Ügyvédné vagyok és mert szüleim kutya – macska házaséletét végigszenvedve ugy véltem, helyre lehetne hozni a legtöbb családi békességet, ha olyan szószólójuk akadna, aki nem azért akar tiszeteletdijat, hogy elválassza őket, hanem hogy együtt tartsa és rendes kerékvágásba terelje a dolgokat. Közröhejt okoztam, amikor elkezdtem békítgetni a hozzám fordulót, a párjával. Eleinte nehezen ment, hiszen mi viszi a házastársak egyikét, vagy mindkettőjüket, ügyvédhez, ha nem a: majd én megmutatom, a csak azértis, juszt sem tűrök tovább. Az egyetemen elmélyedtem a pszichológia tudományában azért, hogy ne csak bürokrata ügyintéző legyek majd, hanem mentőöv a lelki válságba kerülőknek, akik orvosilag nem tartják magukat betegnek, csak szenvedőnek, kiszolgáltatottnak, megcsalatottnak. Általában a nők fordultak hozzám, akiket, – hogy oldódjon bennük a feszültség, beszéltettem. Nem is tudják elképzelni mi minden szabadulhat ki a palackból, ha kihúzzuk a dugóját. Az esetek 99 % – ában a váláshoz a csalás, a mellőzés az érzelmi kielégítetlenség, vagyis a szexszel kapcsolatos okok vezettek. Persze más ok is bőven akad, de abban a körben, ahol én mozgok, sosem a pénztelenség játssza a főszerepet. Tehetős, jómódú embereket kellene ugy elválasztanom, hogy akié a vagyon zöme, még kéjt is érezzen, amiért a másikat padlóra küldi. Amikor egy kliensem kitárulkozva elmondta: a férje csak köpőcsészének tartja, gyakran de gyorsan csinálja, és ö képtelen lenne megcsalni, vagyis ugy tartja tisztességesnek, ha elválva keres összehasonlítási alapot, mert a házasságba szűzen ment. Sok erőfeszítésembe került, amíg a férje hajlandó volt velem meginni egy italt. Nem mint a neje ügyvédjével hanem: egy javát akaróval. Tudom, hogy a dicséret a legjobb nevelő eszköz, óvatosan kellett a tárgyra térnem, nehogy otthagyjon, mert sosem láttam még olyan férfit, aki tapsikolt, amikor potenciája elevenjére tapintottak. – A felesége túl vehemensek tartja, sok neki a napi szeretkezés. Nem tudna csillapítani a vágyán? Maga csodálatos képességű férfi, sok nő irigyelné a feleségét amiért, mihelyt ránéz, fellobban a vágya. Ritka férfi az ilyen, de az olyan nő is, aki a folytonégö tűzre fogadóképes. Ha igazán szereti ugy értem nem csupán szexuálisan kívánja, akkor megtehetné érte, hogy csak kétnaponta jár a kedvébe, de akkor bepótol apait – anyait. Ugy értem elnyújtja a vágyát, megdolgozza, hadd fáradjon ki, hadd dobja fel testét a vágy többször is, mire maga eljut az orgazmusig Tudom, hogy képes rá, pedig nem könnyű visszafogni a beteljesülést ha valakit kíván az ember. Ha rajtam múlna iskolában tanítanám az elhúzás művészetét, de magának menne, hiszen akiben ennyi tűz van, az előtt nincs akadály. Tudom, hogy hosszan bíbelődne olyan növel, akit egy porcikája sem kíván, aki nem égeti akár a tűz, akit nem szeret, de képzelje olyannak a feleségét is. Koplaltassa, de utána lakassa jól. Dugig. Feltéve persze, ha maga nem akar válni, mert ö szereti, semmi más kifogása nincs, csak a szex mohósága! Minden férfi hiú és elég oktondi, hogy ne vegye észre a dicséret mögött a tényt. Az a férj csodát művelt: amikor – hosszú mosolyszünet után – berimánkodta magát a felesége ágyába, alig hitte el, hogy olyan is lehet két szerető ember egyesülése. Sosem látta olyan szépnek, boldognak, hálásnak a párját, mint – az elhúzott, – kitartó ölelés közben és után. Mindig ö becézett utána… addig! De akkor?! Az asszony hálája elbűvölte, nem adta volna semmiért. Együtt mondtak köszönetet. Talán sosem jöttek rá ármánykodásomra, de a csekk, amit a férj átadott, magáért beszélt. Persze nem minden perem végződik béküléssel. Ugyan ki is érthetné meg azt a nőt, aki szerelemből ment férjhez, imádja az urát, legalább ugy mint az öt, mégis szeretőt tart. Szeretőt? Hágató csődört, vérlázító vad hímet olyat aki fujtat a vágytól, amikor meglátja, és akinek képtelen lenne ellentmondani, mert minden porcikája tűzben ég, ha rávillan a tekintete, és ugy érzi, beleörül, ha testük nem csaphat össze. S ami a hab a tortán: a férfi nős, kollégák, és mint ember utálják egymást, ahol csak lehet keresztbe tesznek a másiknak. Ám, amikor elkapja őket a gyönyör utáni vágy, elborul az agyuk, ölni tudnának másik adta extázis lehetőségéért, akár a narkós, a drogadagjáért. Csak a gyűlölettel kevert vágyturmix íze jár a fejükben, és esztelenül keresik a legmegfelelőbb párzási helyet, ami volt már a cég WC – je, elnöki öltözőszoba, kocsi hátsó ülése, a természet lágy öle, és amely sosem fejeződött be másként, mint amikor két idegen felbukik egymásban, de mindkettő a másikat okolja és még csak elnézést sem kérve, továbbmennek. Képtelenek ellenállni a mágneses vonzásnak, egyiküknek sem csalja mással a párját, vagyis a házastársaknak kellene megérteniük, hogy tehetetlenek azzal, ami egymás karjába űzi, hajtja őket, de ahhoz, hogy elváljanak és együtt éljenek, túlságosan taszítják egymást, mint ember. A két megcsalatott nehezen érti meg, hogy a párjának az a másik, olyan mint az alkohol, a drog, vagy a nikotin: képtelen ellenállni neki. Szenvedélybetegség! A legtöbb házasságfelbontás oka: hűtlenség. De mi is a hűtlenség? Az iménti eset például mi? Szerintem nem az. Éhség, amit az étel láttán érez az ember, más íz, amire kedve szottyan, mint a terhes asszonynak az ecetes uborkára és tűzön vízen át megszerzi. Gyűlölet, ellenszenv fűtötte szex csata, ami oldja a bennük lévő feszültséget, és erősíti igazi párjuk iránti szerelmüket. Ki tudja mi lenne a két házassággal, ha abbahagynák? Egyszer már megpróbálták: a nő kivett egy hónap szabadságot, hogy ha nem látják egymást, szent lesz a béke otthon. Az alkalomhiány azonban nem segített. Jött a telefon és otthagytak csapot – papot, repültek, mint lepke a biztos halált okozó, égető fénybe. Aki telefonált sosem volt azonos. Valamelyikük felemelte a kagylót és a másik mindig ugrott, mint aki csak arra várt, hogy indulhasson. Két éve húzom a válást, békítgetem a párokat. Próbálom megértetni a sértettekkel, hogy az a kapcsolat csak olyan, mint amikor a fogyókúrázó bezabál, kirúg a hámból, fal, nyel, mert ugy érzi, beleörülne, ha nem érezhetné a tiltott ízeket. Egyszer összeültünk öten, és megállapodtunk, hogy a két csalfa összeköltözik, hogy dönteni tudjanak. Kipróbálják az együttélést, s ha nem megy, vége az egésznek. Egy hétig tartott az együttlét, de nem jött létre köztük testi kapcsolat! Értik ezt? Azóta minden megy a maga útján, a két hoppon maradt beletörődni látszik a változtathatatlanba, és elnézőek, csak azzal élhessenek, akiért odavannak, és aki viszont szereti őket. Ki tudja a férfi kivel lövi el, potenciája utolsó petárdáját: otthon a meghitt kedves fészekben, a szeretett társsal vagy egy kocsi hátsó ülésén, klozetban, gyepen, gyűlölt szexpartnerével, akinek hatalma alatt áll. Olyan vonzást még nem láttam két test között, amely taszított, csak a szex terén izzott, és képtelenség leküzdeni. Egy asszony azért akart válni, mert szobrász férje nem akart fiatal modellekkel dolgozni, csak vele, és ö belefáradt. – Hogy cserélhetném le fiatalabbra azt, akit szeretek? Vérig sérteném vele. Pedig egyre nehezebb emlékezetből alkotni: látni az évek nyomát a drága testen és magam elé képzelni milyen volt! – sorolta a férj. – Talán ha együtt választanák ki az új modellt, ha megkérné hogy döntsön ö! – Hiába tenném, válni akar! Már nem szeret! – mondta a művész. Természetesen a meggyőzés ezúttal is félrevezető volt, azt hitte:a felesége csak neki akar kedvezni amikor felajánlja, dolgozzon mással, pedig tudja: ö képtelen ellenállni a szép női testnek, és ha elkapja a hév… Sok szép lány közül választottak modellt: azóta megörülnek egymásért. A férj másodszor is beleszeretetett a feleségébe, mert igaz ugyan, hogy a fiatal test lázba hozza, de nem jár tilosban amikor öleli, – engedélye van rá, attól, aki végignézi a párzásukat és szinte bevadul. Azóta az asszony ott ül a műteremben, szája szélét nyalogatva nézi a férje alkotását, és egyszer csak megszólal: mára elég lesz szívem! Pihenjetek! És nézi, ahogy tusakodnak… Csoda, hogy ha kerékbe törnének sem tudnám megmondani: mi számit csalásnak?