A házasságot leginkább egy tó vizéhez tudnám hasonlítani, amelynek felülete tükörsima és tiszta, de ha felkavarnánk, az évek során leülepedő mocsok, zavarossá tenné az egészet. Mindig tudtam, hogy az együttélés alkalmazkodást jelent, nincs két egyforma ember a másságot pedig – különösen négy fal között – kevesen tűrik. Nem sorolom fel a kiábrándító okokat, hiszen megismerhették már, vagy netán nem ébredtek volna még horkoló férfi mellett, akinek – mire elment – volt néhány szerelmet éppen nem ébresztő megmozdulása, a mellékhelyiségekben. Én úgy vagyok vele, hogy amit kibírok, azt mástól is elvárom, vagyis nem gusztustalanodnék senki előtt, ha van ajtó, amin ki, vagy átmehetek valahova, vagyis nem lennék illúzió hervasztó. Tulajdonképpen amire kislánykoromtól vágytam, azt megkaptam: őt évi házasság alatt három fiam született. Sokszor eszembe jutott az a l6 éves koromban apámtól kapott pofon, ami azért csattant el, mert azt mondtam: férjhez nem megyek, de lesz három gyerekem. Azt hitte gyerekhez csak egyféleképpen juthat a nő – még nem volt minden napos a spermabank szolgáltatása. Aztán jött a csodaférfi, akibe fülig beleszerettem, és én voltam a legboldogabb, két – három hetes asszonyságomig. Akkor kezdte abbahagyni azon apró jó szokásait, amikre az udvarlás alatt még adott, vagyis egyre inkább kimutatta a foga fehérjét. Ne értsenek félre, három fiútestvérrel együtt nőttem fel, vagyis nem voltam elkényeztetve a gyengéd megmozdulások terén: jobban esett a lelküknek, ha meghúzták a hajam, orra buktattak, vagy bármilyen módon bosszanthattak, de mire fruskává serdül az ember – a sok romantikus regény hatására, hibátlannak képzeli el az egyetlen férfit, aki majd őt választja, akkor is ha tudván tudja – márcsak a családban élő hímneműek okán is – hogy talpig úriember nem létezik. Amikor a harmadik fiam is megszületett, már biztos voltam benne: a spermabank szolgáltatása sokkal jobb megoldás lett volna, hiszen ha leányfejjel, onnan termékenyülök meg, akkor csak a három gyerekkel lenne gondom, nem kellene egy kényúrnak is kedvébe járnom, aki még azt is rossznéven veszi, ha szeretkezés közben megfeszül a testem, mert odaát felsír valamelyik fia. Persze, hogy siettettem, vagy egyenesen – angolna módjára bújtam ki alóla, mert nem anya az, aki ne gondolna azonnal a legrosszabbra: fejére húzta a takarót, fuldoklik, a sírás az utolsó segélykiáltása, vagy kiesett az ágyból, rászakadt a csillár, és hasonló örültségek. Különben sem csíptem a menetrendszerű szexet, mindent utálok ami csak egy bizonyos napon illő, vagyis karácsonykor szeretni, anyák napján virágot vinni, halottak napján gyertyát gyújtani. Én – romantikus lévén – a folyton emlékezés, egyformán érzés híve vagyok. Még ma is hiszek a spontán összeborulásokban, az olyan ölelésekben amelyet belső késztetés indít, és nem az, hogy: te jó ég már tíz napja nem volt semmi, nem csoda ha morcos a drága. A közhiedelem szerint: a férfiak nem tudnának meglenni szex nélkül, úgy kell nekik, mint nőnek a kenyér Csakhogy a nőket nem kérdezi senki, vagy ha mégis, szemérmesen hallgatnak, ha nekik is több a szeretkezés kötelességtudatnál, vagy a kenyérnél, netán nem bánnák, ha néha vaj is kerülne a kenyerükre. Aki csak kötelességből teszi szét a lábát, – előbb utóbb köpőcsészének érzi magát, mint ahogy az is lesz minden olyan nőből, aki hagyja, hogy csak úgy, történjenek a dolgok. Nem vagyok frigid, csupán normális szexuális elvárású, aki csak nyugodt körülmények között, minden izével odafigyelve tud szeretkezni. Így lenne természetes mert az öt perces, pénzen vett szexre, ott vannak a kurtizánok, és mindig azt mondtam: amíg WC-t – t lehet pucolni, sosem adnám a fejem kurvaságra. A fejem aztán pláne nem! Ne értsenek félre, nem az uramat hibáztatom. Más álmodozni, és más élni. Azt mondják mindenki maga keresi, amit kap. Lehet hogy így van, mert tíz éves asszony voltam, amikor megtudtam: csal a férjem. Tehette. Egy ügyvéd akkor marad kettesben a kliensével, vagy akkor keresi fel a lakásán, amikor kedve tartja netán, amikor csábítják. Az uram állítólag sok pert vállalt puhadollárért, aminek elönye – a hátrányain, és az esetleges következményein kívül – hogy adómentes, és nem kell bevallani. Sok minden megfordult akkor a fejemben: visszacsalom, elválok, de végül a nagyanyám jeligéjéhez tartottam magam: mit bánom én a levét, csak a húst hazahozza. Három fiam otthonát nem volt jogom lerombolni, s akkor már tudtam: a rossz apa is jobb a semmilyennél, és sok mindent elmondhatnék a férjemről, de hogy a gyerekeit nem imádta, azt nem. A szülő párra szüksége van a fiaknak, hogy mindig legyen egy, akihez fordulhat, ha valami bántja, és a gondok is megosztódjanak. Nem váltam el, nem is vertem ki a balhét, de a szexre sem jelentettem toppot. Sőt! Úgy feküdtem alá, fölé, vagy mellé, mint aki szinte lángol érte. De arra ügyeltem, hogy csak a tus alól kilépve dugjon meg, mert nem akartam, hogy belém törölje azt, amit egy útba ejtett kliensétől elhozott. Hogy miben bíztam? Az időben! Tudtam, hogy egyszer eljön a rolóhúzás, amikor már nem mennek olyan olajozottan a dolgok, mint addig, amikor a kard már szívesebben pihen a hüvelyében, mint akár egy csini babáéban is, vagyis amikor a teremtés koronája kapkodni kezd fűhöz – fához, az is akinek addig eszébe sem jutott. A terv bejött, akárcsak apámnál. Amikor más ötven felé baktató férfi külső hódító hadjáratba kezd, az én párom nekem hozott virágot, engem vitt el vacsorázni, nekem kedveskedett, nálam próbált vezekelni. Igaz, mindent megtettem, hogy külalakban is felvehessem a versenyt a külpiaci kéjkofákkal. Tüzesebb, és főleg megértőbb voltam mint valaha, bevetettem minden porcikám a szexbe, mert örök igazság, hogy ami négy fal között, két ember között, egymás boldogítására történik, az nem lehet undorító. A dolgok oda – vissza mentek, mert ha egy nő akarja, tudja irányítani a szexet is, hiába hiszik a hímek, hogy – legalább olyankor – ők az urak az ágyban. Nem is volt rossz a viszontszolgálata, és lassan rákaptam a másként boldogítás formáira, vagyis a mézeshetekbeli boldogság újra fészket rakott az ágyunkba. Jó volt egymás karjába simulni, a jó éjt pusziból, jó éjszakát csók lett, a jó reggeltöl, oltári szeretkezés, hiszen mikor legyen fickós egy férfi, ha nem reggel, amikor duzzadt dárdával ébred, csak sok azt nem tudja, hogy miért. A telt húgyhólyag felelős érte, és amelyik férfi – mielőtt nekilátna annak, amire vágyik – kimegy vizelni, az lőhet a helytállásnak, mert nyomás nélkül nincs merevedés, oda a fickósság Sosem csaltam meg a férjem, pedig lett volna okom rá, ha a csakazértis nézőpontra helyezkedtem volna, de van egy másik jó mondás is: okos enged… és nem szenved, vagy legalábbis végén csattan az ostor. Amikor más asszony hervadni kezd, én kivirultam, amikor más nő új bókoló gép után néz, nekem ott volt a férjem, aki másodszor is belészeretett, és mi lehet ennél nagyobb boldogság?! Anyámtól tudom, hogy ő is a szerencsés asszonyok közé tartozott, de apám monogám, és az volt természetes, hogy nem is keresett mást amikor elkapta a rolóhúzási riadalom. Az emberpár olyan csodálatos teremtmény, hogy az ifjonti szerelmet ébren tartja a sorozatos gyermekáldás, a kicsik adta öröm, aztán ha vége a nyárnak, jön a klimax, ami nemcsak egyiküket kínozza meg, de mindkettőt próbára teszi, s ha van néhány év korkülönbség köztük nem egyszerre tör rájuk a riadalom, vagyis abban is megértő társak lehetnek. Ahogy mi is. És a tanulság? A házasságunk sorsa a saját kezünkben van. A férfiak csak hiszik hogy ők irányítják a dolgokat, mint ahogy abban is tévednek, hogy ők választanak ki bennünket, holott… mi már akkor tudjuk, hogy bekapják a csalit, amikor ők még csak incselkednek vele.