-       Sinus felügyelöt keresem! Sürgős!

-       – Sajnos, nincs a helyén. Segíthetek? Blood őrmester vagyok, a munkatársa.

-       – Borzasztó dolog történt és nem szeretném, ha híre futna! – sorolta a telefonban egy női hang, tétovázva.

-       – Mint mondtam, közvetlen munkatársa vagyok a felügyelőnek, tehát megbízhat bennem, de ha ugy gondolja, előkerítem, és vagy visszahívja, vagy….

-       – Elrabolták a felügyelő kisfiát! – mondta ki elég hosszu gondolkozás után, az asszony.

-       – Mit beszél? – döbbent meg az őrmester. – Kicsoda maga? – kérdezte azonnal, mert rossz viccnek vette a hívást.

-       – Theresa Durrel_ vagyok és_, nem messze lakunk tőlük. a kisfiam is ott játszott, ahol a kis Zozó.

-       – Kivel volt a gyerek? – kérdezte Blood.

-       – Az anyjával. de gondoltam jobb, ha én telefonálok_, _mert ö_ nincs a legjobb idegállapotban.

-       – Hol van most?

-       – Itt nálam. a házamban.

-       – Biztosan tudja, hogy nem tréfáról van szó, vagyis tényként vehetem a gyerekrablást?

-       – Sajnos igen, és alighanem az én fiam helyett rabolták el, szegény kisgyermeket – mondta érezhetö sajnálkozással az asszony.

-       – Miböl gondolja?- Abból, hogy a mi anyagi helyzetünk összehasonlithatatlanul jobb a felügyelöékénél, és azt hiszem az elrablóknak váltságdijra fáj a foguk… persze lehet, hogy tévedek. és valami alvilági bosszú motiválja a cselekményt. A felügyelő úr ezt jobban megítélheti.

-       – Hányan tudnak arról, ami történt? – kérdezte az őrmester, miközben a kagylót befogva kikiabált a titkárnönek, sürgösen keritsék elö a felügyelöt_, mondják meg neki, hogy _életbevágó dologról van szó.

-       – Hát a nevelönönk, és természetesen Mrs Sinus, aki sajnos szemtanuja volt az eseménynek_; a_ szeme láttára ragadták el a kisfiut.

-       – Nem beszélhetnék Mrs Sinussal? Tudom, nem könnyü neki, de ha megmondja, hogy Blood vagyok, biztosan eröre kap.

-       – Már nyul is a kagyló után. akkor adom öt. és kérem, siessenek ide.

-       – Donald! Elvitték Zozot. csak ugy felkapták és. jaj istenem szerezzék vissza a fiamat! – sirta Gloria, a telefonba.

-       – Azonnal odamegyünk. Tudom, mit érez most Gloria, de figyeljen rám. Thomas nincs a közelben, de pillanatokon belül elökerül. Addig is _mondom a legfontosabb tennivalót. _Senki ne hagyja el a házat, ugy értem olyan, aki tud a dologról. Senkinek ne mondják el. _És kérje meg a háziakat, hogy telefonba se mondjanak semmit, akárki hivná is öket, amig mi oda nem érünk. Nyugodjon meg Gloria. Elökeritjük, sértetlenül. Nyugalom. persze könnyü ezt mondani, de higgye el, ezesetben, nekem az sem könnyü. Tudja, hogy ugy szeretem a fiait, mintha az enyémek lennének! Mondja a cimet. Rendben van, felirtam, és máris indulunk_! pattogott Blood és alig _tette le a kagykót, a felügyelő sietett be a szobába.

-       – Mi az? Mi történt? – ijedt meg, hiszen ritkán látta a kollégáját ennyire feldultnak.

-       – Fönök, ne ijedjen meg. de nagyon nagy baj van.- Ha már maga is így kezdi, akkor el tudom képzelni! – mondta mit sem sejtve, az asztalához indulva, de nem volt ideje leülni.

-       – Elrabolták Zozot. valószínűleg tévedésből, egy milliomos fia helyett.

-       – Megörült? – dermedt mozdulatlanná a felügyelő.

-       – Sajnos. igaz. Most telefonált Mrs Durrel, aki azt gondolja, hogy az ö fia helyett vitték el Zozot, és Glóriával is beszéltem. Ott van náluk.

-       – Akkor mire várunk? – ugrott az ajtó felé Sinus.

Az úton volt néhány percük, hogy alaposan átgondolják a tennivalókat. Természetesen nem rendőrségi kocsival mentek, mert tudták, az ilyen esetekben mindenre gondolni kell. Például arra, hogy az elrablók esetleg már szemmel tartják a házat, és egy rendőrségi kocsi megjelenése nagy bajt keverhetne.

-       Jó messze álljon meg a háztól én, visszaszólok a főnöknek, hogy figyeltesse a Durrel ház telefonjait. Remélem a háziak utólagos engedélyével, teszem! – mondta Sinus, és a rádiótelefon után nyúlt.

-       – És ha nem? – kapta fel a vizet Blood, próbálnának nem beleegyezni, persze könnyü nekik, nem az ö gyerekükről van szó!

-       – A törvényességet akkor is be kell tartanunk, ha az én fiam van veszélyben. Számomra most Zozó ugyanolyan gyerek, mint bármelyik másik, akit elrabolnak, legalábbis igyekszem ugy felfogni a dolgot. De nehéz Donald. Nagyon nehéz!

-       – Nekem mondja? Én is neki tudnék menni a világnak. Kényes helyzet.

-       – Hírzárlat elrendelését is kérem. Maga figyelje az utat. és ha lehet, azért ne repüljünk. Ha oda is akarunk érni. Szegény Gloria! – sóhajtotta a felügyelő, és mivel a főnöke jelentkezett beszélni kezdett.

-        Amikor beértek a házba, Gloria másodpercek múlva ott sírt a férje mellén. Sinus képtelen volt megszólalni, sírás fojtogatta a torkát, így csak hang nélkül simogatta, felesége haját. Próbálta nyugtatni, pedig tudta, hogy képtelenségre vállalkozik, hiszen ö is alig képes gondolkozni, hát még egy anya, aki ráadásul hibásnak is érezheti magát, legbelül, hiszen jelen volt, és nem tudta megakadályozni a rablást.

-       – Megtudhatnám mi történt? – kérdezte Blood, Gerry Durreltöl, a házigazdától.

-       – A feleségem gondolom, már elmondta. Nicholas, a fiam, három éves. Egy éve van mellette Kate Wood a nevelőnő. Az ö karjaiból rabolták el a felügyelőék kisfiát. Gondolom, azt hitték, hogy Nicholas.

-       – Gondolja, vagy oka van feltételezni, hogy az ön fiát akarták elvinni? – tette fel a kérdést az őrmester.

-       – Gondolom.

-       – Miböl?- Hát. ugy képzelem, hogy nincs olyan örült, akinek eszébe jutna egy felügyelő gyerekét elrabolni. Tőlem viszont váltságdíjat remélhetnek. Ha az én fiam lenne a karmaik között, nincs olyan összeg, amit meg ne adnék, csakhogy…

-       – Hogy került Zozó a nevelőnő karjaiba? – kérdezte feleségétől a felügyelő.

-       – A gyerekek együtt játszottak a homokozóban. Miss Wood, és én ugyanazon pad két végén ültünk. A gyerekek hamar barátkoznak, és ugyanolyan hamar hajba is kapnak. Zozó kicsit mindig  önző volt, és a homokozóban egyszer csak fellökte Nicholast, mire az éktelen sírásba kezdett. Nem tudom, min veszhettek össze, gondolom, egy lapáton. A sírásra felfigyelt Miss Wood, és hívta volna Nicholast magához, de én gyorsabb voltam, hiszen hajtott a Zozóka miatti bűntudat. Odamentem a homokozóhoz, felemeltem a kisfiut, és kézen fogva a padhoz vezettem. Leültem a régi helyemre, öt az ölembe vettem és vigasztalni kezdtem. Tudtam, hogy Zozóban erősebb lesz a féltékenység, mint a bűnbánat, és hamarosan odafut hozzánk, hogy a karomba bújjon. De nem indult el. Ugy állt ott a homokozónál, talpig bűntudatban, mint mikor tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, de még tanácstalan, mihez kezdjen, hogy jóvátegye a hibáját. Tudod, hogy az volt számára a legnagyobb büntetés, hogy akit szeret, neheztel rá, és ez szemmel látható. Én simogattam, vigasztaltam Nicholast, és Miss Wood elindult Zozóért. Gondolom vissza akarta adni neki a kis Nicholas iránti törődésemet. Odavezette a régi helyére, leült és beszélni kezdett hozzá. Szóra akarta bírni. Gondolom, azt sorolta neki, hogy nem szabad verekedni, és Nicholas arcára is visszatért már a mosoly, amikor hirtelen megjelent egy férfi, kikapta Zozót Miss Wood karjaiból, és beugrott a bokrok közé. Az út alig három méterre volt. Egy kocsi várta, járó motorral. Sajnos majdnem teljesen eltakarta a bokor sövény, így nem tudtam leolvasni a rendszámát, pedig azonnal kifutottam az útra. A kocsi típusára sem mernék megesküdni, de világos színű volt. Csak ennyit láttam. Ketten voltak az biztos, mert az autó azonnal indult, tehát más vezette. Nem az, aki elvitte Zozót. Olyan gyorsan elhúztak, hogy eszmélni sem volt időn. Mi lesz most Thomas? – nézett könnyes szemmel férjére, a meggyötört asszony.

-       – Nyugodj meg kedvesem. Vissza fogjuk kapni a fiunkat, nem lesz semmi bántódása! – suttogta nem túl meggyőzően a felügyelő.

-       – Gyakran jártak a gyerekkel a játszótérre? – fordult hirtelen Blood a nevelőnőhöz.

-       – Miért? – pirult bele a lány.

-       – Mert nem szokványos dolog, hogy egy milliomos gyerek elvegyül a többiek között, a homokozóban.

-       – Nicholas is olyan gyermek, mint a többiek! – szólt közbe Mr Durrel. – Éppen ideje volt, hogy játszótársakra leljen.

-       – Ugy érti, hogy eddig ki sem járt? – kérdezte tovább Blood.

-       – Amig kicsi volt, a kertben nagyon jól érezte magát. Itt mindene megvan. Homokozót is építtetünk. Én nem is helyeseltem, hogy…- nézett a férjére, Mrs Durrel.

-       – Mégis megengedte. Miért? – vágott közbe az őrmester.

-       – Egyszer el kell kezdenie. Nem nyithatunk neki külön iskolát, és minél nagyobb korában kerül közösségbe, annál nehezebben illeszkedik be, ami sok gondot okozhat, és nemcsak neki. – magyarázta Mr Durrel.

-       – Nem lenne jobb, ha hazamennél? – kérdezte feleségét a felügyelő.

-       – Anyád vigyáz Tomra és Lesliere. Tudod, hogy betegek, de Zozót levegőztetni akartam egy kicsit. Zavarta az ágyban fekvőket, hiszen olyan, akár a sajtkukac.

-       – Feltehetnék néhány kérdést, Miss Wood? – ment oda a nevelőnőhöz, Sinus.

-       – Tessék! – nézett fel rá az elgyötört arcú fiatal nő.

-       – Elmondaná maga is, hogyan történt a dolog?- Olyan volt az egész, mintha álmomban történne. Pár másodpercig tartott csupán. Beszéltem a kisfiukhoz, és nem tudtam befejezni a mondatot. Nem volt, aki végighallgasson. Ugy meglepődtem, hogy kiáltani sem tudtam, dehát nem is nagyon lett volna időm. Olyan hirtelen tűntek el a szemem, elöl, ahogy ott termett az a…gazfickó.

-       – Aki feltehetően ismerte magát! – vágta rá Blood, szinte kegyetlenül.

-       – Engem? – sápadt el a nevelő. Honnan veszi?

-       – Valamiről csak fel kellett hogy ismerje magát. Tudnia kellett melyik az a gyerek, akire fáj a foga. Gondolom a gyereket nem ismerte, ha mást vitt el helyette. A gyerekek olyan egyformák. Szőke – szőke. És korban szinte megegyeztek. Egy felnőtt arcát könnyebb megjegyezni. Különösen, ha már beszéltek is egymással.

-       – Csak nem gondolja, hogy… Miss Wood még kiáltott is. Igaz, hogy akkor már túl volt az a férfi árkon, bokron. – jegyezte meg elgondolkozva, Gloria.

-       – Mit? – kérdezte a nevelőnőt, Sinus.

-       – Nem emlékszem, hogy… De ha kiáltottam is. Biztosan olyasmit, amit az ember veszélyhelyzetben szokott. Hagyja, vagy valami ilyesmit.

Gloria nem szólt, de láthatóan furcsállta a választ. Látszott, hogy megpróbálja felidézni az eseményeket. Elgondolkozott.

-       Mr Durrel, ugye remélhetem, hogy kész együttműködni velünk? – kérdezte a felügyelő a házigazdát. – Utólagos engedelmével kértem, hogy figyeljék a telefonhívásokat. És hírzárlatot rendeltem el. Ha valóban az ön kisfia volt a kiszemelt áldozat, amit e pillanatban még nem tudhatunk biztosan…

-       – Dehát miért akarná valaki is, a mi fiunkat, – hallgatott el hirtelen Gloria. – Te jó ég? Csak nem gondoljátok, hogy bosszúból?

-       – Nyugodjon meg Gloria. – karolta át az asszonyt Blood.

-       – Senkinek nem lenne oka rá. Végiggondoltuk az utóbbi hetek eseményeit az úton. Nem valószínű, hogy valaki szembe merjen szegülni ily módon a hatósággal.

-       – Hacsak nem elmebeteg! – vágott közbe rémülten az asszony.

-       – Maga mondta, hogy ketten voltak, a pszihopatának sosincs társa. Az mindig egyedül cselekszik. És ezesetben, akármilyen furcsán hangzik is, megnyugtató, hogy a tettesek nem betegek. Reméljük, legalábbis. Az ilyen cselekményeknek mindig inkább pénz szaga van. Ki ne fizetne a gyerekéért, akinek van miből. És ahogy elmondta, ugy a csere, vagyis a tévesztés elképzelhető. Mr Durrel segítségével mindent elkövetünk, hogy… Ugye segít nekünk, uram? – fordult a házigazdához.

-       – Természetesen, de remélem nem látták meg magukat, amikor idejöttek?

-       – Nem. Magánautóval jöttünk, távol álltunk meg, és két perc eltéréssel indultunk be a házban. Nem láttunk a közelben semmi mozgást. – magyarázta Blood.

-       – Maguk mindenre gondolnak. Szerencsére! – sóhajtotta a férfi. – Természetesen kész vagyok együttműködni, hiszen önök is segítettek volna, ha az én fiammal esik meg a dolog. Gondolom, azóta már tudják, hogy a gyermek nem az, akit akartak és…

-       – Nem tudhatják meg. Az ön fia is szőke és egyidősek. Hacsak nem ismerték a gyereket, abban a hiszemben lesznek, hogy a magáé! – sorolta a felügyelő.

-       – Kétlem. Megkérdezik a gyerektől a nevét, és minden kiderül. Az én fiam tudja a legfontosabb adatait és gondolom a maguké is.

-       – Az én fiam nem tud beszélni! – jelentette ki Sinus,

-       – Ezt meg hogy értsem? – döbbent meg Mr Durrel.

-       – Három éves és mindent ért, de csak egyetlen szóval nyugtázza. Azt mondja, ja? A feleségem orvos, ö jobban el tudná magyarázni tudományosan. Ugy hívják ezt, hogy látástanulás. A folyamat az idegrendszerben játszódik le, és nem nevezhető kórosnak, mert valamennyi ilyen kisgyermek előbb vagy utóbb megszólal, folyékonyan kezd el beszélni, és még olyan kiugró tehetségű ember is lehet, mint Einstein. Ö sem, szólt egy szót sem három éves koráig.

-       – És ha azok a gazemberek megtalálják a módját, hogy szóra bírják? – kérdezte a házigazda, mindjárt elnézést is kérve a megjegyzését.

-       – Kétlem. – mondta Sinus. – Zozó egy csodálatos kis egyéniség. Fantasztikus konokság, vagy inkább már akaraterőnek mondható dac van benne. Amit nem akar azt nem, teszi meg. Vonalkává szorítja össze a száját, és hallgat. Különösen, ha mindenáron szóra akarják bírni. Olyankor annyira megmakacsolja magát, hogy egy darabig még azt sem mondja: ja. Az idegenekkel szemben különösen bizalmatlan. Ö a legkisebb fiam, de mind a három más. Zozó ilyen, vagyis töle nem igen tudhatják meg, hogy tévedtek. Önök szerint mi másból jöhetnek még rá?

-       – Akkor csakis abból, ha telefonálnak, vagy jelentkeznek, és én nem mutatnék hajlandóságot az együttműködésre, ami persze kizárt. – jelentette ki, Mr Durrel. – Állok rendelkezésére felügyelő úr. A telefonlehallgatásba természetesen beleegyezem. Az én fiam biztonságban van, és ugy érzem emberi kötelességem megtenni mindent, amit a helyette kellemetlen helyzetbe kerülő kisgyermek érdeke megkíván.

-       – Köszönöm, uram. A rablók valószínűleg telefonon jelentkeznek. Hitük szerint az a legbiztonságosabb, és főleg a leggyorsabb, és legnyomtalanabb. Idő kell a hivás kiszűréséhez, de a mai telefontechnikával minden hívás azonosítható.

-       .- Szükség van még rám? – kérdezte tétován Miss Wood. – Gondolom Nicholas már, hiányol.

-       – Maradjon velem. kérem, maradjon itt! – szólalt meg, szinte felkiáltva Gloria, a jelenlévők nem kis meglepetésére.

-       – Dehát miért akarod, hogy. – próbálkozott Sinus.

-       – Ö volt, aki utoljára látta a fiamat, fogta a kezét, beszélt hozzá, megnyugtatna, ha magam mellett tudnám. Csak egy kis ideig. Amig nem történik valami biztató. Rettenetes ez a kilátástalanság. Egyszóval nagyon kérem, Mrs Durrel, ne küldje vissza Miss Woodot a fiához, ha helyettesíteni tudja egy darabig! – kérte Gloria.

-       – Ahogy gondolja Mrs Sinus. Együtt érzek magával én is anya, vagyok, és elgondolni is borzasztó, hogy most esetleg én. elnézést.,, – hallgatott el zavartam az asszony, és kiment a szobából, valószínűleg a kisfiához sietett.

-       – Üljön ide mellém. Adja a kezét! – mondta Gloria a szemlátomást zavarban lévő lánynak, aki végül is, kicsit kelletlenül bár, de teljesítette a kérését.

-       – Megpróbálok intézkedni, hogy szükség esetén rendelkezésre álljon a váltságdíj! – mondta a felügyelő. Ugye uram, ha azt kérik, hogy Ön vigye a megjelölt helyre, segít nekünk? – nézett Mr Durrelra.

-       – Megígértem, hogy mindenben segítek. Borzasztó, hogy ilyesmi előfordulhat, hiszen egy gyerekrablás felborzolja az ember idegeit, még akkor is, ha nem az övéről van szó. Hát még így? Ilyen kesze – kuszán?

-       – Thomas, beszélhetnék veled? – állt fel hirtelen Gloria és kérően nézett Bloodra, aki a tekintetekből is értett. – Addig üljön ide a helyemre, és beszélgessenek, Mr Wooddal. Hátha eszébe jut még valami, és talán jobb személyleírást is ad arról a férfiről, mivel ö hozzá volt közelebb. Én annyira el voltam foglalva a kis Nicholas vigasztalásával, hogy…

Alig tartott pár perce a félrehúzódó házaspár beszélgetése, amikor megszólalt a telefon.

-       Gondolják, hogy máris? – nézett a készülök felé a házigazda.

-       – Elképzelhető! – jelentette ki határozottan Blood.

-       – És? Felvegyem? Ha gyanús hívás, azonnal bekapcsolom a kihangositót, hogy követni tudják, amit mondanak.

-       – Köszönjük. Vegye fel, kérem – sürgette Sinus.

-       – Halló, Garry Durrel! – jelentkezett be a házigazda.

-       – Közölje a feleségével is, hogy nálunk van a fiuk.  Egy milliót kérünk, kis cimletű használt bankjegyekben. Holnap este jelentkezünk. A rendőrséget hagyja ki a játékból,

-        különben elküldjük ajándékba a gyerek fülét.

Gloria majdnem felsikított, de szerencsére az öklét még időben a szája elé kapta.

Az összeköttetés megszakadt.

-       Egy millió dollár! – ismételte meg, dühösen Blood.

-       – Vissza kell mennem a központba! – mondta Sinus a tanácstalanul néző házigazdának. – A munkatársam itt marad, és ha megengedi egyelőre a feleségem is. Remélem nem sok időt, kell itt töltenie. Nem akarom, hogy sokan menjünk el egyszerre. Hátha figyelik a házat. Sosem lehet tudni. Reméljük akkor még nem voltak itt, amikor érkeztünk, vagy amikor a nevelőnővel bejöttek a házba. Ki tudja, hányan vesznek részt az akcióban? Mindenre gondolnunk kell. Hátha figyelik a ház körüli mozgást. Mihelyt besötétedik elviszem innen. Addig maradjon vele Miss Wood, ha kérhetem. Ugy látom, megnyugtatja a társasága, és most nagyon nagy lelkierőre, van szüksége szegénykémnek. Mr Durrel, ugye hozzájárul, hogy.

-       – Természetesen. A feleségem Nicholassal lesz. És azt hiszem helyes, ha ö sem hagyja el a házat, már, mint a gyerek, amig az önöké elö nem kerül. Reméljük hamar, elmúlik ez a lidércnyomás. Mindent vállalunk, csak a fia mielőbb visszakerüljön az otthonába. És a mienket se fenyegesse veszély.

-       – Elképzelhető, hogy a gazemberek azonnal szabadulnának a fiamtól, mint égő zsarátnoktól, ha meg tudnák hogy ki ö, de akkor nem akadnánk a nyomukra, és a veszély tovább leselkedne a Durrel gyerekre – gondolta Sinus, a kocsiban. Nem élhetnek, a szülök örök rettegésben, de azt sem kívánja senkinek, amit ö érez, és amin Gloria átmegy. Persze egy rendör felügyelő köteles megőrizni a nyugalmát, hiszen neki hivatalból keménynek kell lennie, még egy ilyen helyzetben is, de mi várható el egy anyától, aki reszket gyermeke testi épségéért, és talán az életéért, miközben szülőként egyazon fájdalmat élik át.

A központban beindult a gépezet. Az illetékes pénzügyi szervek hozzájárultak az összeg elteremtéséhez, ahogy a gyermekrablók kérték, használt, apró címletű bankjegyekben. Kerek egy millió!

Második fejet.

Már estébe hajlott az idő, amikor taxi állt meg egy külvárosi ház előtt. Fiatal nő szállt ki belőle, de olyan feltűnő jelenség volt, hogy csak a vaknak nem akadt meg rajta a tekintete. Öltözete a hippi, a legújabb divat, és a régimódi, felismerhetetlen keveréke volt. Kifizette a taxit, majd a sofőr által a járdára állított két jókora bőrönddel, kacsázva indult a huszonnyolcas ház bejárata felé.

Felkecmergett az első emeletre, és a kettes számú lakás előtt, szinte földre ejtette a jókora pakkokat. Nagyot sóhajtott, rátette ujját a csengő gombjára, és azon nyomban rákezdte.

- Csipkedd magad Nick! Én vagyok, Sandra. A franc essen bele, kár volt elmennem. Visszajöttem. Minden út Rómába vezet. Remélem boldog vagy? Mi a francért nem nyitod már? Úgyis tudom, hogy itthon vagy. Nick. szerelmem. Ne hagyj udvarolni, mintha én lennék Romeó. Megbeszélhetjük a békülést odabenn is. Oltári jó lesz. Tudod, ha összevesztünk, utána mindig milyen isteni volt a kibékülés.

Az ajtó keskeny résnyire kinyílt.

-       Mit akar? – kukucskált ki egy idegen férfi.

-       – Hát nem magát, az egyszer biztos! – nyerített fel a lány. – Nickhez jöttem. Magát vette ide helyettem? Csak nem lett belőle buzi, két hónap alatt? Kár lenne érte. Remekül ficánkolt az ágyban, és remélem még fog is, de velem! Mit akar, mire vár? Miért nem enged már be?

-       – Itt nem lakik semmiféle Nick. – mondta morózusan a férfi, és be akarta csukni az ajtót.

-       – Nofene? Engem akar átrázni. Évek óta lakik ebben az odúban. Még az anyjával költöztek ide, aztán a vén spinkó talált magának egy hapsit, és kirepült. Azóta Nické a világ. Meg az enyém volt, amig itt laktam vele.

-       – Akkor vegye ugy, hogy ö is talált valakit, aki viszont öt repítette ki innen! – magyarázkodott egyre jobban tétovázva a férfi.

-       – Na hiszen, akkor nyakig vagyok a szoaréban! – sóhajtotta a lány. – Nem enged be? Legalább hadd fújjam ki magam, ekkora csalódás után. Mindent felégettem magam mögött. Csak ennyi cuccot hoztam el, amennyi a kufferokban van. Legalább suskám lenne, a kurva életbe!

-       – Hát azt…esetleg, szóval, pénzt adhatok, de ne haragudjon, nem engedhetem be.

-       – Nocsak? Talán éppen közben tettem az ujjam a csengőre? Nem kellemes dolog. Velem is előfordult már, hogy megzavartak. Közben! Marha nehéz visszatalálni ugyanabba a hangulatba, ha egyáltalán lehetséges. Nekem sosem sikerült. A francba kívántunk mindenkit, aki zavarkodott, amikor mi Nickel elmerültünk az élvezetekben, vagyis az egymás élvezésében.

-       – Félreérti a helyzetet. Egészen másról van szó. Egy húszas elég lesz? – kotorászott a zsebében a férfi, miközben az ajtót elengedte ugyan, de a lábát ugy rakta, hogy védje a bejáratot.

-       – Kölcsön! – vette át a lány a pénzt. – Esküszöm, hogy visszaadom. Van egy rokonom, odáig elég lesz taxira, aztán öt is megvágom, és azonnal visszahozom. Rendes magától, hogy kisegített.

-       – Nem kell visszaadni – tiltakozott a férfi. – Hova gondol? Az ember segít, ha tud – pirult bele a jótékonykodásba.

-       – Az ember? De tudja hány állat, van az emberek között, aki inkább keresztüllép egy újságpapíron horkoló hajléktalanon, mintsem odadobjon neki tíz centet. Ha ad is a Caritasnak adakozik, mert azt leírhatja az adójából, és azt hiszi azzal, egy jó időre a lelkiismeretét is megnyugtathatja. Mennél gazdagabb valaki, annál több szőr nő a szívén. Tudnék mesélni. A húsz dolcsi talán elég lesz egy éjszakára motelban is, és akkor nem kell a rokonhoz alázatoskodnom. Elalszom valami zughelyen. Dehát akár hiszi, akár nem, most szinte az égből huppantam alá. Szószerint értse ám! Olyan szépnek hittem ezt az éjszakát. Az utolsó tizesem adtam a sofőrnek, hiszen Jack megjósolta, amikor faképnél hagytam, hogy visszajövök. Dehát hogy maradhattam volna, amikor annyiszor elmondta, hogy a terhére vagyok! Hogy ez csak leszálló pálya a nőknek, de nem állomáshely. Szóval nem volt valami szíves vendéglátó. Más a helyemben addig sem bírta volna. De én nem vagyok sértődős. Biztos voltam benne, hogy megörül nekem, és a kibékülésekbe mindig, mindent beleadott. Persze én is! – nevetett a lány, és a kezében tartotta a pénzt.

-       – Használja csak fel, ahogy jónak tartja, de nehogy eszébe jusson visszahozni. Ha nem lesz rá szüksége, adja oda egy újságpapíron horkoló hajléktalannak, a nevemben.

-       – Köszönöm, tette el a bankót, kesztyűs kezével a paradicsommadár, miközben egy másodpercig sem pihentette a csőrét.

-       – Ne higgye, hogy nem érzem megalázónak az alamizsnát. Ez az első húszas, amit férfitől, ellenszolgáltatás nélkül, kapok. Kivéve persze az apámat. De az olyan régen volt, hogy szinte már nem is emlékszem rá. Sokan azt hiszik, hogy a nő nem dolgozik meg a pénzért, amikor ellenszolgáltatásként kapja a szerelméért, vagyis az ölelésért. Pedig tudnék mesélni? Sok nő esküszik rá, hogy nehéz testi munka az, amit csinálunk, ráadásul rabszolga szinten. A tisztelt urak minden kívánsága parancs kell, legyen. Ha hallaná a tisztes feleségeket? Persze én nem cserélnék velük. Oda vannak kötözve a házasság cölöpéhez, se jobbra, se balra, s ráadásul a hajós mindig ugyanaz és egyre unalmasabb. Ha hozzáveszi, hogy önként hajtották rabigába, vagy inkább kurva – cselédsorba a fejüket, hát megérdemlik a sorsukat. De végül is ez volt az életcéljuk: tisztességes asszonyok akartak lenni. Nekik talán nem fizetnek az ölelésükért? Csak mindig ugyanaz, aki még egy csomó cselédmunkát is elvár a stexért, amit konyhapénzre hazaad, és amit nagyon be kell osztani, hogy egy – egy göncre is jusson néhanapján. Keserves asszonysors. Undorító kiszolgáltatottság. Örökös hapták a konyhában, és az ágyban. Mindig ugyanazok a mozdulatok, holt unalom. Ha valami új figurát próbálnak bevetni az ölelés színezésére, mert látták a tévében, vagy olvasták, hogy ugy is lehet, a férjuram azonnal gyanút fog: kitöl tanultad, biztosan megcsalsz. Szerintem a férfiak csak egyetlen területen képesek eltűrni, hogy a nő többet tudjon náluk, és ez a szex. Persze csakis azért, mert mindig a kényelmesebb álláspontot választják, hiszen nem a tekintélyük csorbul, hanem az élvezetük sokszorozódik meg, a nő hozzáértése által. Persze ha házon kívül igényes is, kifizeti a feleségét egy, de legfeljebb két figurával, egy egész életen át. Hát csoda, ha elszürkül a házasság? Sosem mennék férjhez. Brrrr. Szánom a tisztességes asszonyokat, csak egyetlen egy dolgot irigyelek tőlük, de azt nagyon: a gyereket. Én legalábbis marhára szeretnék anya lenni. Persze azt csak komolyan lehet. Férjjel. Házzal, mnkahellyel. Az nem játék! Maga nős? Ne is hamarkodja el! – folytatta a férfi fejingatására a lány. Addig jó amig csak önmagára van gondja, és itt vagyunk mi, bóklászó természetűek. Mi jobban feltaláljuk magunkat a szexben, és ha valami nem tetszik, mindkét fél számára nyitva van a fel is, út le is út. Ezért mentem el innen és ezért vagyok megint itt. Nekem ne korlátozza senki a személyi szabadságjogomat. Még az sem, akiért odavagyok. Sosem tudnék polgárasszonnyá alacsonyodni a testi szerelem terén.

-       – A viszontlátására. – csukta volna be az ajtót a férfi, mert már szinte zúgott a feje a szózuhatagtól.

-       – Gondolja, hogy? – kapott a búcsúszón a lány.

-       – Nem, ne jöjjön vissza. Ne értsen félre, maga nagyon kedves csinos teremtés.

-       – Már amennyit egy tíz centis résen megállapíthatott rólam. Látna csak premier plánba, esetleg ugy, ahogy az isten megteremtett. Nem akarok dicsekedni, de…

-       – Amint már mondtam. a körülmények olyanok, hogy nem ismerkedhetünk meg közelebbről.

-       – A körülmények? Mindig a körülmények! Ha azok nem lennének, az élet is sokkal szebb lehetne, és nemcsak nekem. Gondolom, odabenn van az anyuci, vagy a címre pályázó? Na, nem akarok zavarni. A szerelemhez mindenkinek joga van.

-       – Abbahagyná végre? – ordított ki a szemben lévő ajtó mögül egy álmos, borízű hang.

-       – Az ürge még ugyanaz. – halkította le a hangját a lány. – Legalább valami maradt a régi ebben a koszfészekben. – mondta és nevetett. – Amig itt laktam is folyton ezt csinálta. Amikor ö dorbézol mindent szabad, de ha más kicsit emeltebb hangon beszél. ráordít. Az emberek irigyek. Elönti öket az epe, ha a másikat boldognak látják. Tisztelet a kivételnek. Hát akkor visszavonulok. Nem zavarodom tovább. Csak ez a két istenverte kuffer ne lenne. Akkor akár van odabent pipi, akár nincs, jó szórakozást, és kösz a húszast. Isten fizesse meg. Ja, – fordult vissza már a bőröndfülekhez lehajolva, – ha Nick mégis idejönne.

-       – Nem jön. holtbiztos, hogy nem jön. – bizonygatta a férfi.

-       – Pár napja itt vagyunk és.

-       – Csak? Akkor még meg sem melegedhettek! – nevetett fel a lány. Nem rossz kégli, csak persze le kell szállítani hozzá az igényeket. Van ennél rosszabb is, és annyi dollárom lenne, akinek még rosszabb sem jut.

-       – Minden jót! – próbálta újra becsukni az ajtót a férfi.

-       – Csak annyit mondjon Nicknek, hogy a Kék gólyában várom. A szokott helyünkön. Pár napig ott ücsörgök, amikor nyitva tart. A tulaj jólelkű, hitelbe is ad kaját! Úgyis tudja, hogy a végén kamatostól megfizeti. valaki! – grimaszolt a lány, és felemelte a bőröndjeit, majd kacsázva indult velük a lépcső felé.

-        A férfi egy darabig lesett utána, aztán becsukta az ajtót, de a kukucskálón is figyelte a habókos lányt. Oda a húsz dolcsija, de üsse kő, – gondolta, csak ne lássa itt többé ezt a kelekótyát.

Ez járt a fejében akkor is, amikor visszament a szobába. Odaállt az ablakhoz, és a függöny mögül lenézett. A lány mihelyt kiért a házból kezet cserélt a bőröndökön, mintha nem mindegy lenne, melyiket melyik kezében cipeli, aztán a magas sarkú cipőben mókásan csámpázva elindult balra, az utca vége felé. Talán arra van a Kék gólya. Sose hallotta még a nevét sem. De hogy a környéken van az biztos. Vajon hol? Hátha egyszer még megnézheti, biztosan egy kis koszfészek. Amilyen a környék, olyanok a vendéglátóhelyek. Egy jobba be se merészkednének, akik a lepusztult lakásokhoz szoktak.

Harmadik fejezet.

-       Köszönjük Mr Durrel, hogy a feleségem, itt lehetett. Várja otthon a másik két fiunk. és reménykedni otthon is tudunk. Mást jelen pillanatban nem tehetünk. Nem akarjuk, hogy a fickók gyanút fogjanak. Holnap délután itt leszünk és megbeszéljük, mit mondjon, ha hívják. A pénz meg lesz, és elöre is köszönöm. Természetesen, ha közben jelentkeznek, tessék a telefonszámunk. – mondta a felügyelő Mr Durrelnak.

-       – Gondolják, hogy bejön ez a dolog? – emelte fel az esti lapot a házigazda a fűről. – A kihordó mindig bedobja, esik, ahova esik. Gondolom nem maguk adták le a hírt! – nézett Sinusra és olvasni kezdte.

… Elrabolták Gerry Durrel három éves fiát. A rablók egy millió dollár váltságdíjat követelnek a gyermek szabadon bocsátásért. A család fizetni akar.  Mi ez?

-       Taktikai lépés.

-       – De hiszen maguk mondták, hogy.

-       – Aztán mégegyszer átgondoltunk mindent és ezt a lépést tartottuk jobbnak.

-       – Megmagyarázná? – kérte kicsit sápadtan a házigazda.

-       – Hátha a fiam mégis megszólal. Ijedtében! – magyarázta Sinus. – Mint mondtam, mindent ért, tudja, hogy hívják, kik a szülei, hol lakik. Annyiszor elsoroltuk előtte, és kértük, hogy mondja utánunk. A szakirodalom szerint az ilyen látástanulásos gyerekek – amikor nagynehezen megszólalnak, szinte folyékonyan beszélnek.

-       – Dehát azt kérték, hogy ne szóljak a rendőrségnek. – mondta értetlenül Mr Durrel.

-       – Maguk nem is szóltak. Egy újságíró véletlenül tanúja volt az esetnek, aki a kislányával a játszótéren tartózkodott, és ismeri a fiukat. Nem először látta öt a nevelőnőjével. Ez csak hihető, nem? Benne van a cikkben.

-       – Igen, csak teljességgel értehetetlen a számomra. – sápadt el még jobban a férfi.

-       – Micsoda? A gyerekek között könnyen szövődik barátság és így, vagy ugy, a kísérőiket is összehozzák. Ebből indultunk ki. Ugy fogalmaztunk, hogy a rablók ne neheztelhessenek magukra, vagyis nagyon kis kockázata legyen annak, hogy a gyereknek baja essék. A cikket olvasva nem kételkedhetnek a maga adott szavában, vagyis a pénzre számíthatnak. Természetesen majd tagadja, hogy bárkinek is szólt volna. Akár meg is esküdhet rá, hogy nem maga volt, hiszen valóban nem szólt, a nélkül is idetaláltam. sajnos! – fejezte be a felügyelő, miközben Gloria beült a kocsiba. Nagyon kérem, a gyerekről ne adjanak fényképet senkinek, mert ha az valahol megjelenik? Gondolni is rossz rá!

-       – Nem félti a fiát? – kérdezte suttogva Mr Durrel. Persze tudom, hogy baromságot kérdezek, és nincs könnyü helyzetben, de gondolom, maguk mindent végiggondolnak ilyen esetekben, mielőtt.

-       – Ugy ahogy mondja, Mr Durrel. – jelentette ki Sinus. A nyomozóhatóság – ha szabad azt hinnünk, minden gonosztevő számára egy kicsit tabu. Irtóznak tőlünk, mit ördög a tömjénfüsttől, de természetesen végveszélyben semmitől sem riadnak vissza. Nem egy kollégát veszítettünk el már. de tudtommal nincs olyan haragosom, aki képes lenne ártani a fiamnak, ha kiderülne, hogy nem az öné a gyerek. Az újságcikk egy kis bebiztosítása az ügynek, hiszen akkor sem múlik el a veszély az ön fia fölül, ha az enyém elökerül. A céljukat el akarják majd érni, mindenáron. Nekik pénz kell. Amit ezek egyszer a fejükbe vesznek? Maguk sem élhetnek örök rettegésben El, kell kapnunk öket. Nem először érzem a bőrömön a félelmet, de ez, most iszonyatos. Jó

-       estét Mr Durrel. és köszönöm – mondta a felügyelő, és beült Gloria mellé.

-       – Tudod, hogy. – kezdte volna az asszony, de Thomas megfogta a kezét, és bátortitólag megcsókolta.

-       – Tudom Galamb. mindent tudunk. de majd otthon megbeszéljük! – mondta szeretettel, és indított.

Blood maradt a házban, mint egy ottfelejtett csomag. Senki nem beszélt a jelenlétéről, vagy maradásának okáról, csak Kate Woodnak ment az idegeire, hogy nem száll le róla. Pedig nem is igazán, csak őrá figyelt.

-       Mr Durrel. megengedi, hogy egy fél órára elmenjek? – kérdezte a lány, elunva a szemmel tartást.

-       – Ha gondolja, hogy az állapota megengedi. Hitem szerint magának is okozott némi megrázkódtatást a dolog.

-       – Ne is mondja Uram. Szinte kővé dermedtem, mert mégiscsak a kezeim közül kapták ki azt a kisfiut, és ha elgondolom, hogy,

-       – Ne mondja végig. – vágott közbe a házigazda. – Menjen. Már elnézést Mr Blood – fordult aztán az őrmesterhez. Tudom, hogy az elrabolt kisfiúnak atyai jó barátja, és ö is rajong magáért, ha némán is, de szegény kicsike nincs könnyü helyzetben!

-       – Egyetértek! – vágta rá Blood. Ha megengedi Miss Wood, önnel tartok. – indult a meglepett lány után. Van valami határozott célja, vagy csak járni akar egyet?

-       – Szeretném, ha. Szóval. jó volna, ha megnézne egy orvos. Még most is reszket minden tagom. Különösen azóta mióta tudom, hogy…

-       – Hogy tévedés történt? Vagy a váltságdíjat sokallja? – sorolta Blood a töle megszokott lerázhatatlansággal. – Olvasta már az esti lapban a nagybetüs féloldalt? Pechük volt a gazembereknek. Van egy remek szemtanunk. Olyan fantomképet készítettünk a segítségével, hogy még az is felismeri a fickót, aki vaksi. Biztosíthatom, hogy hamarosan elkapjuk a galád rablókat. Csakhát nem mindegy, hogy biztonságban tudjuk-e a kis Zozót, vagy sem. Annyit azonban máris elárulhatok, hogy nyomon vagyunk. Örültség lenne egyedül kimennie. Ne felejtse el, hogy maga is veszélyben lehet. A gyermeknek valószínűleg maga volt az ismertető jele, hiszen annyi kicsi hancúrozott akkor ott, szanaszét, miért öt, miért éppen azt kapták fel, amelyik maga mellett volt? Na ugye? Maga volt a fix pont. Ha látott már hangyabolyt, megértheti, hogy ott is csak a királynőt ismerhetné fel a felszínes szemlélődő. A többi futkos ide – oda, és olyan egyformák. Nem tudok, kötelezhetem, vagy kérhetem-e rá, saját érdekében, hogy eltűrjön maga mellett?

-       – Nem is tudom menjek-e egyáltalán? – tétovázott az utcán a lány.

-       – Ha már egyszer nekiindult, ne forduljon vissza. Tegye azt, amit jónak lát és főleg ugy, mintha én itt sem lennék. Nem akarok a terhére lenni, csakis a védelmére. ha van rá szüksége egyáltalán? – mondta kicsit furcsán az őrmester.

A lány hirtelen szembefordult vele, és döbbenten nézett rá.

Negyedik fejezet.

A Kék gólyára még az a jelző is hízelgő lett volna, hogy lepusztult, és nem is annyira a helyiség, vagy a berendezés,  inkább a vendégsereg miatt. Látszott hogy nem a Lordok házában kezdik az urak és hölgyek a napot, hiszen akkor előtte nem itt dobnának be egy felest, és nem is itt tarhálnának végig minden ismert, és véletlenül beeső vendéget.

A lány, a kirívó göncben ott ült az egyik rozoga, csupa pecsét asztalnál. A bőröndöket maga mellé állította, belülre, a fal mellé, nehogy valaki egy óvatlan pillanatban elemelje. Kávét ivott, de már az életét is keserűnek érezte, hiszen azt iszik, mióta csak, a csodában bízva, beült a csehóba. Egyre kevesebb reménnyel nézett az ajtó felé. Nick úgysem jön el. Telepátia nincs, és ha lenne is? Azóta biztosan van valakije. Egy olyan vérmérsékletű férfi, nemhogy érte, de a szépségkirálynőért sem tudna szerzetesi életet folytatni.

A kirívóan öltözött fiatalemberen akkor is megakadt volna a szeme, ha Robert Redforddal, a színész szívszerelmével ül egy asztalnál. Az új vendég jóképü hapsi volt, és ha van némi, maradék izése, amit cáfol ugyan, hogy betévedt egy ilyen lepra helyre, akkor biztosan kiszúrja öt, mert senki nincs, aki hozzá mérhető volna, a kettőjük korosztályában. Nem tévedett. A férfi egyenesen az ö asztala felé vette az irányt.

-       Megengedi? – kérdezte az üres székre mutatva.

-       – Magának igen! – nézett fel a lány, miközben megpróbálta arcára varázsolni, legvonzóbbnak hitt mosolyát.

-       – Más is kérte már? – nevette el magát a férfi.

-       – Olyan lehetetlennek tartja? – kapta fel a vizet a lány.

-       – Ilyen társaságban? – jártatta körül tekintetét a kósza vendégseregen. – Itt még én is elkelnék, akármilyen hihetetlennek tűnik is. egyeseknek!

-       – Miért csepüli magát? – nézte áthatóan a férfi. – már az asztalnál ülve.

-       – Még mindig jobb, ha magam teszem, mintha más kezdene rá, mert annak ellátnám a baját. Persze igaza lenne, mert egy szédült, hülye tyúk vagyok. Mindig is az voltam, de sosem hittem szegény anyámnak.

-       – Pedig az anyák jót akarnak, ha néha nem is csomagolják vattába a mondanivalójukat. – mosolygott a férfi.

-       – Hülyeség. Hogyan is érthetné meg egy leszálló ágban lévő generáció a felfelé tartót? A mai világban egyetlen emberöltő, a múlt századbeliből háromnak számit. Sok szülő azt hiszi hülyék vagyunk, és nem tudjuk, hogy öket sem a szentlélek szállta meg, amikor minket legyártottak, és holtbiztosan tartottak próbaüzemelést is, csajhát nekik még pechűk volt. Illett az elsőhöz hozzámenni, mert baj lehetett a kapcsolatból. Ma már könnyen dalolnak a leánykák, hiszen a fogamzásgátlóval akár hetvenig is elmehetnek a válogatásban, aztán gondolnak egyet és visszatérnek a huszadikhoz, mert vele volt a legjobb. A szex nagyon fontos dolog, sokan még sem értik, vagy nem akarják megérteni. Álszeméremből hallgatnak arról, hogy az életben annyi baj, gond, megpróbáltatás van, de ott a szerelem, és ha két ember megérti egymást, legalább az ágyban, sok mindent le tudnak küzdeni. Biztos örömforrás, ha minden kötél szakad, és a szegényeknek is kijár, hiszen nem kerül pénzbe.

-       – Mit iszik? – kérdezte a férfi.

-       – Köszönöm, de már mindent ittam, amit anyagilag megengedhettem magamnak.

-       – Ezt meg hogy érti? – nevette el magát a férfi.

-       – Volt egy húszasom. Azt dorbézoltam el. Éjszakai szállásra kaptam.

-       – És? Hol tölti majd az éjszakát, ha nem maradt belőle?

-       – Záróráig itt, aztán átsétálok a pályaudvarra. Ha más nem akad, megteszi. Nem én leszek az egyetlen, aki ott próbálja álomba ringatni magát. Mindent szokni kell. Sokak szerint az is egyfajta életforma. Van, akit, erővel sem fektethetnének, tisztára suvickolva, puha – pihe ágyikóba! Nekem azonban sajnos életszükségletem a víz, és ha nem tudok naponta legalább egyszer letusolni, viszketni kezdek. az idegességtől. Azt sem bánom, ha jéghideg víz permetez rám, csak tisztára mosson.

-       – Nincs lakása?- Egy talpalatnyi föld sincs, ami az enyém. ugy értem, ha estig meg is tűrnek itt, fogalmam sincs merre – hova, hacsak nem ér ide addig, akire várok.

-       – Tehát vár valakit? – kérdezte kicsit megkönnyebbülten a férfi.

-       – Hogy várok az túlzás, csak remélem, hogy betéved. Nincs megbeszélve semmi. Szerintem már el is felejtett. A volt szerelmemet várom. Vagy a jelenlegit! A franc tudja, lényeg az, hogy rosszul dolgozott a sors váltókezelője és elfutottunk egymás mellett. Az ember futkos, mint pók a falon, és ki tudja találkozik-e ugyanaz a két személy mégegyszer az életben, hogyha egyszer meggondolatlanul elválnak.

-       – Gombház! – kacsintott a férfi.

-       – Oké, csakhogy én nem vagyok született kurva. Ne értsen félre, nem akarom magam szentnek feltüntetni, lefeküdtem már néhány krapekkal, de mindig érzelmi indíttatással. Kifejezetten pénzért sosem. Nem is tudnék. Olyan ocsmány az egész testiség, hogy lelki kapocs nélkül nem tudnám elviselni.

-       – És, ha a lelki kapocs is összejön? – tette fel a kérdést látható várakozással az asztaltárs. – Akkor be tudja dobni magát?

-       – Erről Nicket kellene megkérdeznie. Csodálatos órákat töltöttünk együtt. Csak ne lenne olyan link. Egy szavát sem lehet elhinni. A nők terén sem. Azt mondja ö nem ínyenc, hanem mindenevő. Ott csalt meg, ahol tudott. Azt hajtogatta, hogy vétek lenne kihagyni egyetlen alkalmat is, mert az marad a legemlékezetesebb, legszebb, legfájóbb kapcsolat, ami valami miatt nem jöhetett létre. Abba sok minden beleképzelhet az ember. az szép emlék lesz, hiszen véget ért a vágyakozásnál. A vágyakozás pedig édes izgalom, álmodozás, reménykedés csodavárás. Szemérmetlenül csalt, és ha nem szerettem volna annyira, hát esküszöm, hogy…

-       – Visszacsalja! – vágta hirtelen a férfi. – Ne bánkódjék, maga nagyon csinos kislány, és ha kicsit másként öltözne…

-       – Mellette szoktam meg ezt a stilust. Ötvöztem magamon a kettőnk ízlését. Hát, ami azt illeti, erősen üti egymást a két irányzat.

-       – Négy.

-       – Mondjuk, hogy három, hiszen a korral is haladnia kell egy fiatal nőnek, ha nem akar ásatagnak látszani.

-       – Nincs kedve eljönni innen?

-       – Hova?

-       – Járt már ott! – jelentette ki a férfi.

-       – Én? Pár órája érkeztem, és egyenesen Nickhez mentem. mikor jártam volna máshol, és hol?

-       — Amikor megérkezett Nick volt lakásában. – mosolygott a férfi.- Maga az, aki a húszast adta? – kiáltott fel ragyogva a lány. – Vagy tévedek? Háttal állt a világosságnak és csak egy résen át láttam, a folyosó meg olyan sötét, mint a denevértanya. nem lehet igaz! – áradozott a nő.

-       – Hát, ami azt illeti, nincs valami jó arcmemóriája. A barátom legalább fél fejjel alacsonyabb nálam.

-       – És maga sokkal csinosabb. ne haragudjon, de valóban nem vagyok valami jó megfigyelő. Az a hapsi különben is csupa csúnya dolgot mondott nekem, hogy nincs ott Nick, és nem is jelentkezik. Majd szétvetett a méreg. Még jó, hogy megszánt egy húszassal.

-       – Tehát? Visszajön? Viszem a cuccot.

-       – Akkor örömmel. nem mintha a nélkül visszautasítanék egy ilyen ragyogó ajánlatot. Nézze a tenyeremet. Sosem simul ki belőle a teher, okozta hurkás nyomás.

-       – Csak nem képzeli, hogy hagynék egy hölgyet cipekedni? – nyúlt a bőrönd után a férfi, majd mindketten kifelé indultak.

-       – Maga nagyon kedves fickó! – jelentette ki elismeréssel, az utcán a lány. – A nevem Sandra. Sandra Madigam.

-       – Colin vagyok, de ha tudom, hogy ilyen dög nehéz a pakkja, akkor kocsival indulok kószálni.

-       – Kár lett volna, ilyen rövid útra. hacsak nem kifejezetten értem jött.

-       – Maga gondolatolvasó… Kifejezetten magáért! – nevetett a férfi.

-       – Nagyon kedves! – jegyezte meg a lány, és valami furcsa borzongás járta át. A házig már nem nagyon beszéltek. A fickó láthatóan szenvedett a csomagok alatt. Már az emeleten voltak, amikor Sandra megtorpant; kétségbeesett gyereksírást hallott valahonnan. Fülelni kezdett, mert olyan szívszaggató fájdalommal zokogott a kicsi, mint akitől elvették a kedvenc játékát. Ha a férfi ránéz, miközben az ajtót nyitotta ki előtte, látta volna azt a, majdhogynem boldog mosolyt, ami arcára telepedett. Olyannak tűnt, mint aki révbe ért.

Ötödik fejezet.

Blood ott bandukolt Kate Wood mellett, miközben egyáltalán nem zavarta, hogy a lány nem örült a kíséretnek.

-       Telefonálnom kellene! – állt meg egy fülke előtt, Miss Wood.

-       – Az orvosnak? – kérdezte minden érdeklődés nélkül, szinte udvariasságból az őrmester.

-       – Hivatalból tesz fel ilyen enyhén szólva neveletlen kérdéseket? – állt meg a lány.

-       – A világért sem. Csak a rendőr bujt ki belőlem egy pillanatra. Már megszoktam, hogy mindenre kérdéssel reagáljak. Munkaköri ártalom. Az embernek valamennyi idegszálába beleeszi magát a gyanú. a sejtés. A feleségemtől is sokat hallgatok ezért.

-       – Tehát nős?

-       – Nem nézte ki belőlem?

-       – Nem is tudom, de valahogy nem hiszem, hogy sok boldog házasember van a zsaruk között. Sosem lennék rendör feleség. A maguk foglalkozása és a család, már ugy értem, hogy a nej… Összeegyeztethetetlen, és vagy nagyon nagy szerelem, vagy birkatürelem szükségeltetik hozzá, a nő részéről.

-       – És a férfiéről is! – tette hozzá Blood. Ne felejtse el, vannak kollegináink is.

-       – Akkor már inkább egy gyerek rabja legyek, mint a hivatásomé. Az én munkámban legalább van némi sikerélmény.

-       – Ne higgye, hogy a mi munkánkban nincs. Például amikor az ember véletlenül jön rá olyasmire, ami hirtelen nagyot fordít az ügy megoldásán. De ugy látszik maga többre becsüli a nyugalmat. Ki ne szeretné? Csakhogy egyszeriben azon kapja magát az ember, hogy beleszeretett valakibe, aki a nyugalomnál is többet jelent. Ezzel, maguk nők is így vannak. Ilyen egyszerű az egész. Persze azért ne irigyelje a rendőrféleségeket. Le tudnék borulni előttük, már amelyik megérdemli.

-       – A magáé persze megérdemli!

-       – Mintha gúnyt éreztem volna ki a hangjából!

-       – Elnézést, de ismerem a férfiakat. Azzal, hogy a feleségüknek reklámot csinálnak, vagyis dicsérik, önmagukat magasztalják fel, mert milyen csodálatos férfi lehet az, aki még annyi kényelmetlenséget is megér, ami egy rendör férjjel jár együtt.

-       – Ami azt illeti, van némi igazság abban, amit mond. De nem akart telefonálni? Már a második fülkét hagyjuk el, kisasszony!

-       – Nem. Azt hiszem vissza is, fordulok. Elég volt a sétából. Már nem vagyok olyan kába és, ideje lefeküdni.

-       – Meg aztán. Gondolom a szobájában is, van telefon.

-       – Ezt miért mondja?

-       – Hát, ha később mégis ugy döntene, hogy felhív valakit, nem kell újra kijönnie a házból. Gondolom, feszélyezné, ha más is hallja, amit mond. azért.

-       – Ha nem hallotta volna, az orvosomnak akartam telefonálni, de remélem már nem lesz rá szükségem.

-       – Szívből kívánom, így legyen. Bár a házból is felhívhatja, csak akkor tudnia kell, poloskák is lesznek a vonalban. Dehát gondolom, nem szerelmi vallomást akar elsorolni a dokinak. Mióta él a városban? – váltott hirtelen témát az őrmester.

-       – Egy éve. Akkor kerültem Mr Durrelékhez.

-       – Remek ajánlólevelekkel? – jegyezte meg Blood.

-       – Miért mondja ilyen furcsán. Az csak természetes, ha egy jómódú ember rábízza valakire a gyermekét, megnézi ki az illető.

-       – Gondolom, nem utcáról került be a házba, ugy értem: ajánlották. Magának szerencséje volt. A szerelemben is ilyen szerencsés? Nekem elárulhatja, hiszen mint közöltem, már foglalt vagyok, és valóban csak a kíváncsiság beszél belőlem.

-       – Magánügy! – borult el a lány arca.

-       – Tehát van nagy ö? – mosolygott Blood.

-       – Ezt meg honnan veszi?

-       – Ilyen szép nőnek ne lenne? Szerintem ebben a városban nem minden férfi vak, vagy hülye.

-       – Ez akkor is magánügy. A szerelem mindenki számára az kéne, hogy legyen. Csak hát nem mindenki olyanba szeret bele, aki meg is érdemelné.

Bloodnak kitűnő füle volt a hangsulyokhoz és az, ahogy Miss Wood, az utolsó mondatot nem is mondta, de szinte sóhajtotta nem kerülte el a figyelmét.

Amikor visszaértek a házba, elköszöntek egymástól, mert Miss Wood felment a szobájába.

Blood beszólt a központba, és megállapodtak, nincs értelme a további ott maradásának. A lány már nem igen szökik ki a házból telefonálni, különösen, ha közli vele, nem a házban, hanem a ház környékén üti fel a sátrát. Azok a hívások pedig, amik a házból indulnak, vagy oda futnak be úgyis szalagra kerülnek, és ellenőrizhetőek. Aztán lesz egy kocsi is, amelyben kollégák figyelik a ház körüli mozgást

.- Búcsúzom! – mondta az őrmester a ház asszonyának. – Mr Durrel lefeküdt már?

- Éppen a fürdőszobában van. de megmondom neki, hogy elköszönt. sok sikert. – bucsuzott az asszony.

Blood, puma lépteivel kijött a házból. A kocsiját majdnem a sarkon hagyta. Éppen ellenkező irányban, mint amerre a nevelőnővel indultak. Nesztelenül haladt az úton, és majdnem földbegyökerezett a lába, amikor meglátta Mr Durrelt az egyik telefonfülkében, beszélgetésbe mélyedve. Szerencsére éppen háttal állt neki és Blood azonnal merengő, földet bámulóba ment át, vagyis látszólag elgondolkozva húzott el a fülke mellett. Mr Durrel biztos lehetett benne, az őrmester előtt nem bukott le, ha észre vette öt egyáltalán. De Bloodnak az volt az érzése, hogy nem. Vajon kivel beszélhetett, és mit? Miért mondta a felesége, hogy a fürdőszobában van? Egyszerű! Szívügyben hívott fel valakit, akiről anyunak sem szabad tudnia, vagy ?!

Hatodik fejezet

-       Itt is vagyunk, mondta Colin amikor le huppantotta a bőröndöket a szoba közepére. Sandra majdnem felnevetett örömében. Elérte, amit akart. Amikor ott járt nagyon veszkődött azért, hogy bemehessen, pedig akkor legfeljebb csak a nosztalgiázás csalogatta, de most a gyereksírás húzta befelé.

-       – Mi baja a gyereknek? – kérdezte, a kicsi hüppögését hallgatva, s a hálószoba felé nézett.

-       – Ami minden kölyöknek. Nem teljesült a kívánsága és kivágta a hisztit – mondta a meghívója.

-       – Olyan teljesíthetetlen lenne egy apró kis gyermeki kívánság? – kérdezte furcsán a lány.

-       – Talán nem, de mindennek eljön az ideje. – vágta rá türelmetlenül Colin.

-       – Az anyjával van odabenn? – sandított az ajtó felé a lány.

-       – Maga félreértett, kislány. Én nem pesztonkának vagy beszéltető gépnek hivtam, hanem.

-       – Hanem Nicket akarja helyettesíteni az életemben, ha követni tudom a gondolatmenetét.

-       – Téved! – mordult rá a férfi.

-       – Nagyot? – kérdezte nem kevés kacérsággal a lány.

-       – Ahogy vesszük. Maga fürdeni vágyott. Az ott a fürdőszoba. Magam is szeretek pancsikálni. Tisztaság buzinak hívnak a barátaim. Az is baj, ha az ember ad magára és nemcsak az öltözködés szintjén, hanem alatta is? Ott a fürdőkád! – mutatott egy ajtóra a férfi.

-       – Kád? Mindig is jobban kedveltem a zuhanyt! – ugrott az ajtóhoz Sandra, és amikor benézett, felsóhajtott. – Azt hittem beszereltettek az óta, egy kádat. De még mindig ugyanaz a rozoga tus teljesít szolgálatot, amelyik az én életemet keserítette. Soha nem olyan víz jön belőle, amilyet az ember akar. Eleget visongtam alatta. Dehát az én helyzetemben még ez is, szinte megfizethetetlen. Komolyan letusolhatok? – kérdezte öszinte örömmel.

-       – Ugy, mint régen!

-       – Itt szedjem szét a batyut, vagy bemehetek oda. a hálószobába.

-       – Oda nem! Majd mire végez, elrendezünk mindent. Vegyen fel valami elfogadható cuccot, ha van, mert madárijesztőnek nézik ebben a szörnyű göncben.

-       – Nicknek tetszett volna. – jegyezte meg a lány, és leguggolva kinyitotta az egyik bőröndöt. Meglepően nagy rend uralkodott benne. Minden szépen összehajtogatva. A lány tudta hova nyúljon a törülközőért, és a pipere dolgaiért. A férfit láthatóan meglepte a külcsínnel összeegyezhetetlen rendszeretet, dehát az ember sose ítéljen elhamarkodottan. Valahogy másként képzelte a bőröndbeli dolgokat a lány kinézete után. Figyelte Sandrát, ahogy biztos kézzel szedte elö a törülközőt, és egyebet, majd felegyenesedett. Nem zárta vissza a bőrönd tetejét, hanem, mint aki már alig várja, hogy ott legyen, besietett a fürdőfülkébe.

A férfi azon nyomban átment a másik szobába. A gyermeksírás mindjárt felerősödött. Sandra hidegnek érezte a meleget, és forrónak a hideget, annyira nem tudott odafigyelni semmire. A kicsi kétségbeesett sírása a Niagara zuhatagon át is hasította volna a dobhártyáját. Mindig is gyerekbolond volt. Nem tehetett róla. Vajon lehet-e belőle egyszer boldog anya?

Amikor ugy, ahogy megtörölközve, újra megjelent a szobában Colin már várta.

-       Telefonálnod kellene! – kezdte azonnal.

-       – Nekem? Ugyan kinek csörögnék oda, és minek. Nicknek itt sem volt telefonja. Pedig öt szívesen felrezzenteném. Nem is most, hanem már akkor megtettem volna, amikor leszálltam a buszról. Legalább nem caplattam volna ide hiába a virgácsaimat koptatva meg a hóbelevancom vonszolva.

-       – Egy lányt kellene felhívnod. – állította le a férfi emelt hangon.

-       – Egy lányt? Kit?

-       – A húgomat.

-       – Miért nem hívod te. Haragban vagytok, vagy mi a franc.

-       – Hosszu! De, hogy megértsd, most legyen elég annyi. Állásban van, családnál, és tiltják neki, hogy férfi hívja. Azzal érvelnek, hogy mindenki takarózhat a bátyjával, de ők nem dőlnek be. Jó állás, nem akarja elveszíteni, de fontos ügyben keresem. Majd egyszer hosszabban is elmagyarázom. Egy női hang kell. Igazi, nemcsak mímelt. Hátha nem ö veszi fel a kagylót, ami szinte biztos. Nem akarok neki ártani. Valamit valamiért. Én meghívtalak ide, te felhívod a húgom. Megmondod, hogy csókolja a bátyja. Mi hír a család többi tagjáról?

-       – Nekem aztán sorolhatja, senkit nem ismerek a családból – mondta Sandra.

-       – Ott állok melletted és súgok, hogy mit mondj. – biztatta Colin.

-       – Hát, ami igaz, igaz, semmit nem értek az egészből, de ha ezt kéred tusolási díjként, ez a legkevesebb, amit megtehetek. Indulhatunk, itt van egy fülke száz méterre…

-       – Nem oda megyünk. azt hiszem a rossz.

-       – Kár! Még meg sem száradtam rendesen! Flangáljak az utcán feleslegesen testre tapadó ruhában? Azt hiszik direkt, csinálom.- Kocsival megyünk, ne félj, nem kell kutyagolnod.

Az utcán beültek az autóba, és két sarokkal odébb álltak meg egy telefonfülke előtt.

- Tárcsázz! – mondta a lány unottan, és a férfi mellett állva, kifelé bámult. Furcsa tehetség egyes embereknél, hogy több szövegre, cselekvésre is képesek figyelni egyszerre. Sandrában ez a furcsa szokás gyermekkorában fejlődött ki, az apró, és általuk csínynek tekintett, bolti lopások során. Legtöbbször ö csak figyelt, de mivel a lopásban résztvevőket, a bolt dolgozóit, és a vevőket egyszerre kellett szemmel tartania, ha sikeres akart lenni, észrevétlenül fejlődött ki benne a szétszórt figyelés. És a memorizálás. Mivel tolla, és papírja ritkán volt, ha valamit meg kellett jegyeznie, addig hajtogatta, amig bele nem épült a memóriájába. Ö volt a társaság komputere.

A férfi tárcsázott. Sandra látszólag kifelé nézett, de szeme sarkával a lenyomogatott számokat, és azok sorrendjét figyelte. Röhejesen egyszerű szám volt. Gyerekjáték megjegyezni, csak azt tudná, minek? Megint az apjának lett igaza, aki mindig azt vágta a fejéhez: neked olyan eszed van, hogy vétek nem kamatoztatni, de mindig arra használod, amire nem kéne, és ami felesleges, vagyis a rosszaságra. Te magolás nélkül is tanulhatnál, ha az isten olyan tanárokkal áldana meg, akik jól magyaráznak, és, főleg ha közben oda is figyelnél. Csak tudnám miért nem teszed meg. Mikor nő be a fejed lágya. Meglátod, mire rájössz, hogy mi a helyes, elkésel. Az ember ne harminc éves korában üljön be először egy komoly iskola padjába, hanem amikor itt van az ideje – emlékezett Sandra, miközben a szám már ott kattogott a fejében. A férfi feszülten várta a kapcsolást.

-       De aztán ügyesen – súgta neki, amikor a kagylót feléje nyújtotta. – Kate Woodot kérd.

-       – Tehát te Colin Wood vagy? – súgta vissza lány.

-       – Most mit hülyéskedsz. Mindjárt felvehetik. Miért lennék Wood? Féltestvérek is vannak a világon.

-       – Át akarsz rázni. Nem is a nővéred a csaj, hanem a nőd! Biztosan összebalhéztatok. Nem számit, csak szeretem tisztán látni a dolgokat, mielőtt valamibe belefogok. Marha rossz érzés dadogni, makogni a telefonba, amikor az ember folyékonyan is hazudhat.- Azt mondd, amit kértem. vagy elfelejtetted?

-       – Ugyan? Hiszen odafigyeltem, csak aztán súgjál – kérte Sandra. A telefon sokáig kicsengett.

-       – Halló. Kate Wooddal szeretnék beszélni! – mondta a lány, amikor végre felemelték a kagylót.

-       – Ki keresi? Azt hiszem lefeküdt már – mondta egy tétova férfihang.

-       – Egy rokona. Nagyon fontos lenne. Családi ügy.

-       – Természetesen szólok neki. Odakapcsolom a vonalat. Várjon egy kicsit, amig kicseng és felveszi a kagylót. Tartsa a vonalat. Hamarosan jelentkezik.

-       – Halló. tessék! – szólalt meg nemsokára egy női hang.

-       – A bátyád itt áll mellettem. Hülyén elázott, de mert még előtte mondta, hogy hívni akar, megtettem helyette. Hogy van a család?

-       – Jól. Azazhogy. Majd jelentkezem. Ö jól van? Kösz hogy ideszóltál.

-       – Miért ne tettem volna, hiszen ha kialussza a szalonspiccét, talán még meg is köszöni, hogy nem hagytalak aggódni.

-       – Akkor majd jelentkezem. Nem tudom még mikor, és hogy de kösz, hogy hívtál! – hadarta Kate Wood, és letette a kagylót.

Colin

Colin dühösnek látszott, amikor megszakadt a vonal.

-       Rosszul csináltam valamit? – kérdezte Sandra némi bűntudattal. – Hallhattad, hogy nem tudtam kiszedni belőle semmi konkrét dolgot.

-       – Mert mindig fecsegsz, mint a kacsa. izéje és lehet, hogy megzavartad vele. Ej, gyerünk már.

-       – Tehát baj van? – kérdezte ártatlan képpel Sandra.

-       – Baj? Miért lenne baj? – nézett rá döbbenten a férfi.

-       – Hát, hogy nem mindenki van jól. Ha egy családban szeretik egymást az összetartozók, akkor nem valami jó hír, ha nincs gyorsan rávágható hír.

-       – Fogd már be. mielőtt én tapasztok rá valamit.

-       – Tehát ki vagyok rúgva? – locsogott tovább a lány. Remélem a bőröndömért azért visszaviszel? – állt meg a kocsi mellett, várakozva.

-       – Ülj be. mire vársz még? Nyomás.- Zűr van! – kiáltotta Colin, mihelyt beléptek a lakásba.

-       – A nyavalyába. – lépett ki a belső szobából, a kölcsönt nyújtó fickó.

-       – Menj be a sráchoz! – szólt Sandrának Colin.

A lány, mintha csak erre várt volna, besettenkedett a szobába. Lábujjhegyen, óvatosan, hiszen odabenn csend volt. Talán elaludt a kis aranyos. Mosolygott, nehogy megijessze a kicsit, ha mégis ébren leli. Tudta, hogy a gyermekek között vannak azonnal barátkozók, de akadnak zárkózottabbak, és ha ez olyan, kár lenne megriasztani.

-       Elaludt! Álomba sirta magát! – nézte a kicsit. Milyen dagadt a sírástól az a gyönyörű kis arca.  Óvatosan megsimogatta az aranyfürtös fejecskét,  aztán visszament az ajtóig. Nesztelenül nyitotta meg, és kisuttogta, a beszélgetésbe mélyedt férfiaknak:

-       – Odabújok mellé… átveszem az őrizetet…

-       – Mit? – horkant fel Colin, de a másik is odakapta felé a tekintetét.

-       – Egy kisgyermek sosem maradhat felügyelet nélkül. Oltalomra van szüksége. Valamikor, ezer éve, az ágyam felett volt egy kép. Szárnyas angyal kísér át a hídon két kisgyermeket, karjait védőn föléjük tartva. A híd, vagy inkább a keskeny palló alatt zavaros vizü folyó rohant. Anyám mindig azt mondta, vannak őrző angyalok csak láthatatlanok, de a védteleneket őrzik, mert a gyerekeket oltalmazni kell, hiszen nincs magukhoz való eszük.

-       – Befognád végre? – ocsúdott elsöként Colin.

-       – Csak tudnám miért éppen ezt a habókos félőrült szócsövet kellett kiszúrnod! – jegyezte meg a másik.

-       – Hogy telefonáljon. Tűnj már el. Odafekhetsz, dajkálhatod, azt csinálsz vele, amit akarsz, de mégegyszer ki ne dugd az orrod, amig nem hívunk!

Sandra visszament a szobába. Ellágyuló tekintettel nézte a gyermeket, és szinte majdnem felszisszent, amikor az alvó hüppögött. Álmában is sir! – gondolta, és nagyon óvatosan odaült az ágy szélére. Aludj Csillagom! Aki alszik semmire nem, gondol. Az álom elsodorja a félelmet, a kétségbeesést. De jó is neked, alhatsz, nyugodtan, puha ágyon! Olyan féltő gonddal bujt oda a kicsi mellé, mint a tyúkanyó, ha csibéit akarja minél körültekintőbben maga köré gyűjteni, hogy valamennyien érezhessék biztonságot adó, éltető tollmeleget. Nem telt bele öt perc, és olyan mélyen aludt, mint aki  jó ideje nem nyújtózkodhatott ki valamirevaló ágyon.

Hetedik fejezet

Sinus mihelyt hazavitte a feleségét, és ugy ahogy megnyugtatta az édesanyját, indult vissza a központba. Ezt tette volna más ügyben is, hát még a saját gyermeke érdekében? Vajon melyik szerető szülő, anya vagy apa érez fáradtságot, ha a gyermekéről van szó.

Az úton az járt a fejében, hogy képtelen elfogulatlanul gondolni az elkövetőkre, és ez nagy baj. Egy jó nyomozó sosem tehet különbséget áldozat és áldozat között, még akkor sem, ha a szíve saját kisfiáért reszket.

-       Fönök. teljesen összezavarodtam. – esett be az iroda ajtaján nem sokkal az ö beérkezése után, az őrmester.

-       – Miért? Mi történt?

-       – A nevelőnő levegőzni akart. Elkísértem. Kikottyantotta, hogy telefonálni akart. Tudtam, hogy hamukázik és nem az orvosát akarta hívni. Később, mivel látta, hogy tapadok rá, akár a pióca, letett a beszélgetésről. Azt mondta nem fontos. Jobban van. De nekem a telefonálni akarás is elég. hogy kikombináljam: nem akart a házból felhívni valakit, mert tudta, hogy lehallgatjuk. Ha valóban az orvosát hívja, semmi gond. A mi füleink hallatára is megtehette volna. De, hogy nem merte, ez gyanús. Majdhogynem bizonyíték, ellene. Száguldásba kezdett a fantáziám, és megerősítette bennem a gyanút, amit addig sem rejtettem véka alá, persze csakis magunk között, vagyis, hogy ö a tettesek bűntársa. Logikus. Öt ismerték, a srácot elmarták, mert mellette volt. Azt hitték csak az igazi, lehet mellette. És egyáltalán, mi a fityfenét keres egy milliomos csemete, közös játszótéren? Nekem valami bűzlik, és sajnos nem Dániában, hanem ott a Durrel házban.

-       – Akkor miért nem hozta magával? Feltehettünk volna neki néhány kérdést.

-       – Gondoltam rá, de valami azt súgta, hogy ha ö nem is tudott telefonálni, de öt kereshetik, és hol találhatják meg legbiztosabban: otthon. Azért hagytam ott. De szerintem jól tettem. Astor ott ül a kocsiban a sarkon, és figyeli a házat. De nemcsak azért örülök annak, hogy olajra léptem.

-       – Hanem?- Mert amikor jöttem el a házból, mit gondol kit, láttam az utcában egy nyilvános fülkéből telefonálni? Mr Durrelt.

-       – Nocsak?

-       – Tudom, hogy hívhatta a szeretőjét is. Nem akarta nagydobra verni, hogy van neki. Attól fél, hogy a hívásokat a felesége előtt is lejátsszuk, szóval ezer magyarázatot találhatna rá az ember, ha keresne. De miért keressen, amikor van egy kézenfekvőbb. Mi van, ha a gyerekrablás miatt telefonált?

-       – Megörült?

-       – Először én is azt mondtam magamnak, de azóta már olyan megátalkodott lettem, hogy senki nem tudna eltántorítani Mr Durrel anyagi helyzetének tüzetes megvizsgálásától.- Természetesen csakis a törvényes keretek között. – intette volna Sinus.

-       – Minek mondja ezt még most is, amikor biztosan tudja, hogy egy sima ügyben sem tartok be semmit, amit helytelennek, vagy akadályozó erőnek érzek.

-       – Tudtam, hogy maga is elfogulttá válik. Nem szabad. nekünk nem szabad. Még akkor sem, ha…

-       – Ha a szemünk láttára lincselik meg azt, aki legközelebb áll hozzánk? – emelte fel a hangját Blood.

-       – Nem erről van szó, de egyik elkövetőt nem lehet megkülönböztetnünk a másiktól, csak azért. mert összeférhetetlenség forog fenn. az olyan esetekben át kell adni az ügyet olyannak, aki…

-       – Lélek nélkül képes nyomozni! – vágott közbe az őrmester. – Mondja csak. Szeretem, ha a jogot papolja. Magának persze nehezebb, mert tanulta. De én lehetek jóhiszemű, vagyis fittyet hányhatok arra, amiről nincs tudomásom. És ne próbálja velem megértetni, hogy létezik a földön ember, aki az ellene elkövetett sérelmet ugyanolyan közönyösen, vagy uram bocsá, jóindulattal tudja mérlegelni, mint a mások ellenit. Olyan ember nincs.- Ezért rendelkezik ugy a jog, hogy aki elfogult lemondhat az ügyröl, de.

-       – Eszem ágában sincs. És maga se adja át.

-       – Könnyü ezt mondani Blood, de maradjon kettőnk között, sajnos én sem tudok közömbös maradni. Mi lesz, ha rájönnek, hogy tévedtek, és szabadulni akarnak Zozótól, ha el akarják némítani?

-       – Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolnia. Azt hiszi én nem reszketek azért a kis rosszcsonttért? Mind a három fiát szeretem, de a legkisebb, a griberlijeivel, és a csipkerózsika konokságával, teljesen elbővül. Kár hogy a lányom idős hozzá. Különben biztosítva látnám a boldogságát. Remek fickó lesz belőle, majd meglátja.

-       – De térjünk vissza Mr Durrelre – kérte Sinus.

-       – Tegyük fel, hogy rosszul mennek a dolgai. A kifizetett váltságdíjat leírhatja az adóalapjából, anélkül, hogy kiadta volna. Átteszi egyik zsebéböl a másikba, a semmit és keresett egy milliót, vagyis tisztára mos egy kalap pénzt. Ki tudja, miben sántikál. Ha felbérelt valakit, hogy rabolják el a fiát, a pénze is megmarad, némi levonással, és. még a biztosító is fizet neki. Annyiféle biztosítási fajta létezik már, hogy annak is utána kell nézni, ö mire kötött, és milyen összeggel. Maga tudott róla, hogy már vannak olyan formák, amelyek az emberrablásokra is kiterjednek? A család valamennyi tagját beleszámítva.

-       – A biztosítók mindennel próbálkoznak, ami pénzt hozhat nekik. Ez nem is rossz bolt, hiszen kevés a rablás, viszont sok gazdag embert rá lehet beszélni a biztosításra.- De ha valakit elrabolnak a kliensek közül, és nem szívbajosak a fickók, rámehet az egész pénzalap egyetlen váltságdijra. Különben ők tudják. Mindenesetre az én fülemben ott ül a bolha.

Megcsörrent a telefon.

-       Tessék. Sinus.- Vettünk egy hívást, amely a Durrel házba irányult, egy utcai fülkéből. Minden járőr kocsi ráállt az ügyre. Sikerült kiszólnunk valamennyinek, amelyik a környéken tartózkodott. Egyik sem érte ott a telefonálót, de találtak egy szemtanút. Szerinte két ember telefonált utoljára a fülkéből. A lakása ablakából látta. Egy férfi volt, és egy nő. Aztán beszálltak egy kocsiba, és elhajtottak.

-       – Kinek szólt a hívás? – kérdezte a felügyelő.

-       – Kate Woodot keresték, a nevelőnőt. azonnal bejátszom a beszélgetést. Lehet üzenet jellege.

-       – Kapcsolja, kérem! – sürgette Sinus és kihangosította a készüléket.

Mindketten figyelmesen hallgatták végig a két nő közötti, fura beszélgetést. Amikor elnémult a magnó, Sinus szólalt meg először, de elég hosszu gondolkozás után.

-       Lehetett igazi családi ügy.

-       – Én nem vagyok ebben olyan biztos. Főleg, amig meg nem kérdezem Miss Woodot.

-       – Hívjuk fel, küldjünk kocsit érte.

-       – Éjfél elmúlt, főnök, de legalább biztosan otthon találjuk. Hacsak nem próbál az éj leple alatt is kisurranni, telefonálni, mivel a társaságomban nem tehette meg.

-       – Lehet, hogy mégis ott kellett volna maradnia? – kérdezte elgondolkozva Sinus.

-       – Holtbiztos, hogy nem, mert akkor nem láttam volna meg a telefonáló Mr Durrelt. De nem maradt a ház őrizetlenül. Astor egy kocsiban őrködik a hatodik ház előtt. Minden mozgást észlel, ami a kapun kívül történik. Hátsó bejárat nincs. Eddig még nem szólt ide, vagyis biztosan nyugalom van az épület körül, és az utcában is.

Újra megcsörrent a telefon.

-       Astor tizedes! Felügyelő úr, egy nő jött ki a Durrel házból. Azt hiszem a személyzethez tartozik. Kövessem?

-       – Kocsival készül elmenni?

-       – Gyalog indult erre, de foghat taxit, ha távolabbi úti célja van.

-       – Természetesen kövesse. A helyére mindjárt küldünk mást. Nem lesz hosszu szünet a figyelésben. Menjen csak nyugodtan, és legyen óvatos. Nagyon fontos lehet hova megy az a nő. Szóljon ide útközben is, hogy készenlétben álljunk, ha bemegy valahová.

-       – Értettem, uram! – mondta Astor, és hallani lehetett, hogy indított, mielőtt az összeköttetés megszakadt.

-       – Gondolja, hogy a nevelőnő? – kérdezte Bloodra nézve a felügyelő.

-       – Ha nem látom Mr Durrelt telefonálni, azonnal rávágom, hogy igen, de így azt mondom: talán. Rajta kívül még három nő van a házban. Mrs Durrel, a házvezetőnő, és a szobalány.

-       – És mit keres bármelyikük is, éjnek évadján, egyedül az utcán?

-       – Talán valaki küldte, vagy valami nagyon hajtja a kisurranót valahová. Jó, hogy Astor a nyomába eredt.- Szegény kicsi fiam? Vajon kiheveri-e valaha, ezt az élményt. persze ha szerencsésen túléli a kis aranyos.

-       – Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Az élmény pedig ebben a korban még könnyen kiheverhető. hozzászoktatják öket a mesék. Elolvasta már bűnüldöző fejjel a Hófehérkét, vagy bármelyik más tündérmesét? Hátborzongatóak! Mi meg andalítjuk vele a gyerekeket. De legalább hozzászoknak általa a kegyetlen meglepetéseket is tartogató élethez.

-       – Mindig is olyan anyás volt. Glória sokszor már tanácstalanná válik az imádata leszerelésében. Korainak érezte még, hogy kezdje elidegeníteni magától. A másik kettővel is ezt csinálta. Azt mondta öt, ne átkozza egyik menye sem és neki nem kell anyasági komplexusban szenvedő gyerek. Az ideális elszoktatás ideje a kiskamasz kor kezdete, dehát még egyik sem érte el, nemhogy Zozó, aki a harmadik királyfi a családban. Glóriának vele lesz a legtöbb baja, mert Zozó szinte imádja. Ugy rajong érte, ugy félti, hogy a jelenlétében egy percre sem dőlhet le, mert a fiam azonnal abbahagyja a legjobb játékot is, és odamegy mellé. Nézi és olyan szívszaggató aggodalom, van a tekintetében, hogy azt elmondani sem lehet. Hát még, ha lehunyt szemmel látja az anyját? A feleségem, azonnal átöleli. Miért nem játszol tovább? – kérdi töle. – Csak azért hunyom le a szemem, hogy pihentessem. – mondja neki, mert az az érzése, a gyerek attól fél, hogy meghalt. Csak azt nem értjük milyen emléke lehet Zozonak a halálról. Nem vittük soha temetésre, hálistennek senki nem halt meg a családban, esetleg a tévében hallhatott valamit, ami elgondolkoztatta, vagy ahogy maga mondja a rémmesék, riasztják. Hófehérke többszörös halála. meg ilyesmik. Egy ilyen apró kis emberke is ráérez, hogy akit nagyon szeret, azt is elveszítheti. És most ott van egyedül, az anyja nélkül, ki tudja hol. Ha egyáltalán él még.

-       – Nananana! – csitította Blood. – Tudom, hogy most elsősorban apa, de akkor sem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni.

A telefon csengett, de ezúttal Blood kapta fel gyorsabban. Astor volt.

-       A nő itt ül a kocsiban. Kate Wood a neve. A ház előtt állunk, amelybe bement. Szavát sem lehet venni. Ugy rohant ki alig pár percre rá, hogy szinte megijesztett. Akár egy eszelős. Alig tudtam útját állni, elkapni, és beültetni a kocsiba. Nem tudom itt hagyni. Egyedül vagyok. Kellene valami segítség, hogy megnézze, kinél járt, és főleg mi rémítette meg ennyire?

-       – Azonnal indulunk. mondd a cimet – kérte az őrmester és mire felírta, Sinus már kívül volt az ajtón.

A lanyha forgalomban nem volt szükség szirénára, ugy növelhették a sebességet, ahogy akarták. Blood beleadott apait, anyait, hogy mielőbb helyszínen legyenek. Messziről meglátta Astor kocsiját. Szinte futva mentek oda hozzá. A tizedes azonnal kinyitotta az ajtót, hogy lássák a mellette ülő lányt. Kate Wood halottsápadt volt, és csak tátogott, de hang nem jött ki a torkán. Szemeiből iszonyatos félelem sütött. Az embernek olyan érzése volt, ahogy ránézett, hogy ha képes volna rá, abba sem hagyná a velőtrázó sikítást.- Szóljon be orvosért, de maradjanak itt. – mondta a felügyelő, és besiettek a házba.

A földszinten semmi gyanúsat nem láttak. Elindultak az emeletre. Az elsőre felérve, a három lakás közül, azonnal tudták, melyiket keresik. A kettesszámú ajtó tárva nyitva állt. Valahogy ugy, mint mikor valaki kirohan, és esze ágában sincs behúzni maga után. Örül, hogy kijuthatott onnan. Óvatosan indultak befelé. Az előszoba és a nappali ajtajában, szinte egymás hegyén, hátán, két férfi holtteste feküdt. Külső sérelmi nyom nem látszott rajtuk. Nem mozdították meg öket, mert biztosan voltak abban, hogy mind a kettő halott.

Blood megkerülve öket, óvatosan kinyitotta a csukott ajtót, és benézett. Először semmit nem látott a derengő utcai fényben, de aztán, majdnem felrikkantott.

- Fönök, akar látni egy alvó angyalkát? – súgta oda Sinusnak.

A felügyelő később sem értette, honnan vette az erőt az oda ugráshoz, mert azonnal tudta, hogy Zozora találtak rá. Csak az ajtót tárták ki, hogy nagyobb legyen a másik szobában a világosság, de nem akartak villanyt gyújtani. Az ágyon ott aludt az ö drága, aranyfürtös fejü kisfia, egy kedves arcú lány karjaiban.

-       Szerintem, eddig megúszta az anyasági komplexust! – mondta Blood, mert attól tartott elbőgi magát az örömtől. – Ha Glória látná, hogy bújik meg ennek a, ki tudja kiféle, nőszemélynek a karjában a legkisebb hódolója, biztosan elfogná a féltékenység.

-       – Fő, hogy előkerült. Vajon egészséges? – simogatta végig tekintetével az apa.

-       – Ha nem az lenne, ordítana. ugy csinál, mintha sosem lett volna beteg még egyik fia sem? Képes ilyen angyali édesdeden aludni egy srác, ha fáj valamije, vagy gyötri a láz? Fel ne ébressze az istenért. Amig alszik, addig pihen és van mit kipihennie, még akkor is, ha ennyire jóba van az elrablójának egyikével. Persze valamit nem értek. Ha azokkal végeztek. Isten tudja miért, és ki, akkor ez a nő miért úszta meg.

-       – És a fiam? – kapta szája elé a kezét Sinus.

-       – Fő, hogy megúszták. Azt hiszem jobb, ha maga most itt marad, nekem több erő van a lábamban, nem mintha nem volnék képes ölni a kis barátomért, de sajnos nem én vagyok az apja. A lányos apáknak pedig hallgass a nevük. Lerohanok a kocsihoz, és kérek helyszínelőket. Addig hagyja aludni öket. A technikusok úgyis felverik a házat. – mondta Blood suttogva, és kisietett.

A felügyelő ott maradt az ágy mellett. Nem szégyellte, hogy férfi létére folyik a könnye. Ki hinné, mennyire lehet szeretni egy gyermeket, és ki tudná beleélni magát egy olyan apa helyzetébe, aki pokoljárás után, hirtelen a mennyországban érzi magát?

Nyolcadik fejezet

Hajnali három óra volt.- Nyugodj meg szívem! – vigasztalta feleségét Mr Durell.

-       Képtelen vagyok megnyugodni. Csak a bolond gondolja, hogy nem a mi fiunkat akarták elrabolni. És ha újra próbálkoznak?

-       – Nem teszik meg. Beszéltem velük!

-       – Mit csináltál? Honnan, hogyan?

-       – Egy utcai fülkéből.

-       – Dehát azt sem tudtad, hogy.

-       – Dehogynem, csak nem kötöttem a rendőrség orrára. Amig a kebelbelijük gyereke van veszélyben, csináljanak, amit akarnak, de a sajátomat nem kockáztatom. Találtam egy összegyűrt papíron egy üzenetet. A kertbe dobta be valaki, követ tett a közepébe, hogy el ne vigye a szél. Akkor leltem rá, amikor a felügyelöt kiengedtem és jöttem visszafelé. Írdd alá a csekket.- Milyen csekket?- Egy milliót kérnek, hogy lemondjanak a fiunk elrablásáról, és a felügyelő gyerekét elengedjék.

-       – Muszáj nekik hinnünk? Ugy értem, biztos, hogy a valódi gyerekrablókkal beszéltél?

-       – Holtbiztos. Azt is tudom, hol őrzik azt a gyermeket.- És nem mondod meg annak a szerencsétlen anyának? – képedt el az asszony.

-       – Ne félj, annak is eljön az ideje, de nem ronthatom el a saját helyzetünket azzal, hogy elkapkodom a dolgot. Már régen túl lennénk rajta, ha pénzügyekben nem kötnéd annyira az ebet a karóhoz.

-       – Apám kívánsága volt hogy a vagyonkezelést ne bízzam rád. Amig jónak nem látom. Sosem bízott meg igazán benned. Túl kevéssé ismert. Hiába kapott rólad jó referenciákat, – mindig inkább a tapasztalatára hagyatkozott. Ahhoz pedig idő kellett volna, hogy alaposan megismerjen és elfogadjon. A halál közbeszólt. A lelkemre kötötte, hogy…

-       – Dobd oda martalékul az egyetlen fiadat? – kérdezte kicsit kegyetlenül a férfi.

-       – Nem! Hanem, hogy ne engedjelek felelőtlenül költekezni. Tudjam, mibe fekteted a pénzem.

-       – Ez sajnos nem befektetés, vagyis nagyon is az. Ha elrabolják többet is kérhetnek, de akkor már rizikónk is van. Ha aláírhatnék egy vacak milliós átutalást, már régen a bankban lehetne a pénz és fellélegezhetnénk.

-       – Olyan régen azért csak nem? Nincs egy napja, hogy elkezdődött ez az egész lidércnyomás.

-       – Az igaz, de egy bankátutaláshoz egyetlen perc is elég. Tehát? Aláírod?

-       – Muszáj most? Éjnek évadján? Gondolkodnom kellene rajta.

-       – A fiad biztonságán? Az életén? – kérdezte elképedve a férfi.

-       – Lehet, hogy csak be akarnak csapni.

-       – Ezek nem tréfálnak. Alávaló gazemberek, dehát nekem mindegy. Megmondták, hogy a céljuk a mi fiunk, és ha most melléfogtak is, ami késik, nem múlik.- Tehát már tudják, hogy tévedés történt?- Mivel hogy megmondtam nekik.

-       – Akkor biztosan hazajuttatják azt a szegény kisfiut.- Hogy elvigyék helyette a mienket, ha nem holnap, egy hét múlva, de képesek lesznek rá.

-       – Soha. Én beleörülnék, ha át kellene élnem, amit az a szegény asszony átélt.

-       – Akkor itt a tollam. Írdd alá.

-       – De ugye nem csapsz be. Nem másra kell a pénz.

-       – Még mindig nem bízol bennem? Meddig kell még így élnem, ilyen gyanakvó légkörben, ennyire kirekesztve a bizalmadból? Mikor hiszed el végre, hogy nekem semmi nem számit, csak te, és a fiam. Miért vagy ennyire bizonytalan az érzéseidben?

-       – Csodálkozol? Idősebb vagyok nálad, és a gyermek sem a tied. Igaz, hogy a nevedre vetted, de…

-       – Azt akarod mondani, hogy megbántad? Hogy nem vagyok jó férj, jó apa?

-       – Nagyon jó férj vagy. Hiszen semmi nincs köztünk, tehát vitáink sem lehetnek szerelmi téren. Képtelen lennék mást szeretni, mint azt, akinek a fiamat köszönhetem, és aki nincs többé. Ö jelentett nekem mindent, mint ahogy most a fiam az életem.

-       – Még sem ér meg vacak egy milliót? Megáll az eszem!

-       – Rettenetes volt az a csapás, ami Jack halálával ért. Azóta olyan vagyok, mint a sündisznó, azonnal fedezékbe vonulok, mihelyt valami szokatlan behatás ér. Nem bírnék ki még egy olyan érzelmi veszteséget.

-       – Ezt magaddal kellene megbeszélned végre, és döntened a kettőnk ügyéről is. Nézd, ha már szóba került, és nem igazán én említettem meg. Unom már, hogy házon kívül keressem a testi szerelmet, amikor első perctől kezdve oda vagyok érted. A férfitest követeli a jussát, ha rájön a feszitő vágy, mindegy neki ki az, aki könnyit rajta, de nem kívánom az ellenségemnek sem, hogy miközben örömet próbál találni egy nő ölelésében, egy másiknak a képe lebegjen a szeme előtt. Miért kell nekem tisztességes családapa létemre szeretőt, tartanom, és főleg meddig. Én türelmes voltam, de miért kell harcolnom egy, nem létező volt kedves ellen? Gondoltam a kedvességem, a közelségem előbb – utóbb feledteti veled Jackot, meg aztán én sem érzem magam semmi embernek. Mint férfi, azt hiszem, nem vagyok középszerű. Szóval bíztam benne, hogy belém szeretsz, vagy legalább annyira megkedvelsz, hogy közel engedsz magadhoz.

-       – És a húszmilliómhoz? Ha létrejönne köztünk a kapcsolat becstelenségnek éreznem, hogy gyámkodom feletted. És kiábrándítónak is. Egy férfi, aki csak arra jó, hogy az ágyban örömet szerezzen, de akire nem bíznám rá a vagyonomat. Nem túl vonzó, még az én szememben sem, aki pedig tudom, hogy… én vagyok a kegyetlen a kettőnk kapcsolatában. Hát még mások előtt? Nem tudnálak annyira megalázni.

-       – Vagyis még mindig irtózol tőlem?- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy annyira közömbös vagy nekem, mint amikor hozzád mentem, de,. légy türelemmel… Szeretném, ha magam dönthetném el, ha nem zavarna a gondolata sem annak, hogy csak a pénz miatt maradtál velem.

-       – A pénz. Mindig az a rohadt pénz? De legalább a fiadat többre értékelnéd, mint a millióidat.

-       – Fiadat? Még az hiányzik, hogy valaki meghallja.

-       – Miért csak nekem kell vigyáznom mindenre? Te miért nem próbálod formálni a látszatot, és igazi feleségként élni velem? Azt hiszed, nem tűnik fel idővel az embereknek, hogy én máshol keresem az örömöt, ami egy házasságban leginkább az asszonyra vet rossz fényt. Lám, fiatal házasok, gyerekük van, és máris megcsalja, az a gazember. Miért volna gazember? Aki otthon nem találja, amire vágyik, az máshol keresi. Szinte hallom az emberek találgatását.

-       – Egy ideje nem adsz okot a találgatásra. Megoldod a dolgot házon belül. – mondta az asszony.

-       – Szóval tudsz róla! Mégis csak érdekel, mit csinálok?

-       – Jól néznénk, ki ha nem tudnék arról, ami a házamban történik! De nem megalázó. Igaz, hogy te szerezted, de Kate nevelönönek is jó. Ha az ágyban legalább olyan lelkes, akkor nem panaszkodhatsz. Egy frigid, érzelem nélküli feleség ölelésén mindenesetre biztosan túltesz. Add ide azt a csekket.

-       – Aláírod? – örült meg a férfi.

-       – Igen. A fiamat mindenkinél jobban szeretem.

-       – És én? – kérdezte tekintetével a papíron suhanó tollat figyelve, Mr Durrel. – Miben reménykedhetek?

-       – Nem tudom Gerry. – adta vissza az aláirt csekket Mrs Durrel. Önmagam számára is érthetetlen, miért idegenkedik a testem még mindig tőled, hiszen a forró ölelésekhez már hozzászokott, és olyan hirtelen szakadt meg az egész, hogy hiányérzetem lehetne. Az volna ésszerű, ha a testem ébredezne csipkerózsika álmából, és megpróbálna újra érzővé válni. De érzéketlen, és senkit sem kíván kevésbé, mint téged. Sokszor az utcán már felfigyelek egy – egy jóképü fickóra, meg is fordul a fejemben, hogy.

-       – És miért éppen én nem kellenék neked.

-       – Talán azért, mert te tudsz a nyomorúságos lelki állapotomról, mert adósod vagyok, hiszen elvállaltál ilyen kemény feltételekkel is, és mert lekötelezel azzal, hogy igazi apja vagy a gyerekemnek. Hát nem érted? Az embert a jóság is képes irritálni. És éppen ellenkező előjellel, mint ahogy hinnénk. Nem jó érzés olyannal egy fedél alatt élni, aki bármikor a fejéhez vághatja, hogy hazugságban él, hogy titka van. Hogy kényszerűségből kötötte az életét valakihez, akiben.

-       – Akiben bízhat, és aki szereti. Ugyanúgy, mint a kisfiát. Vagyis a fiunkat. Hiszen a nevemet viseli. De én türelmes vagyok. Mindent elfogadok, amit te jónak tartasz. Remélve, hogy egyszer csak megváltoznak az érzelmeid velem kapcsolatban, és valóságos férjként bizonyíthatom, be, hogy mire vagyok képes a szerelmedért.

-       – De hiszen már bizonyítottad, talán túlságosan is. Több mint három éve kibírod mellettem anélkül, hogy követelnéd, ami a törvény szerint is megillet. Az írás is azt mondja a nő engedelmességgel, tartozik az ö urának.

-       – Én nem vagyok, és nem is akarok soha az urad lenni. Csak arra vágyom, hogy magadhoz engedj. És reménykedem, hogy egyszer elfelejted majd azt a másikat, vagy legalábbis el tudod helyezni az emlékét a kettőnk kapcsolatában, amit egyébként én is tisztelek, hiszen szeretted, és ö a fiam apja.

-       – Ezt szépen mondtad. Bár már ott tartanánk! – sóhajtotta az asszony.

-       – Most megbocsáss, de továbbítom az átutalást.

-       – Éjszaka? Nem érne rá reggel?

-       – Ráérne, de akkor miért tartom itthon azt a böhöm nagy teljesítményű számítógépet? Pár gombnyomás, és a bank vissza is igazolja a jóváírást azoknak a gazembereknek a számláján. mi pedig végre fellélegezhetünk. – indult kifelé a férfi.

-       – A 278362 – esen? – kérdezte az asszony, és meglepte, hogy a férje szinte helyben fordult vissza döbbenetében.

-       – Megjegyezted? Ilyen jó a memóriád?

-       – Különben gyorsabban tudnék felejteni! – mosolyodott el kényszeredetten, Theresa Durrel.

-       – Feküdj vissza drágám. Én is azonnal lepihenek! – mondta a férfi, és kiment a szobából.

Az asszony hosszan nézett utána. Sok minden megfordult a fejében, de az nem, hogy megvárja, vagy utána megy, és a karjaiba omlik. Csak tudná, mi taszítja annyira ebben a fickóban. Pedig megtartotta, amit ígért, figyelmes, előzékeny, gyengéd, a fiát egyenesen imádja, akkor meg mi lehet a baj? Mi okozza ezt az érthetetlen ellenszenvet? Más asszony boldog lenne egy ilyen férjjel, különösen, ha vaj is van a füle mögött, mint neki. Kevesen lennének képesek egy életen át hallgatni, egyszer sem visszavágni olyasmivel, amit Gerry tud róla. Dehát megkapja érte a jómódot, igaz, hogy a munkában is becsülettel helytáll. de ki tudja ezt az egy milliót nem hazugsággal csalta-e ki töle? Jézus, mik járnak a fejében? Hiszen azt a gyermeket elrabolták, és biztosan Nicholas helyett. Rá kellene végre bíznia magát a férjére, hiszen a fiának mindig jó apja volt. Ezt ö sem tagadhatja. Hátha egyszer, mint nő is képes lesz elfogadni. Hiszen más boldog lenne vele. Mit lenne? Az is! Egy feleség, ha utoljára is, de mindent megtud az uráról. Vannak, akik névtelen levélben, de akadtak, akik barátnőként figyelmeztették. Vigyázz. Gerry megcsal. És elég gyakran cserélgeti a partnereit. Szegények, ha tudnák, hogy csak egy szavába kerülne. És húszmilliójába. Gerry inkább arra vár, legalábbis szerinte. Ugy szól az egyezségük, hogy amint házastársi kapcsolatra lépnek egymással, megszűnik a kizárólagos aláírási joga, és Gerry nagyobb összegek mozgatásában is intézkedhet. Még ekkora összeg felett is teljhatalma lesz, mint a váltságdíj. Vagy védelmi díj. Ki tudja Gerry minek, gondolja az egy milliót?

Kilencedik fejezet.

A helyszínelők dolgoztak a külső szobában. Sinus ott ült a fia mellett, egy ócska fotelban és várt. Amig nem, muszáj nem akarta felébreszteni a gyereket, hiszen addig jó, amig nem tudja, mi történik körülötte. A fiuk csendben dolgoztak, így az alvók, halk szuszogását is hallhatta. Egyszer csak Zozóka ébredezni kezdett. Látta, hogy fel – felnyitja a szemét. Biztosan szomjas, vagy…

-       Mami. – súgta még jobban belebújva a mellette fekvő nő ölelésébe, aki, akár a hiuz, azonnal ébren volt.

-       – Sajnos nem vagyok a mamid, mi baj csillagom? – suttogta becézve.

-       – Mamit szejetném.

-       – Hogy hívnak?

-       – Zozonak.

-       – És elárulod nekem a másik neved is?

-       – Sinus.- Nem akarsz csicsukálni még egy kicsit? – kérdezte babusgatva.

-       – Haza atajot menni. Mamihoz. Papihoz. Tomihoz, Leslihez.

-       – Ennyi testvéred van?

-       – Tettö.

-       – Hamarosan velük lehetsz, de odakinn még sötét van. Éjszaka aludnia kell az embernek.

-       – Nem atajot. Otthon atajot aludni. Mamival. Te ki vagy?

-       – Hát tudom én kicsim? Ugy csöppentem ide, mint pilátus, a. Na de te ezt úgy sem érted. Ne félj tőlem, nagyon szeretlek. Minden kisgyermeket szeretek. Mesélj nekem a mamidról. Milyen?

-       – Dönörü!- És a papi?

-       – Nomozó. Feludelo

-       – Viccelsz?

-       – Idazán.

Sinus már régen közbeszólhatott volna, de szinte megdermesztette, hogy fiát beszélni hallotta. Nem akarta megijeszteni. Hátha éppen az átélt sokk hatására döntött ugy, a kis konok, hogy kiadja magából a felgyülemlett tudást, és megszólal.

- Hát, ami azt illeti semmi nincs, amiért ne kerülhetnék a szeme elé. De te hogy kerültél ide? – suttogott tovább a gyerekhez.

A felügyelő fülelt. Talán megtudhatja, hogy felfogta-e fia a rablást, vagy.

-       Mamival homotoztam. Egy tisfiu nem adta ide a lapátot, medlöktem. szirt. Mami odajött, és elvitte magával. Endem nem szejetett. Ha rossz vagyok sosem szejet. Oda atajtam menni, de a síró fiú anyutája megfogta a tezem. azt hittem megszid, de nem. Csat mondta, hogy bétüljünk ti. a fiával, és attoj odaudjott egy báci, felkapott és egy tocsiba tett Haza atajtam menni, de hiába sijtam, nem halldattak rám. Biztosan ez a büntetésem, amiéjt bántottam azt a tisfiut. Sose bántom többé, csat vidéj haza. Jó?

-       – Ha megmondod hol laktok mihelyt világos lesz, indulhatunk!

-       – Medmondom. csat vidél.

-       – És ha én viszlek, szólalt meg halkan Sinus, és nem csodálkozott, hogy a nő felvisított.

-       – Jaj de megijesztett, a frász jött rám. Itt kukkol a sötétben. Hogy kerül maga ide?

Zozóka akkorra már, felismerve apja hangját, tigrisugrással vetette magát a nyakába.

-       Papi. papitám! Soha többé nem jeszet jossz.

-       – Nem is voltál kicsim! – mondta sírásig meghatódva Sinus Csak csintalan. Ugye tudod, hogy senkit nem szabad bántani, hát még azt, aki gyengébb nálad? Nem férfihoz méltó eljárás, az erőfitogtatás. Nekem elhiheted. Te erős vagy, akár egy kis vasgyúró.

-        - Leslit is lebijom. ha atajom. – mondta a fiúcska, mint akinek emlékeiből azonnal elszállt minden, ami kellemetlen volt, hiszen ott lehetett apja erős karjában, és tudta, hogy előbb utóbb mami is megöleli, és nagyon sokszor elsuttogja neki: Csillagom. gyémántból összecsurgatott aranyos csillagom!

-       – Bujócstáztunk? – kérdezte apjától Zozó.

-       – Igen. és megtaláltalak, pedig nagyon elbújtál.

-       – Kicsoda maga? – kérdezte felülve a nő. Tényleg nyomózó?-

-        Nem szottam hazsudni! – jelentette ki önérzetesen a kisfiú.

-       – De beszélni sem! – nevetett az apja. – Végre megszólaltál. Ugye ezentúl mindig válaszolsz arra, amit kérdezünk?

-       – Nettet iden.

-       – Nekik nem mondtál semmit? – kérdezte a felügyelő.

-       – Nem. Ötet nem szeretem. Jossz bácsit. Ugy hozstat el, hogy a maminak nem is sójtak

-       .- De. Ugye nem bántottak? – ölelte magához a gyereket a felügyelő.

-       – Nem. Csat nem atajtat hazavinni.

-       – A nénit ismered?- Nem. csat tét bácsi volt itt.

-       – Maga kicsoda? – fordult a felügyelő az ágyból kikászálódó lányhoz.

-       – Gondolja, hogy a nevem sokat mond magának. Itt lakott a fiúm, valamikor. Dehát ne ez előtt az ártatlan csöppség előtt.

-       – Mit tud a gyerekről?

-       – Nem sokat. Hallottam sírni, és nagyon örültem, amikor az a két fickó beengedett hozzá. Olyan fáradt voltam, hogy nem sokkal később melléaludtam. Csodálatos volt. Boldog lehet a felesége. És minden nő, akinek a karja pihe puha gyermekpárna lehet.

-       – Remélem most már megnyugodott szegénykém. Mármint a kicsi anyja. Vagyis a feleségem. A kollégám telefonált neki. Már biztosan tudja, hogy Zozoka előkerült.

-       – Tulajdonképpen, hogy került a gyerek ide, egyedül?

-       – Ha odafigyelt volna a beszámolójára, értené.

-       – Igaz, de még nem értek selypül. Hozzá kellene szoknom. Nagyjából gondolom, azt mondta, hogy az a két férfi nem túl jó ember.

-       – Már nem lehetne rájuk mondani, hogy nem azok. Sajnos. – jegyezte meg a felügyelő.

-       Blood lépett be és Zozó azon nyomban átrepült a Donald bácsi nyakába. Tudta, hogy akkor hamarosan következik a plafonig dobálás, a vihánc, amit mindig a Mami féltő aggódása kísért, ha jelen volt. De most szabad a vásár.

-       – Gloriával beszélt? – kérdezte Sinus.

-       – Igen. Jól vannak. Mondtam, hogy a kisbarátomat viszem haza, mihelyt felébred. Ide akart jönni, de.

-       – Jól tette, hogy lebeszélte. A fiuk végeztek?

-       – Igen. Odakinn tiszta a levegő. Akkor én el is indulok Zozóval. Gondolom otthon már diszkapu, várja, ha másból nem ölelő karokból. és mi ér fel annak az értékével? Igaz kiskomám? – dobta fel a gyereket, hogy amikor visongva visszahuppan, elkapja, és magához ölelje, ahogy szokták.

-       – Vigye. Szervusz kisfiam, és puszild meg helyettem a mamit, meg az összes otthon lévőt. Mondd nekik, hogy szeretem öket.

-       – Na arra várhat, amig átadja – jegyezte meg Blood.

-       – De átadom. A puszit is! – vágta rá haragosan a gyerek. Idenis átadom! – tette hozzá dacosan.

-       – És én ki vagyok? – tette próbára a csodálattól alig ocsúdva az őrmester.

-       – A bajátom, netem is, tominat is, Leszlinet is. Mindig elviszel a pacikhoz és a cicához. szejetlek. Donald báci!

-       – Hát még én? Hurrá főnök! Még mondja valaki, hogy nincs minden rosszban valami jó is. Megszólalt a csipkezozokánk. Remélem most már abba sem hagyja, csak győzzük hallgatni. Mesélsz nekem az úton? – kérdezte az apjától csókkal búcsúzó gyereket.

-       – Mélyítet atajod? A pijostát, vagy a három tismalacot – kérdezte Zozó, és azt hitte Blood, játékból rohan vele egészen a kocsiig. Pedig ha tudta volna, hogy más oka volt rá. Nem akarta, hogy bármit is észrevegyen, ami nem neki való.

-       – Elnézést. – mondta felügyelő, amikor a lány türelmét kérve, kiment a helyszínelőkhöz. A két holttestet már elszállították. – Hálistennek nem mindennap van ilyen borzasztó élményben részem! – mondta nagyot sóhajtva. Mi újság doktor?

-       – Méreg. Nem hiszem hogy öngyilkosság, bár mindketten ugyanattól a méregtől haltak meg. Valószínűleg italba kapták, vagy ők tették bele. Ki tudja.- Éppenséggel lehetett öngyilkosság is. Rádöbbentek, hogy mit tettek, vagyis, hogy elraboltak egy gyereket. Dehát a lelkiismeret meg a bűnözés nem járnak kézen fogva. Egymást nem ölhették meg?- Ki tudja? – mélázott a doktor.

-       – Vagy közösen döntöttek ugy, hogy együtt vetnek véget az életüknek, vagy valaki megtette helyettük, de tény hogy nagyjából ugyanakkor következett be a halál mindkettőjüknél. Az ujjnyomok még susoghatnak valamit, ha idegen is járt itt, és főleg, ha nem volt elég óvatos.

-       – Mi az? Mi történik itt? – jött elö egy takaróba burkolózva Sandra. – Ki ez a rengeteg ember. És hova lettek a…

-       – Barátai? – vágott közbe hirtelen a felügyelő.

-       – Nekem? Ne nevettessen. A nevüket sem tudtam, vagyis az egyik Colin volt. De semmi többet nem tudok róluk. Hova lettek? – nézett körül értetlenül. Hol vannak?

-       – A halottas házban.

-       – Hol?

-       – Jó alvókája van miss.. – kezdte a doktor.

-       – Sandra Madigam. Dehát mi történt?

-       – Amig maga aludt, a két fiatalember meghalt.

-       – Végelgyengülésben, mi? Ne hamukázzanak itt nekem. Mitől halhattak volna meg?

-       – Méregtől! – jelentette ki a doktor. Nekem elhiheti. Orvos vagyok.

-       – Te jó ég. dehát miért hogyan? – sápadt el a lány.

-       – Hiszen ha tudnánk? Mi volt a véleménye róluk?

-       – Nincs jogom ítélkezni senki felett. Felőlem akár rossz emberek is lehettek. Velem mindenesetre jót tettek. Egyikük legalábbis. Ideivott és megfürödhettem.

-       – Először jár ebben a lakásban?

-       – Egy csudát. Hónapokig laktam itt. – vágta rá a lány.

-       – Velük?

-       – Dehogy, a szerelmemmel, de ez hosszu. Összevesztünk, itt hagytam, és tegnap visszajöttem. Két hónap után. Sajnos elköltözött, és nekem nem volt pénzem, ők segítettek ki. Vagyis nem voltak rossz fickók. Habár a fia dolgát nem egészen értem. Hogy került ide, és mit akartak vele?

-       – Majd elmondjuk, vagyis közösen elsoroljuk. Maga most bejön velünk a központba! – mondta a felügyelő. A lakást le kell zárnunk. Itt semmikképpen nem maradhatna, de amúgy is be kell jönnie, hogy jegyzőkönyvbe mondja, amit tud.

-       – Azt csak megengedik, hogy felkapjak valamit. Mégsem mehetek egyszál plédben. És itt vannak a bőröndjeim is. Minden cuccom azokban van. Azzal mi lesz? Olyan ártatlan vagyok, mint óvodás koromban.

-       – Öltözzön fel.

-       – Előkapok valamit, és máris mehetünk. Hogy nekem mindig bele kell tenyerelnem valamibe. – dünnyögte a lány, miközben a ruhái között válogatott, majd amikor mindent előszedett, bement a hálószobába, és behúzta az ajtót. Nem igen telt bele több mint három perc és útrakész volt. A férfiak szája majdnem tátva maradt, ahogy meglátták. A pokrócos nőszemély, percek alatt, tarka – barka paradicsommadárrá változott. Még jó hogy nem kell vele gyalog végigmenniük az utcán. – gondolták, mihelyt szemügyre vették.

-       – A holmimmal mi lesz?

-       – Bezárjuk az ajtót, és ha minden jól alakul, visszajöhet érte.

-       – Jól alakul? Miért? Alakulhat rosszul is? – támadt fel a gyanú a lányban. – Én nem bántottam senkit. És nem hallottam semmit. Ugy aludtam akár a bunda. Bárcsak sose lenne az életben tündéribb hálótársam, de ahogy én ismerem magam, hamarosan egy férfi uszályába kerülök. Az a bazi nagy szívem fog a sírba vinni. De előbb maguk a rendőrségre, igaz? Miért nem indulunk már? Ugy néznek rám, mintha most látnának először.

-       – Hát, ami azt illeti, így, most látjuk először. De induljunk! – mondta Sinus, és eszébe sem jutott, hogy mozgásában gátolja a lányt. Úgysem szalad el. Nem is tudja, miért hiszi, hogy így van? Talán, mert odaaludt, ahogy mondta, Zozó mellé. És hátha az is neki köszönhető, hogy a kicsi végre megszólalt. Lesz otthon álmélkodás. Csak nehogy megint elhallgasson. De most már nem teheti meg. Lebukott. Most már válaszolnia kell minden kérdésükre, bármennyire akaratos is őkelme. Elég volt a gyötrő hallgatásból. De Gloriának igaza lett. Mindent feldolgozott az élményekből, amik érték, a szavakat is megjegyezte és mihelyt megszólalt, a selypítésen kívül, folyamatosan, mondatokban beszélt.

Mire beértek a központba, az őrmester már ott volt. Egy jókora csomagból szendvicsek kerültek elö, a termoszból igazi kávé.

-       Gloria küldte. Azt mondta minden jó embernek, aki visszasegítette öt a boldog anyaság státuszába. Magának sok – sok puszit is küld, nekem átadta, de gondolom nem a legalkalmasabb pillanat, hogy puszilkodásba fogjunk. – kacsintott a főnökére.

-       – Könnyen viccelődünk most már. Gondolja maga, hiszen Zozó előkerült. De szerintem a neheze csak most kezdődik. Magyarázatot kell keresnünk sok mindenre.

-       – Szerintem is, ezután jön a fekete leves. Csak azt tudnám ki főzte, és kinek?

Tizedik fejezet.

Sandra Madigam kihallgatása hat órán át folyt, de semmiféle keresztkérdésekkel nem lehetett zavarba hozni, ami a sok éves tapasz talatok szerint azt jelenti: igazat mond. De ha igaz, amit mond, akkor mi történt a másik szobában, és főleg miért? Mindig ugyanúgy sorolta el: a párbeszédüket, a kék gólyabéli ismerkedést, a tusolást, a kis Zozot mindent, csak egy valami nem került szóba. Valahogy a sok keresztkérdés mindig kiverte a fejéből, hogy megemlítse, meg aztán nem akarta   magát belemártani az ügybe. Még a végén rá húzzák a bűnrészességi segéderőt, vagy mi a francot? Nicktöl hallott ilyen kifejezést, azokra, akik együttműködtek egy büntetendő cselekmény elkövetésében. Márpedig ö együttmüködött a fickókkal a gyerekrablásban, mert bármilyen szívesen elfelejtené is, hogy eladta a lelkét egy tál lencséért, vagyis lefolytatott egy telefonbeszélgetést, cserében a tusolási lehetőségért, nem vitte rá a lélek, hogy öszinte beismerő vallomást tegyen. Csak minél előbb ki innen, el a szemük elöl. Ha szerencséje van, ráakad Nickre, és minden mehet ugy, mint azelőtt.

- Pihenjen egy kicsit. kap enni, inni, aztán majd folytatjuk, de ha eszébe jutna valami, azonnal szóljon. Mindennel, amit elhallgat hátráltatja a munkánkat, amit pedig egyetlen becsületes állampolgárnak sem nézhetünk el! – mondta az őrmester, mielőtt Astor tizedes gondjaira bízta volna.

Még alig érhettek le, máris jöttek vissza. A lány, akiről azt hitték jártányi ereje sincs, már az ajtóban beszélni kezdett.

-       Mondom a számát!

-       Minek?

-       – Egy telefonállomásnak. Az egyik fickó, vagyis Colin, felhivatta velem. Azt kérte a tusért cserébe, azért szedett fel. Női hang kellett nekik…

-       – Miért nem mondta eddig?

-       – Féltem, Gondoltam nem is függ össze ezzel az üggyel, de most, hogy lementünk, és megláttam miféle alakok, élvezik a maguk vendégszeretetét, kirázott a hideg. Egy óráig is képtelen volnék olyan szedett – vedett társasággal együtt ülni.

Sinusék összenéztek, aztán a lány öltözékére, és ha a helyzet nem olyan tragikus, mint amilyen komikus a lány toalettje volt, hát nem igen bírják ki nevetés nélkül, a fura viszolygást.

-       Tehát maga telefonált. Halljuk a számot? – kérte Blood.

-       – 27l8238 – sorolta a lány, akár a vízfolyás.

-       – Maga tárcsázott? – kérdezte Blood.

-       – Egy frászt. Ö, én meg ugy tettem, mintha nem az ujjára figyelnék. Jó a memórián. megjegyeztem.

-       – Nagyon meglepődne, ha szószerint visszahallaná azt a beszélgetést?

-       – Öszinte legyek? – kérdezett vissza Sandra.

-       – Én már semmin nem tudnék meglepödni. De honnan a francból tudnák szószerint… Hacsak nem álltak rá a hívott állomásra valamiért. és ha igen, akkor gondolom a kisfiú miatt.

-       – Akarja, hogy lejátsszuk a felvételt? – kérdezte a felügyelő.

-       – Mi a francnak? Csak elhiszem, amit mondtam. Feltéve, ha nem vágták meg a szalagot, vagy nem ragasztottak bele valami olyasmit, ami nem tisztességes.

-       – Maga túl sok krimit olvas kislány! – mosolygott Blood.

-       – Inkább nézek. Filmen jobban szeretem. Moziba sosem járok egyedül, olvasni meg leginkább ugy kellemes, vagy legalábbis ugy lenne jó! Ha szeretnék olvasni. De nem szeretek, mert a suliban elfelejtettek megtanítani a gyorsolvasásra és ma, a tévé világában, amikor a hallással is szinkronban lehetünk, ki a nyavalya fogja silabizálni a könyvsorokat? Senki! És mi lesz a vége? Azt a keveset is elfelejtjük, amit nagynehezen megtanultuk. A fiatalok fele nem tud olvasni. Nem hiszik el? Akkor üljenek be egy moziba olyan filmhez, amit nem érte meg hogy szinkronizálják és feliratos. Az ifjú amerikaiak, a vetítés elkezdése utáni percekben, sűrű, tömött sorokban hagyják el a helyiséget, mert néma, vagyis érthetetlen filmet a műholdakról is leszedhetnek. Ez van! És a világ szeme rajtunk. Azt hiszik nálunk minden fenékig tejfel, pedig csak a savó tetején úszkál egy kis túró. Elengednek végre?

-       – Mi elengednénk, de nem tehetjük. Az a lány, akivel beszélt sokkos állapotban fekszik egy kórházba. Ö fedezte fel a halottakat, akik egyike, ráadásul a bátyja. – magyarázta Sinus.

-       – Akkor mégsem rázott át az a fickó! Azt mondta a húgának kell telefonálnom. és igaza volt.

-       – Mihelyt kihallgatható állapotban lesz és szembesíthetjük magukat. máris szabad.

-       – Szembesíteni? Sose láttam. – tiltakozott a lány.

-       – Ezt kell bizonyítottnak látnunk, vagyis hogy maga nem tartozott a társasághoz. legalábbis gyerekrablás ügyben. – sorolta Blood. És most a tizedes lekíséri az őrizetesbe, feltéve, ha nem jut eszébe megint valami, mire leérnek.

-       – Hát, attól, ami odalent fogadja az embert, nem is csoda. Nem kaphatnék valami elitebb ketrecet? Legyen benne jól öltözött zsebes, vagy mit tudom én, de ne olyanok, akik messziről szaglanak. Legalább tisztasági fok szerint különböztetnék meg a jómadaraikat. Beleértve engem is. Ki nem állhatom az alpisi levegőt, mert víz mindenhol folyik a csapból és van a folyókban is. Akarat dolga a mosakodás. Ki nem állhatom a mély hónaljszagot, hogy az edzö cipőben évelő lábakról ne is beszéljek! Ha a testápoltságot osztályoznák, nekem holtbiztosan magánfogdát adnának, mert élek – halok a tisztaságért. Parfümöt nem igen használok, és nemcsak azért mert nincs, hanem mert anyám mindig azt mondta: mosakodni kell fiam, nem kölnizkedni. Nincs borzasztóbb, mint az izzadtságszaggal és ápolatlan avas – pisi illatárral kevert parfüm csoda.

-       – Mindig ilyen vidám. – mosolyodott el a szövegelést hallgatva a felügyelő.

-       – Csak, ha szarban vagyok. De most mondja meg, minek bánkódjak? Szar a helyzet, de nem aggasztó! – mondtuk sráckorunkban, ha nyakig ültünk a pácban, és mindjárt kitört a röhögés. Most mondja meg felügyelő úr, jobb lesz valakinek, ha én hamuba ülök, és megszaggatom ezt a frankó cuccot, ami rajtam van? Nem. és nekem sem! Akkor meg? Legalább addig legyünk jókedvűek, amig élünk. Persze mindig akadnak kerékkötők, akik megpróbálnak keresztbe tenni a kedélyünknek.

-       – Mint most mi, ugye? – kérdezte mosolyogva Blood.

-       – Hát nem? Ha maguk nem lennének, most már kereshetném Nicket a Kék gólyában. Nem valami frankó hely, de az egyetlen, ahova egy átkozottul, drága szépfiu benézhet.

-       – Akkor jó étvágyat és megtesszük, amit tehetünk, a jó társaságáért meg a nyugalmáért – mondta Sinus, miközben szinte ellágyulva nézett a fia hálótársára. Hogy is mondta, amikor megkérdezték, mit tett volna, ha a két fickó életben marad és ö megtudja, hogy a kisfiut rabolták?

-       – Visszalopom! Látja, én megszólaltattam, és ha a kicsit képes voltam szóra bírni, azt a két gazfickót, isten bocsássa meg nekik, haló porukban, amit tettek, is átráztam volna. A kábításra elég egyetlen perc és kilógtam volna a lakásból, amikor nem figyeltek rám. a kicsivel. Valahogy csak hazakecmeregtem volna vele. Úgysem stoppoltam még fürtös angyalkával, de hátha felvett volna valami jótét lélek. Mert pénzem nem volt taxira. Abban meg nem lehettem volna biztos, hogy a célban kifizetik a fuvart. Az ilyen kicsiknél sosem lehet tudni, jól emlékeznek-e a címre, és sosem szerettem olyasmit ígérni, amit nem tudok végrehajtani. Engem nem kell félteni. Egy kis lódításért, ha kell, nem megyek a szomszédba, és pár órán belül hazavittem volna a kis csöppséget. Egyébként csókoltatom. Igazán aranyos kisfiú, nem azért mondom, mert be akarok vágódni az apukájánál. Ebben a házban sok mindenre számíthat az ember, de protekcióra biztosan nem. – mondta grimaszolva.

Megcsörrent a telefon.

-       Mrs Durrel vagyok.

-       – Üdvözlöm Mrs Durrel. Biztosan tudja már, hogy…

-       – Igen a felesége még hajnalban ideszólt. Most mi lesz?

-       – Hogy érti?

-       – A fiammal?

-       – A fia otthon van. Remélem nincs vele semmi gond?

-       – Nincs. De most hogy a maga fia szabad, biztosan elölről kezdik majd. Vagy nem gondolja?

-       – A feleségem nem mondta, hogy… – kérdezte tétovázva Sinus.

-       – Mit?- Hogy az a két fickó meghalt.

-       – Mit beszél? – kiáltott fel az asszony. A hideg is kirázott, dehát mi történt?

-       – Most folyik a boncolásuk. De méreg végzett velük. Az is lehet, hogy öngyilkosok lettek.

-       – Azok? Maga elhinne ilyen.

-       – Milyen?

-       – Képtelenséget! – vágta rá az asszony. Férfiak nem lesznek öngyilkosok, különösen még mielőtt nyakig lennének a bajban. Akkor még náluk volt a fia?

-       – Hogyne. Hiszen hajnali kettőkor vezetett oda hozzájuk a.—

-       – Kicsoda? – emelte fel a hangját az asszony.

-       – A nevelőnőjük.

-       – Tudja maga, mit beszél? – döbbent meg az asszony.

-       – Nem is tűnt fel, hogy nincs otthon?

-       – Nem. este gyengélkedett. Nem bíztam rá a gyereket. A szobalány volt vele éjsza-

-       ka. Azt mondtam, hagyják Katet, hadd pihenjen ameddig akar. Ezek szerint üres a szobája?

-       – Alighanem. Kate Wood a kórházban van. Sokkos állapotban.

-       – Nem mondta mit keresett ott?

-       – Nem. de az egyik férfi a bátyja volt.

-       – Teremtő isten, és én még….

-       – Mit?

-       – Semmi nem érdekes. Csak sosem helyes, ha az ember szabadjára engedi a fantáziáját.

-       – Mert ön megtette?

-       – Mondtam már, hogy nem érdekes. Ezek szerint tiszta a kép, elmúlt a veszély. hálistennek.

-       – Nem akarom ijesztgetni asszonyom, de vigyázzon a fiára. Azt a két fickót valaki megölte. Nem hiszem hogy önkezükkel vetetettek véget az életüknek, és az a valaki még nincs a látószögünkben. Mihelyt Kate Wood kihallgatható állapotba kerül, reméljük többet megtudhatunk töle.

-       – Van ott valaki a kórházban az emberei közül? – kérdezte hirtelen az asszony. – Ugy értem a nevelőnő mellett.

-       – Természetesen Mrs Durrel, hiszen ö a koronatanunk.

-       – Akkor figyeljenek oda a látogatóira.

-       – Senkit nem engedünk be hozzá. ugy értem idegent.

-       – Engem sem engednének, vagy mondjuk a férjemet.

-       – Dehogynem asszonyom. Önök egészen más elbírálás alá esnek.

-       – Hát ne essünk! A férjemet se engedjék be hozzá, ha netalántán odamenne.

-       – Megmondaná, miért menne oda?

-       – Ennyire szürke a fantáziája? A férjem férfi, Kate Wood pedig nő, és nem is akármilyen. Ha egy fedél alatt él két különnemű ember, könnyen összejöhet egy love story.

-       – Alapos a gyanúja, asszonyom?

-       – Ki tudja. én csak figyelmeztettem magukat. Ha nem hallgatnak rám, magukra vessenek. De most, ha megbocsátja befejezem, dolgom van.

-       – Hol érhetjük el, ha szükségünk volna némi felvilágosításra?

-       – Keressék inkább a férjemet. Ugy tudom az irodájában, van, de egy üzletembernél sosem lehet tudni. – mondta az asszony sejtelmesen, és letette a kagylót.

-       – Maga érti ezt? – kérdezte a felügyelő, Bloodra nézve,

-       – Én már mindennel szemben edzett vagyok, ami nőktől indul ki. Mrs Durrel féltékeny, bár nem tudom mi oka lenne rá. Elég jól néz ki, még ha idősebb is egy kicsit a férjénél. Van, ami összeköti öket, a gyerek, akiért mindketten rajonganak, és a pénze.

-       – Ezt meg hogy érti?

-       – A vagyon az asszonyé. csak ö rendelkezhet a pénze felett. Legalábbis ami a nagyobb összegeket illeti.

-       – Ezt meg honnan szedi?- Megtudtam, amikor a biztosítási ügyeik után érdeklődtem. Tudja szó – szót követ és néha arra is válaszolnak, amit nem kérdez az ember, de megesik, hogy amit századszor ismétel arra sehogy sem kap egyenes választ.

Újra csengett a telefon.

Az őrmester emelte fel a kagylót.

-       Igen? És huzamosabb ideig kihallgatható? Rendben. Mindjárt indulunk. – mondta Blood, és letette a kagylót.

-       – Kérhette volna az őrzőjét, hogy megmondja neki: senkit ne eresszen be hozzá. A kenyéradóját sem.

-       – Hívjam vissza?

-       – Most már hagyja. Előbb odaérünk, mintsem beszélni tudna vele. – mondta Sinus, és elindultak a lift felé.

Tizenegyedik fejezet.

Alig fejezte be a beszélgetést Mrs Durrel, Sinus felügyelővel, hirtelen valami sosem érzett nyugtalanság fogta el. Gerry hazudott. Amikor vele a csekket aláíratta, a fickók már nem voltak életben. Vagy tudott róla, hogy meghaltak, vagy… Te jó isten! Ilyen aljasságra gondolnia sem szabad. De hogy a nevelőnővel összejátszott, arra szinte esküdni merne. Talán a milliót is neki utaltatta át, hogy aztán együtt tűnjenek el. De mi köze a nevelőnő testvérének a gyerekrabláshoz? És miért kellett meghalnia? Kinek állt útjában? Lehet, hogy a bájos húg, csak megjátssza a kétségbeesettet, amikor felfedezte, azt, amit.,,esetleg ö maga csinált? De akkor nem lenne órák óta kórházban. Az orvosokat nem olyan könnyü átejteni. Egy biztos valami nincs rendjén, és mert ö mindig szerette a tiszta, egyenes dolgokat, tennie kell valamit. Méghozzá az egyetlen helyeset. Utána kell nézni annak az átutalásnak. Kinek a számlájára ment, felvették-e már. Talán telefonon keresztül is megtudhatná, de legjobb, ha odamegy. A gyereket azonban magával viszi. Nem hagyja a házban egyetlen percig sem, hiszen szinte az egész világ összeesküdött ellene. A saját házában? Tudja, hogy a kedvezményezettnek 2783623 – as a számlaszáma? De vajon kié lehet? Gerryé, aki így akarta bebiztosítani a jövőjét, és ö lépre ment, vagy Kate jelentkezett volna érte, hogy utána abból turbékolhassanak, együtt? Meg kell tudnia, hogy Gerry a helyén van – e.

Tárcsázta az iroda számát.

-       A férjemmel szeretnék beszélni.

-       – Nem tudom adni asszonyom.

-       – Mikor jön vissza?

-       – Nem mondta, asszonyom! Talán nem tudott biztosat.

-       – Mit mondott hova megy?

-       – Nem mondta asszonyom. A naptárába nem irt be semmit. Ugy értem valami rendkívüli lehet! – mondta a titkárnő.

Mrs Durrel elindult a kisfia szobája felé. Tudta, hogy képtelen volna kibírni a bizonytalanságot. Tudnia kell, kivel játszott össze Gerry, amikor őt, egy millió dollár erejéig rászedte. Fél óra sem telt el, kihajtott a házból, a kocsi hátsó ülésén a kisfiával. A bank felé igyekezett.

Tizenkettedik fejezet.

Sinusék odaértek a kórházba, és mintha valami hajtotta volna öket, olyan gyorsan igyekeztek Kate Wood szobája felé. A liftből kilépve kicsit megnyugodtak. Az őr ott ült az ajtó mellett. Ezek szerint nem történt az, amitől tartaniuk lehetett volna, legalábbis egy féltékeny asszony feltételezése alapján.

Még nem értek egészen az odáig, amikor hirtelen furcsa zajt hallottak. A szobából jöhetett, mert az őr is azonnal talpra ugrott, és benyitott. Akkorra már ők is ott voltak a nyomában.

-       Ne. ne…menjen innen. – kiáltozta az ágyban fekvő nő, minden erejét összeszedve, miközben a fölé hajló férfi szemlátomást nyugtatni próbálta.

-       – Ki van odabenn? – súgta az őrnek Blood.

-       – A főnöke. Mr Durrel.

-       – Beengedte? – csúszott ki belőle, de mindjárt meg is bánta, hiszen azt a parancsot kapta, hogy idegeneket nem engedhet be, és a kenyéradó, nem idegen. Mire az ágyhoz értek, az őr már fogta Mr Durrel vállát, és igyekezett elhúzni az ágytól.

-       – Mit keres itt? – kérdezte a felügyelő, a halottsápadttá váló férfit.

-       – Hogy hogy mit? Kate Wood a fiam nevelőnője. És annyit megérdemel az embertől egy bizalmi állásban lévő alkalmazott, hogy meglátogassa, ha kórházba kerül.

-       – Miért nem a felesége jött el? Az effajta feladat jobban illik az asszonyokhoz! – jegyezte meg enyhe gúnnyal Blood.

-       – Gondolom kettőnk közül nekem van erősebb idegzetem. – kérte ki magának a férfi. A feleségem irtózik a kórház szagtól.

-       – Honnan tudta, hogy itt van? A feleségének fogalma sem volt arról, hogy Miss Wood nincs a szobájában! Este még gyengélkedett, és ö felmentette a munka alól.

-       – Ezt meg honnan veszik? – képedt el a férfi.

-       – Mrs Durrel mondta.

-       – Hol beszéltek vele. és. miért?- Nem tartozunk beszámolni magának. De maga annál inkább, nekünk. Kitől tudta meg, hogy Miss Wodd kórházba került?

-       – Láttam, hogy nincs a szobájába. aztán elkezdtem telefonálni a kórházakba. A negyediknél ráhibáztam.

-       – Máskor azt mondanám erre, hogy dajkamese, de most lehet hogy igaz. Másként nehezen képzelhető el, hogy idetalált! – jegyezte meg Blood. Persze lennének feltételezéseink az indíttatásra, de miért jött? Most hagyjuk az alkalmazott – munkaadó kapcsolatot. Ezt senki nem veszi be. Maga férfi, ö egy csinos nő. s ráadásul ö kevert meg mindent.- Ezt meg hogy érti? – meredt rá döbbenten a férfi.

-       – Hát nem? Töle rabolták el a maga fia helyett a más gyerekét!

-       – Ugy tudom a gyerek előkerült. – jegyezte meg Mr Durrel.

-       – Hálistennek, de a gyerekrablást akkor sem lehet megnemtörténtté tenni. Különben is az elkövettek vétettek egy hibát.

-       – Milyen hibáról beszél?

-       – Gondolkozzék. El akartak vinni egy milliomos gyereket, hogy utána magas váltságdíjat kérjenek érte, erre, pechűkre egy vagyontalan család fiát rabolták el, ráadásul egy rendör felügyelöét. Az sem lenne csoda, ha azok a balfácánok öngyilkosok lennének bánatukban.

-       – Miket beszél? – kérdezte zavartan a férfi.

-       – Amit gondolok. Magát nem bántaná, ha így melléfogna? Már szinte a zsebükben érezték a váltságdíjat, amikor megtudták az újságokból, hogy a gyerek nem az, akiért mindent kiterveltek. a cinkosukkal együtt.

-       – Cinkosukkal?

-       – Kire gondol?

-       – Sajnos nekünk nem elég, ha gondolunk valakire, rá is kell bizonyítanunk, a gyanúnkat. Ami nem mindig könnyü, de gondolom Miss Kate segítségünkre lesz. Magának már biztosan elmondta, mi okozta a rosszullétét.

-       – Nem jutottunk odáig. Az imént érkeztem, és még annyira gyenge szegény. – hebegte a férfi, a lányra nézve.

-       – Figyelmeztetem Önt Miss Wood – vette át a szót a felügyelő, hogy nem köteles egyetlen szót sem szólni védőügyvéd jelenléte nélkül. Ha nincs, mi hivatalból kirendelünk egyet.

-       – Van. – vágott közbe Mr Durrel. – A cég ügyvédje természetesen vállalja, hogy.

-       – Nem kell… semmi nem kell! – pirult ki a haragtól, az ágyban fekvő arca.

-       – Tehát? – nézett a lányra Sinus. Hívjunk egy kirendelt védőt, vagy így is van mondanivalója a számunkra.

-       – Törvénytelen, amit tesznek – kiáltott közbe Mr Durrel.

-       – Nem, mert figyelmeztettük Miss Woodot a jogaira, és neki kell eldöntenie, hogy él-e velük, vagy együttműködik a nyomozóhatósággal. Az öszinte beismerő vallomást a bíróság enyhitö körülményként értékeli. Most már nemcsak gyerekrablásról, de kettős emberölésről is szó van! – emelte fel a hangját a felügyelő.

-       – Mit beszél? – kérdezte öszinte, vagy remekül imitált meglepetéssel Mr Durrel. Blood falsnak érezte a döbbenetet.

-       – Szegény Colin! – sirta a lány. – A testvérem volt. Igaz, hogy csak anyai ágon, de jól megvoltunk egymással.

-       – Segíteni akart rajtuk. biztosan le voltak égve. Beszéljen csak Miss Wood. Meglátja milyen megkönnyebbülés lesz, ha kiadja magából, ami a lelkét nyomja. Szörnyű élmény lehetett, ahogy rájuk talált. De hogy jutott eszébe éjnek évadján odamenni és honnan tudta, hogy hova kell mennie? – kérdezte Blood.

-       – Telefonáltattak. tudtam hogy tanácstalanok.

-       – Miben?- Hogy mit tegyenek a tévedésből elrabolt fiuval. Azért mentem oda, hogy.

-       – Hallgasson Kate. nem hallotta, hogy nem köteles önmaga ellen vallani? Nem tudja, mit beszél! – magyarázta volna Mr Durrel.

-       – Tehát beismeri, hogy maga segített nekik? – kérdezte az ágyban fekvöt, szeliden Sinus.

-       – Tagadjam? Azok után, hogy náluk találtak rám?

-       – Mielőtt tovább menne Miss Wood, mi már tudtuk, hogy magának köze van a dologhoz. – jegyezte meg a felügyelő.

-       – Honnan? – csodálkozott a lány.

-       – A feleségemnek eszébe jutott, mi volt olyan furcsa a maga viselkedésében. Az első percek döbbenete után gondolkozni kezdett, és már ott a házban, amikor félrehívott, elmondta, hogy nem merne ugyan megesküdni rá, de az az érzése, hogy maga benne van a dologban. Ugy hallotta, mintha maga kiáltott volna a rablónak, amikor a fiammal a bokor felé futott. Gondolom az volt a testvére, vagyis magát ismerte, és mert éppen a fiammal beszélgetett azt hitte, azt kell elvinnie, az van magával. – magyarázta a felügyelő.

-       – Igen. kiáltottam. Azt hittem a felesége nem hallotta meg. Azt kiáltottam Colinnak: ne azt. nem ö az!

-       – Stimmel. A feleségem szó szerint erre emlékszik, csak hát valakit megvádolni valamivel, ami nem bizonyítható, nagy felelősség, így inkább hallgatott, vagyis csak velem közölte. Alig vártam, hogy magához térjen. Beszél, vagy…

-       – Hallgasson Kate. rá akarják szedni. – próbálkozott újra Mr Durrel.

-       – Ugyan mivel? Mi nem ígértünk neki júdáspénzt. – mordult a férfira az őrmester.

-       – Mit? – kiáltott a férfi.- Gondolom. valakitől ígéretet kapott egy bizonyos összegre. – fujt visszakozt Blood.    Ha mástól nem a testvérétől. Akik közösen követnek el valamit, azok a jóból is osztozkodnak.

-       – Miért ölte meg a testvérét és azt a másik férfit, Miss Wood? – kérdezte komolyan Sinus.

-       – Maguk megörültek? Sosem tudtam volna bántani senkit.

-       – Amig nem érezte bőrén a veszélyt! De rájött, hogy nem úszhatják meg a dolgot, mert ha valaki másnak a gyerekét viszik el tévedésből, nem egy nyomozóét, akkor nagyobb esélyük lett volna, a korrigálásra és főleg, a pénz megszerzésére. Így azonban, akár akarták, akár nem azonnal beletenyerelt az ügybe a rendőrség. Mondhatta volna a fiuknak, engedjék el, tegyék ki valahol a gyereket, és egyelőre várjanak a másik kisfiú elrablásával, de gondolom nekik sürgösen kellett a pénz és többszörös őrizet alól elrabolni valakit sokkal nehezebb is, mintha előszörre nem fognak mellé. Így van? – kérdezte a felügyelő. – le nem véve szemét a lányról.

-       – Fogalmam sem volt arról, hogy egy nyomozó kisfia, aki Nicholast bántotta. a felesége olyan kedves volt, hogy én is kötelességemnek éreztem az önvádtól iruló piruló kisfiú vigasztalását. A bátyámék pár perccel előbb jöttek. Pontosan egy órára volt megbeszélve. Egyeztettük az óránkat. Tudtam, hogy pár perccel előbb érkeznek, mintsem elkéssenek, de nem gondoltam, hogy tíz perccel előbb hozzáfognak. Elképzelhető, hogy Colin megörült a kis intermezzónak, mert ahol ketten összekülönböznek, ott sokak figyelme arra irányul, vagyis könnyebben elvihették mellőlem a gyereket. Colin látta a fiúcskák vitáját a homokozóban és gondolom, alig várta, hogy odavigyem magamhoz a fiit, akit az én neveltemnek hitt. Elkapta, és semmit nem tehettem. Soha többé nem tudtam beszélni vele. Csak gondolom, hogy így történt. – hallgatott el a lány.

-       – Nem tudott beszélni? De hiszen hívta magát telefonon. – szólt közbe Blood.

-       – Nem ö. valami nő. Tudom, hogy ö is ott állt mellette, csak nem akart beleszólni, mert gondolta, hogy figyelik a házat.

-       – Mivel, hogy már nem először került összeütközésbe a törvénnyel, és ismerte a dörgést.

-       – Minek tagadnám. Voltak büntetve, mind a ketten, de éppen azért akartam segíteni nekik. Tudtam, hogy a gyereknek a haja szála sem görbül meg. Az lett volna a feltételük, hogy én vigyem a váltságdíjat, vagyis kizárt dolog, hogy ne sikerüljön, ha a maga fia, nem löki el Nicholast, és én is jobban odafigyelek az időre.

-       – Azért nem kelett volna szegény fiukat eltenni láb alól. – próbálkozott Blood, mert tudta, hogy amikor a vallomás megindul, akkor nem árt, ha nem hagyják elapadni, és ha mással nem, egy kis cikizéssel besegítenek.

-       – Örültség. amikor odaértem ők már…

-       – Jó, tudjuk. Az orvos szerint is halottak voltak már, amikor maga rájuk talált. Szerencséje van. Egy kollégánk a nyomában volt. A ház előtt állt egy kocsival, és amikor maga elindult a bátyjáéhoz, jelentette, hogy követni fogja. Tudjuk, hogy nem maga ölte meg a testvérét, több bizonyíték is van rá. Első az, hogy nem izgatta, mi van a másik szobában, hanem ész nélkül kirohant onnan, és a legdöntőbb, hogy akkor már az orvos véleménye szerint legalább egy órája halottak voltak.

-       – Fogják el. Büntessék meg azt az átkozottat.

-       – Kit? – szólalt meg hirtelen Blood, miközben a lány arcát fürkészte, aki szinte gyűlölettel nézett Mr Durrelre.

-       – Hát. aki megölte öket. aki.

-       – Maga szerint ki lehetett? – kérdezte Blood. – Annak, aki ilyesmire vetemedett tudnia kellett valamit. Ok nélkül nem igen ölnek.

-       – A maguk dolga hogy kiderítsék, ki volt és miért tette. – hunyta le a szemét fáradtan a lány.

-       – Súlyosbítja a dolgunkat Miss Wood, hogy az a nő, aki magát, a bátyja kérésére, felhívta, ott volt a másik szobában, amikor a testvéreit meghaltak.

-       – És? – kérdezte elhúzva a szót Mr Durrel.

-       – Nem magához beszélünk uram. Miss Woodnak kellene felelnie, lehetett-e a testvérei gyilkosa, egy nő?

-       – Nem tudom ki volt. de keressék meg. Nem lesz nyugalmam, amig rá

-       nem lelnek. Amit rám kiszab a bíróság azt vállalom, de ragaszkodom ahhoz, hogy a testérem gyilkosa megbűnhődjék. – sirta Miss Wood.

-       – Miért beszél egyes számban? – kérdezte Blood. -Olyan, mintha biztos lenne abban, hogy a galád fickó egyedül volt.

-       – Magam sem tudom, mit gondoljak. Maguk mondták, hogy volt ott egy lány. dehát hogyan ölték meg szegényeket. azt sem tudom igazán.

-       – Nem lehettek öngyilkosok? – vetette közbe az őrmester.

-       – Ők? Sokkal bátrabbak voltak annál. Csak a gyávák vetnek véget önkezükkel az életüknek. Biztosan rájöttek a cserére és elkedvetlenítette öket a sikertelenség, de biztos vagyok benne, hogy találtak volna más megoldást. És új életet kezdenek, ha hagyják.

-       – Most már többes számban?

-       – Ne kínozzanak. Ö volt a családom. Senkim nincs a bátyámon kívül.

-       – Egy büntetett előéletű ember, aki csak gondot okoz annak, akihez testvéri szálak fűzik. Inkább teher, mint…

-       – Én szerettem öt. Senki nem törhet pálcát embertársai felett, mielőtt tudná, mi vitte oda, ahova jutott. – sirta a lány.

-       – Gondolom egy fészekben nőttek fel. Ugyanazon oltalom alatt, maga mégis becsületes maradt.

-       – Ö idősebb volt nálam és apám, neki mostohája volt, de olyan garázda, iszákos ember, hogy amig élt, én is csak szenvedtem töle. Szegény anyámról nem is beszélve. Szerencsémre meghalt, még mielőtt visszafordíthatatlanul elromolhatott volna az életem. Anyám nem sokra rá, követte öt, az elszenvedett ütlegek miatt. Agyvérzést kapott, és senki ne próbálja bemagyarázni nekem, hogy egy ember annyi verést kibír, egy erős férfitól anélkül, hogy maradandó károsodást szenvedne? Az állatnak is sok lett volna, amit kapott szegény feje. De hagyjuk ezt. Ami magukra tartozik az üggyel kapcsolatban, azt elmondtam. Bűnrészes voltam. De nem kértem volna a váltságdíjból egyetlen fillért sem. Jó állásom volt és meg akartam tartani.

-       – Mert mindene meg volt a házban! – vágott közbe pimaszul Blood.

-       – Igen. Teljes ellátás, külön szoba, és a fizetésre sem lehetett panaszom – sorolta a lány.

-       – Mással nem látták el? – pimaszkodott tovább Blood.

-       – Mire gondol? – pirult el a lány.

-       – Valakire, aki nem a maga neméhez tartozott és kedves volt magának, vagyis boldoggá tette, hogy egy fedél alatt élhet vele.

-       – Az inasra gondol? Ö a szakácsnő férje, más férfiember pedig nem lakik a házban – magyarázta a lány,

-       – A főnökét nem is tekinti férfinak? – kérdezte Blood, és ezzel túllőtt a célon.

-       Mr Durrel nem bírta tovább cérnával.

-       – Tiltakozom. – kiáltotta. Nincs joga, hogy engem is belekeverjen egy ilyen piszkos ügybe. Ahhoz sincs joguk, hogy védő jelenléte nélkül bírjanak vallomásra valakit. Kate, kértem, hogy hallgasson, hiszen a cégnek, és a háznak nem mindegy, mit írhatnak róla a firkászok. Nem kellett volna nagydobra vernie, hogy…

-       – Ugy tudom Miss Wood nagykorú, és hitem szerint csak az igazat mondta. Azt pedig kár lenne takargatni, mert előbb vagy utóbb úgyis kiderül, bármilyen kényelmetlen is egyeseknek! – jegyezte meg Blood.

-       – Akkor sem mindegy sem üzleti, sem etikai szempontból, hogy a házamból indul ki egy ilyen piszkos ügy! – folytatta Mr Durrel. Amig a maga gyerekéről volt szó, titoktartást kértek, most meg.

-       – De nem tartottuk be! – vágott közbe Sinus. – Olvashatta az újságokat. A kísérletről cikkeztek, tehát az olvasók további felvilágosításra várnak. A mi munkánkon állandóan ott az állampolgár szeme. És joga van tudni, mi történik az érdekében.

-       – Piszkos ügy? – suttogta egyre fehérebben, Miss Wood, és le nem vette volna a szemét a kenyéradójáról.

-       – Elnézést! – jelentette ki gyorsan Mr Durrel.

-       -Nem ugy gondoltam. kicsit erős volt a kifejezés.- Köszönjük Miss Wood. Az ajtónál továbbra is ott áll egy kolléga. Senkit nem fogadhat. Vagy akarja, hogy Mr Durrel ezen túl is meglátogassa? – kérdezte Sinus.

-       – Nem. Ne engedjék be. ugy értem nem akarok látni senkit.- Ez azt jelenti, hogy az asszonyát sem?

-       – Ö biztosan nem látogatna meg.

-       – Gondolja? – kérdezte jelentőségteljesen Blood.

-       – Tudom! – mondta a lány, és lehunyta a szemét.

A férfiak kisorakoztak a szobából. A beszélgetés láthatóan nagyon kimerítette a beteget.

-       Sokáig kell itt maradnia? – kérdezte Sinus az öket kitessékelő orvost.

-       – A fizikuma erős, semmi szervi baja nincs, csak az idegei. Gondolom olyasmiken esett át, amik nagyon megviselték. Még pár nap és hazamehet.

-       – Haza? – dünnyögte Blood, de szerencsére csak Sinus értette, mire mondja, és nem kommentálta. Minek? Hiszen ö is tisztában volt vele, mit jelent a haza a közeljövőben a könnyelmű vagy rászedett, de mindenképpen vétkező lánynak.- Egy pillanat főnök, benn felejtettem a kalapomat! – mondta Blood az orvossal beszélgető felügyelőnek, és mielőtt bárki is visszatarthatta volna, benyitott Kate Wood szobájába.

Sinus, aki tudta, hogy kollégája a legzimankósabb télben sem hord, nemhogy kalapot, de semmiféle tökfedőt sem, csak a kocsiban kérdezte meg.

-       Nos, előkerült a kalapja?

-       – Kit érdekelne egy kalap, de amiért mentem, azt megkaptam.

-       – És mi volt az?

-       – Hallotta a lány kiabálását, amikor mi odaértünk?- Persze hogy hallottam, hiszen egész úton nyomasztott, hogy hátha a gazdája bemegy hozzá, és amennyiben ugy van, ahogy akkor gondoltam, árthat is neki. Miért ordított. hiszen alig van szólásnyi ereje?!

-       – Azt hiszi kerek perec tettem fel neki a kérdést? – nevetett Blood.

-       – Akkor azt hiszem jobb, ha nem is mondja el. Nemcsak nekem tanították meg a rendörakadémián, hogy a jogtalanul vagy fondorlattal szerzett információkat nem lehet terhelő adatként felhasználni senki ellen.- De kombinálni lehet belőle. és engem csak az érdekelt.

-       – Úgyis letagadom, de most már mondja meg, mit kérdezett a lánytól.

-       – Hogy mióta laktak a fivérék abban a lakásban?

-       – Mit érdekli az magát. ugy értem mástól is megtudhatta volna. mondjuk a gondnoktól, vagy a paradicsommadárkánktól.- Minél többen mondják az embernek, annál biztosabb.

-       – És, mióta?

-       – Azt mondta egy hete, de fogalma sincs, hogy kerültek éppen oda. vagyis sosem kérdezte. Ezt mondta, de láttam rajta, hogy hazudik. Vagyis valakinek falaz. Valakit véd. Még most is.

-       – Tehát mihelyt visszaérünk megkérdezzük a gondnokot, hogy ki is valójában a lakás bérlője. De ne reménykedjék. Biztos, hogy nem Mr Durrel. Annyi esze van, hogy ha belemászik is egy ilyen álrablásba, legalább névszerint kimarad belőle.- Sandra Madigam, a mi kis paradicsommadarunk, akinek mellesleg nagyon meleg szíve, és természetes esze van, csak valahogy kificamodott az élete, azt mondta, hogy két hónapja hagyta ott a barátját, akivel három hónapig lakott együtt. A volt bérlőnek tehát legalább félévig kellett fizetnie a lakbért, mert különben kipenderítették volna. Kíváncsi vagyok, most ki fizeti, és mennyi időre vette ki?

Tizenharmadik fejezet

Sokszor elmondták már, hogy ember tervez isten végez, és így volt ezúttal is. Alig értek vissza Sinusék a bázisra, összefutottak az öngyilkosságiakkal.

-       Jó nektek! – mondta egyikük, Bloodnak. -Ti már vissza, de előttünk még ott a Durrel ház.

-       – A micsoda? – kapta fel a fejét Blood, de a felügyelő is megállt. – Melyik Durrel ház?

-       – Mintha nem tudnád. Az, ahol az a kis srác lakik, aki helyett a felügyelő fiát vitték el.

-       – Hülyéskedsz? – fogta meg a tizedes vállát, Blood.

-       – Munka közben? Soha. – húzta ki magát a kolléga.

-       – Dehát ki lett öngyilkos?

-       – A szobalány.

-       – Biztos, hogy öngyilkosság?

-       – Mi biztos az életben? Én már a búcsúlevélben sem mindig hiszek. Annyi fondorlattal megiratottat láttam már, hogy ha a halott felkel, asztalhoz ül, és előttem, veti papírra a mit és a miértet, akkor is marad bennem némi kétkedés.

-        - Ebben egyetértünk komám. Fönök én odamegyek! – szólt Sinushoz Blood, de akkorra már a felügyelő is indult visszafelé.

-       – Gondolja, hogy le tud rázni? Abban a házban nekem az is gyanús, ha valaki sóhajt. nemhogy egy haláleset?

-       – De miért a szobalány? – nézett értetlenül Blood.

-       – Mert gondolom az a legfiatalabb, és rájött, hogy nem egyedül volt a kiskakasa szemétdombján. vagy ki tudja. Indulunk már?

-       – Indulhattok! – mondta a tizedes, de ugy tudom már közületek is, odatart valaki. Járőr kocsiban kapták el a közelben, mert ti nem voltatok benn. Ha megtalálnak benneteket biztosan, szólnak, hiszen a cím szöget ütött a szolgálatban lévő esetfelvevő fejébe, és gondolta szól, hogy tudjatok róla.

-       – Indulhatunk! – mondta Sinus és visszaült a kocsiba. Blood kitette a vijjogót és – akármilyen arcátlanságnak tűnt is – megelőzte az életvédelmiseket. Ha már valaki ott van tőlük, miért ne puhatolózzanak minél előbb, tőlük.

-       – Komolyan mondta a kiskakast? – kérdezte elgondolkozva Blood.

-       – Komolyan? Ebben a nyomozati fázisban mit lehet komolynak tekinteni. Olyasmik száguldoztak ott a kórház szobájában, a fejemben, hogy ha véletlenül hangosan kimondom, magam is megszeppenek töle. – ismerte el Sinus.

-       – Azt hiszi nekem nem? De mihelyt lesz egy kis időnk rá, azért is kimondjuk. Hangosan. Egymás képébe. Imádom, amikor vitatkozunk valamin, mert ha egy véleményen vagyunk, akkor hosszu forró nyár várható, vagyis elnyúlik az ügy. De ha nem értünk egyet akár a legkisebb dologban, biztosan kihoz belölünk valamit a vita heve. Nagyon fel tudom cukkolni? Bevallom jó párszor előfordult már, hogy ugyanazt gondoltam, amit maga, de merőben az ellenkezőjét mondtam. és nem, azért hogy pukkasszam, vagyis csak azért. Csodálatosan össze tudunk hangolódni a vita hevében, és előbb utóbb rájövünk valamire.

-       – Olyasmire, mint a lakás bérlete?

-       – Na, annak tisztázásáról egy időre lemondhatok. Azt a paradicsommadarat is ki kellett volna engednünk, de most már kénytelen lesz megvárni bennünket. Remélem nem tart soká. – mondta az őrmester, miközben csikorogva fékezett a ház előtt.

-       – Mi történt? kérdezte Sinus, az elébük siető inastól.

-       – Gondolom öngyilkos lett szegény. Sajnos a fiatal lányok mindent komolyan vesznek, és meggondolatlanok.

-       – Szerelmi bánat? – kérdezte Blood.

-       – Ki tudja? Hiába élünk egy fedél alatt, csak annyit mondunk el egymásnak, amennyi szükséges. Ha kimenője volt, azt csinált amit akart. A házban senkit nem fogadhatunk. ugy értem mi sem, pedig a szakácsnő a feleségem, és gyerekeink is vannak. Mi megyünk hozzájuk. jobb a békesség.

-       – Hol van a halott?

-       – A szobájában. Fáradjanak utánam. A rendőrségtől két úr már ott van.

-       – Tudjuk, és még jönnek is. Alighanem meg is érkeztek! – jegyezte meg, a csikorgást hallva Blood.

A szobalány szép volt, és fiatal. Ugy feküdt az ágyán, mintha aludna, csak arca sápadtsága árulta el, hogy halott.

-       Egy órája lehet, hogy meghalt. Méreg. Nem foglalok állást, mert bizonytalan vagyok! – mondta a doktor. Bővebbet boncolás után. Búcsúlevelet nem hagyott, így azt hiszem nektek is, van itt keresnivalótok.

-       – Erőszak nyomai? – kérdezte Sinus

-       – Semmi. Olyan a teste, mint aki ledől, hogy kialudjon valamit.

-       – Mit?

-       – Ki tudja? Ebben a korban sok a búbánat, és főleg szerelmiek. de fájhatott a feje is.

-       – És bevett valamit! – jegyezte meg, szinte kotnyeles gyerek módjára, Blood.

-       – Mint általában mindenki, akinek a feje fáj, és ha teheti az ember, olyankor legjobb, ha ledől. A test vízszintes helyzete, a nyugalom, no és persze a bevett gyógyszer hamarosan megteszi a hatását.

Sinusék otthagyták a lány szobáját, mert megérkezetek az öngyilkosságiak.- Mrs Durrel itthon van? – kérdezte Blood az inastól.

-       Sajnos nincs. Még reggel elment. Magával vitte Nicohalast is. Nem mondta, mikor jön haza, csak annyit, hogy több mint valószínű, házon kívül ebédelnek.

-       – Hova mehettek?

-       – Valamelyik ismerős családhoz, vagy Mrs Durrel barátnőinek egyikéhez. A kisfiut mindenhol nagyon szeretik és asszonyunknak sem árt egy kis kikapcsolódás. De hogy még ez is? Szegény, nem tudja, mire jön haza.

-       – Fő hogy elmehetett. – dünnyögte Blood, és Sinus odakapta felé a tekintetét.

-       – Bocs. – csapott a szájára Blood, de tudta, hogy feleslegesen teszi. Amit kimondott azt alaposan meggondolta, és a felügyelőnek is gondolnia kellett rá.

-       – Beszélhetünk a feleségével? Hátha tud valamit, ami…

-       – Olyan a szegénykém, mint aki megkukult. Ö talált rá a lányra, és nem túl erős a természete. Minden ki tudja hozni a sodrából. Én is hiába faggattam. csak hallgat, akár a hal.

-          - Pedig általában a rémület után bőbeszédűek lesznek az emberek.

-       – Lehet, mert egy idő óta már felé sem mentem szegénynek. Biztosan ott ül a konyhában, és sírdogál. Dehát nekem más dolgom is van, mintsem a vigasztalása. Nagy lett a forgalom a házban.

-       – Az úrnak jelentette már? – kérdezte a konyha felé menet Blood.

-       – Nem! Nincs itthon, és különben is, az itthoni dolgokat mindig asszonyom intézte. Mr Durrelnek úgyis elég a gondja.

-       – Mivel? – kérdezte az őrmester.

-       – Hát. Gondolom az üzlettel. A cég elég nagy, sok alkalmazottnak ad kenyeret, és mindenért a gazdám felel.

-       – Ugy, hogy a felesége a főnök! – szólt közbe Blood.

-       – Mindenki tudja, hogy így van. Szegény jó gazdánk. ugy értem az asszonyunk apja, előrelátó ember volt és.

-       – Jól tette? – kérdezett villámgyorsan Blood.

-       – Honnan tudnám én? Veszekedés sosincs köztük. sokan azt mondanák, ez egy jó házasság.- De maga nem! – vágott közbe Blood.

-       – Maga aztán meg tudja keverni az embert a kérdésözönével! – dünnyögte az inas. – Ezt én nem mondtam. Nem is gondoltam.

-       – Dehogynem. Egy házon belül nemhogy elgondolni, de látni is lehet ezt – azt.

-       – Mire gondol?

-       – Például a nevelőnő, és a gazdája közti kapcsolatra? Ne mondja, hogy nem tudott róla. – tette hozzá gyorsan az őrmester.

-       – Már kiderítették? – képedt el az inas.

-       – Előbb, vagy utóbb minden szög kibújik a zsákból.

-       – Nekem nincs mondanivalóm ebben az ügyben.

-       – Majd lesz másnak. Hagyjon magunkra a feleségével. Gondolom a maga kalauzolására úgyis szüksége, van a kollégáknak a szobalány körül. Menjen vissza oda.- Asszonyom. Ön találta meg a halottat. – kezdte Sinus, mire az asszony felsírt.

-       – Az ellenségemnek sem kívánom. Kopogtam, de nem szólt. Benyitottam és szólítottam, de nem válaszolt. Sajnáltam felkelteni, mert láttam, hogy nagyon mélyen aludt.

-       – Miért? – szólt közbe Blood.

-       – Hogy hogy miért? – csodálkozott rá az asszony.

-       – Miért feküdt le? Ebben az időpontban egy alkalmazott nem heverészhet. csak ugy.

-       – Valóban nem uram, de neki fájt a feje.

-       – És bevett valamit.

-       – Honnan tudja? – képedt el a szakácsnő.

-       – Tudjuk, de magától is szeretnénk hallani.

-       – Fájt a feje, és tőlem kért tablettát. Az ebédlőben voltam az edényeket raktam vissza a tálalóban. Azt mondtam, nem hordok a zsebemben, de van asszonyunk éjjeliszekrény fiókjában. Jó lelkű, nem bánja, ha hozzányúlunk ahhoz, amire szükségünk van, csak szóljunk neki elöre, vagy utólag. Az a szerencsétlen otthagyott, de nem sokkal később visszajött.

-       – Találtam, egy fiolát, de egyetlen szem van benne. Mit gondol? Elvehetem?

-       – Nyugodtan, mondtam neki én. Majd elővesz egy másikat. Mindig van a gyógyszeres faliszekrényben több doboz, és fiola bármiből, amire szükség lehet. Ahol gyerek van a háznál, kell a lázcsillapító, asszonyom altatót is szedett. Szóval sosem merül ki a gyógyszerkészlet. Egy darabig még tépelődött, aztán visszament. Megígértem, hogy ha szó éri a ház elejét, én védelmembe veszem. Én vagyok itt a legrégibb alkalmazott. Már asszonyomat is én dajkáltam. Én mindent el tudok simítani vele, dehát amint mondtam is, jólelkű teremtés. Aztán el is feledkeztem volna az egészről, ha vissza nem jön, hogy ledől tíz percre. Mondtam nyugodtan, ebédre senki nem lesz itthon, csak a személyzet, és majd szólok, ha szükség lesz rá. Addig aludjon nyugodtan. Két óra múlva mentem kelteni. már nem tudtam felébreszteni.

-       – És a fiola? – kérdezte Blood.

-       – Gondolom, bedobta a szemétbe. vagy ki tudja mit csinált vele.

-       – Megmutatná az asszonya szobáját – kérte Sinus. Azt, ahonnan a gyógyszert elvette a szobalány.

-       – Hogyne. de nem hiszem, hogy ott hagyta volna üresen. Már csak azért sem, mert asszonyom mihelyt valami kiürült, azonnal kidobta. Kímélte magát minden bosszúságtól. Képzelheti, hogy már az ágyban van, amikor nyul a vízért, és a gyógyszerért, amikor kiderül, hogy elfogyott. Kelhet fel és mehet egy másikért.

Kinyitotta a szobaajtó, és egyenesen az ágy melletti éjjeliszekrényhez tartott. Kicsit meglepődött, amikor a tetején meglátta a dobozt, és mellette egy kis cédulát. Arról a blokkról való volt, amelyik a telefon mellett állt, hogy ha valamit gyorsan fel kell írni, kéznél legyen.

-       Ez meg mi? – vette fel a papírt.

-       – Mutassa? – kérte Blood.

.. Asszonyom, ha előbb veszi észre, mintsem szólhatnék, köszönöm a tablettát, bár azt mondják, ha megköszöni az ember, nem használ. Julie.

-       Tehát csak egy tabletta volt a fiolában? – kérdezte, szinte ismétlésként a felügyelő.

-       – Én nem jöttem ide, csupán ahogy Julie elmondta. abból tudom. De uraim, csak nem gondolják, hogy.

-       – Semmit nem gondolunk, és maga se gondoljon semmi olyasmire, ami nem tartozik magára. Fájt a feje, és sajnos nem ö az első ember, aki egy fájdalomcsillapító lenyelése után meghal. A gyógyszerek nem természetes anyagból készülnek, és a kémiai elemek egymásráhatását nem mindenki ismeri. Azért látják el a gyárak tájékoztatóval, amelyben közlik, ki szedheti, ki nem, vagyis mivel szedhető és mit nem szabad párhuzamosan bevenni vele.

-       – Igen. Magam is mindig végigbogarászom a gyógyszerek utasításait, dehát akkor is. Hogy éppen most kellett megfájdulnia a fejének?

-       – Nem szokott? – szólt közbe Blood.

-       – Mint másnak. Nekem hálistennek alacsony a vérnyomásom, meg sem tudnám mondani mikor fájt utoljára, de az uramat szinte naponta kunozza a fejgörcs. Gondolom az időjárástól is függ, meg talán eddig lehetett gyógyszere, és szó nélkül lenyelt egyet, most meg ugy hozta a sor, hogy nekem is tudomásomra jutott a szenvedése.

-       – Köszönjük a felvilágositást! – mondta Blood, mert Sinus az utolsó üzenettel a kezében, indult vissza a halott szobája felé.

-        Éppen akkor vitték ki műanyagzsák – koporsóban a holttestet.- Csak nem búcsú üzenet? – kérdezte a csoport egyik embere, a cédulát meglátva.

-       – Valami olyasmi, egy üzenet, de nem lepne meg ha nagyon is szoros összefüggésben volna a szerencsétlen halálesettel. Azt hiszem ti, visszamehettek a bázisra, mi átvesszük. Vannak dolgok, amik azt sugallják, hogy úgyis a mienk lesz. – mondta a felügyelő.

-       – Akkor rajta. Egy üggyel kevesebb, bár neki szegénynek olyan mindegy. Csak sose kellene ilyen helyszíneken járnunk. Ülhetnénk benn a központba, kényelmes fotelokban, hideg italt kortyolva, kártyázgatva, olvasgatva. munka nélkül. Gondoljátok, hogy eljön egyszer a bűn nélküli társadalom?

-       – Álom. álom! – jegyezte meg Blood. Bár valóban nem lenne rossz, és nevetni fogsz, nem is hiszem, hogy akadna, aki túlságosan irigyelné tőlünk a pihenést.

-       – Fix, hiszen az állampolgár nyugodtan élhetne, a bűnözőknek meg most is jobb lenne, ha odabenn ülnénk a fenekünkön, és nem zavarnánk a köreiket. Na szervusztok.

Sinusék is kimentek a nappaliba és megvárták, amig mindenki elmegy, akinek már nincs keresnivalója a házban.

Alig indult el a halottas kocsi, megszólalt a telefon.

A felügyelő volt hozzá legközelebb, ö vette fel, pedig az inas már, méltóságteljességét meghazudtoló iramban, elindult a készülék felé.

-       -Tessék… Durrel ház.

-       – Maga kicsoda?- Gondolom Maga Mr Durrel! – hagyta válasz nélkül a kérdést a felügyelő. – Ma már találkoztunk. Sinus vagyok.

-       – És mit akar a házamban?- Hát, ami azt illeti éppenséggel, volna itt keresnivalóm a gyerekrablás, és Miss Wood miatt is, de.

-       – De? – kérdezte hirtelen a férfi, és a felügyelő szinte látta maga előtt a várakozásteli tekintetet, amellyel a válaszát lesi.- De történt az óta még valami.- Micsoda?

-       – Gondolom, tudja!- Honnan tudnám? Ha nem venné észre, én nem vagyok ott, és most hívom először ma a házamat.

-       – Most is miért?

-       – Hogy érti ezt? – emelte fel a hangját a férfi. – Milyen jogon mer leckéztetni, és így beszélni velem?

-       – Elnézést. Nem akartam megbántani, de valahogy nekem minden kérdésről egy másik jut eszembe. Munkaköri ártalom. Mit óhajt tudni, Mr Durrel?

-       – Hol van a feleségem?

-       – Azt sajnos nem tudom.

-       – Hogy érti ezt?- Nem világos a kérdés, uram! – intett Sinus, Bloodnak, aki ott fülelt a kagyló mellett.

-       – Azt kérdeztem. hol a feleségem.

-       – Odáig értettem!- Akkor mit nem ért? Ideadná végre a feleségemet?

-       – Sajnos lehetetlent kér uram.

-       – Vagyis elment otthonról? – próbálkozott egyre dühösebben a házigazda.

-       – Inkább ugy mondanám, hogy elvitték! – mondta szinte szótagolva a felügyelő.

-       – Elvitték. Kik, és hova?

-       – Nem értem min lepődik meg. A felesége ugy tudom, nem vezet, ha a fia is vele van. A sofőr szerint taxit ivott. Félti a kicsit, egyedül a hátsó ülésen.

-       – Tehát nincs otthon? – csillapodott le Mr Durrel.

-       – Mi azt hittük tudja hol van. A személyzetnek nem mondta meg hova megy.- Mindjárt otthon leszek. Nem szeretem, ha idegenek vizslatnak a házamban, amikor nem vagyok otthon.- Sajnos nem magunktól jöttünk, ugy értem nem szórakozásból.- Tudom. A gyerekrablás.- Nem egészen. Van újabb fejlemény is.- Micsoda? Megvan az elkövető?- Milyen elkövető?- Aki megölte azt a két férfit, aki.- Az sem biztos még, hogy megölték.- Elegem van magából. Indulok haza, és ha nincs rá különösebb okuk, szeretném, ha nem találnám ott magukat, mire odaérek.- Nem ígérhetem meg uram, mert sajnos a szobalányuk. meghalt.- A szobalányunk? Dehát. mitől?- Miért nem ugy kérdezi, hogy miben? Egy egészséges ifjú embernél az jobban passzoló kérdés lenne.- Baleset?- Igen.- Végre valamire határozott választ kapok. Mit csinált az a két balkezes?- Nem illendő egy halottról így nyilatkozni, Mr Durrel.- Nem magának kell fizetnie a kártérítést, a ballépéséért.- Okos ember biztosija az alkalmazottait.- Látott már olyan biztosítót, amelyik ki is fizette azt, ami jár? Mindig találnak valami kifogást. Ha létráról esett le, miért mászott fel, ha kiesett az ablakon, miért nem szereltettem fel rácsot, mielőtt utasítottam az üveg lemosására, és miért nem rendeltem el, hogy gumitalpú lábbelibe járjon a házban. Tudhattam, hogy a parkettán csúszik a szőnyeg. elég ennyi?- Elég, de nem lesz vitája a biztosítóval. Az eset világos. Ugy értem, pofon egyszerű.- Indulok haza. Ha a feleségem előbb ér oda, nyugtassa meg, hogy nincs semmi bajom.- Ahogy gondolja. Mi megvárjuk. Kötelességünk. ,.- Meg tudja nyugtatni az embert! – csapta le a kagylót a férfi.- A nyugtatásra való rászorultság elkerülhető uram! – mondta Sinus, messze tartva magától a már süket kagylót.- Remekül csinálta főnök. Ugy látszik tanul tőlem sunyitástant!- Mondtam volna meg neki? Legalább addig kínozza a bizonytalanság, amig haza nem ér. Azt már úgyis tudja, hogy a felesége él, a szobalány halott, vagyis ha az történt, amire mindketten gondolunk, akkor most biztosan a falba veregeti a fejét. Vagyis nem indul azonnal.- Nem baj, mi megvárjuk! Csak az a lány ne lenne ott az őrizetesben! Ne szóljak be, hogy engedjék el?- Minek? A lakásba nem mehet vissza, hiszen lepecsételtük, más szállása nincs, azt mondta egyetlen cent nélkül van, akkor nem jobb neki a mi oltalmunk alatt? Külön cellát kapott, és ha esze van, az őrizetesek számára kötelező pontossággal felszolgált ebéd után szundit, egyet, hogy fitten ülhessen vacsorához.- Csak tudnám, hogy a nyomozók számára mikor lesz előírás, az étkezési szünetek pontos betartása.- Maga beszél? Fogadunk, hogy maga lenne az utolsó, aki betartaná, vagyis az első, aki megszegné. Ha belemerül valamibe, se lát se hall.- Mert olyankor nem vagyok éhes. Most sem. A helyzet bonyolódik, és én azt szeretem, amikor áthatolhatatlan a köd. Az már azt jelenti, hogy rosszabb nem jöhet, és hamarosan áttör rajta a napsugár. vagyis hogy stillszerü legyek a reménysugár. az ügy megoldására.- Melyikére?- Erre… miért magának megfordult egyszer is a fejében az, hogy a szobalány halála elválasztható a gyermekrablástól?- Hát, hogy öszinte legyek, nem. Olyan ez, mint a lánc. Az események egymásba kapcsolódnak, csak a mi munkánkban a láncszemek nem egymásután kerülnek elö, és nem függenek azonnal össze, sőt sok esetben össze sem illeszthetőek, csak talonba teheti az ember. hátha?- De nekünk az a dolgunk, hogy egymásba fűzzük azt, ami összefügg. Ha nem tudná, nekem már nemcsak a dolgom, hanem a szenvedélyem is.- Ugye tudja, hogy sokan kinevetnék magát ezért? Mit lehet egy ilyen munkán szeretni?- Ezt most kérdezi?- Én? Hiszen nekem is ugyanaz a véleményem! – mosolyodott el Sinus miközben elfogadták az inas által felszolgált teát. Szolgálatban voltak ugyan, de éhesen, és a tea nem kimondottan ital. Másféle ital pedig, szerencsére napok múlva sem hiányozna, egyiküknek sem.- Mi lenne, ha nem várnánk meg Mr Durrelt? – kérdezte a harmadik korty után Blood.- Mert?- Mert odabenn is lenne dolgunk, és hadd föjön egy kicsit a saját levében. ugy értem hadd kínozza a kíváncsiság, hogy mit gondolunk, mennyit tudunk. Kíváncsi vagyok, jelentkezik – e, reklamálja – e, hogy miért nem vártuk meg.- Oké, de akkor a szakácsnőnek meg kell mondani, hogy a Mrs Durrel gyógyszeréről egy szót sem.- És ezt maga mondja? – nevetett Blood elképedve.- Miért, csak magának szabad szabálytalanságot elkövetni? – mosolyodott el a felügyelő.- Úgyis megsúgtam volna a hölgynek, és a párjának, mert gondolom az inas is mindent tud már. De ahogy kivettem a szavukból az asszonyukat szeretik, a ház urától pedig inkább tartanak, vagy mit tudom én, de nem lesz nehéz rávenni öket, hogy ne fecsegjenek feleslegesen. Ha bármit is elmondanak, ami előidézhette a bajt, rajtuk csattan az ostor. Szerintem minden további nélkül belemennek, hogy mi vegyük át a hírközlő szerepét. Ne szólj szám, nem fáj fejem, alapon.- Akkor mire várunk? – kérdezte a felügyelő.- Semmire annál is inkább, mert nekem tíz csésze tea sem ér fel egy nagy bögre automata löttyel, vagyis a kávéval. Nem fáj a szívem érte, ha itt hagyom. Igya csak ki, meg ne égesse a nyelvét, addig én beszélek az érintettekkel, és indulhatunk. – mondta az őrmester és kisietett.

-

-                                     Tizennegyedik fejezet

-       – Csak tudnám, hogy eddig is miért kellett itt ücsörögnöm? – kérdezte értetlenül Sandra Madigam, amikor Sinus szobájában közölték vele, hogy szabad. – De ami azt illeti jó humoruk, van. Egész nap fogva tartanak, ártatlanul, estére meg kivágnak a nagy büdös amerikai éjszakába. Csak tudnám, hol hajtom le a fejemet. Persze itt kialhattam volna magam, volt priccs is, de ki tud egy börtönben aludni? Nem jár nekem valami kártéritésféle az ártatlanul bebörtönözésemért? – kérdezte olyan kedves pimaszsággal, hogy Blood elnevette magát.- De igen. Ha akarja, itt maradhat reggelig, ez kerül nekünk a legkevesebbe, de ha jobban szereti a szabadságot, kiutaltatunk magának némi gyorssegélyt, nem az ártatlansága jogán, hanem mert rá van szorulva, és nem akarjuk, hogy a pénztelensége rossz útra vigye.- Rossz út. fogalmam sincs milyen az? Mindig arra mentem, amerre nekem jobban megfelelt. Szóval a csaj elismerte, hogy nem tudhatok többet az ügyröl, mint amennyit neki a telefonba, diktálásra elmondtam.- Igen- Rendes csaj. Vízben is hagyhatott volna. Persze, ha annyira rendes, mit keresett egy olyan helyen? Peche volt, én legalább átaludtam a hullákat, és micsoda alvótársam volt? Tudják mennyire meg tudja hatni az embert egy alvó kisgyerek? Talán még új életet is kezdenék egy kis srác kedvéért, dehát hogy szüljek, ha nincsen párom? Más lenne, ha Nicket megtalálnám. Neki mindig volt pénze, és a kedvessége is. Jólesett. de nem hiszem, hogy be tudnám fűzni egy házasságra. Nem az a fajta. Olyan férfi, aki tisztában van azzal, mire való a test és igyekszik kihasználni minden örömét. Azt mondta, ha ö egyszer megnősül, persze lidérces álmában sem gondol rá, de hátha, akkor csak tapasztalatlan lányt vesz el, és maga fogja betanítani mindarra, amit kószáló évei alatt a profi szeretőitől tanult, vagy amit kettesben kikombináltak. A házas ember, ne szédelegjen jobbra – balra, hanem teremtse meg a legjobb lehetőséget otthon. És ha máshol sem várhatna rá semmi jobb, akkor kinek jutna eszébe elkódorogni? Jó filozófia, mi? Ha a férfiak okosabbak volnának, a jelenlévők persze mindig kivételek, akkor mindegyik megpróbálkozna a feleség – szerető csinálással.- Mivel foglalkozott a maga Nickje? – kérdezte Blood?- Na, ez az, amit máig sem tudok, pedig hónapokat éltem vele. Vele? Hol otthon volt hol nem. Amikor faggattam, hogy milyen melóba jár, miért annyira össze – vissza a szabadideje, azt mondta, törődjek azzal, hogy öt boldogítsam, a többit bízzam rá. Nem egyszer töltötte házon kívül az éjszakát… dehát vannak akik három műszakban dolgoznak… Habár? Egyszer – kétszer megkérdeztem, de aztán felhagytam vele. Amig az embernek olyan klassz hapsija van, addig örüljön, hogy él és lubickoljon a vélt boldogságában. Egész nap nyugodtam jártam keltem, vásároltam, főztem is neki, bár nem igazán lelte örömét benne. Azt mondta, hogy még a Kék gólya konyhája is Hiltonnak tűnik az én kajám után, inkább pihenjek, amig a kotyvasztással kínlódom. Öt csak az érdekli, hogy az ágyban legyen jó a menü. Arra pedig nem igen lehetett panasza.- Tehát? – kérdezte Sinus. – Mit választ. Marad, vagy kéri a segélyt?- Azt hiszem inkább a segélyt, kérem. Magukban sosem lehet biztos az ember. Még a végén eszükbe jut valami reggelig, és ugrott az isten szabad ege. Legfeljebb megpróbálom előkeríteni Nicket. Ki tudja, hátha éppen ma éjjel akadok rá. Egyébként sokat gondolkoztam a fogdában. Nagydolog bekerülni a Yardra? Ugy értem nagyon nehéz egy csajnak a rendőri munka?- Csak nem akar felcsapni bün üldözőnek?- Valaminek fel kellene csapnom már végre, és van is némi logikai érzékem.  Arra pedig szükség van itt, nemdebár?- Hát, ami azt illeti a nélkül közlekedésinek sem mehetne el az ember.- Az alapiskoláim megvannak. nem kaphatnék maguktól egy kis protekciót? Jelentkeznék a rendörakadémiára. Ott legalább meglenne a teljes ellátásom. és még hapik is adódnának, egy olyan helyen. Annyi fickó teljes bezártságban? Szerelmi svédasztal! Vegyél és egyél! – nevetett a lány.- Vegye fel a segélyt, aztán ha komolyan gondolja, reggel jöjjön vissza a személyzeti osztályra. Ha büntetve nem volt, mi nem mondunk se igent, se nemet. A mi szavunk, de bárkié is, olyan helyen nem sokat érne. Hiába protezsálnának be, ha tesztelésnél megijed a saját árnyékától, vagy valami más miatt nem válik be. Álljon oda, jelentse, ki mit akar, a többit bízza rájuk. Ne féljen, ha elkapja a futószalag, addig mehet rajta, amig valami miatt le nem szállítják róla, de ha rajta marad, akkor szabad az út. és még azt is megélhetjük, hogy a kolleginák között üdvözölhetjük.- A próbatesztet vállalom. Jó megfigyelő vagyok, a memóriám sem hagyott még cserben. Eszembe jutott valami. Kitűzök magam elé egy elérendő célt és. Szóval mehetek? Ha előkerítem Nicket, elhiszik, hogy van érzékem a nyomozáshoz? – kérdezte teljesen bezsongva a lány.- Az attól függ. Ha valakinek ismeri a mozgási útvonalát, az sokat levon a feladat értékéből. De tegyen, amit jónak lát. sok sikert Miss Madigam. – bucsuzott Sinus, és Blood kikísérte a fura lányt, hogy elindítsa a segély felé vezető, nem túl sima úton.

Amikor visszaért, a felügyelő telefonált és azonnal kihangosította a készüléket, mihelyt az őrmester belépett.- Nem telefontéma, felügyelő úr. de egyelőre itt maradok. Ha ugy gondolják, ne jöjjenek ide, de ha kíváncsiak valamire, amit ma tudtam meg, akkor várom magukat. A barátnöméknél vagyok. félek otthon a gyerekkel.- Csak azért Mrs Durrel? – kérdezte némi nyomatékkal a felügyelő.- Mi másért? – lepődött meg az asszony.- Lehet, hogy furcsa lesz a kérdés, de szeretném, ha válaszolna rá. Milyen fájdalomcsillapítót szed?- Mit akar ezzel? – értetlenkedett az asszony.- Igaza van. Ez nem is fontos. Inkább arra válaszoljon, mikor vett be utoljára a megszokott gyógyszerből?- Tegnap este, pokolian fájt a fejem. Dehát nem csoda.- Sok tabletta maradt még a fiolában?- Nem. Talán ha egy – két szem? Nem vagyok biztos benne.- Nem lehet, hogy csak egy?- Elképzelhető. Csak azt szoktam észrevenni, vagyis inkább megfigyelni, ha az utolsót veszem be, mert akkor előszedek egy újabb fiolát, és az üreset kidobom.- De tegnap nem cserélt fiolát?- Nem. Miért tettem volna? Hogy mennyi azt nem tudom, de biztosan maradt még benne. lehet hogy több is, mint egy.- Köszönöm Mrs Durrel.- Nem értem a kérdéseit.- A férjével nem beszélt ma telefonon? Ugy értem, mióta reggel elment otthonról – kérdezte Sinus.- Nem, mert nem sokkal utána én is eljöttem a gyerekkel, tehát ha ivott is.- Hívta! – vágta rá a felügyelő.- Honnan tudja?- Gondolom. és maga nem hagyta meg hogy hol érheti el. Miért? – késezte hirtelen Sinus.- Mert amikor elindultam még nem tudtam, mihez kezdek pontosan, vagyis a történések megváltoztatták a szándékomat. Hitem szerint nem vagyunk biztonságban otthon. ugy értem a fiam.- És ön?- Én? Ugyan ki bántana engem. vagyis – bizonytalanodott el az asszony hangja.- A szobalánya meghalt.- Mit beszél? Julie? Olyan egészséges akár a makk.- Sajnos a halál nem válogat.- Dehát hogyan. miben?- Bevette az utolsó tablettát az ön fájdalomcsillapítós fiolájából. egy cédulán elnézést is kért érte, de a szakácsnő is tudott a dologról.- És attól? Ne nevettessen.- Sajnos előfordul, hogy ráfagy az ember arcára a kétely mosolya, ha végiggondol bizonyos dolgokat.- Például?- Például azt, hogy néha egy szem gyógyszer is jelenthet halálos veszélyt.- Elindulnának végre?- Megyünk asszonyom, de nem lenne jobb, ha mégis hazamenne?- Nem! – vágta rá az asszony szinte kiáltva. – Ezek után különösen, szó sem lehet róla.- Nem magyarázná meg? – kérte Sinus.- Majd ha itt lesznek, megértik. A cimet felírta?- Igen asszonyom. Hamarosan ott leszünk. De tudnia kell, hogy nagyon sok a dolgunk. Ugye valóban fontos, amit el akar mondani nekünk?- Legyen elég annyi, hogy feltétlenül a dolgukhoz tartozik, sőt. Esetleg előbbre jutnak attól, amit mondani akarok, de, tegyenek, ahogy jónak látják. – mondta Mrs Durrel, és letette a kagylót.- Ugyanarra gondol, most amire én? – nézett Bloodra a felügyelő.- Esküdni mernék rá. – mondta elmélázva az őrmester.- Akkor meg mire várunk?

A parkolóig szinte futólépésben mentek és majdnem felborították, a szabadságból nagyokat lélegző, Miss Madigamot.- Meglátják, hamarosan előkerítem Nick Blessedet. Ne legyen Sandra a nevem, ha nem így lesz.- Sok sikert! – szólt vissza Blood, miközben beugrott a kormány mögé.

A lány sokáig nézett utánuk. Maga sem értette mi a csudát ehet, két morózus, még a saját anyjában is bűnöst szimatoló undorító zsaruban? De tagadhatatlanul szimpatikusak. És ha fene fenét eszik, akkor is bebizonyítja, hogy az ö szava nem pusztába kiáltott szó. Fognak ezek még csodálkozni. Ha isten is ugy akarja.

Tizenötödik fejezet.

Gerry Durrel olyan hévvel igyekezett be a házba, hogy majdnem feldöntötte a szolgálatára siető inast.- Uram. – kezdett volna bele a jelentenivalókba, az öreg, de látva gazdája feldúlt állapotát, elhallgatott.- Hol vannak a felügyelőék? – kérdezte Durrel.- Elmentek, uram.- Hogyhogy? Azt mondták, megvárnak.- De elszólította öket a kötelesség, uram.- A feleségem?- Még nem tért haza. A kis Nicholas is vele van, uram.- És a szobalány? Mi történt vele?- Azt csak az isten tudja, uram. Fiatalság. bolondság. Meggondolatlanok a fiatalok. Szerintem öngyilkos lett, dehát hiába mondom én, ha a vizsgálatok mást bizonyítanak majd.- Például, mit? – sápadt el Durrel.- Fogalmam sincs uram. A nyomozók nem locsi fecsi emberek. Semmit nem mondtak, nekem pedig nem illett kérdezősködni. A kérdezés joga az ilyen ügyekben az övéké.- És mit kérdeztek?- Semmi lényegeset uram. Nem is tudtunk volna olyasmit mondani, ami nem azt bizonyítja, hogy a sajnálatos eset csak öngyilkosság lehetett. De ők azt magyarázták, hogy némelyik tablettától is beállhat a halál, nem kell annak méregnek lennie.- Miféle tablettától? – kérdezte döbbenten a házigazda.- Ne figyeljen rám uram. Jullienak fájt a feje, bevett egy csillapítót. Lehet, hogy igazuk van.- Mit beszél?- A gyógyszerek mellett mindig vannak útmutatók, amelyen felhívják a figyelmet, hogy a készítményt mivel nem szabad együtt szedni. Ki tudja Mary mivel élt?- Szerintük bevett valamit?- Mondom, hogy nem tudok semmi biztosat, uram. Dehát másként hogyan halhatott meg? Az öngyilkosok, akasztással, méreggel, esetleg érfelvágással távoznak az élők sorából. Rajta nem volt semmi, ami erőszakos cselekedetre utalt volna.- Köszönöm. Bemegyek a szobámba. ha a feleségem jön, azonnal szóljon. A telefont majd én veszem fel. Hagyja csengeni. – mondta Mr Durrel, és besietett a nappaliba.

Később odaült a telefon mellé, és sorra felhívott mindenkit, akinél a Theresát sejthette. Legvégül az irodáját hívta.- Sokan keresték, uram. – kezdte az ügyeletes titkárságvezető.- A feleségem is?- Nem. vagyis ö, nem Önnel akart beszélni, uram.- Hanem?- A cégvezetővel. Ugy tudom beszéltek is. Soroljam a többi hívót. Vissza kellene szólnunk nekik. Diktáljam a számokat?- Nem. ráér. Az elfoglaltságom olyan, hogy nem tudom biztosan, holnap bemegyek – e, és mikor.- Igenis, uram.

Ezután a cégvezetője lakását hívta.- Halló, itt Durrel. Hallom a feleségem beszélt magával. Én egész nap képtelen vagyok elérni öt. Komissiózik a városban. Beszélnem kellene vele, nem mondta hol lesz elérhető?- Nem uram.- Mit akart magától?- Egy átutalás felöl érdeklődött, és kiiratott velem bizonyos utalásokat.- Miért nem mondta, hogy nélkülem nem. vagyis.- Hogy mondhattam volna, uram, hiszen ö intézi a nagyobb pénzügyeket, és joga van mindenbe belenézni.- Akkor is megkérdezhetett volna engem.- Ö miért nem tette meg, uram?- Mi köze hozzá?- Semmi, de ahhoz meg jogom nincs, hogy megtagadjak valamilyen felvilágositást a cégre nézve, a tulajdonostól.- Ugy látszik megunta a jó dolgát. Hiába van húsz éve a cégnél, könnyen azon kaphatja magát, hogy.- Semmi olyat nem követtem el uram, ami ezt a szemrehányást, vagyis inkább már fenyegetést, indokolná. Nekem nyugodt a lelkiismeretem.- Még pimaszkodik is? Kié nem az?- Én nem célzásként mondtam, csak önmagamra értettem. Elnézését kérem, a félreérthető fogalmazásért.- Titok, hogy mi érdekelte a feleségemet?- Inkább ugy mondanám, hogy nem tartozik másra. Vagyis ö azt kérte, hogy senkinek, még önnek sem mondjam el. Nekem az ö szava parancs.- Tudom. maga született szolgalélek.- Sosem éreztem magam szolgának a cégnél. Lehet, hogy ön annak tekint, de ami a szakmai dolgokat illeti, a kisujjamban van minden, ami a pénzügyekkel kapcsolatos. És ha Ön ugy döntene, hogy megválik tőlem, nem félek, hogy kenyér nélkül maradok.- Na, ne sértődjék meg mindjárt? Azokról a kisebb utalásokról volt szó, amik…hogy ugy mondjam az általam aláírható összegek felső határát súrolják, de egyetlen esetben sem haladják meg?- Is, uram.- A feleségem féltékenykedik. Csak tudnám, mikor hagyja már abba. Persze nem magára tartozik, és ugy sem érthetné meg, de közös megállapodás, hogy egy bizonyos összegig azt csinálok, amit jónak látok.- Ö azonban kicsit sokalta az utalások számát uram. Ami igaz, igaz! Sok kicsi sokra megy.- És ha ugy van? A cég előbb utóbb az én szabad kezű rányitásom alá kerül.- Mikor uram? Ugy tudom csak akkor, ha, Mrs Durrel átruházza a jogait önre. de…- Mit de?- Nem olyannak éreztem a szituációt, hogy ez egyhamar megtörténhessék.- Kit érdekel a maga pimasz véleménye? Tintanyaló! – kiáltotta Durrel, és levágta a kagylót.

Tizenhatodik fejezet.

Sinusék elindultak a Mrs Durrel által megadott címre, de alig mentek pár sarkot megszólalt a rádiótelefon.- Felügyelő úr, Miss Wood üzent a kórházból. Kéri, hogy fontos ügyben menjenek oda hozzá.- Van ott egy ember, akinek elmondhatná. – felelte Sinus.- Igen, de azt állítja, hogy, amit közölni akar, az bizalmas, vagyis csak magának mondhatja el.- Nofene. Magába szállt? Mégis van valami a tarsolyában, amit nem mondott el?- Ugy látszik. Tehát?- Odamegyünk. Véletlenül nem vagyunk messze a kórháztól, habár nem oda igyekeztünk, de úgyis útba esik, aki egészséges pedig várhat. Menjünk a beteghez! – mondta Bloodnak, aki nem sokkal később befordult, és csakhamar a kórháznál voltak.- Hallgatjuk, Miss Wood.- Maguk megmentették az életemet. kezdte a lány.- Mi? Dehát mivel?- Azzal, hogy idejöttek. nem most, hanem amikor váratlanul érkeztek. Nem hallatszott ki a kiáltásom?- De igen, ám inkább hangos vitának tűnt.- Mr Durrel meg akart ölni! – jelentette ki Miss Wood – és mint aki egyszerre megkönnyebbült, de ugyanakkor nyomasztó érzés lett úrrá rajta, felsóhajtott, és lehunyta a szemét.- Tudja, hogy amit mond az. – kérdezte hitetlenkedve Blood.- Tudom. Súlyos vád. De így igaz. Azt mondta, ha elárulom öt, megtalálja a módját, hogy azt kapjam, amit megérdemlek, és be is mutatta, milyen egyszerű eltenni valakit láb alól. Odament az infuzió állványhoz: csak be kell juttatni egy kis levegőt az eredbe, és véged lenne. Technikai hibának néznék. Hagyd abba! – kiáltottam, ahogy erőmből tellett, mire befogta a számat. Irtózatosan féltem, tudtam, hogy mindenre képes, hiszen.- Hiszen? – sürgette a felügyelő.- Nem mondok olyat, amibe nem vagyok biztos, de a bátyámék nem lettek öngyilkosok. Az biztos. Ö viszont engem is megfenyegetett.- Miért?- Remélem, nem hiszik hogy azért, mert tőlem rabolták el a gyereket?- Ha nem azért, akkor miért? – kérdezte az őrmester.- Mert gazember.- Ne hívjunk ide ügyvédet? Hajlandó lesz megismételni mindezt a vizsgálóbíró előtt is? Nem kevés, amit, állit, és bizonyítania is kell, ugy értem megesketik majd. Nem csak a féltékenység diktálja azt, amit mond? – kérdezte Sinus.- Féltékenység? Valóban levett a lábamról, mint férfi. Először zavart, hogy a munkaadóm, aztán túltettem magam rajta. Azt mondta az ö házasságuk nyitott, és soha nem kell attól tartanom, hogy asszonyomtól szemrehányást kapok, vagy kidob az állásomból. Jól jött, amit kaptam. Nemcsak ajándékot. készpénzt is. Azt mondta nincs ideje vásárolgatni, használjam fel a pénzt ugy, ahogy akarom. Sok éjszakát töltött a szobámban. Megtehette, hiszen külön hálószobájuk volt. Néhányszor megpróbáltam faggatni, de mindig másra terelte a szót. Egyszer kétszer azt is mondta, hogy a kettőnk viszonyából még minden lehet, hiszen nagyon jól érzi magát velem, a házassága pedig hosszu távon úgyis halálra van ítélve, de amig bír, kitart. Most mindezt tagadja, pedig.- Maga még a gyerekrablásban is segített neki! – vágott közbe Blood. – Ö kérte, hogy ajánljon neki valakit, a végrehajtásra?- Előbb csak a közreműködésemet kérte. Aztán, mivel tudta hogy van egy bátyám, aki ráadásul büntetőjogilag nem makulátlan, tett egy ajánlatott. Tízezret ígért neki, és büntethetetlenséget. Az eredeti terv szerint az elkövetők hajszála sem görbülhetett volna meg. Az volt a dolguk, hogy elvigyék a gyereket, aztán én adtam volna át a pénzt.- A váltságdíjat? – kérdezte Blood.- Nem! Csak tízezret. A millió, amit kérniük kellett más célt szolgált. Mrs Durrel biztosan nem akart volna a rendőrséghez fordulni, hiszen nagyon szereti a fiát, és annyi a pénze, mint a pelyva. Mr Durrel pénzt akart. És meg is szerezhette volna, ha a fiuk nem hibáznak. Borzasztó dühös lett rám. Azt mondta, hozzam helyre, a dolgot. Beszéljek a bátyámékkal, vegyem rá öket az ismétlésre, csak akkor fizet. Maguk belementek volna? Örültség, amit kért. Hiszen a kisfiut azok után biztosan jobban őrizték volna, és ha először megúsztam is a gyanúba keveredést, ha egyáltalán megúsztam, másodszorra már holtbiztos hogy rám gyanakodnak. Higgyék el, sosem szerettem a görbe utakat, de nekem is ígért tízezret. Telt volna a millióból, de szerintem másodszorra már többet kért volna. Nem is tudom, hogy gondolta, és főleg én hogy mehettem bele ilyen szörnyűségbe. Amikor itt volt meg is mondtam neki, kilépek, és csak addig fedezem, amig jónak látom. Nem akarok nagyobb bajba kerülni, mint amilyenben vagyok. Azt mondtam, ha szükségesnek, vagy inkább elkerülhetetlennek látom, mindent elmondok maguknak. Azért fenyegetett meg. Szerencsére időben jöttek.- Vagyis Mr Durrel tervelte ki a gyermekrablást, és ha jól értettem a kétszeres emberöléssel is öt vádolja.- Gyilkossággal! – vágta rá a lány, és életveszélyes fenyegetéssel.- Azt hiszem az elkövetett rosszaságok számbavétele még nem időszerű. Azóta meghalt a szobalány is. Ö tudott a dologról? – kérdezte Blood.- Julie Te jó ég? Csak nem ölte meg azt is? Már nem is tudom, mit higgyek? Lehet, hogy ö volt az elődöm az ágyban. Én csak egy éve kerültem a házhoz. Nem hiszem el, hogy addig bármit is kihagyott volna, ami adva volt.- Vagyis a házaspár maga szerint rosszul élt? – kérdezte Sinus.- Nem is élt. szerintem semmi nem volt köztük. Csak tudnám, hogy csinálták a gyereket? Gyomorfelforditó volt az a nyájasság, ahogy egymással beszéltek, de szerintem testileg inkább taszították, mint vonzották egymást. Legalábbis ami Mrs Durrelt illeti. Dehát nem is csodálkozom. Durrel állati étvágyú az ágyban. Fantasztikus férfi. Van fantáziája, törődik a másikkal, de egy frigid nőnek mindez inkább gyötrelmet jelent, mint örömöt. Azt hiszem a feleségénél hamar betelt a pohár, nem kapta meg töle amit akart. Dehát hogy is kaphatta volna, hacsak Mrs Durrel nem perverz. Vagy inkább nagyétkű, ahogy ezt anyám, finoman mondaná. Elég gyakran bejött hozzám és sosem adta két – három numerán alul. Persze velem könnyü dolga volt, mert elég szexis teremtés vagyok, és még mindig jobb egy erőszakos, színes fantáziájú férfi, mint amit egy barátnőm csinál. Szerinte minden nő bolond, aki férjhezmegy, vagy koszos, ápolatlan, ilyen – olyan férfiakkal adja össze magát, amikor önkezével is képes örömet szerezni magának, akkor és annyiszor, ahányszor akar. Nem kerül pletykába, nem kell hálálkodnia, mosni, vasalni, időt egyeztetni, várni, bájologni. szolgálni. Vagyis nincs kiszolgáltatva egy férfi kénye kedvének, azért az egy perces, hátha sikerül, közremüködéséért. Valahogy nekem az olyasmi sosem ment igazán. Még bakfiskoromban sem, pedig akkor sok mindent megpróbál az ember. Hajtja a kíváncsiság. Ha Mr Durrel, még a feleségénél is képes volt helytállni, akkor nem is férfi, hanem tenyészmén. és ráadásul fantáziája is van. Szóval jó szerető volt, és anyagilag sem jött rosszul a hálája, miért ne tettem volna, meg amit kért? Hát ennyit akartam mondani. Nagyon félek. Minden ajtónyitásra összerezzenek. Rettegek, hogy az őr itt hagy egy percre, és ö beoson. Ha éppen szendergek, végezhet velem, és akkor nincs tanú semmire. Azért akartam elmondani mindent. Ezzel, most súlyosbítottam a helyzetemet, vagy.- Inkább enyhítette Miss Wood, hiszen segíti a nyomozást, és az enyhitö körülmény. Hamarosan átszállítjuk a mi kórházunkba. Oda senki nem juthat be, ugy értem minden véletlen kizárható, bár.- Bár? – kapott a szón a lány.- Azt hiszem nem sokáig kell félnie. Éppen Mrs Durrelhez igyekszünk, akinek szintén fontos közlendője van a számunkra.- Remélem végre kinyílt a szeme. Nem tehetek róla, de amikor besurrant a szobámba, mindig azt a doktort juttatta eszembe, akit egy filmben láttam. Nappal tisztességes ember életét élte, de éjszaka kivetkőzött magából és ölt, gyötört, rettegésben tartotta az embereket. Ebben élte ki magát. Félek töle. – vacogta Miss Wood.- Reméljük, nem igazolódik be a félelme! – nyugtatta volna Blood. – Biztosat csak akkor tudhat az ember egy bűnügy szereplőiről, ha lezárta a nyomozást, és minden világos. Addig csak gyanúsíthatjuk. De amit maga elmondott, nagyon kemény dolog. és alaposan körül kell járnunk, mire a szemébe mondjuk, vagy mondatjuk magával. Ha az ajánlata után azonnal hozzánk fordul, megelőzheti a bajt.- Nem is hitték volna el. Én sem hittem. Eleinte csak ugy megpendítette, vagy amikor jött, vagy amikor ment. De mivel bizonyíthattam volna, hogy igaz? Láttak már valakit Amerikában, akinek szegény ember létére, igaza lett egy gazdag ember ellenében?- Természetesen láttunk. A jog nem különbözteti meg az embereket csak a cselekményeik szerint. – mondta Sinus.- Lehet, de a szegénynek nincs pénze olyan ügyvédre, aki még egy anyagyilkost is fel tud mentetni. Nekünk, ahogy esik ugy puffan, a kirendelt védő csak muszájból teszi a dolgát.- Ne felejtse el, hogy minden neves védőügyvéd kezdő volt egyszer. A bíróság kirendelte egy – egy vádlott védelmére, és ha buzgott benne némi becsvágy, mindent elkövetett hogy felmentesse a vádlottat, vagy a kiszabható legkisebb büntetéssel úszhassa meg. Ez az, ami magával hozta a hírnevet. Igaz, hogy a tiszteletdíj kezdetben kevés, de remek iskola és főleg ugrópálya annak, akinek van érzéke a védelemhez. Sokan megalapozták már a karrierjüket kirendelt védéssel. Sok múlik persze a tanukon is. – magyarázta Sinus.- Csakhogy sajnos az emberek egyre közömbösebbek egymással. Lassan lasszóval sem lehet tanút fogni! – tette hozzá Blood.- Csodálkozik? – kérdezte a lány. – Ha valaki elmegy tanúnak, utána kinyírják, de ha nem, akkor is állandó rettegésben élhet. Ahol nevelkedtem volt egy család. Annyi verést ember nem bírhat ki, amit az az asszony kiirt. Az egész ház hallotta. Ordított, veszekedtek, püfölte. Négy éven át. Mindenki tudta, hogy egyszer be is váltja, amivel fenyegetőzött az a galád: megöllek! A fejünkre húztuk a paplant, hogy ne halljuk, hogy ne kelljen rendőrt hívni, mert maguk rögtön azt kérdezik: ki a bejelentő, hol lakik? És ki sem mennek, ha nem mondják be a cimet, nevet pontosan. Amikor leszúrta az asszonyt. tudja mi történt? Senki nem sajnálta szegényt. én sem. Sokszor gondoltam arra, hogy talán jobb is lenne neki, ha meghalna. Sajnos igaz, hogy az áldozatok önmagukat választják ki. Ha elment volna, elbujdosik az, elöl a galád, elöl, nem kellett volna harminchatévesen meghalnia. De ö állta a verést, mint az állat és visszatartotta a meneküléstől valami, isten tudja milyen álszemérem, prüdia, vagy egyszerűen csak az, hogy ö feleség. Jogai vannak a lakásban, az otthonában. Elég az hozzá, hogy amikor ott találták leszúrva, felsóhajtott a ház. Végre nyugalom lesz. Nem zaklatnak fel bennünket a veszekedések, és a nélkül úsztuk meg az egészet, hogy meghurcoltattuk volna magunkat feljelentőként, vagy csak egyszerű tanúként. Akit megkérdeztek, senki nem hallott semmit. Még utólag sem merték vállalni a tanúskodást, pedig azt az embert elvitték. De egyszer szabadul, nem biztos, hogy halálra ítélik, és akkor jön a bosszú, addig meg a rettenet. Lehetnek rokonai is, akik vérbosszúért lihegnek. Szóval ezért nem mertem volna én sem elmenni magukhoz, amikor Mr Durrel rávett a közreműködésre. – hallgatott el a lány.- Intézkedünk az átszállításáról. Ne féljen. most már nem fenyegeti veszély. Mr Durrel azóta otthon van, és mihelyt leérünk a kocsihoz, odaszólunk neki, hogy megyünk, vagyis biztos, hogy vár ránk, vagyis nem hagyja el a házat.- Vagy annál inkább.- Most már könnyebb lesz majd, mert elmondhatta, ami a lelkét nyomta! – mondta Blood.- Máris jobb, csak a félelemtől is megszabadulnék végre Hogy van a kisfia, felügyelő úr?- Köszönöm. Annyit beszél, hogy be nem áll a szája.- Csak azt a szörnyű napot elfelejtse. Remélem, a közreműködök nem voltak hozzá gorombák. Külön kikötöttem, hogy.- Miss Wood! – lépett vissza szinte már kintről Blood. – Mit tud arról a lakásról?- Azt hiszem, Mr Durrel biztosította a számukra.- Köszönöm Miss Wodd. Mondta Blood, és alig várta, hogy a felügyelőnek elmondhassa, milyen újabb kombinációra készteti ez az apró adalék.

Mire a megadott címre értek sok mindent tisztáztak, de voltak még szép számmal, hiányzó láncszemek.- Tessék Mrs Durrel. Hallgatjuk. – szólalt meg Sinus, amikor az asszonnyal hatszemközt maradtak.- A férjemnek valószínűleg köze van a gyerekrabláshoz! – mondta az asszony, és csodálkozott, hogy nem keltett meglepetést a kijelentése.- Mi is ugy gondoljuk. De kíváncsian hallgatjuk az ön elképzelését. – biztatta a felügyelő.- Nekem nemcsak elképzeléseim vannak. Tényekkel tudom bizonyítani, hogy becsapott. Aláíratott velem egy átutalást, egy millióról azzal, hogy a gyerekrablók ennyiért hajlandóak letenni a tervükről, a sikertelen kísérlet után. Én bolond, aláírtam. pedig akkor már azok a rászedettek, halottak voltak.- Ezt hogy érti? – lepődött meg a felügyelő.- A beszélgetés köztem, és a férjem között az egy millióról hajnali háromkor zajlott le, és ugy tudom a nevelőnő előbb talált rá a halottakra. Az is megéri a pénzét. Nem azért, mert engedett a férjem kérésének, melyik nő ne engedett volna a helyében? Nem visszataszító férfi és gondolom anyagilag is honorálta a kedvességét. Nemcsak az övét.- És ön? – kérdezte Blood.- Nem érdekelt mit csinál. Általában a fiamon kívül nem sok minden érdekelt. Ezt akarta kihasználni. Tudta, hogy érte mindenre kapható vagyok, és csak most kezdek csodálkozni azon, miért nem íratott alá velem ötmillióról egy csekket. Azt is megtettem volna, csak biztosítva lássam, hogy a fiamat nem éri baj.- Letiltatta az átutalást? – kérdezte Blood.- Nem. Ö azonnal intézkedett, a jóváírást visszaigazolták és mire eszembe jutott, hogy utánanézzek, a kedvezményezett felvette a pénzt.- De legalább kiderítette, ki volt az? – kérdezte az őrmester.- A hosszu üzleti kapcsolatunkra való tekintettel belenézhettem Nick Blessed számlájába.- Nick Blessedébe? – kérdezte Blood, és esküdni, mert volna rá, hogy mihelyt kinyitotta a száját, leesett az álla.- Igen. A férjem egyik tanácsadója. Vagyis az egyetlen. Nem nagyon értett az üzlethez, úgyhogy nem szóltam bele, ha ugy gondolja, alkalmazzon tanácsadót, még mindig jobb, mintha velem fizetteti meg a tanulópénzt. Sokat tud ártani egy cégnek az, akinek nincs érzéke hozzá.- Ismeri Nick Blessedet? – kérdezte Sinus, miközben fejében száguldozni kezdtek az új feltételezések.- Nem!- És a cégnél. ismerik?- Biztosan, habár a cégvezető még nem látta. A férjem mindig házon kívül tárgyal vele, gondolom, nem akarta hogy lássák odabenn.- Mit gondol miért? – kérdezte Sinus.- Hiuságból. Senki nem szereti, ha azt mondják rá: egyedül gondolkodni is képtelen, és nekünk akar parancsolni. Nem vették volna jó néven, ha kintről hoz tanácsadót, amikor nagyon jó képességű emberek vannak nálunk, akik jól ismerik a céget, évek óta ott dolgoznak.- Mennyit fizetett Mr Durrel a tanácsadójának? – érdeklődött Blood.- Ma néztem először utána. Sokat. Nem mintha sajnálnám, mert nagy bakit nem követett el Gerry, és ez biztosan neki köszönhető, csak az furcsa, hogy az összeg nem egyforma. Ugy értem nem olyan, mint egy havi fizetés, vagy tiszteledij, hanem egy nagyobb összeg, és jó néhány apróbb, de mióta elkezdődött meghaladja a milliós nagyságrendet. Vagyis nem kevés pénz, és ez nem tetszik nekem. Szerintem Durrel lepaktált azzal a fickóval, és ugy gondolja, ha őneki bármennyit kiutalhat, de ö nem vehet fel pénzt nélkülem, akkor ez járható út, hogy pénzhez jusson, fifti fifti alapon.- Mire kellett neki a pénz? Háza, családja, mindene biztosítva volt a.- Kivéve a nőket és egyebeket. Nem egy úton jártunk. neki volt egy külön élete. Sosem szóltam volna érte, ha éjjel eszébe jutott hogy elmenjen. Lehet, hogy furcsállják, de sosem tekintettem igazán férjemnek.- Megmagyarázná? – kérte a felügyelő.- Szerettem valakit. Nagyon. Gyermeket vártam töle. Elterveztük, mert apám másként nem akart beelegyezni a házasságunkba. A gyerek megpuhította volna, de nem kerülhetett rá a sor. Akit szerettem egy baleset áldozta lett. Én ott maradtam a szégyenemmel, ahogy apám mondta. Sajnos a mi köreinkben még nem annyira elterjedt, és bocsánatos bűn a szabados életforma. Apám különösen prűd nevelést kapott és nyújtott nekem. Ragaszkodott ahhoz, hogy férjhez menjek, és elkerüljük a szégyent. Ki is szemelt nekem valakit, akivel talán jobban jártam volna, még ha korban apámnak nézhették volna is, de nagyon konok természetem van és ragaszkodtam hozzá, hogy magam válasszak. Éppen akkor senki nem volt, akivel el tudtam volna képzelni az egy fedél alatt élést. A jó barátok lassan elmaradtak mellőlem, amikor szerelmes lettem és megnősültek, vagyis amikor kell, sehol egy férfi. Akkor támadt egy hóbortos ötletem, amit apámnak sosem mertem volna elmondani. Most már megtehetem, hiszen ö halott. Gerryt választottam.- Hogyan? – kérdezte Blood.- Megszólítottam a bankban, ahol tisztviselő volt, és igazán jól mutatott a pult mögött. Gondoltam, aki a bankszakmában jártas, az az üzleti életedben sem elveszett ember.- Ezt nem mondja komolyan! – vágott közbe Blood.- De igen. Annyira mindegy volt minden, a szerelmesem halála után, hogy ugy gondoltam nem adom ki magam olyannak, aki a társaságból ismer. Inkább legyen egy idegen. Leinformáltam és ajánlatot tettem neki. Bolondnak nézett, de amikor apámnak bemutattam és látta, hogy semmi kifogása a gyors esküvő ellen, csakhamar ráállt. Abban megegyeztünk, hogy nem leszek az ágyasa. vagy legalábbis nem akkor, amikor ö akarja. Ha lesz türelme kivárni, vagy ha belőlem elmúlik a fájdalom, és ugy gondolom, hogy érdemes rá, akkor rendben van. de nem hagyom magam siettetni. Elmondtam neki, hogy terhes vagyok, és semmi áron nem akarom, hogy elvegyék a gyereket. Érte akarok élni, és elvárom, hogy legalább a látszat szerint sajátjának tekintse. Meg azt, hogy csak hárman tudjunk róla. a szerzödéseket készitö ügyvédet leszámitva, aki régi butordarab a családnál. Hát ezért élhetett olyan szabadon mellettem. Különösen két éve, amióta apám is meghalt. Nekem minden percemet lekötötte a gyerek, akit imádok, és esküdni mernék rá, hogy Gerry is oda van érte.- Mégis azt hiszi, hogy elraboltatta? Ezt nem mondhatja komolyan? – hitetlenkedett Blood.- Nem mondhatok mást. Senki nem gondolta volna, hogy nem Gerry a fiam apja, még időben voltunk, vagyis azt mondtuk, hogy a kicsi hét hónapra született. Szerencsém volt a férjemmel annyiban, hogy igen tanulékonynak bizonyult. Hamar elsajátította a viselkedést, öltözködést, és még az üzleti élet kóstolgatásai sem ütöttek ki balul. Már – már ott tartottam, hogy véget vetek ennek a fura kétfelé élésnek, vagyis nem engedem, hogy nők után koslasson csak azért, mert bennem nincs hajlandóság, amikor jött ez a gyerekrablás. és szerencsére nem az én fiamat vitték el. Megbocsásson felügyelő a kegyetlen fogalmazásért, de értse meg, ha nem cserélik el a két gyereket, én fizetek és a kezét is megcsókolom a férjemnek, hogy megmentette a gyereket, aki nem is az övé. Rábizom a céget, és ö lesz az úr. A dolgok következménye kiszámíthatatlan. Így azonban fény derült Gerry jellemére, és bekövetkezett az, amitől az apám tartott. Azt mondta: lányom, lehet, hogy a világ legbecsületesebb fickóját fogtad ki, de az is lehet, hogy keservesen megbánod ezt a napot. Mindenesetre én anyagilag, ahogy tudlak, levédelek, egyebet nem tehetek. Szegény, ha ezt megérte volna?- Sosem jutott eszébe, hogy féljen a férjétől? – kérdezte Blood.- Félni? Nem. Tudja mindig jóval felette lévőnek, éreztem magam, és ez az érzés benne is megvolt, mármint hogy ne tekintsen magával egyenértékűnek. Inkább olyan szolga – úr viszony volt köztünk. Sokszor zavart is az alázatossága.- Az apja arra az eshetőségre is gondolt, hogy mi lesz a vagyonával, ha a férje túléli magát? – kérdezte Blood.- Igen. Apa mindenre gondolt. Ha Gerry túlélne, az én végrendeletem lép életbe.- Amely ugyanakkor készült? – kérdezte Sinus.- Nem egészen. A régi szerint minden vagyonom örököse születendő gyermekem, vagy gyermekeim lennének. Apjuk csak a gondokuk lehetne, a cég pénzügyi bizottságának felügyeletével.- Akkor nem sok hasznot húzhatott volna, Mr Durrel az ön halálából? – jegyezte meg Blood.- Ha az a végrendelet marad életben. De megváltoztattam.- Mikor? – kérdezte Sinus- Nem régen. Mióta fontolgatom, hogy elfogadom férjemül. igazából. ugy mint más házasok. A fiamhoz jó volt. Nagyon szereti, vagy legalábbis meg tudja játszani, hogy rajong érte. Sosem leszek egészen tisztába vele.- És mit mond az új végrendelete?- Hogy fele vagyont zárolják a gyermeknek, és fele legyen az övé. Amennyiben több gyermekem születne, ugy harmad, vagy negyedrészét kapná a vagyonnak, attól függően, hogy hány közös gyerekünk lenne. Az késztetett erre a döntésre, hogy a fiam rajong az apjáért, vagyis Gerryért. De miért fontos ez?- Mert. Okunk van feltételezni, hogy abban a fiolában csak egyetlen szem tabletta volt. – mondta Sinus.- És? Mit számit ez. Nem emlékezhetek pontosan mindenre. Bagatel dolog. Ha egy volt, hát egy volt.- De meglehet, hogy az az egy szem, nem fájdalomcsillapító volt.- Hanem? – rémült meg az asszony.- Mondjuk valami más. esetleg méreg. – fogalmazott Blood óvatosan.- Mit beszél? – szédült meg az asszony.- Sajnos az igazat. A szobalányuknak fájt a feje, a szakácsnő engedélyével kivett egy tablettát a fiolából. és lenyelte. A szobájában találtak rá, holtan.- Teremtő isten. Dehát miért nyúlt hozzá szegény.- Mert neki nem volt, és kínozta a fejfájás. Odairt egy kis cetlit, hogy ne haragudjon rá, amiért az utolsó szemet is elvette. Az volt a búcsúlevele.- Csak nem képzelik, hogy a férjem. – sápadt el az asszony. Hogy. meg akart ölni?- Tudott a végrendeletéről? Ugy értem arról, hogy megmásította? – kérdezte Blood.- Igen. Elmondtam neki. De nem ugy fogadta, ahogy képzeltem. Azt képzeltem tapsikolni fog, de szinte alig látszott rajta megkönnyebbülés, vagy öröm. Azt mondta neki nem a pénzem a fontos. Majdnem elbőgtem magam. Akkor hittem legerősebben, hogy hamarosan eljön az idő, amikor ugy élhetünk majd, mint egy igazi házaspár. Lassan de biztosan jöttem  arra  rá, hogy az élet az élőké, és nem gyászolhatom örökké a fiam apját. A gyerekre is gondolnom kell. Ha Gerryt elveszítem, mostohával csak rosszabbul járhatok. Más egy gyereket pici korától megszokni, esetleg megszeretni, mint egyszer csak készen kapni. és Gerry… szinte esküdni mernék rá, komolyan gondolta, hogy Nicholas a fia, és szerette is. A végrendelet módositást kötelességemnek éreztem. Ugy gondoltam, hogy ha én valamilyen okból, persze gyilkosságra gondolni sem mertem, meghalok, akkor nála lesz legjobb helyen a fiam. Azt viszont nem kívánhatom a gyerekem apjától. ugy értem a gyámjától, hogy felette is gyámkodjanak anyagilag. Megalázó helyzet lett volna és attól féltem, a fiam inná meg a levét. Kiráz a hideg a gondolatra, hogy ha otthonmaradók. és beveszem azt a tablettát, Nicholas árván maradt volna…- Mert bevette volna? – kérdezte Blood.- Sajnos igen. A barátnőm adott egyet, alig fél órája, mert gondolkozni sem tudtam ugy hasogatott a fejem. Dehát csoda? Amikor az ember már – már megbízik valakiben, és rájön, hogy becsapták, méghozzá nem is akárhogyan, nem csoda, ha belekábul. Hol van most?- Otthon! – vágta rá Blood.- Nem tartóztatták le? – kérdezte riadtan az asszony.- Nincs bizonyíték ellene, vagy legalábbis nem elég. Még vizsgálja a labor a fiolát. A szobalány boncorvosi jegyzőkönyvére is várni kell. Csak minden adat birtokában tehetünk fel neki olyan kérdéseket, amelyek most még találgatások. Azért kérdeztük, hogy elképzelhető – e, vagyis képesnek tartja-e arra, hogy az életére törjön.- Mindenre képesnek tartom. Most már mindenre. Miért nem szólt, ha talált valakit, akinek a kedvéért el tudna hagyni minket. ugy értem kevesebbel is beéri. anyagilag.- Gyanítja, hogy van valakije? – vágott közbe Blood.- Különben minek kellene neki akkora összeg.- Neki? Azt mondta az összeget a tanácsadója, vette fel. Talán nagy üzlet sült ki a tanácsából, aminek ennyi volt a jutaléka? – próbálkozott az őrmester.- Azzal eldicsekedett volna. Aminek egy millió a jutaléka, az óriási hasznot hozó üzlet lenne. Nekem is tudnom kellene róla. Csak sejteném, ki az a fickó. Ki lehet az a Nick Blessed?- Ismerhette azt a Nick Blessedet a nevelőnőjük? – kérdezte Sinus.- Nem tudom. De mi köze annak a fickónak a nevelőnőhöz?- Mert ahol a fiamat megtaláltuk, találtunk két halottat is. Két férfit. Most boncolják öket és nem, lepne meg, ha szintén méreg végzett volna velük. – magyarázta a felügyelő.- Hátborzongató, amit mondanak. Dehát miért kellett annak a két gazembernek meghalnia? – fehéredett el még jobban az asszony.- Talán, mert összejátszottak valakivel a gyerekrablásban, és az illető feleslegesnek érezte öket. – jegyezte meg Blood.- Dehát kivel? Kate Wooddal? Vagy. – hallgatott el hideglelősen az asszony.- Hogy került a nevelőnő a házukba? – kérdezte Blood.- A…a férjem ajánlotta, vagyis neki ajánlották.- És a bizonyítványai?- Valahogy ugy hozta a sor, hogy Gerry nézte intézett mindent. Akkoriban gyengélkedtem. Csak meghűlés volt, de sürgösen kellett a lány. Aki előtte volt, bejelentette, hogy az anyja beteg és ki kell lépnie. Ott álltunk nevelőnő nélkül, és ráadásul én is betegen.- Ismerhette a férje előbb is, Kate Woodot?- Honnan tudjam? Akit az ember látásból ismerve férjül kér, arról sok minden kiderülhet, hiszen semmi közös emlékünk nem volt. Közös ismertőseink sem. Az addigi élete előttem még ma is felvágatlan könyv. Sosem érdekelt. Ugy gondoltam mennél kevesebbet tudok róla, annál jobb.- A két férfi halálát Kate Wood fedezte fel. Maga szerint miért ment oda, éjszaka, abba a lakásba, ahol a fiamat őrizték? – kérdezte Sinus.- Teljesen összezavarodom. Nem tudom elhinni Gerryröl, hogy egy fedél alatt él valakivel. Szóval. ez nekem magas. Amire én nem lennék képes, azt másról sem tudom elhinni.- Egyelőre ne is higgye, asszonyom, mert nem tudjuk bizonyítani. De ígérjük, hogy mihelyt biztosak leszünk a felvetévesinkben, közölni fogjuk.- Nem merek hazamenni. Nem kívánhatják, hogy.- A férjed van a telefonnál! – szólt be a másik szobából a vendéglátó barátnő.- Nem érek rá – vágta rá azonnal az asszony.- Szerintünk jobb lenne, ha beszélne vele asszonyom, mintha mi sem történt volna. Ne tudjon semmiről. – súgta Sinus. – Kíváncsi vagyok, mit tudhat meg töle, ugy értem az őszintesége érdekel. – súgta Sinus, és az asszony elindult a telefonhoz.

Sinusék nem mentek utána, csak pár pillanat múlva, amikor meghallották, hogy kihangosította a készüléket. A háziasszony akkorra már magára hagyta, Mrs Durrelt, aki átszólt értük.- Elmenjek értetek, drágám? – kérdezte a férfi.- Nem. köszönöm. Egyelőre itt maradunk.- Dehát miért?- Miért ne? – kérdezte tétován az asszony.- Sosem szoktál ott maradni valahol éjszakára. Nicholas is jobban szereti a megszokott helyét.- Otthon minden rendben van? – kérdezte az asszony.- Igen. Csak nélkületek üres a ház. szinte kong. Nem adnád egy pillanatra Nicholast? Elújságolom, neki, hogy megvettem a vonatot, amit ígértem.- Most nincs itt. De ha akarod, megmondom neki.- Ne kérlek ne. Én szeretném látni az örömét. Olyan csodálatos, amikor boldog.- Csodálatos? – kérdezte elhúzva a szót az asszony.- Igen, de hiszen tudod. Szinte ragyog az egész gyerek, ha öröm éri. Csodálatos fiunk van Theresa.- Most mit mondjak erre? – kérdezte az asszony tétován.- Helyeselj. Hát nem az?- De igen. Nicholas csodálatos.- Mint az anyja. Mikor veszed már észre Theresa, hogy szeretlek, hogy nem jó ez így, ahogy van.- De Gerry. ez nem alkalmas időpont, és főleg a hely nem az. Én itt vendég vagyok.- Hát gyertek haza. Nem hiszem el, hogy teljesen érzéketlen tudtál maradni mellettem ennyi időn át. Mindent elkövettem, hogy megkedvelj, vagy adná isten, belém szeress.- Mi ütött beléd? Eddig ilyen határozottan, sosem.- Épp ideje, hogy tudjál róla. Szeretlek Theresa, és félszárnyú madár vagyok nélkületek.- Isten veled Gerry. Majd hívlak, ha.- Várom a telefont. – mondta a férfi, és az asszony letette a kagylót. – Ehhez mit szólnak? – nézett Sinusékra értetlenül. Ugy csinál, mintha semmi nem történt volna. Sőt, átmegy szerelmesbe. ilyen körülmények között? Megáll az eszem. Mintha otthon minden rendben volna, És Julie élne…- Talán nem akarta felizgatni. Egy haláleset a házban nagyon kellemetlen hír. Gondolta, majd személyesen. – vetette közbe Blood.- Most védi? Az előbb épp az ellenkezőjét mondták.- Feltételezésként. Ha tudná asszonyom, hogy amikor nyomozunk, mi minden megfordul a fejünkben. Máskülönben sosem juthatnánk némely ügy végére. Utólag minden egyszerű, logikus, de közben csak feltételezni tud az ember, és ha szerencséje van, bejön. A bűntény nem olyan, mint a számtan, hogy kétszerkettő mindig négy, mi amig eljutunk odáig, hogy négy, egy csomó variációt kell végigzongoráznunk. A négy, mint szám, lehet egy meg három, vagy három meg egy, esetleg négyszer egy.- Tehát, mit higgyek? – nézett rájuk tanácstalanul az asszony. Alaposan összekeveredett bennem minden.- A szívére hallgasson, és az eszére. de várjon egy kicsit a véleményalkotással. – ajánlotta a felügyelő. Szerintem remek ötlet volt, azt mondani, hogy itt marad. Most elköszönünk, asszonyom.- És ha idejön?- Ne engedjék be.- Az uramat? Dehát milyen címen tiltsam meg, hogy beeresszék.- Talán mondják neki, hogy már elment. Nem tudják hova. – ajánlotta az őrmester, aki egy kis füllentésért sosem ment a szomszédba.- Jaj istenem. Miket kell még átélnem. csak azért, mert a maga gyerekét elrabolták. Az is lehet, hogy valami haragosa volt. Nem is tudhatják pontosan, hogy egy – egy bűnügy kibogozásakor kinek a lelkivilágába tenyerelnek bele és nem minden ember normális, ugy értem a bosszú nagyon is elképzelhető. – sorolta, zsebkendőjét gyűrögetve az asszony.- Sajnos igaza van! – ismerte el a felügyelő. Aki ilyen munkát végez, mint mi, annak azt is bele kell kalkulálnia, hogy nemcsak a saját élete van veszélybe, de esetleg a családja nyugalmát is megzavarhatja valami.- Vagyis elképzelhető, hogy a maga fiát akarták. és. nem volt tévedés? – kérdezte, szinte reménykedve az asszony. Legalább hihetnék abban, hogy a fiam feje felöl elmúlt a veszély?- Sajnos az lehetetlen, hiszen akkor nem önöket hívták volna fel, a rablás után, hanem a rendőrséget, vagy a feleségemet.- Semmit nem értek. – sóhajtotta Mrs Durrel. – Vagyis amire gondolok, azt nem akarom elhinni…- Pihenjen asszonyom… majd letisztul minden, és reméljük, hamarosan kiheveri, vagy így, vagy ugy – mondta Blood miközben kifelé tartottak.- Csak tudnám, hogy értette az így, vagy úgyot? – nézett rá a kapu felé menet Sinus.- Hát, ahogy mondtam. Minden ügy kibogozódik egyszer, vagy így, vagy ugy. de nem hiszem, hogy ennek a sorozatnak már a végén járnánk. Bennünket is könnyen érhet még meglepetés.- Elmondaná, mire gondol?- Hogyne, hogy azonnal elkérje tőlem a kormányt.- Túl fáradt vagyok, ahhoz hogy vezessek.- Akkor is átvenné a vezetést, hogy engem tébolydába szállítson. – nevetett Blood.- Szeretem a tébolyult ötleteit, de ha egy percen belül nem kezdi el sorolni, hát. Nem is tudom, mit csinálok magával. Már megtanulhatta volna, hogy vevő vagyok a tébolydai ötleteire, annál is inkább, mert vigaszt adhat, hogy nemcsak én vagyok tudathasadásos állapotban, amikor képtelenségeket gondolok.- Megiszom egy tripla kávét és néhány szendvicset, mihelyt beérünk. Maga nem éhes? – tért volna ki a válasz elöl az őrmester.- Csak a kíváncsiság erősebb bennem, úgyhogy beszéljen. – kérte Sinus miközben Blood indított.

Tizenhetedik fejezet

Blood befelé menet beugrott az adatfeldolgozókhoz és kérte, keritsék elö Nick Blessedet, akiről csak annyit tudott, amennyit Sandra Madigan elejtett, vagyis hogy korban hozzávaló, és jó vele az ágyban. Hogy mi lehet a foglalkozása arról gőze sem lehetett, nem ment két nap ugyanabban az időben haza, és rendszertelenül élt.

Még alig itták meg a kávét Sinus szobájában, máris jött a telefon. Pontos-e a keresett személy neve, mert betüszerint ilyen nevű 4o körüli férfi nem szerepel a nyilvántartásukban. Keresték Nicholasként, és egy essel írva is, de nincs. Nem írtak-e el, egy betűt, vagy az életkort. Van egy három éves kisfiú ezzel a névvel. de.- Nofene! Pedig nagyon is él a fickó, hiszen a Durrel által átutalt pénzt villámgyorsan felvette! – mondta az őrmesternek, Sinus.- Ami jelezheti azt is, hogy.- Ki ne mondja! Azt hiszi én nem gondoltam már rá, de mostantól felhagyok vele. Nézze a boncorvosi jegyzőkönyvet. A szobalány véletlenül halt meg az egyetlen szem fájdalomcsillapítótól. Cukorbeteg és a vérnyomása sem volt rendben. Gondolom nem dicsekedett vele a munkaadója előtt. A fájdalomcsillapító örökre elaltatta, a szervezetében talált, rendszeresen szedett gyógyszerekkel együtt nem szabad lett volna azt a fajta készítményt bevennie.- Tehát a feleséggyilkosság gyanúja ugrott? – kérdezte Blood.- Igen, de még mindig ott van az egymilliós csekk, amit valaki felvett. és ott van a két gyerekrabló halála, a nevelőnő vallomásáról nem is beszélve? – érvelt Sinus.- Az a legdöntőbb, de vissza is vonhatja. Nem foglaltuk írásba, de ha megtettük volna is? A jobb ajánlat mindig nyerő. Azóta már ráígérhettek a túl jövedelmezőnek nem mondható becsületességére, amely szerint kutya kötelessége lenne megismételni, amit mondott.- Vagyis, hogy a munkaadója kérésére vett részt a balul sikerült gyermekrablásban. – foglalta össze a felügyelő.- Igen. Maga mennyiért menne bele egy gyerekrablásba… jó ne kapjon be… Tudom, hogy nincs az a pénz, csak érzékeltetni akartam, hogy három gyerekből sem tenne kockára egy apa egy srácot, hát még az egyetlen trónörököst? Az ilyen események kiszámíthatatlanok. nem beszélve a felesége érzéseiről.- De ö megtette, vagyis megszervezte a gyerekrablást, és ha minden jól megy ö az, aki eltakarította a tanukat.- Kivéve a nevelőnőt. Öt nem sikerült, vagy gondolta, elég, ha ráijeszt, elvégre érzelmileg is a hatalmában tartja.- Honnan tudjuk, hogy akarta – e? Ketten voltak a kórteremben. Lehet hogy a nevelőnő benne volt a bandában, és rá akarja fogni a gazdájára. a társtettességet, vagy a felbujtást. – sorolta a felügyelő.- Csak azt nem értem, miért nem mondtuk a képébe Gerry Durrelnek, hogy mi minden szól ellene?- Valami megérzésféle. – mondta elgondolkozva Sinus. – Túl egyértelmű az egész. Valahogy akkor sem hinném el neki, hogy ö szervezte meg ezt az aljasságot, ha a szemembe mondaná. Talán, mert nem tudom elképzelni, hogy valaki így akarjon pénzhez jutni, amikor türelem kérdése, hogy simán hozzájuthasson. Egy gyermek ellen, ilyen merényletet elkövetni, még akkor is undorító, ha nem ö az apja?- Pedig előbb utóbb fel kell tennünk neki néhány kellemetlen kérdést – jegyezte meg Blood. Minden ellene szól és már régen nem csak gyerekrablásról, van szó.

Csengett a telefon. A kapuból szóltak fel.- Felügyelő úr, egy. Egy hölgy van itt, és magát keresi. magánügyben.- Ki az? – kérdezte Sinus.- A neve Sandra Madigam.- Engedje fel. már várom! – mondta a felügyelő, és letette a kagylót.- Az isten küldte azt a kakadut, de képzelem mit gondolnak a fiuk odalenn, hogy magát olyan rikító nőszemély keresi, méghozzá magánügyben. – kajánkodott Blood.- Mit mondhatott volna? – nevetett Sinus. Kezdjen el mesélni? Órákig tartana, mire megértenék mi köze bármihez is, de nekem tetszik, ahogy feltalálja magát. Hátha hoz valami hírt a szerelméről.- Gondolja, hogy ha egyetlen nyilvántartásban sem szerepel. ö megtalálta? – kérdezte Blood.- A nők sok mindenre képesek, ha a fejükbe vesznek valamit. És ne feledje Nick Blessed nem szellem, hanem hús vér ember, aki képes volt felvenni, vagy más számlára utaltatni egy millió dollárt. Aki együtt élt Sandrával, sőt mi több, múlhatatlan emlékeket hagyott benne a férfiasságával.- Ki is volt, akitől legutóbb egy férfi efféle érdemeiről hallottam magas fokon beszélni? Ja, a nevelőnő. és a gazdájáról beszélt. Csupa szupermann, csak mi herdáljuk el még a férfierőnket is az ö disznóságaiknak a kibogozására.- Ne kezdje megint. Gerry Durrel, és Nick Blessed nem lehet ugyanaz a személy, még ha az lenne is a legkényelmesebb megoldás számunkra. – hűtötte volna le Sinus.- De nem is lehetetlen, hiszen Sandra Madigam szerint a szerelme rendszertelenül jött ment.- De Gerry Durrel egy jól öltözött férfi, és ha jól emlékszem Sandra éppen Nick Blessed kedvére csípi ugy ki magát, ahogy kicsípi. Vagyis hozzá öltözködik. Van már az anyagban kép Gerry Durrelröl?- Egész véletlenül. A jogsijáról készült fénymásolat ott van. Ha az fényképnek nevezhető. Meg akarja mutatni a mi kis paradicsommadarunknak? – érdeklődött nevetve az őrmester.- Semmi nem lehetetlen. Egy férfi, aki otthon szabadjára van eresztve, aki nem közös hálószobában pergeti napjait, aki.- Akinek ott van a kényelmesebb megoldás, egy csinos nevelőnő személyében, és a kapun sem kell kilépnie, ha meg akar mártózni a gyönyörben – vágott közbe Blood. – Gondolja, hogy két helyen is lehet valaki osztályon felüli férfi?- Nem akarom Casanova érdemeit előhozni, de ha sok az impotens férfi, miért ne lehetne egy-két kiemelkedő potenciájú is. Persze a jelenlévők mindig kivételek. – tette hozzá kajánkodva, a felügyelő.- El fognak ájulni attól, amit mondok! – lépett be a feje búbjáig vibrálva, kopogás, és köszönés nélkül Sandra Madigam.- Ezen a helyen nem sok újat mondhat már nekünk Miss Madigam, mert ha olyan gyenge idegzetűek lennénk, egyik ájulásból a másikba eshetnénk, akár percenként is. Hallgatjuk. – mondta inkább kedvesen, mint gunyorosan az őrmester. De előbb üljön le. Olyan, mint aki futott idáig.- Mert ugy igaz, ha le nem fékeznek az ajtónállók, hát beszélni sem tudok a lihegéstől. Esküszöm magukhoz nehezebb bejutni, mint a Lordok házába. Micsoda fakcnizás, az idő pedig múlik, és alig várom, hogy kimondjam: láttam Nicket.- Csak látta? Miért nem beszélt vele? – kérdezte érdektelenséget színlelve Blood.- Mert nem tudok versenyt futni egy vadonatúj Rolls Rollsal. – jelentette ki sértetten a lány. – Maguk nem is örülnek a sikeremnek?- Tehát egy jó márkájú kocsiban látta? – kérdezte Sinus.- Igen!- Tévedhetett! Nem a kocsi márkája miatt gondolom, de mint mondta nem tudott volna versenyt futni a kocsival, vagyis gyorsan hajtott.- De amikor megpillantottam állt. egy zebránál. szinte földbegyökerezett a lábam, ahogy megláttam, és oda akartam futni hozzá, de indult a forgalom… mire beijedtem. Egy életem van.- És egy szerelme volt, aki sosem létezett! – jelentette ki a lány arcát figyelve Sinus.- Hogy érti ezt? – emelte fel a hangját a lány. Csak nem hiszi, hogy fel akarok vágni egy nem létező hapsival?- Nick Blessednek sehol nincs nyoma az államokban.- Csak nem azt akarja mondani, hogy kitaláltam a viszonyomat vele? – fortyogott a lány.- Semmit nem akarunk mondani, de Nick Blessed álnevet használt, amikor magával együtt élt. – magyarázta Sinus. – És jó lenne rájönni, hogy hívják igazából.- Az ö neve áll a lakásajtón. ö vette ki a lakást. Azt mondta évek óta, ott lakik. Vagyis lakott.- A gondnok! – jutott eszébe hirtelen Bloodnak, és kisietett.- Hogy van a szép szőke hercegem? – kérdezte valami nagyon kedves mosollyal Sandra, a felügyelöt, mihelyt magukra maradtak.- Be nem áll a szája. Magáról is beszélt.- Rólam? Mit mondott? – mosolyodott el a lány.- Hogy szépen tud mesélni.- Gyönyörű gyerek. Azok a fekete szemek és az aranyszőke haj. Meg az a két aranyos kis lyukacska a pofiján. bajba lesznek a lányok, ha felnő.- Köszönöm! – pirult el a felügyelő, de szerencsére visszajött Blood.- Miss Madigamnak igaza van. A lakást tíz éve bérli Nick Blessed. Rendesen fizetett.- Persze a bérlet nyélbeütéséhez nem kell személyazonosságot bizonyítani, de nekünk most jó lenne tudni, ki is valójában az az úr. – mondta Sinus.- Ha akarják pontosan, elmondom milyen. Ébenfekete haja van. göndör. – kezdte a lány, de Blood leállította.- A gondolat remek, Miss Madigam, de nagyobb hasznára lehet a mozaikkép készítő kollégáknak a leírással. Reméljük sikerül összehozni róla egy képet, annál is inkább, mert gondolunk valakire. – És a fekete haj stimmel? – kérdezte a lány.- Jól tud kérdezni! – mosolygott a felügyelő. Igen. A sötét haj stimmel, de nem göndör.- A szeme kék. – próbálkozott a lány.- Azt még nem néztük meg annyira, de ha a kollégák segítségével összeállít egy mozaikképet, vagy grafikát, akkor nemcsak a szemével, hanem az egész képével szembenézhetünk. Vállalja?- Boldogan. Ha kapok egy jó kávét. A segély, amit adtak még a mai szállásra elég lesz, de kajára már nem futotta. Ott kellett hagynom a gönceimet valahol. Inkább az elöre szobafizetést vállaltam.- Látta már ezt a férfit? – vette elö Sinus hirtelen, az iratok közül Gerry Durrel fénymásolt fotóját.- Soha! – jelentette ki Sandra, mihelyt ránézett.- Akkor jöjjön! – lépett az ajtóhoz Blood. – Útközben az automatánál megállunk, és szendvicseket is veszünk. Gondolom, nemcsak a kávé hiányzik.- Maga gondolatolvasó! – nevetett a lány.- Bárcsak az lennék, sokkal könnyebben végezhetném a dolgomat. – vágta rá az őrmester, és elöre engedve a cifra ruhájú lányt, elhagyta a szobát.

A felügyelő átlapozta az asztalán heverő iratokat, jegyzőkönyveket, aztán, mivel Blood még nem tért vissza, hazaszólt telefonon.- Hogy vagytok, Galamb? – kérdezte, mihelyt meghallotta a felesége hangját.- Nem olyan fáradtan, mint te. A hang is alig jön ki belőled. Meddig bírod még? Képzeld, kiszárad a szám, annyi mindent kérdez Zozo. A nagyok meg arra kíváncsiak, hogy ha így tud beszélni, akkor eddig miért tartotta titokban? Van mit magyaráznom egész nap. – nevetett az asszony.- Majd egyszer megértik. Ami azt illeti nagy kő esett le a szívemről, hogy végre beszélni kezdett, már arra is gondoltam, hogy.- Hát nem hiszel nekem? A némák általában siketek is, vagyis aki hall, az így, vagy ugy képes hangképzésre, és mivel őnagyméltósága a mi kis tündérünk mindent megértett, hiszen a, ja szócskával nyugtázta, ami számára világos volt, tudtam, hogy csak a látástanulás jöhet szóba. Általában a gyerek maga dönti, el mikor szólal meg először, de gondolom, kell, hogy valami traumaféle érje, mert ok nélkül nem igen változna ekkorát, egyik percről a másikra.- Én elhittem neked, de egyre inkább elbizonytalanodtam és tudod, mire akartalak rávenni?- Mire? – kérdezte az asszony.- De húztam halasztottam, mert aki nem ért valamihez az hallgasson. Tudom, hogy neked diplomád van arról, amibe én csak bele akartam kontárkodni. Gondoltam, ha egyszer, én csak ugy, minden bevezető nélkül, azt mondanám neked Zozo előtt: holnap vigyük el a kisfiut a doktor bácsihoz, hogy vágja fel a nyelvét. Biztosan azonnal rávágná: nem medek!- Elképzelhető, és az én fejemben is megfordult valami hasonló, amivel ki lehetett volna ugratni a nyulat a bokorból, Most már csak a sejpitését kell kibeszélnie. És nem kell folyton magyarázkodnom, ha a játszótéren szólnak hozzá, és őkelme hallgat, akár egy sértett királyfi.- Mindenki jól van? – kérdezte a felügyelő.- Kivéve téged. Mikor láttál utoljára ágyat?- Azért ledűltem itt a heverőre, és a kocsiban is lehet szundítani. Tudod nekem tíz perc is elég, amikor már szakad a cérna. És utána újra friss vagyok.- Meddig? Ugy értem meddig lehet visszaélni az egészségetekkel? Nem akarok a nyomozófeleségek hibájába esni és elkezdeni a korholást, de vannak esetek, amelyekben talán nem lenne indokolt az embertégetö tempó. Nálatok semmi olyan nincs, ami várhat holnapig?- Dehogynem. De sajnos én meg Blood nem vagyunk olyanok, akik képesek lennének halogatni valamit, amiben már vagy nyomon vagyunk, és azért akarunk mielőbb a végére járni, vagy gőzünk sincs róla, hogy merre induljunk, és akkor ki tudna nyugodtan hazamenni és kispolgárként, kényelmesen megvacsorázva játszadozni a gyerekekkel. Pedig de jó volna?- Megértelek, hiszen szeretlek és nem sok értelme, volna, ha a szemrehányásommal én is, rátennék egy lapáttal az amúgy is sok gondodra. Ugye megígéred, hogy esztek valamit.- Blood mellett nem lehet éhen veszni. Szerencsére ö szereti a hasát, és mindig képes összehozni a kellemest a hasznossal.- Bogozódik már a mi ügyünk?- Hát. Ami azt illeti éppen, hogy gabalyodik.- Nem lehet, hogy mégis te ellened irányult a dolog és nem volt tévedés, hogy.- Nem. Az az egyetlen, ami teljeséggel kizárható. E miatt nyugodt lehetsz Galamb. Legyetek jók és vigyázzatok egymásra.- Ti is! – bucsuzott Glória, és megvárta, amig Thomas leteszi a kagylót. Mindig azt csinálta. Jó volt az utolsó pillanatig kiélvezni, hogy összeköti öket más is, nemcsak az a nyolc éve támadt, szép tiszta szerelem, és három remek kis emberke.- Tessék főnök. Oda minden reményünk! – tette le a fantomképet Sinus asztalára az őrmester.- A lányt hol hagyta?- Az automata előtt. Adtam neki pénzt, hogy egyen amig bírja, aztán jöjjön be.- Ez valóban nem hasonlít Gerry Durrelra. dehát abban már akkor biztosak lehettünk, amikor odatartottam elé azt a fotót.- A fekete haján kívül. – tette hozzá Blood. De tagadhatatlan hogy a két ember nem ugyanaz. Legalább tíz centi van a testmagasságuk között is. Legalábbis ahogy Sandra megmutatta a fiukon, mekkora lehet a szívszerelme.- Látja, mégis csak jó, hogy nem estünk neki a kérdéseinkkel Durrelnek.- Azért volna miért nekiesnünk. A nevelőnő vallomása, a felesége elmondása a milliócskáról. Szóval nem tenném érte nemhogy tűzbe, de vízbe sem a kezemet. – jegyezte meg Blood.- Miss Wood vallomása még nem írásbeli és azt is bármikor visszavonhatná. Most nagyon haragszik Mr Durrelre, de ki képes eligazodni a nőkön? Lehet, hogy alszik rá egyet és mindent a két rablóra, ken, vagyis azt mondja, hogy a bátyja ötlete volt, ö meg segített nekik. Jó lenne megkérdezni, hogy szállítható-e már, és ha igen hozzák át, vagy ide, vagy a rabkórházba.- Máris telefonálok főnök, de. Otthon tudják, hogy él?- Most beszéltem Glóriával – mosolygott a folytonos gondoskodást nyugtázva Sinus.- Akkor én is hazaszólók két szó a királykisasszonyaimnak, intézkedem a kórházban is, aztán indulhatunk, de addig maga is gondolkodjék, hogy merre – hova, mert hitem szerint több út áll előttünk.- Kiadta a fantomképet körözésre?- Igen. már nyomják. Hamarosan ott lesz minden járőrnél.- Akkor üljön rá a telefonra.- Kintről beszélek, mert az a paradicsommadár még szeretne bejönni magához pár percre, ha nincs ellenére.- Most mondjam, hogy,- Ne mondjon semmit, mert alighanem itt is van. Ez vagy keveset, vagy gyorsan eszik. de gondolom a pénzből nem igen, kapok vissza.- Tessék a visszajáró! – nyújtotta a markát Blood felé Sandra Madigam, mihelyt belépett. Köszönöm. Az életemet mentette meg. Sokféle halálnem ellen kapálóznék, de ezek egyike az éhen pusztulás.- Tegye csak el. Hátha megszomjazik még, hosszu az éjszaka. – mondta Blood, és kiment.- Foglaljon helyet. Hallom még van mondanivalója – mutatott helyet Sinus.- Inkább kérni szeretnék valamit.- Mit?- Protekciót- Mihez?- Van egy mondás, hogy rablóból lesz a legjobb rendör.- Nem egészen így hangzik, de a lényege ugyanaz. Vagyis.- Szeretnék rendör lenni.- Hát.- Sosem voltam büntetve. Igaz, hogy a bizonyítványaim nem valami fényesek, dehát kinek van kedve tanulni, ha olyasmikkel akarják teletömni a fejét, ami nem érdekli?- És van, ami érdekli?- Ez, amit maguk csinálnak. Mióta kiléptem innen, mindenkiben Nicket láttam. Tudtam, hogy amit megígérek azt teljesítenem, kell, pedig amikor azt mondtam, én elö tudom keríteni, magam sem hittem benne igazán. Amióta abban a kocsiban megláttam, még az a kevéske reményem is összeomlott. Csak bámultam utána, mint aki álmot lát.- Inkább a rendszámát nézte volna meg.- Megnéztem!- És?- Azóta sem megy ki a fejemből!- Miért nem ezzel kezdte? – villanyozódott fel Sinus. – A kocsira gyerekjáték lesz rátalálnunk, ha tudjuk a rendszámát. Mondja gyorsan.- Látja. ezért kellene nekem a rendőriskola. Reflexszerűen megjegyeztem a számot, pedig gőzöm sem volt róla, hogy ennyire fontos lehet maguknak.- Az egyetlen szál Miss Madaigam, ami a fantomképen kívül összeköt bennünket Nick Blesseddel.- De ugye nem tudja, meg hogy én adtam fel? Végülis szeretett.- Gondolja?- Tudom.- Akkor miért hagyta ott?- Mert kidobott.- Megmondta az okát?- Melyik férfinak van bátorsága igazi okot mondani, ha le akar rázni egy nőt, akire ráunt. Azzal etetett, hogy egy vállalkozásba kezd és ahhoz semmi szüksége egy papagájra, mert még a reklámfilmjébe sem illenék bele.- Ezt a ruházatára értette?- Először én is azt gondoltam és ígértem, hogy ugy öltözöm, ahogy a vállalkozásához illik, csak ne küldjön el, de most már kezdek kapizsgálni valamit.- Mit?- Hogy a locsi – fecsi papagájságom zavarta. És ha valóban sáros lett valamiben, akkor meg is értem. Én nem tudok titkot tartani, és ezt sajnos ö is tudja.- A rendőrnek pedig tudnia kell titkot tartani.- Az megint más. Vagy legalábbis azt hiszem, Hogy meg tudnék komolyodni.- Segítek magának. Ha két hét múlva is ugy gondolja, hogy kedve lenne ehhez a pályához, de most leszólok a közlekedésieknek. Diktálja a rendszámot.- Mikor Blood visszatért, nagy beszélgetésbe találta az irodában lévőket, és Sinus, abba sem hagyva a mondatot, odanyújtott neki egy cetlit.- Mi ez? – nézett értetlenül a névre, és címre Blood.- Nick Blessed neve, és címe.- Ezt komolyan mondja. csak nem a kisasszony. – nézett felderülő képpel Sandrára az őrmester. – Maga aztán remek befektetés. Dobj be néhány centet az automatába, és kijönnek a keresett fickó adatai.- Megnézte a kocsi rendszámát! – mondta elismerően Sinus.- És elhallgatta?- Annyira lázba hozott, hogy rendör lehetek. – mosolygott némi büszkeséggel a lány.- Ki mondta? Az akar lenni? – képedt el Blood. Maga nincs tisztában.- De tisztában van! – vágta el a közbeszólást Sinus, komolyan. Indulunk végre?- Persze.- Én is mehetek? – állt fel a lány.- Ha átöltözik! – vágta rá Blood.- Semmi értelme, először is időt venne igénybe, másodszor ebben a jelmezben az a fickó is könnyebben ráismer, vagyis nem lesz annyira hihető a tagadása. Mert gondolom nem beismerő vallomással fogad bennünket, ha egyáltalán otthon találjuk. – sorolta Sinus, az ajtó felé tartva.- Akkor indulás! – nyitotta ki az ajtót az őrmester, és csakhamar Daphne Windon lakcíme felé száguldottak.

Tizennyolcadik fejezet

A ház nem akármilyen! – mondta Blood, ahogy leállította a kocsit.- Azt hiszem, elnéztem a kocsi számot, vagy Nick lopta a járgányt. Kizárt dolog, hogy Nick ilyen felhőcsikaróban lakjon. Honnan volna neki annyi pénze, hacsak nem robbantott bankot, vagy ami egyszerűbb nem rámolt ki valahol egyet. De akkor meg inkább elbújik a régi helyéhez hasonló lyukban, mintsem hivalkodjék a hirtelen gazdagságával. – fejtegette hitetlenkedve a lány.- Egészen jók a meglátásai! – jegyezte meg Sinus. Kezdem fontolgatni, hogy ajánljam-e a rendörakadémiára, bár ott nem sokat ér az ajánlás. Vagy megfelel a teszteken, vagy akár maga Bush is ajánlhatja.- Ha az ember gondolkodik sok mindenre, rájön. Esküdni mernék, hogy jól láttam a számot, akkor maradna az, hogy Nick elkötötte a kocsit, de annak meg ellentmond az eleganciája. Sosem láttam még nyakkendőt rajta, csak ugy parádézott a kormány mellett.- Vagy a hasonmása volt. – rontotta az örömét Blood.- Már csak megismerem azt, akivel olyan jókat hancúroztam. Ebben a dologban nem tévedhetek. Ellenben, ha rám hallgatnak, két dolog lehetséges.- Már megint? – jegyezte meg Blood.- Igen. Az ember gondolja tovább a dolgokat. Vagy van egy ikertestvére, aki hajszálra olyan, mint ö, vagy elszegődött egy milliomoshoz sofőrnek, és az előírta az öltözést is, de ahogy én Nicket ismerem, semmi nyoma benne az alázatnak, vagy a szolgalelkűségnek. Ö és a rendszeres, pláne bizalmi munka?

Becsengettek. A gondnok kiszólt a kaputelefonon.- Kit keresnek?- Rendőrség! – mondta Sinus. Kinyitná?- Azonnal! – válaszolt a gondnok és ők besorjázhattak a kinyíló kapun. Meg sem álltak a portásfülkéig. A gondnok már indult eléjük.- Láthatnám, az igazolványukat?- Jókor kéri! – jegyezte meg a lány. – Már birtokon belül vagyunk és hárman egy ellen?- Tessék! – mutatta meg az igazolványát Sinus, miközben elismerően nézett Sandrára. – Ezt az urat keressük. – tartotta a férfi elé a fantomképet.- Mr Daphne Windont? – vágta rá azonnal a portás.- Hurrá! – rikkantotta a lány, és majdnem Sinus nyakába ugrott.- A kisasszony ugy csinál, mintha nem tudták volna, hogy itt találják.- Pedig tudtuk! – jegyezte meg Blood. – Hányadikon találjuk?- Mindjárt felszólok, hogy itthon van – e?- Felesleges! – mondta Sinus. – Ne fáradjon. Először azért, mert ha szüntelenül a helyén ült, úgyis tudja, másodszor pedig, meglepetés a látogatásunk.- Azt elhiszem! – dünnyögte a portás.- Mióta lakik itt Mr Windon? – szólt vissza neki Blood.- Két éve, és mondhatom, örvendek. Három éve dolgozom itt, de sosem láttam egyetlen rendőrt sem, most meg egyszerre hárman állítanak be, miatta?

Sandra Madigam arca felragyogott, ahogy a felügyelőre nézett. Lám, engem is rendőrnek néz. Azt hiszi az akció sikere érdekében, vagyok így öltözve.- Hatodikon lakik a 6ll – es lakásban. De ne csapjanak lármát, nem kell mindenkinek tudnia, hogy.- Ne féljen nem a rendőrindulót dalolva, megyünk végig a folyosón. Tudjuk, hogy vannak helyek, ahol nemkívánatos a jelenlétünk. amig nincs baj! Akkor aztán adj uram isten, de mindjárt, és egy egész osztagot. Ki érti ezt? Csak egyszer sikerülne az elvárásokat, és a lehetőséget egy nevezőre hoznunk.

A lifttől a második ajtó volt a 6ll – es. Blood csengetett. Odabenn nem mozdult semmi.- Vagy nincs itthon, ami nem lehet, hiszen a gondnok tudná hogy elment, vagy nyakig ül a kádba.- Kétlem. Nick nem olyan pancsolós fajta, örül, ha elbliccelheti a tisztálkodást. Ellentétben velem. – jegyezte meg a lány. Szerinte elég, ha reggel, vagy este pancsikál az ember. Engem kacsának hivott, mert folyton fürödtem volna.- Lehet, hogy szagot fogott, sejt valamit, azért lapul odabenn! – jegyezte meg Blood.- Van egy ötletem. Engedjék, hogy beszóljak neki. – kérte Sandra.- Maga?- Miért ne? Legfeljebb ugy kell felmosni, de kinyitja.- Gondolja?- Mi mást tehetne? Ismer jól. Ha összebalhéztunk a régi helyen, pillanatok alatt felbolydult a ház. Gondolom itt azt nem akarja, és hamar beránt. A filmeken ugy láttam, hogy rendör előtt nincs zárható ajtó. Remélem, ha Nick kinyitja maguk is, odateszik a lábukat a nyílásba. és máris benn vagyunk mindannyian. Nem jó ötlet? – kérdezte tettrekészen.- Csinálja! – súgta Sinus, és Blooddal félreálltak, hogy ne maradjanak a kukucskáló látókörében.- Én vagyok itt. Sandra! – kezdte egészen az ajtóhoz hajolva a lány.- Kuss. Takarodj innen! – hangzott bentről egy ideges, suttogó férfihang.- És még ere mondta maga, hogy szuper férfi? – jegyezte meg súgva Blood. – Így beszélni egy hölggyel?- Nick. én vagyok itt a te selyem nyuszikád. Nyisd ki gyémántos cotonszökevényem! – folytatta a lány, miközben még Bloodnak, aki sokkal edzettebb volt fönökénél, is uralkodnia kellett magán, hogy fel ne kacagjon. De csakhamar elmúlt a nevethetnékje, mert szinte minden nesz nélkül, kinyílt az ajtó.- Hát te? – nézett rá elképedve a férfi. Hogy kerülsz ide?- Idekinn soroljam el, vagy beengedsz? – nevetett a lány és feltartóztathatatlanul, a férfi nyakába vetette magát. Sinusék a nyomában voltak.- Maguk kicsodák? – horkant fel a házigazda, elképedve miközben igyekezet szabadulni a lány öleléséből.- Rendőrség! – mondta Sinus és igazolta magát.- Rendőrség? – sápadt el a férfi. – Te hülye szuka. Azért mert veled történt valami, nem ok rá, hogy a nyakamra hozd a.- Nem ö hozta, vagyis öt ne okolja. Inkább saját magát, ha igaz az, ami idehozott bennünket.- Mit akarnak tőlem?- Először is tisztázni kicsoda maga?- Azt sem tudják, ki vagyok, és zavarni merészelnek? – kapott eröre Windon.- Nick. – kezdte volna a lány.- Ne Nickelj! – fogta be a száját a férfi.- Akkor mit mondjak? – szólt ki az ujjak közül Sandra. – Daphne? Az olyan hülye név. Választhattál volna rádillöbbet is.- Hallgass. Te tyúkeszű.- Én nem mondanám rá, hogy az! – jegyezte meg a felügyelő. – Maga rabolta el a fiamat?- Kit? Megörültek?- A fiamat. kis szőke göndör hajú, ne tegyen ugy, mintha nem tudna róla. A maga lakásában találtuk meg, a két halottal együtt.- Maguk eltévedtek. Miféle két halottal. És miféle gyerek. Nem vagyok örült, hogy egy zsaruval kikezdjek. És különben is.- Akkor nem maga vitte el, hanem akiket megbízott vele de mivel tévedtek. Lakolniuk kellett. Megölt két embert. Vagy tagadja? – állt elébe Blood.- Annyit tudok a jogaimról, hogy nem vagyok köteles nemhogy a kérdéseikre válaszolni, de a gyanúsítgatásaikat hallgatni sem. Ha ilyen baromságokkal jöttek, jobb, ha megvárják az ügyvédemet,- Van? – kérdezte elismeröen az őrmester.- Miért ne lehetne? De mi közük hozzá. Ugy tudom ez egy szabad ország és minden embernek joga, van, hogy.- Annyira fontos az embernek egy ügyvéd? – kérdezte pimasz hangon az őrmester. – Csak azért, kérdezem, mert nekem nincs, igaz, hogy a havi bérből élőket nem igen érheti üzleti meglepetés. Nincs pereskedés az adósokkal.- Egy szót sem szólók többé magukhoz, de te, te szédült liba megkapod a magadét. Mi a büdös francnak jöttél vissza? Nem megmondtam, hogy látni sem akarlak többé?- Azt hittem az óta elmúlt a haragod. És. túl vagy azon a vállalkozáson, amelyben zavartalak volna. Mi- Nem fognád be? – kiáltott rá a férfi. – Még az ételeket sem szeretem felmelegítve, nemhogy a kapcsolatokat. Különben sem jelentettél nekem semmit, vagy legalábbis nem többet, mint bárki más. Azért, mert befogadtalak egy időre a lakásba.- Tehát elismeri, hogy az volt a lakása, amelyben Sandra Madigamra leltünk? – kérdezte Blood.- Melyik az? – kérdezett vissza férfi. – És mi a büdös francot kerestél te abban a lakásban? – nézett a lányra dühösen. Egyáltalán, hogy jutottál be?- Oda, ahol a gyereket őrizték, és ahonnan maga két holttestet hátrahagyva távozott – támadott volna Blood.- Vegyék ugy hogy süket néma, vagyok. – jelentette ki pimasz hangon a férfi.- Ezesetben meg kell kérnünk, hogy jöjjön velünk. Természetesen joga van a hallgatáshoz, nem köteles önmaga ellen vallani, de a tények tagadhatatlanok. És valóban nemcsak a véletlenen múlt, hogy ilyen hamar a nyomára bukkantunk. Órák kérdése lett volna, ha Miss Madigan nem látja meg az utcán. és.- Legalább szóltál volna, te szédült csirke! – kiáltotta Daphne Windon.- Hogy szólhattam volna, hiszen benne voltál a csúcsforgalomba, és már villogott a zöld. Nem figyeltél oda, ahol én voltam, csak a járdáról tudtam volna integetni, de hátul nincs szemed. Csak rendszámod.- Amit persze leolvastál, és rögtön beköpted.- Nézd Nick nem, tudom mit követtél el. – kezdte volna békítően a lány.- Semmit. Vagyis egyetlen örültséget, hogy téged magamhoz vettelek. Ki kellett volna rúgni, amikor először felkínálkoztál, hogy ott alszol. Ha az ember elöre tudná miből mi lesz. másként cselekedne.- Indulhatunk? – kérdezte erélyesen Blood.- Felőlem, igen, de azt hiszem ezúttal alaposan, melléfogtak.- Aligha! – jegyezte meg szinte csak mellékesen, amúgy Blood módra az őrmester. – A tettestársa már mindent elmondott.

Sinus a férfi arcát figyelte, amely hirtelen elsápadt.- Ha azt hiszi, beugrathat, téved. – mondta a férfi, és felvette a zakóját. – Remélem, amikor visszahoznak, bocsánatot kérnek, méghozzá alázatos tisztelettel! – jegyezte meg gúnyosan.- Térden állva is, ha parancsolja! – vágott vissza az őrmester, mit sem törődve a felügyelő rosszalló pillantásával.

Tizenkilencedik fejezet

- Akár egy Agatha Cristie regény vége. Olyan helyszint teremtünk főnök. Azt hiszem nem rossz ötlet, hogy a Durrel házban bogozzuk ki az eseményeket.- Mrs Durrel könnyen belement? – kérdezte a felügyelő.- Nem mondhatnám. Kérette magát, de amikor megígértem, hogy az ajtóban várom, és semmitől nem kell tartania, megnyugodott.- És Kate Wood? Elintézte, hogy odahozzák?- Igen. Kórházi ápolásra már nem szorul, és nem is tudom volna-e jogunk előzetesben tartani. Legalábbis ahogy átformálta a vallomását, a szerint nincs túl sok jogunk a fogvatatásához. De majd az ö szerepe is kiderül.- Magnó.- Minden készen áll.- Képzelje a legjobban az lepett meg, hogy Mr Durrelnek sem volt ellenvetése, amikor közöltem vele, hogy a felesége engedélyével, összejövünk a nappalijában néhányan. – Örülhet, hogy csak házi őrizetben tartottuk. – jegyezte az őrmester. – Habár akinek pénze van, még ha anyagyilkos is szabadlábra helyezik, horribilis kaució ellenében?- Nem a mi dolgunk a bíráskodás, csak a dolgok kibogozása, és azt hiszem, bevallhatjuk, hogy egyikünk sem tenné le a nagyesküt az egyes szereplők bűnösségére, kivéve persze Daphne Windont, aki viszont körömszakadtáig tagad.- És lehet, hogy szerencséje lesz vele. Amig nincs beismerő vallomás, egy jó védőügyvéd csodákra képes. – mondta nem kevés gúnnyal Blood.- Elég baj az, persze csak abban az esetben, ha valóban ártatlan az illető. De szerintem nem az. A boncorvosi jegyzökönyv szerint a két gyerekrabló halálát színtelen, szagtalan méreg okozta. Itallal vitték be a szervezetükbe és ugye nincs az a bíró a világon, aki elhiggye a tagadó gyanúsítottunknak, hogy a két fickó öngyilkos lett afeletti bánatában, hogy elcserélték az elrabolandó gyermeket.- A védőügyvéd azt fogja mondani, miért ne? Nagy összeget ígértek nekik, és mert a balfácánságuk miatt nem kaphatták meg, bánatukban. – vitázott az őrmester.- Legfeljebb leisszák magukat, de nem lesznek öngyilkosok.- Ne feledje, hogy Zozo még ott volt a nyakukon, és ha a felbujtó azt mondta, semmi köze az egészhez, hozzák rendben ők, ahogy akarják, akkor elkeseredhettek. – érvvel Blood.- És a méreg is kéznél volt, mi? Nem erről mondjon le. Nekem eszembe sem jutna, hogy két büntetett előéletű fiatalembert öngyilkossággal gyanúsítsak csak azért, mert.- Ellopták egy felügyelő fiát. – vágott közbe Blood.- Nem biztos, hogy tudták. Majd Mr Durrel elmondja nekünk mennyit, tudhattak a tettestársai, mert aki a lakást bérelte az hallgat, mint a sir, a nevelőnő pedig szóban azt állította, hogy öt Mr Durrel kérte, vagy bérelte fel az együttműködésre, és az ö parancsára, vagy kérésére ment oda, hogy megbeszélje, mit tegyenek Zozóval.- Amit persze sosem erősített meg írásban, vagyis ilyen beismerés nem létezik. – érvelt Blood. – Olyan, mintha hallgatna.- Annál többet beszél a paradicsommadárkánk. Komolyan gondolja, hogy rendör akar lenni! – mosolygott a felügyelő. Talán nem is járna vele rosszul a testület, persze ahhoz meg kellene komolyodnia, de tagadhatatlanul vannak képességei, amelyeket tudna kamatoztatni ezen a pályán. Ne mondja azt, hogy kiből nem lehet rendör? – Adná isten, hogy belőle is lehessen. Az legalább azt jelentené, hogy a jó oldalra áll, és nem kallódik el, mint annyi fiatal.- Indulhatunk? – kérdezte Blood.- Essünk túl rajta. Mindenkinek jobb lesz.- Vagy ki tudja? – dünnyög Blood és indított.

Sinus bement a házba, ahol Gerry Durrel üdvözölte. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy bűntudata van. – állapította meg első pillantásra a felügyelő. Pedig kizárt dolog, hogy ebből az ügyből tisztán kerüljön ki. Egy kezdő nyomózó is tudja, hogy a bűncselekményre való rábírás, a tettestársi közreműködés, nem tréfadolog. Sok esetben az elkövetőnek soha eszébe sem jutna, amire ráveszik.

Hét óra volt, mire a nappaliban ott ült Gerry Durrel, és felesége, Theresa. Az asszony utolsónak érkezett. Blood vezette be. Láthatóan zavarban volt és ugy foglalt helyet, hogy a férjétől a lehetö legmesszebbre kerüljön. A kicsit a házvezetönöék gondjaira bízta. Kate Wood köszönt az asszonyának, amikor megérkezett, de láthatóan kerülte Mr Durrel tekintetét. Daphne Windon ugy ült, Astor tizedes mellett, mint aki tévedésből került oda, vagyis szerinte semmi dolga ott, ahol jelen lenni kényszerül. Aki ránézett inkább pimasznak láthatta, mint bajban lévő, beijedt embernek. De majd meglátjuk! – gondolta a felügyelő, és Sandra Madiganra nézett. Vele kell indítani. Az ö karattyolása feloldhatja a feszültséget, és alighanem semmi szerepe nincs az ügyben. Hacsak az nem, hogy segített kézre keriteni Nick Blessedet, a régi szerelmét. Ami, legalábbis az ö számára, nagydolog.- Megöltek két embert. – kezdte Sinus.- Hármat! – kotyogott közbe, Sandra Madigam.- A szobalány természetes halállal halt meg, vagyis vegyi ráhatás okozta a halálát. Ilyenek a véletlenek. Tehát megöltek két embert, mert resztvettek egy gyermekrablásban. Mert ugye ők voltak? – nézett a felügyelő a nevelőnőre.- Igen. Ott voltak a játszótérnél. A bátyám, aki elkapta az ön kisfiát, és egy barátja, aki a kocsit vezette. A szemtanuk szerint is csak ketten ültek a kocsiban. – tette hozzá.- Nem tagadja, hogy maga segített nekik? – kérdezte a felügyelő.- Már beismertem. Írásba foglalták. Sajnos a bátyám rábeszélt. Azt ígérte, ha ez sikerül és miért ne sikerülhetne, felhagy a bűnözéssel, és tisztességes életet kezd.- Tehát nem tartja fenn azt a vallomását, amelyet ugyan szóban tett, de azt állította, hogy Mr Durrel volt a felbujtója, akivel egészen közeli kapcsolatba került, házon belül. – szólt közbe Blood.- Szemérmetlenség! – sziszegte Mrs Durrel. – Muszáj ezt nekem végighallgatnom? – nézett segélytkéröen a felügyelőre.- És persze suskát is igéért! – kotyogott közbe Sandra, a ház asszonyának aggályával mit sem törődve.- Mr Durrelnek semmi köze a dologhoz. A bátyám találta ki. Hetekig puhított, mire belementem. – jelentette ki a lány.- Azt is tagadja, hogy az ötlet először Mr Durrel fejében született meg? – próbálkozott tovább az őrmester.- Tagadom. Mr Durrellel viszonyom volt. Az igaz, és ha az embert gyengéd szálak fűzik valakihez, annak olyasmit is kedvére tenne, amit másnak a világért sem, de nem ö találta ki a rablást, hanem a bátyám. – kötötte az ebet a karóhoz Miss Wood.- Tudom, hogy nem kellemes ilyesmit hallani, asszonyom! – fordult Sinus a ház asszonyához, de a mielőbbi tisztánlátás miatt, sajnos elkerülhetetlen. Azt hiszem nem hallott újat, hiszen úgyis tudja, hogy a férje.- Te tudtad? – kapta oda tekintetét elsápadva, felesége felé Mr Durrel.- Nem vagyok vak. És semmi ellenvetésem nem volt a dolog ellen. Ami a házban történik arról kevesebben, tudhatnak, mint ami a világ szeme előtt zajlik. Tulajdonképpen még örülhetek is, hogy az alkalmazottak közül választottál ágyast.- Ami persze nem az én bünöm, hanem a körülmények következménye. – jelentette ki a házigazda.- Ezt most hagyjuk! – szólt közbe Blood. – Folytassuk az események felidézését. Kezdjük a legelején. Tehát a két gyerek összeveszett és a rabló tévedésből a felügyelő fiát vitte el.- Én próbáltam megakadályozni. Szóltam a bátyám után, de ugy rohant, hogy se, nem látott se nem hallott. – mondta Kate Wood.- Igen. Ez szerepel a vallomásában. A feleségem is hallotta, de nem betüszerint – szögezte le a felügyelő.- Azt mondtam: ne azt. Nem ö az. De beszélhettem a bátyámnak. – hallgatott el Kate Wood.- Szerencse, hogy nem veszítette el a fejét. Vagyis hallgatott a feleségemre, aki azt kérte, ne csináljanak feltűnést és vezesse el öt a Durrel házba, mert az ö fiát akarattal nem rabolhatták el. – folytatta Sinus. – Maga hajlott rá, mert alig állt a lábán a rémülettől, különösen, mikor megtudta, hogy a gyerek egy nyomozóé. Habár a büntetés nem tesz kivételt. egyik károsult, vagy áldozat olyan, mint a másik.- A rendör elleni bűncselekményt mégis súlyosabban büntetik. – kotyogott Sandra.- Mert a hatóságot képviseli, amikor intézkedik, és ez hatalom elleni erőszaknak minősítik az ellene való támadást. Szerencsére a beton kemény bűnözök is kétszer, meggondolják, mielőtt rendőrre támadnának. Azt is mondhatnám, hogy kicsit tabuk vagyunk. – fejezte be Sinus.- Tehát idejöttek a kisfiúval, és halljuk mi történt azután? – nézett a nevelőnőre Blood. – Mrs Sinus jegyzőkönyvbe mondta, de szeretnénk, ha a másik három szereplő idézné fel az eseményeket. – tette hozzá.- Bejöttünk és először Mr Durrelhoz kopogtam be. – kezdte Kate Wood.- Érthető, hiszen neki kellett leghamarabb megtudni, hogy melléfogtak. – jegyezte meg Sinus. A feleségem szerint, maga nagyon halkan beszélt vele, néhány mondatot, majd mindhárman bementek, Mrs Durrelhez.- Igen. Nem akartuk megijeszteni, ezért a kisfiut magammal vittem. De így is nagyon felkavarta, amikor elmondtuk mi történt. – ismerte el a lány.- Természetesen, hiszen nekem a gyermek szentség. Mindegy, hogy kié. Csak mindig annak a legborzasztóbb, akiével éppen történik a baj. – szólt közbe Mrs Durrel. – Egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy megtagadjam, amit Mrs Sinus kért.- Vagyishogy tartsák titokban a személycserét, mert nagy bajba kerülhet a fiam, ha kiderül, hogy tévedtek. – jegyezte meg a felügyelő. – Persze a feleségemnek esze ágában sem volt, hogy Miss Wood azonnal megszegte a hírzárlatot, és a felbujtó tudta meg elsöként, hogy nem sikerült a dolog. – folytatta a felügyelő.- Tiltakoznia kellene Mr Durrel! – szól oda a házigazdának, nem minden gunyorosság nélkül Blood.

A férfi hallgatott. Sinus hozzá fordulva folytatta.- Mire gondolt abban a pillanatban, amikor megtudta a nem várt hírt, Mr Durrel?- Borzalmas érzés volt. Egy ártatlan gyermek. csapdában! – válaszolt a férfi, elgondolkozva. Látszott, hogy valamin töpreng, de nehezen tudja rászánni magát, hogy döntsön.- Akkor már beavattam Mr Durrelt és biztosítottam, hogy a bátyáméknál semmi bántódása nem lesz a gyereknek, de könyörögtem, hogy segítsen kimászni a bajból. Bármi történt is, bíztam abban, hogy aki ugy tudott ölelni az ágyban, az a bajban is segít. – sorolta egyre tiszteletreméltóbb igyekezettel, de mind kevesebb hiteleséggel, Miss Wood.

Mrs Durrel kimeresztett szemekkel, szinte hisztérikus félelemmel nézett a férjére.- Szóval képes lettél volna védelmedbe venni az ágyasodat, aki Nicholast.- Dehát nem öt vitték el! – próbált közbe szólni a nevelőnő.- Akkor is. Ha én megtudnám, hogy valaki a fiam ellen ilyesmit forralt, nem is tudom, mit tennék vele. Te meg leálltál egyezkedni egy ilyen. – sirta el magát, az asszony.- Ebből elég! – állt fel hirtelen a házigazda. – Semmi értelme a további színjátéknak. Valamennyien csak szenvedünk, kínozzuk magunkat és egymást, az igazságnak pedig, előbb vagy utóbb úgyis ki kell derülnie. Bármilyen fájdalmat okozok is vele, meg kell tudnod Theresa: én terveltem ki a kis Nicholas elrablását.- Mit beszélsz? Te? Dehát miért? – kérdezte hitetlenkedve Mrs Durrel.- Meg kellett tennem. – nyögte a férje.- Kellett? Ha azt mondod, pénzre van szükséged, adok. Sőt. a vagyonom felét is odadobnám, csak megszabadulhassak tőled. Bárcsak elfelejthetném, hogy valaha is megbíztam benned, hogy kapcsolatba kerültünk egymással. – hajtotta le a fejét az asszony. Érdemtelenné váltál a bizalmamra, pedig már – már kezdtem hinni a lehetetlenbe. Vagyishogy. De kár a szóért. Köztünk mindennek vége.- És Nicholas? – kérdezte döbbenten a férfi.- Mit akarsz vele?- Az apja vagyok. Szeretem. Ragaszkodik hozzám.- Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor ármányt szőttél ellene. és ellenem.- Sosem tudnék véteni ellene. Biztos voltam benne, hogy a haja szála sem görbülhet meg a fiunknak.- Ne mondd, hogy a fiunknak. Érdemtelen lettél rá. Osztozkodtál volna a bűnözőkkel? – kérdezte majdnem sírva az asszony.

Sandra Madigam eddig bírta cérnával.- Te valóban elraboltál egy srácot? – szólt oda Nick Blessednak, szinte megvetéssel. – Megáll az eszem. Sosem néztem volna ki belőled, hogy ilyesmire vetemedsz. Sejtettem, hogy nem verejtékes munkával keresed, amit elköltessz, de gondoltam ügyeskedsz. Annyian halásznak a zavarosban. És én szerettelek.- Sokra mentem a szerelemeddel. Csak kolonc voltál a nyakamon. Jobb, ha befogod a szád, még nem osztanak neked lapot.- Esküdni mernék rá, hogy nem tiszta pénz volt, amit szinte szórtál. Valami nagy bűn nyomhatja a lelked. Talán még ezen a gyermekrabláson kívül is! – folytatta rendíthetetlenül Sandra. – Nem emlékszel, hányszor ébresztettelek fel, mert kiabáltál álmodban, és annyira megkínzott a lidércnyomás, hogy szinte úsztál a verejtékben. Hányszor mondtad, amikor éjjel felráztalak, hogy az isten küldött. Öleljelek át jó szorosan. Féltél. Mitől? Sosem tudtam kiszedni belőled. Azt mondtad semmi, pedig egy nő szeme nem csal. Én miért nem sipákoltam éjszaka?- Mert nappal annyit karattyolhattál, amennyit akartál – vágott közbe Daphne Windon. – Ki nem szokott álmodni?- Azt hiszem, itt elakadunk. Ha ön nem szólal meg! – nézett Mr Durrelre, a felügyelő. – A megfejtést csak maga tudja.- Ha a feleségem hozzájárul. Beszélek. De.- Beszélsz? Mi közöm nekem az egészhez, azon kívül, hogy a hideg kirázna, ha mégegyszer megérintenél.- De hiszen eddig sem.- Az most nem érdekes. Mondj, amit akarsz, csak essünk már túl ezen az emberkínzáson. Könnyíts a lelkeden. Rám ne légy tekintettel. A kettőnk kapcsolata úgyis bevégeztetett.- Te akartad. – mondta nagyot sóhajtva, Durrel és Sinushoz fordult. – Nem baj, ha kérdéseket teszek fel az itt jelenlévőknek? Ugy értem elvárhatom tőlük, hogy válaszoljanak? — Azt hiszem igen. Aki igényt tartott rá, annak van védőügyvédje, de természetesen önmaga ellen senki nem köteles vallani. Kérdezzen csak Mr Durrel, ha ugy látjuk jónak, természetesen mi is közbeszólunk, de az ön kezében van a megoldás.- Igaza van. A bűnös én vagyok. Én terveltem ki az egészet. – mondta a házigazda.- Ha tudnád milyen undoritó vagy. Mennyire megvetlek. – nézett rá a felesége, leplezetlen gyülölettel.- Tudom. Te csak a vőlegényedet szeretted.- Hogy jön ez ide. Kikérem magamnak. Hogy szóbahozd.- Ne haragudj. Hozzájárultál, hogy mindent elmondjak. És csak ugy láthatunk világosan, ha róla is beszélek. Ideje, hogy megtudd mi történt vele.- Hogy hogy mi? – sápadt el az asszony, és aki látta azt az egész arcát eluraló rémületet, attól tarthatott, hogy menten elájul. – Elütötte egy autó, amely segitségnyujtás nélkül továbbhajtott! – sorolta döbbenten – Azonnal meghalt szegény. És megtiltom, hogy belekeverd az ocsmány dolgaidba. Az én családomban még tudják mi a tisztesség, nálunk még fontos az erkölcsi tisztaság. – hadarta hisztérikusan.- Ezt persze apádtól tanultad? Gondolom színleg eleget is tett az elvárásoknak! – nézett a feleségére, Durrel.- Öt is bele akarod keverni? – suttogta hideglelősen az asszony.- Nem akarta, hogy hozzámenj. – jegyezte meg szeliden a házigazda és látszott rajta, hogy legalább olyan szenvedést okoznak neki a szavak, mint a feleségének.- És? Mi köze annak mindehhez? – nézett rá értetlenül az asszony.- Nem mondanád el te, hogy miként akartátok a tilalmat kijátszani. Nekem nagyon kellemetlen az egész. Úgyis több rosszat feltételezel rólam, mint amennyit elkövettem.- Még a végén sajnáltatni fogod magad? Köteles vagyok megtenni? – nézett a felügyelőre az asszony.- Ha végére akarunk járni a dolognak asszonyom, azt hiszem legjobb, ha válaszol – kérte Sinus.- Mindegy. – adta meg magát az asszony. – Már úgyis nyakig vagyunk a mocsokban. Holnap legalább lesz miről írniuk az újságoknak. Dehát legyen. Ha a férjem ugy gondolja, hogy a fiam elrablásának kitervelésével, még nem vétett eleget ellenem, hát beszélek. Sosem hittem, hogy ennyi ember előtt kell meggyónnom a legnagyobb és legszentebb titkomat. Idegenek előtt kell beszélnem a fájdalmamról. Jackkal, a vőlegényemmel elhatároztuk, hogy kikényszerítjük apám beleegyezését, és mivel annyira régimódi volt, olyan sokat adott a jó hírünkre, legjobbnak láttuk, ha kész tények elé állítjuk, vagyis, terhes lettem.- És? – kérdezett közbe Blood.- Apám nem túl boldogan, de végül is beleegyezett a házasságunkba, sőt, sürgette a dolgot, nehogy meglássák rajtam a szégyent, ahogy ö mondta. Öt még ugy nevelték, hogy egy gyereknek két szülője kell, legyen, amikor a világra jön, és becsületére legyen mondva, egyetlen szóval sem ajánlotta, hogy vetessem el az unokáját. Kitűztük az esküvőt. Két hónapos terhes voltam, amikor a házasságkötés előtti reggelen, Jack szerencsétlenség áldozata lett.- Vagyis elütötte egy autó. – mondta nagyon csendesen Durral. – Aztán segitségnyujtás nélkül elhajtott. Meg kell tudnod végre Theresa, hogy a dolog nem volt baleset. – jelentette ki a férfi, és várta a hatást. A felesége nem ugy reagált a hírre, ahogy várta, ezért megismételte. – Értetted, amit mondtam, Theresa? Jack nem baleset áldozata lett.- Honnan veszed? – suttogta lassan ocsúdva Mrs Durrel.- Az a gázoló lesben állt. várta hogy Jack kijöjjön a házból, és elinduljon a kocsija felé, át az úttesten. Korán reggel volt. És az az autós tudta, hogy mikor lép ki a kapun a vőlegényed.- Hallgass. Könyörgöm hallgass. – sirta az asszony.- El kell mondanom Theresa. – nézett feleségére együttérzöen Durrel.- A rendőrség hetekig kereste a tettest. Mit akarsz most ezzel?- A vőlegényed gyilkosság áldozata lett, Theresa. és most hogy kimondtam a szívem, majd beleszakad a fájdalomba. Sajnálom, hogy éppen tőlem kellet megtudnod. Minden vágyam az volt, hogy megkíméljelek a rettenetes valóságtól.- Hazudsz. Apám azt mondta baleset volt.- Bárcsak megfoghatnám most a kezed! Bárcsak kedvelnél annyira, hogy belém kapaszkodj, hogy erőt adhassak neked, amikor kimondom a szörnyű valóságot. Jack gyilkosát, apád bérelte fel.

Ez a bejelentés Sinusékat is alaposan meglepte, de annál furcsább volt, hogy az asszony nem ugrott fel, nem kezdett ordítani, tiltakozni, zokogni. Ellenkezőleg, ugy látszott, mintha valami nagyon kellemetlen dolgon esett volna át, és elöntötte a megkönnyebbülés: végre ezen is túl vagyok.- Önnek nincs hozzáfűznivalója? – kérdezte elég hosszu kivárás után, Mrs Durreltól, a felügyelő.

Az asszony hallgatott.- Rosszul vagy? Ne hívjak orvost? – állt fel Gerry Durrel.- Köszönöm. Jól vagyok. – nézett rá az asszony. – Mióta tudod?- Egy éve. sosem akartam elmondani Neked. Tudtam, hogy érint majd a szörnyű hír. Valamit elveszíteni a sors kegyetlensége folytán is nagy fájdalom, hát, még ha be is segítenek neki, és éppen az, aki.- Ne folytasd Gerry, közel két éve tudom. hogyan történt a baleset.- Mit beszélsz? – ült vissza a helyére, szinte döbbenten a házigazda.- Apám halála után jelentkezett a gázoló, telefonon. Pénzt kért.- Tőled is? – döbbent meg Garry.- És ön adott neki? – kérdezte Blood a meggyötört asszonytól.- Természetesen. Apám emléke mindennél fontosabb volt számomra, és mit, számit a pénz, ha oda az ember boldogsága.- Meddig hagyta magát zsarolni? – kérdezte Sinus.- Egy éve fizettem neki utoljára. Akkor megelégeltem. Azt mondtam, ha mégegyszer jelentkezik feljelentem öt a rendőrségen. Kinevetett, hogy úgysem akadok a nyomára.- Ha ennyire anonim volt, miért hagyta magát zsarolni? Hátha blöffölt! – sorolta Blood.- Mert elküldött nekem egy vitathatatlan bizonyítékot, apám bűnösségére.- És sosem találkozott vele személyesen? – hitetlenkedett Blood.- Nem. Volt egy számlaszáma, arra utaltam. Nevet sosem mondott.- Meg sem próbálta kinyomozni, hogy.- Rájött volna, és én féltem. Nem akartam, hogy apám neve bemocskolódjék, pedig.- Tehát abbahagyta a fizetést? – kérdezte Sinus. – Gondolom ezért jelentkezett ezután a férjénél!- Igen! – szólt közbe Mr Durrel. – Azt hitte korlátlanul, rendelkezem a pénz felett. Nem akarta elhinni, hogy párszáz dolláros átutaláson felül mindenhez a feleségem engedélye szükséges, vagyis parafálnia kell a csekkeket, átutalásokat. Megmagyaráztam, hogy sosem tennék Theresa ellenére. nem lennék képes, becsapni öt. Még egy ilyen kényes helyzetben sem. Akkor azt mondta, találjak ki valamit, mert különben szól a feleségemnek. Hadd tudja meg, ki volt az apja.- Vagyis blöffölt! – vágott közbe Blood. – Nem volt biztos benne, hogy ön be van-e avatva a titokba, és a zsarolásba.- Alighanem, és én sajnos bedőltem neki. – sóhajtotta a házigazda. – Ritka szerencséje volt, hogy bejött a blöff, hiszen a házastársak között nem természetes, hogy egyik ne tudjon arról, amit a másik tesz, de gondolom néhány célzás, és válasz után biztos volt a dolgában. Tudta, hogy akadálytalanul zsarolhat. Hogy mindent elkövetek, csakhogy a feleségemet megkíméljem egy óriási csalódástól, vagy inkább megrázkódtatástól. Nekem is elküldte azt a másolatot, amely bizonyította, hogy igazat mond, így fizettem. Mondott egy nevet, amelyen felvetettem a céghez tanácsadónak és aztán, ha pénz kellett neki, csak telefonált, én pedig utaltam. Igaz nem tízezreket, de éppen eleget. Eleinte kisebb összegeket kért. Később vérszemet kapott és emelt a követelését. Ugy vettem ki a szavaiból, nem tudta hogy Nicholasnak nem én vagyok az apja, és nem is akartam, hogy bárki megtudja, hiszen ígéretet tettem rá a feleségemnek, ezért végső kétségbeesésemben…amikor egy nagyobb összeget követelt, végkielégítésnek.- Kitalálta a gyerekrablást, vagyis egy módját annak, hogy a felesége biztosan fizessen. Az egy millió akkor is nagyon komoly összeg Mr Durrel. – jelentette ki a felügyelő.- Ö kért ennyit. Azt mondta, eltűnik az államokból, sosem hallunk róla többé.- És maga hitt neki? Gondolom az apósa is busásan, megjutalmazta, de mivel elfogyott a pénz visszatért a forráshoz. Miböl gondolta, hogy nem kezdi el újra a zsarolást, ha elfogy a pénze? – kérdezte Blood.- Semmiből, én csak a feleségemet akartam megkímélni a csalódástól, vagyis a fájdalomtól.- Azzal, hogy el akartad raboltatni a fiamat? – nézett rá fájdalmas tekintettel Mrs Durrel. Persze nem a te fiad. Mit, számit neked, hogy.- Nagyon is tudod mennyire számit! – mondta fájdalmasan Durrel. – Ezért vettem bele a rablásba Miss Woodot.- Meg másért is! – vágott közbe az asszony.- Féltékeny vagy? – nézett rá a férfi meglepetten, és ha a jelenlévők nem tudják milyen ügyben, folyik a párbeszéd boldog mosolynak vélték volna azt a derűt, ami a férfi arcát hirtelen elöntötte.- Tévedsz. Csak zavart, hogy a saját házamban.- És azt hiszed engem nem zavart, hogy a feleségem nem akart tudni rólam, mint férfiról.- Tudtad, mire vállalkozol. Nyílt lapokkal játszottam.- Én pedig bíztam magamban, vagyis abban, hogy sikerül megszerettetnem magam veled. Nem az első házaspár lettünk volna, akik szerelem nélkül vállalták az együttélést, és egymásba szerettek, vagy legalábbis jól megvannak. Nem ugy, mint mi.- Folytatná Mr Durrel? – szólt bele a nagyon is magán síkra terelődő párbeszédbe Sinus. – Tudja bizonyítani, hogy kényszerből szervezte meg a gyerekrablást, és nem anyagi elöny szerzésből?- Mire kellett volna nekem a pénz? Ugy szeretem a fiamat. és a feleségemet, hogy kenyéren, és vízen is boldogan elélnék velük, ha vállalnának. A fiam szeret, azt tudom, én is oda vagyok érte. Gondolhatják, hogy mindennél fontosabb volt nekem a testi épsége. Sokszorosan bebiztosítottam, hogy vigyázzanak rá, hogy egy haja szála se görbüljön. Mindent ezerszer átgondoltam.- Van valami, ami bizonyítja, hogy nem komolyan gondolta az egészet?- Igen. Magnó felvételek, amelyeket a zsarolóval történő beszélgetésekről készítettem.- Te tudtad ki az? – sirta az asszony.- Ma sem tudom! – felelte gyorsan a férfi. Képtelen voltam a nyomára jutni, Pedig megpróbáltam.- Vagyis anélkül folyt le ez az egész, hogy maguk ketten ismerték volna egymást? – képedt el az őrmester.- Neki semmi köze a gyerekrabláshoz. Öt csak a pénz érdekelte. Telefonon beszéltem vele a tervemről, ugy gondoltam, ha tudja, hogy milyen nehezen juthatok a végsőnek mondott összeghez, akkor többé eszébe sem jut, hogy zsaroljon. A rejtekhellyel volt a legnagyobb gondom, ezért ajánlotta fel ö, azt a lakást. Közreműködést nem vállalt volna, dehát ki bízná a fiát, egy zsarolóra? Kate bátyja vállalta a dolgot egy barátjával, de csak a húgát ismerte, a gyereket nem. Így történhetett a melléfogás.- A gyerekről természetesen nem adtak fotót? – kérdezett közbe Blood.- A fiam képét sosem adnám ilyen mocskos ügyben, senkinek a kezébe! – jelentette, Durrel.- Csak öt magát. – vágta rá az asszony.- A sors kifürkészhetetlen akaratából mégsem ö került rablókézre, hanem az én kisfiam – jegyezte meg Sinus,- És ha nem ugy alakul? – nézett rá az asszony. Akkor én természetesen fizetek. s vagy visszakapom a kisfiam, vagy nem, de hogy egész életre szóló lelki sérülés éri… Arra esküdni mernék.- Nem vagyok orvos Mrs Durrel, és ráadásul magam vagyok a sérelmet elszenvedő gyermek apja, de nyugodt szívvel kijelenthetem, a fiamnak nincsenek rossz emlékei. Habár a traumától való félelmét indokoltnak látom. A gyereket olyan mélyreható külső hatás, éri az idegen emberek, idegen környezet következtében hogy, bármi előfordulhat, még kedvező fordulat is beállhat, de ez nem tartozik ide. – hallgatott el a felügyelő.- Önök mihez kezdtek volna a helyemben? Ha gazdag vagyok természetesen, fizetek. Még ahhoz sem lett volna bátorságom, hogy egyszer nemet mondjak, és ne hagyjam magam tovább zsarolni. Ha rólam van szó, vagy velem kapcsolatos dologról, eszembe sem jut, hogy hallgassak, de nem tudtam arról, hogy a feleségem már régen tisztában van a vőlegénye halálának körülményével. Az a gazfickó erről hallgatott. Még örült is, amikor arra kértem, egy szót sem a feleségemnek. Persze, hiszen régen túl volt már az ö zsarolásán. Ragaszkodtam hozzá, hogy a rabláskor legalább ketten legyenek a kocsiban. Egy három éves gyereket nem lehet felkapni, bevágni hátra az autóba, és figyelmesen vezetni, miközben a kicsi hátul.- Abbahagynád? – kiáltotta az asszony.- Az előrelátása dicsérendő! – sietett megjegyezni Blood.- A fiam szerint a bácsi, aki autózni vitte, szép meséket tudott. És kedves volt. Csokival kínálta. Vagyis véleményem szerint nagyban csökkentette a traumát, az Ön előrelátása, Mr Durrel. Tehát ketten voltak?- Igen. – jelentette ki Durrel, Daphne Windonrra tekintve. – Elárulnák végre, hogy ki ez a férfi, akit idehoztak?- Gondolkozzék! – mondta emelt hangon Blood. – Nem lehet, hogy ö is resztvett a tervében?- Ha nem hisz nekem, kérdezze meg Kate Woodot. Az egyik a bátyja volt, a másik annak a barátja, akit szintén jól ismert. Megbízott bennük. Ezt a férfit most látom életemben először, és azt hiszem a nevelönönk is. Kate Woodnak könyörögtem, hogy mindent ugy tegyen, ahogy megbeszéltük, és alig vártam, hogy vihesse a pénzt.- Ö vitte volna? – kérdezte Blood.- Igen. De csak annyit, amennyit a közreműködésükért, a két férfinak felajánlottam. A többit a zsarolónak kellett átutalnom.- Nevesített számlára? – kérdezte Sinus.- Nem. Csak a bankot és a számlaszámot mondta meg. Nem akart készpénzt. Félt, hogy lebukik az átadásnál, gondolom én. – magyarázkodott Durrel.- Miért íratta alá éjszaka a csekket? – kérdezte Blood. Beszélt vele miután megtörtént a rablás?- Igen. Innen az utcáról. Nem tudom hol szólt a telefon, de mondott egy számot, és én azt hivtam. Nem csodálkoznék rajta, ha valami nyilvános hely, vagy utcai telefonfülke lett volna. Természetesen nem árultam el, hogy hibáztunk. Öt úgysem a gyerek érdekelte, hanem a pénz. Azt mondta, intézzem minél előbb és utaljam át neki. Éjjel három volt, mire oda tudtam állni a feleségem elé. Egy kitalált mesével.- Láttam magát telefonálni! – jegyezte meg Blood. Csak nem tudtam kivel beszél. Mindenesetre furcsa volt, hogy nem a házból teszi.- Akkor kérte az átutalást. Bemondta a számlaszámot és komputeres utalást kért, hogy minél előbb hozzájuthasson a pénzéhez. Azt mondta utasítást adott a banknak, hogy mihelyt beérkezik az átutalás, azonnal küldjék tovább. És legyek nyugodt a banki adatok titkosak. Sose jutok a nyomára, ha az átutaláson indulok el. – Akkor maga, hogy jutott hozzá az utalvány másolatához, amivel az apósom a bérgyilkosnak fizetett – kérdeztem töle. – A bankban kaptam, amikor felvettem a pénzt válaszolta, és nem kótyavetyéltem el. Gondoltam hátha jó lesz még valamire.- Azt mondtad azért, kell a milliós átutalás, hogy ne kíséreljék meg másodszor a gyerekrablást. vagyis ne kerüljön Nicholas a kezük közé. – nézett a férjére Mrs Durrel.- Mi mást mondhattam volna, hogy hajlandó legyél fizetni?- A jegyzőkönyvben Miss Wood azt vallotta, hogy akkor éjjel a kisfiúért ment el abba a házba. Így van?- Igen. Mr Durrel küldött oda. – bólintott a lány.- Hogy akarták visszajuttatni? – kérdezte az őrmester.- Én vittem volna haza. Azzal, hogy fizettem, és visszakaptam a gyereket. – felelte Mr Durrel.- Gondolja, hogy annyiban hagytuk volna? – nézett rá Sinus. – A cselekmény hivatalból üldözendő, és nem képzelhette komolyan, hogy futni hagyunk egy tettest, vagy többet, ha a tudomásunkra jut, hogy elraboltak egy gyermeket?- Ráadásul egy rendör gyerekét! – tette hozzá Blood, de a felügyelő leintette.- Annak semmi jelentősége. A más gyermekéért ugyanezt kellett volna tennünk. Ön tudta, hogy figyeljük a házat! – mondta Durrelnek.- A kollégája elment. Azt hittem tiszta a levegő, ugy értem Kate kimehet a házból, a közreműködőknek szánt pénzről szóló csekkel. Természetesen az rendelkezésemre állt, mielőtt belefogtam.- Nem bánta, hogy ö volt a leggyanúsabb a szemünkben? – kérdezte Blood.- Alaposan gyanúsítható lett volna a rablókkal való együttműködéssel. – jegyezte meg a felügyelő.- Akkor már semmi nem számított. Kinéztem, semmi mozgás nem volt az utcában és minél előbb biztonságban akartam tudni az ön gyermekét. A cimet tudtuk.- Csak tudnám, hogy ha mindent ilyen jól megszervezett, akkor velem miért telefonáltatott Colin. És miért nem mondhattam valami értelmesebbet. Például, hogy oké, vagy valami hasonló – okvetetlenkedett Sandra Madigam.- A szövegnek minél zavarosabbnak kellett lennie, mert tartottunk a lehallgatástól, ugy értem siker esetén is. – magyarázta Durrel. A maga telefonja nekünk csak annyit jelentett, hogy minden rendben van, szerencsésen megérkeztek a rejtekhelyre. Indulhat Kate a pénzzel és hozhatja haza a gyereket. Ők nem tudták, hogy a gyermek nem az, akinek lennie kellene. – próbálta megértetni Durrel.- Akkor miért kellett meghalniuk? – kérdezte kíméletlenül Sandra.- Alapos szervezőmunka volt! – jegyezte meg Blood, mintha Sandra megjegyzését nem hallotta volna. – És most mit gondol arról, amit tett. És általában az egészről? – nézett a házigazdára várakozóan.- Hogy remélem örökre megszabadultunk attól a zsarolótól! – vágta rá a házigazda.- Ne higgye! Mi már tudjuk, hogy a zsarolóknak először nem szabad fizetni, mert később lehetetlen abbahagyni a tejelést! – vetette közbe az őrmester.- Sosem zsaroltak még meg, és mondom, hogy csakis a feleségemért, és a kisfiamért mentem bele ebbe a szemétségbe – mondta fejét lehajtva a házigazda.- Elhitted egy gyilkosnak, hogy felbérelték. Egy olyan tiszta ember, mint az apám? – kérdezte nem túl sok meggyözödéssel Mrs Durrel.- Természetesen nem azonnal, de a bizonyítékot nekem is elküldte, és ha te hittél neki, hogy kételkedhettem volna benne én? Nekem csak az volt a szemem előtt, hogy megóvjalak benneteket. Egyébként ellenőriztem a könyvelésben. Valóban utalt az apád százezer dollárt akkoriban, névtelen számlára, vagyis a zsaroló szavahihető volt. Gondolom te is megnézetted, mielőtt fizettél neki? – nézett a feleségére.- Igen. Sajnos ez igaz. Apám valóban utalt. Én is ellenőriztem, mielőtt hajlandó voltam fizetni annak az aljas gazembernek. – emlékezett az asszony. – Nick Blessed alávaló gyilkos! – jelentette ki halkan, de annál nagyobb megvetéssel. Ha létezik ilyen nevű ember egyáltalán? – tette a férjére nézve.- Ö mondta ezt a nevet. Nem én találtam ki! – Ezen vettem nyilvántartásba, hogy fizethessek neki. Azt hittem igazi név, olyan kapásból mondta. – emlékezett Durrel.- Nick Blessed nem gyilkos, asszonyom! – helyesbített Blood. Rosszabb annál. Bérgyilkos. Nem mindegy. Sok kolléga aljasabbnak tartja, aki pénzért, parancsra öl mivel nincsenek az áldozatával szemben alantas érzései. Legtöbb esetben nem is ismeri, csak fényképről. De aki el akar tetetni valakit láb alól, az.- Nem hagyná abba. Kérem! – sóhajtotta az asszony. Azt hiszem eleget szenvedtem, mióta tudok a dologról! Senkinek nincs joga, hogy ítélkezzen egy halott felett. Még nekem sem, pedig ellenem, vétette a legnagyobbat. Apátlanná tette a fiamat és boldogtalanná az életemet. Az egyetlen lányáét.- Egy utolsó kérdést még. – próbálkozott Blood. – Miért nem akarta az apja azt a házasságot?- Mert Jack nem üzletember volt. Csak a zene érdekelte. magas szinten művelte is. Egy üzletember meg a művészet? A kultúra nem hoz annyi pénzt amennyire a sikeremberek, vágynának. És apámnak cégutód kellett. Valaki, aki felváltja öt a munkában és ugyanolyan jól csinálja. Aki tovább viszi azt, amire ö az életét tette fel. Mindent feláldozva érte. Én nem vállaltam. Nem is tartott rá alkalmasnak. Sokat adott az üzlet jó hírére, a tévedhetetlenségére, éppen ezért nem értem hogy veszíthette el a fejét annyira. Fizettem, mert nem akartam, hogy megvessék az emlékét, ha kiderülne, mit követett el. Persze az már más dolog, hogy én megvetem, és sosem tudnék megbocsátani neki.- Mint ahogy képtelen vagy elfelejteni az áldozatát. – jegyezte meg valami nagyon mély emberi bánattal Mr Durrel. Csak tudnám miért ért meg annyit az apádnak, hogy az egyetlen lánya ne legyen boldog és sebzettségében, egy másik embert is boldogtalanná tegyen? – tette hozzá keserűen.- Apám tudta, hogy nagyon szeretem Jacket, és ha a felesége leszek, vele tartok a világ minden tájára, amikor hangversenykörútra indul. Nem akart elveszíteni. ez persze csak mentség, de nem felmentésre okot adó indok. Az egyetemet elvégeztem, mert ugy kívánta, segítettem is neki, amit tudtam, de hogy képes legyek helyettesíteni a cég élén, abban egy pillanatig sem lehetett biztos. Hát még, ha el is szakítanak töle.- Tehát a zsaroló Nick Blessed néven mutatkozott be? – tért vissza a tárgyra, Sinus. – De nem biztos, hogy így hívják! – tette hozzá, nyomatékkal.- Aki gyilkosságra képes, pénzért, arról mit higgyen az ember? Mindenkinek szuverén joga, hogy nevet, személyiséget változtasson. Maguk tudják legjobban hány ember tűnik el évente az államokban ugy hogy nyoma sem marad. ugy értem a régi nacionáléján. Elhúzza a csíkot valahova, és új életet kezd. Az új élethez új név kell, tehát természetes hogy kitalál és felvesz egyet. Milyen korlátlanok lehetnek, így a bűnözök lehetőségei. Demokrácia van, ami egyben sajnos azt is jelenti, hogy a bűnözök lehetőségei határtalanok. amig a sarkukra nem lépnek valamiért. – sorolta Mr Durrel elkeseredetten.- Sajnos ez igaz! – jelentette ki Sinus. – Ott tartottunk, hogy Miss Wood elment arra a címre.- Az ajtó nem volt kulcsra zárva és a két halott ott feküdt a nappaliban. – mondta a nevelőnő. – Amikor láttam, hogy az egyik a bátyám, azt hittem eszemet vesztem. Visítani sem volt erőm.- Csak kirohant. Egyenesen a magát követő tizedes karjaiba. – fejezte be a mondatot az őrmester.- De hiszen ezt úgyis tudják. A kollégájuk beültetett a kocsijába és hívta a helyszínelőket. Akkor még észnél voltam. Később feketedett el előttem minden. Már csak a kórházban tértem magamhoz.- Abban a hitben, hogy a bátyjáék gyilkosa csakis Mr Durrel lehetett, hiszen egyedül neki állt érdekében, hogy ne maradjon tanú, és ne kelljen fizetnie a félre sikerült manőverért. – sorolta Blood. – Így képzelte? – Maga nem járt azelőtt, abban a lakásban?- Soha. Nem is tudtam, hol van.- Vagyis a zsaroló él, hiszen tisztázódót, hogy a két halott egyike sem lehetett, mert azokat Miss Kate Wood ismerte. – mondta a felügyelő. Márpedig, ha él, akkor itt kell lennie ebben a szobában. Még szerencse, hogy Miss Sandra Madigam, egy sor véletlen fogytán belecseppent az ügybe, és szárnyai, alá vette a kis foglyot. Képzeljék el, ha a fiam felébred, kimegy. És.- Ne folytassa felügyelő. Elképzelni is rossz. Szerencsére Sandrával végigdurmolták a szörnyű cselekményt, ami a külső helyiségben történt. – vágott közbe Blood. Most már csak meg kell kérdeznünk a gyilkostól, miért tette el öket láb alól? Az elkövetés módja majdnem biztosra vehető. Gondolom a zsaroló, aki tudta a cimet, hiszen ö adta meg, és azt a lakást a megadott néven, régóta bérli, odament, kulcsa volt, de be is engedhették, vitt valami italt, és azt mondta, koccintsanak az egészségére, vagy húzzák meg az üveget. A méreg bizonyítottan alkohollal került a szervezetükbe. Nick Blessedet pedig, akit a lakók jól ismertek, hiszen elég régen élte zajos életét a házban, azóta senki nem látta.- Kivéve engem! – kotyogott közbe Sandra Madigam.- Nem fognád be? – mordult rá, Daphne Windon.- Dehát ismerlek. Csak nem akarod letagadni, hogy te vagy Nick Blessed? Ha követni tudtam az itt elhangzottakat, akkor azt hiszem jól sejtem, hogy csakis te lehettél a zsaroló!- Meg a háromszoros gyilkos! És ki tudja, mi állíthatta volna meg az elmémitásában? – tette hozzá Blood. – Remélem, nem veszi zokon a feltételezést Mr Daphne, hiszen ott ül maga mellett a kirendelt védő. A sajátjának nem volt hajlandó megadni a címét. Ön tudja miért.- Oké. Hajlandó vagyok beszélni! – kezdte Daphne Windon, és Blood meg mert volna esküdni rá, hogy az elhangzottak alapján, a saját személyére legkedvezőbb mesikét fogják hallani. Esetleg olyat, ami ráadásul hihető is.- Mindig is Daphne Winden volt a nevem.- Hajmeresztő! – sorolta elképedve Sandra.- Ne szólj közbe! A lakást évek óta én béreltem, és kölcsönadtam egy fickónak. Azt mondta, van egy nőügye, ami pár nap alatt lezajlik. És.- Nem egészen értem, hogy került arra az előkelőnek cseppet sem mondható környékre, egy olyan elegáns helyen lakó úr, mint maga? – kötekedett Blood.- Kell az embernek egy nosztalgiázó hely, ahova bármikor visszahúzódhat.- Vagyis kettős életet élt?- Ugy is lehet mondani, és akár hiszik, akár nem, nekem a Nick Blessedként élt élet volt az igazi.- Mégis te vagy Nick Blessed? – értetlenkedett Sandra.- A nevet én találtam ki.- Azért voltál akkor annyit házon kívül. Két helyen kellett eleget tenned az elvárásoknak. Azon sem csodálkoznék, ha kiderülne rólad, hogy nős vagy, és én csak. – kotyogott Sandra Madigan.- Nem vagyok nős, de unom az elegáns ruhákat és visszavágyom a régi, gyermekkori környezetbe. Amikor futni kezdett a szekerem, ugy értem sikeressé váltam az üzleti életben, a belvárosba költöztem. Ám, mihelyt jól mentek a dolgok és elég volt, ha odafigyelek a számlámra befolyó összegekre, akkor szabadságot adtam magamnak, vagyis átvedlettem Nick Blesseddé… És semmiben sem lógtam ki az állandóan ott lakók közül. Szeretem azt a leprafészket.- Amelyből halottas házat varázsolt. Tehát ott tartottunk, hogy egyszer valaki kölcsönkérte egy légyottra. Mikor és kicsoda? Ha egyáltalán fontos ez.- Nagyon fontos! – jelentette ki Windon.- Tehát mikor? – kérdezte Sinus.- Majdnem négy éve. – felelte elgondolkozva Windon.- Tudja mi nagyon sokat adunk az adatok egybeesésére. Azidötájt történt az a bizonyos gázolás. És a bérgyilkosnak történt átutalás is. – vetette közbe Sinus.- Pontosan három és fél éve! – erősítette meg Mr Durrel.- Hallgatjuk Mr Windon! – sürgette volna a férfit, Blood, mert furdalta az oldalát, hogy mivel próbálja magát tisztára, vagy legalább maszatosra mosni, a kétéltű fickó.- Tulajdonképpen engem csak abban marasztalhatnak el, hogy megint kölcsönadtam a nyomornegyedbeli lakást, és van egy művésznevem. Mindig is életművésznek tartottak, hát miért ne lehetne művész neve annak is, aki nem a színpadon, vagy az írásban él el sikereket, hanem a valóságban.- De maga tudta miért, és kinek adta kölcsön most a lakását, hiszen zsaroló és gázoló volt egy személyben. Érdekében állt, hogy menjen a gyerekrablás. Kár a tagadásért. A gyilkosságért kapott tiszteletdíj, hogy nagyon profán legyek, elfogyott. Gondolom próbálta befektetni, mert nem hiszem hogy csak költekezett, hiszen a kettős élet, a jó körülmények fenntartása nem olcsó játék. Amikor nyakára hágott a tökéjének, gondolta, hátha a megbízója lányának fontos az apja hírneve, ezért zsarolni kezdte, majd amikor Mrs Durrel megmakacsolta magát, és nem fizetett tovább, a férjével próbálkozott. – sorolta emelt hangon a felügyelő.- Elismerem! – jelentette ki megadóan Windon.- Mindent? – kapott a szaván Blood. – Ugy értem a bérgyilkosságot, és a kettős mérgezést is?- Csalódást kell okoznom maguknak. A gázoláshoz és a kettős gyilkossághoz semmi közöm. A zsarolást vallom, be. És azt, hogy tudtam a gyerekrablásról, no meg, hogy lakáskölcsönzéssel segítséget nyújtottam hozzá, saját érdekemben. Minden egyébbel alaptalanul vádolnak.- Nem vádoljuk, csak kérdezzük. Az öszinte beismerő vallomást a bíróság enyhitö körülményként értékeli – sorolta volna Sinus, az előirt figyelmeztetés szövegét.- Akkor sem vállalom azt, amit nem követtem el. Zsaroltam és kölcsönadtam a lakást. Ennyi, amit felróhatnak nekem.- Akkor térjünk vissza arra a régebbi lakáskölcsönadásra? – kérte türelmesen Sinus.- Jó ismerősöm volt az illető és tudtam hol lenni, amig neki kellett a kégli. Fogalmam sem volt róla, akkor még, hogy a nevemet is felhasználja nemcsak a randevúhely kellett neki. – magyarázta Windon. – Nekem izgalmas játékot jelentett, a kettős élet. Volt egy ócska kocsim, és egy jó márkájú autó a lakásom alatti garázsban. Ha át akartam lényegülni Nick Blesseddé, akkor fogtam, az állandóan a márkás kocsiban tartott sporttáskát, benne néhány ócskább ruhadarabbal, amelyek jobban illettek ahhoz a környékhez, és beültem a luxuslakásomtól két sarokra leparkolt tragacsba. Senki nem lopta el soha, annyira ócskavasnak számított. Egy bisztró illemhelyén öltöztem át, és Nick Blessedként mentem fel az első emeletre, a régi fészekbe.- Ahova engem is befogadtál! – jegyezte meg Sandra Madigam,- Csak tudnám miért. Azt hiszem nélküled nem, ülnék most itt. – lökte felé, nem kis megvetéssel a férfi.- Ezt akár dicséretnek is vehetném, ha igaz lenne, mert közlöm veled, hogy nagy terveim vannak. Rendör akarok lenni! – nézett rá büszkén a lány.- És éppen velem próbáltál bevágódni? Én voltam a teszted? Miért kellett neked jártatni a szádat? – mordult rá Windon.- Fogalmam sem volt róla, hogy kettős életet élsz. esküszöm soha nem akartam ártani neked! – bizonygatta a lány.- Ártani? Ha a felét rám verik annak, amit pillanatnyi elmezavaromban, az imént felsoroltam, annál rosszabbat már az ellenségem sem akarhatott nekem. Sosem derül ki semmi, ha te nem vagy.- Csak azt valld be, amit elkövettél, de azon jobb túl lenned. Megkönnyebbülsz, ha nem nyomja bűn a lelkedet! – csacsogott a lány. Amit nem követtél el, úgysem tudják rád bizonyítani.- A Nick Blessed lakása tele van ujjlenyomatokkal, de a legtöbb magától származik! – kezdett új támadásba Blood. – Már rögzítették, és – természetesen házkutatási engedély alapján, begyűjtöttek a technikusaink néhányat, az elegáns lakásából is. Sajnos ehhez a megoldáshoz kellett folyamodnunk, mert nem akart beleegyezni, hogy levegyük az ujjlenyomatát, és semmi nem volt, Sandra Madigam alig hihető állításán kívül, amivel bizonyíthattuk volna a szükségességét. Akkor még mi is csupán annyival mertük megvádolni, de csakis magunkban, amit most már szívesen elvállalna, vagyishogy kölcsönadta a lakást a gyerekrabláshoz. Nos, az ujjnyomok megegyeznek, vagyis maga Blessed és Windon egy személyben. Eddig megvolnánk. – fejezte be az őrmester.- Hiszen már bevallottam, de mit bizonyít mindez? – nézett rá pimaszul Windon.- Tények ellen nehéz hadakozni, mert itt vannak a magnószalagok, amiket Mr Durrel készített a zsarolóval folytatott beszélgetésekről, amit persze mi még nem hallottunk, hiszen Mr Durrel csak most beszélt róluk, de a szakértőink ki tudják szűrni a beszélöt sok ezer közül is. A hangnak több mint négyszáz jellemzője van ugyan, és ebből csak negyven körüli, ami nagy biztonsággal felismerhető, de nekik elég lesz. Lehallgassuk a szalagokat, vagy hajlandó végre feladni, és mindent bevallani. A három gyilkosságot is! – nézett rá Sinus.- Oké, ami vaj a fülem mögött van, azt vállalom, de többet nem. – makacsolta meg magát Windon.- Vagyis még mindig nem adja fel? – kérdezte Sinus.- Ha nem, hát nem, de akkor halljuk, ki volt a bérgyilkos? – próbálkozott Blood. – Kíváncsi vagyok, mit talál ki!- A bérgyilkos már nem él. – kezdte volna Windon, de Blood közbevágott.- Fogadni mertem volna, hogy ezzel próbálkozik. Azt nem feltételezi rólunk, hogy hiszünk a szellem mesében, vagyis valóságos személyt kellett bedobnia, és ki lehet erre alkalmasabb, mint egy halott? – gúnyolódott Blood.- Ellenőrizhetik, ha akarják! Szívinfarktus vitte el. – vágta rá emelt hangon Windon.- Kár, hogy nem a maffia nyírta ki! – gúnyolódott Blood. – Azt legalább házon belül ellenörizhettük volna.- Nem hoz zavarba. Az igazat mondom. És ezt is ellenörizhetik, ha nem is a maguk nyilvántartásában, de biztosan rálelnek, ha akarnak. – folytatta Winden.- Mikor történt a haláleset?- Két éve! – hajtotta le a fejét Winden.- Két éve?! Nem rossz… de… mondja tovább. Hallottunk már unalmasabb mesét is. – biztatta Sinus.- Nem sokkal a halála előtt, egy hosszu ivászat alatt elmondta, hogy életében egyszer embert ölt… vagyis elütött valakit… és százezer dollárt kapott érte.- Így már könnyü, hiszen minden adat rendelkezésére áll. Mióta itt ülünk, csak fülelt, semmi mást nem csinált. – okvetetlenkedett Blood. – Sikerült összehoznia egy jó sztorit, és ugy döntött, hogy hajlandó beszélni. Na, de mit uram, mit?!- Akkor ellenörizzék Phil Badler a neve. Mrs Durrel apjánál dolgozott. – sorolta, vörösödö képpel a férfi. – Az öreg behivatta, és ajánlatot tett neki. Pénzt igért, amelyet segit forgatni, vagyis böven fedezi az életvitelét, csak a cégtöl kellett kilépnie, még mielött végrehajtotta volna azt a… gyilkosságot.- Persze Phil Badler ráállt. – kérdezte Sinus, aki kezdte komolyan venni Windon meséjét.- Nem azonnal. Legalábbis nekem ugy mesélte. Minden adatot megkapott, amire szüksége volt. Majdnem az egész éjszakát a kocsijában töltötte, hogy ne legyen mozgás az utcában, vagyis a megfelelö pillanatban kivágódhasson a járda mellöl, és teljes sebességgel neki annak a… szóval a kiszemeltnek.- Mióta ismerte Phil Badlert? – kérdezett közbe Blood.- Nem hoz zavarba a keresztkérdésével. Akkor már ismertem. Bisztró ismeretség volt. Később melegedtünk össze jobban, hiszen ö utána már nem járt be dolgozni, és egész nap ráért. Apró kis üzletekre vadászott, akárcsak én. Aztán egyszer sokat ivott, és meggyónta a bünét, de megesketett, hogy nem árulom el senkinek.- Maga remekül megélhetne, mint iró! – jelentette ki Blood, de látszott hogy megingóban van a kétkedése. – Kiváncsian hallgatjuk, mi történt Phil Badler halála után?- Örököltem a pénzét! – vágta rá Windon.- Maga? Hogyan? – kérdezte a felügyelő.- Mert az én nevemre utalták ki neki a százezret, a gázolásért. Persze nem én nyitottam a számlát, és a legszebb, hogy meg sem kérdezte tölem, amikor a lakást kölcsönkérte, de gondolom titokban akarta tartani, a gazdagságát, és hogy miért kapta. Phil tehát a gyilkosság heteire kölcsönvette a lakásomat és a müvésznevemet. Emlékszem milyen jót nevetett az ötleten, amikor elmondtam neki, hogy két néven élek. Ezért nem mondhattam nemet, amikor megkért, hogy adjam kölcsön a lakást. Azt, hogy számlát is nyitott a falnevemre, csak a vallomásakor kotyogta ki. Természetesen nem hittem neki, és ellenöriztem. Akkor még jócskán volt pénz a számlán. Ugy látszik a megbizója valóban forgatta. Természetesen mivel ö nyitotta, csak az ö aláirására fizettek belöle, mert nem a név a fontos, hanem az aláirás. Amikor meghalt, próbáltam hozzájutni a pénzhez, de nem ment. Kaphatnék egy kis vizet? – kérte Winden.- Nehezen megy a meseszövés? Kiszáradt bele a szája? Semmi akadálya, igyon csak, ott van maga előtt az asztalon. Hallgatjuk. – ösztökélte az örmester.- Félévvel a Phil halála után gondoltam arra, hogy tökét kovácsolok a rám bizott titokból. Akkor nagyyon kellett a pénz. Mindent elökészitettem, levélben másolatot kértem a régi számlámról, vagyis amire a felbujtó utalt Philnek, betanultam a mondókámat, aztán felhivtam Mrs Durrelt.- Most kezd kerekedni a mesike! – szólalt meg Blood, és csak Sinus tudta, hogy a látszat csal: most már korántsem gunyyolódik, inkább elfogta a közelgö kibontakozás izgalma.- Hiába pimaszkodik. Amit hall az szintiszta igazság. Akkoriban semmi nem sikerült, azért adtam zsarolásra a fejem. Magam sem hittem, hogy bejön. Attól féltem, hogy hátha azóta már nem titok a titok, és felsülök. Mrs Durrel hajlandóságot mutatott a fizetésre, és éreztem a hangján, hogy nem tudta, amit tölem hallott, vagyis nagyon megdöbbentettem a hirrel. Nem tudott arról, amit az apja müvelt.- Eddig hihetö… de most halljuk mit mesél nekünk a másik két emberölésröl… mert azt már nem követhette el Phil barátja, csak maga vagy… – nézett Sinus, a házigazdára.- Vagy én? – szólalt meg a házigazda. – Biztosithatom felügyyelö ur, hogy nem én voltam.- Akkor halljuk, mi történt a lakásában azzal a két férfival? – kérdezte Blood, Mr Windont. – Nem lepödnék meg, ha arra is kitalálna valami jó mesét…- Amit eddig mondtam igaz. A gyilkosságokat pedig nem fogják a nyakamba varrni, nem és nem. Meddig gyötörnek még?- Azonnal abbahagyjuk, ha kitalál a kettös mérgezésre is valami hihetöt. Biztos van még valami a tarsolyában. Meglátja mihelyt elmondja, pille könnyü lesz a lelke… ha van egyáltalán egyy kettös gyilkosnak lelke?! – tette hozzá Blood.- Tiltakozom! – szólalt meg Windon védöje.- Na, csakhogy nem hagy tovább abban a hitben, hogy süket néma! – nézett rá, némi undorral a védence.- Nem tudna segiteni Miss Wood!? – kérdezte Sinus a nevelönöt.- Ééééén?!- Igen… elvégre az áldozatok egyike a fivére volt. Maga szervezte be, vagyis kérte meg, hogy szerezzen valakit aki segit neki elvinni a gyereket. Ezt beismerte. Nem jutott eszébe valami, ami indokolhatta volna az esetleges öngyilkosságot? Nem veszhettek össze a pénzen, amit vártak?- Két csekket vittem nekik. Külön kapták volna meg a pénzt. Amikor láttam, hogy meghaltak, és a kollégájuk beültetett a kocsiba, egy óvatlan pillanatban széttéptem a két kis fecnit, és kiszórtam az ablakon, nehogy megtalálják nálam. A bátyám alig várta a pénzt. Bele akart fogni valamibe. Azt hitte tiszta ügyröl van szó, csak szinjátékban segédkeznek, ami nem büntethetö.- Talán megérdeklödte egy ügyvédnél, vagy miért volt ebben annyira biztos? – kérdezte Blood.- Nem érdeklödtem… de ugy gondoltam… vagyis, ugy gondoltuk Mr Durellel, hogy semmi zür nem lesz, és házon belül marad a dolog. Ö fizet a zsarolónak, a bátyámék pedig oljara lépnek. – magyarázta Miss Wood.

Blood nem adta fel. Újra odafordult Mr Windonhoz.- Csodák nincsenek Mr Windon. Maga bármikor bejuthatott a lakásba. Nem akarta, hogy tanuk maradjanak…- Na ne mondja, akkor maga szerint miért hagytam életben Miss Woodot, és a Durrel házaspárt? – orditotta a férfi.- Talán a közremödök pénzére fájt a foga. Azt hitte már náluk van… nem tudom de kideritjük… – jelentette ki az örmester.- Egy pillanat! – kiáltott fel, Sandra Madigam, mintha álmából ébredt volna. – Azt hiszem azt a két szerencsétlent… én öltem meg!- Azt hiszi? Megörült! Igy próbálja menteni a mihaszna barátját?! – állt elébe, elképedve Blood.- A világért sem, de eszembe jutott valami, ami a nagy kavarodásban kiment a fejemböl. Találtak a helyszinen egy üveget? – kérdezte fontoskodva, de öszinte hévvel a lány.- Ha arra gondol, amiben a mérgezett ital volt, akkor igen, és éppen arról akarjuk meggyözni a barátját, hogy azt nem adhatta nekik más, csak ö. Neki állt érdekében. – jelentette ki az örmester.- Pedig én adtam… szegényeknek, és gondolom Nick életét mentettem meg vele. – bizonygatta reszketö szájjal Sandra.- Ne próbálkozzék Miss Madigam! – szólt közbe Sinus A hatóság félrevezetése…- Nem félrevezetés… esküszöm…- Oké! – emelte fel a hangját Blood. – Arra a hasas félliteres üvegre gondol, amire mi, vagyis amiben a labor a méregmaradványt kimutatta? – tette fel a csali kérdést, miközben Sinus is a lányra figyelt.- Hasas?! – lombozódott le Sandra Madigam. – Fél literes? Nem… én egy olyan lapos egy decisre gondoltam, de ha nem abban volt a méreg, akkor elnézést hogy közbeszóltam…- Mit tud arról a lapos egy decis üvegröl? – vette át a kérdezést Sinus, láthatóan felvillanyozódva.- Akkor este, amikor visszementünk a telefonálásból, az a szegény fickó a kocsival szöszmötölt, miközben odajött hozzám egy asszony. Anyám koru lehetett. Vagy látott már ott vagy valaki rámmutatott, és hozzám küldte, nem tudom, de azt kérdezte: maga az aki Nick Blesseddel lakik? Igen… mondtam kicsit tétován, mert bár akkor éppen a levegöben lógott a jogcimem, de reménykedtem, hogy Nick visszafogad. Akkor adja oda neki ezt. Maga előbb találkozik vele. Már jó ideje várok rá, fenn is jártam, de nem nyitottak ajtót. – mondta, és átadta azt a lapos üveget. Ez a Nick – é – tette hozzá. Ne rontsa el a tréfát. Ne mondja meg neki azonnal, hogy ki hozta. Azt sem, hogy férfi volt-e az illetö, vagy nö. Kiváncsi vagyok milyen az italmemóriája. Tudja nálunk ivott egyszer ebböl a gyümölcspálinkából… és bizonygatta, hogy életében ilyen jót még nem nyakalt. Kiváncsi vagyok igazat mondott – e. Ha meghuzza és azonnal megmondja ki küldhette, akkor hiszek neki. De ha nem ismeri fel az izét, akkor mesélje el neki a sztorit, vagyis hogy én adtam magának. És tegye hozzá: váljék egészéségre. De addig egy szót sem. Hoztam volna már előbb is neki, de a hugomék farmján fözik, és most látogattak meg nem régen. Enélkül be se mernének állitani. Az uram is nagyon szereti. Nehogy eszébe jusson valakinek elinni elöle, mert nagyon dühös lenne rá. Jut belöle, ha ö ugy dönt, hogy megkóstoltatja valakivel. Szerintem eldugja, és beossza, mintha orvosság lenne. Mert az is. Hitemre nincs ennél jobb gyógyszer. Tessék mondta, és elsietett. Colin már majdnem mellettem volt, amikor otthagyott. A markomban tartottam, azt a selyempapirba csavart üveget, és sajnos meglátta. Azt kérdezte mi az, mire én, szinte szóról szóra elmondtam ugy, ahogy az anyókától hallottam. Még most is a fülemben van, ahogy felnevetett. Na azt már nem. Mi átszobrozzuk az éjszakát, pia nélkül, csak azért hogy neki tartogassuk!? Még mit nem? A barátom is odavan érte… Kértem, hogy ne igyák meg Nick elöl, mert nagyon várja, és ha megtudja, hogy én szurtam el, fejmosást kapok töle. Megnyugtattak, hogy másnap nem egy decit, de egy litert vesznek helyette, viszont szükségben a legközelebb lévö segitséget kell igénybevenni. Beszélhettem nekik, hogy olyat nem vehetnek, mert az házi kotyvalék, mihelyt felértünk a lakásba, elvette tölem a kis lapost, és a zsebébe tette… – hallgatott el szomoruan a lány.- Biztos, hogy igazat mond? Nem beszéltek össze Nick – kel, vagyis Mr Windonnal?! – hitetlenkedett Blood.- Mikor? Csak maguknál láttam viszont azóta pedig marakszunk, mint két ellenség. Hallhatták. Pedig micsoda gyönyörü napokat éltünk át, és most már láthatod Nick, hogy nem akartam ártani neked. Ha ez most nem jut eszembe… vagyis ha nem lettem volna ott, és nem éppen az én kezembe nyomja az az asszony azt a piát, hát kemény napoknak néznél elébe.- Napoknak? Éveknek, vagy ki tudja, de persze még utána kell nézni mindennek, hogy bizonyosságot kapjunk. Megismerné azt az asszonyt? – kérdezte a felügyelő.- Nem hisznek nekem? – kérte ki magának a lány. Csak nem képzelik, hogy kitaláltam. Honnan tudtam volna, hogy nem hasas az üveg és nem fél literes? Még jó, hogy engem beküldtek ahhoz a kis angyalkához, és nem kináltak meg belöle, mert akkor… brrr még elgondolni is rossz. Nem magamért mondom, mert mit nekem az élet?!. Nincs sok értelme… de… van fantáziája, felügyelő ur? Ha felébredt volna a kisifia, mint ahogy fel is ébredt és, mesével nyugtattam, altattam el újra… de én nem vagyok ott szóval akkor…- Ne folytassa… kérem… – vágott közbe Sinus. – Lelki szemeim előtt már az elbeszélése alatt megjelent, ahogy egy halott mellett ébred, orditani kezd félelmében, lemászik az ágyról, és elindul kifelé, ahol két másik halottba botlik. A kilincset nem érte volna fel, hogy kimeneküljön a lakásból, abban a házban pedig bárki ordithat, legfeljebb egy idö után ráförmednek, hogy pofa be…- Esküszöm, hogy igy volt. Persze tanum nincs rá, csak az az asszony lenne. Valahol ott lakhat a környéken… segitek öt megtalálni… – lendült bele a szolgálatkészségbe, Sandra Madigam.- Azt hiszem szükségünk lesz magára, hogy a dolgok végére járhasunk, mert két ember halála nem kis dolog, és nem mindegy, hogy akarattal, vagy véletlenül okozta az, aki mindenképpen embert akart ölni, vagyis aki az üveget küldte. Volt ellensége? – fordult Daphne Windonhoz, a felügyelő. – Ugy értem elképzelhetö, hogy…- Volt! – vágta rá az örmester blöffölve, mert ugy gondolta, ha igaz, amit a paradicsommadárka állit, akkor valakinek nagyon kellett haragudnia a kétéltüre, hogy olyan töménységü italt küldött neki. Egyetlen korty is elég lett volna az élete kioltásához. Még szerencse, hogy a kóstolás után az üveg ugy esett ki az egyik áldozat kezéböl, hogy a nyaka lefelé állt, és az utolsó cseppig kifolyt az ital, a szönyeg pedig beitta. Annak nem árthatott. Bárki mást odafektetett volna a két áldozat mellé, ha rátalál, és olyan örült ötlete támad, hogy belekóstoljon.- Hogy hogy volt? – meredt Bloodra, Windon. – Honnan vesz ilyen örültséget?- Biztosan tudom, és ha akarja kibarchobázom magával, hogy ki volt az a nö aki odavitte az italt a lakásához. Nos? Elmondja maga, vagy…- Azt hiszem én régebben barchobáztam már! – szólt közbe a felügyelő. – Bárhogy fáj is a szive, adja át nekem ezt a játszmát! – nézett az örmesterre, és feltette Mr Windonnak az első kérdést. – Nös volt, a maga Phil Badler barátja?- Nem vagyok köteles játszadozni magukkal… – makacsolta meg magát Daphne Windon. – Biztos, hogy nem hamukáztál? – fordult dühösen Sandra felé.- Még te sem hiszed el? Ha volna anyám megesküdnék az életére, de igy majd a bibliára fogok, ha kell, a biróság előtt.- Hajlandó válaszolni a felügyelő kérdésére? – lépett oda Windon elé az örmester. – Nem azt kérdezte megölt-e két embert, hanem csak arra kiváncsi, nös volt-e a bérgyilkos barátja? – ermelte fel a hangját.- Jogom van a hallgatáshoz! – kiáltotta Windon.

Kopogtak, és egy rendör lépett be a nappaliba. A felügyelő már nyult a papirért, amit a kezében tartott.- Köszönöm! – mondta és szétnyitotta az irást. – Nem kell válaszolnia, Mr Windon. Phil Badler nös volt. A felesége most is él. Itt a lakcime, is, de gondolom azt ugyis tudja.- Honnan tudnám… és különben sem érdekel nös volt-e Phil vagy sem.- Miért akarta magát megölni az az asszony? – állt oda Sinus is, Windon elébe.- Honnan veszi, hogy akart? – támadt a férfi.- Megérzés. Tehát? – emelte fel a hangját a felügyelő.- Örököltem a pénzét! – kiáltott fel az örmester. Igen. Igy mondta. Azt mondta maga örökölte Phil Badler pénzét, de nem tudott hozzáférni. Persze, hogy nem, mert gondolom a felesége tudott a bankszámláról, arról, is, hogy nem az ö nevén van. Talán elmondott egy mesét Phil Badler a feleségének is. Gondolom a bérgyilkosságot nem igen vallotta be neki. Az álnéven nyitott bankszámláról azonban mesélhetett. Mondhatta, hogy jó munkájáért kapta, végkielégitésként, vagy spórolta, nyerte, bármit mondhatott, mert az asszonyok, ha pénzröl van szó, nagyon hiszékenyek, vagyis inkább felületesek. Tehát?- Zagyvaságokat hord össze, feleslegesen koptatja a száját… kiáltott közbe egyre kevesebb önbizalommal Windon.- Lehet, de tudja a nyomozás olyan, mint az aranymosás: Az ember belemerit a folyóba, és mossa a homokot, mossa, amig a meg nem csillan az arany. Nem tudott hozzáférni a pénzhez, mert hiába mondta a nevét és igazolta magát, ha van egyáltalán Nick Blessed névre kiállitott valamilyen igazolványa, mivel a pénzkifizetéshez hiteles aláirás kell. A Phil Badleré, vagyis az, ahogyan ö irta alá a maga álnevét. Na, most hallgat?- Gondolom megfordult e fejében egy – két stikli, amivel hozzáférhetett volna a pénzhez! – vette át a szót a felügyelő. – Elöfordult már néhány hasonló eset a munkánk során. Odamehetett volna begipszelt jobb kézzel és lett volna kifogása miért más az aláirása: hiszen ballal egy ajtót sem tud kinyitni, nemhogy aláirjon?! Ideggyuladás, kézreszketés, sok jó ötlet megfordulhatott a fejében, de nem mert nekivágni. Talán mert figyelte pár napig a bankot, és mindig ugyanazokat az arcokat látta az ablakok mögött, vagyis félt, hogy éppen olyanhoz kerül, aki jól ismeri Phil Badlert, és kész a lebukás. Csekkfüzetet is szerezhetett volna, hiszen ha betelik adnak, de maga egészen másképpen néz ki, mint Badler és nem akart kockáztatni.- Téved… – szólalt meg Windon tétován. – Találgasson még!- Üüügyes! – dicsérte enyhe gunnyal Blood. – Gondolom, csak egy aláirásmintát kellett volna szereznie valahonnan, a Phil holmija közül. Rontott csekkröl, vagy bármiröl, aminek a másolatát eltette! Tehát beismeri már, hogy járt Mrs Badlernél, a férje halála után?- Hagyjon engem békén. Ha annyira kiváncsiak rá, kérdezzék meg töle! – kiáltotta a férfi kipirulva, éppen amikor kopogtak.- Örülhetne, ha minden kivánsága ilyen gyorsan teljesülne! – jegyezte meg kicsit gunyorosan az örmester.

Az ajtó kinyilt, és Astor tizedes lépett be, egy idös asszonnyal, aki szemlátomást reszketett.- Ö volt az! Ö adta a lapos üveget… – visitott fel Sandra Madigan, a belépöre mutatva.- Üljön le Mrs Badler! – mutatott egy fotel felé Blood. – Ugye nem mindenki ismeretlen magának az itt jelenlévök közül?

Az asszony szinte lerogyott, és csak utána nézett körbe majd bólintott.- Mit akart magától ez az ur? – mutatott Sinus, Daphne Windonra?- Pénzt! – nyögte az asszony.- Milyen pénzt?- Az uramét. Azt hazudta, hogy az övé a csekkfüzet, csak véletlenül maradt Philnél és mutatott is egy papirt arról, hogy ö Nick Blessed. De én tudtam, hogy hazudik. Phil elárulta nekem, hogy kitalált néven nyitott számlát, mert nem akart utána adót fizetni… nem is csodálkoztam, amikor megleltem a bankpapirokat. Aztán nem sokkal a temetés után odaállitott ez az ember, és azt mondta, övé a pénz. Valamit elkotyoghatott neki Phil ivás közben az álnevéröl, ezért merészelt próbálkozni. Addig beszélt amig meggyözött, hogy én sosem juthatok a pénzhez, nélküle, mert ö férfi és van igazolványa Nick Blessed névre, ami hiteles. Meg is mutatta. A lakás bérleti szerzödése volt. Azt mondta én nem jelentkezhetem özvegyként a pénzért, hiszen Nick Blessed, vagyis ö, él. Phil Badlernek pedig semmi köze ahhoz a számlához. A fele pénzt akarta. Nem mentem bele. Husz százalékot igértem neki, hiszen a férjem biztosan keményen megdolgozott azért amit azon az adómentes, ahogy ö mondta, számlán tartott. Mindigis becsületes dolgos ember volt. Hogy adnám oda a felét, annak ami az enyém? Nem mentünk egymással semmire. Aztán beszéltem egy ügyvéddel, aki azt mondta: nyugodtan felfedhetem a banknál, hogy a férjem kitalált nevet használt, mert azé a pénz akinél az iratok vannak. Mire odamentem a bankhoz a számla üres volt… több mint százezer dollárt lopott el róla ez… a… ez… a – nézett szinte utálkozva Daphne Windonra.- Azért akarta megölni? – kapta el Blood a megfelelö pillanatot.- Hát nem érdemelte volna meg?! – visitotta az asszony. – Mindenemböl kiforgatott. A férjem összekuporgatott dollárjaira fájt a foga…- Ébredjen már fel nyanya. Phil nem összekuporgatta, hanem ölt azért a pénzért… na most tátja a száját, mi? Pedig igaz. Mindenki bizonyithatja akit itt lát. A nyomozó urak is. – sorolta kárörvendöen Winden.- Hazudik! – suttogta hideglelösen az asszony. – Dehát hogy lehet itt? Hova tették az italt… vagyis… – rázta meg a fejét az asszony, mint aki hirtelen észbekap.- Amit velem küldött neki? – kérdezte Sandra.- Nem adta oda! – vágott közbe hirtelen az örmester.- Hála istennek! – sóhajtotta az asszony, elég hosszu szünet után. Isten nem akarta, hogy gyilkossá váljak egy alávaló gazember miatt.- Két másik férfi itta meg… – mondta az örmester, szótagolva. – Az első korty után végük lett, de hiszen maga biztos volt benne, hogy elég annyi! Erösebb volt az a lötty, mint a legtöményebb gyülölet, amely emberben támadhat.- Neeeeem! – sikitotta az asszony, és a szivéhez kapott.- Hivjanak mentöt! – mondta Sinus a házigazdának, aki azonnal indult a telefonhoz.

Mire az orvos megérkezett, az asszony halott volt. A szive vitte el.

Jó egy órába telt amig a halottat elszállitották. A jelenlévökön látszott, hogy a végkimerülés hatásán vannak. Sinus mégis ugy döntött, hogy ne halasszák másnapra azt a pár mondatot, ami még hátra van, az ügy teljes lezárásához.- Hogy sikerült a manöver? – kérdezte nagyon halkan Blood, Daphne Windontól. A férfi hallgatott, ezért folytatta. – Komputerrel utaltatta át egy másik bankba, vagy azzal kérette át?! Remek ötlet, hiszen ott nem ismerték magát. Maga rendelkezett és átkérték a pénzt. Igy kerülte meg a régi banknál a személyes megjelenést és vált feleslegessé az a régi aláirás. Azután olyat használt, amilyet akart, vagy amilyet tudott. Igy volt? Eltaláltam?- Tévedés. Nekem is volt magamhoz való eszem, vagyis több bankkal álltam kapcsolatban. Az adó miatt egyik számlámat Nick Blessed néven vezettettem. Amikor láttam, hogy nem boldogulok ezzel a szerencsétlen kapzsi vénasszonnyal, bementem oda és átkérettem a Phil által betett pénzt a másik bankból. Ök nem tudták, hogy az nem az én számlám. Ismertek, jól a név azonos volt, minden zökkenö nélkül folyt le a dolog.- Végre! – jegyezte meg Sinus. Ideje volt. Elég nehéz órákat tudhatunk magunk mögött. Végülis magának megérte Mr Windon, hiszen amikor idehoztuk esküdni mertünk volna rá, hogy legalább két gyilkosság terheli a lelkét. Aztán kiderült, hogy hárman haltak meg, nem természetes halállal ebben az ügyben. Ahhoz képest, az okirathamisitás, zsarolás, csalás, szinte semmiség… de gondolom a biróság nem igy viszonyit majd, és olyan büntetést szab ki, amilyet megérdemel.- És én? – kérdezte Gerry Durrel. – Én mire számithatok?- Maga?! Mit mondjak erre? Felvesszük a jegyzökönyvet és az ügyész dönti el: vádat emel-e az ügyben. Gondolja el, az önbetörés is büntetendö, hát még az ilyesmi, s ráadásul… az egész félresikerült.- A fiát természetesen kárpótolni fogjuk! – szólalt meg Mrs Durrel.- Szó sem lehet róla asszonyom. Ha nem nyomozó lennék, akkor sem fogadnék el semmit, hiszen amit a gyerek átélt, és amin mi keresztülmentünk a feleségemmel meg az anyámmal, azt nem lehet pénzzel megfizetni… hogy is juthatott eszébe ilyesmi?- Én csak jót akartam. Bocsásson meg… az ember, ha hibázik szeretné jóvátenni, és ha jól meggondolom mindennek, értse ugy, hogy apám bünének is, én vagyok az oka! – sirta el magát. – Ö szeretetböl akart jót nekem a maga módján, most átkozzam el haló porában, vagy mit tegyek, hogy elhiggye, nagyon sajnálom ami történt, és mindent magamra vállalok. Gerry sem tehet semmiröl. Ö is értem tette amit tett. Tovább kellett volna fizetnem a zsarolónak, vagy világgá kiáltani, hogy apám gyilkos volt… dehát az ember sosem tudja elöre, hogy holtbiztosan mi lenne a leghelyesebb, különösen, ha olyan egyedül áll a világban, mint én.- Engem örizetbe vesznek? – szólalt meg Kate Wood, a felügyelöre nézve.- Nem… de kérem, ne hagyja el a házat… – tette hozzé a felügyelő.- Ha egyáltalán van még itt helyem… – jegyezte meg a lány.- Természetesen maradhat, hiszen… – hallgatott el, Mrs Durrel.- Akkor indulhatunk is! – jelentette ki Sinus. – Mr Windon maga velünk jön…- Intézkedjék kérem, hogy kaucióval kijöhessek, ha eszükbe jutna letartóztatni! – mondta a férfi az ügyvédjének, szemlátomást uj eröre kapva.

Szerencsére Bloodnak már alig volt szólásnyi ereje, különben nem hagyta volna megjegyzés nélkül, a magabiztos utasitást.- Nem akarok börtönbe kerülni! – sirta el magát Kate Wood. – Nem elég nekem, hogy a bátyám meghalt?! Aki a kezét sem piszkolja be, csak utasit és pénzt igér az meguszhatja?! Könnyen szédithetö az, aki egész életében beosztással él, és egyszer adódik valami könnyü kereseti lehetösége, de én nem is azért… hanem, mert gondoltam, a bátyám kezdhet valamit azzal a pénzzel… Jót akartam neki, és megöltem vele… zokogta, majd kisietett.- Egész jó ötlet volt ez az Agatha Cristie megoldás! Sokkal gyorsabban végeztünk igy, mintha egyenként nyaggattuk volna öket? Jó, hogy eszébe jutott! – mondta a felügyelő a kocsiba beülve, és esküdni mert volna rá, hogy Blood azért lesz képes hazafuvarozni öt, és saját magát, mert a dicsérettöl uj eröre kapott. Ha sokan tudnák, milyen kemény valuta az elismerés, és nem kerül semmibe! Mégis olyan szükmarkuan bánnak vele, akik pedig csodákat tehetnének általa.

A nappali kiürült. Amikor Theresa Durrel felnézett, kicsit megijedt. Egyedül volt. Hova lett Gerry?- Most mit tegyen? Hogyan viselkedjék, hogy ne legyen igazságtalan, de meggondolatlan sem. Gerry bebizonyitotta, hogy esztelen dolgokra is képes érte, és szereti a gyermekét. A nagyobb baj az, hogy az utóbbi idöben már neki sem közömbös a jelenléte. Ha nem jön közbe ez az intermezzó talán az elmult éjszakákat már közös ágyban tölthették volna. Milyen jól esne odabujni hozzá, hagyni hogy becézze, csókolja, simogassa valaki aki szereti, aki iránt ö sem közömbös Szeretni, örömöt kapni… annyi év után?! Dehát ezek után ki tudja hogyan lesz.

Csak akkor vette észre a visszatérö Gerryt, kezében egy nem túl nagy táskával, amikor már alig két lépésre állt töle.- Isten veled Theresa. Bocsáss meg nekem…- Dehát… nem mehetsz el?! – nézett rá az asszony.- Miért nem?- A felügyelő kérte, hogy…- Csak azért?- Mi más vihetne rá a maradásra?- Mondjuk, ha te idenyujtod a kezed, hogy nem haragszol, és elhiszed: mindent érted tettem. Jót akartam.- Nem könnyü Gerry… a szivemben nincs harag, söt… valami ellágyulásfélét érzek, ha rádnézek… de annyi minden történt ez alatt a három év alatt.- Mikre gondolsz? Csak nem a Miss Wooddal való kényszerkapcsolatom aggaszt?- Azt hiszed jó érzés volt tudni, hogy a házamban…- A házadban… – ismételte meg nagyon szomoruan Gerry.- Rosszat mondtam?- Nem. Tulajdonképpen tied a ház, de csak egyetlen egyszer elöfordult volna, hogy a három év alatt ugy beszélsz Nicholasról, mint a fiunkról, és nem mint a fiadról, legalább akkor, amikor négyszemközt voltunk. De te nem vagy képes osztozkodni semmin. Sem az érzelmeiden… sem a pénzeden, ami egyébként nem érdekel. Nekem jó volt ott a bank pultja mögött. Boldog életröl álmodtam, családról, kedves feleségröl, sok gyerekröl, és egy nem túl nagy házról. Tudod mindig ugy képzeltem, hogy nekem azért volt olyan szeretteteljes gyermekkorom, mert kicsi volt a lakásunk, és összebujtunk. Sosem éreztük szüknek, hiszen velünk lakott a szeretet, amely nemhogy tágitani de ledönteni is képes falakat. Három évig vártam, reménykedtem. Habár tudtam mit vállalok. De nem hittem, hogy ilyen gyötrrelmes a reménytelen szerelem. Hogy ennyire fáj a gondolata is annak, hogy a fiamat, akit világrajötte óta szeretek, egyszer elvehetik tölem. Azt mondhatják semmi közöm hozzá, és közben elszalad mellettem az élet… nem leszek képes érzelmekre, elfásulok…- Ugy beszélsz mintha más is kötne hozzám, mint a fiam iránti érzéseid! – nézett rá várakozóan az asszony.- Ennyire kishitü vagy? Nem nézel tükörbe? Akárki boldog lehetne, ha olyan felesége lenne, mint te. Csak persze nem igy, ahogy mi élünk. Már akkor is szerettelek, amikor kimondtam az igent. Persze te csak üzleti szerzödésteljesitésnek vetted… és rákényszeritettél hogy másnál keressem azt amit a test szükségnek érez, de a lelket csak akkor boldogitja, ha gyengéd szálak is füzik egymáshoz a kapcsolatban résztvevö két embert. Nagyon gögös asszony vagy te, Theresa. Eleinte megértettem, hogy nagyon szeretted Jackot… de később egyre inkább bizonyosabbá vált bennem hogy életreszólóan szereted öt, engem pedig reménytelenül gyülölsz. Vagyis mindigis alkalmazottadnak tekintettél. Átnézel rajtam. Én vagyok a szükséges rossz.- Ne beszélj igy… , kérlek…

Ebben a pillanatban kinyilt az ajtó, és az inas karja alatt befutott a szobába Nicholas.- Papi… papikám! – szaladt oda Gerry Durrelhez, aki földre ejtve a táskát, kitárta karjait, ahogy annyiszor megtette már, amikor ki jön a házambant játszottak. Felkapta a kicsit, magasba lóditotta megpördült vele, és kacagtak mind a ketten.

Theresában egyszerre támadt fel a féltékenység Gerry iránt, és a hála a kisfiú döntéséért. Mert bár Nicholas nem tudhatott róla, de ahogy berobbant a szobába, és ahogy nem hozzá, hanem Gerryhez futott, mindent eldöntött helyette. Nekik hármójuknak együtt kell maradniuk… és bárhogy tagadná is… egyre biztosabban tudja, hogy ha nem igy lenne, a szive szakadna bele a vágyakozásba.- Mi van a böröndödben Papi? Ugye nem utazol el? Ugye itthon maradtsz. Tudod megigérted, hogy… – csacsogott a gyerek, Gerry Durrel ragyogó mosolyát látva.- Tudod mit? Nyisd ki a böröndöt… nézd meg te, mi van benne, és kiváncsi vagyok eltalálod-e hova készültem. – ajánlotta az apa.- De Gerry! – próbált tiltakozni Theresa. Ám Nicholast nem lehetett megállitani. Máris ott térdelt a táska mellett és csakhamart felnyitotta.- Ennyi levél? – markolt bele apró kezével, a szinte dugig tömött táskába. – És egyik sincs felbontva. Kiknek irtad?- Anyádnak…- Maminak? Dehát miért nem bontod fel öket mami…- Mert… csak most jutottak el hozzám, kicsim! – csuklott el Theresa hangja. – Sajnos nem kaptam meg egyet sem…- Nem hozta ide a póstás? – futott oda anyjához, egy maroknyi boritékkal a gyerek.

Theresa könnytöl homályos szemmel nézte a neki cimzett leveleket.- Ö hozta volna, csak a papi elfelejtette bedobni a póstaládába. – magyarázta furcsán elcsukló hangon.- Hát akkor most itt vannak. Egyszerre kapod meg mind, és nyugodtan kezdj neki az olvasásnak, mert papi ugysem ér rá. Megigérte, hogy ma összeállitjuk az uj repülö modellt. Ugye máris mehetünk? – nézett fel apjára, a kezét szorongatva.- Mehettek… csillagaim… – csuklott el Theresa hangja. Lesz mit olvasnom.- Három éve kezdtem irni neked, de sosem volt bátorságom odaadni… ne haragudj… azért akartam elvinni, mert ugy gondolam jobb, ha sosem kerülnek a kezedbe.- Rosszul gondoltad… Kedvesem. – mosolygott rá elhomályosuló szemmel az asszony. – És most indulás a modellt ragasztani, de előbb mindkettőtöktől kérek egy puszit.

Nicholas gyorsabb volt, és egy cuppanós, nyálas, igazi gyerekpuszit adott anyjának, aztán újra megragadta apja kezét. Gerry csak egy karral ölelhette át az asszonyt, akinek a csókjára három éve vágyott, és most sem feledkezhetett bele, hiszen az apró kis emberke türelmetlenkedve rángatta.- Menj Drágám. Vidd a fiunkat. és szórakozzatok jól. De ugye a vacsorához már hármasban ülünk le.- Nem akarom, hogy este legyen, mert akkor a kicsiknek ágyba kell bújniuk! – sorolta Nicholas.- A nagyoknak is. – mondta ellágyuló tekintettel, Gerryre nézve Theresa, és a két fiú szinte kiviharzott a szobából.

Amikor magára maradt odatérdelt az apró bőrönd mellé és jó ideig képtelen volt kisilabizálni a gyöngybetűket. A könny tisztára mossa a lelket. – jutott eszébe. De mikorra lesznek túl minden bajon, mikor felejthetik el, ezt a szerencsétlen gyerekrablást? Gerry örült ötletét, amelyet miatta agyalt ki. Ki hiszi el neki, hogy jó szándék vezette. Miket kell még kiállniuk az esküdtek előtt? De aki elkövet valamit, annak vállalnia is kell azt, és ö a törvény előtt is vállalja majd a nagyobb részt, hiszen ha nem fizet, amikor először megzsarolták, vagy nem makacsolja meg magát, Gerrynek nem lett volna oka a gyerekrablás kiagyalására.

Hosszu évek óta először érezte magát otthon, a saját házában. Jó volt tudni, hogy a fia meg a párja, játékba feledkezve mulatják az időt, miközben ö megfürösztheti lelkét egy szerető férfi gondolataiban. Lubickolhat a szép szavak keltette boldogságban, addig is, amig nem hallja ugyanazokat a fülébe súgva. egy – egy csókkal megszakítva. boldog asszonyként!

Feltépte az első borítékot.

Szinopszis

Linda Taylor: Gyerekrablás c. bűnügyi regényéhez

A gyerekrablás mellbevágó hír, hát, még ha tévedésből viszik el Sinus felügyelő három éves kisfiát, egy milliomos gyermeke helyett? A felügyelő felesége is jelen volt a rablásnál, egy játszótéren, ahol a két kisfiú összekülönbözött és Glória a kárvallott játszótársat vette gondjaiba, amig a milliomos fiúcska nevelőnője a felügyelő kisfiának tartott egy kis fejmosást. Az elrablók a gyermeket nem ismerték, a nevelőnő volt az ismertetőjel. Nem sokkal később jelentkeznek telefonon, és egy millió dollárt kérnek. Sinus megteszi a szükséges lépéseket, hogy felettesei teremtsék elö a pénzt a legrosszabbra is felkészülve. Blood őrmester, – a felügyelő legközelebbi munkatársa és barátja ott marad a milliomos házában. A telefon lehallgatásához Mr Durrel, a milliomos hozzájárul, megérti, hogy a felügyelő 3 éves kisfia érdekében jobb, ha az elrablók abban a hitben maradnak: a gazdag apa fiát tartják fogva. Sinusék gyanúja a nevelőnőre irányul, ezért Blood elkiséri, amikor kikérezkedik a házból. A lány, telefonálás nélkül tér vissza. Blood visszaindulván a központba, az utcán meglátja a ház urát amint egy nyilvános fülkéből telefonál. Kitudódik, hogy a nevelőnő és munkaadója, szerelmi kapcsolatban áll egymással.

Éjfél után egy női hang keresi a nevelőnőt, és azt kérdezi, hogy van a család. Nem sokkal; később Kate Wood kisurran a házból, de az őrző figyelő, kocsival követi. A lány bemegy egy házba, ahonnan pár pillanat múlva, félájultan támolyog ki. Astor tizedes beülteti a kocsiba és jelent. Sinusék csakhamar megérkeznek és egy lerobbant ház egyik lakásában, a szoba közepén két halottra, a belső szobában pedig a kisfiára lelnek, aki békésen alszik egy nő karjaiban. Az egyik halott, a nevelőnő bátyja.

A félresikerült gyerekrablás nemcsak rengeteg izgalmat kínál az olvasónak, szinte minden oldalon újabb meglepő fordulattal, de a Durrel házaspár különös életébe is bepillantást enged. Bonyolítja a dolgot, hogy a Durrel ház szobalánya meghal. Bizonyítottan attól az egy szem tablettától, amelyet asszonya éjjelszekrényéről vesz kölcsön, mert fáj a feje. Miért köt valaki szerelem nélkül házasságot? Mi történt a hőn szeretett vőlegénnyel? Mire minden kiderül, semmi nem ugy van, ahogy elképzeltük, vagyis, amint azt az irónötöl már megszokhattuk, ezúttal sem maradnak el a dupla, sőt triplacsavarok a meseszövésből. Amikor azt hisszük, biztosan tudjuk ki volt a gyilkos és miért ölt, akkor lep meg bennünket új fordulatokkal.

Élvezetes olvasmány, tele nemcsak izgalommal, de emberséggel is. Akik szeretik Linda Taylor írásait, ezúttal sem csalódnak, ha elolvassák a Gyerekrablás című bűnügyi regényét.

l992. január

Terjedelme: 171  flekk