-Ölj meg fiam!- esengett erőtlenül, az ágy párnáiba süllyedt, sápadt arcú asszony…

Így kezdődik a regény, amelyben Sinus felügyelő, és Blood őrmester, egy sorozatgyilkos nyomába eredve, elképzelhetetlenül sok véletlenbe botlik, mig Shakespeare: Tévedések vígjátékát is túlszárnyalva a felmerülő, és megoldott tévedések, régen takargatott bűnök, során eljutnak az elkövetőhöz, akinek vallomása meghökkentő: nőgyűlölete leküzdhetetlen, mert nem nő az, aki eldobja a gyermekét, mint őt az anyja. Sinusék nyomozása, akaratukon kívül- helyrehoz egy 25 évvel ezelőtt elkövetett hibát, amely sok embernek tette boldogtalanná, vagy a tudatlanságban élőknek, boldoggá az életét. A regényben a véletlenek, és természetesen a technika fejlettsége, a DNS vitathatatlansága segít, hogy a három nő áldozat, és a ki tudja hány –nem nevesített erőszakszenvedő – legalább szóban- elégtételt kapjon, és a véletlennek, vagy a nyomozói talpraesettségnek köszönhetően, ki tudja hányan, életben maradhassanak. Az ádáz gyűlölet, az érdekkel zsarolt boldogság, a lelketlenül végzett munka, küzd a szép tiszta érzésekkel, mintegy tükröt tartva, valamennyink elé.

Végig lebilincselő meseszövés, soha végig nem gondolt lehetőségek teljesülése bizonyítja, amit Blood őrmester már sokszor elmondott: a nyomozók láthatatlan segítője a véletlen, csak mindig oda kell figyelni arra is, amire más, rá sem hederítene.

2oo8. november.3o.

Terjedelme: 18o flekk

Ne ölj!              1975 kr

Bűnügyi regény:  Irta: Linda Taylor

-Ölj meg, fiam!- esengett erőtlenül, az ágy párnáiba süllyedt, sápadt arcú, asszony.

-Mama…ne mondj ilyeneket. Mama…szeretlek.. Mindjárt jobb lesz. Türelem. Beadtam a gyógyszert, hamarosan szűnik a fájdalmad. Szeretlek Mama…-fogta meg Stephen Randell, anyja, csont sovány kezét.

-Nem bírom már. Teljesen elgyötört, ez a bírhatatlan kin. Hetek óta tart a küzdelmem, és ellene úgysem győzhetek..a halál ellen nem lehet, még ennyi fájdalom árán sem. Ölj meg fiam…ülj ide, az ágyam szélére..

-Félrebeszélsz mama! – Áttörlöm az arcod vizes ruhával. Meglásd jobb lesz.  Szeretlek..meg fogsz gyógyulni.

-Te is tudod, hogy lehetetlen, akkor meg minek ez a vég nélküli kínlódás? Légy jó kisfiú, Stephen, szoríts az arcomra egy párnát, és pillanatok alatt odaát leszek..isten megbocsát mindkettőnknek..motyogta az asszony, egyre erőtlenebbül.

Stephen adott neki egy korty vizet, megigazította a párnáját, és leült az ágy szélére.

a-gyáva vagy..-kezdte később megint, az anyja. -Ilyennek neveltelek?  Ha valaki, hát te jogosan ölhetnél meg..

-Félrebeszélsz mama. Pont én? A fiad, aki az életét köszönheti neked?

-Nekem…nem! -lökte ki magából, féleszméletén, az asszony.

-Nyugodj meg drága mama, nem tudod, mit beszélsz..

-Meg kell tudnod végre…Te…nem vagy az én fiam, nem én hordtalak ki, nem én adtam életet neked…én csak felneveltelek..- hallgatott el a beteg, mint aki minden erejét kiadta, a kegyetlen szavakkal.

-Mama, ezt most csak…kitaláltad!

-Esküszöm az élő istenre. Nemsokára ott térdelek előtte, elhiheted, hogy nem hazudok..neked nem…tovább nem..

-De hát…-sápadt bele az új helyzetbe, Stephen. -Ha ez igaz..

-Igaz..

-Akkor miért nem tudtam róla eddig? Miért nem mondtad el?

-Féltem, hogy elveszitem a szereteted..

-A szeretetet sosem lehet elvesziteni, mama. Te tanitottad, hogy a szeretet magától alakul ki valakiben, de nem minden ok nélkül. Én azért szeretlek, mert …mert ápoltál, ha beteg voltam, fogtad a kezem, amikor az első betüket leirtam, és szerettél, mama, szerettél… Miért csinálod most ezt, velem? – csuklott el, a férfi hangja.

-Magammal akartam vinni a titkot a sirba, de nem birom a fájdalmat, és most már tudom: addig  nem könyörűl meg rajtam a halál, amig nem adom ki magamból ocsmány bünömet. Meg kell tenned… amire kérlek. Azt akarom, hogy gyülölj és…engedelmeskedj..

-Gondolod, hogy most, -mert elárultad, hogy nem vagy az édesanyám…képes lennék elvenni az életed? Különben is: ki dönthetné el, melyik asszony tesz többet egy gyermekért, aki a világra hozza, vagy aki felneveli..

-Mondjam el, ki volt ő, és hogy kerültél hozzánk..

-Ne, mama..félek! Tudom, hogy félrebeszélsz. Majd ha jobban leszel, elmodod azt, amiről –állitólag- 25 évig hallgattál.  Holnapig még kibirod, hogy ne gyötörd magad…ezzel is..

-Érzem, hogy már nem lesz holnap, és tudnod kell..

-Nem akarom. Jobb volt addig, amig lázálmodban sem emlitetted.. Nem is hiszem el! – állt  Stephen. -Ha meggyógyulsz, nevetünk rajta, de most aludnod kellene egy kicsit…erőt gyüjteni..

-Mihez? Mintha ezer farkas marcangolna, ugy eszi, rágja, testemet a rák.  Nem hiszem, hogy van vadállat, amelyik kegyetlenebbül tépné az élő szövetet… a-hallgatott el az asszony, erejét vesztve.

Kicsit később erőtlenül folytatta:

-Vigyázz magadra kisfiam, vigyázz az egészségedre. Ha már nem leszek melletted, akkor is maradj olyan jóravaló, becsületes emberke, amilyenné szerettelek…

-Mellettem leszel, mama! A szivemben mindig megmaradsz olyannak, amilyennek szeretlek. Szépnek, kedvesnek, Mamának…

Pár percig csend volt.

-Nem is vagy kiváncsi rá: ki volt az anyád?- kezdte ujra az asszony.

-Ha igaz lenne, sem érdekelne. Az én anyám, Te vagy…téged szerettelek annak, mióta az eszemet tudom.

-Az anyád…meghalt…és… az anyád elcsábitotta az apádat…-sorolta, utolsó erejét összeszedve, az asszony.

-Mama, nem tudod, mit beszélsz. A papa velünk élt, és szeretett minket. Téged is..

-Téged joggal szerethetett, de engem gyülölt, amiért… amiért..

-Amiért?- állt meg az ágy mellett, a fel alá járkáló fiatalember, és várta a választ.

-Amiért megöltem…azt,.. akit szeretett.

-Mama, ez egyre roszabb lesz. Kit öltél meg?- ült le az ágy szélére döbbenten, Stephen.

-Az anyádat..aki összeszürte a levet a férjemmel.. vagyis apáddal..

-Ez őrültség. A papa nem hagyta volna, hogy..

-A papa örült, hogy túlélte a bosszum, ami az árulása miatt várt volna rá. Tulélte és maradhatott, itt…a jólétben, a vagyonomban..

-Mama! Huszonöt év telt el, mióta születtem és..

-És azóta él apád velem, büntudattal telve, szinte rabszolgaként, mert tudja, hogy bármelyik pillanatban véget vethetek a köteléknek, ami összefüz bennünket.  Erre itéltem, és arra, hogy…hogy vállalja a bün fele sulyát, vagy legalább a büntársi tudatát annak, hogy beadtam anyádnak a halált okozó mérget, miután megírattam vele…egy bucsúlevelet..-lökte ki magából az asszony, láthatóan utolsó erejét összeszedve.

-Mama, neked minden józan eszed elvette a fájdalom, meg a morfium.  Mit álmodtál, hogy ilyen szörnyü gondolatok foglalkoztatnak?

-Az igazat mondom. A vagyon az enyém volt. Apáddal 5 évig boldogan éltünk, aztán jött anyád, és minden odalett. Amikor meg tudtam, hogy az a ri…rin…

-Ki ne mondd mama! Ki ne mondd! –emelte fel a hangját, a fiu.

-Hogy az a nő, terhes- folytatta mégis az asszony-  és Apád becsületből mellé akar állni, rávettem, hogy várjuk meg a szülést, aztán mindent megbeszélünk. Nem tudtam lemondani róla..annyira szerettem. Magam mellett akartam tartani, minden áron. Olyan nagy baj ez?- nyöszörgött az asszony.

-És… megszülettem..

-Igen..aztán anyád öngyilkos lett…vagyis én..szóval. átsegitettem a tulvilágra..

-A papa nem hagyta volna!

-Az érdek, nagy úr, fiam. A pénz, a vagyon könnyen megszédíti azt, aki sosem dúskálhatna benne. Apád mindent rám hagyott, csakhogy itt maradhasson a jólétbe..-sorolta, szinte szótagolva, végső erőfeszítésével a beteg.

-Akkor a papa börtönben ült volna, és..

-Volt bucsulevél, ráadásul kézzel irt. Az ötlet az enyém volt, de apád tudta, mi függ attól, hogy megirassam azzal a cafkával azt a levelet..- sorolta, meg megszakitva a szavakat.

-Mama…ne mondj rá ilyet..-mondta dühösen, a fogai között szürve a szavakat, a fiatalember.

-Véded az anyádat?- emelte fel a hangját, a haldokló.

-Téged védenélek a kifáradástól. Hagyd már abba a lázálmok sorolását, és próbálj aludni. Adjak még egy pár csepp morfiumot? Könnyebb álmod lesz, és főleg hosszabb. Ki kell aludnod ezeket, a rémes gondolatokat, mire a Papa hazajön..

-Már anélkül is a karjába vesz az álom, az utolsó, az eszméletlen, a halálba segitő kábaság. Elalszom fiam, csak kérlek…bocsáss meg nekem…mond, hogy megbocsátasz..

-Mit kellene megbocsátanom? –kérdezte a fiu, aki még mindig azt hitte, anyja félrebeszél. Nem hitte el, vagy nem akarta hinni, hogy amit halott, igaz lehet. Szinte önmagát is meggyőzni akarván sorolta: Hiszen jó anyám vagy, mindent megtettél értem..

-Szeresd apádat, és sose mondd el neki, hogy mindent tudsz róla. Hallgasd el, hogy tudod, miért kellett vezekelnie, és miért nem lehet nyugodt a lelkiismerete, amig csak él…

-Mama, ha igaz is lenne, amit mondasz, letelt a husz év, és ha gyilkolt is felmentenék..

-A biróság..de a lelkiismeret soha nem mentheti fel azt, aki ölt..

-Te mégis azt akartad, hogy..

-Akarom is fiam…bünös vagyok, én vagyok a főbünös…de meg akarok halni, mielőbb. Félek, hogy most   gyengit el a halálfélelem, és most tudja meg mindenki, hogy apád gyilkosságban tettestárs, én felbujtó és elkövető vagyok, mert az a céda… tolvaj, aki ellopta a boldogságomat…gomaa. gommm..

Ezek voltak az utolsó hangok, amelyek a haldokló száján kibuktak, mert Stephen Rendall, mint akinél betelt a pohár, vagy aki észbekapva, teljesiteni akarja, amiért anyja esengett?! Netán attól félt, hogy valaki meghallja, anyja zagyvaságait, de…hirtelen odaugrott, felkapta a párnát, és rászoritotta a beteg, már rezzenéstelen arcára.

Csend lett. Jó ideig nyomta a párnát, mire észbekapott, hogy szinte egész testével ránehezdik, arra, akiért egy fél órával előbb, még ölni tudott volna..

A gondolatai össze -vissza száguldoztak. Felkavarodott benne minden. A régen feledett sérelmek, a szigor, amely annyiszor szült benne szófogadtlanságot, anyja igazságtalannak érzett büntetései, mind mind átcikázott az agyán, amely, -mintha nem is az övé lenne,- telis tele lett gyülölettel, haraggal, bosszuvággyal. Kiért? Miért?

Persze, hiszen nem igazi anyám!?  Azért fogott olyan szigoruan?! Felsejlett benne az apjával szembeni lekezelő hang, a cseléd felé is lelketlennek ható, szinte odalökött szavak sora, és ráeszmélt: amit anyja mondott:…igaz lehet.

Volt egy asszony, aki az életével fizetett, hogy ő élhessen, és hogy szerelemből jöjjön a világra. Szerelemből? Milyen szerelem az, amit elárul az, aki szeretett? Meg kell várnia az apját. Követelnie kell, hogy mondjon el mindent, mindent..  Hátha nem is igaz? A Mamával csak a lázálom mondatta azt, amit hallott. Elvette a fájdalom a józan eszét..

Le fel járkált a szobában, mint egy ketrecbe zárt feldühödött vad. Apja már uton van. Alig egy órája szólt haza, hogy indul.

Mr Randell nem kopogott. Mióta a ház urnője beteg, sosem kopogott senki, nehogy felébressze, pillangóélet rövidségű álmából.

-Hogy van?- kérdezte az ágy felé indulva, aztán meglátta a felesége fején a párnát, és odaugorva, lekapta, majd a kezében tartva, fia felé fordult:

-Te tetted ezt?! -kérdezte hideglelősen.

-Ő kérte..ő kérte…de én nem…semmire nem akarok emlékezni..

-Biztosan azt akarta, hogy büntudatod legyen, hogy amig élsz az ő pártján maradj…istenem, micsoda átok ült rajtunk, fiam?

-A lelke még itt van a szobában. Legalább addig ne mondj semmi rosszat róla. Eleget mocskolta magát ő, mielőtt kilehelte a lelkét..

-És engem?-kérdezte, kicsit félve, az apa.

-Téged is…Elöntötte az agyamat a vér..mert elmondta, hogy..

-Sajnos fiam az emlékek makacs dolgok. Én huszonöt éve nem tudom kitörölni a fejemből azt, amitől azóta is, lelki nyomoréknak testileg, lelkileg  kiszolgáltatottnak, és megtűrt ingyenélő féregnek érzem magam…

-Papa…jaj nekem, papa! – sirta Stephen Rendall, és hiába várta, apja nem ölelte át, mint annyiszor gyermek korában, hogy kisirhassa magát a mellén, ha valami fájt.

Pedig fájt, nagyon fájt…nagyon, nagyon fájt.

-Nyugodj meg fiam! – szólt nem sokkal később az apa. -Meg kell beszélnünk mindent, mielőtt..

-Mielőtt?- nézett rá döbbenten, Stephen.

-Hivnunk kell az orvost. Anyád meghalt..

-És..és megmondod, hogy én, hogy..

-Majd a doktor, vagyis anyád teste, megmondja mi történt. A párnáról hallgatnunk kell. Az ő életét már csak az élnivágyás tartotta. Azt hiszem, a halálát érezte, azért gyónta meg azt, amire megesketett, hogy sosem mondhatom el Neked, fiam. Reménykedjünk, hátha, nem is gondol az orvos semmire, csak amire ilyenkor szoktak: hogy megváltás volt neki a halál..

-Papa, de én akkor is tudom, mire vetemedtem. Nem tehettem róla..elöntötte az agyamat a vér..

-Nyugodj meg fiam. Nem engedem, hogy tönkretedd az életed, miatta… ahogy az enyém is tönkre ment. Mihelyt túl leszünk a temetésen, mindent megbeszélünk. Addig tartsd magad. Senkinek egy szót sem. Bizz rám mindent..

-Mert te…mestere vagy a bajelháritásnak, mi?? –fordult szembe apjával, orditva a fiú. -Mert te képes voltál megölni a..az anyámat! Az édesanyámat, azért, mert a vagyont nézted, nem akartál kicsöppenni a kényelmes életből, a sosem szeretett pároddal kapott jómódból..

-Fiam…nyugodj meg. Nem minden fekete és fehér… Hiszen engednem kellett, ha azt akartam, hogy te velünk élj. Anyádnak volt miből elintézni, hogy megkapjunk, és a nevünkre véve felnevelhessünk, szerethessünk.. Ő intézte az örökbefogadást… Valamit, valamiért..

-Ez most már nem számit, csak az, hogy nekem,  szülőanyám  volt az, akit elcsábitottál, aztán cserbenhagytad, és ráadásul a halálnak engedted át, mert rád parancsolt egy..egy gonosz lélek.. gyűlöllek…

-Gyülölet? Csak képes lennék meghatározni, mit jelent a gyülölet szó? Pedig rejtett gyülöletben éltem harminc éven át. Valamikor nem is érdekelt, csak a szeretet töltötte be az életem, aztán minden összeomlott, mert elsodort a szenvedély…és ide jutottunk fiam. Most az életünk egymás kezében van, a sorsunk egymástól függ. Okosnak kell lennünk. Eleget szenvedtünk már.. –sírta el magát, Mr Randell, és átölelte a fiát, aki nem húzódott el, mint akinek minden mindegy.

Második fejezet

-Jó reggelt! Lépett be, Sinus felügyelő a gyilkossági csoport irodájába. a-nem szeretek biztosra fogadni, csak azért nem ajánlottam Glóriának száz dollárt, mielőtt elindultam.

-Mely okból tette volna? –kedélyeskedett az őrmester.

-Le mertem volna fogadni, hogy magát már itt lelem, sőt munkába mélyedve találom. Hogy csinálja?

-Kit milyen fából faragtak? Engem ilyen izgágából.  Nem tehetek róla, ha a fáradtság inkább doppingol, mintsem heverésre késztetne..

-Heverésre? Alig négy órája váltunk el. Jóformán meg sem izlelhette az igazi mély álmot…

-Majd megizlelem ma este. Remélem, ma mindenki szereti embertársát, senki nem vét senki ellen, a restanciánkat is eltünteti valami jó tündér, és mi átcseverészhetjük a napot.

-Ránk is férne egy kis lazitás, egy ilyen sorozatgyilkos lefülelése után. Három évet vett el az életünkből. És nemcsak a mienkből..

-Vigasztaljon bennünket a tudat, hogy akiknek az életét vette el, az a kegyetlen állat, azok rosszabbul jártak. Nyugodjanak békében. Ha nem beszélek vele annyiszor a kihallgatáson, ha nem figyelem, ahogy beszélt, ahogy viselkedett, el sem hiszem, hogy ő volt.

-Pedig ő volt.

-És ami szinte holtbiztos, a fejemet rá, hogy nem mondott el minden esetet. Hat ember életéért kérdőre vonhatja a biróság, de szerintem többen voltak. Nem ő az egyetlen ilyen elkövető, aki a kivégzése előtt előáll még 1-2 esettel, csakhogy – ha rabságban is- de élhessen még egy ideig. Neki, a bünösnek, minden nap számit, az ártatlanoknak pedig nem kegyelmezett.  Láttam a tekintetén, ahogy ránk nézett amikor megkérdeztem…van még elmondanivalója? És a többiek? Csak vigyorgott. Nem vágta rá azonnal, hogy nem volt több, mint a harmadik eset után, újra és újra. Csak lesett, lapított, ahogy anyám mondaná, s mi kénytelenek voltunk hinni neki. Szerintem lesz még mondanivalója, de előre gondol. Vár amíg szorul a hurok. Azt hiszi a kivégzése előtt, még kérhet perújrafelvételt, ha azt mondja, eszében jutott még valaki.. És jól hiszi. Borzalom. Ember az ilyen?

a-hogy ember-e? Mi adjuk nekik a tippet. Illetve bocsánat: nem mi, hanem a forgatókönyvírók.

-A Dexterre céloz? Az első részét sem tudtam végig nézni, pedig ha valakit –emberközelből- megedzhetett a kegyetlenség, az én vagyok.

-Biztos lesállásból, olyasmiért ölni, darabolni, akit egy személyben, halálosan bünösnek tart… Nekem is minden  hajam szála az égnek állt, amikor egyik jelenetbe belenéztem.

-Már akadt egy másolója. Előre megirt forgatókönyv szerint, csak azért ölt, hogy ő is igazságosztó legyen. Megáll az ember esze. Nagy az isten állatkertje..

-Én inkább azt mondanám, hogy egyes emberek, ki tudja mitől duzzadó gonoszsága, kitűnni akarása, bosszúvágya, hatalmi kényszere, vagy ég tudja milye, határtalan. A legelgondolkozhatóbb az, hogy a legtöbb pszichés gyilkosra, még a vagyonszerzési vágy sem jellemző. Ők csak azért ölnek, hogy öljenek. Ölnie kellett, ahogy mondta az a megátalkodott.

-Merem remélni, hogy amint a tudomány halad, ugy derül fény olyasmikre, olyan szunnyadó elfajultságokra, amiktől most hidegrázást kapunk, ha rágondolunk. Nem hiszem, hogy az előre megfontoltan gyilkolók, valamiben nem mások, mint bármelyik normális ember. Csak egy dolog furcsa, hogy nem gyerekkorukban kezdenek ölni, hanem némelyik csak 3o-4o után, amikor ki tudja mitől, bekattan. Elszakad a cérna. Vagyis a hajlam lehet, hogy magával hozott, de a késztetést az élet ilyen-olyan kudarca, és egyebek- hozza ki belőle. Kiből milyen körülmény, ráhatás, vagy az ördög tudja mi.

-Bárcsak a próféta szólna magából. Épp a napokban olvastam az interneten, hogy a tudósok a DNS-ben felfedezték a másság jellemzőjét.

-A másságét?

-Igen…aki nem olyan, mint maga vagy én, vagyis bármilyen formában más, ugy értem szexuálisan, annak ez, kimutatható a DNS-éből.

-Fantasztikus felfedezés a DNS. Nem csak a mi szempontunk, de képzelje el: már ipar is rátelepedett: a fogkeféből, foltos fehérneműből, lepedőből való hüség teszt elkészitésére.

-Fogkeféből?

-Miért ne? A csók nyállal jár, s az idegen nyál átkerül a csalfa fél szájába, onnan a fogkefére, és ha nem öbliti ki jól, rajta is marad, vagyis árulójává válik.

-Szerencsére kevés az olyan pár, akik egy fogkefét használnak, igy a vállalkozás sikertelensége megjósolható. –jegyezte meg, kapásból Blood.

-Miért? A bünös csók után, elég, ha a sajátját használja, és azt adja oda a felszarvazott pár, a DNS vizsgálóknak.

-Hozzak még egy kávét? Este otthon, már nem volt erőm inni..

-Este? Hajnali két óra volt mire hazaérhetett..

-És milyen szépen elgondoltam az uton, hogy otthon lehúzok nem egy, de két üveg sört, a siker örömére, aztán belehullok az ágyba, és alszom, akár egy anyatejjel jóllakott, gondtalan csecsemő. De hát ember tervez. Megláttam a cseppnyi lányom, felém nyúló kacsóit, és iszkoltam a tus alá, hogy mielőbb karomba vehessem, aztán mondanom sem kell, Betsy odaült mellém az ágyra, a lányom a mellkasomon ficánkolt, akár egy örökmozgó, és én észre sem vettem, mikor emelt jótékony karjaiba az eszméletlen, édes álom. Csodálatos álomba ringatás  volt..jobb mintha megittam volna, két üveg sört.

-Vegyen ki egy nap szabadságot. Talán enyhül egy kicsit a feszes munkatempó, vagy ha nem, hát behívom. Egy telefonomba kerül…ami szerencsére, ma már mindig kézközelben van.

-Hát ez az? Gondolja, hogy nincs ember, aki visszasírja Bell, és Edison közös találmányát: a tekergetős, órákig várakoztató, majd vagy kapcsoló, vagy szétkapcsoló, de holtbiztos, hogy nem tisztán hallható telefonokat? Most csak a kezébe veszi a bigyót és máris hallom a hangját a fülem mellett. Állatkinzás!- mondta Blood, és nevetve indult kávéért.

Amikor visszajött Sinus telefonon beszélt, és  jegyzetelt.

-A helyszínelőknek szóltak? Mi is indulunk- mondta, és letette a mobilt, éppen amikor Blood odahelyezte elébe a kávét.

-Nincs időnk meginni.

-Főnök, halottat jelentettek?

-Igen!

-Akkor –sajnos- megvár bennünket. A kávé ivás egy perc, és ki tudja mikor jutunk a következőhöz. Ha segélyt kérnek az más, itt hagyok csapot papot, és rohanok, de annak a szerencsétlennek aki meghalt, már édes mindegy. A helyszínelők, és nyomrögzítők úgyis távol tartanak bennünket a munkaterületüktől, amíg nem végeznek. Fotókat készítenek, azokat láthatjuk, nem maradunk le semmiről..sajnos..

-Meggyőzött.- mondta Sinus, és felemelte a papír poharat. -Nem tudom tegnap megköszöntem-e a tengernyi munkát, amit a sorozatgyilkosunkba ölt, de szép munka volt, Donald.

-Viszontdicséret, főnök! Persze nekem – a fene ezt a cafrangos rangkórságot- nem sok jogom van dicséretben részesíteni, a rangban felettem állót, de azért nem mulasztom el. Ami jó volt, jó volt. Köszönöm, hogy segíthettem.

-A végén még egymás nyakába borulunk, és kiömlik a kávé…-nevetett Sinus.

-Az enyém már nem, mert lenyeltem. Indulhatunk,  főnök. Majd az uton elmondja, miről van szó..

Kisiettek.

Mihelyt beültek a kocsiba Blood inditott, és Sinus pár szóval elmondta hova mennek, és miért.

-Szabad ég alatt, elhagyott területen, női holttest?

-Ennyit mondtak. Az uttól elég messze van befelé, de várnak ránk, és eligazitanak.

-Nem irigylem aki, megtalálta.

-Remélem, nem kezdi produkálni magát megint, egy háborodott…

Az uton valóban állt egy rohamkocsi, és elvezette őket a helyszinre.

A nyomrögzitők éppen végeztek. A halottkém is indulni készült.

-Az áldozatot megfojtották. Más külsérelmi nyomot nem látok, de természetesen a laborvizsgálatok többet elárulnak majd..

A helyszinelő is elmondta, hogy minden közeli lábnyomot rögzitettek, de más értékelhető bünjelet nem sikerült találniuk. Úgy néz ki, hogy a tettes gyalog jött idáig az áldozatával, aki már halott lehetett, mert női lábnyomot nem találtak. Az áldozat ruhája tépett, de nemi erőszaknak –legalábbis a patológus első szemrevételezése szerint, -nincs nyoma.

-Csalódott szerelmes lehetett, aki igy fizetett meg a párja félrelépéséért?!- kérdezte, szinte magától, Sinus.

-Ki tudja? –felelt rá, Blood.

-Ám, de ha igy van, könnyü dolgotok lesz, hiszen a nő arca sértetlen, vagyis könnyen feltérképezhetitek az életterét, és ha a baráti, valamint egyéb köre megvan, előkerül a vérbőszös udvarló is…

-Könnyen?! Nekünk legyen mondva!- jegyezte meg Blood. -Iratokat találtatok?

-Semmit, ami személyes holminak számit. Csak a ruhanemüje maradt rajta..de a technika segit. A fotója, az ujjlenyomata talán fellelhető a hatósági nyilvántartásban. Persze csak, ha jogsija volt, vagy valami miatt rabositva lett.

Sinusék megnézték az áldozatot. Közben megérkeztek a halottszállitók, és a szerencsétlen leány, -a számára legméltatlanabb helyre,- a mindenki koporsójába került, hogy aztán elárulja magáról, mindazt, amit a mindenre figyelő hozzáértő szemek észrevehetnek.

Sinusék is indultak vissza.

-Ezek az esetek a legreménytelenebbek. Akárhonnan idehozhatták szegényt..

-Tegyük fel, hogy a mi körzetünkben lakott. Az orvos szerint két napja halott. Lehet, hogy akkor már keresik is az eltüntek csoportjánál. Én egyenesen odamegyek. Csináltam fotót, hátha egyezik valakivel, akit éppen keresnek..

-Oké, de igyekezzen vissza, mert készitenünk kell egy ki merre, tervet.

Alig ért vissza Sinus, a szobájában csörgött a vonalas telefon.

Felvette.

Egy –halhatóan elváltoztatott- férfihang szólt bele:

-Láttam, hogy meglelték azt, a szukát.

-Hogy láthatta?-lepődött meg, Sinus.

-Nem nagy ügy. Sok rendőrkocsi, ott ahol hagytam és…

-Miért tette?

-Ezt érdemli az olyan szuka, akinek nem kellene gyerek..

-Kifejtené bővebben?

-Fejtegessenek maguk! –kacagott a kisérteties férfihang, és az összeköttetés megszakadt.

A technikusok azonnal hozzákezdtek a vonal ellenőrzéséhez, de csakhamar kiderült, hogy nyilvános telefonról jött a hivás. A fülke forgalmas helyen van, vagyis a nyomrögzitőknek nem sok keresnivalója lehet ott.

-Mi van?-kérdezte ijedten Blood, amikor visszaért.

-Telefonált a gyilkos…

-És?

-Azt mondta szivtelen szuka volt, akinek nem kell gyerek..

-Azért tartotta szivtelennek? Ezzel nem sokra megyünk, főnök, mert a női lakosság jó néhány százaléka odzkodik a gyermekvállalástól. Karrierépités, kényelem, ki tudja. De van valami, ami biztatóbb. Bejelentettek egy eltünést. A lány kora kábé megegyezik, de az csak ma tünt el, és a kollégák azt mondták a bejelentőnek, hogy várjanak 24 órát, addig hazaérhet.

-Hát, ha ő az, szegény, nem igen ér haza..-mondta Sinus. -És legalább felirták a cimét, hogy..

-Nem, de szerintem nem ártana ezt a 24 órás kivárást leröviditeni. Csak van egy irni tudó kolléga, aki a  bejelentőket kikérdezi, legalább a lényeges ismertetőkről, hogy ha hozzánk futnak be a szálak, minél forróbb nyomon indulhassunk el, általuk lekésett, de a mi területünkön – a forró nyomnak köszönhetően- még sokkal könnyebb munkát adó esetekben.

-A hozzáértők szerint, két napja halott.

-Akkor a bejelentő hamukázott, vagy ki tudja..rosszul számolt, ami ilyen helyzetben nem csoda.

-Remélem nem lesz következő.

-Ha ilyen indoka van annak a gazembernek, akkor nem igen, mert a gyerekvállalás általában két ember ügye..

-Ha tőle nem akar gyereket, de ki tudja, mi lakik az emberekben, s mikor törnek fel, rég elfeledettnek hitt sérelmek egy apró, bántó mozzanattól, és elszabadul a pokol. Sosem értettem meg, az elefánt emlékezetű embereket. Még szerencse hogy kevés van belőlük. De hát minek is, egy életen át, gyűlölni, átkozódni, magunkba fojtani valamit, amit akár azonnal is kibeszélhetnénk?!

-Honnan tudja, hogy ez a gazember, nem hirtelen felindulásból ölt-e?

-Milyen hangja volt?

-Elváltoztatta. Indulat nélküli…hangsulytalan.

-Kora?

-Ilyesmire nem vállalkozom. Hallottam már 7o éves hőstenort énekelni, és ugyanolyan csodálatosan adott elő egy gyönyörű áriát, mint 3o éves korában. A hang külön világ. Amig gyerek az ember, addig felismerhetőbb, de utána, abból megállapitani, a kort?!

A behivott csoporttagok megérkeztek, és a felügyelő hozzákezdett az eligazitáshoz. Már indultak volna ki erre, ki arra, amikor kopogtak, és az eltüntek osztályának egyik munkatársa lépett be, egy idősebb férfival.

-Még nem telt le a 24 óra, de az úr türelmetlen..

-Ami nem baj. Foglaljon helyet. Mutatunk egy fényképet- készségeskedett Blood, de addig nem vette elő a mobilt, amig a bejelentő le nem ült. Ki tudja milyen egészségi állapotban van, és különben is az izgalom, a döbbenet, a legszívósabb szervezetű embert is padlóra küldheti.

-Nézze meg ezt a képet kérem…de…nyugalom..

A férfi alig pillantott rá az a képre, utána kapott.

-Ő az..hol van…hol találom?

-Sajnos..meghalt…őszinte részvétünk, uram.

-Látni akarom, nem hiszem el..nem halhatott meg..

-Nyugodjon meg. Igyon egy korty vizet, és lekisérem a boncteremben. De nem várná meg, amig a doktor úr el tudja mondani, hogy..

-Megölték?- rogyott vissza a székre, a férfi.

-Sajnos igen. Nem természetes halállal halt meg.

-De hát ki tehette?

-Azt nekünk kell megállapitani, és meg is fogjuk, de természetesen fel kell tennünk néhány kérdést.

-Máris feltehetik…minél előbb keritsék elő azt az állatot, vagy ördögöt, nem is tudom, minek nevezzem, mert embernek nem tudom..

És elkezdődtek a szokásos kérdések…

Harmadik fejezet

A Foster házban nagy volt a készülődés. Edward 25. születésnapját ünnepelték. A Forster házaspár sokáig vágyott gyermekáldásra, míg végül is, a 15. házassági évfordulójukra, szülők lehettek. Kimondhatatlan szeretettel vették körül, a várva várt fiúgyermeket. Lesz már, aki tovább vezesse a céget. Ő majd többre viszi az apjánál, vagy legalábbis nem kell neki annyira megszenvednie azért, amije lesz, hiszen a kezdéshez bőven elegendő földi javakat, készen kapja.

A fiúcska szépen fejlődött, okosodott, s mire beült az iskolapadba folyékonyan olvasott, és százig nem hozták zavarba a számokkal történő ilyen-olyan feladatok.

Ki tudná eldönteni melyik nem bélinek van nagyobb szüksége a külcsínre, a férfiaknak, vagy a nőknek, de tény, hogy egyiknek sem árt, ha jól néz ki. Edward Foster nemcsak jól nézett ki, de tett is azért, hogy egyre jobban fessen. Sportolt, futott, de a szellemi képességeit sem hanyagolta el. Már kiskamasz korában az volt a kedvenc időtöltése, hogy bement apja vállalatához, és kandi szemekkel figyelt, nézett, tanult, kérdezett, segített. Mire nagykorú lett, szinte belenőtt a cégbe. Mindent ismert, és mindenről volt véleménye. Apja oda is figyelt a napközben szerezett tapasztalataira, hiszen tudta, hogy az alulról jövő kezdeményezést nem minden vezetőnek sikerül hasznosítania, mert ül az irodájában, tárgyal, telefonál, beszámoltat, de csak a legritkább esetben beszélget, közvetlenül, emberi, baráti hangon a beosztottjaival. Arra ott vannak a középvezetők, és a kisfőnökök. Edward sok jó ötletet felcsipegetett, meghányt-vetett, és amikor kivitelezésre késznek tartotta, bevitte az apja elé. Az újítókat azonban sosem hagyta ki a dotálásból. Az évek teltek, múltak, és Edward, majdhogynem mellékesen, elvégezte az egyetemet, jogász lett. Nemcsak azért mert ugy tartotta, aki egy nagykiterjedésű céget vezet, annak ismernie kell a törvényeket, hanem mert ahhoz érzett legtöbb kedvet, amikor arra került sor, hogy döntsön, a továbbtanulásról.

25 éves lett, és még nem volt szerelmes. Nem ért rá, vagy nem akart, mert nagyon alapos emberkének indult már kicsi korában is, és az is maradt. Nagyobb korában azt mondta: megbeszéltem magammal, és amikor ezzel kezdte, a szülők tudták: amit elhatározott, attól szinte eltántoríthatatlan. Nem is gátolták semmiben. Az ő élete lesz, alakítsa ugy, ahogy legjobb tehetsége, és elgondolása szerint, képes rá. Amikor a szülők elmúlnak 6o évesek már számukra legfontosabb az utódok jövője, mert attól kezdve, nekik minden nap ajándék, és minden apró családi siker, dupla öröm.

A születésnapra sok vendég összesereglett. Edward is elhívta barátait, évfolyamtársakat, lányokat, fiukat, egyaránt. A házban nagy volt a sürgés- forgás. Ötven vendéget kellett jól, szórakoztatóan, és kellemes környezetben ellátni, s gondoskodni, az akár hajnalig tartó mulatságukról.

Kora délután John Foster bekérte a dolgozó szobájába Edwardot.

-Parancsolj, Papa. Nem vagy még holtfáradt?- kezdte a fiú, nevetve.

-Ha neked kell örömet szereznem, sosem lennék az, de…

-De?

-De most olyasmi előtt állok, amire azt mondom, szívesen lennék egy nappal idősebb.

-Na, megijesztesz, Papa. Vágj bele. Ami kellemetlen azon jobb, mielőbb túl lenni. De éppen ma..éppen a szülinapomra tartogattad a..

-Anyáddal ugy döntöttük, hogy ma kell megtudnod..

üde hát mit?- ült le, most már kicsit megszeppenve, Edward.

-Ugye tudod fiam, mennyire szeretünk?

-Annál, csak én szeretlek jobban titeket- nevetett a fiú.

-Akkor jó. Így talán megérted, miért hallgattunk ennyi éven át..

-De hát miről, papa?

-Te nem vagy a vérszerinti fiunk..- mondta ki nagyon lassan, valahova a szoba sarkába tekintve, az apa.

Sokáig csend volt.

-Örökbefogadtatok? –szólalt meg Edward.

-Igen, hiszen bármi más módon valami közünk lehetne hozzád, ugy értem béranyaság, lombikbébi program stb. De Te az égből pottyantál ide, isten adott nekünk, amiért sosem tudtunk elég hálásak lenni neki. Jó gyerek vagy, fiam..

-Amilyennek neveltetek. Az ember milyenségéért a család a felelős, vagy legalábbis az a közeg, ahol élete első hat évét tölti. A többi se elhanyagolható, de az első hat meghatározó. Nálatok jó volt, de most…most olyan furcsa érzés fogott el..

-Amiért tudod, hogy nem vagy a mi vérünk?

-Amiért tudom, hogy volt egy emberpár, aki meggondolatlanul szerelembe esve, vagy futó kalandot keresve, véletlenszerüen életet adott nekem..

-Vegyük a legjobbat: szerelemből! Azt mondják a szerelemgyerekek nagyon szépek és te..

-Mit számit az a szerelem, amely hagyja elhullani a virágát ugy, hogy még a szinét sem akarja látni, az illatát sem akarja érezni, vagyis..sárbatapossa, bimbójában?!

-Azért mert örökbe adtak?

-Szerinted olyan nemes emberi cselekedet, egy gyermeket örökbe adni?

-Jogász vagy fiam, ismered az élet milyenségeit. Még mindig jobb, ha a gyermek biztos helyre kerül, mintha egy széteső, embertelen körülmények között élő családnál marad, vagy ami a legtöbb esetben előfordul: az állam gondozásában nő fel.

-Olyan semmirevalók voltak?! – kérdezte Edward, fátyolos hangon.

-Nem tudom milyenek voltak. Sosem találkoztam egyikükkel sem. Őszinte leszek. Nem is érdekelt semmi, ami a szüleid tettét indokolhatta volna. Örültem. Örültünk neked..és alig vártuk, hogy a karjainkba vegyünk.

-És az anyám..az úgynevezett édesanyám csak úgy, odaadott?- csuklott el, a fiatalember hangja.

-Ne haragudj rá fiam, valószinüleg nem tehetett mást, és ezt tartotta a legjobb megoldásnak..

-Vagy a legkényelmesebbnek.- keményedett meg, Edward hangja.

-Nincs jogunk pálcát törni, senki felett..

-Apa! Az állat is foggal körömmel védi a kölykét..

-Az állatokat ösztönök vezérlik, velük születik, és senki nem akar változtatni rajta. Kivéve a kutya, és macskatartókat, akik azt hiszik a dédelgetésükkel jót tesznek a szabadnak született, de magukhoz kényelmesitett állatoknak.

-Semmit sem tudtok..legalább az anyámról?

-Miért? Felkeresnéd? Kiváncsi vagy rá?

-Most dühös vagyok, vagy legalábbis ugy érzem, egyre jobban eluralja minden porcikámat, a tehetetlen düh. Miért..miért..miért?? Miért nem kellettem neki?! Hogy állhat elő olyan élethelyzet, amiben egy anya, akinek hosszú kínlódás után, a karjára teszik a gyermekét, azt mondja: nem kell..vigyék innen! Látni sem akarom. Meghalt? Vagy mi történt vele?

-Mondtam fiam: nem tudom.

-Miért nem nyomoztátok ki?

-Őszinte legyek? Tudod a gyámhatóság titkosítja az eljárást, és én kezdjek el nyomozni, hogy aztán, -mert közben meggondolta magát az örökbeadó,- visszaköveteli a gyereket.. Önző voltam..

-Kiváncsiak sem voltatok rá, hogy kik lehettek, hol élnek, milyenek?

-Minket csak te érdekeltél, és mert az iratokba nem lehet betekinteni – hiszen ismered a törvényt, – úgyis falba ütköztünk volna. Senkinek nem tenne jót, az eljárás szereplői közül, ha belecseppennének a másik életébe. A sors igy hozta, maradjon is igy..  Vagy változtassunk rajta?

-Változtassunk rajta?- nézett apjára, meglepetten Edward. -Hogy lehetne ezen változtatni?

-Tőlem kérdezed? Én nem ismerem a jogot, de ember vagyok, sokat megélt, és tudom, mindig van másik út.

-Mondjak le rólatok, a szüleimről, és mint egy  mesebeli vándorlegény, tarisznyával a vállamon, eredjek az őseim nyomába? Kutassam fel az anyámat?

-Miért mindig az anyádat emlegeted? Az apád is ott volt, amikor megfogantál, és róla mindig kevesebb szó esik, pedig..

-Pedig?

-Pedig az apa felelőssége legalább annyival nagyobb a család eltartásában, összefogásában, mint amennyivel többet vállal az utód világrahozatalával az anya.

-Fényképetek sincs róla? Legalább a kórházi karszalagja, vagy..az enyém..vagy valami, ami..

-Azon rajta van a név is, de a gyámügy nem emlékhely, hogy….gyüjtsön, és tovább adja.

-A nevem? Az Edward-ot anyám adta?

-Nem. Mi névtelenül kaptunk meg Téged, és nekünk kellett nevet adnunk neked. Hiszen tudod, Az örökbe adott  gyermeket, átanyakönyvezik. Nem szereted a neved?

-Dehogynem, de reménykedtem, hátha annyi emlékem maradt róla… hogy nevet adott nekem..

-Kár volt elmondanom. Anyád óvott, de én ugy gondoltam, a titkok sosem vezetnek jóra..

-Akkor miért nem mondtátok el kicsi koromban, amikor még hozzászoktam volna a felfogásához, a megértéséhez, vagyis semmibe vettem volna az egészet. Különösen a jog teljes ismeretlenségében élve..

-Sajnálom fiam, hogy igy adódott. Bárcsak kitörölhetném az életünkből ezt a félórát. Boldogabb lennél, ha..

-Nyugodtabb apa, nyugodtabb.

-Azért nem háborgattunk vele eddig, mert tudtuk, hogy gyakran vannak rossz álmaid, sokszor sirtál fel pubertás korodig, és hiába faggattunk, csak azt kérdezted, hol van…hol van! Azt hittük anyádat keresed. A Mamának fájt is, hogy talán nem jól csinál valamit, nem tudod elfogadni, mintha sejtenéd, hogy..

-Minden gyerek felsir…ha rosszat álmodik…

-Te más voltál. Még ma is látom, hogy néha egészen fura módon elkomorulsz, mintha hirtelen megbetegedtél volna. A búskomorságtól féltettünk. Nem való ekkora teher egy gyermek vállára, ha van, aki cipelje helyette.

-És egy felnőttére? Hogy ezentúl abban a tudatban éljen: hogy felelőtlen, lelketlen, szószegő, még a saját vérükhöz is hűtlen emberek segítették a világra jöttömet?! De minek?!- kiáltott a fiu, és felugrott.

-Fiam! -állt fel az apa is. -Megijesztesz. Már nem bánom, hogy anyád nincs itt. A szive szakadna meg, ha látná, mennyire elfeledkezel, a hír fogadása közben: róla.  Nem azért mondom, mert a feleségem, és minden idegszálammal szeretem, de az édes anyád sem lehetett volna jobb hozzád, mint amilyen ő volt. Sokszor féltem, hogy a kényeztetésével, teddide-teddoda legénykévé tesz, hogy rá-se-rántó elveid lesznek, de hál istennek, te olyan ember lettél, amilyenre minden szülő szivszakadásig vágyhat..

-Ők mégis elhagytak!- lökte ki magából, Edward. -Most megbocsáss, egyedül kell lennem, egy kicsit. A szobámban leszek, ha kerestek..

-De igérd meg fiam, hogy..

-Mit igérhetnék, amikor magam sem tudom, mi lenne a leghelyesebb. Megnyugtatlak, őrültségre, soha nem gondolnék. De most egyedül kell lennem, a belső hangokra kell hallgatnom..

-Hangokra? Másnak csak egy van, ha van!?-mosolyodott el az apa, fia keze után nyúlva.

-Bennem több is vitázik, vagy mellém áll, ha kétségeim vannak. És ez így volt jó. Eddig…de mi lesz ezután? Fejre állt a világ- mondta Edward, és kisietett.

Az apa visszament az asztal mögé, és elerőtlenedve rogyott le a székre. Nem sokkal később kopogtak. Nem volt ereje kiszólni. Tudta, a felesége biztosan belép, sőt, ha nem szól ki annál biztosabban, behozza az ijedtség, a féltés.

Negyedik fejezet

A gyilkossági csoportnál sosincs záróra, olyan a hivatal, mint egy három műszakos üzem.

Egyik ügyet még fel sem derítik már ott van a másik, vagy egyszerre több is. Nagyvárosban, fel kell készülni arra, hogy több ember több indulat, és akkor még nem is számolunk, az esetleg ingázó, vagy sokáig saját mérgében fortyogó, és egyszer csak szinrelépő sorozatgyilkossal. De vajon feltétlenül leendő sorozatgyilkosnak kell-e tekinteni azt, aki ilyen szörnyű módon végez, egy fiatal nővel. Érdekes módon a sorozatgyilkosok áldozatai szinte kevés kivétellel nők, ugyan ugy, ahogy az elkövetők, szinte százszázalékosan férfiak. Gyáva férfiak. Mert némelyik tiz-tizenöt évig készül a gyilkosságra, mire elkezdi, és az első eset élménye, az élet halál feletti uralom érzete, olyan lázba hozza, hogy nem tudja abbahagyni. Önmagát dicsőíti magában, és ujjong, hogy sikerült. Különösen, ha eltelik pár nap, vagy hét, és semmi nem történik. Talán az bosszantja fel, hogy semmibe veszik, annyira se méltatják, hogy a nyomába eredjenek, vagy az élmény izgatja, de tény, hogy a második eset, elég gyorsan követi az elsőt.

-Szivesen lekopognám főnök, hogy három hete semmi nem történt a sorozatgyilkosnak vélt elkövető részéről, de elkeserít a gondolat, hogy egy tapodtat sem tudtunk előre lépni. Ritka dolog hogy a nyomszakértők ne találjanak valamit, amin elindulhatunk, hajszálat, bármit, de ez az elvetemült, kesztyűben dolgozott, és ki tudja, honnan hozta ide a holttestet, a körzetünkbe. Holtbiztos, hogy ismerte, hogy előre megfontolt mindent. Nem akart hibázni..

-Vagy nem ismerte, csak az áldozatnak peche volt, rosszkor került elébe..

-De hol tartotta két napig a tetemet? Nem lehet akárki, ugy értem, hajléktalan – stabill buvóhely hiánya miatt, ilyet nem követhet el. Szerintem valahol a középosztálybeliek között, ugy értem az önálló, sok helyiségü házzal rendelkezők között lapul a tettes. Már a felderitési statisztikát is megnéztem az interneten, tehetetlenségemben: nem minden sorozatgyilkost kapnak el. Olyan is van, aki évtizedek mulva, egy véletlen során  került rendőrkézre, jóformán egy hajszálon mult, hogy nem úszta meg.

-Persze, ma már könnyebb, hiszen segit a DNS. Az a jó, hogy minden büneset, minden apró bizonyitékát őriznie kell a bünügyi nyomatárnak.

-Büszkék lehetünk, vagy legalábbis lehetnénk a bünüldözési technikánkra. Elámultam, amikor –hátulgombolós koromban- hallottam a hütőtermekben őrzött gyilkossági relikviákról. A nem romlandók, külön  raktárban várnak bizonyitó sorsukra, de a vérrel, nyállal szennyezett ruhanemük, gyomortartalmak, méregtesztek és sorolhatnám, ott sorakoznak, a hatalmas hütött raktárakban, ki tudja talán az idők végezetéig. Ép most olvastam, hogy egy tizenegy éve lapuló gyilkost tudtak beazonositani, az ott örzött spermával.

-Vannak büntények, amelyek sosem évülnek el..

-De nem minden államban… Akadnak olyanok, mint a mienk is, ahol csak 2o évig kell lapulnia az elkövetőnek, és bottal sem üthetik a nyomát. Persze azt a húsz- huszonöt éves bujkálást nem kivánom az ellenségemnek sem..

-Sajnos nem mindenkinek van olyan felturbozott becsületérzéke, lelkiismerete, mint magának…

-Szerencsére mi vagyunk többen… Főnök, az motoszkál az agyamban, hogy bár az első áldozatot nem érte szexuális erőszak, mégis jobban oda kellene figyelnünk a zaklatásokra, az erőszakos próbálkozásokra..

-Sajnos nem mindről szerzünk tudomást. A nők nemcsakhogy restellik a történteket, de attól félnek, a családi életük is rámegy, mert nem minden férj tudja megemészteni, hogy a nőt, aki a házasság szentségével – rosszul értelmezve bár, de – az övé, más is birtokba vette, amit az eltürt. A barom: ha tudná milyen, amikor egy nő olyan helyzetbe kerül, hogy vagy az élete, vagy a becstelenség. Ki ne választaná akkor az életet, a gyermekeit, a családját, és hagyja magát, csak minél előbb szabaduljon.

-Képzelje el a nők helyzetét? Úgy végigélni egy kiméletlen erőszaktevést, hogy közben az jár a fejében, és mi van, ha mégis megöl?

-Ideje készülnie. Az áldozatot ma, végre örök nyugalomra helyezik, és ott a helyünk..

-Elég leszek oda, én. Jobb, ha maga itt marad, és tartja a frontot. Észrevétlenebbül tudok szemlélődni, ha magam vagyok. Két férfi mindig gyanus, de ha csak tiz százalékban igaz az, hogy a gyilkos mindig visszatér a tett szinhelyére, akkor feltünhet a sir mellett is..

-Vagy már ott sündörgött a környéken, amikor felderitettük a tetthelyet..

-Nekem akkor is indulnom kell.

-Menjen, maga hivatali veréb..

-Aki épp ugy válogatás nélkül csipeget fel mindent, akár a városi koldusmadárka. De valakinek azt is csinálnia kell. A veréb se nyel le mindent, én is járhatok sikerrel. A telefonom nem kapcsolom ki. Ha kellek, isten ne adja, hívjon. Hiúz fülem van, meghallom az első birizgát a mobilamon, és azonnal ellépek a tömeg közeléből. –mondta Blood, és elhagyta Sinus szobáját.

Ötödik fejezet

Michael Travis nem először szabadult már, tehát nem jelentett új élményt neki, ahogy a kora tavaszi pirkadatban, kilépett a börtön kapuján.

-Ne bucsuzz, ugyis visszajössz!- mondta neki a börtönőr, aki útjára bocsátotta.

-Köpjön szembe, ha igen!

-Rajta leszek, fiam. Bár olyan biztos lennék a lottó nyereményembe, mint..

-Ezegyszer téved, Kulcsos ember! –mondta Michael Travis, és elindult toronyiránt.

Azt már elhatározta, hogy haza nem megy. Elege van a szemrehányásokból, a folytonos: nem megmondtam, előre tudtam, mintha csak a falnak beszélnék szövegből. Különösen mióta tudja, amit tud. Azelőtt se volt nagyon mamás, de mióta az anyja kifakadt a bevonulása előtt és azt mondta:

-Ide most jössz haza utóljára. A következő ballépés, vagyis botrányokozás után, már le is út, fel is út. Azt is letagadom, hogy..

-A fiad vagyok?-kérdezte röhincsélve. -Mert ha igen, az alma ezuttal messze esett a fájától.. Nem lenne könnyü kizárnod a családi kötelékből..

-Azt tudom, mert papír van róla, és a kitagadás nem egyszerü per, de.. a szivemből kizárlak. Nem érdemled meg, hogy a fiam légy.  Nem is a szégyen bánt, amit hozol ránk, hanem a kudarc, hogy ilyen embert tudtam nevelni, pedig minden szeretetem bevetettem, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy még most is, szivem minden melegével szeretlek. Csakhogy embertelenül nehéz szeretni azt, aki egyre fájóbb pofonokkal fizet érte.

-S mindezt azért mert egyszer..egyetlen egyszer…nem tudtam uralkodni magamon..

-És pofon vágtál…

-Téged?! Az anyámat?! – röhögte el magát. –Mamikám…vedd ugy, hogy a családban marad. Részeg voltam…nem tudtam, mit teszek. Mikor bocsátod már meg? A bulin adtak valamit, amit nem tudtam visszautasítani, és nem az voltam, aki vagyok..

-Mert az, aki vagy, csak a haverjaival, vagy ártatlan beszólókkal verekszik, és kerül dutyiba. Legalább szegény apádat kimélnéd. Azt várta, hogy majd hasznára leszel az üzletben, de Te felé sem nézel, csak ha pénz kell..

Ezek voltak a mama utolsó szavai, mielőtt bevonult, és a hat hónap alatt egyetlen egyszer sem jött be hozzá. Nagyon megharagudhatott az öreglány. A papát nem is várta. Az, ha rákezdi, vége hossza nincs a szemrehányásnak. De a Mama más. Ő mindig tudott vigasztalni, simogatni, csókolgatni, szépen felöltözetni, megmosdatni, amíg kicsi volt, s kiszolgálni, még most is, amikor már embernyi ember. Legalábbis fejlettségre.

-Meg is emberelhetném magam végre!- gondolta, amíg a busz felé tartott. Csak azt kellene mondanom magamnak: -ez volt az utolsó eset, megértetted?! Csak ne lenne rajtam az állandó idegesség, vagy inkább izgágaság. Sosincs nyugtom, mindig ugy érzem: ahogy van, nem jól van. Valami hiányzik, de nem tudom mi.

-Most elkezdhetném az új életet. – gondolta. -Szabad lettem. Ugyanolyan állampolgár, mint más. Nincs rám írva, hogy ki, és mi vagyok, hol jártam, mit tettem. Ha megemberelem magam, lehetek akárki. Tanulni is tanulhatok még. Ha nem is akaródzott iskolába járni gyerekfejjel, okos felnőtt fejjel inkább odaparancsolhatom magam a tanárok elé, csak persze kell egy nagy lélegzetvétel, és uccu neki. A mama örül majd, ha elmondom..beiratkozom valahova. Persze tudom mit mond: Te mindent jövőidőbe, vagy feltételes módba ígérsz, vagy jelentesz be. Mindent, ami nekem örömet okozhatna. Mikor mondod már: Mama itt bizonyítványom, válogathatok az  állásokban, mert nemcsak az erőm tudom bevetni, hanem az eszem, a tudásom is. S persze, tudom, mit mondasz- de ígérem, hogy a hirtelen haragom, a meggondolatlanságom sutba vágom. Jó fiad leszek, Mama. Drága arany szívű, Mama!

Minden szép, és jó gondolata csak addig tartott, amíg az első italmérő helyhez nem ért. Nem sok kereset lapult a zsebében, de azt mind elitta. Régen jutott szeszes italhoz, ugy szívta be a szervezete a vágyott nedűt, mint itatós a tintát, s mire kiguberálta az utolsó pohár árát, alig állt a lábán.

-Igy nem mehetek haza!- ez volt az utolsó értelmes gondolata, és mert nagy nehezen odabotladozott az első padhoz, leült, és elaludt.

Arra ébredt, hogy költögeti egy rendőr.

a-ez nem szálloda, fiatalember. Kérem a papírokat.

Motozni kezdett kábán a zsebeiben, de a szabaduló levele akadt elsőként a kezébe. Odanyújtotta.

-Most kis érjem vissza, vagy mit tegyek?-nézett rá, cseppnyi rosszindulat nélkül, a törvény őre.

-Bocsánatot kérek…bocsánat…én haza akartam menni, de az első pohár után már féltem, hogy megbántom a mamát..

-Hogy megbántja?

-Igen..nagyon szeret..

-És maga azzal fizeti ki a szeretetét, hogy börtönben ült garázdaságért. Mi mást követett még el? Lopás, rablás..

a-sosem vetemedtem olyasmire. Amikor csoportos verekedést provokáltam, akkor is ittam…

a-akkor ne igyon!- emelte fel a hangját, a rendőr.

-Megigérném, de ismerem magam..

-Akkor értékelje át magát. Mindenki képes változni. Ahogy a természet egy évben négyszer vált ruhát, képet, feladatot, és szinte megállás nélkül dolgozik, erőlködik, kedvünkbe jár, hogy kiérdemelje a törődésünket…maga, az erős ember, nem lenne képes legalább úgy élni, hogy másnak ne okozzon bosszuságot? Szégyellte már magát az életben?

-Ki nem?!- vigyorodott el, Michael Travis.

-Akkor most szégyellje magát, de nagyon, és lehetőleg utoljára. Csak magán mulik, hogy ezután ne legyen restellnivalója. Munkahelye van?

-Majd lesz..

-Majdra a bolond sem ad. Már nagyanyám is azt mondta, és igaza volt.

-Nem várják tárt karokkal az embert, ha onnan jön ki..

-De biztosan várják az erős munkás kezet valahol…csak oda kell találnia, de igy, ilyen bamba képpel, még egy roncstelep örzésére sem alkalmazzák. -Miért verte meg, akiket megvert?

-Mert szemétkedtek…

-Mivel? Csufolták, mint kisiskolás korban szokás?

Michael Travis tekintete a rendőrre meredt, és mintha hirtelen kivilágosodott volna az elméje, ugy nézett rá, mint olyanra, aki a gondolataiba lát. Mint aki előtt –hiába próbálkozik- nem lehet titka.

-Eltalálta. Olyasmiért gúnyoltak, amit barátként mondtam el nekik, aztán visszavágtak vele, amikor megittak két sört..

-Mi ebből a tanulság? Az ember csak olyanokkal ossza meg a kényes lelki bajait, akik szeretik, és akiket szeret. Szülei vannak?

-Va…vannak..vagyis…vo..

-De nehezen mondta ki… Vannak, vagy nincsenek.

-Vannak, de ha még egyszer visszakerülök oda, nem lesznek.

-Na látja. Kapott még egy esélyt. Ha ezt nem használja ki, maga bukott ember. Jegyezze meg elesni könnyü, de felállni, különösen sokadszor, embertelen erőfeszitésbe kerül, és nem mindenkinek van hozzá kitartása. Tud járni?- kérdezte a rendőr.

-Most, hogy aludtam…talán..

-Vegye a sors biztató jelének, meghivom egy kávéra.

-Nincs pénzem, hogy visszaszolgáljam- restelkedett, Michael.

-Látom, ezt megtanulta! Az oda-vissza ivást. Nem mindig kell visszahivni, igaz elfogadni különösen nem. Tőlem elfogadhatja, mert nekem is van egy nagy fiam, és a kávét azért kínálom, mert örülök…

-Minek uram?

-Hogy ő nem ilyen, mint maga, s még jobban örülnék annak, ha találkoznánk még az életben, és maga nem az lenne, aki most.

-Nem igérem..de…fogadom, hogy..

-Nindegy hogy nevezi: akarjon. Az akarat rettenetes erő. A cseppnyi víz nélkül a sivatagban, a hóviharban elfagyott lábbal, éhes gyomorral, minden helyzetben előre visz, de maga még nem tart ott. Magának még van esélye. Na jöjjön. Segitsek?

-Nem köszönöm…

-Akkor lépdeljen. Megyek, és megrendelem a két kávét. A pultnál várom.

-Köszönöm uram!- mondta Michael, és – amit régóta nem tapasztalt már- könnybe lábadtak a szemei. Alig látta az utat, míg becaplatott a bisztróba. A kávé finom volt. Bár kicsit sósnak érezte, a befelé nyelt könnyeitől, de el akarta hinni, hogy a kávé: emlékezetes csodatévő kávé!  Nem csak azért, mert rendőrnek főzték, hanem mert ő érzi annak, az első emberségből fakadó kávémeghivást. Valami akarásféle motoszkált benne, és elhatározta: ha törik, ha szakad, rendbeteszi a dolgot otthon, hogy minden olyan legyen, mint régen volt..

-Hova lettél boldog gyermekkor?

Hatodik fejezet

A gyilkossági csoportnál szinte izzott a levegő. Ez, vagyis a tehetetlenség a legrosszabb, amikor nagyhorderejü ügyben nyomoznak. Három hete kezdte el -a már- már biztosan sorozatgyilkosnak mondható elkövető- és azóta, három áldozat maradt utána.

Az elkövetési mód hasonló volt, csak a holttestek előkerülésének időpontja változott. Akadt, amelyik fél nappal a beállt halál után fellelhető volt, de olyan is, amelyik több napig pihent valahol.  A második fiatal nő, az első után harmadnapra került elő. Az út szélétől, alig 8-1o méterre feküdt, néhány gallyal letakarva. Annak az arcát bekente a megátalkodott valami fekete kulimásszal, amit az eső sem tudott lemosni. Mit lehetett a célja vele? Megalázás, elcsúfítás? De hiszen nem is merte. A család együttümöködött, és szinte valamennyi szóba jöhető ismerőst leellenőriztek, aki a lány társaságában előfordulhatott. Mindenkinek volt alibije. A kórboncnok jelentése beszámolt szexuális kínzásból származó sérülésekről is, amelyek nem az erőszaktevés, hanem idegen tárggyal való behatolások során keletkeztek.

Miért haragudhat meg egy férfi, ennyire a nőkre? Milyen sérelem érhette, ami kihozza belőle ezt az ádáz bosszúvágyat, gyűlöletet?

A harmadik eset áldozata, akit éppen tegnap helyszíneltek, egy park bokros részén feküdt, és három késszúrást találtak a testén. Az egyik a szívét járta át, de olyan hosszú pengéje lehetett a késnek, hogy a hegye az áldozat háta közepén jött ki, a másik két szúrást az ágyékába kapta. Mindhárom szúrás jóval a halál beállta után történt. A halál oka mindig fojtogatás során beálló fulladás volt.

Lehet egyetlen ember ennyire gonosz, és ilyen össze vissza cselekvő. Hajthat valakit ennyire a gyűlölet?

Sinusék tájékozódtak orvosoktól, pszichológusoktól, de irányadó véleménye egyiknek sem volt. Általánosságokban mondták el, miért tehették, kik lehetnek, de a kör olyan nagy volt, hogy azt nem igen járhatja be egyetlen gyilkossági csoport, nyugdíjig, sem.  Maradt a hit, a sokat segítő véletlenben.

Blood mindig a véletlenben bízott leginkább. Hátha most is elhibáz valamit a tettes, vagy valaki megállítja, személyleírást ad róla, jelenti a hozzá tartózója, bármi csak történjen már valami…

Arra sem mert volna megesküdni senki, hogy az első eset volt az első. Lehettek próbálkozásai, amiket gyáván abbahagyott, elügyetlenkedett, de akkor miért nem jelentkezik senki, hogy megtámadták, hogy zaklatták, hogy..

-Mert ma már annyi a zaklatás, amiről a kába lányok azt hiszik a személyüknek, a szépségüknek szóló figyelem,  és, inkább dagad a keblük, mintsem rendőrért kiáltsanak. –morfondírozott, Blood. -Különösen, ha jó kocsija van az illetőnek, vagy gavallér, udvarias, más, mint a többi…legalábbis eleinte..

Az ujságok hosszu cikkekben számoltak be, vagyis  csak számoltak volna be az eseményekről, és nyomozati eredményekről, de egyre kevesebb hírmorzsa akadt. Az áttörést mégis a nyomozók által sokat szidott újságírók mozdították el a holtpontról, amikor egyikük csokorba szedte az utóbbi hetek súlyosabb erőszak eseteit, és felhívta a fiatal lányok, s persze a szülők figyelmét, hogy vigyázzanak, senkiben ne bízzanak, és főleg mindent jelentsenek, amiről ugy gondolják: lehetett volna belőle baj, ha nem hátrálnak meg, nem futnak el, vagy belemennek a kacérságra ösztönző játékba.

Blood csak hetekkel később merte bevallani, a  főnöknek, hogy szinte tollba mondta a cikket az egyik mérsékelt lap újságírójának, de amíg él, mindig büszke lesz rá, hogy megtette. Hogy volt mersze megszegni a kiszivárogtatási parancsot?!

Azt szokták mondani olyan nincs, ami a gyilkossági csoport, vagy általában a rendőrség hatáskörébe tartozó esetekben elő ne fordult volna. Blood azonban újra meg újra rájön arra, hogy nagy az isten nem állatkertje, mert az állatok csak akkor ölnek, ha éhesek, – vagyis inkább, az Ég agyatlanságra ítélt halandóinak állatkertje túlzsúfolt.

Az első sértett, Jennifer Camp, az újságírónál jelentkezett, aki azonnal hívta Blood-ot.

-Főnök, beteg a nagynéném! –mondta az őrmester, és azt sem tette hozzá, amit általában az ilyen magánkezdeményezésű útra indulva szokott: hogy majd ledolgozom!- hanem otthagyta az elképedt felügyelőt, és kiviharzott.

Pár perc múlva ott ült a fiatal nővel szemben, a Lap szerkesztőségében.

-Muszály a rendőrséget…ugy értem, mindenkinek meg kell tudnia, hogy..- óvatoskodott a lány.

-Senkinek nem kell megtudnia, Miss Jennifer Camp. Még nem tudom, mit akar elmondani, de esküszöm, rajtam kívül nem tudja meg más, míg ki nem segitem a bajból, ha egyáltalán bajban van.

A szerkesztőség külön szobájában beszélgettek, a lány könnyen elkezdte, amiért odament.

-Engem, megerőszakolt egy férfi..

-Mikor?

-Öt hete.

-Persze nem tudja ki az?

-Hogy tudnám. Hajnali futás közben támadott rám.

-És nem ment arra senki, aki..

-Fegyver volt nála. A fejemhez szoritotta, és megfenyegetett, hogy lő, ha megmukkanok. Ki voltam fáradva, kiáltásnyi erő sem maradt bennem, a hosszu kocogás után, ezért csak az járt a fejemben..az életed mindennél előbbre való..mindennél..mindennél. Igy vészeltem át azt a három percet. Nem tartott tovább az aljas müvelet, de sajnos óvszert nem használt..  Hazaérve ami óvintézkedést csak lehet, megtettem, hogy nyoma se maradjon rajtam, az undoritó cselekménynek. Délután az orvoshoz is elmentem, AIDS próbára. Azt mondtam volt egy röpke kalandom, és félek. Még jó, hogy van orvosi titoktartás, és persze hazudni is lehet, ha nem akarja az ember a rendőrséget, és a biróságot megjárni. Csak békében hagyják. Azt mondta a vizsgálatra várni kell pár napot, mert ilyen rövid idő múlva a fertőzés nem mutatkozik, de beadott egy szérumot, az esetleges fertőzést megakadályozandó. Esküszöm még két hét múlva is ugy gondoltam, feljelentem, azt a gazembert.

-Lee tudná írni?

-Sisapka volt rajta, amin, hűvös reggel lévén, nem csodálkozhattam. A magasságában sem voltam biztos, és nem akartam még kellemetlenebb helyzetbe kerülni, tehát hallgattam. Ami igaz igaz, a fenyegetésétől is féltem..

-Mivel fenyegette meg?

-Szó szerint azt mondta: „Ha nem hagyod magad, ugy jársz, mint a többiek, akik csak az élvezetnek élnek, az anyaság, mit sem számit nekik.” Attól kezdve azt tehetett velem, amit akart, mert gondoltam, hogy őrült, és a félelemtől minden erőm elhagyott.

-És miért jelentkezett most, mégis?

-Mert…azt hiszem… terhes vagyok…

Blood ezt később ugy mesélte el:

-Hirtelen a kés is megállt volna a levegőben!

-Gondolom, nem akarja megtartani a gyermeket?-kérdezte, amikor szóhoz jutott.

-Semmi esetre sem, de mivel egésszégügyi főiskolára járok, van némi fogalmam a dolgokról és..

-Ne folytassa..maga egy zseniálisan gyönyörű, és okos angyal…maga, aki maga a csoda! –sorolta visszafogott hangon, szinte suttogva, Blood,  -Ugye maga is arra gondol, amire én, hogy: ha a magzatot abortálják, abból egyetlen mikrónyi rész, teljes valóságában elénk varázsolhatja azt a galád gazembert, aki, eddig három nő életéért felelős..

-Ezt miből gondolja?

-Mert akkor már tudjuk, kit keressünk, lesz összehasonlitási alapunk. Nyilvántarátsunk is van, amely kidobhatja őt a DNS-e alapján. De ha tisztességes, jó ember, akkor is van jogsija, vagy közlekedési kihágása, mondjuk italfogyasztás miatt, aminek során nyálmintát vesznek és…soroljam?

-Teremtőm…

-Volt már nőgyőgyásznál? Úgy értem az abortusz miatt?

-Még nem…de gondoltam..

-Jól gondolta. Ha megkérhetem, hogy jöjjön velem a felügyelőhöz, aki intézkedik, hogy mindenütt anonim, és a legnagyobb tisztelettel fogadják, s arra is ügyeljenek, hogy az azonosítás lehetőségét semmi ne gátolhassa.

-Mehetünk! –mondta, Miss Jennifer Camp, és Blood ugy nyitotta ki előtte a kocsija ajtaját, mintha magát a világszép királykisasszonyt vinné séta kocsikázni.

Sinus két mondatból megértette mi baja volt a nagynéninek, és azonnal szabaddá tette magát, hogy a hangszigetelt kihallgató szobába vonulhassanak, hármasban.

A megbeszélésre később felkérték a patológus főorvost, pszichológust, és természetesen megbeszélték a nőgyógyász főorvossal is, hogy mikor végzi el a beavatkozást.

-Gondolja, hogy az a haramia megfigyelhette magát, ugy értem annyira, hogy felismerje, és a nyomába szegődjön? Ezt csak azért kérdezem, hogy ha netán ő is elgondolkozik, mint Maga, és rájön, hogy olyan bizonyitékot hagyott maga után, ami ezerszázalékos lebukást jelent..

-Pedig mindent megtettem, hogy…kimosakodtam, orvoshoz mentem, de..

-De, mint jövendő ápolónéni tudhatja, milyen mikronnyi sperma kell a terhességhez. Ráadásul olyan, amiből egy aktus alatt 3oo millió kerül át a nő testébe..

-Azt hiszem ő jól megnézhetett, de…gondolja, hogy..

-Mindenre gondolnunk kell. Az lenne a legjobb, ha kapna egy külön szobát a klinikán, ami elé, 24 órás őrséget állítanánk.

-Köszönöm.- mondta a lány.

-Akkor módosítsunk a kórházi megbeszélésünkön. Most odakíséri a kollégám, befekszik, a holmiját odaszállítjuk, és két őr vigyázza éjjel nappal az ajtaját, felváltva. Így jó lesz? Telefonon is kapcsolatba maradunk..

-Jó, de…most kezdek igazán félni. Eddig csak az események hatása miatt rázott a hideg, de most a félelemtől vacogok..

-Ne féljen. Mi ott leszünk, és nem győzöm elégszer megköszönni, hogy gondolkodott, és ezt a lépést választotta. Ki tudja hány leánytársát menti meg, nemcsak az ilyesmitől, de a haláltól is… sajnos.

Hetedik fejezet

A Travis házban élők –bár kicsit tartottak a fiatalúr kiszabadulása után következő időktől, egyre elismerőbben konstatálták a helyzetet.

Edward fiatalúr, aki hat hónapos szabadságvesztése után ugy jött haza, mint egy tékozló fiú, azóta is mindenkit meglepett a viselkedésével. Amíg addig, rakoncátlan volt-, gyermeknek, fékevesztett fiatalnak, és iskolakerülő –diáknak, -mintha kicserélték volna. Bejárt apja cégéhez, és ott segített ahol éppen szorult a hurok. Beiratkozott a félbehagyott tanév ismétlésére, az új tanévtől kezdődően, és előre készült a tananyagból, amiből már többet felejtett, mint amennyire emlékezett.

A szülők eleinte színjátéknak hitték, majd egyre inkább kezdtek odafigyelni, fiuk pálfordulására.

-Képzeld Mama! – mondta Mr Foster, a felségének, ma egyszerre futott be három kocsi áru, és tudod mi történt?

-MI történt volna, lerakodták az árumozgatók..

-Azoknak két óráig is eltartott volna, de a fiunk, a mi ujjá született Michaelünk, odaállt közéjük, és kihívott az irodából két folyton nyújtózkodó, köröm reszelgető népművészt, s akár hiszed akár nem, a fiad volt a vezér. Ugy beindította a lerakodást, hogy a végén futólépésben ment, aki tudott. Semmi nem tört össze, minden a helyére került, és nem álltam meg, hogy köszönetet ne mondjak nekik. Nem tudom ki csodálkozott jobban.

-És, Michael mit szólt?

-Természetes, hogy segítettünk Apa! A kollektiva azért csapat, hogy mindig oda menjen, ahol ég a ház. Most a lerakodásnál égett, holnap találunk valami mást, csak ne járjon üresben a gépezet..

-Ezt mondta?

-Ezt. És ugy serénykedett egész nap, hogy kávét inni sem láttam. Amikor behozta az enyémet, én beszéltem rá, hogy igyon velem, ő is egyet. Nem akart, szabadkozott, hogy most nem ér rá, majd otthon, de én addig erősködtem, amíg megittunk, a fiammal, -talán életében először,- egy jó, munkával kiérdemelt, finom kávét.

-Csak tudnám, hogy mi változtatta meg ennyire? Mert a börtön már nem volt újdonság, úgy értem nem hathatott a javító szándék újdonságával.

-Talán az a rendőr, aki az ajtóig kis érte, amikor szabadult. Habár nem tudom, ha segített is neki a hazabotorkálásában, nem azért tette-e, mert a fiunk alaposan beivott a szabadulás örömére. De erről ne essék szó. Hat hete múlt, hogy szabadult, és az eltelt idő még kevés ahhoz, hogy ítéletet mondjunk a pálfordulása, vagy tettetése felett.

-Jaj, csak olyan aranyos lenne újra, mint kiskamasz koráig… Olyan gyönyörű gyerek. Büszkék lehettünk rá.

-Büszkék is voltunk, és szeretném, ha újra azok lehetnénk.

-Talán teljesül a kívánságod, hiszen mi neveltük, és igyekeztünk..

-Erről inkább ne beszéljünk, Kedvesem. A család csak nevelni képes, a ráhatások tönkretehetnek minden igyekezetet.

-Be akartam hozni a kávékat –lépett be Edward, mosolyogva. – De Jim nem engedte. Azt mondta, ne törjek a kenyerére. Mintha a kávé felszolgálása nélkül nem kapná meg, ami jár neki. De már itt is van.

-Régen kávéztál velünk, fiam.

-De ezentul sokkal többet leszek veletek. Ahol én voltam ott nagyon el tud gondolkozni az ember, az otthon melegén, biztonságán, kényelmén, a szülői szereteten, és a szabadságon.

-Régen szóba akartam már hozni, fiam –kezdte kávékortyolgatás közben Mr Forster, hogy szándékomban áll egy fiókot nyitni, de még nincs megfelelő telephely. Ha gondolod, mehetnénk együtt…telephelynézőbe….

-Merre gondolod a terjeszkedést?

-Nem tul messze, és piackutatást már végeztettem, csak el kellene néznünk oda, és beszélnünk az ingatlanosokkal. Elmondani mire gondolunk, és válogatni az ajánlatokban.

-Nem lesz tul nagy teher neked, egy ujabb leányvállalat, Papa?

-Nekem? Én abban reménykedtem, hogy egyszer te érzed hiányát a terjeszkedésnek, és Te veszed a kezedben a cégbővités gondját- baját. Remek szórakozás. Fiatalabb koromban élveztem. Uj hely, uj emberek, rengeteg ötlet, amiket a hely, és a lehetőségek szinte kínálnak… Nem bánnám, ha levennéd a vállamról, a gondot, persze csak miután egy-két bejárásra elkísértelek..

-Örömmel, Papa.

-Ugye mondtam, hogy Michael az én fiam. Az én szorgalmas, igyekvő magzatom!- mondta könnybe lábadt szemmel, Mrs Forster, és felállt, hogy megcsókolja fia homlokát.

-Régen simogattál meg, Mama.

-Régen simultál a tenyerem alá… Szeretem, hogy mostanában sokat vagy itthon, olvasol, tanulsz, elfoglalod magad. Majd elmondod, mik a terveid?

-Be akarom hozni, amit elmulasztottam…tanulni holtig sem szégyen, és nekem van mit bepótolnom.

-Na, csak nem fehércseléd van a dologban?- mosolygott, az Apa.

-Hát, ami azt illeti, férfi az illető, de ne ijedjetek meg: a rendőr, aki hazakisért.

-Összebarátkoztatok?

-Inkább ugy mondanám ráncbaszedett, és kezet adtam rá, hogy megváltozom. Meghivott egy kávéra, ahelyett, hogy megbirságolt, vagy hátraarcot csináltatott volna, a dutyi felé.

-Vagyis tartozunk egy visszahivással? Mikorra tervezed?

-Ki tudja elfogadná-e?

-Próba szerencse, fiam.  A születésnapodat külön töltöttük. Csak gondolatban tudtalak felköszönteni, átölelni, megcsókolni, pedig kisebb korodban olyan voltál, mint egy doromboló cica.

-Ha dorombolni már nem is kezdek ujra, de jobban megbecsülön magam, vagyis inkább azt, hogy ilyen szülőket adott nekem a sors..

A szülők egymásra néztek. Mintha valami kis értetlenség, v agy inkább zavartság lett volna a tekintetükben.

Nyolcadik fejezet.

-Főnök! Ma ugrik a majom, a vizbe.

-Megkapjuk a vizsgálatok eredményét?

-Igen. Hát nem csodálatos, hogy ilyen fiatalok is vannak, akik gondolkoznak, mielőtt bármit is tennének?

-Biztosan sokan vannak, csak a mi területünk nem arról hires, hogy jelentkeznek, akik valamit tudnak, és eldalolják. Nem tul elegáns dolog. Lejáratódott az évek során. A bejelentés besugássá silányult, meg aztán a bürokrácia?! Hatszor meggondolja az, aki csak fel akarja hivni valamire a hatóság figyelmét, aztán agyő, menne a munkája után. Csakhogy jönnek a bizonyitási eljárások, a szembesitések, a per, a kötelező tanuvallomás, és legyek őszinte? Én is ódzkodnék egy kicsit a kötelezettségektől, függetlenűl attól persze, hogy segíteni szívesen segítenék, ha tudok.

-Ezzel mindenki igy van, de..már meg is érkeztek a várva várt tudósok, és hozzáértők – mondta Blood, és   kitárta az ajtót, a helyszinelő kollégák előtt.

-Üljetek le, de halljuk: széna vagy szalma!

-Mihez képest? – kérdezte vissza, élvezve az elkövetkező pillanatokat, -az egyik tudós.

-Ahhoz, hogy lesz ugyan egy DNS-ünk egy gazembertől, aki..

-Na-na..csak ne siess a véleményeddel, Donald. Az a gazember megemlegeti azt az erőszakot, amig csak él.

-Beszéljetek már..

-Megtaláltuk a nyilvántartásunkban a DNS tulajdonosát.

-Persze rovott multú?

-Na, nem vészes, garázdaság, főleg botrányokozás miatt kapták el egy párszor, de a családja jónevű, jó módu..

-Mondd a nevét!

-Tessék! Az iratokban minden benne van. Szerencsére, amikor rabositották DNS-t is vettek tőle, igy minden jellemzője rendelkezésünkre állt.

-De hátra van az azonositás..

-Minek? A magzatát nem tagadhatja le, feltéve persze, ha igaz, amit az az a lány elmondott, és nem etye-petye közben ejtette teherbe, hogy aztán cserbenhagyja, hanem aljas módon, erőszakkal.

-Arra mérget vehetsz. Az egy okos, dicséretesen gondolkozó lány. –védte a tesztszolgáltató lányt, Donald.

-Akkor semmi vész. Az iratokban ott van minden adat. Lakcim, életkor, fotó…

-Apropo, fotó. –nyult a kép után Sinus. -Addig nem léphetünk, míg a lánynak meg nem mutatjuk. Hátha valamennyit felismer belőle, habár csuklyában volt, de a szeme szine, vagy a fogak… szóval, vannak jó emberismerők, akik sok mindent képesek megjegyezni valakiről, pillanatok alatt.

-Szerintem nyugodtan őrizetbe vehetjük azt a…azt a lehetséges elkövetőt…mert mi történhet? Legfeljebb tévedtünk, amire nagyon kicsi az esély, de ha mégsem, akkor legalább ma éjjel már nem követhet el semmit, mert lakat alatt lesz.

-Szerintünk is jó lépés az őrizetbe vétel. A DNS megfellebbezhetetlen bizonyiték, és honnan lehetne biztosabban kinyerni, mint egy saját nemzésü embrióból. Szegény kis emberke. Ha már igy alakult a sorsa, legalább segitsen a már élő embereken..- mondták a tudós kollégák, és elköszöntek.

-Egy kávéval sem kináltuk meg őket- kapott észbe Sinus.

-Csoda? Hiszen elállt szemem- szám. Legszivesebben táncra perdültem volna, de előttük mégsem akartam annyira kiadni magam.

-Hát..ami azt illeti, ha ebből kisül valami jó, azt csak magának köszönhetjük, mert, hogy őszinte legyek, ha előáll az ujságiró, a szerkesztőség, a tétova leányka mesejével, nem biztos, hogy hagyom bezavarni a nyomozásba.

-Azt hiszi főnök, én bele mertem volna vágni, ha nem hallom azt a mondatot…

-Amelyiket nekem mondott a telefonáló?

-Azt! Kinek jutna ilyesmi eszébe, ha már régen nem ott forgott volna?! Különösen, ha az illető, csak szexet akar?!

-Akkor induljunk. Kérjen segítséget, mert bár ketten leszünk, de hallotta?! Pár hete szabadult, garázda, és nem először járt odabenn. Jobb félni, mint megijedni…

-Egytértek főnök, és kérem a kíséretet, aztán hozok két kávét, mert ha most nem nyelünk le egyet, már olyan bizonytalanná válik a nedű, mint trehány farmon a kutya vacsorája..

-Menjen már..menjen. Elfogott a lesre indulás izgalma…ilyesmit érezhetnek a vadászok, amikor ugy gondolják: szabad az út, vége a vadászati tilalomnak.

-Inkább az egyhelyben toporgásnak főnök. Az a legborzasztóbb a mi munkánkban. Amikor már nálunk van a jómadár, élvezem a vallatást..vagy bocsánat, a kihallgatást. Hol vannak már a -mindkét fél számára embertelen kihallgatási szokások…

-Az a jó, hogy változik a világ. Csak már az ölésből, is kikulturálódnának az emberek.

-Ölni mindig fognak fönök. Jó dolgukban, örömükben, erős felindulásból, bosszúból, szerelemféltésből, harag tanácsára, haszonszerzésből, bérbe, szóval nem véletlenül került bele a tízparancsolatba is: Ne ölj!

Blood hozott két kávét, amit mindketten szinte leöntöttek, és a két rendőrségi kocsi, elindult a gyanúsítható elkövető lakhelye felé.

A sors ugy hozta, hogy mégsem mentek el odáig.  Vissza kellett fordulniuk, mert új esetet jelentettek. Sinus azonban ugy rendelkezett, hogy a járőr kocsi menjen a gyanúsított lakhelyének közelébe, és tartsák megfigyelés alatt a házat, amíg oda nem érnek. Figyeljenek minden mozgásra, mert az is gyanús, aki éppen hazamegy.

Kilencedik fejezet

A helyszínen dolgozott a nyomrögzítő, a fotós, és éppen végzett a patológus.

-Ha nem itt lelünk rá, azt mondanám természetes halál, kivéve persze az elnagyolt, szinte bohócokra jellemző arcfestést, de így megvárom a boncolás eredményét. Külsérelmi nyom nincs rajta. Szexuális erőszak nem látható, azt hiszem, ha erőszakos bűncselekménnyel van dolgunk, akkor vagy beadtak neki valamit, vagy beinjektálták. A tü nyomát biztosan meglelem a tüzetes testátvizsgálásnál, és a gyomor, meg a belső szervek is vallanak. Legyetek türelemmel.

-Gondolod, hogy ezt az esetet is a feltételezett sorozatgyilkos számlájára írhatjuk? –kérdezte Sinus.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy biztos vagyok benne. Eddig minden eset más volt. A sorozatgyilkos már csak a fixa ideája miatt is, ugyanazt csinálja, sorozatban. Ez, csapong az elkövetések módjában, a tetthelyekben, de ki tudja?  A ti dolgotok hogy kiderítsétek. Amit tőlem telik,  adom hozzá, a legjobb tudásom szerint.

-Mikor halt meg?-kérdezte Blood

-A testhőmérsékletet figyelembe véve 8-lo órája lehet halott.

-Idehozták, vagy..

-Akár itt is meghalhatott, de persze lehet, hogy egy kocsiból tették ki, már holtan. A ti dolgotok, hogy kideritsétek.

A doktor elköszönt, és mert a helyszínelők is végeztek, a holttestet elszállították.

-Ez az arckifestés jelenthet valamit, legalábbis a tettes lelkivilágában.- jegyezte meg Sinus.

-Főnök, ha ez a galád egy, és ugyanazon személy, akkor ennek a lelkében – ha van neki egyáltalán- olyan vihar dul, amivel nemcsakhogy ő nem bir, de mindenki jól teszi, ha kitér előle.

-Csak már tudnánk, hol van?

-Hitem szerint ott a házban, amit a kollégák őriznek, és amibe, lehet, hogy nemrég ért haza az elkövető…innen!

-Hiszen, ha olyan egyszerű lenne. Induljunk, nehogy megneszeljen valamit és eltünjön..

-Akkor most mennyi az annyi?- kérdezte Blood -  miközben inditott.

-Ez a szerencsétlen lány a negyedik..

-Akiről tudunk. De hányat találhatnak még ezután meg, és hányan szabadulhattak a karmai közül?

-Azt kell kideritenünk, és végre van hova mennünk.

-Ha ez az ő műve, az is lehet, hogy még nincs otthon. Itt ólálkodott a környéken, ahogy a telefonba mondta, hogy ugy szokta, aztán megiszik valahol valamit, a piszkos munka után.. vagy szexszel egyet, de már tiszta fejjel..-sorolta, Blood.

-Micsoda piszkos fantázia! Egy mentsége van, a mi pályánkon az égegyvilágon minden elképzelhető, és még az is megtörténhet, amiről álmodni sem merne épeszű ember.

Csakhamar megérkeztek a sarokra. Az egyik kolléga a kocsi mögött állt, a másik benne ült.

-Történt valami?

-Semmi mozgás. A háznak csak egy kijárata van, és azt szemmel tartottuk.

-Mostanában nem jött haza senki?

-Nem, hiszen le sem vettük a szemünket, a bejáratról.

-Maradjanak. Ha szükség lesz segitségre jelzünk – mondta Sinus, és elindultak a kapu felé.

A felügyelő, rutinból az órájára nézett, mert hajnali hat előtt és éjfél után nem lehet az állampolgárok nyugalmát zavarni. Csak a hatóságokét, meg az áldozatokét. De a törvény törvény, ami azért van, hogy betartsák, és betartassák.

Ha óra egy perckor csengettek be, a Travis házba.

Eltelt két perc mire az inas ajtót nyitott. Látszott a megjelenésén hogy nem akkor kelt fel, biztosan volt már tennivalója a házban.

-Uraim!

-A rendőrségtől jöttünk, – Mr Michael Travist keressük. Itthon van?

-Igen, kérem. Fáradjanak be.

-Most érkezett haza?

-A fiatalur? Nem kérem, itthon töltötte az éjszakát.

-Biztos, hogy nem hagyta el a házat?

-Biztos kérem. A szobám, igaz hogy a szuterénben van, de az ablaka a kapura néz, és olyan ébren alszom, akár a hiúz, észrevettem volna, ha mozgás van a ház előtt.

-Megkérhetjük, hogy szóljon neki?- kérte Sinus.

Nem kellett szólni, mert Mr Michael Foster, aki jobb képünek látszott, reggeli frissességében, mint a nyilvántartási fotón, megjelent, és mosolyogva kérdezte:

-Segithetek? Vagy apámat keresik?

-Nem, Önt. A rendőrségtől..

-Tudtommal nem tartozunk egymásnak, ugy értem, alig egy hónapja jöttem ki, és semmi nincs ellenem folyamatban…ha minden jól megy, nem is lesz.

-Vagyis nagy elhatározást tett..

-Ki ne tenne, hat hónapi kényszerelszállásolás és regula után?!

-Hat hónapot ült?- lepődött meg Blood, és látszott rajta, hogy csalódott.

-Igen.

-És nem is jöhetett ki látogatóba? A szüleihez, vagy a kedveséhez..

-Kedvesem éppen nem volt, a szüleim pedig –szóval nehezteltek rám..és kinos lett volna hazalátogatnom. Máig nem tudom a Mama hogy birta ki? Csodálatos asszony..

-Szerencsés ember. –jegyezte meg Blood, és hirtelen ötlettel elövette a fotót, ami a nyilvántartásukban lévő fényképről készült. -Ez maga?

-Igen, de persze vannak jobb képeim is. Ez gondolom a rabositáskor készült fotó.

-Jól gondolja, és éppen a hasonlatosság miatt, meg kell kérnünk, hogy jöjjön velünk.

-Őrizetbe vesznek?

-Nem…csak az ön érdekében tisztáznunk kell valamit. DNS-_t kell adnia, egy teszt kontrollhoz.

-Az is stimmelt? Ez képtelenség. Ugy tudom, nincs két ember, akinek egyforma volna a… ráadásul én, egyke  vagyok, tehát a rokonság jellemzői sem játszhatnak  közre.. Megértem, hogy idejöttek, hiszen volt egy- két rossz húzásom, de hát a társaság, a hangadók vezettek,  különben, nem keveredtem volna garázdaságokba. Ifjukori meggondolatlanságok miatt kerülhettem a látókörükbe, de esküszöm, hogy nem csináltam semmit.

-Azt mi szeretnénk inkább kijelenteni. Az a biztos. De ahhoz szükség van, a vizsgálatra.

Szólok a szüleimnek, hogy elmegyek, és indulhatunk.

-Megengedi, hogy magával tartsak?- kérdezte, Blood.

-Fő a bizalom?! De..felesleges. Nincs másik kijárat, és nem is akarok lelépni. Bár nem tudom, mivel próbálnak vádolni, de a lelkiismeretem tiszta.

-Szólok a gazdámnak, uraim!- indult az inas, és eltűnt az ajtó mögött.

Pár perc múlva megjelent Mrs Travis, halott sápadtan.

-Mi a baj, kisfiam?

-Semmi mama, rutinellenőrzés. Mondd meg a Papának, hogy a cégnél találkozunk… Lehet, hogy kések egy kicsit. -mondta, és megcsókolta anyját, aztán odaállt Sinusék elé.

-Indulhatunk Uraim!

-Milyen stramm fickó, az arca is szinte filmszinészi, egy világ dől össze bennem, ha kiderül, hogy mégis ő erőszakolt.- mélázott Blood. -Amit nem értek, az meg tudna őrjiteni?! Ilyen külsővel, annyi nője akadhat amennyit elbir…ha elbir?! De hátha aberrált, és az erőszak..na de várjuk ki a végét.

Tizedik fejezet

A Randell rezidenciára, a temetés után is, ráillett volna a jelző: olyan csendes akár egy halottas ház. Mrs Randellt eltemették. Bár rendelet van rá, hogy az otthon elhunytakat fel kell boncolni. Mrs Randellnak a kezelőorvos által rendelkezésre bocsátott kórleirás alapján,-  amely évek óta tartó hosszu, és szinte erővel életbentartott állapotról tanuskodott, – kiadták a temetési engedélyt. Mr Randell – az elhunyt végakarata szerint- hamvasztásos temetést kért.

A temetés után a két férfi ugy kerülgette egymást a házban, mint akinek nincs, vagy nagyon is sok mondanivalója lenne, amibe mindketten félnek belefogni. Egyszer azonban mindent tisztázni kell, különösen, ha egyikük állapota sem akar olyanná lenni, amilyen a gyász előtt volt.

Ezen az estén Stephen Randell bement apja dolgozószobájába.

-Ülj le fiam..

-Ne hivj fiamnak!

-De hiszen az vagy…

-Jobban illene rám a másik jelző..az, amit anyám ellen elkövettem…

-De hiszen én inkább vagyok apád, mint ő anyád..

-De te tettél tönkre mindent.

-Ha én nem vagyok, te sem lennél..

-Ez az egyetlen mentséged, de ebből sem lehet tul sok örömöd. Amióta elmondtátok…képtelen vagyok napirendre térni a dolgok felett. Szerettem két embert 25 évig, ugy hittem bennük, mint az istenben, és egyikről kiderül, hogy házasságtörő tettestárs…a másik nemcsak felbujtó, de gyilkos is, és engem is rávett, hogy a legaljasabb bünt kövessem el, -ráadásul az anyámnak hihető személy ellen. Megöltem őt. Nem érted? Én vettem el az életét..

-Nem feltétlenül. Felzaklatott állapotban, honnan tudhattad volna, hogy amikor a párnát az arcára dobtad, volt-e még benne élet? Az orvos szerint a szive vitte el.. De ha már életelvételről beszélsz, ha úgy vesszük, ő meg az édesanyádat..

-Ne mondd, hogy édes..

-Nekem nagy boldogságot jelentett. Köpj le, vess meg, de férfi vagy, meg kell értened. Anyád, vagyis a feleségem hideg teremtés volt. Az ágyban is olyan rendszert tartott, mint bármi másban. Heti két alkalom, mindig ugyanazon a napokon. A szex spontán érzelem, az akkor jó, amikor éppen feltámad az emberben, amikor indittatást érez, hogy karjaiba vegye azt, akire minden porcikájával vágyik, akit kiván, akiért megőrül, és persze az érzés kölcsönös.

-És te igy éreztél…a másik iránt?.

-Az a másik, az édesanyád volt, fiam.

-Hogy tudtál félrelépni, kicselezni, a mama éles szemét, folytonos gyanakvását?! Azt hitted nem láttam, nem tudtam, mi folyik köztetek. A gyerek mindent észrevesz, és gyötrődik, mert nem tudja melyik szülőjének fogja pártját. Kinek higgyen, kit vessen meg..

-Ő egy kisvárosban lakott. Egy üzleti tárgyaláson ismertem meg. A szálloda titkára volt, azé ahol mindig megszálltam. Nem volt világszépe –nem is tudom, te hogyan lehetsz ennyire jóképű, szinte vászonra kivánkozó kiállásu- hiszen én is elég nyamvadt emberke voltam, különben sosem érem be a feleségemmel. Életem legboldogabb napjait éltem anyáddal.  A feleségemnek feltünt, a sok városon kivüli üzleti tárgyalás, és már terhes volt a Kedvesem, amikor rájött. Kitört a balhé..

-Ki akarta, hogy kihordjon?

-Mindketten akartuk. Én azért, mert a feleségemnek nem lehetett gyermeke, és mindig is szerettem az apróságokat. Ő azért, mert elvált, mivel a férje nagyon durva ember volt, de ő is vágyott egy kisbabára, akit ugy és olyannak nevelhet, amilyennek akar.

-Ez nem sikerült- jegyezte meg keserüen, Stephen.

-Sajnos a leleplezés után a feleségem döntés elé állitott: vagy lemondok arról a cafkáról- már megbocsáss de ő hivta igy- vagy veszem az egyszál öltönyöm, amivel beléptem a házába, meg a cégébe, és eltünök, hogy sose lásson többé.

-Itt kellett volna hagynod, Apa!

-Most már tudom fiam, de az ember örül, ha az élete során egyszer felépitheti a karrierjét, megalapithatja a gazdasági hátterét, és a cég jól ment, rengeteg munkám volt benne, gyenge voltam, sajnáltam itt hagyni.

-Inkább maradtál…

-Azt hittem beleszakad a szivem, ha eszembe jutott, hogy nem mehetek hozzá, hogy egyedül lesz a szülőszobán, hogy semmi közünk nem lehet egymáshoz..

-Ezt meg hogy érted?

-A feleségem hidegfejü, kategórkusan intézkedő asszony volt. Egy napon megjelent itt a közjegyző, a már előre elkészitett irattal, amelynek értelmében, beleegyeztem abba, hogy születendő gyermekemet örökbeadják..

-De hiszen..

-Volt egy dupla csavar a dologban fiam. A feleségem már akkor végig gondolt mindent, vagyis ugy tervezte: a kedvesem bemegy szülni, az apa nevét, vagy bemondja vagy nem, de ahogy én hittem, inkább nem. Egyenesebb ember volt annál, vagyis, a gyermeket törvénytelennek anykönyvezik, az anya nevére.

-Akkor miért kellett, a te nyilatkozatod?

-Hogy ha vele – vagyis a feleségemmel- történik valami, akkor se vehesselek a nevemre, mert azzal együtt jár hogy az a nő, befészkeli magát a vagyonba, az övébe..ő mondta így fiam..ne haragudj.

-Te aláirtad és..ott voltál a szülésnél..

-Nem engedte, hiszen akkor adva lett volna, hogy én vagyok az apa, és az ember nem igen tagadhatja meg az  -anya bemondása alapján- az apasági nyilatkozatot, igaz akkor még nem volt mindent bizonyitó DNS, de különben is:. alá kellett volna vetnem magam különböző bizonyitó vizsgálatoknak és, ha csak a valószinüsége is fennáll, a hasonlóságnak, nevemre irtak volna.

-Hogy lehettem mégis, a tietek?

-A feleségemnek nemcsak pénze, összeköttetései is voltak. Simán, olajozottan vitte végbe az örökbeadást, és az örökbefogadást. Természetesen házaspárként nekünk, miután….

-Miután?

-Nem tudok beszélni róla… fiam. Amig élek gyötörni fog a bűntudat.

-Hol történt? Még a kórházban, vagy..

-Otthon.. Csak most, amikor már tudatában volt annak, hogy meghal, árulta el, mit tett, hogy édesanyád sose tudjon beleszólni az életébe..

-Mit tett?

-Azt mondta, anyád két nap múlva szül, és mire világra jössz, el kell intéznünk bizonyos dolgokat.

-Meg kell ölnötök? Ráadásul ugy, hogy öngyilkosságnak higgyék? Mi vagy te? Gyenge báb, vagy kemény férfi?

-Miért, te mi vagy? Te is rádobtad a párnát a fejére, csak, mert kérte..

-Nem igaz…ha térdenállva kéri, sem tudom megtenni amig azt hittem, hogy ő az anyám. De miközben haláltusáját vivta, utolsó erejével kilökte magából az igazságot, és azt hittem az eszem megy el… Sok ez egy embernek egyszerre. Az örökbefogadást még csak megemészti az ember, ha jó dolga, szép gyermekkora volt, de a köritést, amit tettetek, a fondorlatot, a gyilkosságot..

-Pszt..fiam…ha kitudódik, nem látom meg többé a napvilágot.

-Abban is szerencséd lenne. A húsz év eltelt…nem sok félnivalód lehet, legfeljebb a jóhired..

-Bocsáss meg nekem, fiam!

-Határoztam apám! Elmegyek!

-Hova?

-Mondjam, azt hogy világgá… Egyelőre megnézetem magam egy idegklinikán.

-Mi bajod?

-Még kérdezed?

-De hát miben nyilvánul meg, hogy ennyire a lelkedre vetted a történteket?

-Rémálmaim vannak, kiesnek az emlékezetemből dolgok. Sokszor azon kapom magam, hogy nem tudom, miként kerültem oda, ahol vagyok. Dühkitörésem van, ölni tudnék..

-Jaj, csak ezt a szót ki ne ejtsd a szádon, többé fiam..

-Anyám, vagyis akit annak hittem, is igy kezdte: ölj meg fiam! Éppen ő, aki annyiszor elmondatta velem a tizparancoslatot. Ne ölj! Miért ilyen esendők, hasonlesők, önérdekűek, vagy nem is tudom, minek nevezzem az olyan embereket, amilyen anyám volt.

-Boldogságkeresőknek…és az voltam, én is. Van, hogy az ember elhibázza az életét, de a bátrabbak mernek lépni, újra kezdeni, én gyáva voltam..

-Csak tettestársként ölni nem voltál gyáva…Hogy tudtad – ha nem enkezeddel is- elpusztitani azt, akit szerettél?

-Ha bajban van, minden ember képes olyasmire, amit ép ésszel nem tudna megtenni.

-Kezdek hinni neked apám…gyilkos gondolatok járnak a fejemben. Félek, hogy egyszer meg is teszem..

-Maradj itt fiam…összefogunk, vigyázunk egymásra. Megtalálod a párod, lesznek unokáim, meglátod lehetünk mi még boldog család.

-Ilyen lelkiismerettel, Papa? Soha!

-Ne légy olyan szigoru magadhoz. Hitem szerint a  feleségem, nem a párnától adta vissza a lelkét a teremtőnek, ha nem dobod rá, akkor is vége lett volna. Még egy egészséges embernek is megpróbáltatás egy töredelmes vallomás, hát még annak, akinek hajszálon függ az élete.

-Ha meghal elsiratom, de hogy az én kezem is benne legyen a halálában, azt nem…azzal nem tudok együtt élni.

-Fiam…ha visszaemlékszel, kamasz korodban is, voltak megmagyarázhatatlan érzéseid, dühkitörés, ok nélküli jajgatások, sírások, hiányérzetek, de nem tudtam miért sirsz. Mire emberré fejlődünk, sok mindenen kell átvergődnünk az életben. Emberek vagyunk, gyarló emberek… Szerintem semmit nem találnak nálad, csak az idegességtől van, de azt nem kellene nagydobra verni. Még a végén kidobod magadból, hogy..

-A doktorokat köti a titoktartás.

-A betegségedre vonatkozóan, de amit bevallasz neki, azt csak pap tartaná titokban, mert őt arra köti a titoktartási esküje.

-Fáj a lelkem..

-Ezt sokszor mondtad kicsi korodban is, amikor még azt sem tudtad, van-e lelke az embernek. Kis hipochonder voltál. Emlékszem, amikor éjszaka felsirtál, hogy fáj a hasad. Hivtuk az orvost, és kórházba utalt, hogy ki kell venni a vakbeled. Ki is vették. Makkegészséges volt.

-Nem hisztiztem, amikor azt mondtam, hogy fáj, sokszor fájt…

-Igen hol a torkod, hol a füled, hol a térded, mintha elestél volna. Egyszerüen nem voltál hajlandó ráállni. Fura kis figura voltál, de sokkal több örömöt okoztál nekünk, mintsem aggodalmat. Maradj velem fiam..könyörögve kérlek, ne hagyj el. Nekem nincs senkim, csak te.

-Nem tudom papa, gondolkodnom kell. Holnap nem megyek be dolgozni. Megpróbálok csak ugy, céltalanul nekivágni a világnak..

-Elutazol?

-Nem tudom, meddig megyek. Amig egy kis nyugalmat találok.

-De visszajössz ugye, és vigyázol magadra?

-Vissza, hiszen csak mi tudjuk egymás bünét takargatni, és elitélni, vagy megbocsátani..habár lehet az emberölést megbocsátani??!- mondta, üres tekintettel, maga elé nézve, Stephen Randell, és kiment a szobából.

-Istenem segits!- kulcsolta össze kezeit az apa, és megpróbált felállni, de erőtlenül rogyott vissza.

Tizenegyedik  fejezet.

Sinus utközben beszólt a laborba, hogy DNS vizsgálatra visznek valakit. Mivel nem voltak egyedűl a kocsiban nem beszélgettek, de a felügyelő ugyancsak furcsállotta, hogy a fiatalember, akinek pedig már lehettek emlékei a hatósági eljárásokról, egyáltalán nem volt izgatott, és bár az előirás szerint meg volt bilincselve, nyugodtan tűrte: jöjjön, aminek jönnie kell. De vajon: az jön-e amire számítanak? Nem lehet valaki egyszerre, két helyen?! De az sem lehet, hogy egyforma DNS-e legyen két embernek. Mr Jennifer Campnak hiába mutatnák meg a birtokukba került fotót, csak a szemét láthatta, de – el sem tudta képzelni, hogy olyan helyzetben, ráadásul, ha sötét is volt, mit jegyezhet meg egy kétségbeesett nő, a támadója arcából.  Az elkövető elég óvatos. Eddig nem sikerült ujjnyomot, vagy DNS-t nyerniük az áldozatok testéről sem, pedig már az emberi bőrön hagyott nyom is tesztelhető. Valószínűleg kesztyűben dolgozott. Majd elmondja, hogyan csinálta, csak már ott tartanának, hogy nekifoghatnak a kihallgatásának. Azzal azonban legalább holnapig várniuk kell, hacsak a labor nem vállalja, hogy a lehető leggyorsabban elkészíti a tesztet. A fiatalembert mindenesetre előzetesbe veszik, amire meg van minden okuk, hiszen közvetlen bizonyíték áll rendelkezésükre a  magzatból nyert DNS, és a nyilvántartásukban szereplő apai anyag egyezése okán.

Megérkeztek a Központ elé. Blood indult a lift felé Michael Travissal, Sinus pedig az iroda felé vette az irányt. Biztosan vár rá néhány elintéznivaló, és az előzetesbe vételről is intézkednie kell.

Blood csakhamar visszatért, és Astor tizedes lekisérte az őrizetest, az előzetesbe.

-Hozok kávét…-mondta Blood, és kisietett. A kávé csak ürügy volt, hogy még egyszer végiggondolhassa azt az őrültséget, ami eszébe jutott, mielőtt előadja a főnökének. Sokszor restellte az akadékosodását, a hitetlenségét, de szerencsére a főnök, ha csúnyán nézett is rá, az ötletei elővezetésekor, akkor sem korholta, ha nem hozott eredményt a próbálkozás..

-Még szerencse, hogy ilyen főnököm van! – gondolta, amikor letette Sinus elé a kávét.

-Ez jól fog esni. Régen volt reggel, vagy inkább hajnal..

-Főnök…mit szólna hozzá, ha..

-Csak most, semmi felesleges kitérő, mert azt sem tudjuk hova kapjunk, különösen, ha ez a DNS ügy nem tisztázódik. Reménykedem benne, hogy a kollégák tévedtek a magzat vizsgálatánál..

-Főnök ne reménykedjen. Azok a fiuk nem egyszer néznek meg egy tesztet, inkább háromszor, mint kétszer. Tudják, hogy amit kiadnak a kezükből, az egy ember vesztét is okozhatja.

-Akkor meg? Kihallgatjuk a börtönőröket, nem engedték-e ki, sutyiban a delikvensünket, csak arra a kis időre, amíg azt a szrencsétlen lányt megerőszakolta?

-Azt nem, nekem van egy könnyebben véghezvihető ötletem, de abban magának kellene lépnie..

-Miben sántikál már megint?

-Ha nem, hát nem.

-Mikor hallgattattam én el, anélkül, hogy elmondhatta volna mit vett a fejébe. Mondja már, mert csunyán is tudok nézni, ha a tiz év alatt még nem tapasztalta volna..

-Tovább kellene futtatni a rendszereinken a DNS-t.

-Ezt hogy érti? Természetes, hogy először a priuszosok között futtatják le, és ott kidobta Michael Travist. Maga se venné jó néven, ha egy társhatóság ismételtetne, mikor maga leteszi a nagyesküt, hogy jó munkát végzett.

-A fiukat bízza rám. Bírom a kávéhordást, vagy uram bocsá még egy-egy sörre is meghivom őket, majd ha lesz időm, mondjuk a következő évszakban, de nem hagy nyugodni a gondolat. Miért ne lehetne két embernek, nagyban hasonló DNS-e?

-Mert nem lehet. A tudományt nem lehet becsapni. Csak azoknak lehet azonos a DNS- ük akik egypetéjü ikertestvérek.. És ez a deli legény egyke..

-Ő mondta, és ő csak tudja, vagy legalábbis hiszi!- védte ötletét Blood..

-Oké most az egyszer még…ugyis órákig rágná a fülem maga..maga piaci légy!

-Ezt már ismerem főnök, áldja meg az isten, hogy kiüzi a hitetlenséget belőlem, ilyen kétséggel dolgozni sem tudnék, és ki tudja mi vár még ránk, estig.

Sinus felemelte a telefont és leszólt a laborvezetőnek. Blood kiment, hogy a saját asztalán is megpróbáljon legalább átláthatóságot teremteni.

-Blood! – szólt ki pár perc mulva a felügyelő..

-Igenis főnök!

-Elkészültek az ismétléssel.

-Vagyis?

-Vagyis mégegyszer lefuttaták a magzat DNS-ét, egyelőre csak ugyanott, ahol először, de megnézték Michael Travis nyálmintáját is: semmi kétség. A magzat az ő vére..

-Vagyis a börtönőr korrupt volt, és mert tehette, adott neki egy éjszakai kimenőt?

-Azt akkor sem hinném el, ha az őr bevallaná, de tudja mit? Ki nem állhatom, amikor ennyire feszültek az arcvonásai. Ugysem maradna nyugton, megkérem a kollégákat, hogy futtassák át a tesztet, a jogositvány kérőkön, és minden olyan férfinyilvántartáson, útlevél kérelmek egyebek, ahol a DNS levétele kötelező. De az én képem ég majd, ha szőrszálhasogatónak gondolnak.

-Főnök nézzen rám !- mondta, Blood és hátat forditott a főnökének. Elég széles a hátam? Elbirja akármivel fizettetnek a felesleges munkáért, de ha nem felesleges, akkor felkérem magát, egy keringőre, és nem adhat kosarat.

Sinus a telefon után nyult, és Blood megnyugodva ment vissza a helyére.

Alig telt bele egy óra, a labor vezetője nyitott be a felügyelő szobájába.

-Jöttél leverni rajtam a port, a felesleges munka miatti mérgedben?

-Jöttem megveregetni a vállad..

-Ha vállveregetni jöttél, akkor… Donald, magát keresik! –szólt ki, már fülig érő szájjal Sinus, és Blood két lépéssel a szobában termett.

-Parancs!

-A kisérlet sikerrel járt. Találtunk egy teljesen azonos DNS-t, és üljetek le, mert a születési ideje ugyanaz, mint az első delikvensnek, de a nevük nem is hasonlit egymásra.

-Szerinted hogy lehet?

-Ekkora bakit nem követnek el a közigazgatásban, legalábbis remélem. Vagyis marad az egyetlen lehetőség. A két azonos DNS: egy ikerpáré.

-De hiszen az első családjánál már jártunk, egyke..

-Akkor nézzetek körül ennél a másodiknál, hátha ez nem titkolja, hogy nem abban a fészekben nőtt fel, ahol született.

-Vagyis örökbefogadták?

-Másként nehezen elképzelhető, hogy magyarázható legyen ez a kalamajka. Mit csinált?

-Sorozatgyilkos..

-Hüha..és melyik?

-Egyelőre ugy néz ki hogy az, akit most találtatok..

-Mert az első tagad?

-Nem, ő éppen a Büntetésvégrehajtás vendégszeretét élvezte, amikor elkövethette volna azt, ami alapján gyanuba került…

-Veletek se cserélnék. Mi -ha egész nap gubbasztunk is a gép előtt, a miroszkopók felett, vagyis piszmogunk az apró vizsgálnvialókkal,- de a bizonyitás rátok marad, és az a nehezebb. Jó munkát fiuk..megyek vissza, mert el vagyunk látva tennivalóval.

-Köszönöm, hogy segitettetek. Igérem, hogy többé..

-De barátom, nem végeztettél velünk felesleges munkát, hiszen ha ezt nem tudjuk előásni, most gyötörhetnétek –persze, ha nem börtönben ült volna az elkövetés idején- egy áratalan embert.

-Arról nem is beszélve, milyen idegesitő az, amikor körömszakadtáig tagad, pedig minden bizonyiték adva van ellene.

-Na, további jó munkát.

-Lesz. Indulunk a második cimre.

-És az elsőt visszaviszitek? Gondolom, őrizetben van?

-Igen, de…kibir itt egy napot, volt már fogdában, és kíváncsi vagyok, mit szól majd, amikor szembesítjük a DNS- druszájával.

Az irodavezető kiment, és Sinusék készülődni kezdtek. Ugyan ugy jártak el, mint első esetben. Kértek egy járőr kocsit, két kollégával, mert ki tudja mi vár rájuk a második házban.

Blood vezetett, Sinus pedig morfondírozott.

-Nem is laknak tul messze egymástól. Ugy értem egy városban élnek, és lehet, hogy sosem találkoztak 25 év alatt?

-Gondolja, hogy rácsodálkoztak volna egymásra, ha olyan élményük adódik, mintha tükörbe néznének?

-Gondolom, habár a mai frizura, szakáll, és öltözet divatra gondolva, nem is kell ahhoz elhatározás, hogy valaki másnak látsszon, mint a szakasztott ugyanolyan ikertestvére.

-Ha igaz. Csak ne kiabáljuk el.

-Nem kiabáljuk, annál is inkább, mert bár ez az úr büntetlen előéletű, de ne feledje: a DNS-e megegyezik azzal a kis szerencsétlenkéjével.

Kifelé menet találkoztak az őrizetes ügyeletesével.

-Nagy bün nyomhatja a lelkét, a Forster úrfinak. Egész éjjel csinálta a balhét. Nem hisztériából, mert vagy kétszer benéztem hozzá, amikor kiáltozott, dobálta magát. Felébresztettem, de úgy nézett rám, mint aki nem tudja, hol van.  Aztán magához tért, vagyis helyrejött, és bocsánatot kért, mert otthon is volt, hogy a szülei besiettek a szobájába, mert állítólag olyan zajt csapott. Ugy kiabált, mint akit ölnek.. Elnézést kért. Csak azért szóltam, hogy tudjanak róla. Valami nagy bűn nyomhatja a lelkét.. Ha orvost kér, természetesen jelentem.

Tizenkettedik fejezet

A Forster házban csendesebbek lettek a lakók. Amíg addig a szülőpár, és az egy szem gyermek, a szemük fénye, szinte minden percet kihasználva beszélgettek, mókáztak, szerették egymást, addig, mintha valami átláthatatlan köd ereszkedett volna a szülők, és a fiú közé, a pár hete tartott születésnapi buli óta.

A szülők iparkodtak, keresték volna az alkalmat, s mert mindig falba ütköztek, úgy gondolták, megvárják, amíg a fiuk közeledik. Megértették, hogy nem semmi egy embernek, ilyesmit megtudni a származásáról a 25. születésnapján.

-Elmult egy hónap fiam – kezdte, ezen a reggelen, szomorúan Mrs Forster, – és Edward még mindig nem a mi fiunk.

-Majd magához tér.

-Nem kellett volna elmondani neki. Olyan boldog volt, annyira életigenlő, vidám, és most, mint akit  fejbekólintottak..

-Amit hallott, fel is ér egy fejbekólintással. Ha rajtam mulik sosem mondom el neki. Miatta költöztünk ide, hogy még csak véletlenül se kerüljön a Gyámhatóság látókörébe, semmiért, és akkor mi áruljuk el neki azt, amit egyetlen érző ember sem vehet félvállról. Képzeld magad az ő helyében.

-De hiszen, mi jó szülei voltunk.

-Csakhogy ő ugy gondolhatja: az igaziak jobbak is lehettek volna. Felidézi magába, az apró kis dorgálásáokat, amiket persze saját érdekében hallhatott, és ugy gondolja: ezt az igazi szüleim nem tették volna.

-Szerintem azok, vagy úgy elfelejtették, mintha sose lett volna gyerekük, vagy már nem élnek, mert –csak magamból kiindulva, nem vitatom, hiszen sosem tudhatja az ember milyen helyzet áll elő az életében, micsoda kényszerítő erő veszi rá olyasmire, amit egyébként sosem tenne meg, de hogy utána, amikor helyrebillennek a dolgok, ne keressem meg a magzatom, akár négykézlábon vánszorogva is,- azt nem hiszem el.

-Én is hasonlóan gondolom, de hát remélem Edwardnak, nem jut eszébe visszanyomozni, hogy honnan jött, és kik a szülei, mert..

-Joga lenne hozzá..

-Joga lenne, de ha azok –mert már kereső, kimüvelt fő, – visszacsábitanák, beleszakadna a szivünk az elvesztésébe. A végrendeletünk is készen van, és ő a kedvezményezett. Ki más lenne?

-Pszt. Jön! -sugta az anya, és mindketten az ajtó felé nézve, várták, hogy, a számukra legdrágább lény, belépjen.

-Rólam beszéltetek?- kérdezte Edward belepirulva.

-Nem többet, mint azelőtt fiam. Tudod, hogy minden kis bánatodban, és minden örömödben részt vettünk, együtt éreztünk. Ami neked öröm volt, nekünk boldogság, és ami neked bánat, abba hamarosan beleszakad a szivünk, ha nem beszélgetsz velünk, ha nem mondod el, mi bánt, illetve ha nem beszélhetjük meg, hogyan tudnánk túl jutni ezen az buktatón..

-Ne féljetek, nyomozni nem fogok. Jobb a múltat nem felkavarni. Ha élnek, ha halnak, áldja meg őket az isten, és ha vétettek ellenem, akaratukon kívül, bocsásson meg nekik helyettem is az ég.

-Csodálatos szived van fiam..mondta, Mrs Forster zsebkendőt kapva elő, és már lépett is oda a fia elé, hogy a mellére borulva, simogassa, csókolja, ahol éri.

-Nagyon szeretlek fiam..

-Én is szeretlek Titeket, és ha nagyobbat durrant a duzzogásom, mint amennyit illett volna, elnézést kérek. Akármi történt velem az életben az egyetlen jó, Ti voltatok vagytok, és remélem, lesztek még nagyon sokáig..

-Kezet rá, Fiam!- nyujtotta kezét az apa.

A kézfogásból ölelés lett, és ki tudja nem sirja-e el valamelyikük magát, a boldog békülés örömére, ha nem kopognak.

A szabadra az inas lépett be.

-Két úr van itt, a rendőrségtől…

-A rendőrségtől,- kérdezte kicsit meghökkenve, Edward. -Nem mondták milyen ügyben?

-Nem. De Önt keresik..

-Engem?

-Te vagy az ügyvéd fiam..biztosan valami hivatalos ügy, mi nem is zavarunk.

-Várjátok meg, amig szint vallanak- kérte Edward, és intett az inasnak, hogy vezesse be a látogatókat.

Sinus és Blood beléptek. Köszöntek, majd miután leültek a házigazda által kínált helyekre, Sinus – a fiatal emberre nézve, megkérdezte:

-Gondolom, Ön Mr Edward Foster?

-Igen..

-Egy büncselekménybe, nagyonis bizonyitottan felmerült az ön részvétele..

-Az enyém?-hült el, Edward.

-Miféle büncselekménybe?- kérdezte az apa.

-Gyilkosság…illetve gyilkosságok..

-Mit beszél? Az én fiam, és a legborzalmasabb büncselekmény? Az nem lehet. Itt valami tévedés lesz.

-Sajnos nem valószinü. Hol volt Ön, az elmult két hónapban, ugy értem elhagyta- e, a várost hosszabb időre, vagy állandó jelleggel itt tartózkodott.

-Nem voltam sehol. Még nem praktizálok önállóan, ügyvédbojtárként dolgozom egy irodánál, és pár órára eltávolodom ugyan, hivatalos ügyben a várostól, de itthon fekszem, itthon kelek. Miért?
-Van Önnek testvére?

-Nincs.

-Ugy érti, hogy egyetlen gyermek?

-A fiam az egyetlen gyermekünk –szólalt meg az apa.

-Vérszerinti?- kérdezett közbe, Blood.

A három, házbeli öszenézett, majd a fiu kezdte sorolni.

-Éppen pár hete tudtam meg, hogy nem. Örökbe fogadtak a szüleim.

-Akkor Önöket kérdezem: – fordult Sinus, a szülők felé. -Mr Edward Foster egyke volt, ugy értem nem volt egy ikertestvére?

-Nem..nem tudok róla. A fogadószülőknek nem sok mindent mondanak, láttuk a gyereket, azonnal beleszerettünk, és más nem érdekelt. A hivatalos ügyek intézése, az ő dolguk. Azért vannak, hogy gyámolitsák a család nélkül maradt gyermekeket, és olyan helyre adják örökbe, ahol boldog emberré nevelkedhetnek. Azt hiszem, amit vállaltunk sikerült betartanunk. A fiunk jogász lett..

-Ha jogász, akkor tisztában van, a DNS mindent eldöntő erejével..

-Hogyne. Mi a baj a DNS-el?

-Az Ön DNS-e megegyezik egy nemi erőszakból lett terhesség embriójának a DNS-ével..

-Vagyis azt hiszik, hogy a fiam…sápadt el az anya.

-Mi nem hisszük, mi tudjuk, hogy Edward Foster a nálunk nyilvántartott jellemzői alapján alaposan gyanusitható az erőszaktétellel…. és…gyilkossággal.

-Teremtőm.. sirt fel az anya, és összeesett.

A ház úra csengetett, az inasért, és kisegitették a feleségét.

-Hivjál orvost, fiam- szólt vissza, és a három férfi magára maradt.

-Megengedik., hogy telefonáljak?-kérdezte Edward Foster.

-Tessék..

A telefonbeszélgetés befejezése után, Blood folytatta a kérdezősködést.

-Ugye tudja, hogy zsákutcába került, ahonnan nincs menekülés, vagy legalábbis nagyon érdekes lenne, ha kiderülne, hogy Ön ikerszülésből származik, és a lelketlen gyámügy külön adta örökbe Önöket. Merthogy elsőként, a másik, megegyező DNS-el rendelkeztő egyént fogtuk el. Előzetesben várja, hogy fényt deritsünk a titokra. Ön szerint?

-Fogalmam sincs. Pár hete tudtam meg, hogy örökbefogadtak. Semmit nem tudnak a szüleim, sem a vérszerinti szüleimről, de hogy ugy adjanak örökbe egy ikerpárt, akit különben is embertelenség szétválasztani,  hogy, meg sem mondják: a két kicsi majd sokat sir egymás után, hiányzik nekik a testük másik fele. Ha jól tudom az ikrek, nehezen tudnak meglenni egymás nélkül, és..

-Alkalma lesz megismerkedni az őrizetben lévő Michael Travis-al.. Mond ez a név Önnek valamit?

-Semmit. Mióta az eszem tudom, én ezt a nevet viselem, vagyis a szüleimét, és bárcsak sose mondták volna el nekem, hogy nem az ő, vérszerinti gyermekük vagyok. Nem mintha nevelhetetlen génekkel kerültem volna hozzájuk, de amit őt megtettek értem, azt kevés édes szülőnek van módjában megtenni.

-És hogy áll a nőkkel?—kérdezte, Blood. De, mint tudja, nem köteles válaszolni ügyvéd jelenléte nélkül, mert amit mond felhasználható ön ellen a biróságon.

-Semmi olyat nem mondhatok, ami rossz fényt vet rám. Olyan vagyok, mint bármelyik fiatalember, egészséges vágyu, heteroszexuális, és semmilyen abberáltságom nincs.

-Akkor azt hiszem legjobb, ha benn folytatjuk, annál is inkább, mert gondolom, mint jogász, kérni fogja a DNS vizsgálat megismétlését, hiszen joggal mondhatja, hogy    a birtokunkban lévő bizonyitéknak mondott anyagot  több éve vették, és a tesztet elcserélhették, az átfuttatásnál, tévedhettek, szóval Önt megilleti az ismétlés joga. Mehetünk?

-Szólok a szüleimnek és indulhatunk..

-Ha megengedi, majd a kollégám szól nekik, -mondta Sinus, és Blood azonnal kiment, azon az ajtón, ahol az alélt nőt kivitték. Pár perc mulva visszajött.

-Minden rendben. A mama magához tért. Azt üzenik mindketten, hogy szeretik. Megigértem, hogy átadom.

-Induljunk! –mondta Sinus, és az inas által kitárt ajtón át, elhagyták a házat..

Tizenharmadik fejezet

Sok meglepő dolog történt már a vallató szobában, de ami pár órával a visszaérkezésük után megesett, ahhoz fogható, a bünöldözés során is, kevésszer fordulhat elő.

Sinus és Blood egyeztettek, milyen sorrendben folytassák le, az előzetes bizonyitást. Közben Astor tizedes felkisérte Edward Forstert a laborba, ahol levették a nyálmintát. Ő a vérvételt is felajánlotta, de ugy gondolták, arra egyelőre nincs szükség, hiszen szakemberek, fel tudják mérni a lehetőségeket, a tudomásukra jutott tények alapján. Le se tagadhatná a két ember, hogy édes testvérek, ráadásul egypetéjü ikrek. Természetes hát, hogy testük minden azonositó jellemzője megegyezik.

Sinus beült Edward Forsterrel, a kihallgató szobába, Blood pedig várta, hogy felvezessék az előzetesben lévő Michael Travist. Amikor átvette, bekisérte a rájuk várakozókhoz.  Próbált ugy helyezkedni, hogy lássa a két ember arcát, amikor egymásra néznek, mert ami kivülálló számára is igencsak meglepő volt, a két férfinek szakasztott egyforma volt, a hajszine, a frizurája, és még az öltözet összeállitása, valamint a ruhadarabok szine is ugy hasonlitott egymáshoz, mintha együtt választották  volna össze, egyazon ruhatárból. Bajusza, szakálla egyiknek sem volt, tehát, ha az utcán összetalálkoznak, biztosan megtorpannak mindketten, de mire gondolhat olyankor az ember: apám biztosan félrelépett, másként nem hasonlithat hozzám ennyire egy vadidegen ember.

-Látták már egymást?-kérdezte Sinus, a két egymásra meredő férfitől.

-Nem…soha..

-Maguk valószinüleg ikertestvérek…

-És mi, miért nem tudtunk róla? – kérdezte, az ügyvéd.

-Ezt majd intézzék el a gyámhatósággal, gondolom a szüleiknek is lesz egy-két szavuk a dologhoz- mondta, Sinus. -Ilyen esetben fel kellett volna ajánlani, a két gyermeket együtt, és gondolom valamelyikük családja, hiszen mindkettő gyermektelen volt, és vágyott a gyermekáldásra, elfogadta volna együtt, mindkettőjüket.

-Sosem volt megmagyrázhatatlan hiányérzetük?-kérdezte Blood.

Michael Travis könnybelábbadt szemmel nézte a testévért, akiről nem tudhatta bátyja-e, vagy öccse.

-Nekem sokszor fájt a térdem, mintha lenyuztam volna. Oda is kaptam, de anyám megvigasztalt. A vakbelem is fura eset volt: éjjel kezdődött és bőgtem, mint egy bőgőmasina, aztán jött a doki, és bár nem merték volna letenni a nagyesküt, hogy gyulladás, borogatás helyett, mütétre küldtek. Amikor kivették, a dokik összenéztek: felesleges munkát végeztek.

-Nekem volt vakbélgyulladásom. Ki kellett venni. 15 éves koromban…-sorolta Edward Forster

-Én is annyi voltam, amikor mütőasztalra fektettek, de nekem perforált vakbelem volt..

-És nekem is fájt?! Fantasztikus. A mandulád megvan?

-Nyolc éves koromban vették ki, de vitatták, hogy szükség van-e a mütétre..

-Én is nyolc éves voltam, de nekem javasolták, mert folyton köhögtem, ha megfujt a szél. Örülök, hogy találkoztunk, Testvér. – mondta Edward. -Bárcsak megölelhetnélek..

-Megölelheti!- szólt oda Sinus, és a két férfi egymás nyakába borult, mintha soha, egyetlen percre sem váltak volna el.

- Michael Travis magát most visszakisérik az előzetesbe, amig a testvére elmondja, ami a lelkét nyomja..

-Az én lelkem nem nyomja semmi…

-Azt majd akkor mondja, ha itt lesz az ügyvéd. Értesitettek, hogy kint vár. A szülei igazán gondoskodó emberek.

Blood feljegyezte, a kihallgatás során eldöntendő kérdéseket, és egy telefonbeszélgetés után, elküldte Astort egy rohamkocsival, Miss Jennifer Camp-ért.

Az ügyvéd bejött, leűlt a védence mellé, kezdődhetett a kihallgatás.

-Blood bemondta a pontos időt, a jelenlévők nevét, és az ügyirat számát, a hangrögzítőbe, Sinus ismertette a gyanúpontokat, és feltette az első kérdést.

-Tagadja-e, hogy nemi erőszakot követett el..

-Tagadom, mondta Edward Forster, még mielőtt a felügyelő befejezhette volna a kérdést.

-Gondolom, nem nekem kell figyelmeztetnem Önt, hogy az őszinte beismerő vallomást, a biróság enyhitő körülményként értékeli?

-Természetesen tudom. De nincs mit beismernem. Ugy nézek én ki, mint akinek erőszakot kell alkalmazni, ha szexet akar?

-Sajnos ezt nem mindig a külalak dönti el..inkább a belső indittatás késztet rá..

-Nem vagyok aberrált. Minden idegen tőlem, ami nem a legtisztább, szerelem vagy legalább vonzalomérzeten alapuló testi kapcsolat.  Az egyéjszakás kalandoknak nem voltam híve soha, a hivatásos lányok szolgáltatását pedig nem volt okom igénybe venni.

-Ami azt jelenti, hogy nem is volt része alkalmi szexbe, ami mint tudjuk –elvégre férfiak volnánk, hirtelen támadó vággyal indul..

-Hát…nem tagadom, ha társaságban adódott a partner, és lerázhatatlan volt, szóval, ha csak hagynom kellett magam, és nem nekem rábeszélnem őt…akkor egy-két alkalom adódott. De persze annak is az elfogyasztott alkohol volt az oka.

-Akkor behivom a sértettet, aki erőszakos nemi közösüléssel vádolja, amiből terhes lett, amit szabad akaratából, művi vetélésnek vetett alá. Abból nyertük az embrióban található DNS-t, ami megegyezett az Önével, vagyis a tagadásnak nem sok értelme van..

Blood várt egy pillanatig, mert látta, hogy az ügyvéd kérdezgeti védencét, s gondolta, addig nem hivja be a sértettet, míg meg nem egyeznek a legjobb hadállásban. Ők az ügyvédek. A hatóságnak ugyis nyert ügye van, olyan adukkal a kezükben..

Sinus szólt, hogy jöhet a sértett.

-Blood kinyitotta az ajtót, és beszólitotta a panaszost.

Egy filmkamera nem tudta volna megörökiteni a jelenetet, amit pedig az élet rendezett, de olyan villámgyorsan zajlott le, hogy a jelenlévők azt sem tudták hova, kire nézzenek.

-Jennifer –ugrott fel, Edward Forster. -Hogy kerülsz ide?

-Üljön vissza, ön is foglaljon helyet, Miss Camp. Nézze meg jól a szemben ülő fiatalembert, felismeri benne a támadóját?

A lány furcsa módon elnevette magát.

-A támadómat? De hiszen Ő Edward, akivel közelebbi kapcsolatba is kerültem, ha jól emlékszem az erőszak élmény előtt, két-három, nappal, egy jól sikerült buli után..

-Igy volt!- erősitette meg, Edward Forster. -Téged megerőszakoltak?

-Itt mi kérdezünk, uram.- szólt rá Sinus. -Ki meri jelenteni, hogy az itt ülő, Edward Forster nem azonos a kámzsás támadójával?

-Persze, hogy nem…őt évek óta ismerem, és..

-Kérdezhetek valamit?- szólt közbe Blood.

-Tessék! – mondta Sinus.

-Védekeztek Önök az után, a buli után, amikor..

-Minek védekeztünk volna. Szedem a fogamzásgátlót, és olyan hirtelen jött az egész. Egyáltalán? Lett volna nálad óvszer, Edward?

-Mindig van! –jegyezte meg, a fiu.

-Nem siettél elővenni. Megéred a pénzed.

-Ugye valamennyien gondoljuk már, hogy mi történt? –kérdezte Sinus, a jelenlévőktől. -A gyermek a kettőjük összeborulásából fogant, talán éppen a fogamzságátló 1-2 ezrelékes hatástalanságának köszönhetően, s igy a nemi erőszakból csak undor, rettenet, és ijedtség maradt..

-Ha tudtam volna, hogy a Tied…-sajnálkozott, a lány.- és szavai őszintének tüntek.

-A „ha” vitatható, mert ha Ön, meghagyja a babát, nem derül ki, hogy ki az apa, és…de ez bonyolult. Egy biztos, az erőszak vádja alól Edward Forster megmenekült.- fejezte be, Sinus.

-És gondolják, hogy akkor…az öcsém…szóval a testvérem…nem…azt nem hiszem el, hogy..amire én nem lennék képes, azt ő véghezvihesse..

Az ügyvéd nyugtatólag, visszaültette védencét.

-Még van tisztáznivalónk, és nekem az a dolgom, hogy Önt képviseljem.

-És mi lesz az öcsémmel? Mi lesz vele.. A legjobb ügyvédet akarom neki is. Nem értik? Ártatlan. El sem tudom, képzelni milyen tévedések foroghatnak még fenn, ebben az ügyben, de hogy nem ő a tettes, arra a fejem tenném.

-Nyugodjon meg Edward…azért vagyok itt, hogy képes legyek józanul gondolkodni, mert az ön helyében én sem tudnék, hinni a magamhoz teljesen hasonlónak, vagy ugyanolyannak tartott ikertestvérem bünösségében.

-Elmehetek? –nézett Sinusra, a lány.

-Igen. Köszönjük, hogy befáradt, és ha szembesitésre kerül sor…remélem rendelkezésünkre áll.

-Természetesen. Most legszvivesebben elbőgném magam.

-Miért?

-Lehetett volna egy csodálatosan szép gyermekem, olyan, mint az apja, aki iránt régen nemcsak szimpátiát érzek, és a kegyetlen sors…

-Vannak élethelyzetek, amikben senki nem lehet elég okos, és előrelátó, Miss – mondta Blood, és kikisérte a lányt.

-Kaphatok egy kávét? -kérte, az ügyvéd, mivel úgy döntött, hogy a másik testvér kihallgatásában is jelen lesz, mint lehetséges védő.

-Én is kérek, persze csak ha mód van rá. –próbálkozott- Edward Fortes. -Ha lehetne – mint néma jelenlévő, szeretnék itt maradni a testvérem kihallgatásán.

-Mindjárt hozatunk lávét, aztán kezdődjék a gyanú legkomolyabb részének tisztázása..

-Az öcsém is kaphatna kávét, vagy üditőt, amit kér..

-Ez nem vendéglő, de dicsérendő, hogy máris gondol rá, pedig még alig egy órája tudja, hogy ő a testvére…-jegyezte meg elismerően, Blood.

-Mi lett anyánkkal? Hol van az apánk? Mindent tudni akarok!

-Ezzel most várjunk!-csitotta az ügyvéd. -Most az a fontos, hogy innen, felemelt fejjel léphessen ki, ő is.

-Nincs miért lehajtanom a fejem…csak, neki se legyen, csak ne ő tette volna…Istenem, csak most az egyszer segits. Olyan ritkán kérek tőled valamit, de ő a testvérem, érzem, hogy szorong, ő is félt engem, hiszen mi együtt születtünk, együtt növekedtünk kilenc hónapig. Remélem neki is jó szülei voltak..

-Nyugalom..nyugalom..-csititotta volna Blood, aztán kérte, hogy igya meg a kávét, az talán segit, hogy megértse, szép dolog az ébredő testvéri aggodalom, de előbb önmaga dolgait tegye tisztába.

A fegyőr bekisérte a gyanusitottat.

-Köszönöm a türelmüket, de ugye megértik, hogy..

-Természetesen megértjük…

Sinus a szinte biztosan ártatlan őrizeteshez fordult.

-Tagadja-e, hogy..

-Tagadom!

-Várja meg amig befejezem. A jegyzőkönyvnek támadhatatlannak kell lennie. Feleljen: hol fojtotta meg azt a nőt, akit egy elhagyott területen hagyott?

Edward Foster kimeredt szemmel hallgatta, Sinus szavait, majd egyszerre forogni kezdett vele a szoba. Kiskamasz korában ájult el életében egyetlen egyszer, amikor a bölcsességfoga nem tudta átfúrni az inyét, és fel kellett vágni, mert nagyon fájt. Injekciót kapott, de a doktornő nem kérdezte meg, van-e novokain érzékenysége, csak beadta. Pillanatok alatt elájult.. Később mesélték el, milyen riadalom támadt, ujabb injekciót kapott, lefektették, és a szülei, de a doktornő is, halott sápadtak voltak, amikor magához tért, és nem tudta hol van.

Az ügyvéd orvost kért, és azt, hogy halasszák el a kihallgatást, másnap reggelre. Túl sok volt a megrázkódtatás ügyfelének, amiben Sinsuéknak igazat kellett adniuk neki.

Pár perces ápolás után Edward arcába kezdett visszatérni az élet. Elnézést kért a bonyodalomért, és fásultan hallgatta az ügyvédjét:

-Sajnos nem mehet haza. Előzetesben marad. Holnap reggel folytatják a kihallgatást, de addig pihennie kell. Szedje össze a gondolatait..

-Mit szedjek ősze, amikor egyetlen gondolatot sem tudok hozzáfűzni ahhoz a szörnyűséghez, amit felsoroltak.

-Akkor hallgasson. Majd én beszélek. Reggel jövök, és előtte értekezünk.

A fogdaőr feljött az őrizetesért, aki akarattalanul indult vele, az őrizetes zárkák felé.

Bárcsak lett volna annyi ereje, hogy megkérje a felügyelőt: mondja meg a testvérének, hogy semmi baj…ne féljen, nem lesz semmi baj, mert ha csak fele olyan rettegést érez az a szerencsétlen, mint ő érzett, és még mindig érez, egy cipőben járnak.  Csakhogy én tudom: nem csináltam semmit, ártatlan vagyok., de vajon ő…vajon ő mit követett el, miért került ilyen rettenetes helyzetbe…?

Tizenegyedik fejezet

Majdnem éjfél volt, amikor Sinus felügyelő, és Blood őrmester hazaindultak. Fárasztó nap volt mögöttük, ugy döntöttek pihennek egy keveset, és reggel folytatják Edward Forster kihallgatását.

-Be kell, hogy vallja..-jegyezte meg Sinus.

-Ha nincs neki mit, nem fogja bevallani. Annál keményebb fából faragták.

-Akkor mi lesz? Michael Travist holnap ki kell engednünk. Az alibije megcáfolhatatlan. Csak arra lehetne gondolni, hogy valamilyen uton módon eltávra engedték, de ennyiszer egymásután?! És melyik végrehajtó intézeti alkalmazott merne vállalni ilyesmit, akármennyit ajánljanak is fel érte.

-Szerintem a jogász gyerek ártatlan.. Űlt már előttem egy pár tagadásban lévő gyanusitott, és lassan olvasni tudok az arcrángásukból, a feszült nyugalmat erőltetésükből, vagy a minden porickájukban remegésükből. Ez egészen más tészta.

-Jogvégzett ember..jobbban tud viselkedni, mint a bünöző tipusuak zöme. Maga lágyszivű! Levette a lábáról a gyanusitott lágy szive, amivel a testvérét fogadta.

-Miért? Más azonnal arra gondolt volna- tanult ember létére pláne! „Ez a nyikhaj feltünik a szürke ködből, és  igényt tart a fele jussomra, mert az ő családja nincstelen. Vagy elfoglalja a helyét a szüleim szeretetében, kinek hiányzott ez a pótgyerek?”

-Maga csak végletekben tud gondolkozni?!

-Ugy is kell valakinek. A langyos embereket sose szerettem. Azok olyan tedd- ide, tedd oda ítéletűek. Ahogy esik, úgy puffan. Majdcsak lesz valahogy. Mindig odaállnak ahol jobb nekik. Ez a legény nem olyan..

-Vagy –mert szorult a hurok a nyaka körül- nem gondolta végig a lehetőséget, csak örült, hogy másról is beszélnek nemcsak róla, mást is faggatnak nemcsak őt.  A bajban is megkönnyebbül az ember, ha társa akad, vagyis osztozhat a bajon, és persze a büntetésen.

-Ketten nem követhették el, pláne igy, hogy nem is tudtak egymás létezéséről, de különben is a börtönnél jobb alibit el sem tudok képzelni. Volt már dolgom olyan elkövetővel, aki százezrekért vette az alibit, mégis kiderült, de olyannal is sajnos, aki megúszta.  A tanú esküje, hacsak nem tudja az ember bizonyíthatóan kontrázni, megfizethetetlen. Emlékszik arra az esetre, amikor egy iszákos gazember megölte a nagyanyját, mert egrecéroztatta. Ő mondta igy. Aztán beköltözött a házába az élettársával, aki persze tudta mit követett el a szívszerelme, hiszen ő igazolt neki alibit. Aztán jöttek a gondok, bajok, és a férfi ütötte, verte a nőt. Mint később kiderült azért, mert féltékeny volt rá. A nő meg azzal fenyegette, hogy ha nem becsüli meg, feljelenti, hogy hamis alibit igazoltatott vele.  És mi lett a móka vége? Egy csúf napon az a galád, agyonverte az élettársát, és élve mellé temette a másfél éves gyermeküket is. Rendbe tette a kertet, aztán elment vedelni. Két nap múlva jelentette, hogy eltűnt az asszony, és magával vitte a gyereket is..

-Hogy van a család?- váltott témát Sinus.

-Hogy jön az most, ide? Ma már volt egy fél percünk, hogy megkérdezzük egymást a büszkeségeink, és a feleségünk hogylétéről…

-Csak témát akartam váltani, mert már a fejem zug a tehetetlenségből adódó rengeteg üres járattól..

-Akkor beszéljünk másról. Volt egy nagynéném..

-Ugye nem az, aki meghalt, és akit állandóan látogat, mert gyengélkedik?

-Nem, az jól van, hála Istennek.  Ez egy másik, és beteg lett, kórházba került. Anyám főzött neki madártejet. Nem azért mondom, de a mama királyi madártejet tud rittyenteni.  Amikor ki akarta tenni a tante elé, a lánya odasugta neki: kár volt vesződnöd vele, a mama nem szereti a madártejet. De mivel a beteg nyult a finomság után, anyám odaadta neki, és szóval tartotta, miközben  hizott, ahogy nézte, miként nyeli az, a nemszeretem madártejet. Már csak a bögre alján volt egy kanálnyi, azt próbálta kimerni a beteg, amikor hirtelen a mamára nézett és azt mondta: most jut eszembe, én nem is szeretem a madártejet…

-Most jut eszembe- mondta, nevetve a felügyelő, nem tudom mit csinálnék maga nélkül.

-Na látja, ezt ma még nem mondta. Különben a kis csillagom, és a drágaságom jól vannak, vagy legalábbis amikor utoljára beszéltem Betsyvel, még nem volt semmi gond. És a Sinus család? Hogy vannak a keresztfiaim?

-Thomas végre hozott egy fekete pontot..

-Első osztályos, el kell kezdeni neki, ha méltó akar lenni a keresztapjához.  Minek az a sok piros? Ha sok egyforma sorakozik az üzenő füzetben unalmassá válik.

-Ezt mondtuk neki mi is, nehogy eltörjön a mécses, ha beüt valami baj.

-Mi ütött be?

-Elfelejtette megirni a házifeladatát.

-Persze eltörött a mécses otthon, mi?

-Alig lehetett megvigasztalni. Érdekes, azt előbb megértette, hogy a fekete pont is azért van, hogy berajzolja a tanár néni, legalább tarkább lesz a sor, de azon nem tudott napirendre térni, hogyan felejthette el, a leckét, amikor kétszer is átgondol mindent, mielőtt este elalszik.

-Mondja meg a keresztfiamnak: a keresztapja mindig háromszor gondolt át mindent, mielőtt iskolába indult, mégis elfelejtett ezt, azt. De azt már ne mondja meg neki, legalábbis most még ne, hogy azért, mert mindig máson járt az eszem, motoszkáltak a gondolataim, a miérteket kutattam, még ha egy pillangó röppent el felettem, akkor is..

-Annak köszönhetem én, a jobb kezem, a nélkülözhetetlen munkatársam, a maga fekete pontjainak, vagyis amiért azokat kapta. A gondolkozni tudást kicsi korban kell megszokni, mert a majdcsak lesz valahogy emberekből, a csakis egyfelé figyelő emberekből sosem lesz miniszter, de még két műveletért felelős, futószalag mellett dolgozó munkás sem.

-Megérkeztünk. Lábujjhegyen menjen be, mert sötét a ház.

-Milyen legyen? Mindjárt felkel a nap- mondta Sinus, és besietett.

Blood hajtott tovább.

Nem kellett sokat vezetnie, de a gondolatai már otthon jártak, és egy pillalantra sem tudott volna másra gondolni csak arra: milyen szerencsés, és boldog ember is ő, és nem cserélne senkivel, sem munkát, sem családot..

Tizennegyedik  fejezet.

Sinus hatra húzta fel az óráját, de hajnali 4-kor ébresztette a telefonja.

-Nemi erőszak történt..

-Sérülés?

-Van..

-Szóltak a mentőknek?

-Igen. Most látják el, de.-..van egy kis gond, felügyelő úr!

-Mi az? Életbenmarad, a megtámadott nő?

-Annak kutya baja. A támadót látja el a doktor.. Jobb híján a patológus..

-De hát, mi történt vele?

-A lány számított a támadásra, és egy 15 centis pengéjű kést hordott magánál. Az elhagyatott részen elébe ugrott a fickó, álarcban… de ő gyorsabb volt, vagyis váll alatt megszúrta..

-Mondjam, hogy hurrá? – kérdezte a felügyelő.

-Én már mondtam, és gratuláltunk, a kisasszonynak is.

-El ne engedjék őt sem…de a sérültet különösen ne..

-Az, biztonságban lesz, mert kórházba szállitják, és egy járőr kolléga vele megy. Őrzi amig Önök, oda nem érnek.

-Szép munka! Mondta Sinus, és már hivta is, Bloodot.

Az őrmester általában pillanatok alatt gúnyába tudta rázni magát, de olyan gyorsan, mint azon a hajnalon, régen nem ugrott gálába.

-Végre egy bátor lány…-mondta a neszezésére felébredő, Betsynek.

-Szembe szállt?

-Megszurta, és ha adná az ég, hogy ez ugyanaz legyen, akit keresünk, az karácsonyi ajándéknak is gyönyörű volna.

-Juliusban!

-Az ember akkor örüljön, amikor van minek- csókolta meg felesége homlokát Blood, és lábujjhegyen kiviharzott.

A majdnem sziven talált erőszaktevő, az intenziven feküdt. Egyelőre kihallgathatatlan állapotban.

-Csak meg ne haljon, mielőtt szint vall!- gondolta- Blood.  Ha mégis sosem tudjuk meg, vajon ő volt-e a bünös, vagy folytathatjuk tovább a keresést.

-Pár óra mulva, talán kihallgatható állapotban lesz.- mondta a doktor.

-Tegyenek meg érte mindent, doktor úr. Nagyon fontos. Hogy beszélni tudjunk vele.- kérte Sinus,

-Természetesen..és mihelyt beszélni tud, néhány percre bemehetnek hozzá, de addig fő a nyugalom.

Kilenckor Sinus visszament a bázisra, mert gondolható volt, hogy oda is befutott, ilyen olyan adat.

Tizkor a doktor engedélyezett Bloodnak, három percet.

-Önt baleset érte-  kezdte az őrmester.

-Maga kicsoda? –csodálkozott rá, a féleszméleten lévő ember.

-Baleseti ellenőr, fel kell vennem a tényállást, sorolta Blood, szemrebbenés nélkül.

-Azt a kis kurva sziven szúrt..-sziszegte a férfi.

-Szerencsére nem sziven, mert akkor már nem igen élne. Fel fog épülni, remélem! De honnan ismeri azt a hölgyet?

-Látásból..

-Hol látta?

-Egy bisztróban..

-És a nyomába szegődött. Minek?

-Szemrevaló volt, én meg nem vagyok fából.

-Akkor miért nem szólitotta le ott, a bisztróban?

-Szemérmes vagyok, és annyi ember előtt, nem akartam blamálni őt sem..

-Inkább a kietlen éjszakában akart erőszakoskodni vele?

-Ki mondta?

-Ő!- vágta rá, Blood.

-A teste nem érdekel, egyik nő olyan, mint a másik, de a dumájára kinyilt a bicska a zsebemben.

-Volt?

-Nem hordok magamnál kést, ez csak szólásmondás.

-Vagyis bepipult valamitől. Mitől?

-Beszélgetett a csapossal, és azt mondta: Azért nem keresek párt, hogy egy kölköt világra hozzak. A gyerek csak kerékkötő. Nem áldozom fel a fiatalságomat, a szórakozási lehetőségemet egy kölyökért. Addig éljen az ember, amig szabad, akár a madár..

-És erre maga bepipult. Miért?

A férfi hallgatott.

-A gyermekkora nem olyan volt, amilyennek kellett volna lennie?- kérdezte, Blood.

-Az is..de megértették velem, hogy a nő csak bajnak van. Hát, még amelyiknek gyerek sem kell. Minek jött akkor a világra? Hogy fogunk igy szaporodni?! A technikáját csipik, de a magzatot kikapartatják.. Különbenis gyülölöm a női nemet és akkor még ez is..

-Nem gondolja – vette fel Blood az általa is, legutáltabb hanghordozását- hogy a gyereknek is jobb, meg sem születni, ha olyan anyja van, aki ugyis eldobja magától?

-Azért irtanék ki minden..

-Nőt?

-Nem. Csak azokat, akik nem érdemesek arra, hogy nőnek nevezzék őket…szomjas vagyok…

-Mindjárt kap vizet. Állami gondozásban nevelkedett?

-Igen…és tudom, hogy sok sorstársam érez ugy, ahogy én. Ki kellene irtani minden szukát, aki ódzkodik a gyermekkel járó gondtól.  A börtönben belém kövesedett…

-A börtönben? Mitől, vagy…kitől?

-Voltak cellatársaim, akikkel eszmét cseréltünk. Elsoroltuk a gyermekkori élményeinket. Nagyon el tudja ott képzelni, vagy inkább tervezni az ember, hogy mivel és kin áll bosszút a rabságáért, ha kiszabadul.

-Csupa olyan cellatársai voltak, akiket eldobtak a szülei?

-Nem..az utolsó hónapot egy igazi mázlistával töltöttem. Ugy élt, mint egy kiskirály, mégis ott kötött ki. Pedig a szülei tejbe vajba fürösztötték, csak a javát akarták… De jó fej volt a Travis gyerek. Hol van a víz? Olyan a nyelvem, akár a tapló..

Blood meghökkent a Travis név hallatán, de nem akart kiesni a szerepéből.

-Máris szólok..mondta, és csengetett.

A nővér besietett, megitatta a beteget, és figyelmeztette Bloodot, hogy letelt az ideje.

Blood azonban nem adta fel.

-Hozhatok magának valamit..cigarettát, borotvát..mit?

-Ezt se sokszor kérdezték még tőlem- csuklott el, a férfi hangja.

-Azért bánt el azokkal a lányokkal..-kérdezte az őrmester, megnyomva az, azokkal szót.

A férfi hallgatott, majd hirtelen észbekapott.

- Maga rendőr?

-Én csak szóval tartom…sok lánnyal volt olyan kalandja, mint a hajnalival?

-Még olyanabb, de azok nem uszták meg…talán ha egy, a többinek annyi…-sorolta a férfi, akin látszott, hogy nem sok ereje van.

-Ugy mondja ezt, mintha nemcsak erőszakot követett volna el rajtuk…a megfojtásukon kívül, persze….klassz hecc lett volna, ha…

-Menjen innen. Egy szót sem mondok többé. Ügyvédet akarok..ügy…ügy.-..

-Hivom az orvost!- indult Blood, az ajtó felé.

Az orvos csakhamar megjelent a beteg ágyánál, és jó ideig el sem mozdulhatott onnan, mert a támadó szive felmondta a szolgálatot. Többször visszahozták a halálból, kiütötték, de egy idő után, a doktor ránézett az órájára, és diktálta a nővérnek:

-A halál időpontja 11.12 perc.

Blood a folyosón várt, és azonnal jelentette Sinusnak, hogy a támadó meghalt.

-Akkor, oda minden remény?

-Azt nem mondtam főnök…jár az agyam, mint a motolla, de nem telefontéma. Husz perc mulva benn vagyok.

-Hozza az adatait..

-Természetes, hiszen le kell futtatnunk az esetleges összefüggéseket az áldozatok, a gyanusitottak és közte..

-Nem akarom sürgetni, de itt sem látszunk ki a munkából. Mi van odakinn: fronthatás, vagy mi az ördög?

-A megszokott hétköznapi, békés élet zajlik, főnök. Indulok!- mondta Blood, és szinte futólépésben ment a kocsijáig.

Amikor beért, Astor tizedes jelentette, hogy Sinusnak dolga akadt, a laborban, és a nyilvántartóban. Azt üzeni, ha megjön, menjen utána.

Blood meg sem várta a liftet, mi az a két emelet az ő összekuszált mozgás vágyának. Ha egyhelyben kellene maradnia, bele is örülne. Végre egy bátor lánynak köszönhetően, szinte biztosan meg van az elvetemült halálosztó, és akkor: meghal. Még jó, hogy mielőtt odaállt az ágya mellé, bekapcsolta a mobilját. Az sem rossz, hogy minden dörzsöltségét bevetve, megjátszotta, miszerint nem a rendőrség embere. Jó? Mire jó? Senki nem hallotta, kettesben voltak, és különben is: sem az előirt figyelmeztetés nem szerepel a beszélgetés előtt, amit pedig a bíróság szigorúan megkövetel, a kihallgatások kezdetén, – sem a kérdések indoka. Csak beszélt, sunyin, ahogy gyorsabbnak érezte a sikert, mert ugy gondolta, ha a jómadár elejt egy-két sejtető szót, nagyobb hendikeppel faggathatják, ügyvéd jelenlétében, ha jobban lesz. Hátha az elszólásai visszahallgatása megtöri a némaságát, vagy tagadását, és mert felajánlják az őszinte beismerést, mint a bíróság által figyelembe vehető enyhítő körülményt, dalolhat is, akár a kis madár.

-Mi történt? – kérdezte szinte berobbanva, a labor melletti gépterembe, ahol Sinus a nyomszakértővel beszélgetett.

-Üljön le!

-Nem vagyok fáradt!

-Akkor is leül, ha meghallja mi történt!

-Olyat nekem már nem igen tud mondani főnök, hogy kimenjen alólam a lábam.

-Van egy harmadik ikergyerek is..

Bloodnak még a szája is tátva maradt, miközben kicsit rájátszva ugyan, de lerogyott a legközelebbi székre.

-Viccel?

-Nem.

-De hát hogyan..

-Egy kolleginának volt pár perc szabadideje, és egy bugyuta, de utólag eléggé fel nem magasztalható gondolata. Elnézést, de ő mondta igy. Mint minden lelkes ifju, ő is arról álmodozik, hogy egyszer, valami nagy dolgot visz végbe, ezért fogta: Michael Travis, nyilvántartásban lévő ujjlenyomatát, és ahol csak lehetett lefutatta.

-És valóban talált egy harmadik egyezést?

-Hajszálra egyformát..Nem akart hinni a szemének, lefuttatta még egyszer mielőtt jelentette a főnökének, mert bár dicséretre vágyott, de a letolást el akarta kerülni.

-Stimmelt!

-Igen. A neve: Stephen Randell.

-Ha nem a mult hónapban olvastam volna, hogy Amerikában világra jött egy –egypetéjü- négyes iker, még inkább kételkednék. De ha négyes lehet, hármas, akár tucatjával akadhat a világon! Indulunk?

-Még kérdezi? Most, hogy Edward Foster tagad, és maga is kételkedik a bünösségében, na és persze, akitől sokat reméltünk, az már a midenható szine előtt áll, legalábbis lelkileg, nem vehetjük félvállról, a legkisebb nyomot sem. Előbb informálódjunk, otthon van-e, aztán egy járőrkocsi, két ember, és gyerünk. Nem szeretem, ha több a gyanusitott, mert a sok éves tapasztalat szerint, akkor egy sincs. Erre azért kiváncsi vagyok. Ha másért nem azért, mert ritka dolog a hármas egypetéjü ikerség, és különösen ugy, hogy szétszedik őket, mint egy, csodálatosan nagy szemü szölőfürtöt… Eszetlen bürokraták… Induljunk.

-Egy pillanat főnök, de én is meg akarom ölelgetni azt a kolleginát, aki nemcsak dolgozik, de gondolkodik is, és főleg, aki nem sajnálja a szabad perceit is munkára áldozni. Mintha rokonom lenne.

-Egy ideig nem akarok rokoni szálakról hallani- nevetett a felügyelő, de Blood kiviharzott.

Megölelgette, megcsókolgatta a kollegniát, és annyi dicsérő, elismerő szót zuditott rá, hogy szegényke irult pirult zavarában, de azért megigérte, hogy nem adja lejjebb, és azután is bele akar látni abba, ami homályosnak tünik ugyan, de lehet benne vagy, mögötte valami.

-Remélem maga is, megölelgette a kislányt. Csinos is, nem kellett nógatni, hogy megszorongassam. Remélem maga egyéb módon is elismeri, hogy.. –sorolta, ahogy visszaért.

-Már megtörtént. Lediktáltam az előterjesztést. Hamarosan a nagy főnök kezében lesz, de most az a fontos, hogy el ne szurjuk, amit a kislány kimazsolázott a számunkra…

-Máris hivom, a Randell házat. Remélem, szerencsével járunk, és indulhatunk.

Blood megkérdezte, Stephen Randell telefonszámát, tárcsázott, és pár pillanat mulva bejelentkezett, egy férfihang.

-John Randell. Tessék.

-Blood őrmester vagyok. A gyilkossági csoporttól hivom. Mr Stephan Randell otthon van?

-Ő a fiam, és egy üzleti tárgyaláson van..

-Mikor végez?

-Azt nem tudom, de a megbeszélés a cégnél van, és ha sürgős én is…oda mehetnek.

-Mondja kérem, a cimet.

-Nem baj, ha én is odamegyek?

-Ahogy gondolja uram, de nekünk a fiához volna néhány kérdésünk.

-Sosem volt még a rendőrséggel dolga..megijesztik, ha csak ugy rátörnek..ráadásul nem is üzleti ügyben..

-Nem kiskoru már, ugye?

-Nem 25 éves mult, és komolyan részt vesz az üzletvezetésben, de…

-Nem fogunk ráijeszteni, uram.

A házigazda bediktálta a cége cimét, és Sinusék elindultak a kocsijuk felé.

-Nem ártott volna egy kávét inni..-vetette fel, Blood.

-Csak azt ne mondja, hogy a kórházban nem ivott?

-Ott ittam, de mivel tegnap dél óta nem ettem, az tartja bennem a lelket, és..

-Akkor meg egyen inkább. Álljunk meg egy bisztro előtt, és vegyen magának valamit..

-Utcán át?

-Miért, be akar ülni?

-Ki tudna ülni, ilyen bizarr helyzetben…

-Akkor meg?

-Blood kiugrott az első büffénél, és vett magának egy hamburgert.

Sinus közben átült a kormány mögé.

-Hogy lássa, milyen jó vagyok magához.

-Mint anya a lökött fiához!- nevetett, Blood. -beleharapva a hamburgerbe. -Ne hozzak magának is egyet? Ehető..

-Akkor ki vezet? Különben sem vagyok éhes. Én legalább vacsoráztam.

-És még panaszkodjon valaki a nyomozói élet szinte kényeztetésnek számitható körülményeire- nevetett, Blood tele szájjal, és beült az anyós ülésre. Sinus inditott.

Tizenötödik fejezet

John Randell – hamarabb odaért a vállalatához, és szinte berontott a fiához, aki már végzett a megbeszéléssel.

-Fiam, kinek beszéltél arról, hogy..

-Miről apám. Olyan sápadt vagy, mint a fal.

-Tudod te!

-Miért beszéltem volna bárkinek is? Kettőnkre tartozik, és fedje örök homály.

-Bárcsak fedné, de keresett két nyomozó..

-Engem?

-Téged, és ráadásul a gyilkossági csoporttól. Alig tudtam megszólalni, olyan riadalom támadt bennem..

-Nem lehet, hogy a személyzet…vagy..

-Azokért tüzbe teszem a kezem.

-Még jó, hogy végetért a tárgyalás, és csak hogy tudd: remekül sikerült. Ha előtte jön ez a közjáték, nem hiszem, hogy asztalhoz tudtam volna űlni a társnakvalónkkal.

-Remélem nem, lesz semmi baj, vagyis valami egyéb ügyben akarnak kihallgatni, tanuként, vagy láthattál valamit, ahol felirták a neved tanuként..

-Nem szoktam feliratkozni ilyen ügyekbe, s főleg nem szoktam bámészkodni, sehol. Akinek vaj van a fején, az ne menjen a napra..

-Ősi igazság, de ki gondolná, hogy 25 év után…

-Ne fesd az ördögöt a falra.  Amig nem tudsz biztosat, nyugalom.

-Ne hivjuk ide, az ügyvédet?

-Papa, fel akarod adni nekik a labdát? Először is: nem biztos, hogy azért jönnek, amire gondolunk, másodszor pedig, ők sem most jöttek le a menyezeti freskóról, és gondolják, hogy, ha valaki ügyvéddel felfegyverkezve vár rájuk, mert egyszál magában gyáva eléjük állni, annak lenne modnanivalója a számukra.

-Isten segitsen meg bennünket, fiam!

-Isten?! Anya halála után, hat héttel, mondod ezt?

-Ne haragudj fiam, de gondold el: én már 25 éve gyötrődöm, marcangol a büntudat, és még anyád zsarnokságát is el kellett viselnem.

-Csak azt ne mondd, hogy értem tetted..

-Magamért fiam…sajnos önző barom állat voltam, amikor hagytam magam rábeszélni a kényelmes jövőre, és cserbenhagytam azt, akit szerettem..

-Na, legalább egy jó pontod van: szeretted.

-Gondolod, hogy kalandvágyból meg mertem volna csalni anyádat..

-De szerelemből már nem számit csalásnak?!

Megcsörrent a telefon. A portás szólt fel, hogy két úr keresi, Mr Stephen Randellt.

-Kisérje fel őket- kérte az apa, és leültek, ugy helyezkedve el a fotelokban, mintha a világ legnyugodtabb emberei lennének.

-Csak arra felelj fiam, amit kérdeznek.

-Gondolod, hogy elkezdek fecsegni?

-Nem, de ritkán van az ember ilyen helyzetben, és összeavarhatnak. Ha kétélü a kérdés, inkább tagadd meg a választ, és kérj ügyvédet.

-De apa..ne fesd az ördögöt a falra!

-Jobb félni, mint megijedni, fiam. Azért mondtam mindezt, mert lehet, hogy engem kiküldenek. Ha hozzád jöttek, akkor nem biztos, hogy benn maradhatok..

Pár pillanat mulva kopogtak.

Sinus és Blood beléptek. A két férfi felállt, de nem nyujtottak kezet, mivel a vendégek sem kezdmeményezték a közelebbi érintkezést.

-Foglaljanak helyet!- szólalt meg, John Randell.

-A fiához jöttünk, uram, és ha megkérhetnénk, magunkra hagyna bennünket?

Az öregur felállt, és az ajtó felé indult. Kibirta, hogy ne nézzen vissza. A világért se lássák rajta, hogy alig van jártányi ereje, és legszivesebben ott maradt volna a fia mellett, hogy ha bakizik, kijavithassa. Feltéve persze, ha abban az ügyben keresik. De ha nem?! Mit követhetett el, vagy mibe kerülhetett bele, ami a gyilkossági csoportra tartozik.

Sinusék leültek, Stephen Randell is visszaült az iróasztala mögé.

-Hallgatom Önöket uraim- mondta.

-Hány testvére van Önnek?

-Egy sem..

-Biztos benne?

-Tudtommal egyke vagyok..-mondta mosolyogva, mint aki megkönnyebbül, hogy csak erről van szó.

Blood elővette a két hasonmás fotóját, és odaadta a fiatalembernek.

-Nézze meg, ezeket a képeket.

-Én vagyok?! Nem emlékszem ezekre a felvételekre- forgatta egyre nagyobb zavarral, a hite szerint őt ábrázoló fotográfiákat.

-Mert nem is önt ábrázolják. Ez a két fiatalember, ugyanazon a napon született, mint Ön, ugyanolyan a DNS-ük. Az ujjnyomuk is eltéveszthetetlen, vagyis joggal hihető, hogy Önök egypetéjü ikertestvérek.

-Az lehetetlen!- sápadt el, Stephen Randlel.

-Hozzáértő emberek állapitották meg az azonosságot, egy nyomozás során..

-Ők követtek el valamit?

-Mert maga nem?-csapott le, Blood kérdése.

-Tudtommal nem…de gondolom nem alaptalanul kerestek fel. Mi a baj?

-Valamelyikük -hármójuk közül- kegyetlenül megölt, három nőt, és több erőszakos büncselekményt követett el.

-Megdöbbentő!

-Mi is ugy gondoljuk.

-Ugy értem, az a megdöbbentő, hogy összefüggésbe hoznak engem, egy ilyen üggyel. Soha nem tudnék bántani egy….nőt…hallgatott el, nagyonis hirtelen a fiatalember.

-Valamelyikük mégis benne van a, szinte sorozatgyilkosságnak nevezhető esetekben.

-Őket már kérdezték?

-El tudna képzelni ilyesmit róluk?- szegezte rá tekintetét Blood.

-Nem is ismerem őket?!

-De önmagát igen, és a közhiedelem, vagyis inkább a megalapozott megfigyelések szerint, az egypetéjü ikrek nagyon egyformák. Ugy értem, ha egyik meleg a másik is az, ha egyiknek valamije fáj, a másiknak is sajog ugyanaz a testrésze, megérzik távolban is, ha valamelyikük bajban van. És sorolhatnám…

-Eddig nem gondoltam ilyesmire…de most, hogy mondja, voltak olyan dolgok, amiket nem értettem, sem én, sem a családom. Éjjeli felsirások, buskomorság, mintha valakinek a hiánya miatt szomorkodtam volna, nem találtam a helyem, nem volt maradásom. Lehet, hogy..

-Nem vagyok genetikus- folytattta Blood, de a közhiedelem szerint könnyen lehet.

-Ha az egypetéjü ikrek ilyen adottságokkal, vagy hiányosságokkal rendelkeznek, hogy félembernek érzik magukat a másik nélkül, és egyebek, akkor kikérem magamnak az ismeretlen testvéreim nevében is, hogy ilyen mocskos témával hozzanak bennünket kapcsolatba.  Soha nem verekedtem, nemhogy oktalan tettekre adjam a fejem…és ha az ikrek valóban sokban hasonlitanak, akkor ők sem tehettek semmi rosszat. Kiállok értük!

-Látatlanban?

-Igen. Mindigis vágytam testvérre, de nemrég tudtam meg, hogy engem is örökbefogadtak, mert anyámnak nem lehetett gyermeke. Arról nem is beszélve, hogy az örökbefogadás idején már tul volt azon a koron, amikor   egy nő, még gyermeket remélhetne..

-Hol van az édesanyja..illetve a..

-Meghalt.

Kopogtak, és John Randell lépett be.

-Elnézést, ha zavarok kimegyek, de gondolom a fiam megfeledkezett a vendéglátói tisztességről, és meg sem kérdezte: kérnek-e valamit. Italt, kávét.

-Köszönjük nem, de ha már itt van, Uram…gondolom Ön tud felvilágositást adni. Miért nem tudott a három ikerfiu arról, hogy egypetéjü ikrek?

-Miről beszél, kérem? A fiam…egyedüli gyerekem..

-Akit örökbefogadott..-javitotta volna ki, Blood.

-Nem egészen, kérem…

-Ezt meg hogy értsük.

-Én vagyok a vérszerinti apja.

-Ez meg, hogy lehet? Egy apa, aki nem tudja, hogy a nő, aki gyermekkel ajándékozza meg, hány babát szült?

-Valóban nem tudom, kérem. Én ugy tudtam, hogy csak egyet..őt, Stephent…

-Akit aztán magához vett, a felesége belelegyezésével…

-Mindent ő intézett kérem. Én nem értek az ilyesmihez, és gondolják el…egy házassági hütlenségből  jött létre a terhesség. Mentelmemre legyen mondva, szerettem is azt a lányt, de cserbenhagytam..

-Mert?

-Mert a feleségem rájött, és attól kezdve nem láthattam, nem lehettem ott a kórházban, ahol a szülés zajlott. Ő volt ott, és utána csak az örökbefogadási, illetve az apasági elismerést kellett aláirnom.

-Vagyis Ön elismerte, mint vérszerinti gyermekét, majd a feleségével örökbe fogadták. De mit szólt ehhez az anya..

Kinosan hosszu csend lett.

-Az édesanyám meghalt..-szólalt meg a fiu.

-Részvétem- szólt közbe, Sinus. -Gondolom a nehéz szülés vitte el.

-Nem tudjuk…vagyis..

-A feleségem sosem mondta el, hogy zajlottak az események. Kész tények elé állitott.

-És idehozott, egy gyermeket. A másik kettő máshova került? –sorolta, Blood.

-Képtelen vagyok magamhoz térni. Ez döbbenetes. –fogta a fejét, John Randell. -Gondolják, hogy van annyi pénz, olyan anyagi jólét, vagy vagyon a világon, amiért lemondtam volna három fiuról, és arról a csodálatos nőről, aki megszülte őket?  Ha tudom…a világért nem hagyom el..

-De igy elhagyta, mert gondolom a feleségéé volt a vagyon és..

-Ne bántsák az apámat.- szólalt meg az ifjabb Randell. -Senki nem lehet a másik helyében bizonyos esetekben. Ki igy dönt, ki ugy, de szolgáljon mentségére, hogy valóban ugy tudta: egyedüli fia vagyok. Ismerem őt annyira, mint embert, hogy -ahogy engem szeretett, és megpróbált jó emberré nevelni, ugyanezt tette volna a testvéreimmel is, ha megtudja milyen döntés elé állitotta,  a kegyetlen sors..

-Kár hogy az édesanyjával, vagyis Mrs Randellel már nem beszélhetünk.. – jegyzete meg, Blood.

-Sajnos nem. Hosszu ideje betegeskedett már és a 25 születésnapom előtt, itthagyott bennünket.-mondta a fiu.

-Mivel a két fivére, a mi vendégszeretetünket élvezi, holnap 8 órára fáradjon be, hogy szembesithessük Önöket. A gyilkosnak elő kell kerülnie, és eddig minden szál hármójuk valamelyikéhez vezet.

-Hozzánk..ugy érti, mi hármunkhoz?

-A fiaim nem lehetnek gyilkosok..habár nem tudom milyen büncselekményekről van szó, de az életemet tenném rá, hogy máshol kell keresniük a tettest..

-Nem is ismeri, a másik két fiát.

-De ezt igen…és ha ugyanolyan vér csörgedezik az erükben, s persze ha erkölcsös családi körülmények között nőttek fel, ők sem lehetnek gyilkos gazemberek.

-Egyikük hat hónapot ült…éppen az első gyilkosság idején, vagyis betonbiztos alibije van..

-Akkor ketten maradtunk?- kérdezte alig hallhatóan Stephen. -Magamban biztos vagyok…s remélem..

-A remény hal meg utoljára. Akkor holnap reggel nyolcra..

-Ügyvédet vihetek magammal…ugy értem olyat, aki mindhármunkat képviselhet.

-Természetesen, de kemény menetre számitson. A kihallgató szobából valamelyiküknek bilincsben kell kilépnie, mert..

-Mire alapozzák a gyanujukat? Hogy kerültem én, vagy a testvéreim képbe..

Sinusék egymásra néztek, s mert mindketten rádöbbentek, hogy semmi közvetlen bizonyitékra nem hivatkozhatnak, hiszen Edward Forster révén kerültek képbe, akinek abortált magzatából derült ki a DNS, és a többi vagyis hogy -a még két ugyanazon jellemzőkkel rendelkező személy kiléte, már szinte magától adódott.

-Holnap reggel nyolckor jelenjen meg kérem- mondta,  főnöke helyett, Blood, és elköszöntek.

Amig a kocsihoz nem értek, hallgattak.

-Milyen egyszerü lett volna, ha ez a fiu beismeri, hogy ő volt, hogy neki ment el az esze, de a mienk hol volt, amikor nem adtuk fel mihelyt kiderült, hogy az embrió DNS-e, zsákucca?- mérgelődött, Sinus.

-Tul gyorsan jött minden. Egyelőre ne hibáztassuk magunkat. Ha mást nem tettünk, minthogy a gyanúnkkal összehoztunk három vadidegent, akik a legédesebb testvérek, akkor is megérte..

-A restelkedést?

-Ha csak ezt az egy tévutat jártuk volna végig a tiz év alatt főnök, kihuzhatnánk mgunkat. Emlékszik, amikor kettős szénmonoxidmérgezést jelentettek?  Egy idős hölgy és a fia volt az áldozat, vagyis inkább a sértett, mert még időben kitántorogtak a házból, de odakinn már elveszitették az eszméletüket.

-Hajszálon mult az életük, és a nyomszakértők persze a tüzelési technika hibáját keresték..

-Meg is találták…a kéménybe tömött nagykabát volt az.

-Ha a helyszinelők nem teszik a dolgukat, mert a mentősök szénmonoxidmérgezést jelentettek, a szomszéd  megussza a kettős gyilkosságot..

-Feltéve persze, ha a fiu nem észleli a gázt, és nem kelti fel az anyját is, hogy kimenekülhessenek..

-Az elkövető azért haragudott rájuk, mert a hugát ugymond felcsinálta a fiatalember, de nem akarta jóvátenni a hibáját, és a település a szájára vette őket….

-Hülye szó ez a szájra kerülés..de így volt. A szomszéd úgy tervezte, hogy a két ember nem ussza meg, vagy ha mégis, akkor is elviszik a kórházba, megfigyelésre, ő pedig meg várja az estét, és ahogy beletömte a kabátot a kéménybe, a szalma húzóvonóval kirángatja onnan. Erre szokták mondani, hogy ember tervez, isten végez..

-Ha egyáltalán ember az olyan, aki… Sokan nem is hinnék mi minden fordul elő..

-Sajnos minden előfordul, néha még a jó is.

-Apropó jó, főnök.. igaz, hogy meghalt az, akit a bátor lányunk mellbeszurt, mert óvatosságból felkészült a támadásra, de pár percig beszélhettem, azzal az elvetemültel.

-Mit ér vele, ha odavan?

-Hát nem sokat, az biztos, de fura kérdésekre fura válaszokat adott, és persze féleszméletlen állapotban is volt, azért nem mertem eddig előhozakodni a megérzésemmel, amit a szavaiból kivehetőkre alapozok..

-Mit ér vele? A szó elszáll..

-A hangfelvétel megmarad.- bökte ki Blood, és behuzta a nyakát.

-Csak nem vette fel?

-Hirtelen ötlet volt..

-Maga miatt fogok idő előtt megőszülni..

-Tudja milyen jól fest, egy stram férfi, innen  a 4o-en,  hamvasodó halántékkal?!

-Nem tudom mire gondolt, amikor..de most az egyszer hagyjon békén a megérzésével. Nincs nagynéni, nincs melléknyomra térés, csak ez az ügy van, amiből vagy győztesen, vagy minél kevesebb kudarcérzéssel szeretnék kikerülni.

-Oké főnök, értettem. Menjen előre, mindjárt jövök én is, csak megfejem az automatát.

Sinus bement a szobájába, ahol az iróasztalán már tornyosultak az elintéznivalók. Beléjük lapozott, olvasgatott, és csak jó félóra mulva vette észre, hogy se kávé, se Blood.

-Hova ténfereghetett el, az a morfondirozó, hátramozditó. Itt kellene lennie, hogy megbeszéljük, mit teszünk, hogy inditunk reggel, és miként csinálunk hátraarcot, ha ugy hozza a sor.

Blood esett be az ajtón.

-Hol járt?

-Ugysem hinné el..

-Akkor ne mondja, de hol a kávé?

-Hoppá, arról is megfeledkeztem..

-És még azt mondja, nem fontos merre járt: Ki vele!- adta meg magát a felügyelő.

-Az őrizetesünknél voltam.

-Melyiknél, mert, hogy már kettő van.

-A börtönviseltnél.

-Remélem, nem egymás melletti cellába tették őket.

-Dehogy. A lelkére kötöttem Astornak, hogy minél távolabb kerüljenek egymástól.  Gondoltam rá, hogy összebeszélhetnek…de mint kiderült nem nagyon lett volna mit.

-Ezt meg hogy érti?

-Az a haldokló azt mondta: börtönben volt, ott lovalta bele magát a nőgyülöletbe..mert szó szót követett, és rájött, hogy a legtöbb teremtés koronája, a nők aljassága miatt kerül sittre.

-Ahelyett, hogy nevelőhatása lenne a börtönnek, inkább továbbképzésre használják a rabok? A férfi büntetésvégrehajtó intézetekben nincsenek is nők, hogy folyton folyvást eszükbe juttassák, a mi szelid lelkületű elitéltjeinknek, az miattuk megélt aljasságokat. Jó kifogás, sose rossz.

-De vannak, akik minden rosszért, ami az életükben történt velük, a nőket okolják, s legtöbben persze az anyjukat, aki eldobta őket, vagy a feleségüket, aki egy szajha volt.

-A maga haldoklója például, melyiket okolta?

-Az anyját. Az állam nevelte fel, mert az anyja eldobta.

-Nem ő az egyetlen..sajnos..

-Igen, de ő most kattant be. Elmult negyven. Fura dolog főnök, de sosem gondolt még arra, hogy ami a nők életében a változókor, vagyis a klimax, az a férfiknál lehet a rolóhuzás, amikor rájönnek, hogy már csak lefelé mehetnek, és addig nem sokra vitték. Ugy gondolják, mindenkinek van kocsija, cége, vagy legalábbis munkahelye, ők meg egész életükben tengtek, lengtek, börtönbe be, börtönből ki, és mi örömük volt? Elkapkodott, fizetett numerák..

-Ezt ő sorolta, a halála előtt? –kérdezte, kétkedve, Sinus.

-Ugyan már, csak azért van esze meg fantáziája, logikája az embernek, hogy gondolkodjon azok helyett, akik nehezen fejezik ki magukat. Szóval besokallt, és mert  börtönben is, téma volt az anyák hiánya, a nélkülözések, hogy volt, kit okolnak a sokszor saját ostoba döntéseikért, ő ugy jött ki a sittről, hogy bekattant, és..

-Ha most elsorolja, hogy milyen sorrendben ölte, illetve erőszakolta meg az áldozatokat..

-Hogy sorolhantám el..helyette…de mihelyt veszem a fáradtásgot, és utána járok: hol járt, hol aludt, hol töltötte az utolsó napokat, heteket..ugy értem mióta a börtönből szabadult..

-Nemrég szabadult?

-A rab ikrünk előtt egy hónappal, és kapaszkodjon meg..három hétig cellatársa is volt, Michael Travisnak.

-Ezt meg honnan tudja?

-Egy telefon a börtönparancsnoknak, és már tudom.

-A végén kiderül, hogy ha póknyálvékony is de van valami kapcsolat az ikrek, és a sorozatgyilkos között.

-Az már biztos, de ne igyunk előre a medve bőrére, mert ahogy én, azt a krapekot megnéztem, igaz pár perccel a halála előtt vehettem szemügyre, de az nem tudott megbirkózni egyedül, olyan feladatokkal, mint a nők megszurkálása, befestése, az erőszaktevés, a szállitás és egyebek voltak. Arról nem is beszélve, hogy nem mind a helyszinen halt meg, tehát kellett egy hely, ahol…

-Hagyja abba, mert annyit sem tudok aludni az éjjel, amennyit egyébként tudnék. Irány haza, és reggel hatkor álljon a házam elé..

-Hova megyünk főnök?

-Helyszinelésre. Ássa elő, az elhunyt lakcimét, ha volt, a kört, a miben mozgott, és a priuszába is bele kell néznünk, ahhoz, hogy..

-Megtaláljuk a tettestársát.

-Na látja?

-Mit főnök..én ugyanezt kezdtem, burkoltan tudomására hozni.

-Akkor mire vár. Lassan csak fényképről látjuk a családot, de amig pontot nem teszünk az ügy végére, nem számit hány óra, merre van észak és merre dél, nekünk arra kell venni az irányt, ahol az elhunyt, és – az esetleges- mondom esetleges- társa járhatott.

-Értettem főnök. Értek én a gyengéd, kedves szóból..

-Ne nevettesen…illetve nevettesen, mert lassan nekem is elszakad a cérnám.

-Akkor kvittek vagyunk, mert nekem is, az hiányzott, hogy maga elsüsse ezt a nem tul jó, de a célnak megfelelő poént. Akkor munkára fel..-mondta Blood, és kiviharzott.

Mire este hazaindultak minden adat, amire egy ilyen vaknyomozáshoz szükségük lehetett, illetve, ami rendelkezésre állhatott, a kezükben volt.

Jöhetett az éjszakai nyugodalom, és a holnapi ujrakezdés..

Tizenhatodik fejezet

Blood telefonja éjjel kettőkor jelzett. Olyan fáradt volt, mint akit letaglóztak, de a telefont félálomban is, mindig képes volt felvenni.

-Tessék!

-Megtámadtak egy nőt…

-Életben van?

-Igen..de eszméletvesztése volt, és a támadója alélt állapotában bekente az arcát vörös festékkel,

-Azonnal indulok. Hol volt a helyszin?

-Ott már a helyszinelők lassan végeznek. Az áldozatot –mivel sokkot kapott kórházba vitték, a támadó pedig kereket oldott.

-Tudott az áldozat, személyleirást adni?

-Az az igazság, hogy buliról jött, és nem volt szinjózan, vagyis..

-Vagyis a támadó lelécelt.

-Sajnos ez a helyzet.

-Tudja melyik kórházban, van az áldozat?

-Hogyne uram. A szobája elől beszélek..

-Jól tette, hogy vele ment. Sosem, lehet tudni mire képes még, az a megátalkodott. Ne mozduljon onnan. Nem sokára ott leszek. A Balesetibe vitték?

-Igen uram.

-Tartsa a frontot, és köszönöm, hogy szólt..

Blood nem ébresztette fel a főnökét, úgy gondolta a nő kihallgatása, nem nagy dolog, különösen, ha az italtól, és az átélt traumától kótyagos. Megnézi, próbál vele kontaktust teremteni, és eldönti, hogy mi legyen.

Beérve a kórházba az áldozatot mély álomban találta.

-Volt magánál, amióta behozták?- kérdezte a kollégát.

-Nyöszörög, forgolódik, de nem igen vesz tudomást arról, ami körülötte zajlik..

-A helyszinelők nem találtak semmit..?

-De ugy tudom..a lány kezébe maradt valami…sál vagy..

-Mindegy mi, egy kis rongyfecnin is lehet DNS, ujjlenyomat. A mai technika, és főleg a technikusaink, csodákra képesek.

-Elintézem a váltást, de ne mozduljon addig a helyéről, vagy, ha a szükség rákényszeriti kérjen meg, egy kórházi dolgozót, hogy álljon pár pecig a helyére.

-Értettem…

-Blood elköszönt, és mert hazamenni már késő volt, bemenni még korán, inkább a kevesebb mozgással járó bemenetelt választotta, annál is inkább, mert volt mit átnéznie, arról nem is szólva, hogy a helyszinelők által talált nyom izgatta.

Beérve, hozzájuk szólt be először.

-Egy zsebkendőt találtunk. Az áldozat azt mondta nem az övé, de mivel védekezett, és belekapott a támadó zsebébe, nem kizárt, hogy azé a zsebklendő..

-S ha van isten, nem tiszta…

-Már vizsgálják…de csak akkor lesz szerepe, ha lesz mivel összevetnünk..

-A lány az arcába karmolt a támadónak, a körme alól kivett bőrhám is vall, de az is csak akkor lesz értékes, ha lesz, akire valljon.

-De legalább már valami remény van, ha nem a zsebkendő, talán a hámsejt…a helyemen leszek.

-Már fut a teszt. Mihelyt kidob valamit a komputer, azonnal szólunk..

-Kösz..-mondta, Blood és elindult a gyilkossági csoport felé. Utközben megállt az automatánál, és két adag kávét csurgatott, a jókora pohárba. Csak az segit annak, akit már az izgalom sem képes ébren tartani. Ha segit?!

Tizenhetedik fejezet.

Reggel nyolc órakor nem mindennapi események szinhelye volt a vallató szoba. Egymásután léptek be az idézettek. Elsőként az őrizetes Michael Travist hozták, aki semmit nem tudott arról, hogy amig ő kétségek között, a káterban ücsörgött, megszaporodott a családja, méghozzá nem is akármilyen testvéreket kapott.

Blood leültette, és pár perc mulva megjelent Stephen Randell, aki szabadlábon maradt, de pontosan megjelent a megadott időpontra.

Ritkán látható, megható jelenet tanuja lehetett Blood.

Travis az ajtó felé nézett, és meglátta a belépő hasonmását. Aztán odakapta a fejét Bloodra, majd ujra az újonnan érkezettre.

-Ki ő?- kérdezte, értetlenül.

-Ha igaz, az ikertestvére.

-Ez valami vicc?

-Nem, ez már alighanem tény…

Közben Stephen Randell, odaért a testvére mellé, és tétován megállt, mert nem tudta, kezet nyujtson-e neki, vagy, ahogy a szive diktálja, átkaphatja, és mellére is ölelheti a hasonmását.

Blood nem mozdult, igy felbátorodott, és mert a testvére is felemelkedett, ugy kapták át egymást, mint két régen látott, de egymáshoz nagyon ragaszkodó jóbarát, testvér, vagy elveszettnek hitt, szépemlékü, mindig hiányzó rokon.

Blood nem szólt, amig nem kopogtak az ajtón. Akkor,  a két testvér is szétvált, és Randell leült, a testvére melletti székre.

-Edward Fostert elővezettem- jelentette a börtönőr, és mert Blood nyugtázta a jelentés, kiment.

A két testvér egymásra nézett, majd a jövevényre, és Bloodra.

-Mi az? Nem hisznek a szemüknek? Ő is a testvérük. Ő a harmadik egypetéjü iker…csakhát mire a neveik között kiismerik magukat, abba beletelik egy kis idő.

A három fiatalember összekapaszkodott, és valamelyiküket rázta a zokogás.

-Stephen Randell most már ne sirjon…most már együtt vannak.

-Most van csak sírnivalóm igazán- mondta a fiatalember, és leült.

-Beavatna minket is?-kérte Blood.

-Sajnálom szegény testvéreimet, mert én legalább az édesapámmal élhettem emberré…de ők..

-Nekünk is volt édesapánk, hál istennek nem is akármilyen- tette hozzá Michael Travis. Igaz én nem tudtam megbecsülni a jólétet, a szeretetet, és sokszor elszaladt velem a ló, börtönben is ültem, de itt vagyunk, örüljünk egymásnak.

Sinus lépett be, és a szoba elcsendesedett.

-Ügyvédet senki nem kért, vagy nem hozott magával?

-Nem- felelték mindhárman egyszerre.

-Tudomásukra hozom, hogy nem kötelesek beszélni, de amit mondanak az felhasználható Önök ellen a biróságon.  Ha nincs pénzük ügyvédre…

-Tudjuk felügyelő úr, szolt közbe dr Edward Foster, és mindhármunk édesapja, odakinn vár. Ügyvéd is van vele, de egyelőre kértük, hogy ne zavarják meg az egymásra találásunkat.

-Felelniük kell a kérdésekre..

-Természetesen- mondta, Edward Foster. –Kérdezzen, felügyelő úr.

-Sorozatgyilkosság ügyében nyomozunk. Kijelenthetik-e hogy semmi közük az utóbbi hetekben történt sajnálatos eseményekhez?

-Igen!- mondták, szinte egyszerre a fiatalemberek.

-Stephan Randell, és Edward Forster elmehetnek.

-Én miért nem? Nem csináltam semmit…alibim van..-kérdezte tanácstalanul, Michael Travis.

-Türelem. Mindjárt megtudja, miért kell maradnia -nyugtatta Sinus.

A két testvér kicsit tétovázva, de kiment.

Nem sokkal később, nyilt az ajtó, és két rendőr bevezetett egy férfit.

Michael Travis ránézett, és nem állta meg szó nélkül.

-Hát te mit keresel itt?

-Ne válaszoljon!- szólt a megbilincselt férfihez, Blood. Majd intett a kisérőknek, hogy vegyék le a bilincset.

-Üljön le! Ismeri Michael Travist?

-Névről nem…csak a benti nevéről. Ott „Uracs”-nak hivtuk, mert képes volt egy pohár vizben is megmosakodni, de hogy elmulasszon egy reggeli, vagy esti tisztálkodást, olyan nem volt.

-Honnan tudja?

-Közel hónapig cellatársak voltunk.

-Akkor gondolom, alaposabban megismerték egymást- folytatta, Blood.

-Igen, de én inkább csak hallgattam. Ritkán kerül odabenn az ember olyannal egy kalitkába, aki uri módon nevelkedett, aki jódolgába került oda ahova került.

-De azért beszélgettek..

-Mi mást tehettünk volna…én hencegtem, ő próbált csititani. Főleg a jövőmet illetően voltak ellenvetései..

-Miért? Hogy tervezte a jövőjét.

-Minden mindegy, alapon. Mielőtt bevonultam a sittre, a ki tudja hányadik nőm rázott át. Amig volt pénzem velem maradtak, vagy amig meg nem penditettem, hogy szeretnék családot alapitani. Nekem voltak ugyan testvéreim, de a szüleim miatt- verje meg az  isten őket- ahol vannak- valamennyien állami gondozásba kerültünk.

-Egy helyre?

-Kit érdekelt akkor még, kicsik voltunk, de mire végigjártunk három, intézetet, hat nevelőszülőt, nem sok áldó szóval vagy gondolattal emlegettük – ha másként  nem magunkban, azokat, akik a világra bagzottak bennünket.

-Használjon más kifejezéseket.

-Hozzájuk minden otromba, ocsmány kifejezés tul hízelgő. Az olyan nő, aki anya lesz, mindegy hogyan, szerelemből, véletlenül, vagy megalkuvásból, és eldobja a gyerekét, az nem érdemli meg, hogy nő legyen a neve.

-Még mindig nem tettél le azokról, az ostobaságokról, amikre odabenn készültél?- szólt közbe Michael Travis. -Hányszor elmondtam, hogy a bosszu, rossz tanácsadó, és csak magadnak árthatsz ha..

-De legalább tudom, miért szenvedek. Elhatároztam, hogy azt a nőt, aki előttem olyan kijelentést tesz, hogy elveteti a gyerekét, vagy már el is dobta, netán romlott életmódjáért vették el tőle, de hallani sem akar a porontyáról, ha  két kortynyi ital lesz bennem, szemrebbenés nélkül elnémitom.

-Hogy gondolta?

-Ahogy a sors hozza. Van két erős markom, a nők nyaka vékony, és gyenge, van késem, amit mindig magamnál hordok..

-És van festék amivel bekenheti az arcukat.-vetette közbe Blood. -Azt miért csinálta?

-Az nem az én ötletem volt, hanem a haveromé. Vele akkor ismerkedtem meg, amikor szabadultam, és mert volt némi zsoldom, öszebarátkoztunk. Amig a pénz tartott nem voltunk józanok, és gyült bennünk a gyülölet. Egymást tüzeltük. Neki is voltak sérelmei, nekem is. A gyülölet egyre nőtt bennünk. Hogyne, amikor láttuk, hogy a nők mindig mindenütt tudnak pénzt szerezni, csak oda kell adniuk céda testüket, és miért ne tennék, amikor, ha bajba kerülnek segit az állam, nem hagyja a nyakukon a kölyküket, vagy a vetélésre szánt magzatot.

-Aztán összeálltak, és kifigyelték melyik nőnek van pénze..

-Honnan gondolja?- kérdezett vissza, a férfi.

-Mert egyik áldozatnál sem találtunk pénzt..azazhogy csak centeket.. Se bankkártya, se bankjegy..

-Valamit valamiért.. A pénz elkölthető a bankkártyára meg mindig akad vevő..

-Ezt hogy érti?

-Felajánlottuk: ha csendben maradnak, lemondunk az erőszaktételről. Az igazság az, hogy nem is nagyon tudtunk volna rájuk mászni, ugy értem, nagyrészt befejezetlen maradt, az is amibe, belevágtunk, de a pénz az kellett..

-A társát hogy hivják?

-Ne tegyen ugy, mintha nem tudná. Különben sem hivják, hanem hivták. Annyit fogott rajtam az iskola, hogy tudjam mi a mult idő, és mi a jelenidő. Meghalt szegény feje..

-Leszurta az egyik áldozat..-adta volna szájába a szót,  Blood.

-Csakogy rájöttek… Nekem sikerült eliszkolnom a szúrkálós nő közeléből, de őt elkapta az a háborodott. Megszurta. Bele is krepált szegény..

-Mire maga érte is bosszut akart állni…valakin.. Mindegy, hogy kin.

-Most mondjam azt, hogy kár volt? Engem is elkaptak..

-De nem az uj próbálkozásért, hanem mert a társa hámsejtje mellett, a helyszinen maradt, a maga zsebkendője is. Egyeztetés a DNS-el, és aki már egyszer megjárta a börtönt, annak nyitott könyv a személye, a nyilvántartásunkban.

-Megbuktam. Van az igy. Legközelebb..

-Nem lesz legközelebb. Gondolkodjon, ember…

-Akkor meg? Halábüntetés nincs, valamikor csak kiengednek, addig meg, jól el leszek odabenn. Teljes ellátás, ruha, egy kis költőpénz és, orvosi ellátást. Mi kell még? Megbarátkoztam már a rabság gondolatával. A haver nélkül ugyse mentem volna semmire. Egyedül tengve, lengve, nem élet az élet.. Ha vele nem hoz össze a rossz sorsom, pár hét, és visszakullogok a börtönbe, hogy bebocsátást kérjek.

-Azt hiszi, az csak úgy megy?

-Ha nem hát elkövet az ember valamit…és máris ott ébred.

-Mondja a nevét.

-John Estes- ne csináljon ugy, mintha nem tudnák.

-John Estes- folytatta Blood, letartóztatom, Négyrendeli gyilkosságért, illetve gyilkossági kisérletért, többrendbeli erőszakos büncselekmény elkövetéséért. Joga van hallgatni, de amit ezután elmond, felhasználható lesz maga ellen a biróság előtt. Ha nincs pénze ügyvédre..

-Hát az nincs. Belőlem nem gazdagszik meg, egy hullarabló sem.

-Hallgasson. Az állam kirendel egyet a védelémére. –fejezte be, Blood, és odament az ajtóhoz. – Elvezethetik.-szólt ki a fogdaőrnek.

-Maga szabad, Mr Travis. Elmehet. Azt hiszem, egyhamar nem felejti el azt, amin kereztül ment, és amit annak köszönhet, hogy nem tudja, mi az elég. Remélem eztán már nem folytat, féktelen életmódot, és hallgat szerető szülei szavára..

-A garázda korszakomnak vége.. Mióta kijöttem..

-Sokan mondják ezt, de kevesen képesek betartani. Ahhoz egyenes gerinc, és erős akarat kell, Uram!

-Lehet, hogy egyik napról a másikra nem megy, de hogy becsületes ember leszek, arra esküszöm. Most már testvéreim is vannak, segitenek, ha kell..

-Kezet rá!- mondta, Blood. -És elnézést, hogy ennyi kellemetlenségen kellett átmennie, de amikor az ember nyomoz, nem szoritkozhat a betonbiztosra, a gyanut is ki kell aknázni, különben kicsuszik a kezünkből a jó madár.

-Nem tesz semmit. Ezt afféle emlékeztetőnek, vagy utók urának veszem. És köszönöm..

a-mit köszön?

-Még kérdi? Ha nincs ez az ügy, amiről fogalmam sincs mi volt, hogy kezdődött, és mi értelme volt, de ha ez nincs, sosem találkozhatunk mi hárman, akik nem is tesvérek, inkább egy hus egy agy, egy sziv vagyunk. Végre megértettem, miért volt mindig hiányérzetem. Persze ezt utólag sokan csak szólamnak tartják, de… Volt, csak nem mindig mertem szólni, nehogy azt higgyék gyagya vagyok, pedig csak a tesvérem utáni jaj szólt belőlem. Lealábbis utólag, igy gondolom.

Sinus is kezet fogott Michael Travissal, aki köszönt, és kiment.

Nem sokkal később kopogtak.

A szabadra belépett John Randell és fia, Stephen Randell.

-Feljelentés akarunk tenni! – kezdte az idősebb Randell.

-Ki ellen, és miért?

-Magunk ellen, emberölésért…

-De hiszen a bizonyitási eljárásnak vége. Önök elmehetnek..- mondta nekik, Blood.

-A többiek igen, de mi nem- folytatta az apa.

-De hát mit követtek el? -kérdezte Sinus, aki legszivesebben túljutott volna már, az egészen.

-Én bünrészesként, vagy társtettesként megöltem a fiaim anyját, a fiam pedig hozzásegitette nevelőanyját a halálhoz…-lökte ki magából egy lélegzetvétellel, John Randell.

-Ez valami vicc? –kérdezte, Sinus.

-Ezzel lesz kerek a történet, és nyugodt a lelkiismeretünk.

Amikor Sinusék meggyőződtek arról, hogy a két embernek van mondanivalója, egy kis türelmet kértek, amig a vallomástétel rögzitésére előkészitik a helyet. Mivel a két elkövető, vagy önfeljelentő szökésétől nem kellett tartani, nekik is javasolták, hogy igyanak meg egy kávét, mert ki tudja, meddig tart a vallomásfelvétel.

-Ügyvédet akarnak?- kérdezte, Blood. -Addig hivhatnak, amig mi elintézzük, a legsürgősebb teendőinket.

-Nem kérünk ügyvédet. Majd a tárgyalásra. Mindent ugy mondunk el, ahogy történt. Legalább megnyugszunk végre, mert nem is tudom, hogy birják ki mások, de nekem egy nyugodt éjszakám nem volt azóta..és a fiam is ott tartott már, hogy önként jelentkezik…

-Maga biztosan burokban született!- mondta Sinus, Bloodnak, amikor visszaértek a helyükre.

-Már kérdeztem a Mamát, de azt mondja, nem. Inkább rendkivül kiméletes, jólnevelt fiucska módjára, pillanatok alatt a világra pottyantam. De miért kérdezte a szerencsés születésem, főnök?

-Mert már nem álltam meg. Annyiszor volt  szerencséje a nyomozásaink során, annyiszor trafált bele a dolgok közepébe, hogy magának lottóznia kellene.

-Megpróbáltam, öt évig birtam. Azt hiszem kétszer volt egy találatom.

-Ennyit a sokarcú szerencséről, de készüljünk, mert megint olyasmibe lesz részünk, amiben még nem volt.

-Tudtommal vettünk már fel önként jelentkezőtől, vagyis önfeljelentőtől jegyzőkönyvet..

-De ilyentől nem! Ha ezek a nyomozás végén nem vallanak szint, örökre éghetett volna a képünk, hogy ennyi időn át, agár csalit kergettünk…

-Vagyis münyuszit? Hát igaz, ami igaz, nekem is kényelmetlen érzés volt már, ahogy állandóan az összefüggést kerestem, vagyis a miértet, ami feljogositott volna bennünket, hogy ezt a három fiatalembert górcső alá vegyük.

-De látja, milyen az élet? Mihelyt górcső alá kerültek, az egyikről kiderült, hogy egy nem kívánt terhesség majd egy hivatalos engedéllyel végrehajtott magzatgyilkosság nyomja a lelkét, – igaz tudtán kívül- a másik pedig akarva akaratlan ráismert az elkövetőnkben, a cellatársára. Még szerencse hogy csak egy hónapig ültek együtt, mert ez a gazember még őt is befüzte volna tettestársnak. Igy azonban egy másikkal szürte össze a levet, és egymást lovalták bele a cselekményekre. Aki azt hiszi, hogy ilyen nincs, annak megemliteném egyik esetünket, amikor két l7 éves fiu ölte meg az osztálytársát, akivel előtte jó barátságban voltak, de valamiért megorroltak rá, azt mondták felvágós lett. Ez azonban még nem világraszoló esemény, sajnos. Ám, ahogy elbántak vele?

-Emlékszem rá, és nem vagyok nyimnyám alak, de amikor elsorolták itt, hogyan hajtották végre a barátjuk megölését..

-És főleg a rákészülődés, több hetes időszakát, az összetartást, a tervezést, az elszántságot, a mozdulataiban is egyeztetett könyörtelenséget..

-Szóval ritkán szokta kidobni a gomrom az unalmast, de akkor megtette. Elképzeltem mit érezhetnek a szülők, ha szembe kell állniuk, ezzel a két érthetetlenül elfajzott, jó családból való, középiskolás fiuval, akik a fiuk barátjai voltak, és képesek lettek arra, hogy megöljék őt, az egyetlen gyermeküket.

-De még hogy? Vasruddal agyonverték, miután kicsalták egy viztározóhoz, és addig ütötték, amig azt gondolták, már nem él, aztán beledobták, s mert ki akart mászni, esélyt sem adtak neki rá. Utána hazamentek, és mint ki dolgát jól végezte, átaludták az éjszakát. Másnap, az iskolában, amikor megkérdezték, nem látták-e az eltünt fiut, olyan fapofával mondtak nemet, hogy a tanárban is meghült a vér..utólag.. amikor minden kiderült.

-Nem éhes?

-Megigértem, hogy ma otthon vacsorázom. Valami finomat főz a feleségem, de ne kérdezze mit, mert arra már nem tudtam odafigyelni, az alatt a két perces telefonbeszélgetés alatt, amiben ma részem lehetett.

-Kibirjuk. Egy kis kappanháj lemegy, ördög bánja. Mehetünk?

-Igen. Kössük össze az értelmetlennek tünő, sok szereplős ügyet, az érthetőséggel.

A kihallgatószobában láthatóan izgatottan várt rájuk, a két ember.

Blood bekapcsolta a hangrögzitőt, aztán figyelmeztette a jelenlévőket a jogaikra, és felvette az adataikat.

-John Randell, mondja el, mi vitte rá, hogy gyermekei anyja életére törjön, vagy abban részt vegyen?

-Nem tudtam, akkor, hogy gyermekeim anyja, csak egy gyermekről tudtam, ami persze nem von le semmit a cselekedetem sulyából..

-Hogy lehet, hogy nem tudta?

-Nem találkoztam vele, miután kitört a balhé, itthon. A feleségem, amikor megtudta, hogy zabigyerekem lesz –ahogy ő mondta- felajánlotta, hogy ha rábizom az ügyintézést, és soha nem találkozom többé a hölgyel, örökbefogadjuk a gyermeket. Mindent ő intézett, hiszen összeköttetése, és anyagi tehetőssége is volt hozzá, hogy soron kívül, vagyis inkább leröviditett vizsgálati időn belül, hozzánk kerülhessen a gyermek. Mindenbe beleegyeztem, mert beláttam, vagy inkább beletörödtem, hogy az anyagiakban elért eredményeimet nem hagyhatom veszni, hiszen 10 év munkája volt benne, ezért ráhagytam: intézzen mindent ő. Ugy gondoltam, még mindig jobb –ez a fajta békesség- aminek a végén a gyermekem hozzám kerül és én, vagyis mi nevelhetjük, mintha akadékoskodom. Ma is emlékszem, ahogy mondta.

-Ha még egyszer megpróbálod felkeresni, ide többé haza nem jöhetsz, vidd az öltönyöd, amiben férjül vettelek és vége a fejedelmi életnek. Ugy beszélt, mintha nem gyarapitottam volna azt, amije volt, az együtt töltött tiz év alatt?!

-Ne bántsd őt Apa…mégiscsak azt hittem 25 évig, hogy ő az anyám, és nem hiszem, hogy valakit egyszeriben meg lehet gyülölni valamiért, amivel nekem nem ártott.

-De nekem igen.

-Beszéljen Mr. Randall.

-A feleségem egy napon, kimutatta a foga fehérjét. Azt mondta pár napon belül apa leszek, és hogy lássam, milyen jó lelke van, elintézte az örökbe fogadást. Csakhogy ahhoz, hogy örökbeadják nekünk, anyátlan apátlan árvának kell lennie. A vér is meghült bennem. Azt hittem meg akarja ölni a…de nem az történt. Elmondta, hogy megbeszélte a volt szer…kedvesemmel,  hogy az én nevem nem diktálja be, vagyis törvénytelennek számit a csecsemő, mert akkor az anyja, egy személyben rendelkezhet a sorsáról. Ez könnyebbé teszi a hivatalos ügyintézést.

-Legsötétebb pillanatomban sem gondoltam azt, hogy meg akarja ölni… Mindent a feleségem intézett. A két asszony tartotta a kapcsolatot, és a szülés előtti héten, a feleségem, már ott lakott egy szállodai szobában, hogy szemmel tarthassa az eseményeket. Azt mondta sok pénzt adott az anyának, és megértette vele, hogy egyedül nehéz lenni eltartani a gyermekét, választania kellene a hivatása és közte. A fiaim anyja a hivatását választotta, persze…én is elbuktam a feleségem zsarolásán, miért lett volna ő erősebb nálam..szegény. Ez azonban még nem minden. A feleségem iratott vele néhány sort, de olyan rafinált szavakkal, amit – adott esetben- bucsulevélnek is felfoghatott volna a nyomozati hatóság, ha ne adj isten kiderül, hogy… Ma is emlékszem a levélke minden szavára: Gondolom nem ő diktálta, „Amikor megismertelek imádtam élni, most már semmi értelmét nem látom. Légy boldog. Barbara” Ennyi volt, kézzel irva, és a feleségem csak akkor adta ide, amikor már biztos volt, hogy lezárták a vizsgálatot a halála ügyében.

-Szinte hihetetlen, hogy a felesége nem tudta, hogy a kismama, nem egy babát vár. Gondolom volt orvosi vizsgálaton és..

-Igy történt. A feleségem biztosan ügyvéddel intézkedett, mert igaza volt, a búcsúlevél magyarázatot adhatott volna mindenre. De nem került sor a bizonyitásra.

-Vagyis maga tudott arról, hogy a felesége, véget akar vetni a kedvese életének?

-Nem, vagyis hogy olyan tehetetlenség érzetben éltem át azokat a napokat, hogy hagytam magam vitetni az árral.. Azzal nyugtatam magam: a feleségemnek nem számit a pénz, biztosan a volt kedvesem is megszédül az anyagi ajánlatától, és lemond a gyerekről. S hátha a gyerekhez kedvesebb lesz a feleségem, mint akkoriban, hozzám. Még meg is nyugodtam, amikor hazaérve azt mondta:

-Sikerült. Nem lesz semmi baj. A gyerek a gyermekvédőkhöz kerül, holnap meginditják az örökbefogadási eljárást.

Hittem, mert azt akartam hinni, hogy a kedvesem jó egészségnek örvend, de mert lemondott a gyermek neveléséről, az állam vette át, a rendelkező szerepet.

Mondanom sem kell, hogy enyhitette némileg a büntudatom, hogy legalább a gyermeke, vagyis a közös gyermekünk hozzám kerül, én nevelhetem, gondoskodom róla, őt is szerethetem benne..de azzal is tisztában voltam, hogy attól a pillanattól kezdhe még inkább az történik a házban, amit a nejem akar, mert volt mivel zsaroljon.

-Mikor tudta meg, hogy a gyermeke anyja meghalt?

-Pár hét mulva, amikor a gyermeket átvettük, és alá kellett irnom az örökbefogadó nyilatkozatot.  Azt hittem ott esem össze, a gyámügyes asztala előtt, mert esküdni mertem volna, hogy a nejem keze benne volt a dologban..

-A felesége bioztosan tudta, hogy hármas ikrek születtek, és nem hiszem, hogy könnyü dolga volt a hatóságoknál, ha csak egyre tartott igényt..

-A pénz mindent eltakarit az utból, uraim. Korrupt ügyintézők midnenhol ülnek. Igy eshetett, hogy én egy szörnyü bün tudatával éltem 25 évet, és csak egy gyermekemben lehetett örömöm.

- Ha a felesége olyan jómódu, miért nem fogadta örökbe mindhárom gyermeket?

-Gondolom, mert akkor már 45 éves volt, és három gyermek, még segédszemélyzettel is, nagy teher. Jobbnak látta, ha eleve egyet kér, és korrumpálja az ügyintézőt, hogy akkor is adjon neki egyet, ha akadna olyan, aki mindhármat elfogandá. Kegyetlen szivü asszony volt..bocsáss meg fiam.. Örültem, hogy legalább Stephen  fiam születési anyakönyvi kivonatába, az én nevem került apaként, és nem adták más családhoz, az én drága kisfiam. A feleségem mintha egy kicsit megszelidült volna anyaként. Láttam, hogy – képességéhez mérten- szereti a gyereket, és én alkalmazkodtam a szeszélyeihez, csakhogy ne vághassa a fejemhez naponta: Örülj, hogy a kangörcsöd gyümölcse itt élhet veled, az én házamban.

-Ilyet mondott a mama?- kérdezte döbbenten, a fiatal Randell.

-Még az elején, amikor neked fogalmad sem volt, mi történik körülötted a világban. De mert látta, hogy akár a birka, akarattalanul élek mellette, és mindent ő dönt el, ami a magánéletünket illette, lassan megnyugodott. Az üzlet egyre jobban ment, nagyon sokat dolgoztam, hiszen örültem, hogy nem kell otthon lennem. Csak azt sajnáltam, hogy a fiamat alig látom, ébren. De a vele töltött hétvégék csodálatosak voltak. Ennek 25 éve mult. Bünös vagyok, és nem tudom, kaptam volna- e 25 évet egy felbujtó befolyására elkövetett bünpártolásért, vagyis ugy érzem el kellett modnanom ezt, és ha még jár nekem a vezeklésből állok elébe, csak a fiam se mondhassa: kibujtam a felelősség alól.

-Ilyet nem modanék soha papa, hiszen engem is a mama vett rá..

-Mire? –kérdezte, Sinus.

-Hogy párnát szoritsak az arcára. Szörnyü kinjai voltak. Könyörgött, de csak azután, amikor már elmondta, amit a Papa, az előbb elsorolt. Persze a papa hütlenségét emelte ki, őt okolta mindenért, mert gondolom tiszta lélekkel akart az Úr elé állni. Nagyon vallásos volt…

-És az orvos nem állapitott meg, fulladást?

-Nem. Sulyos beteg volt a mama. A doktor csodálkozott, hogy addig is huzta, s azt mi is tudtuk, hogy már a morfium sem enyhiti a kinjait, nem csoda, hogy meg akart halni, de legelább ne engem kért volna, hogy.. -fogta el a néma zokogás, a fiut. -Szerettem őt. Mégicsak őt tudtam anyámnak, és hozzám jó volt, vagyis inkább ugy mondom, nem tudom milyen lett volna, az igazi anyám, nem volt viszonyitási alapon, legfeljebb a barátaim mamája lehetett a mérce, de az ő kapcsolatuk sem volt felhőtlen.  A mama engedékeny volt, igaz nem is adtam okot arra, hogy zsörtölődjön. De annál többször hallottam, hogy a papával veszekszik. A papa hallgatott, de ő csak akkor hagyta abba, amikor megunta. Már nem is figyeltem rá. Kicsi koromban megszoktam, hogy a nagyok dolga..a veszekedés, a civakodás.  Enyém a játék, aztán a tanulás, és igy történt. De jó, hogy mindezt elmondhattam. A többi már a törvény dolga..

-És még, amikor elmondta, a halálos ágyán, hogy örökbefogadott gyermeke, akkor sem árulta el, amit ő biztosan tudott, hogy két ikerfivérét más család neveli?

-Nem. Gondolom attól félt, megkeresem őket, és akkor oszlik a vagyon, hiszen apám után joggal örökölhettek volna..

-Hetnek fiam- javitott aki az apja.

-A jegyzőkönyvet felvettük. Holnap reggel 9-kor jelenjenek meg itt, mert az ügyész dönti el, mi legyen a további sorsuk. Hozzanak magukkal ügyvédet, mert a meghallgatás függvénye,  hogy óvadékkal hazamennek-e utána, vagy maradnak.

-Önök mit gondolnak?

-25 év alatt elévül még az emberölés is, és vannak enyhitő körülmények, az önként jelentkezés a rábirás, a zsaroló körülmények…ha eljárás alá vonják is, óvadékkal talán elengedik a tárgyalásig..

-Az jó lenne, mert a céget nem akarom magára hagyni.

-És velem mi lesz?-kérdezte, Stephen Randell.

-Ebben nem segithetek, de mindkét enyhitő körülmény önnél is feláll, azonban a cselekmény friss, és nem árt, ha gyakorlott büntetőjogi védőt hoznak magukkal.

-Ha hamvasztották az elhunytat, exhumálási, és ujraboncolási lehetőség sincs, csakis a kezelő orvosok, és a leletek bizonyitó erejét vehetik figyelembe, az eljárás során.

Kopogtak.

-Dr Burt Wilder vagyok. Elnézést a zavarásért. Astor tizedes mondta, hogy kopogjak be, mert éppen arról az ügyről van szó, amiben bejelenteni valóm van.- mondta, majd a két Randell felé fordulva, köszöntötte őket.

-Hallgatjuk! Foglaljon helyet- mondta, Sinus.

Az ügyvéd leült.

-Mint mr Randell tudja, édesapám egy éve meghalt. Ő volt a család ügyvédje. Most én veszem át az ügyeit, és amikor felmerült, hogy szükség lesz rám itt, átnéztem az eddig keletkezett iratokat. –nyitotta ki a táskáját az ügyvéd. –Ezt a levelet találtam. Apám igy cimezte: Mr „John Randellnek átadandó, ha bajba kerül.” Ugy gondolom most bajba került, ezért, ha megengedik átadom- nyujtotta, Mr Randell felé, a boritékot.

Láthatóan reszketett az apa keze, amikor átvette és felnyitotta, a jókor jött ki tudja mit, tartalmazó levelet, de alig olvasott bele, elöntötte a szemét a könny, ezért odanyujtotta  fiának: olvassa, fennhangon.

„Drága John! Egyetlen, és sirig imádott, szerelmem. Ne haragudj, hogy nem volt bátorságom szint vallani, amig éltem, de ha ez a levél eljut hozzád, azt akarom, hogy tisztázhasd magad. Semmi közöd nincs a fiunk szülőanyjának a halálához. Én adtam be neki a szintelen, szagtalan, és nehezen kimutatható mérget, ami nem azonnal, hanem 10-16 óra mulva, szivhalált okoz. Bizni akartam abban, hogy a szülést még átvészeli. Ott voltam mellette a kórházban. Tudtam, hogy hármasikrei lesznek, és azt is, hogy belőlük egyet nekünk kell felnevelni. Talán  megbocsátassz, hogy nem engedtelek hozzá, hogy fenyegettelek, sarokba szoritottalak, de legyen a mentségem, hogy szerettelek. Tudom, hogy kegyetlen szivünek tartottál, de szeretni minden ember képes, csak van, aki bevallja, van, aki tagadja. Légy boldog, és szinte látom, ahogy a levél kézhezvétele után, fellélegzel, s minden erőddel azon leszel, hogy két eltitkolt fiadat felkutasd. Adja a teremtő, hogy sikerüljön. Hátha a másik kettő is olyan jó emberré lett, mint a mi fiunk. Éljetek boldogan. Érdemtelen feleséged.”

Stephen Randell elhallgatott. Sokáig csend volt, majd ő szólalt meg elsőnek.

-Azt hiszem ez a levél tisztázta Apámat, vagyis csak nekem maradt elszámolnivalóm a törvénnyel.

-Természetesen vállalom a védelmét uram. –jegyezte meg, dr Wilder.

-Akkor holnap reggel csak dr Randellnek kell megjelennie, hogy felvegyük a jegyzőkönyvet.- közölte Sinus.

-Itt leszünk! –álltak fel, a menni készülők.

-Köszönjük a hozzáállásukat, és azt, hogy még ma  találkozhatunk..vagyis összejöhet a család. Három fiut ölelhetek magamhoz- sirta el magát, az apa. Ha ezt az édesanyjuk megérhette volna.

Az ajtó becsukódott utánuk.

Sinusék visszamehettek a helyükre, és volt mit tenniük egész nap. Este, amikor már hazafelé készülődtek szóba került a perfelvétel. Bár késő volt, de Blood – szokása szerint- azzal állt elő:

-Kávé nélkül egy tapodtat sem! -és már indult is, öles lépteivel, az automata felé.

Pár perc alatt visszaért, és leültek, hogy elkortyolják, a fáradtságtól még iztelenebb nedüt.

-Van fényképe a családról?- kérdezte, Blood.

-A szivemben őrzöm őket!

-Én is ott vélem látni, leginkább lelki szemeimmel  őket, mert ahhoz hogy elővegyem a tárcám, és belőle a fotójukat, sokszor egész nap nem lenne időm, még ha eszembe jutna, is hogy ellágyuljak..

-Ami egy zord lelkü nyomozóhoz nem illene!

-Zord lelkü? Akkor mit mondjunk a valóban zord lelküekre.

-Csakhogy végére értünk ennek az ügynek. Egy kicsit restelltem volna, ha be kell számolnom, arról, hogy mit keresett ebben sorozatgyilkosságnak induló ügyben, a három iker..

-Meg az apjuk?!

-Meg az abortáló lány. Végülis mindnek helye volt az eseményekben, és egyik hozta magával, a másik illetékességét. Igy most már mindenki megtisztult, legalábbis büntetőeljárási szempontból.

-Kivéve a pszihopatát, aki belelovalta magát a bosszuállásba, mert bárgyu fejével ugy gondolta, ha a törvény itélkezhet, miért ne tehetné meg egy állampolgár, aki igazságosabban véghezviheti azt, amiben nekik, a vastörvények miatt meg van kötve a kezük.

-Senki nem bántotta a két szerencsétlent.

Tizennyolcadik fejezet

Félév telt el. A gyilkossági csoport ez alatt sem tétlenkedett. Mindig volt mit tenniük, volt, ami nappallá nyujtsa az éjszakáikat, de szerencsére az esetek többségét megoldották.

Ezen a hétfő reggelen, egy kicsit fáradtan, de jókedvüen érkezett, Sinus felügyelő.

-Mi van főnök? Nem szokta a versenyló a szántást?- mosolygott, Blood. – Remek, mondhatni világraszóló lakodalom volt, és tudja mit? Nem tulzás azt mondani, hogy mi ketten, némi vőfély tisztet, vagy házasságközvetitői szerepet is vittünk benne..

-Nem bántam meg, hogy elfogadtam a meghivást.

-Na hallja? Ha úgy vesszük, annak a sokak számára gyönyörű napnak, mi voltunk a rendezői,..ha nem az irói?!

-De hátramozditói, sőt lehetetlenné tevői is lehettünk volna, ahogy indult, az a nyomozás.

-Főnök, ha mi nem gabalyodunk bele, a póknyálvékonyságu szálon függő gyanu alapján, a hármas ikrek ügyébe..

-Lehet, hogy sosem találkoznak.- fejezte be, Sinus. –

-Végülis kedves volt tőlük, hogy meghivtak, pedig rólunk inkább rossz emlékek juthatnak eszükbe- tette hozzá, Blood.

-Ismeri Shaekespeare: Tévedések vigjátékát?

-Hogyne, de a mi tévedéses kergefogócskázásunknak  azért komolyabb tétje volt, legalábbis az elején.. De aztán jött az égés..

-Négyszemközt maradt az égés, vagyis csak pillanatokig hihettük, hogy a tévedések vigjátékából, tévedések végjátéka lehet.

-De minden jó, ha jó a vége!- tette hozzá Sinus, és az a három fiu olyan esküvöt rendezett magának, amihez foghatót még, a világ élőszinpadán sem gyakran láthatni.

-Nagy ötlet volt az éjfél utáni életkép, vagyis a párok megismerkedésének élő képekbe szedett, narrátor segitségével megjelenitett szinpadi történései.

-Szerintem Stephan Randallnak köszönheti a boldogságát a másik két fivér is, hiszen, ha ő nem találkozik össze, egy gyönyörű lánnyal, a biróságon, ahova azt, pár nappal előbb, gyakornokként alkalmazták..

-Az semmi, de ahogy ők ketten eljátszották a nésznépnek, a találkozásukat: a meglátni és megszeretnit, az olyan volt, mint…

-Mint, ahogy én rátaláltam Glóriára. – pirult bele az emlékekbe, Sinus.

-Rátalált? Kacagnom kell. Akkor már két éve boncolta az áldozatokat az a drága lány, és maga szinte hetente kétszer- háromszor értekezett vele hulla ügyben, de vakon járt le a hullaházba, mert..

-Inkább bátortalanul. Azóta is megköszöntem neki, jó párszor, hogy kiugratta a nyulat a bokorból, vagyis kezdeményezett. Megtette azt, amit nekem kellett volna, vagyis amire szivszakadásig vágytam..

-Gyáva népnek nincs hazája!- nevetett Blood.

-Aztán, ahogy az a Randell fiu, a megtalált kedves bemutatását abszolválta az általunk összeverbuvált családnak?! Drámairó legyen a talpán, aki jobbat kitalál..

-Fantasztikus ötlet volt, de hát, ha van anyag, könnyű rendezni- nevetett, Blood. -Elképzeltem, amikor a fivérei már ismerték a választottját, és szemlátomást vágytak ők is, hasonló élményre, egy megközelitőleg kedves, és szép párra, s ő bemutatta nekik a másik kettőt…

-Egyenként. Vagyis mindhárman vendégségbe mentek a lányos házhoz, és mielőtt vacsorához ültek volna, Stephen megszólalt: Ja, most jut eszembe, találtam Neked is egy lányt, Michael, mondta, és nyilt az ajtó, amelyen át -a leesett állu- fiu elé lépdelt- a másik szobából, egy szakasztott olyan termetés, mint az ő csodaszerelme.

-Na, erre gondolhatjuk mit érzett a hoppon maradt harmadik fiu, de Stephen megkérdezte: Edward, elfogadnál Te is egy ilyen sógornőmnek valót? –Hogyne! Boldogan! –csillant fel a szeme a fiunak, mire, mintha a meséből lépett volna elő, ott termett a harmadik, szakasztott ugyanolyan ikerlány- nevetett Blood.

-Fantasziktus. Három egypetéjü iker, elvesz egy egypetéjü, ikerlány triót. Micsoda fogadásokat lehetne kötni: vajjon hány gyermeke születik a nem mindennapi, három párnak, első nekifutásra?!

-Van ennél jobb poen is, a hármas frigyben, főnök: a három fiunak, csak egy anyósa van. Ráadásul közös. Vagyis valamelyikük mindig elláthatja a békebiró szerepét, és mindenki imádhat mindenkit.

-Ahogy hallgattam a két fiu anyját: miattuk sem lesz gond a békességgel, mert a köszöntőjükben is menyemlányomnak emlegették az iker-asszonykákat.

-Ezért mondom én folyton, főnök, hogy a véletlen, meg a szerencse sok mindenben játszhat főszerepet, néha még a jóban is.

-Remélem, boldogok lesznek. Az örömapa, ugy értem az egyetlen igazi, – nekünk is köszönetet mondott, hogy hozzásegitettük a családot a boldogsághoz. Gondolhatott mindenki, amit akart.

-Most már teljesen megnyugodhat az örömapa: mert Randell ügye is lezárult, bizonyithatatlanság cimén megszüntették az eljárást.

-Azért jólesik az embernek, ha valami jót hall, különösen, ha borotvaélen táncolva is, de részese lehetett a dolognak.

-Mintha hájjal kenegetnének..de persze ne hagyjuk figyelmen kivül, hogy ez az ügyünk, kényelmetlenebbül is végződhetett volna…

-Ami igaz..igaz!

Megcsörrent a telefon.

-Halló, gyilkossági csoport: Sinus felügyelő..hallgatom… -Mondja a cimet, őrmester. A helyszinelőket értesitette már? Köszönöm, indulunk..

vége.