Semmit ne vallj be…

Irta: L. Timothy

Van egy ügyvéd barátom, aki amíg egyetemre jártunk mindig azt mondta: soha semmit ne vallj be, amit nem mondtál ki, azt nem kell visszavonnod, és ez, az élet minden területére érvényes. Annyiszor hallottam, mégsem fogadtam meg a tanácsot, pedig azóta már én is azt mondom minden férfinak, aki ugy érzi megtalálta az életre szóló párját: csak semmit a múltról, maradjon minden titokban mert amiről nem tud a drága, azt nem hánytorgathatja fel. Mivel igenis felhánytorgatják, és nemcsak a nők, a férfiak is, ha a nő olyan balga hogy kifecseg valamit lánykori életéből. Van egy unokahúgom aki nem gondolta, hogy a fiú elveszi és mesélt neki egy barátjáról, ráadásul névvel. A fiú vezetékneve egy étellel azonos, ráadásul elég gyakori étellel, és azóta a húgom azt az ételt csak körülírva nevezi meg, ha nem akarja újra hallani, hogy milyen buja nőszemély volt ö valamikor. A röhej az, hogy legalább tíz férfi volt még az életében, akikről azért nem beszélt mert csak tömő ismerősök voltak, ami – legalábbis szerinte – nagyobb bűnnek számit, mint egy érzelemtus kapcsolat.

Az ember sosem tudja melyik lépést nem kellene megtennie, hiszen ha előre látná mi lesz belőle, jobban megnézné hova lép. A férfi, – de gondolom a nők is, – szeret dicsekedni a skalpjaival, különösen addig, amíg nem vette be a várat, vagy kedvet próbál csinálni férfiúi erejéhez. Én is elmondtam a feleségemnek, hogy volt egy lány, aki abban a bizonyos pillanatban ugy megmerevedett, akár a béka, ezért annak becéztem és egyszer a természet lágy ölén egymásnak estünk: de azt megemlegetem amíg csak élek. Ugy meséltem ahogy történt, mert akkor még eszem ágában sem volt, hogy elveszem. Egyetlen jó öltönyöm volt, tizenkét zsebkendőm, ami a szexhez elengedhetetlen, néhány gatya és négy öt ing. Ennyi jut egy saját keresetéből tanuló segédorvosnak, mert szállást és élelmet ad a kórház, ha jól választja meg első munkahelyét, vagy inkább szerencséje van. Természetes, hogy arra az egy öltözetre vigyáztam akár a szemem fényére, és mivel szállodára nem volt pénzem, Béka pedig utált a kocsiban szeretkezni, mert nem tudott benne kedvére kinyújtózva megmerevedni az orgazmus bűvöletében, – a kórház feletti erdőalja volt szerelmünk fészke. Neki nem okozott gondot, csak leterített egy kendőt, hogy a ruhája ne legyen f-foltos, és már sürgetett is. Én levettem a nadrágot, összehajtva egy ágra terítettem, a zakót nemkülönben, és az ingem ujját is felgyűrtem, nehogy zöld legyen a könyöke, aztán a ki tudja hányadik sürgetésre odavetettem magam a karjaiba. Örülten tudott szeretkezni. Nem sokat értek a dinamikához, de abban olyan szivóerö volt, hogy sokszor azt hittem: az agyvelőmet is magába szívja, amikor éppen merevedő félben volt. Egy ilyen merevgörcs után, odamentem a ruhámért, de mindenem eltűnt. Ráadásul Béka ugy nevetett ahogy a torkán kifért. A helyében nekem is vicces lett volna, de én ott álltam egy szál felgyűrt ingben, zokniban, és egy erősen használt zsebkendővel a markomban. Meg kellett várnunk a sötétet, hogy belopózhassak a kórházba, de becsületére legyen mondva, legalább ott maradt velem, és a nehezen múló, időt, merevedési kényszerítéssel tette elviselhet övé. Amíg az ember fiatal, könnyen mennek a dolgok. Ahogy most önöknek, ugy meséltem el a menyasszonyomnak is, aki olyan édesen kacagott, hogy kapott is érte néhány becéző csókot, de aztán elvettem feleségül és pár hét múlva összezördültünk. Aznap elfordult tőlem az ágyban. Persze, hogy ki akartam békíteni: az ember mindig hülyeségeken kezdi a civódást, és mire kibékül, nem is tudja mivel, hogyan kezdődött. – Hagyjál! Persze a békácskáddal biztosan nem beszéltél volna így. Érte mindenre kapható voltál, neki mindent meg tudtál bocsátani. Még nevettem is, ahogy vigasztaltam, mert azt hittem ö is mókával akarja elütni a békülés. Két hét múlva szóvá tette, hogy mindenemet szétdobálok. – Bezzeg, amíg a Békácskádnak imponálni akartál még a faág sem derogált fogasként, itthon pedig a szék karfára sem hajítod rá a göncödet, és így ment ez hétről hétre, napról napra, amíg szinte felforrt az agyam, a béka szó hallatára, vagy ellopott ruházatom említésére Válni akartam. Ha a barátom nem látja, mennyire el vagyok kenődve, és nem adja fel amíg szóra nem bírt, talán már régen a harmadik nejemnél tartanék. Így – némi rábeszélés utáni – józan megfontolásból az elsőnél maradtam.- A békán kívül hány nácid volt? – kérdezte a barátom. Tudom is én? Rengeteg! Akkor mesélj, akit hallgatnak, abban oldódik a feszültség, és a szerelmi kalandok számomra sem lehetnek érdektelenek. Mesélni kezdtem. A legsokkolóbbal kezdtem. A kórház takarítónője egy hajnalban éppen az ágyam alját mosta fel, és elfordult, hogy kiöblítse a ruhát. Ahogy előrehajolt, kapitális, derékvastagságú combjai tövig feltárultak előttem. Nem volt gusztustalan, csak húsos, embert próbáló de ugyanakkor buja vágyat lobbantó, új, tehát izgalmas lehetőség. Nem is sokáig gondolkoztam – akkoriban még sátor alatt ébredtem, vagyis tettrekész kardomat becsúsztattam a vágyott helyre. A buja, vérbő nő alig lepődött meg – vagy azt is mondhatnám kellemesen, de észnél volt, mert csoszogva indult az ajtó felé, maga után vonva engem is, akit forró katlana fogva tartott és ráfordította a kulcsot. Micsoda dugás volt! Csak amikor vége lett, akkor néztem meg az arcát. Ha szemben látom, – közben – , biztosan lelohad minden harci kedvem, de hátulról a hatalmas vár bevétele csuda izgalmas volt. Ö is tudhatta, mert attól kezdve gyakran tálalta magát, vagyis az én szobámmal kezdte a felmosást, és épp ugy nem volt rajta bugyogó – ahogy ö nevezte, az általam napeltakarónak képzelt méretű fehérneműt – mint az első alkalomkor. Azt mondta csak útban lenne, ha lehet sosem viseli, mert a férje is hirtelen étvágyú és ha azonnal nincs előtte: az étel sem esik neki olyan jól, mintha azon melegében nekieshetett volna. Igazat adtam neki, mert nincs hülyébb helyzet, mint amikor egy alkalmi kapcsolatnál, az ember nem boldogul a göncökkel.

[rkey]

Aztán egy ügyeletben töltött szilveszter éjszakán, – mert kit osszanak be jeles ünnepeken, ha nem a nőtlen dokit – a két nővér még éjfél előtt bejött boldog újévet kívánni, de mivel szolgálatban tilos az ivás, mással koccintottunk, és mekkorát?! Az egyik beteg is bekopogott, de ö már éjfél után. Csinos asszonyka volt és észrevettem hogy rám sandit, ha vizit van, de amit az művelt velem, – két napos vakbélműtöttként – az újév első óráiban, azt csak egy kemény és undorító pornófilmben lehetne élethűen visszaadni. Azt mondta: a férje megeskette, hogy sosem csalja meg de mert az ura csak egy figurát ismer – szerinte – ami attól eltérő nem számit hat csalásnak. A két nővér után rá is szorultam egy kis becézésre, dédelgetésre, puszikálásra, ahogy ö mondta, de amikor elérte amit akart, azt hittem elmegy az eszem a kéjtől. A röhej, az, hogy én jobban izgultam a műtét helyéért, mint ö. A kollégák kiröhögtek, amikor megkérdeztem: voltak-e már ajak centrikus növel. Te hülye, egy belevaló kamasz ugy kezdi, és leginkább anyja korabeli nőkkel. A nős embernek már meg kell szűrnie a kívánságait, de az óvatos lányok – akik félnek a terhességtől, és attól, hogy lekopik a srác, mert nem engednek neki – szüzességüket védve – a szájukat oly természetességgel vetik be, ahogy tisztességes asszonnyá avanzsálva már sosem tennék. Mihelyt horogra akad egy balek, leszoknak róla.

Sosem felejtem el azt a jó étvágyú, három gyermekes, de remek testfelépitésü asszonyt, aki évekig járt vissza kontrollra, pedig az első is felesleges volt. Természetesen mindig olyankor jött, amikor ügyeltem és ha jóformában fogott ki, csillapíthattam – kielégithetetlen étvágyát. A végén már folyton az járt a fejemben, nem irigylem szegény férjét, akinek valahogy helyt kellene állnia, ha nem akarja, hogy a neje félrelépjen.

A szenátor nejének teameghívása sem volt akármi. Valakit meglátogatott a kórházban, amikor szemet vetett rám. Már akkor nős voltam, és a nejem árgus szemekkel vigyázott rám, de egy szenátori kérést nem lehetett visszautasítani. Mert az hívott meg, mondván: a feleségem nem akar orvoshoz menni és egy kicsit ideges. Ha maga jönne ide nem tudna kitérni a vizsgálat elöl és remélem, ön majd megnyugtat, hogy semmi baja, vagy a legmegfelelöbb kezelést ajánlja mert mindent megtennék érte: olyan csodálatos. Ezt én is aláírtam volna, mihelyt odaértem, és láttam, hogy üres a ház. Sehol senki, csak egy csábpongyolás nő, akit akkor néztem meg jobban közelről, de valóban gyönyörű volt. Rám mosolygott. – Kutya bajom, csak sokat fantáziálok mióta magát megláttam a kórházba. Ugye maga vad, temperamentumos típus, aki nem megöleli, hanem leigázza a nőket? Ne tagadja, vagy ha tévednék, legalább tegyen próbára. Elképedtem, de rám szólt: mire vár? Tépje le rólam a ruhát. Ne féljen senki nem jöhet haza, órákig nyugalmunk lehet. Szenvedni akarok, mert egyszer megerőszakoltak és azóta is sokat gondolok arra a megalázó fájdalomra. Lásson neki. Sosem csináltam még olyat, hiszen szinte kínálták magukat a nők, inkább eltolnom kellett volna őket, mint magamhoz cibálni, de bolond aki nem próbál ki mindent amire módja van. Két óra múlva a hölgy ugy nézett ki akár egy tépett csirke, de sosem hallottam még olyan buja hangokat, amilyenek az ö torkából előtörtek, szinte megtáltosodtam tőle, és ha jól emlékszem háromszor hágtam meg, de mintha a harmadik menetnél már nem igényelte volna az erőszakot, ugy adta magát, mint aki tudja, hogy ugy sincs menekvés. A férj megköszönte a vizsgálatot, el volt ragadtatva az eredménytől, és azt kérte, vállaljam azontúl is az asszony idegeinek karbantartását. Vállaltam, de korántsem annyiszor ahányszor a hölgy kezelésre jelentkezett volna.

Örsitlen izgalmas eset volt, amikor éppen szobán voltam, – így hívtuk, ha a szolgálati szobánkba felvittünk egy nőt, természetesen előre megbeszélve, hogy mikor ne zavarjanak, és be is zárkóztunk. A többes szám nem tévedés, mert a szobatársam, egy mokány kinézetű fickó, képtelen volt kettesben feltüzelődni. Ö előbb látni akart, aztán bekapcsolódni. Hülye szitu volt, amikor először csináltuk, de mivel ö szerezte hozzá a nőt, és én csak a nyitányt játszottam végig, belementem. A fináléban mindketten közreműködtünk, – de ahogy felmértem a helyzetet, és a nő szex éhét – - a görög duó, vagyis a ketten egy lyukban figura – sem volt ellenére Sőt, ha hely lett volna?! Baromi tüzes bestia volt. Egyszer kopogtak. Az adjunktus Ur volt. Most nem lehet! – szólt ki a kolléga – Tudom, de engedjetek be, esküszöm csak a szemem és a szám lesz jelen. Ezen persze akár nevethettünk volna is, de mindenki tudta, hogy az alig negyven éves daliás, a szó szoros értelmében szép arcú férfi, teljesen kiégett, de a vágyra, vagy inkább a gyönyörben való részvételre még megvolt az igénye és ha a nője nem érte be a francia szexszel, vitt magával egy keménykötésű fickót, netán bekérezkedett harmadiknak, negyediknek, ahova tudott. Örjitö volt nézni, milyen élvezettel tette rendbe a hadszínteret amit mi alaposan helybenhagytunk. Mindig tudtam, hogy az orvosi hivatás jó gyomrot kíván, de akkor valahogy belém vésődött, hogy nemcsak az. A kényszer sok mindenre ráviszi az embert, habár az adjunktus Ur sokszor mesélt a kalandjaiból és nem tagadta, hogy amikor még ereje teljében volt, akkor is a nyelvével tette járhatóvá az utat, nem rontott ajtóstól a házba, és csak a nő második orgazmusa után látott kemény munkához. Élvezte, hogy nemcsak erős potenciával hoz lázba egy nőt. Nem a mód, csak a cél és az eredmény a fontos.

Órákig meséltetett a barátom, és sokat nevettünk is, majd azzal engedett utamra: Ha legközelebb a fejedhez vágja Békát, nevess magadban azon: mit mondana, ha mindenről tudna. Sose hagyná abba. Azt tartják: akinek gyakran mossák meg a fejét ugyanazért, idővel már nem is figyel rá, mintha nem hallaná, de nekem nehéz volt hozzászoknom, hogy ne izgasson a feleségem szemrehányása, amit sosem lehetett tudni mi vált ki.

Egyszer a barátom benézett hozzám a kórházba. Ma este randid van! – mondta. Nekem? Kivel? A békával. Hülyéskedsz? Dehogy! Nézd meg ezt! – tartott elém egy újságot. “Békácskám jelentkezz, a tizennyolc éve ellopott öltönyöm előkerült. Akarod látni?” Ez volt a szöveg és alatta az ö telefonszáma. Jelentkezett? – néztem rá elképedve. – Röhögni fogsz, négy békácska is jelentkezett. Neked kell kiválasztanod, melyik nyúlik ki legjobban az extázisban, ha amúgy nem ismernél rá. Na, mit vagy ugy elképedve? Egy kis hecc! Legalább visszafizetsz valamit a szemrehányásokból, hiszen ami a nász előtt volt, ahhoz a feleségnek semmi köze, mégis provokált, hát egye is meg amit főzött. Mondanom sem kell, hogy a randevúkat ö beszélte meg, nekem csak el kellett mennem ahol várt rám egy Béluci. Amilyen pechem, vagy mázlim van: a negyedik volt az igazi. Egymás nyakába borultunk. Micsoda szép idők voltak! – mondta miközben csak ugy villogtak rajta az ékszerek. Ha még egyszer elnyújtanál ugy a fűben, mint akkor?! Ha három álbékával elbántam, miért ne tenném meg veled is! – mondtam és elmeséltem neki mindent. Tehettem ö sem volt szabad, akár az első három, és ki lehet jobb titoktartó mint akinek van veszíteni valója. Kocsival mentünk egy kies helyre – ahol a madár sem járt. Legalábbis azt hittük. Be sem zártam az autót, hadd szellőzzön a belseje. Mindent ugy akartunk csinálni, mint akkor, és bele is merültünk alaposan. Éppen először nyúlt ki a régi kis Béka, amikor felberregett a kocsim motorja. Elkötötték. Magyarázhattam a feleségemnek, miért vagyok csupa föld és por, és hogy kerültem olyan kihalt helyre ahol fényes nappal ellophatták a kocsimat. Azóta – ha felemlegeti a múltam – általa ismert – egyetlen vétkét, már nem is egy kedves, őszinte lány jut eszembe, a békáról hanem négy asszony, akik bármikor ugrásra készek, csak fel kell hívnom őket, és jöhet a kinyúlás. Ugy bosszulom meg a sok fejemre olvasást, ahogy férfihoz illik, csak az a kár, hogy ö nem tudhat róla. Remélem megfogadják a jó tanácsot: semmit ne valljanak be, amit le lehet tagadni, mert a kimondott szót nehéz el nem hangzottá tenni. Egyébként, ma már más a helyzet nála is: ha a feleségem elkezdi a fejreolvasát, csak annyit mondok: és neked hány volt? Csak nem képzeled, hogy elhiszem: én voltam a második?! Ha egy mézes bödön nem originál, már senki meg nem mondja meg: hány darázs dézsmálta meg, torkoskodott belőle, de egészségükre! Nem vagyok irigy! Olyankor majd megpukkad, de elhallgat, vagyis: legjobb védekezés a támadás!

[/rkey]