Ahogy visszaemlékszem, már siheder koromban sem voltak elérhetetlen vágyaim, nem terveztem semmit előre, ahogy esett, ugy puffant. Természetesen ez csak az élet jelentéktelenebb dolgaira vonatkozott, mert azt, hogy matematikus leszek, már alsó osztályos koromban eldöntöttem. Ami azon kívül volt, vagyis a szóra sem érdemes dolgok, evés, divat, szórakozás, lányok, szinte huszadrangúnak számítottak a szememben. Bennem nem volt ősi vadászösztön, ha a lányok meghódítása került szóba, sosem futottam olyan szekér után, amelyik szó nélkül, egyetlen szemvillanás után nem vett fel. Vannak férfitársaim, akik szeretnek megküzdeni a sikerért, hódi tani, leigázni, de belőlem minden effajta törekvés hiányzott. Ha megláttam egy lányt és olyan szerencsém volt, hogy ö is rám nézett, azonnal tudtam, van-e esélyem, vagy vessek keresztet a dologra. Könnyi tette a helyzetemet, hogy elég jóképű fickó voltam, nem tolakodó, de simulékony, kedveskedő természettel, minden beképzeltség, rátartiság nélkül. Sok gyönyörű kislánnyal volt ilyen – olyan kapcsolatom, és talán azért kerültem el 24 éves koromig, a házasságnak még a szóba kerülését is, mert annyira könnyen vettem a dolgokat, vagyis ha ugy láttam vagy én vagy a partnerem unja a banánt, kedvesen elköszöntem, és jöhetett a következő. Hál istennek egyik kalandom sem ejtett sebet rajtam és ezt a matematikának köszönhetem, amely annyira betöltötte egész életemet, hogy egy idő után már azt képzeltem, beérem vele egész életemre. A legnagyobb tudósok agglegények maradnak, vagy ha megnősülnek is, a családot háttérnek tekintik, bázisnak, amelyre mindig visszatérhetnek, ahol nyugalom van, ahol azt is hihetik, hogy boldogság velük együtt élni. Ez azonban egy hivatásától megszállott férfinél csak akkor lehetséges, ha olyan szerető nőt talál, akit már annak a tudata is boldogit, hogy a nagy embert, a tudomány örültjét, szolgálhatja, gyermekeket adhat neki, és büszke lehet arra, hogy kimondva, vagy kimondatlanul, segítségére van abban, hogy vigye valamire abban, amire egész életét feltette.

Szerelmi kalandjaim inkább a lepke röptére hasonlítottak. A pille száll, meglát egy tarka virágot, amely magához csábítja, kiélvezkedi magát rajta, miközben a növény sem jár rosszul, és repül tovább. Amire büszke vagyok, soha nem szakítottam csúnyán, vagyis bármelyik partneremmel hozott össze a sors később, póker arccal tudtam a szemébe nézni. Ha az ember nyitott a szerelemre, minden hamarabb összejön. Ez persze a nőkre is érvényes, mert aki elvárja, hogy udvaroljanak neki, hogy komoly ajánlatot kapjon mielőtt adja magát, azzal nem sokra megy egy szex vándorlegény, mint amilyen én voltam. előfordult, hogy tíz perccel a tekintetünk összevillanása után már egymás száját ízlelgettük, amihez persze megfelelő hely is kellett, de elég gyakran összejött minden, ami a gyorsan ébredő, nagyon jóleső, és nyom nélkül múló érzelemhez kellett. Eleinte a férjes asszonyok, vagy az elvált nők adtak sok gyönyörűséget, de ahogy a női egyenjogúság jól vagy rosszul ért elemzett elmélete kezdett elterjedni, ugy került egyre több lány is horogra.

Nem akarok nagyképűnek látszani, de akadtak olyan lányok is akik velem voltak először. Rájuk nagyon odafigyeltem, hiszen tudom milyen traumát okoz az avatás, még a férfiaknak is, nemhogy a nőnek, aki tulajdonképpen sérül is az első kapcsolatnál, a seb pedig mindig fájdalmas. Engem egy harminc éves kiéhezett asszony avatott be, alig múltam tizennégy éves, de magas, formás testű, vagyis tizenhétnek is kinéztem. Azt hiszem vannak dolgok, amiket azóta sem próbáltam volna újra, de amit ö akkor sorra bevetett nálam. Vagy magát akarta padlóra küldeni, vagy engem, de szex fantáziája fantasztikus volt. Gyerekfejjel arra gondoltam, hogy bírhat ilyen igénybevételt tartósan egy férj. Persze azóta tudom, hogy ha egy férjjel mindazt végig akarta volna játszani, havonta egyszer, amit velem naponta megtett, a fickó belerokkant volna. Nekem új volt  kicsit meg is voltam szeppenve a várt titokzatos testiségtől, azt hittem a fiuk csak hazudták, hogy egy – két percig tart az egész, és az a természetes, ha a szeretkezés ugy megy végbe, ahogy ö minden oldalamat körbejárva, minden lehetséges módon birtokolt. Izgató és undorító még a gondolata is ma már, de akkor teljesen betöltötte minden porcikámat, és jó hogy nem meséltem el a fiuknál megpróbáltatásaimat, mert vagy nem hitték volna el, vagy lenéznek érte. Vannak férfiak akik egész életüket leélik ugy, hogy csak egyetlen pózban tudják elképzelni a szexet, és közben csupán önmagukra gondolnak, aztán köd előttem, köd utánam. Ha másra nem is, engem az a buja asszony megtanított arra, hogy nem az igazi öröm, amit kapunk, hanem az amit akkor érzünk, ha másnak örömet szerzünk. Neki köszönhetem, hogy nem lett belőlem kakaskodó férfi, aki megfuttatja kicsit a tyúkot, aztán ráhuppan és pár másodpercnyi győzelem után, kurrogva ünnepli önmagát. Én mindig odafigyeltem a nőkre, de csak az örömérzésükre, arra sosem pazaroltam az időmet, hogy lelkizzek velük, hogy megpróbáljam megismerni őket mélyebben, keressem bennük az embert. De hát miért is tettem volna, amikor eszem ágában sem volt, hogy társat keressek. Ha lesz, ha nem az sem baj, hiszen nőt mindig kap az ember és a tudomány egész embert kíván.

Utolsó éves voltam amikor felhívott egy ügyvédi iroda, hogy mielőbb keressem fel őket örökség ügyben. El sem tudtam képzelni milyen örökség várhat rám, és mert a kíváncsiság sem tengett túl bennem, napokig halogattam a dolgot. Egyszer aztán akadt két óra szabadidőm a délutáni előadásig, ezért elindultam az iroda felé. Már majdnem ott voltam, amikor egy kis bisztró mellett mentem el, és megláttam egy lányt. Nem tudom máshoz hasonlítani, mint az égi csodához, mert abban a pillanatban, hogy megtorpanva képtelen voltam levenni a tekintetem róla, az jutott eszembe: ilyen lehet amikor valakinek megjelenik az úr, vagy egy szent és szól hozzá. Csak álltam és néztem, és mert hiszek a telepátiában, csakhamar ő is rám tekintett, és elnyílt szájjal, szinte szemrebbenés nélkül bámultuk egymást. Nem is tudom hogy kerültem be, hogy ültem le az asztalához, de az biztos, két perc sem telt bele és már a keze a kezeimben volt, anélkül hogy egyetlen szót is szóltunk volna. Mint amikor két régi ismerős összetalálkozik, és szólni sem tudnak a meghatottságtól, de minden idegsejtjük kívánja a másik érintését. Jó pár percbe telt mire képes voltam megszólalni. De jó hogy találkoztunk! Elmosolyodott és ha lehet, még szebb volt. Nem is ez a helyes kifejezés, hiszen ha őszinte akartam volna lenni, nem volt világszépe, de éppen olyan volt, amilyennek én, az igazi nőt elképzeltem, vagy inkább amilyen anyám lehetett leány korában. Valamit ittunk, fizettem, aztán visszamentünk a kocsimhoz. Eszembe sem jutott az ügyvédi iroda csak ültünk a kocsiban és néztük egymást, miközben – állítom gondolatban beszélgettünk. Ugye te is azt érzed amit én? Ugye te is ugy vacogsz az érintésemért ahogy én? Ugye te is csak reám vártál? Ugye isten akarta, hogy találkozzunk! Ilyen gondolatok jártak a fejemben, és mint később kiderült az övében is. Sosem voltam prűd, de amibe akkor belemásztam, vagyishogy a legforgalmasabb utcán karomba vegyek egy lányt és mindenről megfeledkezve csókoljam, becézzem, azt elképzelhetetlennek tartottam volna. Mégis igaz volt. Ritka dolog, hogy minden ugy összejöjjön, hogy a bőrének illata, simasága, hajának selymes érintése, szemének sóvár tekintete, adakozó ajkai, annyira felajzzanak mint ö. Azt sem tudtam kicsoda, mivel foglalkozik, szeret-e valakit, várják-e valahol,. csak azt éreztem, hogy ha eleresztem, életem, legnagyobb hibáját követem el. S akkor jutott eszembe az ügyvédi iroda. Megvársz itt? Csak két perc és visszajövök! – mondtam, és mert igent intett kiszálltam a kocsiból és felmentem az irodába.

Ha nekem mondanák el azt, ami most következik, nem hinnék még az anyámnak sem, de bármily képtelenül hangzik is, így történt Az ügyvéd úr előadta, hogy anyám régi hódolója meghalt és ugy végrendelkezett, hogy minden vagyonát rám hagyja egyetlen feltétellel, ha elveszem a lányát. Ha már anyámból és belőle nem lehetett egy pár, legalább mi, az utódjaik boldogok lehessünk. Ha nem az utána csodálatos találkozás után hallom ezt a történetet, talán elgondolkozom rajta, de akkor azt ügyvéd szemébe nevettem. Uram, engem nem, érdekel semmiféle örökség. Megtaláltam az igazit és sosem tudnék a érdekből házasodni, ha különben szándékomban állna is. Óriási összegről volna szó. Nincs annyi pénz a világon, hogy hagyjam előírni, kit vegyek el! Legalább nézze meg a lány fényképét. A maga helyében nem kapkodnám el! – mondta az ügyvéd és elém tartotta… a nevesincs, csodálatosan csókoló, és minden porcikámat megbabonázó lány fotóját. Nem akartam hinni a szememnek. – Ez vicc?- kérdeztem nagy sokára. Nem! Ez az esetleges jövendőbelije fotója! – mondta az ügyvéd. És ö… ö tud erről? Még nem. Amíg maga nem jelentkezett, nem lehetett kihirdetni a végrendeletet, de mivel maga idetelefonált, hogy ma eljön, őt is idevárjuk. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon az ügyvéd alig szólt bele a kagylóba, inkább csak hallgatott, majd döbbenten letette a kagylót. Nem tudom vehetem-e végleges döntésnek. de éppen a hölgy telefonált, azt mondja nem jön ide, különben sem érdekli az apja pénze, más is tanult már ugy hogy közben dolgozott, és van ami pénzzel nem mérhető. Ezt mondta? Igen! Reggel, amikor beszéltem vele, vagyis közöltem, hogy ön idejön, a megadott két órán belül, még szó sem volt ilyesmiről, és fogalmam sincs mi üthetett bele. Kacagni kezdtem. Az ügyvéd azt hihette elment az eszem, de én tudtam, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok. Nemcsak ö érez ugy, ahogy én, és kit érdekel a pénz, amikor értem még a szegénységet is vállalná?! Uram, óriási összegről van szó! Legalább magának legyen esze, ha másért nem az anyja régi érzelmeire tekintettel, hiszen a végrendelet szerint a lány is elesik az örökségtől, ha nem magával köt házasságot. Van megoldás… megesküsznek és elválnak, a többi már nem számit… a vagyonon lehet osztozni, de ami nincs, az nem osztható. Soha! – mondtam és kirohantam.

Amikor visszaértem a lány a kocsiban ült. Szeretsz? kérdeztem, mintha folytatnám a beszélgetést, amit tulajdonképpen soha el sem kezdtünk, csak a testünk mondta a magáét, és mi tehetetlenül hagytuk, hogy ösztöneink uralkodjanak a józan eszünk felett. Igen! És te? – kérdezte. Legyél a feleségem! Ne siesd el! Szeretnék előbb a tied lenni… egészen. De hát miért? Mert azt mondják a szex döntő lehet… Lehet? – néztem rá. Hát te még… Eddig nem akadt senki, aki… pirult bele. Akkor mondj igent. A többit bízd rám, nem érdemelnélek meg, ha képtelen lennék megszólaltatni a tested, és egekig csapó lánggal égetve minden kéjt előcsalni belőle, hiszen imádlak. A legjobb hangszerböl sem képes bárki előcsalni tiszta hangokat, csak ha olyan alázattal nyúl hozzá, ahogy én köszönlek a sorsnak. – mondtam és elfogadtam csókja nyújtott ajkát. Két szédült ember csókcsatája folyt a kocsiban, és amikor már ugy éreztem, kicsordul lelkemből az öröm, előhúztam a fényképet. Ö értetlenül nézett rá. Most tudtam meg, hogy miért akart beszélni velem az ügyvéd, és amikor megláttam ezt a képet, minden erő kiment a lábamból. Áldom a szerencsémet, hiszen ha nem látlak meg, ha előbb mutatják meg a fotódat, mint ahogy egymásra csodálkozva, összetalálkozunk, soha nem lehetett volna bel ölünk semmi. Gondolom te sem rajongtál volna egy olyan férfiért, aki csak a pénzedet akarja, és ugy gondolja, majd megszeretem. Nekem nem kell apád pénze, csak te! De te nagyon!

Szegény papa, ha ezt megélhette volna! – futotta el a könny a lány sze4mét. Azt mondta hideg szivi vagyok, mert senki nem tudta előcsalni belőlem a mély érzéseket, azért állított válaszút elé, mert ugy gondolta, akit egy olyan asszony szült, mint az ö nagyszerelme volt, az csak rendes ember lehet. Anyámmal nem voltak túl boldogok, aminek persze az is oka lehetett, hogy ö még nem végzett a jogon, amikor nagyapám gyakornoknak szerződtette, és azzal megpecsételődött a sorsa: anyám kinézte magának, és azt mondta belehal, ha nem ö lesz a férje. Nem halt volna bele, de biztos hogy boldogabb élet vár rá, ha elereszti apát,. de akkor mi most… szóval…

Két nap múlva összeházasodtunk anélkül, hogy az ügyvédnek szóltunk volna. A polgármesteri hivatalban fogtunk két tanút. Nem lehetett másként, hiszen annyira vágytuk már egymást, hogy fizikai fájdalmat okozott a vágyunk. Aztán egy hétig kis sem mozdultunk a lakásomból. Soha szűkebb, szürkébb, de a boldogság által kitágított, bearanyozott bérelt lakást az enyémnél. Olyan szeretőt formáltam belőle, amilyenre vágytam, és vele is megértettem hogy amikor ölelem, csak ö a fontos, csak rá figyelek és azt szeretném, ha mindig boldog lenne. Nem igaz, hogy egy férj mellékútra kényszerül, ha nem sajnálja a fáradtságot vagy inkább az élvezetre szánt időt arra, hogy a neki jutó, csiszolatlan gyémántból, mert még a sokat próbált nő is lehet az, nemhogy egy tudatlan leány, olyan buja szeretőt formáljon akinek semmi nem furcsa, aki együtt képes szárnyalni vele és mindent viszonoz, amit kap, vagy szabadjára engedi a fantáziáját, hagyja hogy az érzései diktálják az ölelés koreográfiáját. Nem sok boldogabb férj, és apa él a földön, s ennek nem sok köze van a pénzhez. Én megmaradtam matematikusnak, a céget vezették a hozzáér tök, és igaz, hogy sosem voltak anyagi gondjaim, de a legboldogabb otthon várt rám, bármikor értem haza mindig ölelő karok tárultak felém, és olyan társ, akinek már a tekintete is feledtetni tudta a fáradtságot. A sors iróniája, hogy a végrendeletnek volt egy utóirata, amelyet csak abban az esetben kellett volna a feleségemmel ismertetni, ha a házasságból valamilyen oknál fogva nem lett volna semmi: sose tégy szíved ellenére, és akkor se élj olyannal akit nem szeretsz, ha egész életedben magadra maradsz is. Bennem kevés erő volt a visszautasításhoz, és a boldogságommal fizettem érte. Te nem lehetsz boldogtalan. Tégy hát a vagyonommal azt, amit akarsz, akár megtagadod a kikötésemet, akár nem. Számomra csak egy a fontos, amit neked sem szabad soha elfelejtened: az embernek egy élete van és nem mindegy hogyan éli le…