Ne mással, másként

Irta: L. Timothy

Ne süssék le a szemüket uraim, ha magukra vehetik azt amit most kijelentek: tizenöt évi házasságom alatt, sosem közeledtem másként a feleségemhez, csak a misszionárius figurával, vagyis ahogy neki legkényelmesebb, és amivel annakidején indítottam. Azóta tizenöt év tapasztalatával lettem gazdagabb sok más területen, csak a legfontosabbra nem akart rákerekedni a szemem. Pedig nem az a nagy pecás, aki naponta négyszáz halat fog ki, hanem, aki négyszázszor fogja ki ugyanazt. Hogy az lehetetlen? Nem az. Tapasztalatból beszélek, habár a házasélet horgászáshoz való hasonlítása kicsit sántít, mert – sokak szerint – a nejekre már felesleges csalit pazarolni, nekik elég a merítő háló is, hiszen állandó jelleggel “kifogásra” várnak, amit mi találunk is. Később már ök. is, és így szürkül el a házasélet. Ám ha nem sajnálnák a fáradságot, amit helyettesítsünk be a csalival, vagyis megmozgatnák a fantáziájukat vagy – ha nincs elképzelésük, idegen ötletből is meríthetnek – legtökéletesebből, a Káma – szutrából, mint én, minden másként lenne. Nem azért választottam én is azt, mert nem lett volna ötletem, hiszen a tizenöt év alatt, és amíg szabadúszó voltam sok növel összehozott a sors, és amikor az ember fizet, vagy nyert helyzetben van, azt teheti amihez kedve van, – de nem akartam, hogy a feleségem érezze: az a töméntelen tudás mindvégig ott szunnyadt bennem, csak rest voltam bevetni, kettőnk kapcsolatára pazarolni. Különben is a közösen szerzett tudás, több örömöt ad, nem beszélve az angol közmondásról: a puding próbája, hogy megeszik.

Nem a potenciacsökkenés vert haza, biztosabb vizekre, hanem a rengeteg újságcikk és a legutóbbi, amit az AIDS leghíresebb francia kutatóorvosa nyilatkozott: tíz éven belül nem lesz ellenoltó anyag. Tíz év nagy idő, a férfikor legszebb része, és akárhogy vesszük is az a pár pillanatnyi észvesztő kéj nem éri meg, hogy az ember idő előtt itt hagyja az árnyékvilágot, kiközösítve, kínok kínjai között, s közben tönkretegye azt is, amiért egész életében annyit fáradt: az egészséges családot. Az utóbbi években már, ha kirúgtam is a hámból mindig óvszerrel tettem – otthon nem volt rá szükség, bele is hülyültem, volna, mert nem túl nagy élvezet, csak ha a mérleg másik serpenyőjébe is kerül valami plusz, ami megéri a kényelmetlenséget. Mondjuk az új pipi, a másféle szeretkezési mód, a nő odaadása, esetleg a pénzért mindenre készsége, amire leginkább azért vágyik a férfi, hogy többféleképpen kipróbálhassa magát, különbséget tudjon tenni a módokban, és később be is vesse csendesebb vizeken azt, amit tanult. Úszni is meztelenül szeretek, inkább jó messze bemegyek a vízbe, ahol már csak a halak járnak, és a nyakamra húzom a fürdőnacimat, aztán simogass tenger, zsongíts el jóleső érintéseddel. Ha az ember minden csepp mézet ki akar nyerni a szerelem virágából, és nem is szeretne hamar elpatkolni: egyetlen választása marad: nem folyton mással, hanem másképpen csinálni. A feleségem a szokás rabja, vagyis ahogy az első éjszaka boldoggá tettem, ugy esik neki legjobban, és ha nagy néha meg is környékeztem oldalt fekve, vagy bárhogy másként, a vége az lett, hogy ott találtam magam alatt, engedelmesen hanyatt fekve, tunyán, vagy hunyt szemmel, csodára várva. Csakhogy a csoda egyre ritkult, és mindig nehezebb volt létrehozni, éppen a megszokás miatt – és mert a jó nyilvánosház tulajdonos se a matracokat cseréli ki, ha esik a forgalom, hanem a lányokat, de mert én személycseréhez a világért sem folyamodnék, sokkal kényelmesebb vagyok annál, mintsem végigcsináljak egy válópert, és gyávább, mintsem kockáztassam az AIDS fertőzést, megvettem a Káma – Szutrát két példányban. A nejem kicsit elpirult, amikor kinyitotta, mert az első oldalra beírtam: Kettőnk örömét keresd benne, én is azt teszem! A könyvet reggel adtam át neki, és a magamét is kitettem az éjjeliszekrényre, abba azt írtam: Vele, de mindent! Az asszonyok örök kíváncsiságára építettem: tudtam, hogy megnézi az én kötetem is, és legalább száz oldalt elolvas a sajátjából, s este előfordulhat, hogy nem int le, ha szóbahozom, hogy vegyük át együtt az első tanítást.

Természetesen aznap gyönyörű rózsacsokorral állítottam haza, a gyerekek nyaralni voltak, kedvünkre gyakorolhattuk volna a legnyakatekertebb figurákat is, de még a pezsgő ellenére is kellett egy kis idő, mire a feleségem feszültsége oldódott. A dupla ágyban kinyitottam a könyvet és fennhangon olvasni kezdtem. – Te még nem olvastad? – nézett rám. Miért, te igen? Neeeem… olvasd csak, de oltsd el a villanyt. Ugy nem tudok olvasni! – Akkor elfordulok. Eddig sosem beszélgettünk róla, csak csináltuk és olyan furcsa… – De hiszen a feleségem vagy… tizenöt éve ölellek, szeretlek, dobd sutba a szemérmességedet. Nagykislány vagy már! – mondtam és fejét odavontam a vállamra, aztán olvasni kezdtem. Az első leírást nagyon lassan betűztem: Mikor egy férfi hitvesére néz, s az visszanéz rá, Allah kegyelemmel tekint le rájuk. Mikor megfogják egymás kezét, bűneik ujjaik között távoznak. Mikor együtt hálnak, angyalok állják körül őket a földtől a mennyboltig. A kéj és a vágy, olyan szépek, mint a hegyek. Hála légyen Allahnak, aki a férfiúi örömök forrását a nő hasadékába helyezte él és ugy rendelte, hogy a férfi dárdája nyújtja a legnagyobb gyönyört a nőnek. Nem adatik meg a nőnek az öröm és a kielégülés, ameddig a férfi szerszáma belé nem hatol: és hasonlóképpen a hímtag sem ismer pihenést, amíg be nem nyomul a rések résén át. Innen származik a kölcsönös cselekvés. Kezdetét veszi a küzdelem, a két szereplő között, ölre mennek, üzekednek, kemény harcot vívnak, mig nem az ágyékok találkozásánál fogva hamarosan megjön az élvezet. A férfi, mint mozsárban a törő…

Aznap nem folytathattam tovább az olvasást, mert a nejem leoltotta a villanyt, szája becézni kezdett és csakhamar áttette egyik lábát rajtam. Annyi fény volt a szobában, hogy lássam, milyen kéjes öröm terül elé az arcán, amiért meglovagolhat, végre uralkodhat felettem. Ha csak ugy rá akarom venni erre, beleizzadtam volna, mire megteszi. De akkor láttam, hogy élvezi, hogy izgatják a hallottak, és átvette a kezdeményezést. Én sem maradtam tétlen, de átengedtem neki a főszerepet, és nem is bántam meg. Olyan szemérmetlenül, annyi odaadással tett meg mindent azért, hogy kánikulája legmélyebb katlanába jussak, hogy pár perc múlva, csak önmagára figyelve átélte első orgazmusát. Rám borult, csókolt ahol ért, de nem engedtem hogy elhagyja a végre megtalált, és elfoglalt helyet, amely olyan izgalomba hozott, hogy akár órákig is képes lettem volna készenlétben állni, csak közben lássam, hogy ö élvezi – tetszik neki, hogy nemcsak értem, hanem önmagáért is teszi, amire vetemedik. Mert a könyör – gyönyör, a muszáj ölelés alamizsna, de a közös kéj egekig dobja fel a testet. Mint akkor a mienket, az ö harmadik orgazmusa. Csodálatos volt. Mintha ismeretlen, új asszonyt öleltem és becéztem volna, utána. Sokáig nem tudtunk elaludni, pedig nem beszéltünk, csak a szánk járta be a másik testét, kezünk simogatott és mielőtt átadtuk volna magunkat az édes álomnak, már meg nem mondanánk melyikünk kezdte, talán egyszerre lendült ölelésre a karunk, de ott térdelt előttem és várt. Ha csak ugy, kapásból vetem fel, vagy könyörögve kérem rá, biztosan nem teszi meg, de mert hagytam hogy ugy érezze: ö akarja, ö kívánja, szinte megmámorosodott. Úsztam a tenger simogató vizében, fürdőnaci nélkül, örömöt adtam és kaptam, észvesztő erejűt, és mindezt otthon a megszokott, sokszor már nyűgnek érzett családi ágyban. Hát nem csodálatos?

[rkey]

Reggel nem a csörgö óra ébresztett, hanem folyondár karjai csókra éhes szája, és olyan szépnek láttam, olyan szűzies kedvesnek mint tizenöt éve amikor megismertem. Ki tudná eldönteni mikor szebb a virág, ha még bimbó, vagy ha minden szépségét, színpompáját feltárva, kinyilik. Ahogy elnéztem a feleségemet, akiről tudtam, hogy szeret és akiért én is mindent megtettem volna akkor is, amikor a feléje forduláshoz is lustának éreztem magam, arra gondoltam: a gyümölcs is akkor igazán édes, ha zamatossá érett, és balga a kertész, ha hagyja lepottyanni, nem óvja még a széltől is, hogy minél több mézet érezhessen cuppogó ajka, amikor ízlelgetve, kéjesen eszi.

Aznap elég sok tárgyalásom volt és kicsit remegtek a térdeim, mert szó ami szó, ha az első túra izomlázat okoz, az átlihegett éjszaka sem múlik el nyomtalanul. De azért végre este lett és én újra betértem a virágboltba. Finom vacsora várt, gyertyával terített asztal, pezsgő és amikor a feleségem visszajött a hálószobába, olyan rafinált szerelés volt rajta, amiért mi borsos belépöket fizetünk, hogy rámenős szajhák unott mozdulatukkal kellessék magukat benne, miközben minket a vágytól lihegő hímeket, káposztafejeknek néznek, vagy ha mégis hagyják, hogy beléjük harapjunk, igencsak megkérik az árát. Ezenközben valamennyiünk hálószobájában van egy hasonlíthatatlanul érzékibb asszony, aki lassan beletörődik a megváltoztoztathatatlanba, nem akar terhünkre lenni, azt hiszi ugy természetes, hogy idővel a férje leszokjon róla, és mi meghagyjuk ezen hitében. Észvesztő volt a fekete piros kombináció és az a parázna tekintet, ahogy hagyta magát csodálni. Játszott velem, mint macska az egérrel, és elérte amit akart: a számmal szedtem le róla a rafinált cucc minden egyes darabját és a csókommal öltöztettem fel testének minden centiméterét, a legcsodásabb jelmezbe: a láthatatlan, de mégis izgalmas, apró becéző csókokból álló csipkekölteménybe. Ha nem tudtam volna, hogy a feleségem az akivel vagyok, borsos összegről állitok ki csekket a végén. Pedig azon az éjszakán kim élni akart és csak kétféle pózban próbáltuk egymást boldogítani – remegőn csókolva, kiszáradó szájjal – miközben azon voltunk, hogy testünk minél több ponton és a lehető legszorosabban tapadjon össze, s a buja kéjnek, amit a felmelegített kapcsolat hoz, minden cseppjét kiélvezzük. Nem akarok dicsekedni, mert mi értelme volna a jót akarásomnak, ha áltatnám önöket. Az erőm hamar elfogyott, talán az ötödik este már ugy feküdtem ágyba, hogy aznap éjjel biztosan nem leszek képes semmire, mégis kétszer juttattam el a legédesebb asszonyt a csúcsig, és hogy önérzetem se csorbuljon, ö is besegített az ajkaival, csak ura lehessek a buja helyzetnek. A szeretkezésekben semmi nem lehet csak a másik szerepe és nincs restellnivaló, hiszen egy a fontos: mindketten ugy érezzék: sosem volt tájakon jártak, derékig érő virágmezőben gázoltak, madarak csicseregetek a fejük felett, miközben a nap és hold keveréke ragyogta be minden porcikájukat, hogy még szebbé tegye azt, aminek addig is birtokában voltak, de amivel ugy bántak, akár a mügyüjtö, ha megszerezi amire vágyik, és attól kezdve, elég a tudat, hogy az övé, más nem birtokolhatja, s alig szán rá időt, hogy egy – egy pillantásra méltassa, pedig ha csodálni kezdi, újra és újra felfedez benne valamit amit addig soha, és rájön, hogy a birtoklási vágy egoizmussá csontosodva, ugyan ugy elszürkül, mint a házastársi szex, ha beéri a tudattal, hogy megszerezte, s nem érez késztetést hogy élvezze is a tulajdonlást, mellékesnek véve, hogy kincsének örök boldogítási képessége van.

Amióta fordítottam az életünkön eszembe nem jutna idegen nő után menni. Ha mégis ugy hozza a sor, hogy felkínálkozik egyik – másik szinte sértésnek érzem: hogy jössz te AHHOZ, aki rám vár, aki engem boldogit, akit nem adnék senkiért? És nem esik nehezemre – képletesen szólva – átlépni a legcsábosabb bajadéron sem.

Ahhoz, hogy az ember fordítson a sorsán, amibe persze a szerelmi élete is beletartozik, sosem lehet elég idős. Egy barátom hetven évesen kezdte el – tanácsomra – a szerelem tanulmányozását, a feleségével együttműködve, azóta tíz évet fiatalodott, munkabírása megsokszorozódott és olyan boldog, mintha nem is ezen a földön járna. Azzal, hogy reálisan látta az életét, hogy volt mersze otthon keresni azt amire addig csak házon kívül talált rá, meghosszabbította az életét. Nem azt mondom, hogy keményen állja a sarat minden este, de a fantázia csodálatos dolog és egyik helyzet hozza a másikat. A Káma – Sutra már elbújhat a tanaival ahhoz képest, amiket mi kitaláltunk magunknak, mert nem kell ahhoz pornófilmeket látni, hogy az ember észrevegyen dolgokat, mondjuk azt, hogy aki mellette fekszik évek óta, – ugyanolyan kívánatos testű nő, mint amelyik ott vonaglik a képernyőn, csak tiszta és boldogító, akár a folttalan pohár, márkás porcelán csésze, amiből csak mi ittunk, és amit sosem szabad polcra téve, elfelejteni. A feleségem olyan profi lett, hogy sokszor eszembe jut: mi lesz ha egyszer megismerkedik valakivel, aki fiatalabb nálam, jobban ért a széptevéshez, izgalmasan új és még potenciális bevetnivalója is van?! De igyekszem elhessegetni magamtól az efféle gondolatokat, hiszen a kettőnk kapcsolatában én voltam az aljas, én csaltam öt, már az első évben is, mert a heverik, mert az alkalom, és mert nem akartam papucsként szégyenbe maradni a barátaim előtt, vagy mert a kedvem éppen ugy hozta. De ma már van egy fenyegető rém is, ami miatt valamennyiünknek magunkba kellene szállnunk és felmérni: megéri-e a zavarosban halászni, amikor otthon a legteljesebb paráznaság is rendelkezésünkre áll, ráadásul ugy, hogy nincs tabu, nem kell védekezni, bűntudattal küszködni, csak örömet adni, kapni és boldogítani. És ki érdemelne meg több örömöt tőlünk mint az asszony aki annyi éven át kitartott mellettünk, aki ott áll az oldalunkon bajban örömben, és akinek a gyermekeink azt mondják: mami, aki nélkül üres a ház, akiért érdemes hazamenni, különösen ha visszaadjuk az önbizalmát, és tudja:mindene megvan ahhoz, hogy hazacsalogassa azt, akinek örök hűséget esküdött. Csakis rajtunk múlik uraim. A kezdet kicsit nehéz, de hogy biztos a siker, azt elhihetik, hiszen a nők, állítólag tovább képesek aktív szerelmi életre, mint mi férfiak, és ha megér tök, – s ha mi is mindent beleadunk, terem még számunkra szerelmi babér, a legértékesebb, hiszen nem szabadon választott gyakorlatok során lelünk rá, hanem kötelező pályán, de közösen választott figurákkal, ami csak növeli a sikerélményt, fokozza a boldogságot.

[/rkey]