Ki tudja hány ember van, aki visszaél olyan képességével, amelyet mások világgá kiáltanak és abból élnek; netán tagadják, hogy birtokába lennének bármilyen másságnak is. Általában az ember már gyermekkorában észreveszi, ha hatással van a pajtásaira, ami persze még csak abban nyilvánul meg, hogy a kis csapatban mindig ö a hangadó, ugranak arra, amit mond. Már kiskamasz koromban rájöttem, hogy a fiuk keresik a társaságomat, főleg az ötlettelen, szolgalelkűek, mert sosem tudták mivel üthetnék el az időt. Volt amikor jól esett, hogy felnéztek rám, tőlem vártak eligazítást, de néha már terhessé vált, hogy mindig a nyakamon lógtak, olyankor is, amikor szólni sem volt kedvem. Olyankor elég volt, ha villant a szemem, máris szétfröccsentek. Hogy mi volt ez igazán, arra nagykamaszként jöttem rá. Mint ahogy az állatok között is van egy vezér, akire a falka hallgat, vagyis alávetik magukat az akaratának ugy a gyermekek, – sőt felnőttek között is jól érvényesülhet az, aki képes vinni a prímet, és hatása alá tudja vonni az többieket, vagyis ö a társaság középpontja. Sosem voltam kirívóan jó képességű – még csak a szövegelésem sem múlta felül a leggyatrább társalgót sem, vagyis nagykamasz koromban, amikor a lányok is kezdték azt tenni, amit én – sokszor egyetlen kérő szó nélkül – akartam, kezdtem elgondolkozni azon, mi okozhatja a varázserőmet. Aztán amikor az első olyan lány került az utamba, akiért kirázott a hideg, 2lgyengültek a térdeim, de ö rám se nézett, elfogott a hatalomvágy a gyözniakarás, és azt mondtam magamban: megmutatom, hogy azt teszed amit én akarok. Mivel láthatóan került, nekem kellett ugy intéznem, hogy a megkörnyékezhessem. Meglátott, elpirult, de nem ugy mint az olyan lány, aki zavarban van, hanem láthatóan a dühtől lett paprikapiros és már szólni akart, amikor szemrebbenés nélküli tekintetemtől megszel idült, eltűnt arcáról a pír, és mennél tovább néztem arra vágyva, hogy értse meg: kell nekem, érezni akarom a bőrét, az ölelését, élvezni az ártatlanságát, annál inkább eltűnt arcáról a pír, vonásai ellágyultak és ha érte nem nyúlok, eldől. Utána kaptam és mivel a házuk előtt lestem rá, amikor találkoztunk és láttam, hogy bezárta az ajtót, azt mondtam neki: nyisd ki. Mintha álomban tenné, vagyis lassú mozdulatokkal elővette a kulcsot és beillesztette a zárba. Segítettem elfordítani, mert attól féltem kimegy a lábaiból az erő és valaki meglátja, hogy akarattalanul terelem befelé. Az pedig testi erőszak. Eszem ágában sem volt, hogy fizikai erőszakot vegyek rajta, meg akartam hódi tani, el akartam érni, be akartam cserkészni a skalpját, vagy a szerelmét, – ki lát a jövőbe, – csak azt nem akartam, ami történt.

Beértünk és ö vetkőzni kezdett. Honnan tudhatta, hogy meztelenül szeretném látni. Mint ha alvajáró lenne, ugy szedte le a ruhadarabjait. Hirtelen azt sem tudtam egyedül vagyunk-e a házban és ha igen mikorra várható haza valaki, vagyis nyakig benne voltam a slamasztikába. De ö csak vetkőzött. Gyönyörű volt. Mellei még csak akkor bimbóztak, korántsem volt kialakult formájuk, de ugy is észvesztően nöiesnek találtam. Közelebb mentem hozzá és újra meglepődtem. Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, csókolni kezdett, simogatni, majd leszedte rólam is a ruhát, és a szó szoros értelmében magára húzott. Még szűz volt, de amikor az embernek – ráadásul ha nem is elég érett még a gondolkodása, – elmegy az esze, nincs megállás. Nem jajgatott, nem is búgott, mint a sokat próbált addigi lányok, csak hagyta magát. Egy idő után kezdtem magam rosszul érezni, különösen, amikor rájöttem: a csatateret nekem kell rendbe hoznom, mert ö nem mozdul. Addig tartott a késztetése, vagy a gondolatátvétele, mit tudom én. Először öt törölgettem meg, és felöltöztettem. Hagyta magát. Aztán leültettem és magamra kaptam a göncöm, majd mint aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, kiosontam a házból. Egész úton azon gondolkoztam, nem hagytam-e nyomot magam után, hogy ha a lány netán ivott, mielőtt kilépett a házból, vagy kábítószerezett és azért volt olyan kábán engedékeny, felelősségre ne vonhassanak.

Mondanom sem kell, hogy napokig alig mertem kimenni az utcára, de állandóan rajta járt az eszem. Aztán egy napon csengettek, egyedül voltam otthon, és ö állt az ajtóban. Ugy jött be mintha mindennapos vendég lett volna, és most már sokkal gyorsabb mozdulatokkal vetette le a ruháit. Még átfutott az agyamon, hogy nekem lehetne több eszem, én már majdnem tizennyolc vagyok, de ö még tizenöt sincs, és sittre vághatnak érte, de mint amikor a zavaros ár, átszakítja a gátat, nem volt megállás. Minden ugy történt mint először: csak akkor hagyta magát, vagyis egy idő után észrevettem hogy egyedül vagyok a dologban, aztán amikor kiélvezkedtem a bábuszerűen élettelen, de csodálatos testen, és kinéztem:tiszta-e a levegő, szinte kitettem az ajtón. Egyetlen szó sem esett köztünk, de minden ugy történt, ahogy elgondoltam.

Később már kerültem öt, mint aki örül, hogy addig megúszta és ha csengettek előbb kinéztem ki az, mert nem akartam gubancot, de ugy gondoltam, ha valóban olyan erős az akaratom, hogy képes vagyok másokra ráerőszakolni, vagy átvinni, – és ezt már a gyermekkori bandavezérségem is alátámasztotta, – akkor ezután nem teszem a szépet, nem vetek, csak aratok. Még izgalmasabb is, hiszen ha a partner beleszólhat a dologban: itt nem jó, így nem jó most nincs kedvem, vagyis alkalmazkodni kell hozzá, az nem lehet olyan izgalmas, mintha azt csinálja, amit én akarok, anélkül hogy ráparancsolnék, vagyis gyönyörű férfiélet várhat rám. Akárkin nem akartam tudatosan kipróbálni ráhatásom vonzerejét, mert semmi értelme olyan csajra tenni, akitől meg sem rezzen a férfiasságom. Aztán jött egy új lány, aki ráadásul még nem szokott bele a társaságba, alig szólalt meg, vagyis ugy gondoltam kevesebb benne az ellenállás, nyitottabb minden új kezdeményezésre, mint egy régi ismerős. Elgondolkoztak már azon, hogy a lányok, akikkel iskolába jártak milyen hirtelen, szinte egyik percről a másikra lettek nyakigláb, nyafkákból, észvesztően csinos nővé? Akármerre néztem, válogathattam volna a felcseperedett fruskákból, akik szemlátomást odavoltak értem, de nekem szűz alany kellett, akinek közömbös vagyok, aki semmit nem tud rólam, vagyis rejtelmes varázserőmről.

Tudtam, hogy reggel futni jár, én is erőt vettem magamon és csak akkor léptem, ki a házból tornacsukában, melegítőben, amikor feltűnt a sarkon. Két lépéssel lótottam utána, amikor azt próbáltam sugallni, hogy forduljon be a csalitos rész felé, és nem akartam hinni a szememnek: nem arra ment, amerre minden reggel, hanem – kicsit tétován bár, de befordult. Rákapcsoltam. Csakhamar mellette voltam. Nem nézett rám, csak lassított. Akkor már benn voltunk a gizes – gazosba, ahol legfeljebb olyasféle szándékkal megy az ember, amiben én mesterkedtem. A lány megállt. Szembefordult velem és én ránéztem, miközben azt gondoltam: vetkőztess le… és csókolj végig. Mintha hangosan mondtam volna, minden ugy történt, ahogy akartam. Most vetkőzz le te is, és fektess le a ruháinkra, aztán kerülj fölém. Kápráztass el a nőiességeddel… de ne csak tettesd hogy jó, hanem élvezd a helyzetet, adj bele mindent. Így bébi… így… remekül csinálod… – gondoltam miközben majdnem kiugrottam a börömböl örömömben. Micsoda hatalom van a kezemben?! Minden nőt megkaphatok, akit csak akarok, vagy akinek nincs olyan kőkemény természete, hogy ellenálljon az akaratomnak.

Egyetlen szó nélkül ment végbe a dolog, de amikor futva visszaindult tudtam, hogy másnap ismétlés lesz, de akkor már én leszek felül. Reggel kinéztem az ablakon, kicsit későn ébredtem és láttam, hogy a lány ott áll a ház előtt. Rendíthetetlenül. Mint aki vár valamire. Hirtelen magamra kaptam, ami a kezem ügyébe került és kisurrantam a házból. Szinte rá se néztem, csak elkezdtem futni. Ö is rákapcsolt, és hamarosan ott voltunk a ruhahegyen. Ugy adta magát, annyira a kedvembe akart járni, hogy mindent megtett amit kigondoltam, pedig nagyon mocskos módon szabadjára eresztettem a fantáziámat. Nem számított az idő, mindent kipróbáltam vele, egyetlen parancs, vagy kérőszó nélkül, csupán az akaratommal. – Ne less rám többé! – mondtam neki amikor felöltözve elindultunk visszafelé. Mint aki akkor ébred, megállt és rám nézett – Ismerlek én téged? – kérdezte. – Azt hiszem még nem találkoztunk – kaptam az alkalmon és megmondtam a nevem. Futhatok veled? – Miért ne? – kérdezte ö, és ha hülyébb lettem volna, mint amilyen vagyok, azt is hihetem, hogy játszik velem, hogy vette a lapot és ugy gondolja, ha én nem akarom folytatni, ö is ugy tesz, mintha semmi nem történt volna. Akkor már sejtettem, hogy a női lélek csupa sejtelem. Beszereztem egy csomó szakkönyvet a hipnotikus dolgokról és lassan megértettem, hogy hipnotizálni majdnem minden erős akaratú ember tud. Az orvosok zöme vállalkozik is rá, természetesen a gyógyítás érdekében. Legalábbis ugy illő. Feltételezhető, hogy a régmúlt korok doktorai bevetették ezt a képességüket, hiszen hol volt akkor még az orvostudomány, és ahogy a technika mindinkább fejlődött, leszoktak róla, netán tiltották is. Talán éppen a hipnotikus gyógyítás hozta létre a beteg – orvos kapcsolat tiltását Két különböző nemű ember, és egyiknek hatalma van a másik akarata felett?! Sok buktatót tartalmazó lehetőség! Mi ahhoz képest az alkalmi búbolás?! Meglódult a fantáziám: mi mindent tehet az, aki kettesben marad egy hatalma alá vont emberrel: akár végrendeletet is irat hat vele, és nem tagadja le, hogy az aláírása valódi. Felbátorodtam és rendszert csináltam a parancsszóra kettyintésböl, amelynek nem lehet következménye, mert a partner nem emlékszik semmire, csak arra hogy könnyű, repülni tudna, nyugodt és boldog. Ezt onnan tudom, hogy a – ki tudja hányadiktól megkérdeztem, miután kiélvezkedtem magam vele, oly módon is, amire éber állapotban nem igen vehettem volna rá. Kétszeresen jólesett a dolog, mert az apja a tanárom volt, sok borsot tört az orrom alá, és élvezet volt a visszavágás. Ha valaki – közben – lát bennünket, azt mondja: milyen boldogok, mennyire egyhuron pendülnek és milyen alázatos, odaadó szerető ez a lány.

Negyven éves koromig élveztem a képességemből adódó lehetőségeket. Mindenkit lefektettem akire kedvem támadt, még a nagynéném is odatérdelt elém, persze öt álmomban sem kívántam, de egyszer nála nyaraltam, kissrác koromban és valami rossz fát tettem a tűzre, ami persze ártatlan vétek volt, de ahhoz elég, hogy megvesszőzze a hátuljámat. Két napig leülni sem tudtam volna, ha nem borogatja, kenegeti, csókolgatja. Utáltam, sosem tudtam megbocsátani neki, pedig alig lehetettem hét éves. Férfikorom delén aztán visszafizettem neki. Olyan dolgokat tett meg parancsra amiben a férje kérésének sem engedett volna. Neki nem, de hogy velem láthatóan élvezte, és a végén én is begerjedtem – az biztos. Ez nem is volt olyan rossz! – mondtam, és prolongálási óhajnak vehette, mert attól kezdve valahányszor nálunk járt, egyenesen bejött a szobámba, és végigcsinált mindent. Olyasmit is, amire éber állapotú növel, nem lettem volna hajlandó. Aztán évek múlva bevallotta: ö is tud hipnotizálni, de annak is mestere, hogyan vonja ki magát a delej alól, vagyis végig észnél volt, amikor bosszút álltam a gyermekkori sérelemért.

Nemsokára jött egy lány, nem volt túl szép, de okos, nett méltóságteljes, vagyis feleségnek való. Ugy gondoltam mielőtt leteszem a voksot mellé, kipróbálom, milyen amikor szeretkezik, mire hajlandó, ha majd egyszer – nem akarván elszürkülni hagyni a házasságunkat – átadom neki vágyó gondolataimat. Hiába készítettem elő mindent, nyugalmas helyet, kellemes körülményeket, csak ült, evett, beszélt, és nem akarta azt tenni amire örülésig vágytam. Egyre furcsábban éreztem magam: utáltam az udvarlást, a bókokat, de zsákba macskát sem akartam venni. Nekikezdtem hát a szokásos becserkésző hadmozdulatoknak. Elképedtem, hogy már az első bókom gellert kapott. Csak nézett rám, és valami különös gyengeség vett rajtam erőt. Tekintetem képtelen voltam levenni róla. Láttam, hogy jár a szája, hallottam mit mond, de én nem tudtam megszólalni, csak tettem, amit parancsolt. És miket parancsolt?!

Csak amikor felébresztett, és tudtam, hogy olyannak kellene lennem, mint egy kifacsart citrom, mégis kellemes érzés tölt el, könnyű és boldog vagyok, akkor mondta meg: próbára tett mielőtt komolyra fordulna kettőnk dolga, és mivel a jogon tanult pszichológiát, de utált hipnotizálni, mert mindig ugy érezte, tilosban jár, visszaél más akaratával, még ha ideig óráig jót is tesz vele, oldja a feszültségét, megnyugtatja. Sosem mondtam el neki, hogy egyet gondoltunk, csak kettőnk közül neki volt áthatóbb ereje. Elvettem feleségül, mert mestere volt az erotikának. Amikor egy szigorú arcú, komoly, tiszteletet parancsoló kinézetű nő, beleveti magát a féktelen örömökbe: az valami fantasztikus. Dupla élvezet, hiszen a büszkesége is porba hull, teljes győzelem padlóra küldeni, gondolnánk mi balga férfiak. Pedig mindig az történt, amit ö akart. Volt, hogy hullafáradtan értem haza, és csak rám nézett, netán megsimogatott, és nincs az a tenyészmén, aki készebb lett volna a hágatásra, ha kancaszagot érez a közelben, mint én. Volt, hogy két ölelés után felébresztett a hipnózisból, és megkérdezte: nem vagy már fáradt drágám? Nem voltam. Mitől is lettem volna, hiszen a szeretkezés olyan feszültségoldó csoda, annyi gyönyört ad hogy megéri a fáradtságot, mert nem kíván több energiát, mint dühöngeni a szomszéd kutyája miatt, vagy azon, hogy meglökik a buszon, netán nemszeretem módon lekaszálni a füvet. És mennyivel más?! Talán most azt gondolják: önökben egy fikarcnyi delejes erő sincs, vagyis még éber állapotban sem képesek elérni valamit annál aki ellenáll, pedig nem így van. Csak akarni kell. Ha nem sajnálják az időt, ha egyszerre mozdulnak a másikkal, ugy állítják be a szexuális radarúkat, hogy fogja a jelzéseit, nem számit az életkor – a potencia szinte töretlen. Ha teljesen tehetetlen leszek, az én nejem akkor is képes lesz belém szuggerálni, a folyton hágásra vágyó hím vagyok mint ötven éve, és ha sikerül?! Ö képes rá, hogy hipnotikus állapotban erekciót hozzon létre nálam. Mindig mondom: milliomos lehetne belőle, de ahhoz ott kellene lennie a harmadiknak is, akiért történik a dolog és az már kerítés. Más dolog ha a párok megpróbálnák ráhatásukat, vagy sosem hagynák abba a mézeshetek kedveskedéseit. Szót sem kellene vesztegetniük a szinten tartásra, hiszen a szóra nem muszáj válaszolni, de a simogatásra, a mosolyra a csókra… szóval nem vagyunk fából, uraim, még így hetven felé sem, és sosem adott olyan nagy örömet a hipnotikus kényszer alatti szeretkezés, – amiből hál istennek sosem lett bajom, mint amikor a nő, érzi, hogy vágyom rá, hogy van benne valami ami hatást gyakorol minden idegszálamra, és csak akarnia kell… vagyis inkább akarnunk. Mert az erotika olyan, mint az óriáskerék, aki lenn van kerülhet a vágyott csúcsra, és magával viheti a párját is Minél többet kell tenni azért a pár perces boldogságért, annál nagyobb sikerélményt, igazabb örömet ad. Álljanak meg egy percre a párjukkal szemben: nézzenek rá, ugy mint a kezdet kezdetén, és ne engedjék, hogy elhúzza a kezét, a vállát, vagy kibújjék az ölelés alól. Az az igazi telepatikus képesség: éreztetni a vágyunkat azzal akiért veszködünk és beseperni az elismerő jelzőket. Szuggerálják magukat:nem igaz, hogy ráuntam, hogy semmi hatással nincs már rám! A tekintet, a mozdulat, egy új figura… az akarás: csodát tehet.