Mi amerikaiak csecsszopós korunktól azt halljuk: sosem szabad feladni, mert okosak, erősek és sikeresek vagyunk, és amikor újra CSAK csecsszopók leszünk, akkor is hinni akarjuk, hogy nincs vége, van még keresnivalónk a szexben. Engem sosem szidással mindig dicsérettel neveltek, vagyis ha butaságot csináltam, nem azt mondták: hülye vagy, hanem, hogy aki elesik, az feláll és jár tovább, mert erős, és sikeres akar lenni. Az önbizalom, amit belénk nevelnek, nagy segítség, mert az önmagunkban való hit nagyobb erőt ad, mint a reményvesztett sírdogálás, a múlt sebeinek nyalogatás, az önsajnálat. Az igazán győzni akarót minden kudarc új erővel tölti el. Csakazértis! A szüleim sokszor elmondták: minden ember kap valami talentumot a sorstól, csak nem mindenki képes kihozni magából, felismerni a képességeit. Sosincs reménytelen eset, mindig kell kiútnak lennie, bármilyen sötétnek, kétségbeejtőnek látjuk is a helyzetet. Negyven évesen döbbentem rá hogy ez nemcsak a munka, a sikeres életút területére igaz, de az érzelmi életben is segíthet. Addig sem voltam túl nagy kapacitású a szex terén, de akkor rá kellett ébrednem, hogy nincs tovább: az a szervem, amely – többek között – arra rendeltetett, hogy magamnak, és a páromnak örömet okozzon, felmondta a szolgálatot, és csakis létfenntartási funkciókra használható. Pedig mennyi szép emlékem maradt a teljesítményéről! Tizennégy éves koromban már szeretőm volt. Igaz engem csábítottak el, de könnyű Katát táncba vinni. A féktelen szexuális teljesítményekről megoszlanak a élmények: van aki azt mondja: kapunk egy hordó puskaport, és ha azt balga módon elpufogtatjuk, vége! Vannak akik arra esküsznek, hogy aki edzésben marad, akár száz éves korában is férfi a talpán. Vagy én vagyok kivétel, netán, az első tábornak van igaza, de negyven évesen csupán annyi hasznomat vehették a nők, mint az eunuchoknak a buja háremhölgyek. Csak addig voltam reményvesztett, amíg nem akadt nő, akinél a tehetetlenségemmel, vagyis a kielégítési módozat változ – tatásommal – sikerem volt. A feleségemnél persze nem is próbálkoztam, mert túlságosan prűd volt ahhoz, hogy nagy néha el lehessen fordítani a hátáról, az egyéb parázna megoldásokról nem is beszélve. Csak hanyatt fekve, és csak a kemény szexet szerette, vagy inkább tűrte el. Gyerekünk nem volt és mert a kapocsnak is vége lett, ami összetartott bennünket, elváltunk. Volt min osztozkodnunk, vagyis mindketten új életet kezdhettünk. Ö rögvest férjhez ment, én félév múlva is a felmérés, a tervezés állapotában leledzettem. Addig is tudtam, hogy van bennem ötlet, üzleti érzék, élelmesség, vagyis anyagilag nehezen kerülhetek padlóra, de az a szégyenérzettel párosult átkos tehetetlenség, letaglózott. Nehezítette a helyzetemet, hogy annyi gyengédség szorult belém, olyan mérhetetlenül nagy boldogítási vágy, hogy minden nap kínszenvedésnek tűnt, ami simogatás, kicsit túlzó bókok nélkül, telt el, vagyis egyre sikertelenebbnek éreztem az életemet. Végre megtaláltam az utat, amelyen elindulhattam: olyan nőt kell keresnem, aki – amikor külalakra már nyert ügyem van nála – nem nevet ki, a tehetetlenségemért, inkább örül a buja kényeztetésnek, mert lelke mélyén csak arra vágyik, de a leszboszi szerelem riasztja. Kezembe akadt egy újságcikk, arról, hogy melegszenek a nők, és a szerző megpróbálta elemezni, miért van ez? Vágynak a gyengédségre, amely helyett – legtöbb esetben, birtoklási vágytól fűtött, kemény lerohanásokban van részük, amely után ott maradnak a csatatéren, a legcsekélyebb kéjérzet nélkül, mert mire ők belelendülnének a dologba, az illető úr leteszi a fegyvert. Sok nő bevallja: neki a kedves szó, a simogatás, egy – egy puha csók, több mint egy olyan roham, amely még a kislábujjából is kivesz minden erőt, és aki nem adja meg a vágyott gyengédséget a a párjának, az ne csodálkozzon, ha nőt talál a felesége, vagy barátnője ágyában. A hasonló sorsú és vágyú nők hamar meglelik egymást, és kezdődhet a meleg boldogság. De, ha valóban csak a gyengédség utáni vágy hajtja egymás karjaiba a nőket, akkor én unikum lehetnék a számukra hiszen velem – kérkedhetnének, nem sütnék rájuk a buzi jelzőt, és már csak azért is többet kapnának az én szolgáltatásommal, mert kinézetre férfi vagyok, vagyis ugy bújhatnának a karomba, vagy engednék becézni minden porcikájukat, hogy közben is teljes értékű nőnek éreznék magukat. Rájöttem, hogy a tehetetlenségemből is tudok sikert kovácsolni, és nekifogtam, második férfiéletem kiteljesítéséhez. Senki életében nem akartam törést okozni, eszem ágában sem volt, biztos helyen keresgélni, nem akartam beletenyerelni egy jól működő nőkapcsolatba, mert a hátbatámadást még a szerelemben sem szenvedhettem. Eleinte olyan hirdetésre válaszoltam, amelyben gyengédségre vágyó nő keresett: kedvére való partnert. A fogalmazás titokzatos volt, mert nem mondta ki hogy csak leszbikust képzel el, azt sem, hogy nő legyen az illető. Az első – akit felhívtam: meglepődött, és kedvesen bár, de elutasított: ö hölgyre gondolt. Ráhangolódott a dologra, és már nem tudna átállni, mert a férfiak látásából is elege van. Nem sértődtem meg, de nem adtam fel, mert aki csődhelyzetben is bízik magában, az nem sajnálatra, inkább csodálatraméltó: tárcsáztam a következő számot. Nem húzom tovább: azt a hirdetőt nekem rendelte a sors. Még aznap találkoztunk, mert telefonon csak annyit közölt: ha túlzott elvárásai vannak a szerszámhasználatát illetően, akkor rám ne számítson. Ráuntam a kiszolgáltatottságra, amikor a partner helytállása szabja meg, mikor élvezzek, meddig készíthetem fel magam a kéjre, szóval nekem nem szuper man, hanem eunuch kell! Bumm neki! Ez volt az a jelző, amit még egyedül sem mertem hangosan kimondani, pedig a heréltek, és az én teljesítményem egy szinten mozgott, vagy nem mozgott. Ugy készültem a randevúra, mint l4 éves koromban az elsőre. A ház elegáns volt, és egy – nálam Husz évvel idősebb nő éhes vágya várt rám – de aki rokkantszexnyugdijasként kopog be valahova, az ne hökkenjen meg. Csak otthon vettem észre, hogy csekket dugott a kabátzsebembe és a számjegyek bizonyították, elégedett volt velem, de én tudtam: nem teljesítem amit kért tőlem vagyishogy: jelentkezzem újra. A második nő velem egykorú volt és azonnal megtetszettünk egymásnak. Ugy fogadott, mintha partyra érkeztem volna, és csevegni kezdtünk. Egy óra múlva nyújtotta felém a kezét. Mindigis nagy odaadással tudtam becézni partnerem testrészeit, és az ujjak esnek legjobban kézre és szájra. Csókolni kezdtem sorra, valamennyit. Bevettem a számba a puha, meleg ujj – begyeket, miközben tekintetem arcát fürkészte. Vette a lapot. Még csak a vállánál tartottam, amikor vetkőztetni kezdett. Én is leszedtem róla a göncöket, és olyan csodás testű nő állt előttem, akinek láttán megmozdult bennem valami, de hiába kész a lélek, ha a test erötelen, és a vágy korántsem volt olymértékü, hogy harci fegyverem hadrendbe állíthattam volna. Nem is akartam, hisz ö sem vágyott rá. Nem részletezem a buja éjszakát, elégedjenek meg azzal hogy reggel hatszor akkorának éreztem az ajkaimat, mint amilyenek, a nyelvem alig fért el a számban és sajgott az izomláztól, de boldog voltam, könnyű és elégedett, hiszen megszakítások nélkül, zsinórban vehettem részt olyan orgazmusban, amely már – már ugy hatott rám, hogy – akár a szerszámomat is bevethettem volna, de nem akartam csalódást okozni – sem azzal, hogy felsülök, sem azzal, hogy nem azt kapja amit ígértem, amire vágyott. Nem hiszem hogy maradt a testén olyan hely, amelyet ne csókoltam volna végig, és – mielőtt lesajnálnának, hadd mondjam el: az enyémen sem. A buja gyengédség olyan, mint a mosoly: legrövidebb út két ember között. Akit simogatnak nehezen tudja nem viszonozni és akkor éreztem magam hosszú idő után először: boldogi tani képes férfinak. Reggel ugy engedett el, hogy a kezemet csókolta, és bár bevallottan halálfáradt volt, évek orgazmusait élte át egyetlen éjszaka alatt – megígértette: este újra ott leszek. És ott voltam. Két éven át, minden nap, minden éjjel boldogítottuk egymást, édes, kéjes, hosszú órákon át. A zuhany alatt kezdtük. Én mostam le öt, ö engem Mindenütt, mint anya a gyermekét, aztán jöhetett a sokak számára visszatetsző ajak szex, beceszerelem, végtelen, bármeddig húzható szeretkezés. Két év múlva akadt egy férfi, aki régen szerette már, még mielőtt férjhez ment volna ahhoz a bikához, aki azt hitte – az igazi férfi kemény, birtoklásra vágyó, uralkodó, mert aki nem olyan az nem kell a nőknek. A fickó nem mondott le róla, és az én barátnőm – azért nem mondom, hogy szeretőm, mert természetes módon sosem tettem magamévá – elmondta neki milyen boldog… velem. A fickónak volt esze, felmérte a helyzetet, és – mert bármit megtett volna azért az asszonyért – megkérte a kezét azzal: mindent megkap tőle, amit tőlem, de ha kedve szottyanna rá, mint kemény férfira, abban is az ö kezében lesz a kormánybot, ö vezényelheti le az aktust, vagyis sosem marad hoppon. Megértettem, hogy az emberben él a teljességre törekedés vágya, hogy azt szeretné, ha mindene meglenne még a szex terén is, és kedve szerint élvezhetné párja minden porcikáját, ezért – nem túl csalódottan – sok boldogságot kívántam neki. Egyszer azért még találkoztunk: a jövendőbelije kért meg rá: mutassam be, mit csináltam vele, hogyan repítettem a mennybe, mert csak a bolond dugja a fejét homokba, és ha már úgyis tudja, hogy közünk volt egymáshoz, miért ne venné át a tapasztalataimat, miért ne törekedne tökélyre, imádott asszonyánál? Fura szex triót hozott össze. Mindhárman meztelenek voltunk és azt hiszem az asszony profitált bel öle a legtöbbet, mert amikor már csak ugy vacogott a vágytól, mindig a kemény fiú után nyúlt. Felé, aki nem volt szárnyaszegett mint én, és sokkal izgalmasabb, búgó hangot tudott előcsalni bel öle, amikor birtokba vette, s – csakis ráfigyelve – azt tette, amit elvárt tőle, a drága. Én közben becéztem simogattam, és irigykedtem a fickóra, de nem a nőért, mert tudtam: az ezer is akad, hiszen már közben is kaptam ajánlatokat. Az asszonyok pletyisek, a barátnők áspiskígyók és még olyan is akadt a rámfigyelök között, aki aktív házasságban élt, de azt mondta: szabad madár, azt tehet amit akar, és bárhol beszerezheti, amiből otthon koplalnia kell. Eleinte feltételül szabtam magamnak, hogy a nő tetsszen, vagyis tetsszünk egymásnak, mert az elején egy hirdetésre jelentkezve, a nő rám nézett és azt mondta: bocsánat, nem magára gondoltam. Azt hittem elsüllyedek, pedig vannak nálam randább fickók is, de ízlések és pofonok különbözőek. Sosem hagyott el az ötlöképességem, akkor sem. Nem engedné mégis, hogy bemenjek pár percre, a következő randevúm csak két óra múlva lesz, és azt hiszem beszélgethetnénk egy kicsit. Húzódozva bár, de beengedett. Ittunk egyet, és amikor… hat óra múlva izzadt, hágatástól nyihogó, kancaként otthagytam, esengett: menjek el újra. Nem mentem, mert hogy őszinte legyek, nekem sem volt az esetem, csak próbára akartam tenni magam: bárkit tudnék-e boldogítani, ha ugy hozza a sors? Az a próba igencsak nagy segítségemre volt, mert a cégem tönkrement. El kellett adnom és semmi nem sikerült, amibe belefogtam, de volt egy adu a kezemben, amihez töke sem kellett, s ami sokat hozhatott a konyhára, ha lejjebb adom az igényeimet, korra, kinézetre való tekintettel, vagyis halálomig profitálhatok belőle. Az első pénzes nőm hatvan éves volt. Persze ö nem érte be, csak gyengédséggel, és fel is sültem volna nála, mert szajhább, rimább, rosszéletübb, bujább, paráznább, ribancabb, mindenki derékalját, még nem láttam. Egész arzenálja volt segédeszközökböl, és akár maga is szerezhetett volna örömet magának, de izgalmasabb volt, hogy én tettem, s aki meg tudja fizetni, szolgáltattassa ki magát. Először csak hetente egyszer mentem hozzá, mert kimerítő volt a boldogítása, aztán kétszer akart, majd háromszor, és persze a tarifát mindig emelte, mert félt hogy elveszít, s nélkülem nem tudja kielégíteni azt a skizofrén kéjvágyat, ami égette, élete értelmét adta. Félév múlva egy hatszámjegyü bankszámlát nyitott a nevemre, átíratta rám egyik cégét, csak ne hagyjam el. Mielőtt belementem, sokat vívódtam, de ugy gondoltam: meddig élhet egy hatvanéves nő, és én még alig múltam negyven, vagyis kibírom azt a pár évet, s mert nem volt féltékeny, bárhova mehettem, ha neki nem volt szüksége rám, – belementem. Nekem köszönheti, hogy csak egy év múlva került szanatóriumba. Addig képes volt levezetni – általam – azt az olthatatlan vágyat, ami égette, ami egyre több, szinte folyamatos orgazmus igényét motiválta. Előbb tudtam, hogy beteg az elméje, mert nyilvános helyen is a kezemért nyúlt, és az ágyékához igazította, esengve: mozgassam. Olyankor hazavittem és próbáltam, lecsillapítani, de néha ugy éreztem bedobom a törülközőt. Nem tettem meg, – szerencsére. A klinikán látogattam. Mindig rám zárta az ajtaját. Ugy éreztem magam, mint a spermavizsgálatra berendelt férfi, aki tudja, hogy mindenki tudja, miért van ott. Már – már feladtam, amikor neki lett elege az életből. Felakasztotta magát. Senki nem gondolta, hogy kárt tesz magában, hiszen egész nap a bujálkodás járt az eszébe, és a cél érdekében mindent megtett magával is, miközben szívszakadva engem várt. Megkönnyebbültem, hogy vége lett, és nem nekem kellett cserbenhagynom öt. Azt hittem nem jól hallok, amikor a közjegyző felolvasta a végrendeletét, amelyet pár héttel a megismerkedésünk után irt:rám hagyta mindenét azzal, hogy akarata érvényes marad, ha teljes szellemi képessége tudatában, vissza nem vonja. Nem vonta, és később már az épelmüsége is vitatható lett volna. Dúsgazdag ember lettem. Fordult a kocka. Beszüntettem a szolgáltatást, kezdtem magam kiszolgáltatni. Ragyogó lányokat rendeltem magamnak, akiknek más dolga sem volt, mint nekem – mióta tudtam, hogy impotens lettem. Hogy mennyi fantázia van a fiatalokban? Hogy mire képesek a pénzért? És mennyire vonzza őket a rimaság? Szegény örült barátnőmet akkor értettem meg először, mert a szépség, a fiatalság, és a boldogítani akarás, – ha anyagilag is értelmét látja az illető – csodákra képes. A hosszú pihenő – e, vagy az, hogy teljesen kielégítettnek éreztem magam: csodát tett. Éppen egy húsz éves buja ajkú leány boldogított, amikor újra férfinak éreztem magam. Először nem hittem el, de mert átvette a vezetést, vagyis fölém kerekedett és ugy ült a nyeregben, akár egy műlovarnő, bízni kezdtem: újra képes leszek normális módon boldogítani. A lány másnap is tűzbe hozott, és egyre jobban égett érte minden porcikám. Éreztem, ha elveszítem, belehalok, mert ö nemcsak a szépséget, boldogságot jelenti nekem, de a férfierőmet is uralja, és ha ö nem lesz, mindennek vége. Újra olyan leszek, akár egy eunuch. Feleségül vettem. Nem kértem tőle hűséget, hiszen ötven felé egy férfi ne tartsa magát túl sokra, ne legyen telhetetlen, ha egy húsz éves nő szerelmét bírni akarja. Elhiszem neki, hogy szűz volt, amikor először a nyergembe szállt, bár abban a pillanatban nem igen éreztem, annyira elfoglalt önnön örömöm, de miért hazudott volna? Azért választotta azt a pénzkeresési formát, mert meg akarta őrizni magát az igazinak. Akkor döbbent rá, hogy én vagyok az, amikor látta hogy újra él az életfám, amit azóta nagy becsben tartok: csak neki borul virágba, neki terem mézédes gyümölcsöt, és ha hinni lehet a nőknek – márpedig miért ne lehetne – az elmúlt húsz év alatt, eszébe sem jutott, hogy megcsaljon, habár lett volna kivel. Ezért teszi jól aki elhiszi: mindig van újrakezdés, csak fel kell tudnunk állni!