod, mikor kell előkerülni.

-Miért, mi történt?

-Válunk!

-Dehát miért? Úgy tudom két kislányod, van.

-Jól tudod, de nem illünk össze. Az a szemernyi kedvesség is kiveszett belőle, amit még az elején imitált. Nem tudok szeretet nélkül élni.

-Akkor gyere hozzám.

-Ugy tudom, nős vagy.

-Tőled függ, hogy múlt időben mondható-e.

-Te sem vagy boldog?

- Nélküled?!

Igy kezdődött, aztán másfél év alatt lezajlott a két válóper. Közben persze sokat voltunk együtt, mert Glória férje elköltözött. A két kislányt legalább ugy szerettem, mint az anyjukat, és egyre jobban reménykedtem, hogy Glóriában is kezd ébredezni a szép, tiszta szerelem, a régen elhullott mag, amely nem hiába várt, hogy szárba szökkenhessen. A feleségemmel barátságban váltunk el, s mint közben kiderült, már talonban volt az utódom, akit ismertem is, és csak azt kértem tőle, hogy szeresse ugy a kisfiamat, ahogy én fogom szeretni Glória kislányait. Azt hiszem mindketten, betartottuk a szavunkat.

Életem legboldogabb négy éve telt el. Aztán, mert miden balgának akkor megy el az esze, amikor legjobb dolga van, megtörtént a baj. Valamelyik munkatársam szülinapját ünnepeltük, annyi kedvem sem volt ott maradni, mint télen a strandoláshoz, de nem tehettem, meg hogy kivonom magam. Sok dolgom volt, délben alig két falatot ettem, és az ital hamar megártott. Volt egy kolléganőm, akit a hátam közepe sem kívánt volna, józanul, de mennél inkább kivitte belőlem a tartást az ital, annál jobban nekibátorodott, és azon kaptam magam, hogy a főnök szobájában, az íróasztalon magára húz. Az óvszert is ő húzta fel, fogalmam sincs, honnan szerezte, mert nálunk otthon, nem volt használati tárgy.

Ettek már úgy meg valamit, hogy undor maradt utána? Ha bár még tiz százaléknyi akarattal sem voltam benne, az aktusban, engem is elkapott az undor, az önutálat, és legszívesebben falba vertem volna a fejem, hiszen azt bántottam meg, akiért gyerek fejjel kezdtem epekedni, és akit sírig szeretni fogok. A társaság diszkrét volt, senki nem tett megjegyzést, azt hihették rosszul lettem, és a kollegina ápolt, ami igaz is volt, de a hányinger csak a történtek visszaidézése során tört rám. Alaposan kihánytam magam, taxival mentem haza, és – amilyen balga, vagy igaz szívű vagyok-, döntsék el önök, azonnal elmondtam mindent Glóriának. Aki persze azt hitte, az ital beszél belőlem, de mire kitisztult a fejem, olyan szomorúnak láttam, amilyen sosem volt.

-Megcsaltál, csak ugy, alkalomadtán? Ez a te nagy szerelmed? Nem akarlak látni. Köszönöm, hogy a lányaimnak jó mostohája voltál, de velem, vagyis inkább a hűséggel csődöt mondtál.

Nem restellem, sírtam, könyörögtem, ígértem mindent, ami szép és jó, ahogy ilyenkor lenni szokott, csak egyet tudtam, nem veszíthetem el, mert belehalok. Utáltam magam, bármilyen büntetés kiállására kész lettem volna, csak szabja ki rám, csak ne dobjon el magától, mert. Mert nem én buktam el, hanem a “semmi nem számit” hangulatba hozó ital a felelős mindenért. Könnyü préda az, aki az alkohollal, vagy egyéb ajzószerrel szövetkezik, azok hatása alá adja magát. Hiába a sírig tartó szerelem, az egyenesség, a férfibecsület, a lélek nem lehet erős, ha a test erőtelen.

Hetekig tartott, mire Glória ugy ahogy, megbocsátott, de azt mondta elfelejteni, nem tudja soha. Nemcsak a saját rimánkodásom volt rá hatással, hanem a két kislánya könnyei, akik nem akartak elereszteni, és szülei mellémállása, de csak az apósom volt, aki némileg megértette, hogy eshettem ilyen hibába.

-Tudod az én időmben, azt mondták, aki csal, az legalább ne vallja be, mert addig nem fáj, amig nem tudunk róla. De ha még a titok súlyát sem tudnád elviselni, akkor jusson eszedbe, mikor az első pohár italt felemeled, hogy az ital minden emberi lényt könnyü prédává tesz. Nemcsak a gyenge jelleműek tesznek olyat, az ital hatása alatt, amit józan fejjel kikérnének maguknak. Ezt sose felejtsd el fiam, mert a lányom és az unokáim nagyon szeretnek. Csak annyit kérek, sose élj vissza a szeretetükkel, mert kósza nőt, aki öt perc múlva nem is emlékszik a veled átélt kéjre, könnyen találsz, de olyat, aki tartós boldogságot ad, lámpással is nehéz lelni.

Sokat járnak a fejemben az apósom szavai, aki félrelép, az legalább hallgasson, mert amit nem tud az ember az, nem fáj. Olyankor jut leginkább eszembe, amikor becézem a párom, és hirtelen árny suhan végig az arcán.

-Mire gondolsz, kicsi életem?

- Tudod te, de ne törődj vele, talán egyszer mégis elfelejtem.

Sosem fogja. Amiről tud az ember, az akár a legjobb, akár a legrosszabb pillanatban előjöhet, mert olyan érzékeny az ember lelke, mint a kristály. Aki poharat csiszol, tudja, egy elvétett vonalkát el lehet tüntetni, de a helyén kijavíthatatlanul vékonyabb marad az üveg fala.

[/rkey]