Azt hiszem csak azért nem lett belőlem céda, vagyis mindenkivel összefekvő örömlány, mert mániám a tisztaság, vagy legalábbis a higiénia legelemibb alapja. A víz mindent levisz, csak a bűnt nem, állítja egy mondás, de, csak ha megmossák azt, ami koszos lett. Vegyük a ritka pedáns férfit, aki reggel és este is tusol, de ha kora délután kap puskavégre egy nőt, és még kezet sem mos előtte, akkor már nem az én esetem. Képzeljék csak el: az illető úr, vagy hölgy jár – kel, megfogdos ezt – azt, tömegközlekedési eszközre is felszáll, parolázik, szinte oda sem figyelve, és végre találkozik a kedvesével, akit megsimogat, száját csókolja azokkal az ajkakkal, amelyeket előtte, szinte észrevétlenül, beidegződött mozdulattal, többször végig simított a koszos kezével, és nyul ide – nyul oda, aztán vissza, de ha mindezt tus alól kilépve teszi, akkor nyugodtan nyúlhat, mert az már steril kosz. Ezen röhögnek legjobban a barátaim, ha ezt mondom: steril kosz. Pedig van olyan. Ami egyikünk tisztára mosott testéről, testnedvéből kerül a másikra, vagyis vegyül, abból – elvben ki van zárva a harmadik illat, vagyis még a legintimebb helyen való kutakozás, a végsőkig elmenő kéjbe merülés, a minden érzékszervünk bevetése is gusztusos, vagy legalábbis nem ébreszt undort bennünk, vagyis természetes. Nem vagyok mániákus, de amikor a lányok sorra elmesélték, hogy avatták öket nővé, szentül megfogadtam, hogy engem aztán nem tepernek le a kocsi hátsó ülésén, nem döntenek fához, nem nyomnak le a fűbe, nem döntenek elöre, hanem együtt lépünk be a tus alá, és nyugodt tiszta körülmények között élem át a nagy pillanatot. Ugy is volt. A srác biztosan egy óráig csutakolta magát, mire megérkeztem, mert még nedves volt a bőre, amikor kibujt a köpenyéből, miután levetkőztetett és együtt álltunk be a tus alá. Akkor még önkiszolgáló megoldással mostuk le magunkat, csak később jöttem rá, milyen csodálatos érzés, – akár egy gondos anya – lemosni azt, akit szeretünk és hagyni, hogy ö is azt tegye. A férjem orvos, akinek különben is percenként kezet kellene mosnia, ha nem szoknának hozzá annyira a mocsokhoz, vagyis némelyüknek ugy megedződik az undortűrő képessége, hogy akár a bonckéssel is tudna szalonnázni, két vágás között és semmiféle emberi gyengeség nem fordítja fel a gyomrát, de mivel előírás, hogy a betegek után vagy előtt kezet kell mosni, egy idő után megszokják. Ám amikor ügyelnek és reggel alvatlanul ébredve, azonnal munkába szólitják öket, ugyan melyiknek jutna eszébe, hogy előbb tusoljon? Ezzel csak azt akarom bizonyítani, nem volt könnyü rászoktatni a párom, hogy első tuja a fürdőszobába vezessen, ahova én is követtem vagy már tisztára suvickolva, vagy vele állva be a permet alá. Eleinte odavolt érte, de később – ahogy fáradt, és múlt a szerelme heve, vagy inkább csillapult a vágya – egyre inkább terhére volt, hogy nem rogyhat le, nem ehet, amikor farkas éhes, és föleg nem eshet nekem, amikor egész úton rám vágyott. Azt mondta, ha meleg vízzel tusol, kiveszi az erejét, ha hideggel, lehűti, és olyan és olyan lesz a számomra legfontosabb része, mint egy jeges kovászos uborka, bíbelődhetek vele, mire lelket lehelek bele. Mégsem adtam alább, és akár hiszik akár nem: hozzám szokott. Persze nem lepne meg, ha lenne egy szutykos szeretöje, mondjuk a boncterem takaritónöje, akinek nekieshet ugy ahogy, van: cum trucc. Persze ez csak vicc, de kérdem én milyen jogon, kérhetném számon, ha megtenné? Amikor egy férfi, lágybegyű ujjaival, rajongva, epekedve megsimogatja egy idegen nő arcát, az lelkileg jelent neki annyit – vagyis legalább olyan csalás, – mintha másként, és más testrészével kerül kapcsolatba ugy, hogy az aktust nem lengi át belső melegség, csak megkönnyebbül töle. Miért lehet mégis megbocsátani a kéznek mindent, és miért ne lehetne elnézni egyéb testrészek érintkezését, amikor a víz a koszt leviszi, de a simogatásból előtörő gyengédséget, becézési készséget nem lehet kimosni vele. Összegezve az elveimet: nem érdekel, hogy megcsal-e, aki jó nálam, az ágyban, csak mielőtt hozzám nyul, mossa le magáról a másik szuka mocskát, és a lelke ne szoruljon feloldozásra.

Vitatkozom..

dehát nem vagyunk egyformák. Én bírom, ha a pasas azonnal nekem esik, ha látom a szemében, hogy majd megvész értem, mit érdekel engem a mancsa tisztasága, olyankor?! Persze sok mindenben igazat adok az előttem szólónak, de az élet sokkal összetettebb, mintsem az embernek a kevéske idejéből még a csutakolásra is mindig jusson ideje. Egyébként eleinte én is odafigyeltem a testszagokra, ízekre. Mert igenis minden embernek más a testváladék szaga, öt az állaga is. Nem érdekes hány férfi volt az életemben, de mindenesetre vizsgálati anyagnak elég lett volna, vagyis tudom, hogy vannak fickók, akiknek majdnem átlátszó, másoknak szinte köpült vajszerű a spermája. Hogy melyik undorítóbb? Kinek ez, kinek az? És a nyál? Vagy hogy finoman fejezzem ki magam a csók: sokszor mondjuk: olyan íze van a szádnak, mint az érett baracknak, mézédes szőlőnek, vagy férfiak esetében a bagónak, piának, de semleges ízű nyál nincs, az fix. Azt is lefogadom, hogy az ember pszichéje befolyásolja testváladékainak milyenségét. Tapasztalat. Volt egy lovagom. Gátlásos, alig, mert a kezemhez érni és ugy nézett rám, mint egy istennőre. Gavallér volt, elegáns helyekre vitt, udvariaskodott, de mihelyt hozzáértem, vagy várakozóan néztem rá, olyan piros lett, akár a főtt rák. Esküdni mertem volna rá, hogy eunuch, vagy buzi, de minimum impotens, és egyszer megszántam. Remek este után voltunk, színházi előadás, pezsgős vacsora, és megállt a kocsijával a házunk előtt. Nem szálltam ki, öt sem hagytam. Megfogtam a karját, gondoltam egy csókot akkor is kierőszakolok töle, ha papi eskü kötelezi az önmegtartóztatásra. A szó legszorosabb értelmében én hajoltam hozzá ö csak tűrte a csókot, mint a fényszóró csóvájába került nyul, de azért, ha már belekezdtem, nem adtam fel egykönnyen, a nyelvemmel utat csináltam a szájába, és: életemben nem éreztem még olyan sürünek egy férfi nyálát, mint az övét. Olyan volt, mint a csiriz, szinte ragasztani lehetett volna vele. Persze az óta sokszor elgondolkoztam rajta: a felfokozott izgalmi állapot, taplóvá száradó nyálkahártya, szóval orvosilag biztosan van rá magyarázat, de hogy szájat kelljen mosnom egy csók után, az már túlzás. Még szerencse hogy szentként imádott, kiugorhattam a kocsiból, otthagyva öt a csodálatos élménytől megkövülve, és alig vártam, hogy ne lásson: előkaptam a zsebkendőmet, s addig köpködtem bele, amig magaménak nem éreztem a számat. Persze annak a sürü nyálnak az emléke sokáig elkísért és mondanom sem kell, hogy leráztam a hapsit, pedig – a három házastársamat analizálva – esküdni mernék rá, hogy ö lehetett az igazi. A gondolatom is eltalálta, csak azért élt, hogy nekem örömet okozzon, és cserébe nem akart megfarkalni, vagyis kezembe adta a kormányt, ami még akkor is nagydolog, ha sokunk – köztük persze én is – azonnal az iránt érdeklödik milyen a kormányrud és müködik-e ugy, ahogy kéne. Szerelmek? Fellángolások? Égig csapnak az elején, de ugyan hogy bírná szegény fickó munícióval a tizedik évben is, különösen, ha azt is nézzük, hogy sok nő csak kapni akar, adni nem. Nincs olyan mély kút, ami egyszer ki ne apadna, vagy legalábbis ne kellene mélyebben belemeríteni a vödröt, ha – apró hajszálvízereken bár, de – nem kap utánpótlást. A szerelem tiszta vizű, örökké bőnek hitt kútja pocsolyás emlékké, reménytelen magánnyá posványosodik, ha nem figyelünk rá, és nem merítünk belőle gyakorta, öt azt sem árt, ha néha teljesen kimerjük, csakhogy minél üdítőbb legyen az utánpótlás.