Ha a gyilkossági csoport szobái majdnem üresek, azt jelenti, hogy nagyüzem van, és minden nyomozó helyszinen van.

Sinus felügyelő, a csoport vezetője értekezletre ment, amit olyan hirtelen rántottak össze, hogy még a kávéját sem tudta meginni, beérkezése után.

-Nem baj főnök, ott ugyis jobbat kap, mint ez a gépi lötty! – vigasztalta, nélkülözhetetlen munkatársa, Blood őrmester.

-Nem mintha, nem ugyanabból a gépből csapolnák azt is – mondta Sinus, és kisietett.

Blood tette a dolgát, átnézte az éjszaka történteket. Nem volt emlitésreméltó eset, hiszen ha lett volna, akkor ő nem az ágyában tölti az éjszakát, hanem szükség szerint riasztják. Átnézte az este óta felvett bejelentéseket, a helyszinelők jegyzőkönyveit, és már éppen másodszor akart kimeni, kávéért, amikor pillantása, a monitorra esett.

Meghült benne a vér, pedig, ha valaki hozzá volt szokva, az embertelenül kegyetlen látványokhoz, az ő. A képen egy 2-3 éves, hosszú fekete hajú kislány, lehunyt szemű arcképe látszott. Csak a vak nem látta, hogy halott és, hogy az arcán sokáig dolgozhatott a kórboncnok, vagy a maszkmester, mire ugy-ahogy szalonképessé tudta tenni. „Egy bőröndben találták a 2-3 éves kislány holttestét. Kiléte ismeretlen. Aki felismeri, jelentkezzen a legközelebbi rendőrségen”.

-Teremtőm, ha igy néz ki, az a drága kis arca- futott át a hideg, Bloodon, -miközben, alig idősebb kislányára gondolt, – akkor, hogy nézhet ki, a csepp kis teste? Vajon mi történhetet vele? Baleset, vagy…teremtőm, csak a pedofiliának, még a hirétől is, ments meg Uram, minket..

Sinus viharzott be.  A kép még ott volt a monitoron.

-Látta? – kérdezte, az őrmestert.

- Éppen most rakták ki…szörnyű.

-Hát még, ha azokat látta volna, amiket én.

-Csak nem, valami pedofil ügy van folyamatban?

-Világnyomozás. Harminc ország érdekelt. Az internetre több száz képet raktak fel, és folyik a hajtóvadászat. Eddig több száz embert fogtak el, és ami mellbevágó, van köztük, tanár, orvos, minden.

-Részt veszünk a nyomozásban?

-Aktivan még nem, mert vannak világszerte elismert szakembereik, de ha a nyomok, a mi körletünkig vezetnének, vigyázzba kell állnia a csoportnak, és indulás. Ezért volt az eligazitás.

-Csak azt ne érjük meg. Csak elkapnák mielőbb azokat a..

-Hagyjuk a jelzőket, Blood. Nem a mi asztalunk a  minősítés. Nekünk, amig a bünössége, be nem bizonyosodik, minden ember ártatlan.

-Tudom, az ártatlanság vélelme…de addig..-háborgott volna az őrmester, ám jelzett a telefon, és felkapta a kagylót. Rövid beszélgetés volt, felirta, amit kellett, aztán, jelentett.

-Indulnom kell főnök. Találtak egy női holttestet, egy park, fás részén. Az idegenkezüség valószinü, a helyszinelők már uton vannak, indulok..

-Én is megyek. Legalább kiszellőztetem a fejem, attól a sok rémségtől, amit láttam, és hallottam – mondta Sinus, és indult az őrmester nyomában.

Második fejezet

Don Tannen intézetben nőtt fel. Soha, senki nem látogatta. Nem tudta kiknek köszönheti az életét, ki volt az apja, az anyja. Csak annyit tudott meg, -az intézetben kezelt iratokból,- hogy az anyja neve Helen Tannen, azért kapta ő is, a Tannen nevet. Amikor nagyobb lett, azt is közölték vele, hogy édesanyja, szülés közben életét vesztette. Ha addig mindkét szülőjét gyülölte, attól kezdve minden gondolatbeli átkot, az apja fejére szórt, és az ő megleckéztetését tervezte.  Nem a kényelmes élet hiányzott neki, hiszen látta, milyen szánalmas ajándékokkal érkeztek a többi gyerek hozzátartozói, de jöttek, és voltak, lehetett rájuk gondolni, várni a találkozást, kérni, hogy meséljenek arról, akiket már sosem ismerhetnek meg. Ő csak önön gondolatait fonogathatta, és ha valaki ádáz gyülöletben fondorkodik, abból nem sülhet ki semmi jó. Azt már tiz éves korában elhatározta, hogy, ha egyszer kiengedik, megkeresi az apját, ha addig él is. Megkérdezi, mit tett az anyjával, és ha már anyává tette, miért nem vállalta, őt? Ő, olyan jó lett volna, olyan szerető engedelmes gyermek, akinél, becsűlendőbbet, nem igen hord a hátán a föld. Csak egyszer mondhatta volna valakinek, hogy mama, és büszke lehetett volna az apjára, aki erős, igazságos, és minden bajtól megvédi.

Valami csoda folytán l5 éves korában jelentkezett egy jómódú házaspár, hogy gyermeket fogadnának örökbe, mivel nekik nem adott az ég, és nem akarják állatmenhelyre, vagy valami humbuk alapitványra hagyni a vagyonukat, amiért megszenvedtek. Kérték, hogy senkit ne ajánljanak nekik, amig saját benyomásuk szerint nem akad egy, vagy kettő, akit el tudnának képzelni a házukban, a szeretetük melegében, gyermekükként.

Don Tannen a kamaszkorból kifelé menet, szemrevaló fiatalemberré fejlődött. Nem csoda, hogy a Norris házaspár szeme megakadt rajta. Vele is elbeszélgettek, és személyes benyomásukat, a nevelők véleményével, egybevetve, mellette döntöttek. Tetszett nekik, amit hallottak, hogy sosem hangoskodott, nem vegyült el a többi gyerek között, mert nem nagyon tudott volna nekik mit mesélni, a szócséplést meg nem szerette, inkább a könyveket bújta, és mire elkezdődött egy új tanév, ő már akár felelhetett volna is, az anyagból. Orvos akart lenni. Hogy miért, maga sem tudta. Talán, mert varázslónak képzelte azt, aki orvosnak tanul, hiszen hiába van ott ötezer ember, ahol baj van, ha életet menteni, csak egyetlen egy képes: ő, vagyis akiből orvos lett. Aki a bajban egyedül van, nem számithat segitségre, -csak saját magára, és a tudására kell hagyatkoznia, – annak dupla öröm, és elégtétel, ha sikerrel kelt életre, egy majdnem holtat, vagy meghosszabbithatja valakinek az életét.

A Norris házaspár végülis őt választotta, miután egyre inkább felengedett, megosztotta velük merésznek hitt tanulmányi álmait, beavatta őket a miértbe, vagyis hogy miért szeretne éppen orvos lenni, s csakhamar ugy érezték, megtalálták a közös hangot, és gond nélkül, közel  kerülhetnek egymáshoz. Néhányszor elbeszélgettek vele,  meghívták magukhoz, ahol elállt szeme szája a kényelmes, izléses, sok szobás otthon láttán. Igy történt, hogy a nagykoruságáig hátra lévő három évet, nem kellett az intézetben végigkinlódnia. Az összemelegedés lassan ment, de nem volt nehéz, mert a házaspár mindent megtett volna, hogy őt boldognak lássa. Természetesnek vették, hogy vasárnap nem moziba, hangversenyre vágyott, hanem a zsebpénzén, hét közben összevásárolt apróságokat, játékot, édességet, osztotta szét, a régi életterében maradt sorstársai között.

A vizitek egy idő után ritkultak, mert Don restellte a kicsik előtt, hogy ő ki-be járhat, ajándékozhat, mehet, ahova akar, és van is hova, ők meg hiába esengenek, egyiküket sem viszi el, magával. Nincs szivbemarkolóbb látvány, mint amikor egy csöppség, könnyben uszó szemmel kapaszkodik, és könyörög valamiért, ami a világ majdnem minden gyermekének természetes kellene legyen, mégsem adatik meg neki.

A Norris házaspár nem is pár, hanem egy ember, két fele voltak. Mindig tudták mit akar a másik, ugy néztek egymásra, mint aki a tekintetével is képes dicsérni, rajongani, vagyis csodálatos házaspárt ismert meg bennük.  Az első tettük, amiért szinte beléjük szeretett, az volt, amikor a gyámügyön közölték vele, hogy a Norris házaspár örökbe kivánja fogadni, és ezután a neve Don Norris lesz. Nem volt már kis pisis, tudta, hogy őt azért hivják Tannennek, mert az édesanyja, aki életét adta az ővéért, ezt a nevet viselte. Nem akart illetlen lenni, de zavarára felfigyelt az örökbefogadó pár, és megkérdezték, mi a baj. Nagynehezen kinyögte, amit a Norris házaspár  úgyis sejtett, – mert az ember a szivével is képes érteni, – nem árulhatja el az édesanyját azzal, hogy leteszi a nevét, hiszen rajta kívül biztosan nem szereti, és nem emlékezik rá, senki sem. A drága embereknek elég volt egyetlen, egymással összevillanó pillantás, és máris kérték az előadót: tegyen valamit, ha lehet. Lehetett. Don felvette a Norris nevet, de második családnevének megtartotta a Tannent. Attól fogva Don N. Tannennek hivták, majd a diplomáján, a neve elé, oda került a „doktor” is.

Amikor elvégezte az egyetemet, tanulmányi eredménye feljogositotta, hogy válogathasson az állások között, de a szülők azt szerették volna, ha a közelükben marad, hogy, ha szükségük lesz rá – ne legyen – de, minél előbb elérhessék. Arról nem is beszélve, hogy abban, reménykedtek, egyszer csak sorakoznak az unokák, és gyermekzsivajtól lesz hangos a házuk. Igy került egy kórházba, segédorvosnak.

Ha addig sok idejét elvette a tanulás, attól kezdve szinte nem volt egyetlen üres perce sem, csak amig aludt. Minden betege ügyét, baját magára vette, elemezte, és ha bárhogy képes volt rá, segitett rajtuk. Tudta, hogy az együttérzése busásan megtérül, hiszen szakmailag, a gyakorlatban, -és a tapasztalatokból- lehet legtöbbet profitálni.  Örömmel dolgozott, hiszen mióta kevesebb szabadideje volt, ritkábban jutott eszébe nyomasztó fogadalma, amelyet ugyan gyermekként tett önmagának, és azóta tudja, hogy a gyermek 14 éve alatt jogilag cselekvőképtelen, és tetteiért nem büntethető, de ugy gondolta, amit megfogad az ember, azt be kell tartania. Azt tervezte, hogy felkutatja apját, és ha ugy látja, saját hibájából tette tönkre, életének első 15 évét, bosszút áll. Néha kegyetlen gondolatai voltak, amikor sérelem érte,  vagy éjjel rosszat álmodva, felriadt, és nem volt ott senki, akitől vigaszt kapott volna. Ölni – mióta az intézetből szinte a menyországba került, – gondolatban sem akart, de a bosszuállás skálája végtelen. Addig nem lehet nyugta, amig ki nem löki, ki nem orditja magából azt, a – gombóccá  kövesedett – valamit, ami a gyomorszájában nő, egyre nő, és csak remélni tudja, hogy, ha a szemébe mondja élete megrontójának, mindazt, ami a lelkét nyomja, egyszeriben elmulik az adósságként ránehezedő bosszúvágy okozta, sokszor már bírhatatlan, szorongató érzés.

Fogadó szülei ellátták pénzzel, addig is amig nem keresett, de a diplomával egyidejüleg, jelentős összegről, számlát nyitottak neki.

-Költsd fiam…örömödre. – ezekkel a szavakkal, adta át a két drága, szinte egymás kezét fogva, lássa, érezze, egyet gondolnak, szeretik, jót akarnak neki. A diploma átadáson csak két hallgató volt, akinek a szülei nem jelentek meg az ünnepségen. Amig az évfolyamtársak mellett a hozzátartozók könnyeztek, addig az egyedül örülők szeme, könnytől csillogott, de nem irigységgel, inkább vágyakozással nézték a többiek örömét. Volt, aki odament hozzájuk, a szüleivel, és olyan is akadt, -mint az ő pótszülei,- akiknek, – amikor az egyik fiuról megsugta, hogy éjjel dolgozott, a nappal tanulás lehetőségéért-, pedig jó tanuló lévén ösztöndijas volt, de beteg nagyanyját tartja el, aki felnevelte,- a Papa, -miközben kezet nyujtott – a másikkal becsúsztatott, egy kis siker dijat, a keblére ölelt diploma alá. Isten tudja némely ember, hogy tud olyan észrevétlen gyorsasággal jótettet kieszelni, és végrehajtani?! Don nem kérdezte mennyit, nem is volt téma, soha. A jó embereknél az adás olyan természetes valami, hogy szót sem érdemes vesztegetni rá. Az embert vagy megérinti a, puha, jóleső angyalszárnysuhogás féle, és akár mindenét odaadná, mert jót akar tenni, és van, akitől kérni is megalázó, mert annak, is kemény nyakkal ellenáll. Sokszor elképzelte a diplomaosztást, már az intézetben is, hiszen készült a továbtanulásra, sokat ábrándozott rajta, és összeszorult a szíve, amikor arra gondolt, olyankor tele van az Aula, ünneplőbe öltözött, virággal teli ölelésü, boldog, és büszke hozzátartozókkal, de miatta, az ő örömében osztozni, nem lesz ott senki.

Amikor már bedolgozta magát a munkahelyén, ugy gondolta, ideje hozzálátni a származásfelderitéshez.  Keritett egy magándetektivet. Sikerült olyat találnia, aki bár nem vállalt el akármit, de mivel a legjobb magányosan dolgozó, nagy gyakorlattal rendelkező kopó hirében állt, ugy gondolta, ha elősegiti a felderitést követő bosszuját,   oké, de ha nem, talán az ég akarja ugy, hogy ne vegyen a lelkére, egy még nyomasztóbb terhet. Jó volt érezni, hogy valaki érte dolgozik, neki akar segiteni, hogy felderithesse minden bajának okozóját, s ha valóban bünös, lakoljon.

Ted Flyn, a magánnyomozó, már pár nappal a megbeszélés, és a megbizás aláirása után, telefonon jelentett.

-Uram, sikerült felkutatnom a kórházi iratokat. Az édesanyja nem a szülés közben halt meg,….öngyilkos lett, és mivel az életét nem tudták megmenteni, Önt az utolsó pillanatban, császármestszéssel emelték világra. Ön szerencsés ember, uram.

-Köszönöm. De maradjon rajta a nyomon- mondta döbbenten a doktor.

-Miért uram? Az öngyilkosság biztos, vagyis a boncolási jegyzőkönyv igazolja, hogy sok gyógyszert vett be, ami szivbénulást okozott és…

-Akkor is. Sokféleképpen, sokfélének megálmodtam már az anyámat. Milyen lehetett, szép, csunya, okos, butuska, de azt senki ne akarja elhitetni velem, hogy nem volt bátor. Aki lányanyaként 28 évvel ezelőtt, l7 évesen, vállal egy terhességet, és a gyerekét nem adja előre örökbe, az erős, bátor ember…és, egy bátor ember..

-Nem lesz öngyilkos! – fejezte be a mondatot, Ted Flyn.  -Amint megtudok valamit, jelentkezem, de közben folytatom, az apai vonal federitését is.

-Van már valami sejtése?

-Huszonnyolc évvel ezelőtti lamurt kibogozni, nem könnyü uram, különösen, ha nem is ebben a városban történtekről van szó, és a szereplők kiléte homályos.

-Várom a jelentkezését. Ha pénzre van szüksége kiállitok egy csekket, és otthagyom a bankban, a maga nevére. Ha igazolja magát, ki fogják adni. Jó munkát.

Miközben a telefont kikapcsolta, fura borzongás járta át. Mi lesz, ha megleli az apját, hogy lesz képes bosszut állni ő, aki a gyerekek bajkereső civakodása elől is mindig kitért. Nem azért mert gyáva, de mert hitte, hogy a szónál értelmesebb megoldás a legelmérgesedettebb vita, vagy sértettség elsimitására, sincs. Hirtelen fellángolásból embert ölni…még belegondolni is rossz. Milyen jogon tehetne olyat, az ember?  Még ő sem, aki apja miatt szenvedte el egész, gyökértelen gyermekkorát. Gyermekkorát? Nem is volt gyermekkora, az apja ellopta, megkeseritette. De hát…igaz, hogy nagyot vétett az anyja ellen, és persze ellene is, de végülis életet adott neki, vagy legalábbis hozzásegitette, hogy élhessen, ám a nemtörődömség hibájába esett, és a könnyelmü emberről lepereg minden, akár a falrahányt borsó. Egyre többször gondolt arra, hogy abbahagyja a keresést, ugysem lenne képes elébe állni, és lehordani mindennek, vagy behuzni neki egy akkorát, amibe minden búja, és keserve benne van.

Máskor azt tervezte, hogy legalább megfizetteti vele a 15 éves költséget, amit a nevelése, tartása az államnak jelentett. Ha törvény irja elő, hogy az elvált apák, a gyerek diploma szerzéséig kötelezhetők gyermektartásra, akkor miért ne fizessenek az ivadékukat elhagyó apák, bármilyen módban éljenek, csak mert a fülük botját sem mozditják, hogy hozzájáruljanak az állam nevelési költségeihez. Pedig az állam mi vagyunk. Valamennyien, és aki kibujik valamilyen kötelezettsége alól, valamennyiünket lop, vagy legalábbis károsit meg. Ha pénze van apámnak, fizetni fog. Kamatostul megfizet a nemtörődömségéért,- lovalta bele magát egyre- másra, a fojtogató bosszúvágyba, Don.

Amikor nagyon elfáradt a napi munkában, és kicsit más szemmel látta a világot, próbálta védeni, nemzőjét, azzal a titkolt szándékkal, hogy hátha kivész a bosszúvágya, felhagy a keresgélésssel, számonkérési tervével, és élheti végre, saját életét. Sok mindent kitalált apja mentségére: fiatal volt, és a szülők tilalma ellenére nem merte vállalni, a családot. Nehéz szembeszállni a szülői akarattal, különösen, ha szigoruak, és a legkisebb hibát is hajlamosak nevelési módszerük csődjeként felfogni. Lehet, hogy pénzt ajánlottak az anyjának, csak vetesse el, a fiuk fattyát, vagy talán nem is tudtak arról, mit müvelt a narkós, alkoholizáló, zűllött fiuk. Minden lehet, és legjobb lenne elfogadni az életet olyannak, amilyen. Van állása, van otthona, kedves családja. Mit akarhat még azok után, hogy az anyjából is csak annak holta után, és egy meleg szivü valakinek a bátorsága, révén emelték ki.

Egy hónap telt el, mire a nyomozó ujra jelentkezett.

-Uram, magából jó nyomozó lenne. Van logikai képessége. A kórházban beszéltem néhány hozzáértővel, és azt mondják, a kemikál, amit a halott édesanyjában találtak, nem könnyen hozzáférhető, vagyis ugymond nem tabletták, amit csak össze kell gyüjteni, és hamm…a mérgezést egyszeri, de halálos dózis…ráadásul nem azonnal ölő szer okozta.

-Keresse meg az apámat. Fogat fogért. Ki más ölhette volna meg, az utban lévő, csak bajnak élő szerencsétlen mamát?  Megölöm azt a gazembert, ha kiderül, hogy köze van, az édesanyám halálához.

-Nyugalom doktor úr. Ne ijesszen meg. A gyilkosság, már, ha az volt is, husz év alatt elévül, az elkövető ugyis meguszná, de az Ön életének véget vetne. Orvos lett…a legcsodálatosabb foglalkozást választotta, és odadobná a gyógyitás lehetőségét, sikerélményeit, egy gazemberért, -már megbocssáson, de nem magára, magáért haragszom. Igérje meg, hogy többé meg sem fordul a fejében, ilyen borzalom.

-Ha maga annyit szenvedett volna az árvaságtól, az elhagyattosságtól, a megvetettség, feleslegesség érzésétől, mint én, maga is..

-De a Sors pótolt uram! Örökbefogadták, szeretik, maga is becsüli őket…

-Igaza van…már Mamának szólitom Mrs Jenifert, és Papának, Danielt. Addig csak kétszer mondhattam egy asszonynak, hogy: mama. Az intézetben dolgozott a konyhán, és egyszerüségében hajlandó volt beszélgetni velem, vagy megengedni, hogy hallgassam, ahogy a gyerekeiről, a kinti élet gondjáról, bajáról beszél. Sok olyasmit mesélt, amit én sosem élhettem meg, és egyszer megkérdeztem tőle, fülig pirosodva: hivhatom-e mamának. Hat gyereket nevelt, meg lehetett edzve a hizelgésre, kedveskedésre, de a kérdésembe, belepirult, majd szemlátomást sirásra görbölő, de mosolyra huzódó arcán legördült két könnycsepp. Kitárta a karját, és én belebujtam az ölelésébe. Odasimultam a biztos védelmet adó, nagy puha mellekre, és rázott a zokogás. De csodálatos érzés volt az a cuppanós, igazi anyai csók..

-Áldja meg az isten, az ilyen anyaszivü nőket.

-Igen, csakhogy, mert a gondozotthoz közel kerülni tilos, és a másodiknak kapott puszit meglátták, az áldott szivű asszonyt, alkalmatlanság cimén, elbocsátották. Akkor azt hittem, ha valakit el kell átkoznom az életben, az magam vagyok, mert aki ilyen szerencsétlen, az még a levegőt sem érdemli meg.

-De jó hogy közbeszólt, a jó sorsa, uram.

-Lenne egy kérésem. Én nem akarok megjelenni abban a kórházban, ahol járt, mégiscsak orvos vagyok, és nem akarok magyarázkodni, mit, miért, de maga megtudhatja, vagyis elkérheti az anyám labor eredményeinek másolatát. Főleg a vérképére lennék kiváncsi. Tudja, a gyermek, az apja, vagy az anyja vércsoportját örökli, és én nagyon szeretném, ha az övével élhetnék, nem annak az átkozott..

-Ne itéljen uram, amig nem lesz tisztában, a miérttel.  A vérképet megszerzem. –búcsúzott Ted Flyn, és az összeköttetés megszakadt.

A következő napokban, a doktor, még többet dolgozott és úgy- ahogy, el tudta hessegetni a bosszu ujra, és ujra visszatérő gondolatát, de hazudna, ha azt mondaná, nem jutott eszébe, naponta többször is. Ha boldog embert látott azért, ha boldogtalant, azért. Aki képes együttérezni másokkal, annak a jó, meg a rossz gondolat, vagy emlék is, gyötrelmes érzés lehet.

Harmadik fejezet

Másnap hosszu ügyeletet látott el. Olyankor nem is nagyon feküdt le, mert ha végignyult, az orvosi szoba  heverőjén, amely, a kollégák szerint sokat tudna mesélni, azonnal elnyomta az álom. Nem akart kába fejjel ébredve, egy ember sorsáról dönteni, hiszen sosem tudhatja, ki kerül elé úgy, hogy ő lesz az utolsó mentsvára.

A szakvizsgához szükséges orvosi könyvet lapozgatta, amikor beszólt a nővér.

-Beteget hoztak…sürgős…a szive..

Még a nővér be sem fejezte, ő már az ajtóban volt, és ha nem restelli, futva teszi meg, a nem túl hosszú utat, a vizsgálóig. Máskor nem érzett ilyesmit, de most valahogy, mert éppen a szivbetegségekről olvasgatott, dupla felelősséget érzett a betegért, hiszen a sziv a legfontosabb szerv, s boldog ember az, akié állja a sarat, és csak a nagyobb szerelmi csalódások teszik próbára. De persze az a fájdalom, nem is mérhető a szervi szivbajok riogató, halálfélelmes gyötrelméhez.

A beteget a mentősök már felfektették a vizsgáló asztalra, és ő nekilátott. Közben mindenki tette a dolgát, vért vettek, katéterezéshez, ujraélesztésre készültek.

-Mentsen meg..doktor úr…mentsen meg. Nem akarok még meghalni. Annyi mindent el kell intéznem még…

-Nyugalom uram, mindenre jut ideje, de csak nyugodtan…segitek..legjobb tudásunk szerint segitünk.

Richard Hurtnak szivrohama volt, de még idejében érkezett, és sikerült stabilizálni a helyzetet. Egész éjszaka őrizték, és reggelre megnyugodva, elaludt.

Másnap, amikor Tannen doktor befejezte a délelőtti vizitet, gondolta megnézi az éjszakai betegét. A folyosón egy kétségbeesésében is gyönyörü, lány várta.

-Elnézést doktor úr..a nagybátyám felől szeretnék érdkelődni..

-Mindent megteszünk, és azt hiszem, a kritikus órákon tul vagyunk..

-Tudom, hogy maga segitett rajta, köszönöm. Legszivesebben a kezét csókolnám meg, amellyel a beavatkozást végezte..

-Ugyan már kisasszony- pirult bele, Don. A világért sem hagynám, de kezet szorithatunk, hogy egy kis erőt adjak magának, látom milyen kétségbeesett.

Kezet fogtak, és Don ugy érezte, mintha vérereik összekapcsolódtak volna, és egy pályán keringve rohannak tovább, hol egyikük, hogy másikuk szive felé. Egyszerre kaptak észbe, és eresztették el egymás kezét.

-Mikor beszélhetek vele?- kérdezte a lány.

-Ha megengedi, előbb megnézem, aztán megmondom,  de, a hosszabb beszélgetéssel még egy kicsit várnia kell. Szerintem az is erőt ad, neki, ha ránéz..ha mosolyogni látja.

-Nagyon szeretjük egymást – mondta a lány, és a doktor bement a beteghez.

Pár perc mulva jött ki, és – szinte restellte mennyire zavarban van, amikor azt mondta:

-Bemehet…de csak két percre. Ugye megérti?

-Köszönöm doktor úr…-mondta a lány, és besietett a betegszobába.

A doktor indult a dolgára, és amig a mütő felé tartott, arra gondolt:

-Anyám ilyen szép lehetett…de akkor miért hagyta el az az átkozott? Legalább egy fényképem lenne róla..de csak álomképet őrzök, ami hol eltünik, hol visszatér, és olyankor is ugy érzem nincs mögötte semmi, sem ölelő kar, sem mosolygó arc, sem gyengéd, becéző  szavak.

Ha Doktor Don N. Tannen tudta volna, hogy a megbizott magándetektiv tudakozódása, a másik városban, elinditott egy apró kavicsot, amely, akárcsak a lavinát, az utolsó hópehely, beinditott valamit, ami egész életét fejtetőre állitja, és csúfot űz mindenből, amit szépnek hihetett, – lehet, hogy visszakozt fuj.

Negyedik fejezet

A kórházban, ahol Helen Tannen meghalt, az öccse Tomas Tannen, volt a boncsegéd. Jóval nővére halála után került oda, és ugy gondolta, nem is változtat foglalkozást, mert ha maga választhatott volna pályát, nem kenyérkényszerüségből kerül oda, ahol van, akkor is az egészségügy közelében lelte volna meg a helyét, ha eljuthat odáig.

-Tom, nem is mondod, hogy volt egy nővéred, aki ebben a kórházban halt meg – fogadta egy reggel a patológus.

-Régen volt főorvos úr..28 éve. Én még kis srác voltam.

-Nem is érdekelt a hogyan, és a miért?

-Apám hallgatott róla, de annyit 8 évesen is tudtam, hogy terhes volt, és bevitték szülni…aztán..

-Meghalt, és kész? – csodálkozott a főorvos. – A legtöbb ember, még a laikusok is kiváncsiak rá, mi volt a halál oka. Különösen, ha gyermekágyat puhitanak otthon, és koporsó lesz belőle..

-Koporsó, és egy állami gondozásba adott csecsemő. De…honnan veszi, hogy..

-Egy magándetektiv járt itt, és persze csak azért kaphatott némi felvilágositást az iratokból, mert régen történt az eset, és a halállal, különbenis megszünik a titoktartási kötelezettség.

-És mi hozta ide azt a…nem tudja a nevét, főorvos úr?

-Egy magándetektiv. A megbizóját nem adta ki. Tudod, vannak területek, ahol érvényben van még, és szigoruan is veszik, a titoktartást. Az ügyvédeknél, orvosoknál, papoknál…de náluk is csak addig kötelező, amig a titok alanya él.

-Nem értem ki, és miért bolygatná ezt a régi ügyet? Apám tiz éve meghalt, anyámról, 3o éve nem tudok semmit, és ha saját családom nem volna, olyan egyedül állnék a nagyvilágban, mint az ujjam.

-De hála Istennek, van családod, két gyönyörü lányod, és most várjátok a fiút, ugy, hogy ebből a kis hirből, ne csinálj gondot magadnak. Egy biztos: az illető magánnyomozó, igazolta magát, de legtöbbjük a rendőrségen kezdi, aztán kiöregedve, vagy egyéb okból, betegség miatt, nyugdijazva, vágnak bele, a privát kutakodásba.

-És tesznek valamiféle titokmegőrző esküt, amikor engedélyt kapnak a müködésre..gondolom én. Mire volt kiváncsi?

-Csak arra, hogy mi volt a halál oka?

-Én ugy tudom, szülni jött be..és..

-Látod..látod..nálunk müködik az orvosi titoktartás, mert még nektek sem árulták el, hogy a nénéd…öngyilkos lett!

-Micsoda? Az a csupa élet, aranyos teremtés? Sosem tudott volna ártani senkinek, és éppen saját maga ellen emelt volna kezet? Ne feledje egy magzatot hordott a szive alatt, akit szivszakadva várt. Gyerek voltam, de emlékszem, hogy tervezte a kicsinye nevét. Készült az anyaságra.

-Párja volt?

-Anélkül nem eshetett volna teherbe, de ha agyon ütnének, sem tudnám megmondani, miért nem jött hozzánk soha, az a fickó, és miért nem vette feleségül, ahogy szokás.

-Mit tudsz a gyerekről? Él? Mert a kórházi iratok szerint a halál beállta előtt, császármetszéssel világra segitettek, egy fiut. Hol van a gyermek?

-Ugy tudom apánk –isten nyugosztalja, – állami gondozásba adta. Ő dolgozott, anyánk elhagyott bennünket, mert céda természetü volt, nem tudott megmaradni egy férfi mellett. Én kölyök voltam, mit kezdhettünk volna, egy csecsemővel?

-Ha szerencséje volt a kis istenadtának, örökbe fogadták, és boldogan él. De hol volt mindeközben, az apa?

-Nem tudom, ki volt az. Annyit tudok, hogy valaki felcsinálta, aztán lerázta, mint bolhát a kutya..de a nővéremnek hiába beszélt apánk, hogy vetesse el, annyira elvarázsolta az az átkozott, hogy legalább a gyerekét akarta tovább szeretni. Pedig milyen szép, lány volt.

-Ne izgasd magad a tudakozódás miatt, amely, akár  szerencsét is hozhat, számodra. Hátha valami gazdag ficsur az apa, megszólalt benne a lelkiismeret, és rátok akarja hagyni a vagyonát, vagy isten tudja..

-Rám? Akkor inkább a fattyát –bocsánat, – keresné meg, és arra hagyná. Alighanem az állam nevelte fel, és ki tudja, hol hányódik, 28 éve.

-Ember lett belőle, és boldogan él. Miért ne lehetne jó a vége, akár a meséknek. De erről ennyit. Készitsd elő a következő pacienst, mert ezzel hamarosan végzek, és annak a leleteire vár a nyomozóhatóság.

-Igenis főorvos úr, de bele tette a bolhát, a fülembe.

-Ha érdeklődsz az adminisztrátortól, rám ne hivatkozz. Én véletlenül tudom, amit tudok. Nem emlékszem milyen  apropoból hozta fel, aki mondta. Tőlem hivatalosan, csak annyit kértek, – hogy értékeljem a boncorvosi jegyzőkönyvet. Erősitsem meg a halál okát.

-De hát hogyan lehetett öngyilkos, a kórházban?

-Talán otthon bevette a mérget, aztán meggondolta magát, és önként jelentkezett gyomormosásra, s közben megkezdődtek a szülési fájások, ki tudja?  Annyi minden előfordult már ebben az épületben, hogy semmin nem tudok csodálkozni.

-Honnan szerzett mérget, vagy gyógyszert…

-Ezt már ne tőlem kérdezd, de egy biztos olyan méreg volt a szervezetében, ami megfelelő adagolásban gyógyszer, de a halála előtt legalább 10-14 órával előbb kellett, hogy bevegye. Lassan öl, és felületes hozzáállással kimutathatatlan, szerről van szó.

-Eddig holtában is szerettem a nővérem, mihez  kezdjek, az érzésemmel, ezek után. Megölni egy ártatlan gyermeket?!

-A saját élete árán..

-Nem mentség főorvos úr.

-Azt mondod, nem hiszed el, hogy a nővéred ilyet tett volna?

-Akár meg is esküdnék rá..

-Akkor járj utána a dolognak. Ha valaki nem természetes halállal hal meg, és pláne kórházban, ott a nyomozóhatóság is vizsgálódik. Próbáld meg előkotortatni velük a nyomozati anyagot, ha volt egyáltalán. Az igazság az, hogy indoka lett volna, és sajnos nem minden nyomozó olyan lelkiismeretes, hogy a kákán is csomót keressen.

-Legjobb az ilyen ügyet nem felkavarni. Apám meghalt, az én emlékezetem nem sokat számit, s az unokaöccs meg, ki tudja hol él, ha él egyáltalán.

-Ne feledd, lehet hogy szerencsés ember lett belőle, hiszen a világrajötte is, erre bizonyiték. Ahhoz, hogy valakit egy halott, vagy majdnem holt anyából emeljenek ki, egy esküjét bigott módon betartó orvosra van szükség.  Áldja meg az Isten, ott ahol van. Mindig megemelem a kalapom az ilyen szivvel lélekkel segiteni akaró kollégák előtt. Remélem, hogy a tette nem volt hiábavaló, és az unokaöcskös él, egészséges, boldog, és…

-Hátha ő az, aki meg akarja keresni az anyját, vagyis a rokonait.

-Szeretnéd?

-Hogy az ördögbe ne? Ugy nőttem fel, mint a gaz a réten, sem anyám, sem apám. A nővérkém helyettesitette mind a kettőt, és egyszeriben ő is odalett.

-De legalább, te tanultál a rossz példából, és szerető családapa lettél. Korán kezdted az apaságot..

-Aki olyan magányosan, teng- leng a nagyvilágban mint én, csoda, hogy addig birta, a gyökértelenséget.

-Hány beszállitás várható, ma?

-A temetkezési válallkozók három esetet jelentettek, aztán, hogy a kórház, és a balesetek – hogy az erőszakos halálról ne is beszéljek, – mennyit termelnek a következő  24 órában, azt csak,  Isten tudja.

-Akkor csipkedjük magunkat.

-A fülembe tette, a bogarat főorvos úr. Azt hittem az én családom, senkit nem érdekel.

-Mindenki érdekelhet valakit..amint a mellékelt ábra is mutatja. Készitsd elő a következőt, addig én befejezem a papirmunkát. Szerencsére, ma már, az is könnyebb, mint pár éve, áldja meg az ég, aki a számitógépet feltalálta.

-Neuman János volt, egy magyar tudós, és valamit továbbfejleszteni már könnyebb, mint kitalálni- tette hozzá Thomas Tannen.

-Belenézhetek a nővérem irataiba, majd ha itt, vége lesz a napnak?

-Azt hiszem igen, hiszen kórházi dolgozó, meg rokon is vagy, azonkivül olyan régen volt mindez, hogy nem árthat,  ha kiszivárog valami abból, ami már különben sem titkos, hiszen szegény nővéred halott. Az irattárosokkal beszélj. De egyet ne feledj: az unokaöcsköst hiába keresed. Ha állami gondozásból került ki nagykorúan, akkor lehet valami remény a feltalálására, de ha örökbe adták, azt az eljárást olyan titoktartás övezi, hogy még a vérszerinti szülőknek sem, adják ki, az adatokat. Egyetlen területe a közigazgatásnak, ahol a késő bánat, eb gondolat. Ki tudja helyes-e? Az embernek tudnia kellene az eredetét, már csak azért is, mert ebben a nagy kavarodásban, ami a mindennapunk, házasodhatunk a tulajdon testvérünkkel is. Mióta a DNS-t használhatjuk, azon töröm a fejem, mikor rendelik el, a rázós területeken, az azonosság vizsgálatot. Amerika elkezdte. Nem a házasságkötés előtt, hanem a családegyesitési ügyekhez kéri, a betelepülő személy DNS- vizsgálatát, hogy valóban vérszerinti rokonról van-e szó. Ha a házasságkötés előtti DNS vizsgálatot bevezetnék, talán kevesebb lenne a házasságkötés, de a fogyatékkal, vagy gyógyithatatlan betegséggel születő gyermek is.

-Leszámitva azt főorvos úr, hogy a házasságkötés lassan kimegy a divatból. Annyian élnek már csak ugy, együtt, még gyerekekkel is, ami a nagyapáink korában még elképzelhetetlen lett volna.

-Hát ez az. Nem irigylem a politikusokat…

-De minket sem sokan irigyelnek! Jelentem, a következő munkadarab készen áll.

-Ejnye-bejnye, szeretem a mókát, de ehhez a teremhez valahogy még, a nem bántó szándékú humor, sem nagyon illő.

-De hát, nekünk ezek a szegény eltávozottak jelentik a munkadarabot..

-Igaz, de minden, ami sérti a kegyeletet, az én fülemet is sérti. Egyszer mi is itt fekszünk majd, vagy ha nem itt, máshol…

Az boncolást a két, összeszokott mozdulatokkal dolgozó ember, nem sokáig folytatta szótlanul.

-Képzelje el, főorvos úr, ha egy gyerek édesként szereti a nevelőit, és egyszercsak lebunkózzák a hirrel,    hogy: ki tudja, kik voltak a szülei, de szerinte a világ   legbünösebbjei, hiszen elhagyták őt, akinek életet adtak, akiről gondoskodniuk kellett volna, s főleg a szeretetükkel illett volna emberré nevelniük. Sosem sülhet el jól, ha megtöri a családi szeretet varázsát, a kiváncsiság.

-Ahogy mondod, éppen azért, én a te helyedben, abban a boldog tudatban maradnék, hogy az öcsi él, és boldog.

-Úgy lesz, főorvos úr, hiszen a feleségem hamarosan szül, és ott a két gyerek. Az anyósom sokat segit, de azért kell az apa, a családban, ezt én tudom a legjobban, akinek mióta az eszem tudom, volt is meg nem is. Hogy ivott, hogy sokszor megvert, hogy kiabált, hogy magamra hagyott, pedig hogy féltem egyedül, az már nem számit. Volt egy valaki, a kapaszkodó, akihez tartoztam, akihez hazajárhattam, aki ugy, ahogy, de törődött velem.

-És volt a remek életfelfogásod, vagyis nem hagytad magad vinni az árral, hanem tanultál, dolgoztál, és szerencsére, a párodra is ráleltél.

-Azt hiszem, megjöttek a beszállitók.

-Akkor ma sem fogunk unatkozni. Igy van ez a törvényszéki orvostani intézetben. Még meggondolhatod magad. Máshol nyugisabb…

-Ennyi év után, és ilyen türelmes főnök mellől, ki kivánkozna bárhova is? Szeretek itt lenni.

-Egy biztos..nincs raklamáció. Szegények ők már nem mondják, hogy fáj, ha tesszük a dolgunkat, és aki erre esküdött fel, az nem adná semmiért. Ez a „Titoknyitjaterem”. Én hívtam igy amikor a boncsegéddel szövetkezve, medikusként, a boncteremben töltöttem a szabad időm zömét.

-Ahelyett, hogy a lányokat kerülgette volna. Akkor most nem lenne agglegény.

-Egyelőre meg vagyok agglegényként, de egyszer engem is elérhet a szerelem. A nélkül, pedig nem érdemes nősülni.

-Csakhogy ezen a helyen, a szerelem, nem nagyon sertepetél.

-A szerelem bárhol előfordulhat. Hiszek a meglátni, és megszeretniben.

-Akkor itt ne nagyon nézzen körül professzor úr- mondta Tomas, és ha nem szokta volna már meg, a terem visszafogott csendjét, hangosan felnevet.

Ötödik fejezet

A gyilkossági csoportnál véget ért a munka sűrűje. Ahogy az már lenni szokott, a két legkésőbb távozó, Sinus felügyelő, és Blood őrmester még az iróasztalánál ült. Fura kapcsolat volt kettőjük között. Már több mint tíz éve dolgoztak együtt, és még mindig magázták egymást. Blood őrmester ragaszkodott hozzá, mert, mint mondta, ha nincs a tiszteletnek határa, amit betartasson magával, hamar elkanászosodik. Különösen, ha valamiben nem értenek egyet. Márpedig olyan, amiben, első pillanatban nem értettek egyet, sokszor akadt. Bloodnak, mindenki gyanus volt, aki élt, – ahogy a felügyelő jellemezte a szorgalmát, Sinusnak pedig tekintettel kellett lennie az előirásokra, azok betartására, és betartatására, vagyis amire Blood rá tudta venni, azért is neki kellett tartania a hátát. Jó, adhatott az őrmesternek figyelmeztetést, intést, amit akart, szóban, irásban, és amikor csurig telt a pohár, adott is, hogy neve legyen a gyereknek, de Blood nem vette komolyan. Ha ugy érezte, hogy az ügyben, amiért megrótták, neki van igaza, körömszakadtáig kitartott, és  azt mondta: oké..még ez, az irásbeli ugyis hiányzott, hogy ki tudjam tapétázni, hasonló indittatásu  irományokkal, a házam legkisebb helyiségét.

Ritkán fordul elő, hogy ne Blood hagyta volna el utoljára az irodát, és ne elsőként érkezzen reggel, hogy mire a főnök beér, ő már a gőzőlgő kávéval várja. Ezen a  napon, úgy alakult, hogy Blood indult haza elsőként.

-Sokáig marad, főnök? Ne hozzak egy kávét?

-Nem, köszönöm. Csak hazaszólok, hogy vigyek-e valamit Glóriának, vagy a gyerekeknek, és indulok én is.

-Akkor minden jót..csók a családnak!

-A magáénak is..

Blood kiment, és éppen hivni akarta a liftet, amikor  az megállt, és egy idős hölgy lépett ki belőle.-

-Kit keres hölgyem?- szólította meg Blood.

-Nem tudom…de.nagyon bizalmas ügyben járok.

-Mégis: tyuklopás, közlekedési vétség, birság, gyilkosság?

-Isten ments. De egy levelet kell átadnom, egy olyan embernek, aki a legrandább bünügyekkel foglalkozik, és biztos, hogy nem dobja a szemtékosárba, mert Miss Martha Wordnak, aki küldi, meg vannak számlálva a napjai.

-Akkor szerencsénk van, hogy találkoztunk. Már éppen indultam haza, és ha meg nem sértem, jöjjön le velem a földszintre, ott megbeszéljük a továbbiakat –kérte Blood, mert nem akarta, hogy főnökét, még az utolsó bent töltött perceiben is megzavarják.

-Tessék a levél.

-Köszönöm, és reggel iktattatom, aztán oda kerül, ahova tartozik

-Nem addig van az. Miss Martha a lelkemre kötötte, hogy kérdezzem meg, kinek a kezébe kerül a levele, mert olyan sötét titok van benne, hogy a tulvilági boldogsága forog veszélybe azzal, hogy elmondja..

-A tulvilági boldogsága? –képedt el Blood, akkor a legjobb helyre került. Megnyugtathatja Miss Marthat, hogy választ fog kapni a levelére.

-De ő azt kérte, hogy olvastassam el az illetékessel, mert ha az az illető igaz ember, hanyatt homlok rohan oda hozzá, hogy szóban is elmondhassa, amit, csak nagy vonalakban irt le.

-Akkor üljünk le itt, egymás mellé, amig elolvasom a levelet.

Leültek. Blood feltépte a boirtékot, és olvasni kezdte a levelet. Először belefehérdett, aztán belepirult, a végén felugrott, és azt mondta.

-Mivel jött ide, asszonyom..ugy értem elkisérne engem, Miss Wordhoz?

-Hogyne, legalább nem kell buszra szállnom. Van kocsija?

-Nekűnk a kocsi, munkaeszköz, asszonyom. Látja most is milyen jó, hogy van.

-Akkor menjünk.

A cím, amit a hölgy megadott nem volt messze. Amikor fel értek Miss Word lakásába, és Blood végighallgatta, a levél kibővitett változatát, tudta, hogy – bár nem sok köze van a gyilkossági csoportnak, a bejelentéshez- nem adja ki a kezéből csak azért, mert nincs rá illetőségük.

Hazafelé indulva felhivta Sinus felügyelőt.

-Főnök reggel egy kicsit késni fogok. Ne kérdezze mikért..ugyis tudja..a nagynéném beteg..

-Te jó ég, nincs elég dolgunk, megint kifogott valami olyat, amiből lehet valami?

-Azt hiszem ebből, – számunkra- nem lehet semmi, legfeljebb egy kiskamaszoknak kijáró fejsimogatás.

-Akkor meg?

-Mi van, magánszorgalomból már nem is tehet a rendőrségi alkalmazott, egyetlen verébugrást sem?

-Dehogynem…csak aztán, ne vigye tulzásba a nagynéni ápolását.

Sinus megszokta már, hogy, ha Blood szagot fog, mindig a nagynénje betegségére hivatkozva kér engedélyt, a távozásra, vagy távolmaradásra..

Hatodik fejezet

atodik fejezet

Csengett a telefon.

-Tessék, Ted Flyn, magánnyomozó.

-Csakhogy megtaláltam. Volna egy megbizásom, és magát jó szivvel ajánlották..

-Kicsoda? Illene megköszönnöm neki.

-A jó munka biztos reklám, és szeretnék magára bizni valamit, amit nem akarok nagydobra verni.

-Általában olyan ügyeim vannak, uram!

-Mikor tudna idejönni, a lakásomra?

-Sürgős?

-Meglehetősen, és remélem magának is az lesz. Szeretnék mielőbb a végére járni..

-Amit lehet, megteszek uram. Kérem a cimet.

Ted Flyn felirta a cimet, és megigérte, hogy egy óra mulva ott lesz.

Akkor még nem gondolta, hogy ez lesz élete legmeggondolatlanabb igérete.

Charles Hurt háza inkább palotának hatott, mintsem egy család otthonának. Ted Flyn, jóleső érzéssel csengetett be. Nem rossz, amikor az embert egymásnak ajánlják a megbizók, s ráadásul nem is akárkik. Most ugyan van egy-két, elég szövevényes ügye, de kár lenne elszalasztani bármit is, ami pénzt hoz a házhoz. Márpedig egy ilyen palotában, – különösen, ha komendálják az embert, és sürgős a dolog – nem garasoskodnak. Igaz, ő sosem vágott meg senkit, csak a költségeit számolta fel, meg a napi tiszteletdiját kérte. Hogy a napnak hány óráját szenteli éppen annak az ügynek, az már az ő pechje, vagy szerencséje.

A kapu, a csengetés után, szinte azonnal kinyilt.

Ugy látszik, a gazda ide lát, vagy kiadta az inasának, hogy jövök, mert meg sem kérdezte: ki az – mordfondirozott a nyomozó, aztán belépett, és jó pár lépést tett meg, a ház ajtajáig vezető uton.

Később, ha elgondolhatta volna, biztosan eszébe jut, hogy onnan kellett volna visszafordulnia, és ugy elmenni, mintha ott sem lett volna, de amig haladt, jóleső elégedettség járta át, és mire az ajtóig ért, már nem is lepte meg, hogy az is, azonnal kinyilt.

A ház ura a dolgozó szobájába vezette, hellyel kinálta, megkérdezte, kér-e valamilyen italt. Nem kért.

Leültek.

-Miről lenne szó, uram? –kérdezte Ted Flyn, kissé feszengve, a képekkel teli falakat, és a kivagyi pompát látva.

-Százezer dollárról!

-Amit ki adna, kinek, és miért?

-Én adnék magának, szinte semmiért.

-Semmiért nem adnak ilyen sok pénzt uram, de amennyiben nem ütközik az elveimbe, és tőlem telhető, akár igent is mondhatnék, az összeg elnyerési lehetőségére.

-Akkor vágjunk bele. Volt nekem egy fiatalkori botlásom, és sokszor eszembe jut a gyümölcse. Ki tudja életben hagyta-e az anyja, és ha igen, mi lehet vele. Szerentém ha boldog lenne. Mit ér az embernek a pénze, ha a vérére nincs gondja.

-Gondolom nem adott az ég másik gyermeket, és ugy gondolja, idős korára..

-Nem jól gondolja. Van egy lányom, de az a fattyu is, az enyém, ha igaz.

-Ma már a legteljesebb mértékben igazolható lehet,  uram. A DNS mindent eldönt. Csak az egypetéjü ikrek DNS-e egyezik meg loo %-osan, rajtuk kívül mind a hat milliárd 4oo millióan különbözünk egymástól.

-Vagyis nem kell félnem, hogy a nyakamba akaszkodik valaki.

-Attól nem, uram. Mikor történt…a ballépés?

-28 éve.

Ted Flyn elképedt volna, ha nincs gyakorlata, a póker arc felvételében, de igy, egyetlen arcizma sem rándult. Csak nem pottyan az ölébe, a megtalálhatatlannak vélt apa, aki után már, szinte térdig járta a lábát? A közigazgatás labirintusában, titkositott utvesztőiben, csak az vetemedjen kutakodásra, akinek annyi szabadideje, és olyan kevés nyugdija van, mint neki.

-Az anya nevét tudja, uram?

-Sok mindent tudok…azt is, hogy az anya meghalt. Öngyilkos lett.

-És a gyerek?- tette fel az időnyerésre szánt, félre vezető kérdést, Flyn.

-Állitólag világra hozták…ugy értem, még időben kórházba került és..

-Egy kérdés uram, mielőtt jobban belemélyednénk az ügybe, habár engem köt a titoktartás, de azt mondta, van egy lánya. Gondolom, szereti, és én realista vagyok, vagyis elképzelem, milyen boldog lehet egykeként, ekkora módosságban. Mit szól majd hozzá, ha előkerül az öcsike, és tartja a markát. Mert a tapasztalataim szerint… tartja..sőt az elvesztegetett évekért kártéritést is követelhet, akiben harag él, a magárahagyója iránt.

-Ezek részletkérdések, és azt hiszem csakis, rám tartozik. A maga dolga az, hogy meg tudja: miért keresi, aki keresi, a fiam anyját?

Sokszor meglepődött Ted Flyn, a hosszu rendőrségi szolgálat alatt, és volt gyakorlata az ámulat leplezésében, is, de amit ez a kérdés megerősitett benne, abba szinte beleborzongott.

-Honnan tudja, hogy keresi?

-Ne kérdezzen balgaságokat. Maga mondta, hogy a pénz mindenütt nyitott ajtóra talál.

-Miért nem néz utána, nyomozó nélkül? A hölgy nevét ismeri, a kórházat, ha a körülbelüli szülés, vagy halál napját tudja, könnyü megtalálni, és magának még jogcime is van, hogy tudakolja a történteket.

-Mi van? Túl nehéznek látszik a feladat, vagy nem akaródzik nekem dolgoznia? –méltatlankodott, a házigazda.

-Szó sincs róla uram, csak..

-Ja, ha magának nem kell a százezer..

-Épppen az összeg nagysága az, ami egy kicsit  megijeszt.

-Sose riogjon. A fiam holléte, és elérése érdekel csupán, de minél gyorsabban, és tévedhetetlenül. Persze csak, ha előkerithető, vagyis ha él.

-Na ez a dolog nehezebbik része. Ha örökbe adták..akkor..

-Azt bizza rám. Amerre megy, kenem az utat, csak jelentsen, és én anyagilag ott leszek a háta megett. Szeretném megtalálni a fiamat, a…a..születésnapjára.

-Ajándéknak szánja a kései apaságot?

-Mondjuk..

-És gondolja, hogy örülni fog, egy olyan apának, aki eddig lapitott, és..

-De kérem..ha, nem ismeri, a helyzetet, akkor válogassa meg a szavait. Különösen, ha alárendelt viszonyban van velem szemben.

-Alárendelt? Tudtommal Ön akar valamit tőlem, és én még nem vállaltam el a megbizást..habár a tét nagy.

-Akkor legyen még nagyobb. Megduplázom az ajánlott összeget. Legyen kétszázezer… Szeretném, mielőbb látni,   a fiamat.

-És bocsánatot kérni tőle, amiért….

-Az már megintcsak nem magára tartozik.

-Értem én, kérem. Az enyém a piszkos munka, s még talán a fiut is meg kell győznöm arról, hogy hajlandó legyen találkozni Önnel, Önt csak a tiszta, önzetlen, igazi, mély, apai szeretet vezérli.

-Na! Most forditsunk egyet a beszélgetésünkön, és tudja mit…igyunk rá, egyet. Mármint a vagdalkozásunk elhagyására. Csak szép szóval mehetünk valamire. Én már kiadtam magam, és bár tudom, hogy nem élhet vissza az őszinteségemmel, iszunk egyet, aláirom a megbizást, és akkor már tudom, hogy amit mondok, örök titok marad.

-Ahogy gondolja, uram.

-Tehát, mit tölthetek? Wishky, gin, vodka?

-Vodkát. Most az a legdivatosabb itóka, és elég sima is.

Mr Hurt odalépett az italos asztalhoz töltött, az előre odakészitett poharakba, és egyiket átnyujtotta, Mr Flynnek.

-Akkor a békés tudakozódásra! –  itta fenékig, a vodkát.

Ted Flyn is üresen tette le, a poharát. Arca némileg megenyhült, és mint aki bánja, hogy egy kicsit – maga sem érti, miért- elvetette a sulykot, azonnal beszélni kezdett.

-A sors kifürkészhetetlen játéka folytán, lehetséges, hogy egyszerre ébredt önben, és a fiában, a család, vagyis a vérszerinti rokon utáni vágy. Ha a hölgyet, akiről szó van Helennek hivják…

-Honnan tudja?- képedt el Mr Hurt, de a meglepődés nem sikerült egészen életszerűre.

-Onnan, hogy van kombinaciós készségem, logikám, ha igy jobban érthető, és nem első eset, hogy egyik ügyemből következik a másik, mert az emberek egymásnak adják a drótot.

-Csak nem képzeli, hogy…

-Nem képzelem, de, ne is forszirozzuk. A Sabin cseppeket is egy nap eltéréssel találta fel két tudós, miért ne lehetnénk mi is, a nagy szellemek találkozásának szereplői – nevetett –már az ital hatásától, Mr Flyn.

-Helen Tannen volt annak a cédának a neve! –bökte ki érezhető megvetéssel, a házigazda.

-Uram, ahogy Ön mondta, a céda már halott, és a halottaknak tisztelet jár, azonkivül lehet hogy valakinek, vagyis éppen a megbizómnak az édesanyja, tehát…

-Bocsánat, nem akartam megsérteni a jóérzését. Valóban Helen Tannenról van szó.

-Akkor, tessék a megbizólevél, kérem, olvassa el, és ugy irja alá, mert a nyomozásnak van néhány feltétele, amiről a megbizónak tudnia kell.

-Természetes –nyult a házigazda, a nyomtatványért. –Rend a lelke mindennek. Adja csak ide..

Mr Hurt elvette a papirt, és ha Ted Flyn nem iszik egy kortyot sem, amilyen jó megfigyelőkészséggel rendelkezett, biztosan észreveszi, hogy szinte ránézés nélkül kanyarintotta oda, a nevét, a papír aljára. Ám mivel a leghidegebb fejü nyomozó is ember, és a vodka mindenkit fejbevág, kissé mámoros tekintete előtt, már a 2oo ezer dolláros tiszteletdíj lebegett, holtbiztos, hogy elnyeri, hiszen – ami ritkán fordul elő- két ügye, egybevág, vagyis egyik, szinte megoldja a másikat.

A vodka azonban nemcsak az örömöt nagyitja fel, de az óvatosságot is elfujja, és Ted Flyn, akár egy vénasszony, csacsogni kezdett, miközben átvette, és anélkül, hogy megnézze, rendben van-e az aláirás, eltette a megbizó levelet.

-A Miss Helen…mert Miss maradt szegényke…fiát alighanem ismerem, uram.  A nevét is tudom, de amig nem győződöm meg az adatok pontosságáról, nem adhatom ki.

-Szóval él? Nekem már az is, maga a boldogság, hogy életben tudhatom, – mondta, nagyon is leplezetlen álnoksággal, a házigazda.

-Az eddigi 28 év, nem ezt bizonyitja.

-Ne kezdje már megint. Van, amit elront az ember, de nincs bátorsága rendbehozni, vagy az élete alakul ugy, hogy…

-Ne mentegetőzzön. Beszélnem kell a megbizómmal, mármint, Helen Tannen fiával, és ha nincs ellenére, hogy összeismertessem magukat, vagy megadjam az ön elérhetőségét neki, akkor…akár, ki is léphetek a kettőjük kapcsolatából. Gondolom minél előbb, találkozni akar vele.

-A lehető leghamarabb látni akarom…

-Hogy megölelje..

-Hogy megöleljem, persze csak, ha hagyja magát.

-Ez itt a kérdés uram, de reméljük a legjobbakat-szedelőzködött, Ted Flyn.

-Tekintse ugy, hogy az igért összeg, vagyis a kétszázezer dollár már a magáé, és a költségeket természetesen állom.

-Ki tudja nem lett volna-e olcsóbb, az első percben állni a sarat, és…de nem tartozik rám. Mindenki ugy él, amig él, ahogy tud, vagy ahogy akar.

-Látom nagyon szimpatikus magának, az a fiatal ember. Legalább jómódban él?

-Szeretetreméltó, az biztos, de többet nem mondhatok, a felhatalmazása nélkül.

-De hát ő kezdte a tudakozódást. Gondolom nemcsak az anyjára, rám is kiváncsi volt.

-Azt csak tőle tudja meg uram, engem nem a megbizóim célja vezet a munkámban, csak a feladat sarkall, ami előttem áll. Hogy mit kezdenek azzal, amit kibogoztatnak velem, az már az ő emberségüktől, függ.

A házigazda az ajtóig kisérte, Mr Flynt.

-Pár nap mulva hirt adok uram! –szólt vissza még a nyomozó, és majdnem fütyörészve, indult a kapu felé.

-Természetesen ujra itt találkozzunk majd, és hálás leszek, ha előre felkészit az esetleges találkozásra. Maga mégiscsak ismeri már..

-Természetesen uram! – mondta, Mr Flyn, és csakhamar bezáródott mögötte, a tekintélyt parancsoló, míves kovácsoltvas kapu.

Mielőtt az utcára lépett volna, visszanézett. Mr Hurt még ott állt az ajtóban, és lehet, hogy csak a vodka láttatta úgy, de valami kárörömöt, vagy győzelmi mámort vélt elterülni az arcán.

Hetedik fejezet

Doktor N. Tannennek, kijutott az ügyeletekből. Nem  mintha, nem igazságosan osztanák be az orvosok munkaidejét, de az idősebbek, akiknek már, inkább a szabadidő kell, mint a túlóra dij, szivesen átadják, sőt megkérik az odakerülő segédorvost, az ügyeletek átvállalására. Van, aki még plusz pénzt is ajánl, csak szabad legyen. Csupán a kevés pihenő idő, és a sok munka miatt történhetett meg, hogy eszébe sem jutott, Mr Flynt keresni, vagy sürgetni. Éppen egy mütét után tért vissza, az ügyeleti szobába, amikor telefonon keresték.

A női hang, és főleg az, amit mondott, igencsak meglepte.

-Azt hittem Mr Flyn nem keveri bele, a munkájába a családját,- gondolta, de mihelyt az asszony beszélni kezdett, hirtelen azt sem tudta mit mondhat olyankor az ember, ha ilyen szomoru hirt hall.

-Uram, ne haragudjon, hogy zavarom. Alig hat órája temettük el a férjemet, de ugy gondolom legalább a napi klienseit értesitenem kell, hogy ő, a drága férj, és odaadó apa nincs többé.

-Dehát mi történt?

-Szivroham. Mindent megpróbáltak az orvosok, de hát..isten kezében vagyunk. Azt mondták összeomlott a keringése, menthetetlen volt.

-Őszinte részvétem, asszonyom.

-Tudom, hogy Önnek dolgozott, és mert becsületbeli ügynek tartom, hogy a napi dolgait lerendezzem, ne várjanak rá hiába, megtaláltam egy dossziét, amiben az Ön megbizásából végzett nyomozati anyagok vannak, és..

-Lehet benne olyan, amit még nem közölt velem?

-Lehet..a férjem nagyon pontos ember volt. Ha hazajött egy-egy utjáról első dolga volt, hogy helyre tegye a dolgokat, jegyzeteljen, mert ahogy mondta, és ahogy sajnos be is teljesedett: az élet kiszámithatatlan, és senki nincs bebiztositva, hogy megélje a holnapot.

-Beteg volt?

-Nem…mióta ezt a munkát végzi, inkább kivirult, tele volt energiával, és még az utolsó előtti napon is, nyitott egy új dossziét.

-Küldjek el az anyagért, asszonyom? Természetesen, ha van elszámolnivalónk, állok rendelkezésére, és egyébként is, ha megengedi, ha már nem lehettem ott a temetésen, pedig nagyon nagy szolgálatot tett nekem, az elhunyt, kiállitanék egy csekket…biztosan lesz, mire költeni.

-Köszönöm uram, és ha elküld valakit az anyagért, vagy netán érte jön, átadom. Én is szeretek minden szálat elvarrni, mert másnak lehet nagyon fontos az, ami nekem nem látszik annak.

-Most indultam volna haza, de ha megmondja hova menjek, hamarosan ott lehetek. Jó pár napja nem beszéltünk már Mr Flynnel, lehet, hogy uj adatokat rejt a dosszié.

Dr N. Tannen felirta a cimet, aztán letusolt, felöltözött, és fél óra mulva becsengetett, Mrs Flynhez. Nem időzött sokáig, csak részvétét nyilvánitotta, átvette a dossziét, odaadta a csekket, és indult volna, amikor az asszony tétován megszólalt.

-Nem haragszgik, hogy bele néztem, különben nem tudtam volna meg az elérhetőségét, mert a férjem jeligékkel látta el a dossziékat. Furcsa, hogy pár nappal ezelőtt, dossziét nyitott egy úrnak, aki, lehet, hogy azt kereste, aki önt is érdekli…

-Ugy érti Helen Tannent?- képedt el a doktor.

-Az uram, kérdőjelet tett, az ön neve után, amelyet egy uj kliens számára nyitott, és csak jeligével látott el. Amikor a halála előtti napon hazaért, nem jól érezte magát, és ledőlt egy kicsit. Mivel a rosszulléte nem mult, orvost hivtunk, aki kórházba utalta volna…de már hiába.

-Szivbeteg volt?

-Soha nem volt semmi baja a szivének. Mindig azt mondta, neki az izgalom a gyógyszere, vagy inkább karbantartó elixirje, mert ha dolgozhat, bogozhat, következtethet, akkor, még azt sem érzi, ha fáj is valamije. Képtelen lett volna munka nélkül élni. Olyan kopó természetü volt szegénykém, nyugodjék..

-Sokért nem adnám, ha megtudhatnám, ki keresi ugyanazt a személyt, akit én, és főleg, hogy: miért?

-Nem akarok bajt, a férjem olyan nagy tisztességgel kezelte a titkokat, hogy holtában sem akarom rossz hirét kelteni, de ha nem boldogul, és ez az ügyfél, akinek követhető nyoma nincs, mert se telefonszám, se cím nem áll rendelkezésemre, csak a vezetékneve, az pedig lehet kis ezer is..hiszen elég szapora név..

-Megigéri, hogy ha nem jelentkezik újra, vagy jelentkezik, de megtud tőle valamit, ami nekem is fontos lehet értesit? Itt hagyom a névjegyem. És köszönöm asszonyom. Remek ember volt a férje.

A doktor betette az anyósülésre a dossziét és, inditott.

Ilyen peche is csak neki lehet. Végre talál valakit, aki elvállal egy ilyen ásatag ügyet, és a felfedezett igazsággal csökkenthetné, megszüntethetné, vagy tettlegességig fokozhantá, a benne tudatállapota kezdetétől élő, bosszuvággyá aszusodó gyülöletet, amelyet orvosként még önmaga előtt is restell, meghal, és magával viszi a sirba mindazt, amit esetleg megtudott. Legalább a nevét tudná annak, aki szinkronban akart kutakodni az édesanyja után. De hátha a dossziéban talál valamit az új kliensről. Ám, hiába forgatta át többször is a néhány cetlit, feljegyzést, az anyja, és a saját nevén kívül, s amiket már amugyis tudott, nem fedezett fel semmit.

Kezdhet keresni egy másik magánszimatot, mert ez így, nem állapot. Rosszabb reggelente az ébredés, este az elalvás előtti forgolódás, mint addig volt, amig csak gyülölte az apját, és abban látta, elrontott gyermekkora megtorlását, ha megfizethet neki, a cserbenhagyásért.

Egy hete várt, hátha az özvegy jelentkezik, amikor megcsörrent a telefonja.

-Uram, nem tudom segitek-e vele, de már emlitettem Önnek, ám akkor ugy gondoltam, gyakori név. Most azonban belenéztem a Hurt féle új dossziéba, de se cím, se keresztnév, se telefonszám, csak ceruzával és kérdőjellel, egy jegyzetlapon: dr N? Lehetne Ön az a, dr N?

Jó időbe telt, mire a doktor képes volt megszólalni, hiszen holtbiztos, hogy a Hurt az apja neve, és a dr. N, őt jelzi.

-Hogyne. Az első családi nevem Norris, de mivel gyermekkoromban a Tannen-t, vagyis anyám nevét viseltem, a nevelőszüleim beleegyeztek, hogy a hivatalos nevet, vagyis az övékét, csak egy betüvel jelöljem a Tannen előtt.

- Gondolom a férjem, valami összefüggést fedezhetett fel a kettőjük ügye között, és jónak látta lejegyezni. De,   nem tünt fel a körletében, nem akarta megkörnyékezni valaki, akit Hurtnak hivnak?

-Dehogynem!  Úgy értem volt, vagy van is még, egy Hurt nevü betegem..

-Ne tartsa véletlennek…

-Hát..ami azt illeti, éppen ma engedem haza, mint betegemet..de..

-Szóval beteget? Akkor elnézést a zavarásért, de gondoltam hátha segithetek.

-Köszönet érte. Valóban sok Hurt van a városban. Utána nézek, de valamennyit nem hivhatom fel, hogy, hé, maga volt az apám? A férje utódját pedig még idő hijján nem sikerült megtalálnom..

-Sajnálom…csak azt hittem, segithetek azzal, hogy ezt elmondom.

-Segitett, biztosan segitett, csak még nem lehet tudni mennyit. Hátha Hurtnak hivják azt, akit a megbizásom alapján Mr. Flyn, keresett.

-Ha boldogabb lesz attól, hogy rátalál, szivből kivánom doktor úr, hogy mielőbb legyen szerencséje.

-Ha boldogabb leszek….-sóhajtotta a doktor, és a beszélgetés megszakadt.

Már hazakészülődött, de a név valami izgágaságot keltett benne. Ma megy haza, Mr Hurt. Miért ne nézhetné meg mégegyszer, hiszen tiz napja kezeli már..és szóval…

Azt még önmagának is csak félve merte bevallani, hogy az unokahug, akinek megpillantása ugy sziven ütötte, ösztökéli, a Mr Hurt iránti, kiemelkedő figyelemre.

Amire eddig ritkán figyelt, megfésülte kicsit a haját, próbált fitten mosolyogni a tükör előtt, holott olyan fáradt volt, mint egy sörös ló, árukihordás után, és elindult Mr. Hurt külön szobája felé. Cristin Hurt a betegágy szélén ült.

-Nagyon szeretheti maga, a betegemet – mondta miután köszönt, ha ezen a gyönyörü verőfényes napon is, az ő ágya mellett tölti az idejét.

-Jobban szeretem, mint az apámat..

-Na ezt sem mondja sok gyermek- pirult bele a rajtakapásszerü megjegyzésbe, a doktor.

-Ne higgyen neki, doktor úr. Szeret, mert a nagybátyja vagyok és gyermektelen, vagyis nekem, mindig volt időm a számára, ha játszani akart, vagy valamit nem értett az iskolában, és különbenis egy fedél alatt lakunk, csak örök harag esetén tudna elkerülni, de az meg sosem volt köztünk, mivel én olyan jámbor vagyok, mint egy kivénhedt kordéhúzó, csacsi, vagy inkább szamár.

-Csakhogy már viccelődsz Ricsike. Ez, már a biztos gyógyulás jele. Ha tudná doktor úr, milyen remek humor érzéke van a nagybácsimnak. Ha mi ketten nekikezdünk, zeng a ház a kacagástól..

-Az jó, az nagyon jó. –helyeselt, a doktor.

-Nem tarthatná még itt Richard bácsit, egy-két napra? Ha hazajön, azonnal dolgozni kezd. A vállalatot még nálam is jobban szereti, pedig az, nagy szó, ugye Ricsike?

-Tulzol. A vállalatot Te azért szerethetnéd, ha valóban szeretnéd, mert a tied, te vagy a teljes jogu tulajdonos, én csak amolyan kis lóti-futi bedolgozóként lábatlankodom körülötted. De félretéve a viccet. Apád majd többet válall, amig nem érzem elég erősnek magam, ám meg ne sértődjön doktor úr, akármilyen jó kórház, három nap is sok, az itt tespedésből, akkor is, ha engem, a sirból hozott vissza.

-Nem egészen…a beteg akarása nagyon sokat számit..nélküle nehezebb volna, bárkit talpra állitani.

-Nem tudná még legalább holnapig itt tartani, doktor úr?- kérte Cristin olyan kedvesen, mintha szerelmétől kérne valami szépet..

-A betegen is mulik..

-Én menni akarok kislányom. Hidd el, nem te feküdtél itt annyi napon át, és ha otthon is élvezhetem a törődésed, akkor sokkal jobb lesz a saját ágyamban, a szobámban…

-Meg a Cégnél – tette hozzá a lány.

-Dolgozni még nem fogok. Megigérem. De hadd menjek haza.

-Jó, -adta fel a lány, de akkor kérd meg a doktor urat, hogy amennyiben idejéből telik, figyeljen oda rád…

-Ugy érted, látogasson meg?- kérdezte kicsit huncut mosollyal, a beteg.

-Ugy értem. Ő már ismeri minden porcikádat, miért kezdenél egy uj orvossal.

-Van háziorvosunk.

-Azt tudom, de ő ebből a nagy csatából kimaradt, és kell, akinek a szeme rajtad legyen, amig olyan erős leszel, hogy bokszmeccsre is vállalkozhass, és a legmegfelelőbb valaki, szerintem a doktor úr.

-Megtisztelt Miss Cristin, de..

-Tudom, hogy nincs családja…vagyis elnézését…több ideje van, mintha volna. Azt is sikerült kiszednem a nővérkékből, hogy barátnője sincs. Ne piruljon el! Szerintem, nem kis feladat levakarni magáról a lamurra jelentkezőket. Ugye eljön, és megnézi néha, a kedvenc nagybácsimat.

-Mivel több nincs is… – vetette közbe, a lábadozó.

-Ön az egyetlen férfi a családban? Ugy értem a Hurt nemzetségben – kérdezte, belepirulva, a doktor.

-Nem..van egy bátyám…a Cristi apja. Ö a cégtulajdonos gyámja, vagyis a felelős vezető, a cégnél,  én csak bedolgozó vagyok, de jól megvagyunk. Mindjárt itt lesz a kocsi értem..

-Akkor nem is zavarok tovább. Mielőbbi teljes gógyulást kivánok, és amint lehet, bejelentkezem.

-Tudja az elérhetőségünket?- kérdezte Criszti.

-Fő, hogy te tudod, a doktor urét, és ahogy én az unokahugomat ismerem, akire egyszer…-sorolta mosolyogva, Mr Hurt.

-De Ricsi.. ne hozz zavarba!

-Örülök, hogy téged, még el lehet piritani, ilyen csekély viccelődéssel is, nem ugy mint a mai lányokat..

-Ne feledd, hogy örökölni akarok utánad loo év mulva, és ismerem a jogot, azt tanulom, vagyis aki érdemtelen az öröklésre, azt az ellenérdekü felek megtámadhatják..

-Ugyan kislányom…ki támadhatna, a mi családunkban   akár, Eldorado kincseiért is?!

-Bárcsak igazad lenne!- mondta a lány, lehajtott fejjel, és a doktor – mert számára kicsit feszélyezővé vált a téma- köszönt, és kiment.

Amig összekészülődött, az járt a fejében, hogy élni fog a meghivással de nem ront ajtóstól a házba, nehogy kinézzék, a gyakori – gyógyitani akaró – vendéget.  De valóban csak gyógyitani akar? Nem a szerelem szele, vagy inkább a gyengéd érzések iránti vágyódás, – amikben sosem volt része, amig örökbe nem fogadták,- reménysugara érintette meg? Gyönyörü az a lány, és tudja mit akar. Jogásznak tanul…és tele van szeretettel, hiszen aki a nagybácsijáért is, igy oda tud lenni, abban igazi meleg sziv, és tiszta lélek lakik.

Nyolcadik fejezet

Thomas Tannen aznap reggel, nem a megszokott flegma nyugalmával lépett be, a boncteremben.

-Elnézést, hogy késtem egy kicsit..

-Szerintem csak a folytonos korábban érkezésedhez viszonyitva, késtél egy kicsit. Mi a baj?

-Megtudtam egyet, mást és, szeretnék kérdezni valamit.

-Teremtő egek. Te azóta is azon rágódsz, hogy a nővéred öngyilkos lett-e, vagy szülés közbeni mühiba végzett vele?

-Azon már tul vagyok. Az kapisgál a fejemben, miután néhány helyszinelővel, beszéltem, hogy a hugomat meg is mérgezhették..

-Erre nem is gondoltam, de természetesen, amikor méreg kerül egy szervezetbe, nem lehet biztosra menni, hogy enkezűség, vagy idegenkezüség áll-e fenn. A méreg ott volt, azt a jegyzőkönyv bizonyitja..

-És azt is, hogy annak a méregnek mennyi a hatóideje?

-Ugy érted, hogy miután beveszik, azonnal öl-e?

-Igen, ugy. Hallottam, hogy van olyan szintelen, szagtalan méreg, nem is kevés, amit ha beadnak valakinek, nem hal meg azonnal, akár egy teljes napot is élhet, vagyis elsétálhat a gyanuba fogható személy közeléből, és igy az elkövetőnek sikerül megusznia a nyomozást, a gyanusitást, és a vádemelést.

-Minden megeshet, de ennyi idő után már, miért nem térsz napirendre felette. Segiteni már ugysem tudsz, sem a nővéreden, sem a fián, ha él még szegény feje.

-Szerintem tudok. Sosem voltam bosszuálló, haragtartó, de ha kiderülne, hogy valaki elvette a nővérem életét…hát..

-Megölnéd? – nevetett a doktor. – Fogat-fogért? Csak ugy gondolod, mert a gyanú dolgozik benned. Ugy értem az idegesség, az értetlenség, és a gyülölet irányit.  Szerencsére a megölést, még a bosszúállók között is,   kevesen gondolják komolyan. Inkább rábizzák a hatgóságokra, hogy tegyenek igazságot. Állitólag az ítélet is hoz némi megnyugvást, a szenvedő feleknek.

-Mit lehetne tenni, hogy én is megnyugodjak?

-Felejteni. Ugy élni, mint, amig nem tettem bogarat a füledbe.

-Maga főorvos úr? Szólt volna egy szót is, ha nem bolygatja meg a multat egy igazságkereső, vagy ki tudja mi célból vezérelt véreb?

-Ne mond a detektivekre, hogy véreb. Az igazi véreb is csak, igazi koncra indul be. Ráadásul a szagkeresők, az igazi szimatok is csak olyasmire indulnak be, amire kiképezték őket.  Téged eddig nyugodt, boldog embernek ismertelek. Nem tudnál..

-Nem. Elhatároztam, hogy exhumáltatom a nővérem földi maradványait.

-Teremtő egek.  Az exhumálás pénzbe kerül, és te tulajdonképpen mindent tudsz már, amit egy esetleges kihantolás után, megtudhatsz.

-Megbeszéltem a feleségemmel..

-Nem jobb lenne, másra költeni azt a pénzt?

-Nem, mert képtelen vagyok nyugodni, amig meg nem tudom, hogy lehetett-e, a nővérem olyan pillanatnyi elmezavart, hogy bevegyen valamit, s ha igen, akkor miért egy elnyújtott hatású mérget? És különbenis: honnan szerezte?

-Látod, erről beszélek. Amit az exhumálás után meg tudhatsz, azt már tudod. Elmondtam neked, hogy elnyujtott hatásu mérget vett be. Nem hiszel nekem? Én is a jegyzőkönyvből tudom. Megnézheted, ha akarod.

-Láttam a jegyzőkönyvet, és végig gondoltam a dolgot. Attól szakadt el a cérna. Az öngyilkos mielőbb meg akar halni, tehát olyan mérget vesz be, gyógyszert, lugot, vagy nikotint, szóval, ami azonnal öl, nehogy ideje legyen meggondolni magát. Ám aki ölni akar olyan gyilkot választ, ha van esze, hogy az áldozat ne ott omoljon össze a lábainál, minél messzebb kerüljön tőle, és vele a gyanú árnyéka is..

-Ez igaz, de..

-Csak azt mondja meg főorvos úr: a csontokból is lehet DNS mintát venni?

-Hogyne..egy hajszálból, vagy az elhunyt által viselt ruhából, nem is hinné az ember milyen kevés vizsgálati anyag kell hozzá, de – nem tudom, helyesen teszem-e, hogy beleszólok, ám, ha ennyire hiszel, a nővéred józan eszében, akkor inkább azt vedd górcső alá, akinek érdekében állt volna, hogy megölje.

-Egy szülés előtt álló nőt? Ki lehet olyan alávaló?

-Nem is tudod elképzelni, mennyi galibát okozhat egy nemkivánt, vagy csak egyik fél számára előnyös gyermekáldás.

-Szerencsére nem, mert én a harmadiknak is örülök.

-A Te helyedben, a fiú, a megszületett, és talán élő gyermek felkutatását választanám. Olcsóbb is és, ha megleled, mindkettőtöknek öröme lehet a találkozásban. Lehet, hogy ő éppúgy bünbakot keres, mint te, mert ő sem hiszi, hogy az anyja..

-Azt sem tudja szegény mi az anya, hiszen ha nem is láthatta, és, ha azóta, ki tudja, kik ütik, verik..

-Na látod, ütni- verni, már biztosan nem tudják, mert erős dalia lehet, de hátha az ő lelkibékéje már hosszabb ideje odavan, és legalább annyi bosszuvágy él benne, mint benned. Különben miért kutakodna, akár jó dolga van, akár nincs.

-Kedves magától, hogy le akar beszélni..

-A feleséged is megköszöni majd, hiszen az exhumálás sokba kerül. Nehogy azt hidd, hogy csak felnyitják a sirt, és egy beismerő vallomás vár ott valakitől, akit lesz okod gyülölni.

-Nem szeretek gyülölni, főorvos úr. Szeretnék megnyugodni.

-Tudom. Mit gondolsz, miért beszéllek le, erről az őrült ötletről.

-De segit?

-Amiben csak tudok.  Vedd fel egy kopó minden előnyét és kezdj nyomozni.

-Már elkezdtem, de az a nyomozó, aki itt járt, meghalt.

-Meghalt? Nem is volt olyan idős ember. Láttam, persze csak messziről, de..

-Na látja…és ha éppen az okozta a halálát, hogy a kutatásban elért odáig, ameddig nem kellett volna?

-Már megint kezded? Benned egy fondorlatos krimiiró veszett el.

-De nagyon elveszett, főorvos úr, és nem tudom, képes leszek- e abbahagyni, a fondorkodást, amig fel nem kerül az ire a pont.

-Másképp emlékeznél a szeretett testvérre, ha megtudnád, hogy nem emelt kezet magára?

-És a gyermekére, főorvos úr. Mert az olyan anya, aki a gyermekére, akár csak az enyhe tettlegességig, kezet emel, az…

-Nanana..nyugodj meg. Ma sűrű napunk lesz. Buszbaleset volt, és a helyszinelők végeztek a nyomrögzitéssel. Alighanem mindjárt itt lesz az eleje…

Kilencedik fejezet

Tannen doktor minden reggel azzal ébredt, és esténként azzal aludt el, hogy fel kellene hivnia, Cristin Hurtot, és addig a közelébe kerülni, amig érzi felőle a vonzást, és amig nem neki kell, lány létére, újra meg alázkodnia egy találkozóért.

Mivel éppen szabadnapja volt, felhivta a volt betegét.

-Üdvözlöm doktor úr. Na, lesz öröm a házban, ha a hugi megtudja, hogy jelentkezett. Én már nem győztem nyugtatni, hogy majd jön, majd jön, pedig az igazság az, hogy én lennék a látogatása tárgya, vagy mi a szösz?

-Igaza van uram…csunyán kifutottam az időből.

-Kapcsolom a kislányt, de velem ne legyen gondja, jól vagyok, és ahogy előirta, már dolgozgatok is. Adom a hugocskámat.

-Ennyit még sosem vártam, egy fiura – fogadta a lány a bejelentkezését.

-Restellem magam, de ha valóban várt, miért nem…

-Na azt már nem. A farbával magának kell kijönnie. Én már tettem félreérthetetlen lépéseket a kórházban, és ide is hiába várjuk. Nem akarásnak nyögés a vége.

-Ha tudná, hogy hat lóval is, alig tudnának visszatartani..

-És olyan sok ló van a közelében, hogy még mindig szaporitható a számuk. Mikor jön, Ricsit meglátogatni?

-Megbeszéltük, hogy jól van. Megerősiti ezt?

-Hál istennek, igen.

-Akkor hadd kérdezzem meg, nem tudna sürü programjába, ma beiktatni egy bénán kezdeményező dokit?

-Nem is kérhetné ezt, jobbkor. Ma egy gyermekotthonba megyünk, az egyetemi segélycsoporttal.  A családjogot vesszük, és nem árt, ha az ember, a dolgok mélyére néz, vagyis a leginkább szenvedőkkel próbál szót érteni.

-Mit vihetek?

-Ami egy gyereknek kell, vagy legalábbis amire vágyik.

-Akkor vihetek olyasmit, amire én nagyon vágytam?

-Meg tudja szerezni fél órán belül?

-Előbb is. Amikor én gondozott voltam leginkább egy olyan csodálatos női lény szavaira, simogatására, mosolyára vágytam, mint maga, de természetesen viszek játékokat, édességet is. Mekkorák a gyerekek?

-A legmeghatározóbb koruakhoz megyünk, háromtól hat évesek.

-Honann tudja ilyen jól, hogy..

-Tanuljuk, hogy amig a kis négylábu állatkák mihelyt világra jönnek, azonnal lábra állnak, ellentétben az emberrel, vagyis a legfejlettebb emlőssel, akinek a  kicsinyei gondozásra szorulnak. Az első három évben azonban szinte mindent megtanulnak, ami az élethez kell. Ülni, enni, járni, beszélni, gondolkozni..

-És szeretni!

-Szeretni nem lehet tanúlni, az vagy jön, vagy bamba az ember, nem veszi észre, és elmegy mellette. Szeretet mindenkiben lakik.

-Abban is, aki elhagyja a gyermekét?

-Na ez már jogi téma, és..

-És orvosi, és számomra husbavágó is..

-Mondja, telefonon keresztül akarja eltölteni azt a pár órát, amiben együtt lehetünk, vagy csipkedi magát.

-Csipkedem- nevetett Dr Tannen, és legszivesebben táncraperdül, amikor letette a telefont.

Perceken belül elkészült, aztán bement a legközelebbi bevásárlókozpontba, és összehordott mindent, amit a valamikori 3-6 éves énje, dijazott volna. Vett virágot is, azt persze Crisztinek, és egy-egy szálat a gondozóknak. Ki tudja, hányan vannak, és megérdemlik-e? De hinni kell, hogy igen.

A megbeszélt időpont előtt pár perccel, megállt Cristinék háza előtt. Nem csengetett, tudta, hogy a lány, ha olyan, amilyennek ő szeretné, perceken belül megjelenik a kinyiló kapuban és ugy mosolyog, akár a nyári napsugár.

Ugy is volt.

Cristin beült a kocsiba, az ajtót természetesen Don nyitotta ki előtte. Aztán elfoglalta a vezető helyét, és megkérdezte:

-És most, hova?

-Tényleg jól meggondolta? Első ismerkedési helynek..

-Nem randevunak?- kérdezte kicsit félve, várva a választ, Don.

-Ha annak, akkor én hivtam randira magát. Micsoda szégyen ez, a gyengébb nemre nézve..

-Ne higgye. A bátorságát jelzi, és az én nyusziságom. Ha hiszi, ha nem, már akkor randit kértem volna, amikor először megláttam, a nagybácsija ágya mellett.

-Azt hiszi én nem?-nevetett, a lány.

-Ezt komolyan mondja?

-Gondolja, hogy viccelni való kedvem van, az első randinkon, amikor mindenből jelesre kéne vizsgáznom, hogy belopjam magam a szivébe?

-Mi szomoritaná el?

-Az, ahova megyünk. Valahányszor látogatást teszek a gyermekeknél mindig ugy jövök el, hogy a szivem egy darabja ott marad. Nem lehet órák alatt bepótolni a pótolhatatlan szeretetet. És azt hiszem nekik még rosszabb, ha látogatjuk őket, mintha feléjük sem néznénk, nem kavarnánk fel a nyugalmukat.

-Ezt miből gondolja?

-Abból, hogy van, amelyik sirva fakad, a ruhám fogja, nem akar elengedni, és legszivesebben magammal hoznám valamennyit. Na, de annyit?

-Milyen világosan látja a keserves sorsu gyermekek érzelmeit. Hozzám is eljöhetett volna valaki, 25 évvel ezelőtt egy kis vigaszadásra. Persze én is bőgtem volna utána, toporzékolva, és azt sorolva: nem kell az ajándék, semmi nem kell, csak a mosolya, a keze simogatása, a becéző szavai..

-Sajnálom, hogy maga a bőrén tapasztalta milyen árvának, vagy csak elhagyottnak lenni.

-Nem tudja az ember melyik a rosszab annak, aki ilyen helyezetbe kerül.

-De hál istennek felnőtt. Elérte, amit akart, ahogy a bácsikám mondja, remek orvos, amit persze nemcsak a szakmai tudására nézve gondol, vagy tud, hanem ahogy a betegekhez igyekszik közel kerülni, az együttérzése, a ..

-Na..na még elbizom magam.- nevetett Don.

-Gondolom, nem én vagyok az első, aki szembe dicséri, és nőként meg különösen nem.

-Téved. Engem még sosem ölelt át, nő ugy, mint anya a gyermekét, önzetlen szeretettel, szivből, igazán.

-Álljon meg…nagyon kérem, álljon meg. -mondta elkomolyodva a lány.

-De, hát mindjárt ott leszünk..

-Akkor is álljon meg.

A kocsi megállt.

-Rosszat mondtam?- kérdezte a doktor. Talán megbántottam valamivel?

-Nem, de én  akarok lenni az első nő, aki ugy öleli át, ahogy az édesanyja ölelte volna, és hogy lássa, mennyire nem mórikázok, még a szemem is könnybelábadt. Na, hajoljon közelebb, igy nem érem el, és hajtsa ide a fejét, a keblemre. Ha nem is anyai, de kebel,- mosolyodott el a lány, de elcsuklott a hangja. –Akarja, hogy duruzsoljak, ahogy egy anya teszi?

-Tul sokat kérnék vele, elég ez a földöntulian csodálatos állapot, hogy érzem a szive lüktetését, a teste melegét, és elképzelem, hogy anyám ugyanigy becézett volna, mert azt tudom, hogy pontosan ilyen szép lehetett, mint maga!

-Fényképe sincs róla?

-Honnan lenne? Egy metszéssel vettek ki a hasából. Azt sem tudom fájt-e neki, érzett-e még valamit, amikor a világra emeltek. Ki tudja jól tették-e?

-De még mennyire…drága, kis buckó fejü, fiacskám- gügyögte a lány. -Ne feledje, most az anyja vagyok. Na, csak nem sir, egy ilyen nagy fiu? Nem elég hogy, én a mami, mindig elbőgöm magam, ha eszembe jut, hogy van egy csodálatos fiam.

Sokáig nem szóltak, csak ültek egymást átkarolva, majd a doktor észbe kapott, és felemelte a fejét, az egyre hevesebben dobogó sziv oldaláról.

-Hogy csinálta, hogy nem éreztem sulyát a fejének, és a felsőtestének, csak a melegét, a ragaszkodását, a hozzámtartozását..

-Talán ezt csak a gyerekek képesek véghezvinni, és mert én kicsi koromban nem lehettem becézett egyén, most próbáltam magamba szivni annyi gyengédséget, hogy kitartson, amig…

-Amig megtalálja az igazit. Keresi?

-Azt mondják, nem kell keresni, megérzi az ember, ha találkozik vele.

-Ezt akár sértésnek is vehetném – mosolygott a lány. Indulhatunk!

-Nem akartam megsérteni.

-Peddig megsértett. Látja kettőnk közül, én vagyok a makacsabb, aki nem hajlandó elmenni az arany mellett, amig..

-Ne mondjon ilyet, mert belehajtok a tilosba, elveszi az eszemet.

-Amit el lehet venni, az nem is volt. Én inkább okositani szeretném. Valahogy ugy, hogy megpróbálom feledtetni a keserü emlékeket, a bosszu vágyát..

-Tudja is maga mi az, gyülölni valakit.

-Gondolja?! – kérdezte, megkeményedett arcvonásokkal, a lány.

A kocsi megállt. Don felpakolta a sok ajándékot, és elindultak befelé. Hálátlanság érzete fogta el, hiszen amikor végleg kikerült az intézetből, megfogadta a többieknek, és főleg magának, hogy sokszor eljön majd látogatóba..nem felejti el, az együtt töltött éveket, mégis kibirta, hogy minden fontosabb legyen, mint a látogatás.

Tizedik fejezet

Amikor Sinus is végighallgatta, amit Miss Martha, Ward – pár napja- Bloodnak elsorolt, feltette a kérdést.

-Hajlandóak, a két tanúja által megerősitve, mindezt a biróságon is elmondani, mert nem valószinü, hogy a sértettet, akinek nem kötelessége apja ellen vallani, és aki eddig, vagyis még most is hallgat, rá tudjuk birni, hogy sorolja el ezeket a szörnyüségeket.

-Felügyelő úr – kezdte, miss Martha Ward- én még sosem voltam biróságon, tanuként sem, de ezt az ügyet teljes mellbevetéssel vállalom, amig élek, tehát siessenek, csak annyit kérdezek: ugye ha tanuként hallgatja ki a biróság, a most már nagykoru leányt, letettetik vele az esküt, az igazmondásra?

-Természetesen!

-És mit tesz az, aki tudatában van annak milyen következményekkel jár, ha a biróságon hazudik?

-Igazat mond- vágott közbe, Blood.

-Erre számitunk- mondta Miss Ward.

-Legyen őszinte, Miss Ward- tette fel a kérdést, Sinus. Milyen sérelem érte magát abban a házban, hogy ennyi idő után sem tudja tultenni magát rajta.

-Arra gondol, hogy a bosszu vezérel? Nem felügyelő úr. Én úgy szerettem azt a kislányt, mintha, az enyém lenne, de nem akartam hogy perbe vonjanak, ezért hallgattam eddig. Gondoltam, majd ha nagykoru lesz, átérzi, vagyis másként látja a dolgokat, de már egyetemre jár, ráadásul jogra, és még mindig nem fogta fel, hogy az egész életét tönkre tehette ez a…az a..

-Ki ne mondja Miss Ward, ha valaki, hát mi, átérezzük a dolog fontosságát. Sokan nem is sejtik, hgoy a családok 3o %-ában előfordulnak zaklatások, pedofil cselekemények, megrontások, fajtlanakodások és a jelzőket sororlhatnám, de attól még a számok égbekiáltóak. Képzelje el, százból harminc család hallgat. Az anya köténye sok mindent eltakar.

-Nahát ezt nem fogja, annál is inkább mert sem anya, sem kötény. Eddig három felesége volt az apának, de már egyik sem tiltakozhat a volt ura megvádolása miatt, mert mindhárman meghaltak.  Mi pedig mindhárman ott leszünk a tanuk padján, ha kell. De remélem annak a kislánynak lesz bátorsága szembeszállni azzal, aki talán az egész érzelmi életét tönkretette.

-Köszönjük Miss Ward, és értesiteni fogjuk a fejleményekről- bucsuzott a felügyelő, és mivel megkapták az első gyilkossági bejelentést, majdnem futólépésben indultak a kocsi felé.

Kora déléután Sinus már ugy látta, ideje bevonni a szexuális bünökkel foglalkozó csoportot a nyomozásba, mert akárhogy is csürték csavarták Bloodal, a büntettel foglalkozni kell, de bárhogy latolgatták is a lehetőségeket, be kellett látniuk, hogy részükről,  illetéktelenség esete forog fenn. A gépezet beindult.

Akkor még nem gondolta, a két szorgalmi nyomozó, hogy hamarosan az ő illetékességük is fennáll, a büntett elkövetőjével szemben.

Tizedik fejezet

Thomas Tannen, bár fogalma sem volt mi hajtja, üzi annyira a véletlen nyom után, de egyszercsak ott volt a szülészeten, a sebészeten, és olyan kollégát keresett, aki 28 éve is a kórházban dolgozott. Nagy idő a 28 év, egy egész emberöltő, és vagy nyugdijazás, vagy egyéb családi okok miatt, kevés ember marad meg ugyanazon a helyen. Thomas Tannenek a sebészeten szerencséje volt. Talált valakit, aki nemcsakhogy ott dolgozott gyakorló ápolónőként 28 éve, de emlékezett is egy esetre, amikor a fiatal anyából holtában emelték ki a csecsemőt. Azt is elmondta, hogy ő alig birta ki, megjegyzés nélkül:

-Mivégre emelik, erre a világra? Nem lenne jobb neki is ott, ahol az anyjával lehetne? De a jelenet olyan megrázó volt, és a doktor annyira elszánt az életmentésre, hogy, nem mert, megszólalni.

-Én az öccse vagyok annak az anyának. Nem szakitana néhány percet, hogy beszélhessünk?

-Ennyi idő után? Miről?

-Majd elmondom, de nem akarom feltartani. Én is az egészségügyben dolgozom, a bonctanon, igaz nem ebben a városban. Szakitson kérem egy kis időt rám, hátha megnyugtat.

-Most lett ideges, egy ilyen régi eset miatt? De tudja mit..engem is érdekel, hogy mi lett, annak az apró emberkének a sorsa. Gondolom, ha maga, a nagybátyja akkor mindent tud róla, és remélem, szeretetben nevelkedett, remek emberré. Ugy, hogy még ma is legszivesebben lenyelném a nyelvem, ha visszaogndolok arra, amit kotyogni akartam, a mütőben.

Kora délután találkoztak ujra. Jeff a kocsijába invitálta, a nagymama korban lévő ápolónőt, és mert nem fogadta el a meghivását sem kávéra, sem italra, abba maradtak, hogy legjobb hely, a beszélgetésre, az autó.

-Halljam, mire kiváncsi?

-Az apára?

-Nem ismeri?

-Miért maga igen?

-Egyszer láttam..akkor is csak futólag…nem volt szimpatikus, olyan csupa ideg, izgága ember..

-Hol találkoztak?

-Hol találkoztunk volna? A beteg ágya mellett. Rám bizták a vajudással behozott kismamát. Beszélgettem vele, tettem a dolgom, ellenőriztem az állapotát, mert jeleznem kellett, ha baj van. Elmondta, hogy legyek mellette a szülésnél, mert senkije nincs, csak az a kis drága, akit a szive alatt hord, és aki ilyen szörnyü kinok árán tud csak megszületni. De nem baj, csak éljen, és boldogabb legyen az anyjánál.

-Ezt mondta?

-Mintha ma hallanám. Én is nagy gyerekpárti vagyok. Már van három unokám, és nevetni fog, mellettük ujra gyerek lettem én is. Mennyivel könnyebb dolga van egy körberajongott nagyinak, mint egy szigorkodó szülőnek?!

-És mi történt aztán?

-A nővére egyre rosszabbul lett. És egyre nyugtalanabbul leste a bejáratot.

-Kit várt?

-A gyermeke apját.

-Teremtőm,..most hallok először a gyermeke apjáról. Megérkezett?

-Igen, a nővére szerint az nem lehet, hogy ne jöjjön el, ha megtudja, hogy mi áll előtte. Igaza lett. Kora este beállitott az úr. Megkért, hogy hagyjam magukra őket, és én kimentem.

Alig volt benn tiz percig, kijött és megkérdezte, hol beszélhet az orvossal. Én megmutattam, merre van az ügyeleti szoba, és bementem a nővéréhez, aki még hangosabban jajgatott, mint addig. Borzasztóan feldultnak találtam. Nem mondott semmit, csak sirt, és jajongott.

-Na, kedveském..árt a gyereknek, ha elszontyolodik. Örüljön, hogy bejött, és gondoskodik magáról. Ebből is láthatja, hogy szereti. Ekkor még hangosabban felzokogott, és azt mondta:

-Nem ő, a gyermekem apja.

-Akkor ki ő?

Szegénykém még jobban rázenditett, és gondoltam hivom az orvost, hogy adjunk neki nyugtatót, mert szülés előtt nem jó, ha ennyire feldult a kismama…és kisiettem.

-És az a fickó?

-Nem láttam többé. Oda nem jött vissza, és amit furcsállottam, az ügyeletes doktort sem kereste meg. A kismama megkapta a nyugtató injkekciót, és mert a szülész megállapitotta, hogy még alig, két újjnyira tágult a méhszája, lassan megnyugodott, és elaludt. Félóránként, benéztem hozzá, de hajnal felé nyugtalanul, testét dobálva találtam. Szóltam a doktor úrnak, aki elrendelte a szülés meginditását. Bevitték a szülőszobába. Természetesen én is, hiszen tanulni akartam…és ott láttam, azt a sziszifuszi küzdelmet, amit a nővére életéért vivtak, hiába. Ujraélesztés, injkeció a szivbe, semmi nem használt. A gyermek kivételére is csak, a lehetséges, legutolsó pillanatban került sor, de ő élt, és a halott anyaölből kiemelve a karomba adták. Alig tudtam magamhoz térni, de végre felsirt, az istenadta. Nem tudom, megkönnyebbültünk-e, akik ott voltunk.

-Az apa nevét nem tudja? Vagy nem nem tudná elmondani milyen volt, hogy nézett ki? Nem nekem, mert mindigis kétbalkezes rajzoló voltam, de vannak látás, illetve elmondás után rajzoló müvészek, és hátha a nyomára akadnék.

-Mit akar tőle?

-Megölöm.

-Akkor nem segitek uram. A nővére odavan, az unokaöccs, gondolom boldogan él..

-Semmit nem tudunk róla..

-Teremtőm..erre nem gondoltam. Azt sem tudja, hogy él-e? Azt hiszem jobb volna, ha őt keresné, ő utána kutatna. Ki törődik ennyi év után, a bosszúval? Ha minden zabigyerek apját megölnék a rokonok, teremtőm..kihalna a félvilág.

-Most már nyomon vagyok. Végre megtaláltam az intézetet, ahol l5 éves koráig nevelkedett. Akkor örökbefogadták.

-Na látja, aki keres, az talál. Nyomozza ki az örökbefogadókat, és keblére ölelheti az unokaöccsét.

-Csakhogy az örökbefogadók kiléte titkos. Senkinek nem árulhatják el, illetve csak az örökbefogadottnak, miután nagykoru lett, dehát neki meg minek, amikor ugyis tudja, legfeljebb eltitkolták előtte, hogy nem vérszerinti gyermek. Sosem gondoltam, hogy ilyen komplikált az élet.

-Sajnos ezt akkor látja az ember, ha valamit el akar intézni.

-Köszönöm, hogy segitett.

-Adja meg a számát, a rajzon gondolkozom, és ha rá tudom szánni magam, jelentkezem.

-Tessék. És köszönöm, amit eddig tett.

Tizenegyedik fejezet

Amikor Don, és Cristin kiléptek az intézetből, nem szóltak, egy szót sem, a kocsiig. Mindketten meg voltak hatódva. A kocsihoz érve, Don nem nyult az ajtó felé, csak állt a könnybelábadt szemü lány mellett, és nagysokára, amikor már nem kellett félnie, hogy elcsuklik a hangja, azt mondta:

-Most én kérem, hogy bujjon a mellemre. Ha nem ölelhetem át azonnal, belehalok. De ugy látom magára is ráfér egy kis pátyolgatás.

-Tartozik is eggyel! –mosolygott fel rá, könnyes tekintettel a lány.

Cristin odasimult a széles férfimellre, és karjaival átfogta a fiu derekát.

-Látta, azt a kis szöszit? Amikor már biztos volt benne, hogy nincs tovább, hogy eljövünk, hogy otthagyjuk, mellém állt, két párnás kis kacsójával átfogta a lábam, és nem mondta, de esdő tekintete orditotta, hogy nem enged el. Maradj..szeretlek..akarlak…vigyél magaddal. Ilyesmiket olvastam ki abból, a két okos szeméből.- sorolta Don.

-Csodálkozom valamin –szólalt meg, Crisztin.

-Min?

-Hogy l5 éves kora óta vannak szülei, még tiszteletreméltóbbak, szeretnivalóbbak, persze csak, ha jól bánnak magával, mint az igaziak, és egyszer sem ölelte meg egyiket sem? Sosem bujt oda, a mama keblére?

-Csodálkozik…egy l5 éves kamasz akkor is visszakozt fuj, ha valaki gyengédségen kaphatná, hát még, ha életében sosem volt része hasonlóban. Mama, mert igy hivom őt, sokszor megsimogatta az arcom, a hátam, láttam, hogy szivből mozdul felém, de én képtelen voltam az ölelésre, csak megcsókoltam a kezét, mint aki hálás mindenért, amit önzetlenül, és kötelességen felül kap.

-És a papa?

-Aranyos ember…senkinek nem kivánok jobb apát, de a szó, hogy apa szinte megfeszit, gyülölöm azt, akiről semmit nem tudok. Normális ez?

-Gondolom igen, mert én azt gyűlölöm, akiről mindent tudok! –sziszegte Cristi, és egyenes tekintettel fel nézett, Don riadt arcába.

-Akar beszélni róla?

-Majd egyszer..egyszer talán..mondta a lány, -és beszálltak a kocsiba.

Don a házig vitte Cristint, aki megköszönte az együttlétet, a támaszt, amit jelenlétével nyujtott, és besietett.

A doktornak hazafelé, az járt a fejében, milyen igaza van a lánynak, aki pedig sosem érzett árvaságot, hiszen voltak szülei. Biztosan hizelgő kiscica volt, vagy még ma is az, ő meg képtelen kinyujtani a karjait azok felé, akik önzetlen szimpatiából, ami azóta igaz, mély szeretetté erősödött, megölelni az emberpárt, akinek az ég nem adott gyermeket, de egy kis árvának, önzetlenül felajánlották, a törődést, a gondoskodó szeretetet, aminek bőviben voltak.  A ház, amely elé behajtott nem volt olyan nagy, és hívalkodó mint a Hurt palota, de hát abban két család lakott, meg aztán, nincs olyan kunyhó, amely ne tünne palotának, az intézet, és a csupa ágy, szobák után.

Alig nyitotta ki az ajtót, a mama, ahogy szokott, mosolyogva sietett elébe.

-Azt hittem behivod, és bemutatod, kisfiam.

-Honnan tudod, hogy..

-Tudom…megsejti az ember, az ilyesmit. Elárulod magad. Szép?

-Gyönyörü…és jó…és küldött neked, valamit.

-Nekem? Mit?

-Amire biztosan régóta vágysz, és kéznél is volt, de az én begyepesedett zárkózottságom miatt, csak most kapod meg. Szeretlek Mama…nagyon szeretlek…-mondta, és átölelte az asszonyt. A felzokogott, mint aki régen vár az az ölelésre, és bár minden próbálkozása falrahányt borsó volt, sosem veszitette el a hitet, hogy egyszer a kisnagyfia erőt vesz magán, és viszonozza a szeretetet, amely olyan mély és igaz, mintha ő hozta volna a világra.

-Tudtam én, hogy ez a lány más, mint az összes többi.-ölelte, csókolta fiát, boldogan, a mama.

-Miből gondolod, mama?

-Csak abból, hogy egészen más vagy, mióta ő jár a fejedben. Szeretném megismerni.

-De mama fogalma sincs róla, hogy..

-Hogy szereted? Miért nem mondod meg neki. Néha elég egy szó, és a mennyekbe repitheted azt, akinek mondod. Látod engem is, milyen boldoggá tettél. Persze csak akkor mondd neki, ha ugyis gondolod.

-Ugy gondolom, vagyis, gondolkozom kettőnkön, de annyira belém tokosodott a szüleim, vagyis ma már csak az apám iránti gyülölet, hogy félek magamhoz láncolni egy törékeny lelkü, aranyos teremtést.

-A gyülöletet el kell felejtened fiam. A multat a Jó Isten sem képes megváltoztatni, a jelennek ura lehetsz, és a jövőt tervezheted, küzdhetsz érte. Elérhetsz bármit, és ha még társad is akad az utra, boldog embernek mondhatod magad.

-Ugy beszélsz, mintha meg akarnál nősiteni. Sok bajod van velem?

-Dehogy. Ám az igaz, hogy mielőbb meg akarlak nősiteni, vagyis nem bánnám, ha családot alapitanál. Végre elérhetném, amire kislány korom óta vágytam: tele lehetne a ház gyerekekkel, akiknek én lennék a legjobb barátjuk.

-Az egyszer biztos, Mama..

-Ja, míg el nem felejtem, hoztak neked egy boritékot. Egy feketébe öltözött asszony volt. Azt mondta, a férje   hagyatékában, találta.

-Köszönöm Mama -mondta Don, és besietett a szobájába, mert mielőbb tudni akarta, mi van a boritékban. Biztosan fontos, ha az a szegény özvegy idefáradt vele.

A boritékon ez állt:

„Lezáratlan ügy, ha akadályozva lennék a lefolytatásában, kérem dr. Don N. Tannenek átadni”.

-Mintha csak megérezte volna, hogy nem fejezheti be a kutakodást- gondolta Don, és az iróasztala mögé ülve, feltépte a boritékot.

Jó hogy leült, mert amikor átfutotta a nem tul nagy notesz lapot, megfordult vele a világ.

„Sejtésem szerint dr Don N. Tannen nemzőapja, a Hurt birodalom tulajdonosa”

Nem lehet ilyen kegyetlen az élet. Végre talál egy lányt, akit el tudna képzelni párjául, és a gyülölete diktálta kiváncsisága miatt, minden álma a kutba esik. Hogy vehetné el, a vérszerinti testvérét? Vagy, hogy nősülhetne olyan családból, amelynek egyik tagját, mióta az eszét tudja gyülöli, és legszivesebben a két kezével fojtaná meg.

Amikor a Mama vacsorázni hivta, azonnal észrevette, hogy baj van.

-Mi történt fiam, rossz hirt kaptál?

-Mama, lehet hogy Cristin, a vérszerinti testvérem, vagy ha nem, akkor egy olyan családból kellene asszonyt választanom, amelynek egyik tagja, halálba kergette az anyámat.

-Biztos vagy benne fiam?-képedt el az asszony.

-Egyre biztosabb, Mama. Valakinek el kell mondanom, de anyám öngyilkosságnak vélt, halálos mérgezése nem biztos, hogy…önkezü volt.

-Miket beszélsz fiam? Ki ölte volna meg?

-Az apám, vagy a családjának egyik tagja, aki ellenezte, hogy nőül vegyen, egy megesett lányt. Micsoda kép kezd kibontakozni előttem, Mama?! Miért is nem hagytak anyám szive alatt? A családom, vagyis amelyiknek, lehet, hogy fattya vagyok, tele van titokkal.. Amikor először meghallottam, hogy esetleg Hurt leszármazott vagyok, gyanakodni kezdtem, és összeszedtem néhány adatot, mivel hogy a nyomozóm meghalt. A titok olyan, hogy egyik adja a másikat, és hátborzongató, amit megtudtam. Anyám nem szerezhette be a mérget, és nem hiszem el, hogy öngyilkos lett. Valaki tehát megölte. És kinek állt érdekében? Ki nem akarta, hogy a világra jöjjek…

-De hát miért nem? Más jómódu férfi is, nősült már szerelemből, ha hagyták…de persze ki tudja, a nagyapád hogy gondolkozott…

-Nem a nagyapám…én sokkal inkább az apámra, vagyis, a nemzőmre gyanakszom.

-Dehát miért? Nem is ismered..

-Cristin elejtett egy fél mondatod vele kapcsolatban, és azóta, nem megy ki a fejemből. Tulajdonképpen felelt az én apagyülölő mondatomra, de hátborzongató volt hallani, és biztos vagyok benne, hogy az az ember….képes volt megölni az anyámat, és vele engem is megölt volna, csak mert az anyagi érdeke ugy kivánta.

-Mire alapozod ezt fiam?

-Ragadt rám a kedves Ted Flyn kopóságából, és mert tudtam, hogy milyen méreg okozta anyám halálát, az egészségügyi vonalon utána néztem Cristin anyja, és mostohái halál okának. Nem tudom megmagyarázni miért tettem, de mert az a mondat, amit elejtett olyan gyülölettel teli volt, és az apjára vonatkozott, hogy arra gondoltam, hátha…

-Együtt gyülölhetitek az apátokat.

-Nem tudom megmagyarázni mit gondoltam, de tény, hogy mindhárom Hurt feleség…..öngyilkos lett.

-Teremtő ég! Ez hátborzongató.

-Én is ugy gondolom, különösen mióta megnéztem a boncolási jegyzőkönyvüket, és ugyanaz a méreg oltotta ki az életüket, mint szegény kis anyácskámét. Létezhet ennyi véletlen..egyetlen családon, belül?

-Erre már én is azt mondom, hogy nem.

-Kértem egy másolatot a boncorvosi jegyzőkönyvekből, de nem azért, hogy Cristinnek megmutassam..csak ugy, most meg már? Minek? Nagy ivben el kell kerülnöm azt a házat. De hogy magyarázom meg Cristinnek a hirtelen pálfordulást, és hogy birom elviselni az elvesztését? Először tetszett ugy egy lány, hogy el tudtam volna képzelni egész életemre társamul.

-Gondolom a tévedés, eleve kizárt. Mind a négy halottat, vagy ahogy jelölték, öngyilkost, más városban boncolták.

-Vannak slendrián kórboncnokok, és van a pénz, amivel mindenkinek be lehet fogni a száját, de ennyiszer és ennyi helyen, ugyanaz a hiba, lehetetlen. Mi lesz most velem, a bimbózó érzelmemmel. Miért nem engedi a sors hogy egyszer…de most már halálomig, boldog lehessek.

-Az leszel kisfiam, az leszel.

A papa nyitott be.

-Nem jöttök? Kihül az étel…

-De máris – állt fel Don, és mintha csakazértisből tenné, odalépett a drága emberhez és megölelte, de olyan segitségreszoruló, görcsös kapaszkodással, hogy a Mama elámult. Ennyire szereti azt a lányt?

-Nehogy elbőgd magad – sugta oda a férjének. -  Engem is körbeudvarolt…mondtam én, hogy aranyból van a szive…csak későn érő szeretetű..

Tizenkettedik fejezet

-Ne haragudjon, hogy zavarom, doktor úr – lépett be az ügyeleti szobába, Thomas Tannen.

-Megbeszéltünk talán valamit?

-Már 28 éve, csak eddig nem sikerült beváltanunk, amit kellett volna..

-De hát mire céloz?

-Meg kellett volna ismerkednünk, de ami késik az nem mulik. Kicsit belekontárkodtam a nyomozói munkába, és kideritettem, hogy mi, rokonok vagyunk.

-Nekem nincsenek rokonaim. Intézetben nevelkedtem,  és, árva vagyok…fattyu..

-Ne használjon ilyen kemény szavakat. Doktor úr, a maga édesanyja, az én drága, meleg szivü nővérem, Helen Tannen volt..

Don lábaiból, kiment minden erő. Le kellett ülnie.

Thomas Tannen pár pillanatig hagyta, hogy eméssze, amit hallott, aztán előhuzott a belső zsebéből egy fényképet.

-Ilyen volt ő..nem tudom látott-e már fotót róla?

-Csak elképzelni tudtam, de kétszer egyformának soha – mondta Don, és átvette, a fényképet. Először alig látta, mert a könny bepárásitotta a szemeit, aztán csak nézte, mint aki nem hisz a szemének, vagy saját vonásait keresi a kedves, szép arcban. Nagysokára tudott megszólalni.

-És, ki az apám?

-Odáig még el kell jutnom, de nem vagyok messze tőle. Ha meg tudom, nem szólok, mert a két kezemmel akarom kiszoritnai belőle a lelket.

-         -Tud róla valamit?

-         Kicsi voltam még, amikor összejött az én gyönyörü nővéremmel, és csak apám szavainak foszlányaira emlékszem, mert nem is nagyon értettem miről van szó. De ne magázódjunk, hiszen a nagybácsid vagyok…

-         -Mit hallottál?

-Annyit, hogy az a gyerek, vagyis te, nem születhet meg. Amennyi pénzt akar apám annyit ad, csak tegyen valamit..

-És az apád, vagyis nagyapám, mit mondott?

-Nem mintha tulságosan büszke lehetnél rá, de azt mondta, nem tudna megölni, még egy macskát sem, nemhogy egy gyereket. Ha nem veszi el a lányát, aki felcsinálta, majd felneveli ő, mint ahogy eddig is kettőnket nevelt. Erre az, az ember tett valami megjegyzést, mire apám nekirontott, de az elugrott előle, és jobbnak látta elhuzni a csikot. Akkor arra gondoltam, milyen gazdagok lehettünk volna, ha apám..már elnézést, de mondom, hogy kiölyök voltam, és elég keserves sorsu..

-Az anyám mit mondott?

-Azt hogy inkább meghal, de téged nem enged megölni.…mert valami olyasmit is mondott az a kapcabetyár, hogy adhat valamilyen szert, amit ha a nővérem bevesz, meghal benne a gyerek és…szóval igy is ugyis ki kell szedni belőle.

-És biztos, hogy az apám volt?

-Ki más lett volna, de mondom hogy én gyerek voltam, ráadásul ki is küldtek, csak hallgatózva tudom, amit tudok.

-Amit akart, elérte, csak arra nem számitott, hogy én, túl élem. Legalább pénzt kaptatok?

-Azóta sem láttuk azt a gazembert, de most már nyomon vagyok, és ha biztos leszek a dolgomban, az isten irgalmazzon neki.

-Hány gyereke, vagy elnézést gyereked van?

-Tegezz, elvégre a nagybátyád vagyok, és alig van köztünk 8 év. Most várjuk a harmadikat. De a tizediket sem tudnám odaadni senkinek, nemhogy a halálnak. Mit képzelt az az állat.

-Amit képzelt, talán meg is tudta tenni, ha nem is éppen ugy, ahogy tervezte, mert még pénzébe sem került és megúszta.

-De nem hagyjuk, hogy megussza, feltéve persze, ha bizonyitható.

-Bizonyitható, de az emberölés, vagy gyilkosság elévülési ideje, l5 illetve husz év. Az életét megkeserithetjük egy perrel, de le nem csukathatjuk…az eddigiek alapján.

-Miért, van még más is a rovásán? –kérdezte döbbenten, Jeff Tannen.

-Valamit sejtek, de annak még utána kell néznem. Mikor hozod el a gyerekeket hozzánk, vagyis elnézését mikor hozzátok el a gyerekeket. A Mama odavan a kicsikért, és én, ha megnősülnék, sem tudnék azonnal prezentálni nekik egyet.

-Megsegitett az isten..orvos lettél. Bár én is az lehettem volna. Azért a gyógyitás vagyis inkább az egészségügy közelében vagyok..

-Mit csinálsz?

-Boncorvosi segéd vagyok, de mihelyt egy kicsit jobb sorban leszünk…persze ha ilyen iramban sorakoznak a lurkók, akkor…de majdcsak lesz valahogy. Szóval szeretnék tovább tanulni, a főorvos úr szerint, nem lenne hiábavaló.

-Van kedved hozzá?

-Nagyonis..és ugy a pénz is több lenne.

-A pénzzel ne törődj, most már itt vagyok én és, ha nem tarthattam a gyerekeket keresztviz alá, legalább utólag hadd segitsek amivel tudok.

-Nem is olyan rossz nevelde az, az állami gondozás…már elnézését, de…ezt viccnek szántam. Bele is döglenék, ha az én pulyám odakerülne.

-Nem hagynám..most már itt vagyok, és egy család leszünk. A hét végén eljöttök? Nagy kert van..a gyerekek jól éreznék amgukat..

-Tudod mit, a feleségem mindenórás, de ha bemegy szülni, ugyis kevés leszek egyedűl a pesztonkáláshoz, akkor eljövünk, egyelőre nélküle, had szokjon bennünket a a te családod, de ha kérnek még belőlünk, akkor legközelebb mind az öten tesszük tiszteletünket. Kedves fiu vagy, örülök, hogy megmaradtál…vagyishogy megismertelek.

-Milyen ember a főnököd?

-Arany ember!

-Akkor felkeresem, volna egy kérdésem, amihez ő ért a legjobban. Nem hiába szakosodik az orvostudomány, de az ember a saját kis szemétdombján sem mindig lehet kukorékoló kiskakas, kivéve persze, ha halad a korral. Nemcsak a jó pap, tanul holtig.. Csókolom a gyerekeket, és ne sértődj meg, de vegyél nekik valami játékot, vagy édességet, vagy, amire vágynak. Te jobban tudod, és nem akarok fölösleges holmikkal boldogitani benneteket.

Amikor Thomas Tannen elhagyta az orvosi szobát, Don végignyujtózott a pihenő diványon. Agyában egymást kergették a gondolatok. Milyen boldog ember, szegényen, vagyis, nem duskálva a jóban, hiszen apa, olyan jó apa, amilyen neki is lehetett volna, ha az az átkozott…az az alávaló…

-Csitt…szivem csitt…semminek nem tesz jót a feszültség, de a szivnek különösen ártalmas, te ne tudnád ezt? Meglásd, minden jóra fordul, elszáll belőled a gyülölet, mert a szeretet ezerszer erősebb, és azt nem is büntetik, pedig a gyönyörüség, amit ad, sokkal nagyobb, mint a bosszú kéje..

Tizenharmadik fejezet.

Cristin Hurt bekopogott a nagybátyjához.

-Nem alszol?

-És ha aludtam volna, a kérdésre ugyis felriadok, de neked mindig ébren vagyok, kincsem.

-Bárcsak apát is ugy tudnám szeretni, mint téged..

-De hát tudod is, csak..

-Csak?

-Csak nem tudod elfelejteni, hogy..

-Te, el tudnád?

-Ne kezdjük ujra. Apád imád téged, mindent megtenne érted…

-Értem nem, az élvezetéért, és a vagyonért. Minden gondolatát az önzés, és a pénz vezérli..

-Ilyen emberek is kellenek, különben megfeneklene a gazdaság.

-Te mégsem vagy olyan.

-Én állitólag anyámra ütöttem, aki müvész lélek volt. Már az is csoda, hgoy egyáltalán hasznomat veszi az apád a cégnél.

-Inkább az a csoda, hogy hajlandó vagy gazsulálni neki. Ugy beszél veled néha, mint..mint..az alkalmazottjával..

-Tulajdonképpen, teheti. Majd egyszer elmondom, miért teheti, de most én lábadozom, te pedig olyan boldogan jöttél haza tegnap, hogy régen imádkoztam Kincsem, de tegnap térdreborultam az ágyam mellett, és hálát adtam Istennek, hogy legalább te boldog lehetsz.

-Boldog lehetnék…ha..

-Hagyd a, ha-kat. Tedd tul magad azon, amin ugysem segithetsz. Ha ugy érzed, hogy szeretsz valakit, küzdj érte,  kapj az alkalmon, győzd le magad..

-És persze apámat..

-Rá ne gondolj, engem mindig magad mögött tudhatsz, feltéve persze, ha nem nyolcvan éves rozoga öregurat szemelsz ki magadnak élettársul.

-Pedig nyugodt lélekkel kiszemelhetném…vele talán biztositva lenne a boldogságom.

-Bolondokat beszélsz. Az orvostudomány ma már mindenre talál gyógyirt, és a beidegződés, a rettenet, a  férfi érintésétől való iszony, nem a világ. Rossz volt a nyitány…

-Védjed csak..

-Én lennék az utolsó, aki védeném, de ha megölném, jobb volna?

-Nem…az nem lenne jobb. Érdekes, akit ugy érzem, hogy szeretni tudnék, az is gyülölettel viaskodik, és mintha a bosszu éltetné.

-Ki az?

-Ez maradjon az én titkom, annál is nkább, mert ismered és..

-Egy szót sem szóltam, és nem is kérdeztem. Minden ember egy külön világ, és az lenne a boldog élet, ha legalább az országok egymásra talalnának, az hogy minden ember megkedvelje, és tisztelje a másikat, ugyis leányálom.

-Szervusz Ricsi bácsi. Te mikor nősülsz már? Annyi szemrevaló bébit felhajtottam már neked..

-Na, ha azokat libasorba állitva felajánlanák a szexuálisan, és érzelmileg legkiéhezettebb kanoknak, akkor is – önszántából- hoppon maradna, valamennyi.

-De, hogy tudsz élni, nő nélkül?

-Ahogy te riadozol, a férfi érintéstől. Mindnyájunknak meg van a maga keresztje. Különbenis az ember nem szeret, Hübele Balázs módjára. Jó, ha egyszer az életben ugy érzi, ez az, de ha elszalasztja, haláláig bánhatja.

-Na, majd én, nem hagyom. Rajtad lesz a szemem, és megnősitelek..

-Inkább te menj férjhez, és kényszeritsétek nagyüzemi termelésre a gólyát…a más boldogságának is lehet örülni, különösen ha, ugy szereti az ember azt a mást, mint enmagát.

-Gondolod, hogy felhiv? Vagy jelentkezzem én?

-Nem én randiztam vele..te tudod, mire ugrik. A macska sem ugrik midenre, ha játszani akarsz vele, hát még a férfi.

-De én nem játszani akarok vele..

-Azt ugyis észreveszi..és szerintem hamarosan jelentkezni fog.  Szervusz Kedvesem.

-Még este benézek…ne dolgozz túl sokat, még nem vagy, igazi betonember…

Tizennegyedik fejezet

-Miss Cristin Hurt keresett, -fogadta Dont, este a Mama. – Azt mondta már több napja, keres a kórházban is, de…mintha menekülnél előle. Igaz ez?

-Bárcsak elmondhatnám, Mama..

-Nekem mindig, mindent elmondhatsz. Én, akárhogy tiltakozna is a biológia, téged fiamként szeretlek, és kislány korom óta kedvenc versem az, amelyben a fiut annyira befonja a rossz értelemben vett szerelem, egy lány személyében, hogy mindent a lába elé hord. Amikor már  nem tud mást követelni, az a beste nő, csakhogy az ifju szerelemét bizonyitva lássa: az anyja szivét kéri. Az ifju szerelemtől kábán, megöli az anyját, kiveszi a szivét, és rohan a nőhöz. Annyira siet, hogy megbotlik, a sziv messze gurul a markából, és egy hangot hall: nem ütötted meg magad, fiam?

-Aki távol, az élet sürüjétől, intézetben nevelkedik Mama, el sem tudja képzelni milyen összettett dolog a hovatartozás a kötődés, a szeretet, vagy a gyülölet.

-Na, csak nincs valami komoly baj?

-Még nem tudom.

-Miért nem próbálsz beszélni vele..ha vele van gondod fiam.

- Vele is, de nem olyan egyszerü a dolog, Mama.

-Pár napja még, olyan boldognak láttalak.

-Az pár napja volt mama, de azóta összekuszálódtak  a dolgok. Nem megy ki a fejemből egy mondata, amit az én megjegyzésemre válaszolt: „azt gyülölöm, akiről mindent tudok.” Hogy lehet gyülölni valakit, de mégis egy fedél alatt lakni vele, apának hivni..

-Nem értelek fiam.

- Bárcsak én érteném saját magam, de tanácstalan vagyok. Nem akarok Cristinnel találkozni többé. Mindkettőnknek jobb lesz, ha befejezzük, amit tulajdonképpen el sem kezdtünk.

-És ha ő nem hagyja, ha keres, hiv, ha egyszercsak eléd áll, és magyarázatot követel.

-Ha legközelebb keres, megmondom neki, hogy van valakim..

-De hiszen nincs.

-Tudom..és talán ő is biztos benne, de most még nem tudok neki, mást mondani.

-Titokzatosan beszélsz, kisfiam.

-Elég, ha én eszem-rágom magam, Mama, amikor biztos leszek a dolgomban ugyis elmondom, de most belegondolni is őrjitő, amibe belecsöppentem…a kiváncsiságommal..vagy isten tudja, mit vétetett a sors ellen, hogy megirigyelte az elégedettségem, a majdnem boldogságom.

Csengettek.

-Kinyitom Mama, maradj csak- mondta Don, és kiment.

Az ajtóban Cristin állt.

-Tehát él?- kérdezte mosolyogva.

-Élek…jöjjön be. A mama emlitette hogy..

-Tudta, hogy égen földön keresem, és nem hivott vissza? Miért? Mondja meg, ha utál, ha látni sem bir, és azonnal elmegyek..

-Kapnék is a mamától..hiszen alig várja már, hogy megismerje magát. Már jön is. Mama, bemutatom Cristint. Az egyik betegem unokahugát…

A két nő furcsán nézett Donra.

-Az is valami- mosolygott Mrs Norris. – Legalább már valahogy bemutatod, azt a kedves lányt, aki felkavarta az álóvizet!

-De, mama!

-Még a végén belepirulsz. Hozok valami italt, és harapnivalót, helyezkedjetek el ott, ahol legjobbnak tartjátok. Mehettek a te szobádba, de a nappaliban sem zavarlak benneteket.

-Minket nem lehet zavarni, mama- sorolta Don, és nem bánta volna, ha láthatatlanná válva, kiléphet a képből. De hát az élet nem kivánságverseny.

-Azt hiszem legjobb, lesz, ha a szobámba megyünk..

-Nem maradok sokáig – jegyezte meg, látható zavarban, Cristin. – Tulajdonléppen a nagybátyám miatt akartam beszélni, a.. a..doktor urral.

-Akkor különösen nem akarok zavarni, – mondta a Mama, és kiment.

Don mutatta az utat, és csakhamar ott ültek a szobájában, s ha Cristin nem szólal meg, ki tudja, meddig hallgatnak.

-Féltem a bácsimat..

-Nem érzi jól magát?

-Nyugtalan, nem leli helyét, feszült, félek, hogy megint baj lesz a szivével. Maga már kezelte, nem nézné meg ujra?

-Természetesen megnézem, de a lakásán nem sokat tehetek. A vizsgálatokat csak kellő felszereléssel, lehet megbizhatóan elvégezni.

-Ha kell, bemegyünk a kórházba, de egyelőre hallani sem akar semmiről. Tulzásnak tartja az aggodalmamat, pedig nekem ő, a legfontosabb ember a világon.

-Ezt komolyan mondja?- lepődött meg Don.

-A legkomolyabban!

-De hiszen van édesapja, aki…

-Akit verjen meg az isten…verjen meg…- sorolta a lány de olyan hangon, hogy Don is megdöbbent.

-Mi történt? Bántotta?

-Nem most. Most már nem mer. De mióta az eszemet tudom…- kitört belőle a zokogás.

-Molesztálta?

-Szerinte apa-lány szeretet diktálta, amit tett.

-Teremtő egek…és..és mit tett?

-Amikor már fel tudtam fogni, hogy mit…

-Elment a rendőrségre!

-Hogy mehettem volna? Térdenállva könyörgött, hogy ne tegyem tönkre, nem tehet arról, hogy imád, hogy minden pocikája értem vacog, hogy a női testek nem hozzák lázba, csak az én fejletlen kislány testemért veri ki a víz.. és ilyeneket mondott.

-Kér egy pohár vizet?

-Köszönöm.

Ebben a pillanatban lépett be a Mama, egy tálcával rajta üditők. Meglepte a lány kisirt szeme, és letéve a tálcát, zavartan, otthagyta a fiatalokat. Ahogy összekoccantak, ugy ki is békülnek, csak nem kell beleszólni senkinek. Az ő dolguk.

Ha tudta volna, mennyire nem csak az ő dolguk.

Don odaadta a lánynak az egyik üditőt, és legszivesebben átöleli, hogy erejéből, ami egyre fogy, ahogy az általa elinditott lavinaszerü események zajlanak,  átadhasson neki.

-Ezért mondta hát, hogy azt gyülölöm, akiről mindent tudok?

-Igy megjegyezte? Ezért.

-Feljelenteni mégsem akarja.

-Azt mondja, akkor öngyilkos lesz. Mint az anyám.

-Kicsodája?- döbbent meg Don.

-Anyám. Öngyilkos lett, amikor hét éves voltam.

-Szörnyü lehetett magának.

-Elárult ő is.

-Azzal hogy eldobta, az életét?

-Nem, azzal, hogy nem tette azt, amit tennie kellett volna. Nem jelentette fel a papát..

-Gondolom fenyegetettségben élt, aminél az öngyilkosságot is jobb megoldásnak találta.

-Egy anya sosem hagyhatja cserben a gyermekét.

-Ez igaz, vagy legalábbis annak kellene lennie, de a nagybátyja, akivel egy fedél alatt élnek, nem tett semmit, legalább amikor félárván maradt.

-Nem tudott róla. Alig pár hete mondtam el neki. Azt is megbántam.

-De hát miért?

-Mert annyira bántotta, amit hallott, hogy szerintem miattam került a kórházba…

-Teremtőm, hogy tudta ennyi ideig magában tartani? És pár hete, miért mondta el neki?

-Mert már nem birtam tovább, és nekem csak ő van. Apám másodszor is megnősült ugyan, de velem nem hagyott fel, és a felesége rajtakapta…vagyis, hogy vulgárisan fejezzem ki magam rajtamkapta..

-Jöjjön..bujjon az ölelésembe. Hiszen magának szörnyü tapasztalata lehet a férfinemről, annak is a legaljasabb képviselőijéről.

-Azt mondta, ugysem hisznek nekem a rendőrök, és intézetbe visznek. S amikor anya meghalt, már támaszom sem volt. Az uj mama hamar rájött, hogy csak a mundér becsülete miatt vették feleségül, és az ura hozzá sem nyúl. Csak engem becéz, engem mocskol, az én életem teszi tönkre. Sikerült neki.

-Ne mondjon ilyet. A nagybátyja mit szólt, amikor elmondta neki?

-Maga tudja legjobban. Meg akarta ölni, később pedig szivrohammal kórházba szállitották. Ezért nem akarok beszélni, erről a mocsokról, hiszen az egyetlen embert, akit még szerethettem, majdnem megöltem csupán azzal, hogy elsirtam neki, a bánatom.

-Köszönöm, hogy engem is, a bizalmába fogadott.

-Maga orvos. Magának minden emberi gyarlóságot meg kell értenie, maga tudja a miértre az ezérteket, meg azértokat, és olyan jó, olyan biztonságos érzés, hogy maga van.

-És mi történt, a második mostohaanyjával. Elváltak, vagy ő is..

-Is, is! Elváltak, El is költözött egy másik városba, és csak pár hónapra rá tudtam meg, hogy ő is öngyilkos lett.

-Öngyilkos?! Ennyi életunt nő, egy férfi körletében, szinte, hihetetlen. –adta a meglepettet Don, pedig amit hallott, régen tudta már.

-A legborzasztóbb az, hogy mióta értem, vagyis felfogom a bajt, amivel megverte az ég, és amióta sir, eseng, belátja, hogy ő a hibás, mert szexuálisan egy nulla, képtelen közösülni..elnézést, hogy ilyen nyiltan beszélek, hiszen a joggal kapcsolatos mocsok, sok mindent természetessé tesz, egy jogászhallgató számára. A nők igazi házaséletre vágynak, és egyik asszony sem örül annak, ha rájön, hogy a hites ura a saját vérszerinti gyermekével fajtalankodik…

–Szegény…drága..kicsi..lány- ölelte magához Don, a lányt.

Ám, hirtelen el is engedte, felugrott, és ugy járkált le fel a szobában, akár egy ketrecbe zárt oroszlán. Gondolatai száguldoztak, és olyan össze vissza csapongtak, hogy azt hitte, eszét veszti.

-Még a végén megcsókolod, a saját vérszerinti hugodat, szerelmet vallassz neki, pedig amit érzel, az csak sajnálat, amit minden beteged iránt érezhetsz. Ne tévesszen meg a szánalom, a hirtelen rád szakadt élmények sora. Ne akard a megváltót játszani, akkor sem, ha netán abban reménykedsz, hogy nem az ő vértestvére, hanem a nagybátyja fia vagy. Miért is ne lehetne? Amit megtudtál, csak annyi, hogy a Hurt birodalom feje az apád, és a Hurt birodalomnak, a közhit szerint, két feje van. És különbenis, legjobb, ha mindenféle romantikus érzelmeket elhesegetsz magadtól ezzel a lánnyal kapcsolatban, még akkor is, ha lemondanál a gyermekáldásról, vállalnád a törvény szigorát, a rokonság eltitkolásáért, és feleségül vennéd, ugy boldogitanád őt és magadat… mert:  egy gyereklányból, aki ilyen keserves dolgokon megy keresztül, sosem lehet többé egészséges, szexuális vágyakkal rendelkező nő. Ezt neked, mint orvosnak, tudnod kell.

-Elmegyek – indult volna, a lány.

-Kikisérem. Nekem is el kell mennem, olyan elintéznivalóm akadt, amit nem halaszthatok holnapra. Remélem, nem bánom meg- mondta Don, és felkapva a kabátját, csak futtában köszönve a Mamának, kiléptek a házból.

Cristint a házuk előtt tette ki, de a lelkére kötötte, hogy maradjon a nagybácsi mellett. Maga sem értette, miért kéri erre, de valami azt sugta neki, jobb helyen van, ott, mint az apja közelében.

Amint becsukódott a kapu, a lány mögött, Don gázt adott, és meg sem állt a Rendőrségig. A gyilkossági csoportot kereste.

Tizenötödik fejezet

Sinus és Blood már éppen hazafelé készülődtek, de ők sosem utasithattak el ügyfelet, különösen, ha olyan feldult állapotban keresi őket, mint dr. Tannen.

-Egy sorozatgyilkost szeretnék bejelenteni. – mondta a  doktor, miután leült.

-Honnan tudja, hogy az?

-Sejtem, de azt hiszem, nem tévedek. Önök könnyebben bebizonyithajták, mint én.

-Akkor vegyük sorjába. Kit ölt meg, a vélt sorozagyilkos. És mikor? Tudom kicsit furcsa, a kérdés- folytatta a felügyelő, – de jelenleg nincs befejezetlen sorozatgyilkossági ügyünk, és..

-Az édesanyámat!

-Hóha..-bökte ki, Blood. Mikor?

-28 éve!

-Sajnos, az már elévült, még ha minden bizonyitékot a biróság elé tárhatnánk is. Ki volt a második?

-A sorrendet nem tudom, de három asszonnyal élt együtt. Az elsőt, akitől van egy lánya is, bizonyitottan ugyanazzal a méreggel ölte meg, mint az anyámat.

-Őt mikor?

-Nem tudom pontosan, tiz éve lehet..

-Akkor még határidőn belül vagyunk. S ki van még?

- Az uriember kétszer nősült, és az, azóta eltelt tiz év alatt, még két neje lett öngyilkos. Hogy ugyanazzal a méreggel-e, azt már maguknak kell kinyomozni, én csak az édesanyám, és az első feleség haláláról állithatom teljes bizonyossággal, hogy gyilkosság volt.

-És a hatóságok? A boncolás után nyomozás indul, még öngyilkossági esetekben is..

-Akkor indult, de elnagyolták. Tény, hogy mindkét halotti bizonyitványban a halál okaként a : méreggel való öngyilkosság került.

-Azt hiszem legjobb, ha hazaszólunk, mert ma alighanem később megyünk haza – mondta Sinus, és elnézést kérve felvette a telefont. Két percig tartott a beszélgetés, mert Glória megszokta már, hogy, ha a férje hazaszól, annak nyomós oka van.

Blood is értesitette Betsyt, de neki puszit is kellett küldnie a lányának, akivel ugy boldondultak egymásért, mint apa és lánya.. Hüha, vágta el a gondolatait Blood, miután letette a telefont: méghogy apa és lánya?! Attól függ milyen apa, mert, a szerint, amit Miss Marthától hallott, igencsak apja válogatja…

Sinus mozgositotta az érdekelt csoportok embereit, összegezték a tennivalókat, és alig egy óra mulva kezdetét vette, a szinte semmiből, vagyis egy anya kilétének megállapitása utáni vágyból eredeztetett, bünsorozat felderitése.

Tizenhatodik fejezet

Dr Don N Tannen, ahogy igérte, másnap este becsengetett, a Hurt házba. Egy kicsit meglepődött, amikor a belépéskor igazoltatták, majd Richard Hurt szobájának ajtajáig kisérték.

Annak örült, hogy Cristint ott találta, ezek szerint hallgat rá, és megfogadta a tanácsát, hogy tartózkodjék a nagybátyja lakterületén, és ha lehet, kerülje a nyomozás befejeztéig, az apja házfelét.

Don megvizsgálta a házigazdát, kicsit reszketett a keze, amikor a táskájából steril lápiszt vett elő, és megkérte Mr Hurtot, hogy nyissa ki a száját. Nyálmintát vett tőle. Engedélyt kellett volna kérnie rá, de valami azt sugta, tegye meg, még ha kérdőre vonják is érte. De meglepetésére a házigazda, miután becsukta a száját, véletlennek tünő mozdulattal, mintha biztatná, megsimogatta a kezefejét. A doktor ránézett, és nem lehetett tudni, melyikük volt inkább zavarban.

-Mire számithatok, doktor úr?- kérdezte, a lábadozó.

-Igy első vizsgálatra minden a legnagyobb rendben. Persze be kell tartania az orvosi utasitásokat, nyugalom, kevés munka, és kerülni az izgalmakat..

-Na erre mondjon valami jó receptet doktor úr, mert az izgalom, mindig megtalálja az embert. Tudom, hogy mindent tud a multkori rosszul létem okáról, és tudom, hogy Cristin is, kiöntöttte a lelkét.

-Érdemtelenül kaptam bizalmat, a családi ügyeik titkaival kapcsolatban, de örülnék, ha segithenték. Ugy látom a körletet már őrzik…és az apja?- fordult Cristin felé.

-Kihallgatásra vitték.

-Magát kikérdezték már?

-Kértem, hogy legyenek türelemmel, magamtól megnyilok, csak egyelőre még, annyira belém vannak kövesedve az undoritó, de már szinte természetesnek tartott élmények, hogy a férfiak szagát sem birom. Nem is tudom, mi történne velem, ha valamelyikük hozzám érne..

-Én sem számolhatom meg a pulzusát? –kérdezte kedvesen Don. –Tudom, hogy izgalmi állapotban van, gyorsabban ver, de bünösnek érzem magam, majd  megbeszéljük, hogy miért, és remélem, hogy  egyszer el is tudom felejteni, de most a kétségbeesés határán vagyok.

-De hát miért? –kérdezte, Charles Hurt.

-A nevem miatt!

-Mi baja a nevével? Nekem a legszebb név, a világon. Kár, hogy elég sok van belőle.

-Miért szép Önnek, uram a Tannen név?

-Magát már nyugodtan tekinthetem a gyóntatómnak,  is, ezért elmondhatom, hogy életemben egyszer voltam szerelmes. A lányt, akit rajongásig szerettem Tannennak hivták.

-Sok van belőlünk – pirult el, a doktor.

-Éppen ezért nem mertem szóba hozni, amig a króházban feküdtem, csak álmodoztam, elképzeltem, hogy..

-Mit?

-Hogy a neve, és életkora alapján, a fiam is lehetne..

-Csakhogy én, az anyám nevét viselem. Zabi gyerek vagyok…fattyu, ahogy az intézetben csufoltak.

-A csufolkodók?! Hiszen ha tudnák, hogy sokszor milyen ártatlan, és főleg védtelen az, akit kigunyolnak? A maga nemzőapját párba lehetne kötni velem. De nem én voltam a hibás..nem én..higgye el doktor ur, nem.

-Ricsi bácsi. Nyugodj meg..

-Én is kérem rá. Árt az izgalom. Igérem, hogy rövidesen ujra eljövök, és akkor beszélgethetünk, de most valahogy izzónak érzek minden szót, ami hámunk szájából elhangzik – mondta a doktor, és elköszönt.

Amikor visszaért a kórházba, első dolga volt, hogy a laborban leadja a nyálmintát, és megkérje, lehetőleg a leggyorsabban hasonlitsák össze, az övével. Az már biztos,  hogy a vérképük egyezik, mindketten O-ás vércsoporthoz tartoznak, de abból van a legtöbbb, és mert tudja, hogy a gyermek, az egyik szülő vércsoportját örökli, bizott abban, hogy ezen ismeretek alapján, egyszer kézre keritheti az apját. De minek is? Eddig gyülölte, meg akarta ölni. Le akarta verni rajta, a miatta elszenvedett sérelmeket, de mi haszna lenne belőle. Még van hátra egy kis élet, talán neki is, miért ne próbálhatnák behozni azt, vagy csak annak egy töredékét, amit elmulasztottak.

Amikor kezet fogott Mr Hurttal, az járt a fejében: hiszen ha legalább, ő lenne az apám. Dehát annyi Hurt van a városban, és az államokban. És mit érne vele? Ha Richard Hurt az apja, ahogy már-már hihetné, hiszen az anyjával kapcsolatban elejtett egy két szót, akkor mit tesz, ha be akarja tartani gyermekkortól eredezett fogadalmát, és megbosszulja az apján, amit vele, és az anyjával tett. Még nem tudja a miértet, de olyan miért nem létezik, ami miatt embert, az ő esetében két, embert kelljen ölni.

Csakhogy: tegyük fel, hogy kiderül: Charles Hurt az apja, és ki tudja magyarázni a miértet, akkor Cristin egy sorozatgyilkos leánya, akit akkor sem vehetne el, ha imádná, márpedig az ismerkedésükkor érzett mély vonzalma egyre inkább besározódik, és hiába próbált tárgyilagos maradni, mentségeket keresni, a vétlensége okán, a drága kislánynak, folyton folyvást enmaga undorkodásba botlott. Hogy vehetne el egy nőt, akit…aki a szexnek csak az ocsmányabbik felét ismeri, akit sosem tudna ugy ölelni, mintha akár száz férfival feküdt volna le, önszántából, ám morálisságát tekintve, érthetően. De tegyük fel, hogy nem tudná leküzdeni a vonzalmat, amit első pillanattól érez a lány iránt, akkor még mindig itt van a legdöntőbb érv, a közeli vérszerinti rokonság. Aki nagy családot akar, mint ő, az nem kockáztathat, és nem köthet rokonházasságot, különösen nem az első unokatestvérével. Teremtő isten, miért veri az egyik embert az ég, és miért sikerül minden, a másiknak.

Cristin az ajtóig kisérte, de nem mert kezet nyujtani neki. Ő nyult le a reszkető kis kézért, és két tenyerébe fogva pár pillanatig, tekintetével próbált erőt adni annak, akinek valamennyiük között legtöbb elszántságra lesz szüksége, az elkövetkező napokban, hetekben. Ki kell teregetni valamit, amiben ő büntelen ugyan, de örökre megbélyegzi a szóbeszéd, a szánalom, az emberi butaság. Butaság? Ő vajon választana, ha választhatna egy szexuálisan ferde irányba terelt vágyu nőt, amikor ezer egészséges, normális vágyut is kaphat?

Tizenhetedik fejezet

A rendőrség épületében, két csoportnál volt nagyüzem, a Dr N. Tannen által tett feljelentés kapcsán. Az csakhamar kiderült hogy Jim Hurt mindhárom felesége öngyilkosságot követett el, legalábbis a boncolási jegyzőkönyvek szerint. Ami mégis betonkeménnyé tette a Csarles Hurt terhére felróható vádat, az volt, hogy mindhárom asszony, ugyanazon méreggel követte el a szörnyü tettet, ami már csak a távolságok, és az időbeli eltérések miatt is, teljességgel megmagyarázhatatlan. Az öngyilkosságok mindig, alaposabb kivizsgálást érdemelnek. Meg kell állapitani volt-e oka az illetőnek, az önkezüségre, esetleg pillanatnyi elmezavarában követte el tettét, netán valaki hozzásegitette őt, a nem kívánt halálhoz. Ki? Miért, állt érdekében?

Sinus elégnek látta a nyomozati anyagot, hogy egy kis megbeszélésre, vagy egyeztetésre öszehivja a csoportját.

-Amit biztosan tudunk, van négy haláleset. Négyet mondok, habár az első már elévült, mert azt 28 éve követte el, a feltételezett tettes. Tehát..

Megcsörrent a telefon.

Dr Tannen volt.

-Felügyelő úr, most kaptam a visszajelzést, Ted Flyn magánnyomozó, aki a halála előtti napon, járt Charles Hurt házában, és akit érdekében állt elhallgattatni, szintén azzal a méreggel ölte meg magát. Legalábbis a boncolási jegyzőkönyvben, szivroham áll, és ismert, hogy a szóbanforgó szintelen, szagtalan méreg, elhuzódó hatásu,  nehezen kimutatható, és szivhalált okoz.

-Köszönöm hogy szólt, doktor úr. Tehát a vádpontot ötrendbelire változtathatjuk. A Mr Flyn boncolási jegyzőkönyvét utólag beszerezzük. Minden jót, doktor úr.

Sinus letette a telefont és folytatta:

-Tehát..ott tartottam, hogy mind az öt, élet elleni büncselekményt, egymástól függetlenül, egymást nem ismerve, csakis az elkövető által összekapcsolhatóan, ugyanazzal a méreggel követték el. Az elkövető tisztában volt azzal, hogy az öngyilkosságokat alaposan kivizsgálják, ezért ugy intézte, hogy áldozatai ne azonnal, vagy legalábbis ne órák alatt, hanem amikor ő éppen nincs a képben, l6-2o óra mulva haljanak meg. Sikerült is kibujnia a felelősségrevonás alól. Az első eset után nem is kérdezték, a három következő esetnél viszont –ennyi év távlatából is – a naptárában szinte bevésett tartókodási hely segitségével, alibit tudott igazolni, de ahhoz, hogy sikerrel vigyük az ügyet biróság elé, meg kellett találnunk a gyilkosságok inditékát. Kinek, és miért állt érdekében az áldozatok halála? Mind az öt esetben, beleértve a 28 évvel ezelőttit is, Charles Hurt került a látókörünk legközepébe.

-A 28 ével ezelőttinél mi lehetett az inditéka, hiszen az nem volt a felesége, talán nem is ismerte..

-De az öccse ismerte, és komoly szándéka volt vele kapcsolatban, különösen, amikor megtudta, hogy a leány az ő gyermekét hordja a szíve alatt, és mert nem akarta nyiltan aláaknázni a kapcsolatot, tette, amit jónak látott. Az öccse vallomása szerint mihelyt megtudta, hogy akivel jár, áldott állapotba került, mindent elkövetett, hogy meggyőzze: a lány nem hozzá való, majd jön más, vetessék el a gyermeket, amig lehet, kináljon neki pénzt, amennyit csak kér, és szakitson meg vele minden kapcsolatot. Az öccs arra hivatkozott, hogy szereti a lányt, és nem hajlandó lemondani róla. Akkor azt javasolta, hogy szeresse, csak a gyereket ne hagyja világra jönni…most..

-Később engedte volna?- kérdezett közbe az egyik nyomozó.

-Ki hinné el neki, de azzal áltatta öccsét, hogy minden jóra fordul, de később. S hogy miért, nem akkor? Mert az apja azt mondta, nem számit a születési sorrend, mert végrendelkezni kiván, és arra hagyja a vagyonát, aki előbb lesz apa, vagyis az első unokáját akarta teljes jogu tulajdonossá tenni, az idősebbik fia cégvezetésével, illetve gyámságával. Az apa ugy gondolkodott, hogy a nagyobbik fia erőszakos természetü, inkább hátráltatná, az amugyis döntésképtelenebb öccsét a munkában, mintsem segitené, és ez a válallat kárárára lenne. Ám, ha az unoka lesz a cég tulajdonosa, bármelyikük gyermeke szülessen is meg előbb, amellé gondnokot jelölhet ki ő, vagy az Igazgatóság, aki rajta tartja a szemét a vállalat dolgain mindaddig, amig a tulajdonjog, az unoka nagykoruságával, a tényleges   örökösre száll.

-Elég komplikált dolog. És hogy komentálta mindezt a gyanusitott?- kérdezte egy kolléga.

-Sehogy. Valamennyien vezettünk, egy két kihallgatást, amelyen konokul hallgatott, vagy tagadott.  Csak egyetlen kérdésre lehetett kihuzni belőle, egyetlen szót: bünösnek érzi magát? Nem. Ő nem követett el semmit, és mindaz kitaláció, amit mi, itt nagynehezen, és a puszta véletlen egybeeséseknek köszönhetően összehordtunk. Természetesen, a vád minden esetben megáll, hiszen van holttest, vagy volt, közös az élet kioltására használt méreg, és valamennyi esetnél megállapitható az érdekellentét, vagyis hogy a gyanúsitott az utjában voltak. Ami egy kicsit akadozóvá teheti a pert, a boncolási jegyzőkönyvek – halál rovata- amiben az áll: öngyilkosság. De mivel minden boncolás vizsgálati anyagából mintát kell elrakni, a keletkezett iratokkal együtt, az már legyen az egészségügyi dolgozók gondja, hogy ujra kell véleményezniük mindent.

-Csak tudnám, mi értelme van, a vagyon harácsolásának? Aki meghal, ugyanugy megy el, ahogy jött, legfeljebb a rokonai nem a legkopottabb gönceibe öltöztetik, amiért nem kár. Akkor meg minek? Végig irigykedik az életüket, testvérek fordulnak egymás ellen, és gyűlölködéssel telnek a napok, a semmiért. Sajnos az elkövető erőszakos természetü ember, de az elmeszakorvosi vizsgálat nem minősitette elmebetegnek.

-Ha sok ember tudná mekkora lavinát indithat el a juss, ilyen vagy olyan megosztása. –jegyezte meg Sinus. Csak azt nem értem, ha valaki elmegy, miért nem azon igyekszik, hogy legalább az emléket áldják, és holtában is tiszteljék, szeressék. A legtöbb osztozkodás, testvér viszályt szül, és, a későbbiek közrejátszásával összekuszálódik, a biróságok nem győzik kibogozni a vélt igazakat, az örök harag mégis megmarad.

-Az öccs, persze nem tudott az apa kikötéséről!

-Természhetesen nem. Ezt az apa, csak a nagykorú bátynak mondta el, hiszen ő nyolc évvel idősebb, és már nős is volt. Az apa ugy gondolta, előbb neki kell családot, utódot állitania, vagyis semmi értelme, hogy az öcsi meggondolatlanul, csak a végrendelet kedvéért, beleugrojon valami buta kapcsolatba.

-Mégis beleugrott!

-Hát, ha nem is meggondolatlan kapcsolatba, mert ma is azt mondja, élete egyetlen szerelmét veszitette el…

-Akit a báty, a nyomozati anyagban szereplő tanúvallomások szerint- megpróbált pénzzel megvesztegetni, csak vetesse el a gyereket, és mert nem sikerült, meglátogatta a kórházba, amikor a szülési fájdalmai elkezdődtek, de csak addig volt mellette, amig megkinálta, a korty vizbe tett iztelen, szagtalan méreggel.  Utálom, amikor egy krimiben még a kémiai összetételét is leirják a mérgeknek, nehogy -aki azzal akar véget vetni ellensége, vagy ki tudja kije életének, eltévessze, vagyis tudja, mit keressen. Hány krimit másolnak le a bünügyi mesékre éretlen olvasók?! S mit érezhet ilyenkor az iró? Akinek esze van, sosem nevezi meg a mérget, csak néhány jellemzőjét sorolja fel.

-Igy igaz- vágta rá Blood. – De folytassuk, mert ma még ki akarjuk hallgatni az elkövető lányát, aki végre hajlandó bünvádi feljelentést tenni az apja ellen, szexuális zaklatás, gyermek molesztálás, pedofilia, vérfertőzés, és ki tudná felsorolni a paragrafus valamennyi pontját, amit az a …nem mondok jelzőt, – éveken át elkövetett. Csak, mert, normális szexre képtelen volt, amiért sokszor kigunyolták, a feleségei is elmarasztalták, de ő óvta volna a látszatot, és meg akarta őrizni a házas jelzőt, a neve mellett. Ez három nő életébe került. Ki tudja, ki viseli nehezebben a gunyolást, akit joggal csufolnak ki, vagy aki nem érdemli meg az ugratást. Azt hiszem ennyi elég is. Szólhatunk, hogy menjenek el, Miss Cristin Hurtért, és megvallom uraim, nem irigylem azt a szegény teremtést. Csak meg tudnám érteni, miért vagyunk ennyire másfélék? És ha már ilyenek vagyunk, miért nem tudunk urrá lenni, elferdült vágyunk, ösztönünk felett..

-Mert akkor mi, valamennyien munkanélküliek lennénk- szólt közbe Blood, csakhogy egy kicsit oldja, a  feszültséget. Szinte valamennyien családos emberek voltak, és amikor az apa, és gyermek közötti zaklatás került szóba, megfeszültek, akár a nyil.

-Akkor igyunk egy kávét uraim, a sértett ügyvédje hamarosan megérkezik, és dr Tannen is kéznél lesz – ő kérte hogy itt lehessen, csak hogy segithessen, ha szükség lesz rá.

A csoport szétszéledt, csak Sinus maradt a szobába. Felvette a telefont, és hazaszólt a béke szigetére.

-Hogy vagytok, Kedves?

-Jól. Tomas hozott egy ötöst.

-Jutalom?

-Jutalmul meglocsolhatja a virágokat, az udvaron.

-Kacagnom kell, amikor a te jutalmazási módszeredet hallom.

-Miért? Gondolod, ha azt mondanám, csináld meg, olyan boldogan ugrana, mint amikor azt hallja, remek dolgot tettél, jutalmul ezt, vagy azt megcsinálhatod.

-S a többiek?

-A két kisebb megint összeakaszkodott. Csak tudnám, min tudnak örökké hajbakapni?

-Hogy választottad szét őket?

-Gondolhatod. Megkérdeztem: szerintetek ki az erősebb: aki üt, vagy aki kitér?

-Sokat gondolkoztak a válaszon?

-Zozó tudod milyen, ő azonnal rávágta. Az okos enged, szamár szenved, de ezen Lacó kapta fel a vizet, hogy ő nem szamár. Akkor jöttem én, mint döntőbiró, és azt mondtam, aki kitér, mert arról mindenki azt gondolja: ez egy okos ember, tisztába van a saját erejével, és nem akar senkiben kárt tenni. Ezen, mindkettő elgondolkozik, mert az az igazság, hogy ez is fából vaskarika, de a hirtelen jött harag eloszlatására nagyszerüen megfelel.

-Te, te kis oroszlánszeliditőm, te.

-Hogy a példánál maradjunk, mikor köszönthetlek a királyi ketrecedben?

-Ki tudja. Talán sikerül ma befejeznünk egy ügyet, ami eleinte ugy nézett ki, hogy Blood kreálta ügy lesz, de olyan szimata van a bünesetek kiszagolásához, hogy képzeld, a sorozatgyilkos első áldozata 28 éve halt meg.

-Ami már elavult bünügy.

-De szerencsétlenségünkre volt utánpótlás, és még mi minden?! Jó volna, ha minden ember becsületes, vagyis jó értelembe vett: ember lenne.

-Én azzal is kiegyeznék, ha a fiaid gyerekek lennének, vagyis hogy az a baj, éppen, hogy azok, és már megint kergeti Zozó a kisebbet. Olyan sértődös az a kis göndörfürtű, akár egy lány..

-Hiszen annak készült..csakhát nem minden sikerül ugy, ahogy az ember eltervezi- nevetett a felügyelő.

-Vigyázzatok magatokra.

-Te is…

-Van még annyi erőd, hogy azt mond: szeretlek?

-Azt legszivesebben felirnám a ház minden falfelületére, hogy örökké a szemed előtt legyen, de félek kinevetnének az emberek. Papucsférjnek tartanának..

-Pedig te vagy a legtündéribb, legaranyosabb, legtürelmesebb..

-Akárcsak te, drágám. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj is. Szervusz- mondta, Sinus, és a kapcsolat megszakadt.

Időre megérkezett az ügyvéd, majd dr Tannen, és egy nyomozónőbe karolva, Cristin Hurt is.

Don Tanner alig tuda megállni, hogy fel ne ugorjon, és oda ne siessen a lány elé, hogy legalább erőt adjon neki ahhoz, ami előtt áll, mert el tudta képzelni, mi vár rá odabenn, a sok férfi fülehallatára elmondandó vallomásával. Aztán mégis csak ülve maradt, de Cristin megtorpant előtte, és odanyujtotta neki mind a két kezét, mint aki erőt akar meriteni, az erős markok szoritásából. A doktor felállt, jó darabig fogta a reszkető lány kezeit, aztán átölelte, és az ajtóig kisérte.

-Bátorság…édes..bátorság..-mondta, és nem bánta meg, hogy édesnak szólitotta, elvégre bármi derüljön is ki a családi hovatarozás tekintetében: ha ő a Richard fia, akkor Cristin az unokatestvére. Ha őt Charles nemzette,  akkor testvérek, de akkor vége a világnak, leszakadhat az ég, mert mióta tudja, hogy szinte lehetetlenség, azt boldogitania, aki a szivét először megérintette, nincs más gondolata csak, a drága lány.

-Istenem add, hogy valami csoda folytán szerethessem, add, hogy erős legyen, hogy kitartson a megpróbáltatások alatt. Add, hogy képes legyek feledtetni vele, amin keresztül ment, és gyengéd, szerető párja lehessek. Bocsáss meg, amiért bosszut akartam állni apámon, anélkül hogy tudtam volna milyen kegyetlen, és sokszor megoldhatatlan az élet, a felnőttek számára is, és mennyi gáncsot, buktatót kell kerülgetnie annak is, aki nem akar mást, csak élni, szeretni, gyermeket nevelni, dolgozni. Arra vágyik, hogy legyen értelme reggel felkelni, este pedig élvezhesse az összetartozás, az érintés, a gyengédség, az odaadás, a mindent elsöprő kéjviszonzás gyönyörét. Tévedtem, ha eddig azt hittem: csak a bosszunak lehet kéjes öröme, saját tapasztalatból tanultam meg, hogy a bosszú nem vezet sehova, de az érintés, a szeretet, a megértés, és egy asszony ölelése, szerelme, az igazi, kéj: a gyönyörités, és a közös gyönyör kéje…

-Teremtő atyám, miért éppen ő, miért őt szerettem meg, miért ő szeretett belém?- visitott fel, Donban a kérdés, de hasonlókat érezhetett volna Cristin is, ha tudja, amit ő tud. Csakhogy ő, a szerelmével volt teli, és a fájdalommal, amelyet Don visszautasitása okozott neki. Azon rágódott: miért? Mit követtem el, mit mondtam, amivel örökre eltaszitottam magamtól. Pedig már olyan közel volt, annyira éreztem, hogy vele…hogy az ő ajkai…hogy ő az, aki kárpotolni tudna mindenért.

Az ajtónál még megszoritotta a kezét, és a fülébe sugta:

-Bátorság, én itt leszek. Rám mindig számithat, esküszöm…mindig.

-Biztos?- nézett rá, reménykedve, a lány.

-Biztos. Szeretem, hogy mennyire és hogyan, vagy  miért..vagyis..azt majd megbeszéljük, ha végeztek, odabenn. Csak bátran. Ha baj van, és segitségre szorul, én itt leszek.

A kihallgatás megkezdődött. Ahogy később szóbahozta Sinus, és Blood, mindketten azt mondták, soha nem pironkodtak, nem nézték szemlesütve a földet annyiszor, mint Cristin Hurt kihallgatása, vagyis inkább hátborzongató vallomása alatt. A lány nehezen kezdett bele, de aztán folyt belőle a fájdalom, a megaláztatás, a nem feledhető mocskos tettek, végeláthatatlan sora.

-Mikor kezdődött, emlékei szerint az apja…zaklatása?

-Nem tudnám megmondani pontosan, mert eleinte én  bujtam hozzá, mint hizelgő kislány, a legközelebbi hozzátartozójához, a drága, mindentől megóvó, szerető papához,  és ő csókolt, simogatott, becézett, kacagtatott, csiklandozott, ami gyermekésszel nem volt kellemetlen, sőt természetellenes sem. De hát hol van egy 3-7 éves gyereknek olyan itélőképessége, hogy különbséget tudjon tenni a papa puszija, és a papa nyelvének játéka között, amely bejárta egész testemet. Mikor nagyobb voltam már tiltakoztam, ha mellém bújt, az ágyba, ha a nyelve érintésére, felriadtam. Olyan volt, mintha egy háznélküli csiga mászna rajtam. Ellöktem, aludni akartam, sirtam, de ő átkarolt, és derékon alul is, puszilgatott, azt mondta, amelyik apa szereti a kislányát, az igy mutatja ki. Azt azonban minden reggel a fülembe sugta, mielőtt kitett az iskolánál, hogy: soha ne beszélj senkinek arról, mennyire szeret téged a papa. Még megirigyelhetnék, és elveszithetnéd a barátaidat. -Kaphatok egy korty vizet.

Ivott, majd folytatta.

-Amikor a mama meghalt ugy éreztem minden elveszett. Addig sem mehettem ugyan hozzá panaszra, vagy előtte is titkolnom kellett mit müvel velem apa, amikor ő nem látja, akkor ugy éreztem, magamra maradhatam, és a legnagyobb rémületemben sem várhatok segitséget senkitől. Ott volt ugyan Richard bácsi, a nagybátyám, de ő férfi, és hogy érthetne meg egy férfi, egy kislányt, meg aztán az már, apám szerint árulás lett volna.

-Aztán az édesanyja meghalt. Az apja ujra nősült. Az sem hozott változást az életébe? – kérdezte Blood.

-Apa, nem sokáig birta az özvegységet, uj asszonyt hozott a házhoz. Én nem bántam, vagyis inkább örültem neki, gondoltam, ha olyan felesége lesz, akivel nem veszekszenek annyit, mint a mamával, akkor engem nem kell már annyira szeretnie, ahogy addig szeretett. A  mostohámat, sem nem szerettem, sem nem utáltam, de a helyzet szinte változatlan volt. Az uj mama majdnem minden estét, éjszakát, társaságban töltött, s akkor a papa engem vett elő. Még tiz éves koromban is elhittem neki, hogy ha nem leszek jó hozzá, intézetbe vitet, és sosem látogat meg többé senki. Aztán az uj mama is meghalt, és én egyre többet gondoltam arra, hogy elmondom a tanárnőnek, az igazgató bácsinak, de még a barátnőmnek sem mertem szólni a kiszolgáltatottságomról. Még akkor is hittem, hogy amit átélek, az, minden papa, és kislány kapcsolatban igy van, csak persze nem illik beszélni róla, mint ahogy derékon alul, minden téma tabu volt. A világért sem kérdeztem volna meg, egyetlen osztálytársnőmet sem, mert nem akartam, hogy guny tárgya legyek, hogy mindenki megtudja, ha szégyellni való az, amiben vagyok.

A mostoha mamával egyre többet veszekedett a papa, de akkor még nem fogtam fel a mocskos szavak értelmét, nem tudtam mit jelent a pedofilia, a szexmániás, a gyermekkinzó, a vérfertőző. Mit jelent a tutyi mutyi a csődtömeg, az impotens, és, a mire nősül, aki tehetetlen? Egyre több jelzőt használva, szinte naponta összekaptak. És hiába nagy a ház, elbujhattam a legtávolabbi sarokba is, kivülről tudtam a szavakat, amiket százszor hallottam, és büntudatot éreztem, mert sejtettem, hogy amit velem tesz a papa, azt ahelyett teszi, amit a mamával kellene tennie, csak azt nem értettem, hogy miért nem teszi.

-Miért nősültél meg, ha tudtad, hogy képtelen vagy házaséletet élni. Csak cégérnek kellek neked, mert csinos vagyok, van, akit elvigyél a fogadásokra, akivel villogj. Mit gondolsz, meddig tudok hű maradni hozzád, amikor ki vagyok éhezve, és ha nagynehezen rámszánod magad, akkor is csak a kezed, meg az a nyálas szád áll hadirendbe, az meg nekem kevés. A mesterséges segédeszközöktől meg kiráz a hideg. Ha megelégednék velük, nem kellett volna hozzád mennem, a magam ura lehetnék. Minden este mással vacsorázhatnék, de most a te feleséged vagyok, és adnom kell a jóhiredre.

Aztán az uj mama rajtakapott bennünket, úgy rángatta ki, a papát az ágyamból, hogy csak a vak nem látta, mit müveltünk a takaró alatt, azazhogy mit müvelt ő. Én csak feküdtem, mint egy darab fa, mint egy érzéketlen müanyag baba, halottsápadtan, mindent feladva, sirástól kitikkadva. A papa könyörgött: na, még egy kicsit, csak egy kicsit hagyd magad, meglásd egyszer neked is nagyon jó lesz. A lelepleződésünk után, a mama még durvábban sorolta, hogy egy percig sem törődik egy impotens állat jóhirével, aki még a saját lányát is beveti, csakhogy izgalomba hozza magát, és vegye tudomásul, hogy azzal csalja meg, aki az utjába akad, mert nem a rang, a pénz érdekli, csak a jó nagy…nem mondom ki, és az, hogy akár husz órán át boldogitsa valaki. Eleget éhezett mellette. És vegye tudomásul, hogy, ha egyszer is szól, azért amit tesz, a rendőrségre megy, és feljelenti vérfertőzésért. Ez a szó, az ő szájából megijesztett, de nem tudtam mit jelent, csak a vérvételtől, injekciótól kicsi koromtól irtóztam, és már a vér emlitésétől is kirázott a hideg.  Ma is igy van. Aztán elsorolta, hogy, aki a saját lányának az ágyába bujik, az egy pedofil barom, és ha ezzel sem tudja sakkban tartani, és nem néz el neki mindent, akkor a biróságon kötnek ki.

-Elnézést Miss Hurt, de meg kell kérdeznem, mert a büntetőjog szempontjában fontos, hogy megtörtént-e az apja manipulációi közben, a behatolás? –szólt közbe a gyámügyi kolléga.

-Ugy érti…

-Ugy!

-Nem, csak a kezembe adta, a számba tette..elnézést, de ha el kell mondanom, akkor ezt sem hagyhatom ki. Olyan volt, mint a nyers hús, plöty, sosem éreztem benne semmi erőt, de csinálnom kellett, és ő hörgött, dobálta magát….elnézését, kaphatnék még egy kis vizet.

A lány ivott, és bár nem nagyon nézett körül, de azt érzékelte, hogy a jelenlévő 5 férfi közül, senki nem mert, rátekinteni.  Ők szégyellték magukat az apja helyett.

-Tizenhárom éves voltam, amikor meghalt, a mostohám. Öngyilkos lett. Nem csodálkoztam rajta, hogy nem birta tovább, hiszen ha egy asszony megtudja a férjéről, hogy megcsalta, ráadásul beteges módon, a saját lányával,  –elnézést, de naivságomban mást nem gondolhattam – akkor van ok arra, hogy eldobja az életét, különösen, ha ugy érzi, hogy vége a gyönyörünek képzelt házaséletnek. Biztosan lesett ránk, tány, hogy rajtakapott, és nekem esett volna, ha a papa nem szed ki, a kezei közül. A gyászeset mintha lehütötte volna a papát, mert félév is eltelt, mire be akart jönni hozzám. De nem tudott, mert bezártam az ajtót. Ott könyörgött, mint egy koldus, sirt, nyöszörgött, igért füt fát, de nem engedtem be. Aztán már lesett rám, és elkapott hol a fürdőszobából kilépve, hol a könytárban, és ő volt az erősebb. A tusakodás kivette minden erőmet, és hagytam, magam. A lábujjamtól kezdve végigcsókolt, miközben láttam rajta, hogy önkivületben van, a nem tudom mitől, mert még sosem – máig sem – kerültem tényleges testi kapcsolatba, nemhogy férfival, de kamasszal sem. Úgy értem a csókot is beleértve, nem volt a másik nemmel testi kapcsolatom. Ha egy-egy fiu közeledett volna hozzám, elfutottam, mint egy riadt kis csirke. Nem is tudom, képes leszek-e valamikor a testi szerelemre. Beleszerethetek-e még valakibe?

-Még sosem volt szerlemes? Hiszen már 22 éves és annyi fiatal veszi körül az egyetemen..-jegyezte meg a felügyelő.

-Nem..azonnal megkövülök, mihelyt valamelyik közelit hozzám. Apám kéjéhes tekintetét látom a szemében, és visitani tudnék. Még nem is csókolóztam senkivel ugy, ahogy a filmekben látom, mert hiába is tenném, hitem szerint, amig élek, mindig az apám sűrű nyálának, undoritó izét fogom érezni a számon.  Óh, ha tudnák milyen irtoztató egy gyülölt test közelsége. Még felnőttnek is, nemhogy egy gyermeknek..

-Aztán jött a második mostoha? – kérdezett közbe Blood, hogy oldja a feszültséget, mert attól félt a lány nem birja erővel, végig a vallomást, és várniuk kell, amig lelkileg helyre billen.

-Jött. Reménykedtem, hogy mindent megold a nász, mert olyan rajongva nézett apára, és az is rá, mintha csak tüntetni akartak volna előttem. Érdekelt is engem az érzésük, csak arra vágytam, hogy engem hagyjon békén, hogy többé ne törjön rám, jöttömben, mentenben, álmomban, és ne érezzem azt a kiszolgáltatottságot, amely visszartott attól, hogy elégtételt vegyek magamnak.

-Mióta jogot tanul, azóta sem gondolt arra, hogy..-kérdezett közbe Blood.

-Igen…azóta már tudom, mit kellene tennem, nem mintha pár évvel előbb nem sejtettem volna, csakhát a szégyen, az álszemérem, az elitéléstől való félelem, visszariasztott. Ha egy idegen teszi azt velem, biztos előbb bepanaszolom, de gondolják el: az apám volt, akit fel kellett volna jelentenem, ráadásul gyermekként. Vagy hiszik, vagy nem, amit mondok, és ha lecsukják ugy maradok a világban, akár az ujjam. A pletyka nagy visszatartó erő, mert ki ne gondolna ilyen esetben arra: ki vesz el olyan lányt, aki…

-Akárki kisasszony, aki szereti, és aki meglátja magában azt a csodálatos, békét kereső, emberkét, aki senkinek nem akart ártani, és tudatlanságában elhitte, hogy minden miatta, az ő örömére törénik.

-A második mostohámmal sokat jártak el, és én zárt ajtónál aludtam, besurrantam a szobámba, ha később mentem haza, és megusztam évi egy molesztálással, ami végülis inkább hadakozás lett, mert ledobtam a kezét magamról, még bele is rugtam, aminek –ijesztő volt- de szemlátomást örült. Azt mondta, tőlem még a fájdalom is gyönyörüség. A házaspár egyre többet veszekedett. A mostohám szövege erősen hasonlitott az elődjééhez, de akkor már volt fogalmam a jelentésükről is, és restelltem magam az apám miatt, habár nem tudom miért tettem, hiszen akkor már tudhattam, hogy mindennek a férfiui tehetetlenségnek, vagyis az impotenicának is, oka van. Egyszer az orvostnahallgatók asztalánál ebédeltem, és éppen a férfiasság volt teritéken…vagyis arról beszélgettek. Az egyikük azt mondta: minden a véletlenen és a szerencsén mulik. Én szerencsés vagyok, mert, amikor gyerekkoromban, mumszom volt, antibiotikumot rendelt az orvos, azt mondta a fiúkra nézve veszélyes, az a fertőző betegség, mert nemzésképtelenné válhatnak a szövődményektől. Legjobb elébe menni a dolgoknak. Szerencsém volt hogy nagyvárosban éltem, és jó orvoshoz kerültem, különben olyan impotens is lehetnék, mint a lyukatlan ágyu. Ilyen összetett, és komplikált az élet, vagyis apámnak lehettek, rajta kivül álló okokból eredők is, az elfajzott tettei, de akkor legalább orvoshoz fordult volna, még mielőtt az én életemet tönkretette.

-A második mostoha mamától elváltak?

-Békében. Még meg is puszilták egymást, amikor a hölgy elment. Kicsit sajnáltam is, mert pár év alatt hozzászoktam, és akkor majd jön egy másik, aki más lesz, és ki tudja a Papán, mennyit változtat. Ezzel elég jól kihuztam a zaklatását, igaz egy kicsit határozottabb voltam, habár féltem a lepeleződéstől, épp azért, nehogy az legyen, ami az első mostohámnál volt, hogy azért vetett véget a közös életüknek, mert inflagranti kapott bennünket. Az inflagranti nem jó szó, mert azt ketten akarják, de minket inkább tetten értek, a támadót, az erőszakost, és az áldozatát.

-A mostohája tehát békében elköltözött?

-El, de kár volt a csomagolásért, az uj lakásra forditott munkáért, mert két hét mulva öngyilkos lett. Azt gondoltam: nem tudta kiheverni a hirtelen helyzetváltozatást. Mert ami igaz- igaz apa, nagyon gavallér férj volt, virágot hozott, szinte mindent megvett a feleségeinek.

-És magának?

-Nekem csak az, kellett volna, hogy békén hagyjon, de hányszor elsirta, hogy arra képtelen, inkább meghal, de nem tud lemondani a bőröm érintéséről, a szám izéről, a…nem tudom tovább folytatni. Kaphatnék egy korty kávét. Nagyon gyengének érzem magam.

-Hagyjuk abba? Halasszuk el a vallomástételt?-kérdezte a felügyelő.

-Nem..nem..mindjárt rendben leszek, csak ilyen traumán, nem mindennap esik át az ember.

Blood ugrott a kávéval. A lány, lassan kortyolva, elgondolkozva megitta, letette az üres poharat, és hallgatott.

-Pihenjen egy kicsit- mondta Sinus. -Tarthatunk szünetet is, ha gondolja.

-Nem..köszönöm, essünk tul rajta.

-Akkor beszéljen a nagybátyjával való kapcsolatáról.

-Szeretem őt, ugy, ahogy egy apát szerethet a gyermek. Aranyos, jó ember, apával mégsem voltak igazán jó testvéri kapcsolatban. Valami nagy sérelem érthette őt apám részéről, amit nem tudott elfelejteni, de apámat is bánthatta valami, amit nem tudott megbocsátani neki, vagy a nagyapának. Én azonban, ha csak tehettem, Ricsihez menekültem. Mellette boldog gyermeknek éreztem magam. Olyan gyanutlan volt, annyira jólelkü. Nem is gondolta, mekkora bajban vagyok, mert olyan jóhiszemü, hogy ha látja, sem hiszi el, a történteket.  Szeretem őt.

-Annyira, hogy a bizalmával is megajándékozta?

-Igen. De csak pár hete. Elmondtam neki, mit müvelt velem kiskoromban apám, és hogy mennyire gyülölöm érte. Ha látták volna az arcát. Eleinte nem hitt nekem. Azt gondolta, viccelek. De egyszercsak a szivéhez kapott, és én, félőrülten, hiszen miattam került bajba, hivtam a mentőket. Egyre, az járt a fejemben: mi lesz velem, ha itthagy. Jó, nem tudott semmiről, de én hihettem azt, hogy van velem egy fedél alatt egy drága ember, akihez végső elkeserédesemben menekülhetek, aki megvéd mindentől és mindenki ellen.  Mi lesz, ha elmegy, ha itthagy? Szerencsére jó kezekbe került, és tuljutott az általam okozott krizishelyzeten. Aztán mondta el, hogy a bátyja neki is okozott bajt. Egyszer, 17 évesen szerelmes volt, gyermeke is lett volna, de apám közbelépett, és sosem fogja megtudni mi történt, de a lány öngyilkos lett, és magával vitte a gyermekét a sirba. Legalábbis apám ezt mondta neki.

-Mi késztette most arra, hogy végre, beszéljen?-kérdezte Blood.

-Megismertem valakit, aki talán, – ha elfogadna, ha nőként tudna rámtekinteni, ujjászületnék, igazi asszony lehetnék..de persze ezt még csak képzelem. Az igazság az, hogy néhányszor már megérintettem a kezét, és az sem taszitott, ha előtte állva elképzeltem, ahogy az ajka lágyan, megérinti a számat..elnézést..

-Nem történt semmi Miss Hurt.- mondta Blood. -Szivből kivánjuk hogy mindent elfeledve, boldog legyen.  Nekünk elhiheti, van csodálatos testi kapcsolat, férfi, és nő között, de csak az, amelyben az ész, a megfontoltság is dominál, és legnagyobb szerepet játszik benne a szerelem, amely később szeretetté aszusodik. Nekem elhiheti, hét éves házas vagyok, a felügyelő már tiz éve imádja a feleségét…és a három fiát. És csak a saját nevemben beszélek, de nekem soha nem kellene senki más.

-Van még valami, amit elmondana?- kérdezte Sinus.

A lány kicsit tétovázott, majd, mint aki uj erőre kap, belekezdett.

-Most már ugyis mindegy, jöjjön elő minden, amit az apámon, számon lehet kérni.

-Történt még valami?

-Igen, amikor megint egyedül maradtunk, és én ellenálltam, idegen férfiak kezdtek megjelenni a házban. Azt mondta kártyázni jönnek, de a papa nem is nagyon tudott kártyázni, legfeljebb csapdlecsacsizni, azt játszotta velem, amig kicsi voltam.

-A férfiak valószinüleg a barátai voltak…

-Bárcsak azt hihettem volna, de mint már mondtam éjszakára bezárkóztam. Nagy a házunk, de nem annyira, hogy a sirás, visitás, ne töltené be, szinte az egész teret.

-Ki sirt, ki sikitozott?

-Egyszer belestem a kulycslyukon, és egy kisfiu feküdt az asztalon. Körülállták. Akkor nyugodt volt, nem sirt, nem sikoltozott, és a vér is meghült bennem, amikor azok a barmok, élén apámmal, nemcsak olyasmit müveltek és müveltettek szegény kis gyerekkel, mint velem ő, hanem elmentek a beteljesedésig. Láttam a vérét, az alélt kis testét, hivni akartam a rendőrséget, de a szégyen, hogy ilyen apám van, akit tönkretehetek, és még az egyetemről is kirughatnak, miatta, visszatartott. Egész életemben bánni fogom, mert az orgiák ismétlődtek. Ha vendégek voltak, 3-4 férfi foglalkozott egy- egy gyermekkel.  Amikor nem birtam tovább, és dörömbölni kezdtem, az általam bezárt ajtón, hogy hagyják abba, tünjenek el a házból, mert hivom a rendőrséget, apám odajött és azt mondta. – Mi a baj, az egyik barátom elhozta a kisfiát, és bepisilt, tisztába kell tennünk, hiszen még nem szobatiszta, alig három éves. Te is voltál kis pisis! Ezt mondta, és én reggelig vacogtam a szobám sarkában. Kérek egy korty vizet.

Miss Hurt ivott, majd folytatta.

-Egyszer kihalgattam egy beszélgetést.

-Aranyárban van már a játékszerünk. Tudják, hogy bármit megadunk érte. Most rendeltem egy 5 éves fiut, feketét. Arra támadt gusztusom. Nem hozom ide, de meghivlak hozzám. Tudod milyen kéjlakká alakitottam a pincét, és onnan nem halattszik ki semmi, egyedül élek, igy senki nem zavarhat..szóval, mihelyt szállitják, szólok. Vissza nem veszik…akár halálra is szerethetjük, de akkor nekem kell eltüntetnem.

Olyan volt, akár egy rossz álom. Nem is hittem el. Azt gondoltam apám szini jelenetet irt, és azt mondatja el velük. Kimenni nem mertem, a rendőrséget nem hivtam, és másnap elmondtam mindent, Ricsinek. Azt mondta az impotenciájáról tud, de a mássága mélyen megdöbbentette, és az, hogy engem, bántott, számára felfoghatatlan. Férfit még nem láttam ugy zokogni, ahogy ő siratott. Csodálatos ember. Hogy lehet két testvér ennyire más?

-Ahányan annyifélék vagyunk Miss Hurt. Van még mondani, vagy kérdeznivalója.

-Ott kell lennem a tárgyaláson?

-Megjelennie meg kell, de hogy szólitják-e tanunak, vagy vallomás kiegészitésre, azt nem tudhatjuk. Ha az apja elismeri a vádpontokat, akkor nem lesz gond..

-Már kihallgatták, hiszen őrizetbe vették. Elismerte?

-Mindent tagad..azt mondja semmi köze a halálesetekhez, és a magával kapcsolatos dolgokat meg egyenesen hihetetlen kitalációnak tartja. Azt mondja, sértő, szégyen, hogy egy alkalmazott vagyis Miss Ward kitalációja többet ér előttünk, mint egy rendes állampolgár szavai. A szakácsnő biztosan haragszik rá valamiért, azért hordott össze ilyen ocsmány dolgokat. Szembesitsék vele, a szemébe mondja, hogy hazudik. Azt mondta, mihelyt mgszünik az előzetese, elviteti magát egy psziciátriai intézetbe, mert biztosan megártott a mértéktelen tanulás. Ő mondta, hogy a jog nehéz tudomány, de maga, nem hitt neki.

-Bárcsak már kisgyermek koromban segitséget kértem volna…valahol.. Amit velem tett, az a kettőnk dolga, de az ártatlan kisgyermekek, akik, ki tudja hányan voltak, -hiszen néha elutaztam, hetekre, napokra, nyaralni, és egyéb célból. Ricsi bácsi szeparált épületrészébe pedig semmi nem hallatszik át, és ő olyan jámbor ember, hogy senkiről sem képzel el semmi rosszat.

-Befejeztük Miss Hurt. A magnó mindent rögzitett, és ha igaz, már csak, a tárgyaláson találkozunk. De nem biztos, hogy kiszólitják tanunak, hiszen ahogy összeáll ennek a szövevényes ügynek miden szála, a tettek szinte magukért beszélnek. Van, aki hazakisérje, vagy megelégszik a kolleginánkal, aki persze –ha nem jelent tul nagy terhet- továbbra is ott marad magukkal, és vigyázza a házat.

-Kiengedik az apámat?

-Holnap dől el, hogy az ügyész vádat emel-e, mert ha igen, akkor legfeljebb óvadék ellenében maradhat, a tárgyalásig szabadlábon, lakhely elhagyási tilalommal. De addig is vigyázunk magukra, ha kérik.

-Hát nem borzasztó, hogy apám ellen kell, rendőri védelmet kapnom?

-Ha beigazolódik minden, ami már-már teljesen valószinü, akkor van okunk rá, hogy védjük magukat. Különösen, hogy egy fedél alatt élnek.

-Köszönöm a figyelmességüket. Rosszabbra számitottam. Azt hittem faggatni fognak..és.. sokat tanultam a kihallgatásból, mint joghallgató, de, eddig csak filmekben láttam birósági eseteket, élesben.  Le a kalappal az önök munkája előtt. Nem voltak erőszakosak..

-Kár lett volna félbeszakitani. Ami egyszer megindul, azt hagyni kell. Az őszintség a legjobb gyógyir, minden lelki sérelemre. Maga olyan szépen sorolta el a tanuvallomását, hogy kár lett volna, félbeszakitgatnunk. Köszönjük a segitségét. Azt hiszem, jó jogász lesz magából.-mondat Sinus.

-Köszönjük Miss Hurt. Vigyázzon magára. – kérte Blood, és elkisérte Doktor Tannenig, aki már jött elé, és nyujtotta a karját, hogy belekarolhasson, a hosszú, fárasztó vallomás után.

A lány beleöltötte karját a férfiéba, és egy pillanatra visszanézett az ajtóban álló nyomozókra, s mintha valami kis szemérmes örömféle villant volna meg a tekintetében.

-Na, csak nem ez, az a bizonyos..- súgta Blood, amikor  a pár már a liftben volt.

-Bárcsak az lennne, de nem eszik a kását olyan forrón, ahogy megfő..-jegyezte meg Sinus, és szedelőzködni kezdtek. Éjfél elmúlt. A család már alszik. Csak álompuszikat lehet rásorolni, az álomtól bódúlt, kipirult gyermekarcokra, és mihelyt letussolnak, odabujni az ébren vagy félálomban, de mindig ölelésre tárt, asszonykarokba.

Tizennyolcadik fejezet

Don Tannen élete egyik legboldogabb napjára ébredt. Azért gondolta egyiknek, mert remélte, hogy lesz még annál boldogabb is. Egész nap voltak betegei, nem unatkozott, de amikor két percig nem kellett másra figyelnie, az estén járt az esze. Nem jelentkezik be. Nem azért mintha félne, hogy nem fogadják, inkáb fokozni akarja a meglepetést, amelyet az jelent, hogy először megy, úgy abba a házba, mintha vendégségbe menne, vagyis emlékezetessé akarja tenni a látogatását. Nem nagyon vett még virágot, azt sem tudta, hogy Cristinnek mi a kedvence, de hátha neki is a rózsa, és nem riasztja el a piros szinüvel, inkább fehér legyen, vagy rózsaszin. Azt még majd az üzletig eldönti. Nem akar nagy csokrot. Tanulmányaiból tudta, hogy, ha valakit ekkora sokk ér, éveken át, mint Cristint, ahhoz ugy kell közeledni, akár a mimózához, és vigyázni, hogy egyetlen tolakodó mozdulata se legyen, mert elriasztja, és visszabujik keserves, megalázó emlékeiből tákolt képzelgéseibe, akár a csiga a házába.

Nem akart tul korán érkezni, ezért haza nézett előbb. Mama a szokott örömmel fogadta, különösen, mert látta rajta az izgalmat, amit csak egy anya vehet észre, első randijára készülő kamasz, vagy már ugyancsak érett, de gyáva, vagy nem túl szerencsés fia arcán.

-Hát te…korán jöttél – adott egy puszit, Don orra hegyére.

-De, megyek is el.

-Ne kérdezzem hova?

-De kérdezd. Azért jöttem, hogy elmondjam, és megkérjelek, áldj meg engem.

-Nocsak. Mire készülsz fiam, mert ha arra, amire én gondolok, akkor áldjon meg az ég kisfiam, sikerüljön, aminek nekivágsz, és főleg ne csalódj abban, amit szépnek hiszel. Tudom, hogy az is lesz. És egy puszi, pecsétnek. Tudják, hogy mégy?

-Nem, meglepetés leszek.

-És ha, nem lesznek otthon?

-Otthon vannak, rendőri felügyelet alatt, és csak remélni merem, hogy szivesen fogadnak egy..egy orvost..aki nem is oly régen kezelte a ház urát.

-Üdvözlöm őket félig ismeretlenül is, és alig várom már, hogy minden gondon, és bajon túl lépve, megismerkedhessünk.

-Az is eljön egyszer mama. De most ülj le, mert olyat mondok, hogy ugyis kimegy az erő, a lábaidból. Előrebocsátom, hogy nagyon szeretlek, és semmi nem változik azzal, amit hallani fogsz..

-Megijesztesz fiam –riadozott, Mrs Norris, és leült.

-Biztosan tudom, ki az apám!

-Teremtőm, de ugye nem forgatsz, semmi rosszat a fejedben?

-Nem…ma már nem. Elég volt a bosszuvágyból, a gyülöletből, ami szinte belém kövült.

-És ki az, mondd már..

-Richard Hurt, a Cristin nagybátyja.

-Ez biztos? És még mondják, hogy nincsenek véletlenek, vagy nemcsak a véletlen müve volt, hogy rátaláltál?

-Nem, és most, hogy mondod, eszembe jutott valami. Bocsáss meg, egy pillanatig, telefonálnom, kell.

Don átsietett a szobájába, és a gyilkossági csoportot hivta. Szerencséje volt Bloodot benn találta.

-Elnézést, de mint már bejelentettem, az apám felkutatásával megbiztam egy magándetektivet, akit Charles Hurt megkörnyékezett. Meghivta magához, gondolom le akarta fizetni, hogy hagyjon fel a kutakodással, és pénzt igért neki. Erre abból merek következtetni, hogy a magándetektiv, a látogatást követő napon meghalt. Gndolom utána néztek a bejelentésemnek. Meg tudtak valamit?

-Igen. A halotti bizonyitvány szerint szivroham a halál oka.

-Ha a méreg az ő szervezetében is megtalálható, ami lehetséges, hiszen szivpanaszt okoz, akkor.

-Megtörtént doktor úr. Ted Flynnel ugyanazon méreg végzett, mint az előző négy áldozattal, vagyis ő lett az ötödik..

- Sajnálom. Tőle tudom, hogy az apám neve Hurt, és a felesége juttatta el hozzám a feljegyzését, a halála után. Igy jutottam én is előbbre a saját ügyemben, amit nem is tudom, nem bánok-e már, hogy elkezdtem. Addig csak gyülöltem az apámat, most nem is tudom, mit érzek, hiszen már tudom ki az..

-Csak nem Charles Hurt?

-Hál istennek, holtbiztosan, nem ő. Az apám, az öccse, Richard, csak még ő nem tudja, hogy milyen ember volt a bátyja. Most készülök hozzá, hogy elmondjam neki.

-Hogy birta eddig, titokban tartani?

-Véletlenül hozzám került egy szivrohammal, és nagyon szimpatikus volt, de hát én is csak emésztgetem még a hirt, mert az ő állapotában nem hiányzik egy nagyobb izgalom, azért vártam vele.

-Vagyis szünik az unszimpátia ami, gyermekkora óta nem hagyta nyugodni?

-Szünik, de mire megtudtam?! Kicsit elébe mentem a dolgoknak, mert anélkül vettem az apámtól, vagyis a betegemtől nyálmintát a DNS- ünk összehasonlitásához, hogy engedélyt kértem volna rá. Biztosan megadja, és utólag elnézést kérek majd tőle, de azt hiszem inkább kacagni fog a boldogságtól, mintsem haragudni, mert állitólag nagyon szerette anyámat, és nem tudom van-e róla fényképe, de közben éppen az én mozgolódásom nyomán jelentkezett, az egyetlen öccse, vagyis a nagybátyám és hozott nekem, a sosem látott gyönyörü anyámról, egy fotót. Elnézést, hogy ennyi ideig feltartóztattam.

-Legalább kikapcsolt egy kicsit, doktor úr. Kivánom, hogy sok öröme legyen az édesapjába, akkor is, ha nem lehetett olyan apa mindeddig, amilyen, talán, szeretett volna lenni.

-Szeretett volna…de a sors kiszámithatatlan.

A beszélgetés megszakadt.

Don visszament a, még mindig elképedve ülő Mamához.

-Ez most nem azt jelenti ugye kisfiam, hogy itthagysz bennünket?

-Ugyan Mama, amig csak kivánatos a személyem a házban, én maradok, hü gyermeki szeretettel- mondta a doktor, és megcsókolta, a Mama mindkét arcfelét. Akkor indulok is.

-Virágot vigyél..annak a kis drágának. Mi nők nagyrabecsüljük, a szavaknaál is szebben beszélő, néma  vallomást…

-Viszek Mama, és Apának ujságold el, hogy dupla papám van, de egyelőre még őt szeretem jobban, aztán ki tudja, mit hoz a holnap, ámbár abban biztos vagyok, legfeljebb egyformán szerethetem őket, mert amit tettetek értem, azt nem lehet szeretettel meghálálni..vagy csak azzal lehet.

-Ahogy mondod fiam. Isten áldjon- mondta a mama, és Don, akár egy izgatott kis diák, kiment.

Rózsaszinű rózsát vett, egyetlen szálat, mert nem akart ajtóstól rontani a házba, bárcsak tudná az ember ilyen esetben, mi lenne, a legjobb. Vett egy doboz csokit is, legfeljebb azt mondja, fogyasszák el a beteggel, és az apjának viszi az anyja fényképét, amiről nagyon szép másolatot cisnáltatott, és bekereteztette. Nagy nap ez a mai- gondolta, amikor becsöngetett, Richard Hurt házába.

Az ajtóban az ügyeletes őr fogadta, de kijött Cristin is, akinek az arcán igazi öröm suhant át, talán nem is volt oylan zavarban, mint ő. Persze ő van a több ujság birtokában, és ha mindent elmond, az érdekeltek hozzállását nehéz megjósolni. Csak ne volna Cristin, ilyen közeli rokona. De a gyerekekről nem tud lemondani. Jó hogy van az örökbefogadás, már az is megfordult a fejében, ha nem akar kockáztatni a fogyatékos gyermek születésével, de mégis jobb lenne, ha kettőjük szerelme gyümölcsét szerethetnék igaz emberré.

Álmodozik, pedig fogalma sincs arról, mit gondol a lány, vajon eszébe jutott-e már, hogy őket az isten is egymásnak teremtette, csak kicsit összekeverte a kártyáit.

-Milyen kedves vendéget kaptunk Ricsi, szólt vissza nagybátyjának, Cristin, miközben átvette a virágot, de nem is próbált meg puszit adni érte, pedig szive szerint, ha nem tartott volna attól, hogy nem ugy sül el a bőrük érintkezése, ahogy szeretné, a nyakába ugrik, a várva várt vendégnek.

-Hogy szolgál a kedves egészsége, kérdezték, a múlt  század elején? – kezdte, Don, ahogy Richard Hurt, vagyis a vérszerinti édesapja, felé közelitett.

-Ilyen jó orvos közelében, biztos a gyógyulás. Mindig mondom, nem a gyógyszer a lényeg, hanem a gyógyitó kéz.

-Akkor most ez a gyógyító kéz had nyújtson valamit, ami talán, hosszu időre elüzi a bánatát – mondta, és átadta az édesanyja fényképét.

A következő perceket filmezni kellett volna. Richard Hurt csak nézte a drága arcot, a keze reszketett, aztán ajkához emelte a fotót, és olyan forrón csókolta meg, ahogy valamikor a modellt becézhette.

- Honnan szerezte doktor úr? – kérdezte, nagysokára.

- A nagybátyámtól kaptam, aki az édesanyám öccse…

- Ezt mondja még egyszer doktor úr- sápadt el, Richard Hurt.

-Thomas Tannen adta nekem, aki az édesanyám öccse. – Örülök hogy végre megismerhetem, édesapám..

- Édes? Csak, ezt ne mondd. Egy édesapa nem hagyja hogy..

-Hagyjuk a multat. Egyszer majd elmondom mennyire gyülöltelek apám, de jött egy-két olyan esemény, ami elfujta a bosszu gondolatát, és lassan szeretetté változott, vagy változik. Még nem tudom, milyen az igazi gyermeki szeretet, hiszen amikor örökbe fogadtak már tisztában voltam vele, hogy nem ők az igaziak, de kiérdemelték, hogy szeressem őket.

- Isten áldja meg mindkettőjüket…megölelhetlek, fiam? Óh, mennyire szerettük egymást, anyáddal. Ugye milyen szép volt? Hasonlit rád. Nem csoda, ha első pillanattól kezdve szimpatikusnak éreztelek, és csak miattad gyógyultam meg..

- És én?- kérdezte mókázva, Cristin.

- Te mindig itt voltál, szeretehettelek, de őt, elvette  tőlem az élet..

-A bátyád pénzsóvársága..-tette hozzá Cristin.

-Hagyd őt. Sajnálnivaló, és van neki, elég baja. De azt mond meg fiam, honnan tudod olyan biztosan, hogy én vagyok az apád?

-Utólag elnézést kérek érte, de..

-Tudom a nyálminta, a DSN -hez kellett, de akkor nem mertem elhinni. Csak, az járt a fejemben, hogy ha nekem egy ilyen fiam lehetne, mint a doktor, én volnék a legboldogabb a világon. Hogy jöttél rá, hogy hozzám tartozol?

- Hosszu, de annyit elárulhatok, hogy amikor a DNS-hez a nyálmintát vettem, én már 5o %-ban biztos voltam a dolgomban. A vércsoportunk már akkor is egyezett, és a gyermek, az egyik szülője vércsoportját örökli.

-Erre innunk kell. Cristin, idehoznál, egy üveg pezsgőt?

-A pezsgő a férfiak dolga- ajánlkozott Don, és a lány nyomában lépkedve, kivették a pezsgőt a hütőből, ő kinyitotta, és töltött az odakészitett poharakba.

- Ricsinek keveset! – fogta meg a kezét a lány.

- Nekem is…hiszen úgyis részeg vagyok már a  boldogságtól. -mosolygott Don.

- Azt hiszem ő is!

- És maga?

- Még mindig magázol? Hiszen, ha Ricsi az apád, akkor mi rokonok vagyunk..

- Sajnos, nagyon közeli rokonok.

- Miért mondod, hogy sajnos.

- Bárcsak Te is, azt mondanád!

- Attól függ, mivel kapcsolatban.

- Mondjuk, az ember nem szerethet bele az unokatestvérébe..vagy legalábbis nem természetes dolog a közeli rokonok házassága.

-Miért ne szerethetne? – kérdezte a lány. –És ha nem tudják egymásról, hogy unokatestvérek? Tudod hány közeli rokon, köthet házasságot világszerte, ezt mint joghallgató mondom neked, csak, mert akiket örökbefogadnak, azoknak fogalmuk sincs arról, kik a szüleik, és az élet vihara kavarhatott már, néhány olyan vihart, hogy az édes testvéreket egymás karjába fujta.

-Ami nem helyes, ezt meg én, mint orvos mondom neked.

-Mikor koccinthatok már végre a fiammal?- türelmetlenkedett Ricsi, és a fiatalok odaadták a poharát, a sajátjukat pedig magasra emelték.

-Szeretlek benneteket!- mondta Ricsi, majd egymáshoz koccintották a kelyheket, és fenékig üritették a finom itókát.

- Arra gondolsz, hogy a rokonházasságokból, öröklött betegséggel, vagy fogyatékkal születhetnek az utódok?- folytatta a beszélgetést, Cristi.

- Arra!

- Tudtommal már vannak vizsgálatok, amelyekkel ki lehet szürni, a születési rendellenességeket, még az anyaméhben, a terhesség fél ideje előtt, és ha baj van…

-Ne folytasd…ha tudnád, mivel jár a szülők, de különösen az anya számára, ha művileg elveszik tőle azt, akit négy hónapig a szive alatt hord, akiről álmokat szőtt, aki, azé is, akit szeret?

-Kaphatnék még egy korty, pezsgőt?- kérdezte Ricsi, de csak azért, hogy elvágja a párbeszédet, amelynek mélységesen igaz voltával, és jelentősége nagyságával tisztában volt.

Amikor a második pohárral koccintottak, Cristin – csillogó szemmel, láthatóan kicsit spiccesen azt mondta.

- Azt hiszem, szerelmes vagyok.

- Ezt már a pezsgő illata mondatja veled! – jelentette ki Don, összeszorult szivvel. Mi lesz, ha? Mi lesz, ha valóban beleszeret a lány, ahogy ő szereti, és amit már napok óta készül bevallani, de nem teheti. Nem állithat senkit olyan döntés elé, ami két, vagy ki tudja hány ember életét befolyásolhatja.

- Gyáva!- mondta félkomolyan, a lány. Jó, akkor hadd mondom ki én, amit neked már régen el kellett volna sorolonod. Amikor megláttalak azt gondoltam: ezért a férfiért bármire képes lennék, a tenyeréből ennék, a lába nyomát csókolgatnám..

Richard bácsi kacagott.

- Neked tényleg megártott a pezsgő, kiscicám, vagy ha nem, akkor isten éltessen valamennyiünket. Te nem szólsz semmit, fiam?

-Mit is mondhatna az, aki ugyanazt érzi, mint Criszti, de tisztában van azzal, hogy….

- Mivel fiam?

-Az akadályokkal!

-A szerelemnek nem lehet akadálya – mondta, Cristi. Vagyis..nem biztos, hogy lehet. Megtennéd, hogy megcsókolsz?

-Az arcodat?

-Nem..a számat. Ne ijedj meg, ha összeszoritom, vagyis vonallá feszül az ajkam, nem én csinálom, nem az én akaratomból történik, de a te dolgod hogy elpuhitsd, hogy üdvözöljön a vágy, ami bennem él. Tesék- mondta, és lehunyta a szemét.

Don nagyon lassan, hogy szinte alig érte, a szája a lány valóban görcsösen összezárt ajkait, adott egy, alig érezhető puszit.

- Csak ilyet kapok? – nézett rá, durcásan, a lány.

- Bárcsak szivből csókolhatnálak, bárcsak olyat adhatnék, amilyet a szivem diktál…

- Ha te nem, akkor majd én – mondta Criszti, és lábujjhegyre állva, belecsókolt Don, elnyilt szájába. Nem volt hosszú a csók, és utána mindketten csodálkozva nétek egymára. Nem dőlt össze a világ, tulélték, és Cristin ajkai életében először megismerkedtek az igazi érzés fütötte csók melegével, a minden porcikáját átjáró elmondhatatlan gyönyörüséggel.

- Legszivesbeben azt modnanám, hogy: áldásom rátok, de én is azt vallom, amit Don, hogy a szerelem sok mindenből tevődik össze, és akiket igazán egymásnak rendelt a sors, azokat hét ökörrel sem lehetne szétválasztani. Kivéve persze az én példámat…komorult el az arca.

-Most ne gondolj rá, Apa. Ja, míg el nem felejtem, beszéltem a gyilkossági csoporttal, mielőtt idjeöttem.

- Mit akartál tőlük?

- Bejelentettem még egy gyilkosságot, amely ha bebizonyosodik, a -most már- nagybácsim terhére irható. Általam derül ki, feltéve persze, ha igaznak bizonyul, amit gyanitok.

-Mikor engedik ki leghamarabb?-kérdezte Richard.

-Ha az ügyész ugy dönt, hogy szabadon védekezhet, és kiszabják az óvadékot.

-Amit kétlek, de amennyiben módot kapunk rá,  természetesen, letesszük érte, bármennyit kérjenek is. – mondta Ricsi.

-És, ha minket is megöl? –kérdezte Cristi.  -Az nem lehet, hogy ne is találkozzunk vele, különösen, hogy egy házban élünk és…

-Itt van az őr, kedvesem, az megvéd, de nem hiszem, hogy annyira gonosz legyen, és különbenis házkutatást tartottak, nem hiszem, hogy maradhatott ártó szer a házrészében- sorolta Ricsi.

-Igaza volt nagypapának, naiv vagy, nagyon naiv. Mindenkiről csak jót feltételezel – simogatta meg nagybátyja arcát, a lány.

-Pedig mennyivel jobb lenne kelemesen csalódni, ha forditva állnék a dolgokhoz.

Don Tannenek, mire elfogyott a pezsgő, örült ötlete támadt. Az embernek azért van agya, hogy gondolkozzon. Ha a nagybátyja tényleg olyan tehetetlen volt, mint férfi, akkor az is lehet, hogy a Criszti anyja félrelépett és…de ezt még elgondolni, és felér a menyországgal, és egy halottgyalázással, restelte el magát. De a gondolat csak nem hagyta nyugodni. Egy nyálmintát megér, a Thomas Hurté meg már úgyis megvan a rendőrségen, mert ahogy az lenni szokott az előzetesbe vétel előtt fotózás, vérvétel, nyálminta ujjlenyomat, minden, ami kellhet, a nyilvántartásbavételhez, és elengedhetetlen egy esetleges szökés esetén, – nyilvántartásba kerül.

Tizenkilencedik fejezet

Az ügyészség öt rendbeli előre kitervelt emberölés büntettében találta bünösnek Charles Hurtot, és elrendelte az előzetes letartóztatásba helyezését. A gyanusitott, kérésére, figyelembe véve büntetlen előéletét, 5oo ezer dollár óvadék ellenében, szabadon védekezhetett, igy csak egyetlen éjszakát töltött egy közös zárkában. Charles Hurt, ha őszinte akart volna lenni, azt mondja: nem számitott rá, hogy a család leteszi az óvadékot. Letette. Azt sem lehet mondani, hogy hazatérvén, kitértek előle, a közös közlekedési helyeken, de az is igaz, hogy nem beszéltek többet egymással, csak ami feltétlenül szükséges volt. Annál is inkább, mert az őr, Charles minden mozdulását követte, de ő sosem kezdeményezte az öccséhez való átlátogatást. Richard többször átment hozzá, de sem Don, sem Cristi nem lépték át, a háza küszöbét.

Don ugyan néha, messziről látta nagybátyját, de mert az apja iránti gyülölete lassan áttevődött az igazi bünösre, még csak köszönésre sem méltatta. Tudta, hogy nem szép dolog, hiszen mégiscsak közeli rokonnal áll szemben, és ráadásul annak az apjával, akit – egyre biztosabb volt benne- életében először szeretett.

Azt a napot, amelyen összevethette nagybátyja, vér és DNS leleteit, nem felejti el, amig csak él. Elsőként a Mamának mondta el, hogy nyugodtan elveheti Cristit, ha ugy hozza a sors, és a lány is akarja, mert a nagyácsi felesége, ugy látszik veszekedés helyett, inkább a szeretőtartást választotta, és Cristi valaki mástól fogant, vagyis semmi köze nincs, genetikailag a nagybátyjához.  Azért nem mondta el előbb az örömhirt a családnak, mert nem akarta befolyásolni Cristi, iránta érzett érzelmeit. Szerette volna, ha lassan, de biztosan melegednek össze. Ísmerjék meg egymást, és legalább úgy kivánja  bőre, az ajka, a keze a érintését, ahogy ő kivánja mióta először a gyermekotthonban jártak.

A Mama ragaszkodott hozzá, hogy Don, a nagy hirt, aminek valószinüleg Ricsi bácsi is örülni fog, egy náluk rendezett családi vacsorán mondja el. A titok feszitő ugyan, de vigasztalhatja a tudat, hogy a gyönyörüséget okozó titkot őrizni, öröm, nem ugy mint a gyülölet babusgatása, amiből az évek során bosszuvágy lett. Azt tervezte, hogy egy családi összejövetelt rendez, amelynek során, valamennyien megismerkedhetnek egymással. A családi napon jelen lesz Thomas Tannen, anyai nagybácsi, és családja, vagyis a három, várva várt, gyerkőc is. Ám, amikor a tárgyalás napját kitüzték, ugy gondolta, ne halogassák tovább, és végre összejött, a nagycsalád.

Mindenkinek volt kérdeznivalója. A gyerekek holtfáradttá futkározták magukat, a szokatlanul nagyméretü lakásban, ahol midnent szabad volt. Rengeteg ajándékot kaptak, meséltek nekik, minden kérdésre választ kaptak, és ki tudná megmondani, hogy az egymásnak – addig- nagyrészt idegen vendégek közül, ki volt a legboldogabb, azon a napon.

Elsőnek Daniel Norris a nevelőapa kért szót.

-Miért tagadnám meghatottan, de istennek hálát adva mondok köszönetet a kegyért, amivel hozzánk juttatta, a mi drága, Don fiunkat. Bárcsak pótolni tudtam volna számára mindazt, aminek addig hijján volt, és bárcsak minden gyereknek módja lenne, szerető családra cserélni a gyermekotthonok rideg valóságát. Amig nem látja a gyermek, az érzelmi különbséget, nem bizonyosul benne,  mennyivel boldogabban él, az a gyermek, aki szülei mellett cseperedhet, még akkor is, ha ellátása szegényesebb, mint amit az otthonban, az alőirásoknak megfelelően kiadagolnak neki.  Külön öröm, hogy Don orvos lett, elérte azt, amit én csak szerettem volna, de drága jó szüleim nem engedhették meg maguknak, az öt gyerek mellett. Sosem panaszkodtam, mert tudtam, az otthon kapott, és magammal hozott szeretet mindennel felér, s mindent segit elviselni. A pénz csak hatalmat ad, ami ahogy jön ugy eltünhet, a szeretet erőt, amellyel bármit el lehet viselni. Ezt tanultam otthon, és ezért fogadtuk örökbe Dont, mihelyt anyagilag megengedhettük maguknak. Sajnálom, hogy Ricsi, más hibája miatt, nem élvezhette fia társaságát, sosem szólithatta őt apának, nem tanithatta meg mindarra, amire a szülőknek fel kell késziteniük a gyermeküket. Legjobb tehetségem szerint, kicsit elkésve ugyan, de megtehettük mi, s büszkék vagyunk rá, hogy a későn elvethető mag, dúsan termő talajba hullott. Emelem poharam az apa, és fia egymásratalálására, a megbocsátásra, és a szeretetre, amely érdekellenfeleket is összetarthat, nemhogy olyanokat, akik egymásért bármire képesek volnának.

Ittak, és Don Tannen állt fel.

-Azt hiszem legjobb, ha nem kerülgetem a forró kását, és kimondom, hogy mielőbb velem örüljetek: Cristin vérszerinti apja, nem Charles Hurt, – áldja meg az isten az édesanyját a hütlenségéért, a türelme elfogyása okán történő házastársi hütlenségéért.

Tartott egy kis szünetet, tekintettel az elképedt jelenlévőkre, majd folytatta.

-Elgondolni is rossz, mi lett volna, ha kiderül, hogy Criszti nem lehet az a nő, akit életem párjául választhatok, ha ő is ugy akarja..

-Akarom..akarom..akarom- -sorolta a lány, a többiek tapsa közepette.

-Ha ő is ugy akarja, ahogy én akarom, szeretném, ha legalább annyi gyermekünk lenne, mint a nagybácsimnak, és olyan boldog gyermekkort tudnánk biztositani példamutató szeretetünkkel, türelmünkkel, egymásba vetett hitünkkel, amilyen nekem nem adatott meg. Fő, hogy az életem megmaradt. Áldja meg az isten azt  a kollégát, akinek eszébe jutottam, ott a szülőszobában, és ugy gondolta: lehet, hogy anyja nem lesz, de legalább élni fog, mindig akadnak jó emberek, akik megosztják vele amijük van. Nem átkozom a nagybátyámat, pedig volna okom rá. Egy asszony, vagy egy gyemrek halálát kivánni, sőt, azt fondorlattal elvenni akarni, -csakis anyagi megfontolásból- vagyis a pénzért, a vagyonért, a hatalomért, mindennél nagyobb bün. Nem is minősitem, csak szeretném megköszönni, szeretetből került szüleimnek, hogy válalltak, az ágyam mellett ültek, ha beteg voltam, hogy hozzásegitettek leghőbb vágyam beteljesitéséhez, és orvos lehetek. Ha nem az vagyok, és ha nem él bennem a bosszuvágy, talán sosem kerülök össze igazi apámmal, akit gyermekszivemmel gyülöltem, de amikor az ember megérti a körülményeket, inkább szánja, mintsem megtorolni vágyná, annak az embernek, a sorsdöntő lépését, akinek boldogtalan gyermekéveit köszönheti. Az életemet többszörösen neki köszönhetem, hiszen ő nemzett, és ahogy értesültem róla, tiltakozott –amennyire megtehette- hogy a bátyja, édesanyámnak, és nekem, fondorlatos módon, az életünket vegye.

-S most jön a legfontosabb. Egy kérdés: Gyönyörűséges Cristin. Te, drága szerethető, égi csoda! Köszönöm, hogy rám csodálkoztál, amikor megláttál, pedig biztosan akadt nálam figyelemreméltóbb férfi is, aki boldogan nyujtjaná neked a kezét, és kérem, légy hozzám türelmes, ne engedd, hogy a harag, a gyülölet tévutra vigye az érzéseimet, és akárcsak percekre is megszomoritson, s velem téged is. A gyürü a zsebemben van, de nem mertem elővenni..

-Vedd csak elő…Micsoda kishitüség?!  Vedd csak elő, drágám, aki felébresztetted bennem az igazi nőt, és segitesz elfeledni azt, amire nem szabad emlékeznem többé.

-Akkor előveszem, és letérdelek, ahogy szokás. –mondta Don, féltérdre ereszkedve Criszti előtt. Megkérdezem: akarsz-e a feleségem lenni? El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek, és hiszem, hogy te is megszeretsz..

-De hiszen már szeretlek…réges…régen szeretlek…te kis, hitetlen Tamás, te. A szivemmel az első pillanatban megszerettelek, csak az emlékeim ne lettek volna..

-Akkor csókolj meg, kedvesem. – állt fel Don és miután Criszti ujjára huzta a gyürüt, folytatta. -Csókolj meg, saját indittatásból, meg sem mozdulok, csak várom annak a csacsogó, drága ajkadnak az érintését. Csókolj meg kedvesem.

Pár pillanatig néma csend volt, majd Cristin egyre közelebb hajolt Don ajkához, aki lehunyt szemmel várta a nehezen hitt csodát. S egyszersak, mint amikor, két ellentétetes pólus összeér és létrejön a kapcsolat, a sokat gyötört leányszáj, lassan a férfi ajkakhoz ért. Aztán, mivel az izgalomtól mindkettőjük szája kiszáradt, Cristin mozdult előbb, és nyelve lassan, de sosem érzett gyönyörűséggel  elindult, hogy féluton összesimuljon Don nyelvével, és ugy csókolják meg egymást, mint akiket, az első, belső indittatásu, elkötelező csók, örökre összeköt.

-Szeretlek..kacagta Crtistin, és ujra meg ujra, Don ajkára tapadt. -Add a kezed, simits végig a tenyereddel, csodás érzés, szinte reszket az egész testem..szeretlek Don…tiszta szivemből, és minden porcikámmal szeretlek…

Don átölelte a vékony leánytestet, miközben rázta a néma zokogás. Crtistin csak kacagott, és csókolta vőlegényét, ahol érte.

-Még nem hallottuk a választ! – szólalt meg Ricsi nagysokára.

-Van, aki a választ nem ismeri?- kacagott Cristin. – Igen.. Igen..igen..igen! Először érzem, hogy érdemes élni, és hiszem, a férfit azért teremtette isten, hogy oltalmat, gyengédséget, és szerelmet adjon annak, akit szeret. Hogy hinni lehessen benne, bizni lehessen a hüségében, és szeretni lehessen utolsó leheletünkig. Köszönöm istennek a világ legédesebb fiúját, a leendő legjobb férjet, és gyermekeit odaadóan szerető apát…-sorolta Cristin, önfeledt boldogságában, és sorra ölelgette a jelenlévőket.

Gyönyörü este volt. A gyerekek elálmosodtak, meg kellett bontani az asztalt, de a felnőttek még egy ideig együtt maradtak. Volt miről beszélniük.

Leginkább a másnapi tárgyalásról, folyt a szó. Jöttek a rendőrök Charles Hurtért, hogy elővezessék, és biró elé állva vállalja, elismerje, vagy tagadja büneit, amelyek  okát, nem igen tudná, hiteltérdemlően meghatározni. A térgyaláson Ricsi kivételével, valamennyien jelen lesznek, és nem lehet tudni, melyiküket szólitják ki, a tanuk padjára, ha a birónak, a védőnek, vagy az ügyésznek kérdése lesz.  A vendégek lassan elköszöntek, kiürült a Norris ház.

Cristinnek aznap éjjel csak azért jutott eszébe néha, néha apjának hitt kinzója, mert a tárgyalásra gondolt, és az ellene elkövetett gaztettei ellenére is arra: csak ne itéljék halálra…de miért nem?!

Mert tudta, hogy az államban még van halálbüntetés és azt is, hogy a jog egyre határozottabban kiáll amellett, hogy az egész világon meg kell szüntetni a halálos ítéletet,  mert, a felmérések szerint, nincs visszatartó ereje, és sérti az emberi méltóság elvét. Persze lehetne vitatkozni azon, hogy az áldozatok nem kiáltanának-e elégtételért: életért, életet, vagy ahogy a biblia mondja: szemet-szemért?  Az azonban, a tanulmányai során megismert felmérések, és statisztikák szerint tény, hogy a halálbüntetésnek kimutatható visszatartó ereje nincs. Hogy is lehetne? Ki gondol arra, miközben elköveti a világ legborzasztóbb büntettét, hogy elfogják, hogy az életével fizet? A gyülölet, a hirtelen harag, az anyagi haszonszerzés, mind mind hozzájárul ahhoz, hogy a halállal végződő bünesetek száma – az egyre hathatósabb nyomozási lehetőségek, és személyellátottság, telefonkapcsolat ellenére se csökkenjen számottevően.  A számokkal nehéz vitázni. De mégis: holnap az ő…vagyis a nagybácsija…izé..a jövendőbelije családjának jóhirét, cibálja meg a jog, mert az életben már sokszor bebizonyosodott, hogy egy családban, egyetlen fekete bárány is elég ahhoz, hogy csorbuljon a munkával, és példamutatással kivivott bizalom, és tisztelet.

Huszadik fejezet

Felvirradt a tárgyalás napja. A Hurt ház lakói, de a biróság dolgozói, és a sorukra váró hallgatók sem gondolhattak arra, hogy ez a nap bekerül a kriminalisztika történelmébe.

A tárgyalás délelőtt tizre volt kitüzve. A mindig ráérő, vagy egy izgalmasnak igérkező tárgyalást ki nem hagyó hallgatók, ellepték a bíróság folyosóját. Tiz óra előtt tiz perccel kinyitották az ajtót, és a tömeg bezudult. Akinek nem jutott hely, annak el kellett hagynia a termet. A 12 esküdt alig egy két perccel, a tárgyalás megkezdése előtt foglalta el a helyét, amikor már az ügyész, vagyis a vád képviselője, és a védő, a helyén ült. Pontosan tizkor bevezették a vádlottat. Charles Hurt emelt fejjel, mintha fogalma sem lenne arról, hova vezeti be a két rabőr, odaért a vádlottak padjához és leült, a védője mellé. Olyan közönyösen nézett maga elé, mintha nem érdekelné az, ami a következő órákban, a teremben történni fog.  Amikor érte mentek, nem tiltakozott, már felöltözve várta a rabszállitó autót, és ugy hagyta el a házat, hogy vissza sem nézett. A biróságon megmotozták, nem volt nála semmi, ami reá, vagy másra veszélyt jelenthetett volna,  ezért mellé lépett a két fegyőr, és indulhatott arra az utra, amely odafelé még, a közvélemény szerint is, -tisztességgel van kikövezve, mert a jog szerint a bünös csak akkor bünös, ha elitélik, addig megilleti az ártatlanság vélelme. Az ítélet pedig még hátra van.

Pontban tizkor, a teremszolga felszólitotta a jelenlévőket, hogy álljanak fel, mert a biróság bevonul. Fura dolog a biróság fogalma. Amig üres a terem, semmi jelentősége, akár értekezhetnének is benne, de abban a pillanatban, amikor a talárral, birónak számitó itész bevonul, egyszeriben birósággá, sorsdöntő hatósággá, lesz, és valamennyi állampolgár részéről, tisztelet illeti.

A biró ismertette a per tárgyát, majd felkérte a vádat képviselő ügyészt, mondja el a vádbeszédét.

-Kérem a vádlott tanukénti meghallgatásának engedélyezését, mert vannak mozzanatok, a büncselekmények sorában, amelyek tisztázandók.

-A kérelemnek helyet adok. – mondta a biró. -Vádlott foglalja el a tanuk padját, és tegye le az esküt.

Charles Hurt, a védőjére nézett, mint aki tanácstalan, s mert az intett, hogy meg kell tennie, felállt, és odament a tanuk padjához.

- Tegye le az esküt- utasitotta, a biró. -Figyelmeztetem, hogy eskü alatt vall, és a biróság félrevezetése, három év elzárással büntethető.

-Esküszik, hogy az igazat, csakis az igazat mondja?-tartotta a vádlott elé, a bibliát, a teremszolga.

-Esküszöm- mondta Charles Hurt, rezignáltan, és tétován leült.

-Ön 28 évvel ezelőtt, a periratban megnevezett lassan ölő méreggel megölte, az öccse barátnőjét, aki közös gyermeküket hordta a szive alatt.- kezdte az ügyész.

A teremben ülők felmorajlottak. Csak a vádlott maradt nyugodt. Megvárta, amíg a szenzációéhes hallgatóság elcsendesedik, majd monoton hangon azt mondta:

-Elismerem.

Nemcsak a védő és a vádló, de a biró is meglepődött. Charles Hurt a kihallgatások során, mindvégig tagadásban volt. Hiába ismertették vele, a bizonyitó tényeket, sorolták el, az őszinte beismerő vallomással szerezhető kedvezményeket, valahogy ugy, olyan makacs módon, mint aki tudja, hogy leszáll a mennyből egy angyal, és kiemeli őt a kárörvendő tömeg közül, hogy hófehér lélekkel a mennybe vigye, – minden- mindegy képpel, hallgatott.

-Mégegyszer felteszem a kérdést, – folytatta a vád képviselője. -Beismeri, hogy megölte az öccse várandós barátnőjét, és születendő gyermekét?

-A gyermekét nem! –jelentette ki, határozottan a vádlott. A gyermek tudtommal, világrajött.

-Ez nem sokat változtat azon, hogy a szándéka, reá vonatkozóan is megvolt, hiszen ha valaki egy áldott állapotban lévő nő életére tör, kettős gyilkosságot követ el, mert a jog szerint, a megfogant magzat, már személynek tekinthető, és anyaméhben örökölhet is.

A vádlott hallgatott.

-Tehát az anya megszülte a csecsemőt, mielőtt a maga által beadott méreg hatott volna?

-Nem..ugy tudom, halála után, vagy az azt követő perckeben császárvágással vették el a gyermekét.

-Tehát a gyermek él? Itt van a teremben? Ha igen, kérem, mutasson rá.

Charles Hurt körül nézett, majd rámutatott Don Tannerre.

-Menjünk tovább. – folytatta az ügyész. – Ön bizonyitottan, ugyanazzal a méreggel megölte, az első feleségét, egyetlen gyermekének anyját.

-Igen. – hagyta rá, a vádlott.

A vád képviselője folytatta.

-Hogy az elkövetés sorrendjébe haladjunk, a terhére rótt büncselekmények ismertetésével, a második felesége életének szintén erőszakos halállal vetett véget.

-Úgy van!- mondta, kissé türelmetlenül a vádlott.

-Megölte őt, de szerencséje volt, mert a boncolás, a halál okát, öngyilkosságban jelölte meg.

-Akárcsak, az első feleségem esetében. Tudtam, hogy igy lesz.

-Honnan tudhatta?

-Onnan, hogy a méreg, amit beadtam nekik egy pohárka italban, szintelen, szagtalan, és nehezen kimutatható, vagyis el lehet siklani felette, mert szivbénuilást okoz. Mindkét esetben ugyanazt a szert használtam.

-A kihallgatások alatt, végig tagadásban volt. Most miért gondolja ugy, hogy be kell ismernie tettét? Az őszinte beismerő vallomás, még itt is számithat, de nem annyit, mintha a nyomozást segitette volna, az együttmüóködésével.

-Tagadtam, mert olyan kedvem volt.- felelt rezignáltan, a vádlott.

-Felszólitom a vádlottat, a biróság tiszteletbentartására. Csak a kérdésekre feleljen. –koppantott kalapácsával, a biró.

-Halljuk a következő kérdést- nézett rezzenéstelen arccal a vádlott.

A jelenlévők, hol olyan csendben voltak, hogy a papír zizzenését is lehetett hallani, hol meglepett morajlás futott végig, a termen.

-Harmadszor is megnősült, de a harmadik feleségétől elvált, aki –minő véletlen- pár nap múlva öngyilkos lett. Ugyanaz a méreg vetett véget életének, amivel az előző három áldoaztát megölte. Hogy lehet ez, hiszen az elvált asszony elköltözött az ön házából és..

-Meglátogattam.

-Vagyis ezt sem tagadja? Az az érzésem, hogy Ön játszik a birósággal, nem adja meg a kellő tiszteletet, hiszen a rendőrségen, körömszakadtáig tagadott. Nem ismert el semmit, még azt sem, amit tényekkel bizonyitottak.

-Mondtam már! Akkor olyan kedvem volt.

-Válaszoljon tisztességesen a kérdésekre, különben kénytelen leszek elmeorvosi vizsgálatot elrendelni- kopogott, újfent, a biró.

-Már megtörtént. Normális vagyok!- mondta gunyos mosollyal, a vádlott.

-Akkor is annak érezte magát, amikor a gyilkosságokat kitervelte, és hideg fejjel végrehajtotta?

-Sosem éreztem magam őrültnek. Nagy céget vezetek, és, mondhatom, kivivtam, némi tekintélyt az üzleti életben.

-Amely mögé elbujhatott közel harminc éven át! –csapott le, az ügyész.

-Tiltakozom a kérdés ilyetén feltevése ellen! –állt fel a védő.

-A tiltakozásnak helyt adok- koppantott kalapácsával a biró. – Folytassa kérem.

-Ez eddig négyrendbeli emberölés, a multból, de térjünk rá a jelenre. Ön..

-Ugyanazzal a -méreggel –szólt közbe a vádlott.

-Igen..ugyanazzal a méreggel megölt egy magánnyomozót, akiről ugy gondolta, hogy véletlenszerü feltünése, és a kapott megbizás folytán, leleplezheti a 28 évvel ezelőtti, az öccse barátnője ellen elkövedtetett  cselekményét.

-Ugy van.

-Akkor térjünk át az emberölésekről, a léleköléssel jellemezhető folytatólagosan elkövetett cselekményeire. Ön törvénybe ütköző módon közeledett a kislányához, és feltételezhetően l3 éven át szexuálisan zaklatta. Természetesen a cselekvőképtelen gyermek zaklatása pedofil cselekmény, hiszen ő védekezni nem tud, különösen hogy ön hozzászoktatta: az a természetes, amit  tesz vele, és ki van szolgáltatva önnek. Azzal fenyegette, hogy intézetbe adja, ha nem tesz a kedvére, ha nem hagyja magát becézni, vagyis megvalósitotta a pedofilia, és egyéb büncselekmények egész sorát.  A cselekmények a gyermek meghatározatlan koráig nyulnak vissza, mert az emlékezete csak 4-5 éves korától számitható, korlátozottan itélőképesnek. Szeretetnek feltüntetett terror alatt tartva, évekig ki tudta használni egy gyermek tehetetlenségét. Tette ezt ugy, hogy közben három asszony vehette volna észre, mit müvel, de vagy természetesnek vették, a maga érzelemkinyilvánitását, vagy nem tudtak róla, hogy cselekményeit a legaljabbb szándék, a pedofilia vezeti. Esetleg volt tudomásuk róla, de – lelkük rajta milyen okból- szemet hunytak az ördögi cselemények felett. Valamennyien bünrészesévé váltak azzal, hogy ha sejtették, vagy tudtak arról, amit müvel, egy cselekvőképtelen, gondjaira bizott gyermekkel, nem tettek feljelentést maga ellen a rendőrségen, és l3 éven át nekik köszönhetően a háza falai között, kiélhette aljas élvezetét, bűnös ösztöneit. Ezen családi közösségben, folytatólagosan elkövetett cselekményével elkövette a szexuális zaklatás, a pedofila, az erőszak, a megrontás, és szinte valamennyi szexuális büncselekmény fogalmába sorolható büntetendő cselekményt, beleszámitva a vérfertőzést is!

-Na, azt nem!- kiáltott közbe, felemelt hangon a vádlott.

-Miért nem? Hiszen az apa, aki a vérszerinti lányával szexuális viszonyt kezd, vagy más módon ráerőszakolja magát, megrontja, hatalma alatt tartja,…hány jelzőt soroljak még fel az Ön bünlajstromára, az vérfertőzést követ el.

-Ne fáradjon…az áldozat nem a vérszerinti lányom.

Ujabb morajlás a teremben.

-Ezt meg hogy érti?

-Ugy, hogy egy gyermekkori betegség, vagyis a mumsz, amelyet nem kezeltek megfelelően, mert azt mondták, arra csak a melegen tartás a gyógyir, elvette a nemzőképességem. Már kamasz koromban megmondták, hogy sosem lehetek természetes apa.

-Ezt a nyomozás alatt, nem bizonyitották.

-Mert hallgattam róla. Meglepetésnek szántam. Tárgyalási meglepetésnek. Mindhárom házaságom nyitott volt. Minek erőltetni azt, ami nem megy. Nyilt lapokkal játszottam. Nem játszottam meg magam azzal, hogy önmegtartóztató módon, a házasságkötésig, szexuális igényre utalóan, nem nyultam, a feleségeimhez. Becsületesen megmondtam, hogy nem tartok igényt, a szexuális szolgáltatásaikra, csak dekorációnak kellenek, az üzleti életben való reprezentálásra, és mivel mindhárman kivánatos aszonyok voltak, amiért elvettem őket, annak megfeleltek.

- Vagyis a lányát örökbe fogadta, és a nevére vette?

-Mi értelme lett volna szaporitani a hatóságok dolgát. Anyakönyvezés, örökbe fogadás, felesleges eljárások. Amikor a feleségem közölte, hogy terhes lett, de elveteti,  -egy általa kívánt, értékes ajándékkal rávettem, hogy tartsa meg.

Don, akinek a Cristin keze, a tárgyalás megkezdése óta az alkarján volt, ezekre, a szavakra olyan erős szoritást érzett, hogy azt hitte, a szive szakad bele. Olyasmit érezhet most a drága lány, amit ő érzett, amig tisztába nem jött a világrajövetele körüli eseményekkel.

-Nem is ismerte a lánya apját? –folytatodott, a  kérdezés.

-Dehogynem. Mondom, hogy nyitott házasságban éltünk..valamennyi hóditását a szemem előtt vihette véghez, csak azt kértem, hogy amikor én igényt tartok a reprezántálására, akkor sose mondhat nemet. A lányom apja, egy igen tekintélyes, több gyermekes gyermekes család, feje. Ma is él, de a nevét természetesen nem mondom meg, hiszen ha ugy vesszük, jó barátom. Jobbnak láttam mindenről tudni, mintsem hagyni, hogy a feleségem azt higgye, áltathat engem, a boldog apasággal.

-A biróság megitélésére bizom, kiveszik-e, a vádpontok közül a vérfertőzést vagy sem, de ha igen, akkor is, a gondjaira bizott kiskoru veszélyeztetése, szexuális zaklatása, és a paragrafus szinte valamennyi pontja érvényben marad, vádpontként.

-Oké! –mondta a vádlott, és szinte már senki nem lepődött meg a flegma, birósághoz nem illő, feleleten..

-A kihallgatása során ismertették Önnel a lá…vagyis hogy a nevelt lánya, vallomását. Akkor tagadott, most mit mond a felsorolt vádpontokra?

-Szóról szóra, igazak.

-Ön folyamatosan fotókat készitett, a leányka fejletlen testéről, és albumokba sorakoztatta azokat. A házkutatás során harminc albumot foglaltak le. Mi célja volt a képekkel? Terjeszteni akarta őket..

-Sosem osztozom mással, az élvezeteken!

-Vagyis saját felhasználásra készitette azokat?

-Igen…mert kedvet kaptam a fotózásra, és mi lehet jobb téma, egy fejlődő gyermektestnél?

A terem felzugott.

-Talán nem vette észre, de ezzel a mondatával átment tagadásba..

-Inkább védekezésbe, nem gondolja? Ami nem ugy van, az ellen tiltakoznom kell.

-A vádpontok ismeretését befejeztem. A vádlott, egy pont kivételével a felsorolt büncselekmények elkövetését,  beismerte. –mondta az ügyész, és visszament a helyére.

-A védelem kiván kérdéseket feltenni a vádlottnak? –fordult a biró, a védőhöz.

-Nem kivánok, biró úr!- állt fel, teljesen tanácstalanúl, a jónevü ügyvéd. -Kérem a tárgyalás elnapolását, vagy legalább, egy hosszabb szünet elrendelését, hogy konzultálhassak, a védencemmel.

-A tárgyalás elnapolását elutasitom. A tárgyalást harminc percre berekesztem. –mondta a biró, és mihelyt a teremszolga felszólitására, a jelenlévők megadván a tiszteletet, felálltak, kivonult a teremből.

A két rendőr kivezette a vádlottat, és a védőjével együtt átkisérte a várószobába.

A védő teljesen tanácstalan volt. Felkészült, a végig tagadásban lévő vádlott, helyzetbehozására, habár tudta, nem sokat tehet, a betonkemény tények ellen. Még azt a bizonytalansági tényezőt sem használhatja fel, hogy az emberölésekhez használt méreg egyezése, mind az öt esetben, lehet véletlenszerü. Ám az, hogy az események közel 3o évet öleltek fel, és, hogy a védence, valamennyi áldozatot ismerte, megközelithette, vagyis fizikailag elkövethette mindazt, amit a terhére róttak, már nehezen lett volna alkalmas, a bizonyitás tényeinek kétségbevonására.

Harminc perce volt, hogy védence lelkére beszéljen. Hogy megkérje, saját érdekében használjon tiszteletteljesebb hangot, mert csak magának árt, ha a biróságot, és az esküdteket magára haragitja. Az esküdteknek nincs jogi képzettségük, valamennyien a hétköznapi életben, más-más munkaterületen dolgoznak, vagy háziasszonyok, tehát a döntésük milyensége nagyban függ attól, hogy a vádlott elnyeri-e, a szimpatiájukat, mond, vagy mutat- e olyat, amivel, próbálhatnak enyhiteni  büne megitélésén, és inkább érzelmi alapokra helyezik a  döntésüket.

- Uram- kezdte a védő. –Végig tagadott, ki tudja hány kihallgatás alatt, belekötött a legkilátástalanabb kimenetelü enyhitő körülmény meglovagolásába, azt is mondhatnám, hogy a szalmaszálat is kapaszkodónak tartotta, hiszen még olyan esetekben sem mutatott segitőkészséget, amikor pedig bizonyitva láthatta azt, amivel vádolják. Mi történt, hogy egyszeriben mindent beismer, mindent vállal? Nem gondolja, hogy kérelmeznünk kellene, egy ujabb elmeszakorvosi orvosi vizsgálatot. Egy ilyen trauma, nem mulik el nyomtalanul, és a beszámithatóság, vagy csak részleges beszámithatóság enyhithetne az esküdtek, és a biró megitélésénél. Gondolja meg. Aki időt nyer..

Charles Hurt hallgatott.

-Legalább nekem mondja el, miért csinált ekkora hátraarcot, miért nem próbál védekezni, hiszen nincs olyan bünös, akinek a megitélésében ne lehessen valami, amit az itéletnél, a hatóság számbavehetne.

-Nem kell senkinek a kegyelme. Amit tettem, vállalom.

-És ezt, egyetlen éjszaka alatt döntötte el?-kérdezte az ügyvéd.

-De milyen éjszaka alatt?! Volt már maga börtönben ügyvéd úr. Csak egyetlen éjszakára, őrizetesben, ahova beraknak maga mellé két vadállatot..

-Történt valami, ami..

-Csak az, amivel odakinn riogatják a bekerülőket. Megerőszakoltak.

-De hiszen, ezt jelenthette volna az őröknek.

-Nem tudom, maga jelentené-e, amikor egyedül van az éjszakában két mindenre elszánt fickóval, akik élvezkedni akarnak, mindegy hogyan…

-Vagyis..megerőszakolták?

-Ahogy mondja…

Az ügyvédnek a száján volt, de szerencsére nem mondta ki, hiszen az nagy hiba lett volna: és te, a lányodnak hitt gyermekkel, mit tettél?

-Mivel tudomásomra hozta, és nekem kötelességem jelenteni a tudomásomra jutott szabálysértést, vagyis inkább büncselekményt, feljelentést teszek a börtön ellen.

-Elment az esze? Arra nem gondol, hogy hamarosan beutalt vendége lehetek az intézménynek? Akár életem végéig…sorolta Mr Hurt, és látszott rajta, hogy szinte élvezi védője tehetetlenségét.

-Ne haragudjon, hogy meglepett, amit elmondott, mert azt tapasztalatból tudom, hogy az emberek napok alatt is jobb belátásra térhetnek, vagyis változnak, az önmaguk és tetteik megitélésében, és gondolkodhatnak másként, de egyetlen nap alatt, ilyen pálfordulás. Képtelenség. Ennyire nem érdekli, hogy élete végéig ül, minden kegyelmi lehetőség nélkül, vagy..

-Most már, nem érdekel. Nincs értelme, hogy érdekeljen. –mondta, rezignáltan a vádlott. Adja fel maga is..

-Nem tehetem. Engem azzal bizott meg, hogy tegyek meg mindent a védelméért, a jogbiztonságáért, és amig a megbizását vissza nem vonja, kötelességem, hogy tisztemet a legjobb tudásom szerint ellássam.  Amit lehet, megteszek, de azt hiszem, ezzel a mai tárgyalással nincs vége az ügynek.

-Na látja, éppen ezt nem akarom. Nyujtani, mint a rétestésztát. Minek? Ami volt, volt, legjobb mielőbb túl  lenni, mindenen.

-Ahogy gondolja uram. Mindenesetre amig szüksége lesz rám, és amig igényt tart a képviseletemre, ön emllett maradok…

-Bodorság lenne most, védőt váltani. Maga különbenis jól teszi a dolgát. A kihallgatások alatt, néha ugy láttam, elhiszi, amit mondok, pedig tudom, hogy a védő szemüvege másként adja vissza dolgokat, és azért védő, hogy mentse a bünöst, vagy legalábbis felhasználja a számára kedvező jogi kiskapukat. De maga valóban hitte, hogy némely vádpontban ártatlan vagyok?

Kopogtak. A két fegyőr jött a vádlottért. A teremben már mindenki elfoglalta a helyét, amikor őket bekisérték, csak az esküdtek, és a biró bevonulására vártak.

A tárgyalás néhány perc mulva elkezdődhetett.

A biró bejelentette, hogy a vádlott terhére felhozott büncselekmény tárgyalását, kétfelé osztva fogják tárgyalni. Az öt, élet elleni büncselekményben ma hoznak ítéletet, de a pedofiliával kapcsolatos anyagot felsőbb szervek, illetékességből, áttenni rendelték, a több száz pedofil után nyomozó, nemzetközi csoporthoz, mivel ugy  itélik meg, hogy a vádlott, érintett a nemzetközi gyermekpornó ügyben, amely Ausztráliából indult, és az internet igénybevételével, világszerte több száz fotót tettek közé, töltöttek le. Szomoru, de tény, hogy az eddig őrizetbe vett elkövetők között tanár, orvos, és egyéb értelmiségi gyanusitott is van.

A jelenlévők, döbbenten hallgatták a biró szavait, aki a bejelentés után a vádlotthoz fordult.

-Kiván élni, az utolsó szó jogával?

-Nem! – felelt a vádlott, fel sem állva.

-Akkor szólitom a vádló, és a védő urakat.

A vádló, aki a vádlott meghallgatása során nagyobb ellenállásra, tagadásra számitott, elmondta, amit ilyenkor szokás, vagyis a maga szemszögéből, igazságosnak tartott, ítéletet kért.

A védő következett.

-Nehogy megrikassa, az embereket, nem kell a szánalom…senki szánalma nem kell- mondta védője karját megfogva, a vádlott. Az ügyvéd felállt, és beszélni kezdett.

-Tisztelt biróság, tisztelt esküdt urak, és hölgyek…

Ebben a pillanatban a vádlott az előtte lévő párkányra borult..

A terem felmordult.

-Rosszul van? Orvost…

A védő visszasietett, az akkor már földre csuszó védencéhez, és megpróbálta felültetni a székre. Hamarosan ott termett a két fegyőr, és egy orvos is.

A vádlottat a földre fektették. Az orvos megvizsgálta, mesterséges légzést próbált alkalmazni, de látszott, hogy igyekezete egyre hiábavalóbb.

-Hivjanak mentőt!- mondta a fegyőröknek, és tovább próbálkozott a lehetetlennel, majd néhány perc után abba hagyta a szivmasszázst, lassan felállt, az órájára nézett és azt mondta:

-A halál beálltának időpontja:  14 óra 6 perc.

Blood, akinek örökké, két lépéssel előbb járt az esze, mint a történések, most sem birta ki, hogy ne mondja el Sinusnak, ami az eszébe villant.

-Gondolnunk kellett volna rá. A méregből mradhatott. Az éjjel bevette, és mert tudta, hogy a tárgyalás nem végződhet másként, csak a valóságos, de a biróság termeiben nem mindennapos halál jelenettel, együttmüködést tanusitott.

-Ha gondolunk rá, akkor is, mi történhetett volna? Megmotozták, és mióta előzetesben van, már nem a mi hatáskörünkben volt. Amilyen körömszakadtáig tagadott, ki gondolt rá, hogy feladja.

-Ebből is levonahatom a tanulságot, amit eddig ezer pszichológusnak sem hittem volna el.

-Mit?

-A sorozatgyilkos is feladhatja egyszer, csak tudnám, hogy mi viszi rá, s főleg arra, hogy elkezdje. Jegyezte meg keserüen Blood.

-Sosem fejti meg, a tudomány. Oroszországban most itéltek el egy sorozatgyilkost, aki részletekben vallotta be közel 5o tettét. A kollégák azt hitték vége a gyónásnak, de a per során még l6 esetet sorolt el, a megátalkodott. S az már csak hab a tortán, hogy fellebbezett az ítélet ellen. Az életfogytig tartó büntetés, 25 évre való leszállitását kérte. Ki dönti el, hogy az ilyen ember, normális-e vagy beszámithatatlan?

-Ki tudja mik ezek, őrültek vagy elfuserált, félresikerült zsenik. Nem minden zseninek sikerül meglelni a helyét ahol zsenivé érhet. A körülmények, a környezet, a lehetőségek beszükülése….

-Kicsit meglepett a biróság döntése, de gondolom, az ügyészséggel egyeztetve hozta meg, a pedofilia elbirálásával kapcsolatos döntést.

-Hogy átteszik a pedofil ügyekben nyomozó kollégákhoz, az ügy odavonatkozó részét?

-Igen. Alighanem belebotlottunk, az államokat átivelő, pedofil hálózat elleni nyomozásba, amibe ez a szerencsétlen is bevonható, joggal s főleg azok, akik Miss Hurt szerint az utóbbi időben vedndégként jártak a házába. Az ember nem enged be olyat a házába, amivel nem ért egyet..

-Még a végén kitüntetést kapunk felderitő, nyomravezető munkánkért – kedélyeskedett Blood.

-Azt nem várok, de a témával, kizárólagosan nem szivesen foglalkoznék. Az is vitathatatlan, hogy az ügybe maga botlott bele, és mint annyiszor már, nem volt hajlandó lelketlenül átlépni rajta. Ha kitüntetés jár a nemzetköziektől, magának kellene kapnia. Remélem csak kérdezés szintjén, vonnak bele minket, és mielőbb felszámolják azt a gyalázatos bandát.

-Fogadjunk, hogy most a fiaira gondol?

-Miért? Gondolja, csak magának van féltenivalója? Sajnos a pedofilia nem nemhez kötött, és még a családi kötelékek sem tartják vissza azt, akit az ilyen megátalkodott, nemi vágy elkap, vagy megszáll..isten tudja..

-Ne is mondja, ha eszembe jut a lányom..

-Hogy az én három fiamról, ne is beszéljünk..

-De mi kioktattuk őket, vigyázunk rájuk..

-És mit gondol, a legtöbben nem ezt teszik? A kereslet határozza meg a kinálatot, és az emberek már nem tudják, mit tegyenek, jó dolgukban, az arany a szájukig ér, annyit összehordanak aztán meg..

-Gyerekre költik! – bökte ki, Blood. – Bocsánat főnök. Csak eszembe jutott, amit Miss Hurt elsorolt, és amiről azt hitte, csak valami könyv, vagy horror film meséjét tárgyalják azok a gazfickók az ajtón tul…

-Addig jó, amig az ember gyanutlanul él..

-De ilyen tények ismeretében, hogy lehet gyanutlanul élni, főnök?- mondta Blood.  -Ilyen sem igen fordult még elő a biróságon, hogy a vádlott, a tárgyalás kellős közepén beadja a kulcsot, s ráadásul öngyilkosság miatt…

-Csak várjunk azzal az öngyilkossággal. Lehetett a szive is. Az sem bir el mindent. – mondta Sinus, miközben  kisoroltak a termeből. A telefont visszakapcsolva, volt hova menniük. Két ügy helyszinén, is várták őket.

Az orvos a védőt ápolta. Soha nem ájult még el, de az események, és az előtte történő beszélgetés, teljesen kiboritotta, és mivel az injekciótól kicsit kába lett, szinte önmagának sorolta:

-Erre nem számitottam. Tartottam volna benne, a lelket, de nem hagyta. Elmondtam, neki hogy ebben az államban nincs halálbüntetés, és ötvenen tul van. Ha szerencséje lesz, még szabadulhat is, nyomában az öt halottal, és a förtelmes cselekedetek sorával. Mégicscsak curkrásznak kellett volna mennem?! A sütemények finomak, édesek, mindenki szereti, mosolyogva veszi, eszi, és boldog lesz tőle. Ezen a pályán sosem lehet boldog az ember..legfeljebb sikeresnek érezheti magát, de akkor sem tiszta lelkiismerettel. Régi mese, amikor egy vidéki bácsi beállit az ügyvédi irodába és azt mondja: azt az ügyvédet keresem, aki a legjobban tud hazudni. A védőnek védenie kell, vagyis el kell döntenie, mi szólhat az elkövető javára, és mi sulyosbithatja a helyzetét. S akkor már csak, a jó 12 ülnököt kell kifogni, meg egy jobb lábbal felkelő birót, és sinen van a karrier…vagy legalábbis egyik állomása..

A Hurt ügyre csak pár nap mulva tértek vissza, mikor megkapták a boncolási eredményt. Blood éppen egy helyszinről szólt be, amikor Sinus közölte vele.

-Szóval mégis öngyilkos lett?- ismételte meg az őrmester.

-Jól sejtette. Bolond lett volna börtönben élni, amig csak szufla van benne. Tudta, hogy öt emberélet elvétele, és egy gyermek érzelmi tönkretételének fennforgása esetén, nem sok kegyelemre számithatott volna a rácsok mögött.

-Nem irigylem az előállitókat.

-Miért? Ha igaz, amire gondolok, akkor még hajnalban be kellett vegye, a néhány óra mulva szivrohamot okozó szert. Azok után, hogy házkutatást tartottak nála, és elhozták azt a tengernyi albumot, meg mindenféle lim-lomot, ami terhelő lehetett rá, csoda, hogy azt a méregparányt, ami volt még belőle, illetve amit saját célra tartalékolt, olyan helyre dugta, ahol bárhogy keressék is, nem lelhettek rá?

-A másik szenzáció, hogy semmit nem tagadott. Mindent bevallott..

-Megőrült, vagy mi lett vele? Mindent bevállalt..

-Kivéve a vérfertőzést kérte ki magának, mivel az áldozat nem vérszerinti lánya. Tudta, de restellte hogy nem olyan, mint minden egészséges férfi..

-Vagis nemzőképtelen?

-Aki a szex egyik ágában ilyen aljasságra vetemedik, annál, holtbiztosan nincs rendben minden.

-Csakhogy tul vagyunk rajta. A nyomozati anyag után az üggyel foglalkozó kollégáknak őszinte részvétem, már az utólagos vizsgálatok, és az esetleges fegyelmi miatt.

-Ott mi ujság?

-Két halott. A boncorvos öngyilkosságra gyanakszik, de valahogy mostanában nem nagyon hiszek az öngyilkosságban.

-Odamenjek?

-Odabenn találkozunk, mert itt már, amit tudtam, vagyis tudtunk, a nyomrögzitőkkel, elvégeztük, és azt hiszem, mindkettőnknek jólesne egy jó forró, a jó jelző csak a lötty hőfokára értendő, – kávé.

-Akkor siessen vissza, nehogy mire ideér már a kapuban várjam, egy ujabb üggyel. Mi van ma az emberekkel? Hova halad a világ?

-A fejlődés utján…előre..-nevetett, Blood, és az összeköttetés megszakadt.

Huszonegyedik fejezet

Richard Hurt nem volt ott a tárgyaláson. Don javasolta neki, hogy ne tegye ki magát annyi izgalomnak, amely egy egész napos tárgyalással várhat rá. Amikor, alig 4 órával a tárgyalás kezdése után Crtistin, és Don hazaért, Ricsi meglepetten fogadta őket.

-Elmaradt a tárgyalás?

-Nem!

-Elnapolták?

-Nem…

-Beszéljetek már, mindent ugy kell kihuzni belőletek.

-Szerencséd, hogy nem voltál ott..

-Miért, mi történt?

-A bátyád meghalt. –mondta Criszti.

-Szökni akart és lelőtték, vagy mi..

-Nem tudom, minek nevezzem a tettét, uriemberként akart elmenni, vagy gyáva nyulként nem volt bátorsága vállalni azt, ami várt volna rá. – sorolta, a lány.

-Még nem tudjuk. A jelenlévő orvos, és a mentőorvos szivrohamot, és teljes keringési összeomlást állapitott meg.- magyarázta Don.

-Sosem volt baja a szivével.

-Csak a lelkével- mondta nagyon halkan, Cristi.

-Gondoljátok, hogy..hagyott magának a méregből?

-Vagy magának, vagy másnak. Azt hiszem nem volt felesleges őrt állitani, mellétek- mondta Don.

-Micsoda világban élünk, hogy testvér, a testvérnek farkasa.

-Ezt a bibliából idézted, és mindjárt ott a példa is a mai világra: Kain és Ábel.

-Igaz, ők is testvérek voltak, mégis ég, és föld. Charles mindig magábaforduló volt. Senkit nem fogadott a bizalmába.- mondta Ricsi.

-Téged sem?

-Engem főleg nem. Amig apám élt, néha kérdőre vonta ezért, azért, de ezt csak a vitájukból tudom.

-Milyen ember volt a nagyapám?- kérdezte Don, hogy ejtsék végre, a kinos témát.

-Nézz a tükörbe. Mintha őt látnám, persze nem ilyen fiatal korában, mert akkor még, én nem éltem…de azt hiszem olyan leszel, amilyen ő volt.

-Természetileg is?

-Nem…természetileg inkább rám hasonlitasz. Visszahuzódó vagy, nincs elég önbizalmad, nem akarsz hinni a jóban, soroljam?

-Ne sorold Ricsikém, mert ha valaki nem ismeri magát, az, te vagy. –ölelte meg Criszti. – Én csak  a legjobbakat tudom mondani rólad. Helyén van a szived, éppen azért, ebben a –nem is tudom, minek nevezzem –szomorunak, vagy sorsalakitó órában, – volna néhány bejelentésem.

-Nem várhatnál vele, drágám- karolta át, Don.

-Nem. Nekem is jobb lesz, ha helyre tesszük a dolgokat, és legalább nem rágódunk azon, amin ugy sem tudunk változtatni.

-Mit akarsz helyre tenni? Csak nem akartok elköltözni? Magamra hagynátok ebben a nagy házban?

-Ez itt a érdés…-mondta Don.

-Ez nem kérdés drágám, ez csak a fontos kérdések hozadéka lesz, ha eldől mindaz, ami életbevágó.

-Megijesztesz. Miben töröd, azt a drága kis fejed?-kérdezte Ricsi.

-El akarok számolni veletek.

-Velünk?

-Igen…a Hurt családdal.

-De hiszen te is, Hurt vagy.

-Amolyan kakukkfióka, vagy névbitorló, döntsétek el ti, hiszen az a…

-Na drágám, ne használj olyan jelzőt, amely elszomorithat.

-Oké. A vádlott beismerte, hogy tudott a fattyuságomról.

-Nehogy most te is elkezd keresni, az igazi apádat drágám, mert még egy ilyen származási drámasorozatot nem birna ki, a szivem.-kérte Ricsi.

-Nekem mindig is volt apám…te Ricsi bácsi, de most nem erről van szó. Mivel már majdnem jogász vagyok, az én feladatom elrendezni a családunk ügyes bajos, elvarratlan ügyeit. Elsőként döntsünk arról, hogy a Biróságnál letétbe helyezett  5oo.ooo dollárnak mi legyen a sorsa.

-Ez nem kérdés kislányom. Felajánljuk valamelyik gyermekvédő, gyermeknevelő, vagy hasonló, jó célt szolgáló intézmény javára. Ellenvetés?

-Nincs!- felelték a fiatalok, szinte egyszerre.

-Bár még önálló jogi ügyletet nem vezethetek le, de szeretnék bábáskodni, a vagyonjogi helyzetem rendbetételénél.- sorolta Crisz.

-De kicsim. Tied a vállalat, mi van azon rendbetenni való?

-Tévedésből az enyém. Ha a nagypapa tudta volna, hogy én, családon kivülről pottyantam bele, a vagyonba, egy fillért sem hagyott volna rám.

-Hanem kire?

-Gondolom Charlesre, hiszen ő az idősebb fiu, de ő már nincs, igy döntenünk kell, mert felelős nélkül egy percig sem lehet meg a cég. Javaslatom, hogy a nagyapa egyetlen fia, Richard Hurt legyen az örökös.

-Nem fogadhatom el..-szabadkozott Richard.

-Jó, akkor csináljuk máskép. Az a jó, hogy a jogot, az ügyes prókátor ugy csürheti, csavarhatja, ahogy akarja. Szóval nem fogadod el? Akkor két eset lehetséges, vagy lemondok a vagyonról, azzal, hogy tévedésből iratták a nevemre, vagy neked ajándékozom a teljes birodalmat. Választhatsz Ricsikém, de annyit elárulok, hogy a lemondással olcsóbban jössz ki. Az ajándékozásra az állam nagyobb sarcot vet ki, hiszen nem egyeneságbeli rokonok között jön létre.

-Rád bizom kislányom. Beszéljétek meg az ügyvédünkkel. Csak egy dolog aggaszt, nem vagyok egészséges, és mi lesz, ha…

-Miért gondolsz mindig a legrosszabbra, apa?- kérdezte Don. -Itt vagyunk és segitünk..

-Én nem engedem, hogy agyondolgozd magad, s igy valahogy majdcsak elélsz száz évig, aztán meg…jönnek az unokák…vagyis akkorra már, munkaerő lesz belőlük.

-Le tudnék borulni előtted, amikor igy beszélsz.-csókolta meg Don.

-Miért nem lehet Don, a gazda- kérdezte Richard, és látszott rajta, hogy őszintén gondolja. -Ahogy a nyomozás során kiderült, apám is neki szánta. Ő lett volna az első unoka..

-És az utolsó!- vágta rá, Criszti. Mert én nem számitok.

-Apa, orvos vagyok, és inkább éhezve gyógyitok, mintsem duskálva gyarapitsam a vagyont. Különben sem értenék hozzá ugy, ahogy te. Te ebben nőttél fel. Nagyapa, vagyis az apád szigoruan fogott, beletanitott mindenbe, csak az volt a hiba, hogy visszahuzódó voltál, hagytad Charlest ügyintézni. Nekem elhiheted, bizonyos területeken jobban megállod majd a teljes jogu irányitás terén a helyed, mint akárki.

-Jól nézek ki, veletek. Nem maradhatnál te a tulaj kislányom?

-Azt sem tudom, mit gyártunk, és kinek. A jogot imádom, ügyvéd akarok lenni. Élvezet volt –legalább elméletben végigkisérni, ezt a rémes ügyet. Pedig ez az én szemszögemből, maga volt a pokol. Végig azért rettegtem, hogy nekem ne kelljen kimennem és felelnem, mindenre, amit kérdeznek. Jobb igy, hogy a titkaim hivatalon belül maradtak..ha maradnak. Ám ahogy értesültem róla az egyetemen, a több száz pedofil utáni, harminc országra kiterejdő nyomozás valóság.  Nevek, fényképek, bizonyitékok, minden rendelkezésre áll az interneten,  csak elő kell keriteni a csufos szereplőket.  De elő fogják. A nyomozhatóságunk előtt le a kalappal. Amikor tollba mondtam a vallomásom, olyan mélyen emberként viselkedtek, pedig valamennyien férfiak voltak, akik kihallgattak, hogy elszállt belőlem minden szégyenérzet. A végén már ugy gondoltam: szégyellnivalója csak annak van, aki visszaél mások kiszolgáltatottságával. Még nem tudom milyen pályát választok, a jogon belül, de ha,  ügyvéd leszek, nem válóperes, az, biztos. Képzelem mi minden előjöhet, amikor már mindkét félnek minden mindegy, és inkább gyülölik egymást, mintsem emberszámba vennék.

-A védelemhez szerepalakitási készségre is szükség van. Hogy lehet büntelennek beállitani azt, akiről tudod, hogy elkövette, amivel vádolják. Szerintem ez egy kicsit bünpártolás, dehát mindenkinek kijár a védelem. Szabad országban élünk, és demokrácia van.- jegyezte meg Don.

-Ahol egy jó védőügyvéd kimenekitheti az ilyen megátalkodott….elmebeteget, mint Charles volt – szólt közbe, Richard.

-Szerinted elmebeteg volt?-nézet rá Criszti.

-Nem hiszem, mert megvizsgálták, hiszen ha az, nem lehet elitélni, zárt intézetben letöltendő büntetést kaphat, ami éppugy lehet életfogytigtartó, mint a börtön.

-Rátok bizok mindnet, én már kifelé megyek az életből. A munkát vállalom dupla erőbedobással, hiszen van gyakorlatom, de az ilyen olyan, jogokat döntsétek el ti, egymás között.

-De Ricsi, -folytatta Criszti- gondold meg, nekem az égegyvilágon semmi közöm a Hurt vagyonhoz. Egyszerüen nincs jogom hozzá, hogy elfogadjak belőle, akárcsak egyetlen szelet kenyeret is. Amit eddig profitáltam belőletek az már….

-Az már százszorosan megtérült, a kedvességeddel, a segitőkészségeddel, és ne feledd, az édesanyád nagyon kedves, aranyos aszsony volt- bizonykodott Ricsi.

-Ricsi, ha most azt mondod, hogy veled lépett félre, és  a te lányod vagyok…visitok – mókázott Cristin.

-Ha ugy lenne, se mondanám, hiszen mindhármunk szivét összetörném, és szétválasztanék két ilyen összeillő embert. Igaz is mikor akartok megesküdni?

-Cristintől kérdezd, Apa. Azt kérte, hadd döntse el ő.

-Crisz? –nézett a lányra, Ricsi.

-Még nem akutális, majd szólok. Téged apámnak tekintelek, a szerelmem pedig orvos, vagyis nincs helye az álszeméremnek, ezért tudnotok kell, hogy az én testem halott volta, a férfi közeledtét nem ugy fogadta, mint normális helyzetben azé, akiben kölcsönös a szimpátia. Bennem undor, iszony, tiltakozó görcs van…vagyis most már inkább volt, amig az én drága, türelmes párom, meg nem próbálta helyre tenni a szexről kialakult képet, vagy inkább rémképet. Legyetek türelmesek. Már csodás éjszakákat töltünk együtt, nemcsak türöm, de áhitom is Don érintését, a csókjáért, a nyála izéért pedig egyenesen odavagyok. Csak szépen lassan. A virágnak is idő kell mire kinyillik, és ne feledjétek, ha Don nem kezdi kerestetni az apját, hogy megbosszulja, a magárahagyását, belőlem nem biztos, hogy valaha is, érző nő lehetett volna.

-Az orvosi könyvek szerint az ember neme 6 éves koráig alakul ki. Mármint az, hogy minek érzi magát, nőnek vagy férfinek. A szülők, és nevelők odafigyelése ezen a területen is legalább olyan fontos, és őszintehangu lehetne, mint az illik vagy nem illik elsajátittatása terén. Az erotika összetett dolog. Vannak fruskák, akik már 13-14 éves korukban belevetik amgukat az, ahogy lesz ugy leszbe, és adják a testüket, a szájukat, keresik a kapcsolatot, de kötve hiszem, hogy élveznék, vagy legalábbis nem ugy, ahogy két ember teste élvezheti egymást, ha egy huron pendülnek, vagyis szeretnek. Nekem is voltak futó ügyeim, a kába medikákat nehéz lett volna kikerülni, különösen, amikor a tanúlás, amugy is kiszikkasztja az ember agyát, és a maszturbálásról is csak 15 éves korom után, a nevelőapámtól tudtam meg, hogy nem tilos, sőt. Ha igazi, és hosszu ideig stabill férfi akarok lenni, akkor ugyanúgy edzésben kell tartanom a férfivágyam, mint a karizmomat. Orvos vagyok, most már van fogalmam arról, hogy müködik a nemek közötti leigintimebb kapcsolat, hogy érhető el a legteljesebb gyönyör, és minden vágyam az, hogy akit szeretek azzal összeszokjunk, azt rávezessem a közös nevezőre, vagyis ami mindkettőnknek észvesztően jó, és várni is tudok, addig lesz türelmem, hiszen, mint mondtam…

-Maszturba müvész vagy!- mondta Cristin, amin mindnyájan nevettek. – Hiszek magamban. A te példádból meritettem bátorságot. Amikor emgismerkedtünk szinte sosem mulasztottad el, hogy átkozd az apádat. Bocsáss meg Ricsi- de a fiad olyan bosszuállási vággyal kezdett nyomozni utánad, ami akár a börtönbe is juttathatta volna, de – talán az én ráhatásomra- lassan abbahagyta. Eltünt arról a bübájos arcáról, az elszántság, és amig élek büszke leszek rá, hogy én segitettem hozzá a feloldozáshoz, vagyis a bünbocsánathoz. Igaz, hogy orvos, de fogadom, hogy megtanitom rá, mi a különbség a bosszu, és a gyönyörités kéje között. Bár nekem még fogalmam sincs róla, de ha egyszer belekóstolok…

-Belekóstolsz, drágám, de bízd rám a tempót. Jobb lassanként ismerkedni, mint visszarettenve hátraarcot csinálni, és ujra kezdeni. Együtt mindenre képesek leszünk, – mondta Don, és megcsókolta, a csókja alá hajló drága lányt.

-Öröm rátok nézni. Létezik ekkora boldogság? Azok után, amiket megéltem, és amiket nem tudtam megélni- kérdezte kicsit búsan Ricsi.

-Ugy érzem magam, ahogy egy báb érezheti, amikor tudja, hogy itt az idő, ki kell bujnia a gubóból, ami igencsak kemény feladat lesz, de megéri, hiszen mihelyt maga mögött hagyja burkát, ő lesz a legtarkább szárnyu, legiváncsibban röpködő pillanfó, aki életcéljának érzi, hogy gyönyörködtessen, örömet szerezzen. – sorolta Criszti.

-Igazad van kedvesem- nyugtázta Ricsi. – Ez több, mint, amiről valaha is álmodni merhettünk volna.

-Akkor van még egy elintézendő dolgunk: a temetés. Hamvasztást javasolok, azzal kisebb a felhajtás. A cég dolgozói ugyis ott lesznek, rokon kevés van, barátai nem igen voltak, vagyis essünk tul rajta, mihelyt kiadja az orvosszakértő.

-A Charles titkára ügyes fiatalember, majd az levezényli a szertartás, és persze megszervez mindent- vetette fel, Richard.

Jelzett a Don telefonja.

-Bocsánat..mondta és bekapcsolta a készüléket.

-Igen….igen…értettem kolléga úr, és köszönöm. Azt hiszem a halál milyensége ebben az esetben már mitsem számit: de mivel megegyezik az öt áldozat halálát előidéző anyaggal, öngyilkoságnak vehetjük. Volt érzéke a szinpadias jelenet megszervezéséhez. Akkor intézkedhetünk a temetésről? Köszönöm. –fejezte be Don, és eltette a telefont.

- A halottkém volt. Befejezték a vizsgálatot. Ugyanaz a méreg, vagyis öngyilkosság.

-Ami azt jelenti, hogy baj volt az elméjével..-tette hozzá Ricsi.

-Miből gondolod?

-Mert gyáva volt, nem merte vállalni tettéért a büntetést, s mert olyasmiket vitt végbe, amit normális ember sosem tenne, és mert az öngyilkosokról is meg van a véleményem. Ritkán lesz erős jellemü, határozott ember, öngyilkos. A halál ugyis eljön értünk egyszer, és az az igazi legény, aki addig állja a sarat, az ilyen olyan sorssal szemben…

-Jó, hogy hamvasztják, mert igy nem kell még gondolnom sem azt, hogy: nyugodjon békében- kegyetlenkedett, Criszti.

- De édesem…ezt már megbeszéltük. Én soha nem mondok semmi elmarasztalót, többé apámra..

-Pedig mondhatnál, fiam. – jegyezte meg Ricsi.

-Ami volt, elmult. Egy idős hölgy egyszer azt mondta: a múlton nem érdemes rágódni, elrontani vele a jelent, és elszalasztani a jövőt, mert azon már ugysem lehet változtatni. És igaza volt.

-Akkor ebbe maradjunk mindhárman. Sose emésszük magunkat feleslegesen olyasmivel, amin már ugysem változtathatunk, és amit hálistennek magunk mögött hagytunk. Meglásd, az élet egyre szebb lesz, a boldogságot minden ember magával hozza, csak aztán, vagy elherdálja, vagy eltéved, vagy olyanra pazarolja a szeretetét, aki nem érdemli meg. Mi egymásra találtunk, ugye Életkém?- adott egy puszit Criszti orra hegyére, Don.

-Igen. Akkor hivatod a titkár urat, Ricsi? Mi elvonulunk egy kicsit, meg akarom szeretgetni, ezt a szemlátomást értem rajongó fiatalembert. – indult Criszti.

-Menjetek csak…és mindenben tégy, legjobb belátásod szerint- mondta Ricsi.

A fiatalok kisiettek, Cristin szobája felé.

Bár Donnak feltett szándéka volt, hogy amig a szerelmét ért kinok okozója a föld felett van, addig nem veszi birtokba, – bárhogy adná is magát- a leány testét. Hadd legyen az első ölelésük emléke, maradéktalanul szép. Ám, ahogy átérve Kristin szobájába, az vetkőztetni kezdte, amit ő is viszonzott, és csakhamar beléptek a tus alá, magán érezvén a lány, rajongó tekintetét, hirtelen ugy érezte, itt a megfelelő pillanat. Most kell, lemosni, megtörölgetni, az ágyra vinni, és felmérve a viszontvágyat, lassan, fájdalomokozás nélkül magáévá tenni a szüzet, aki sorsa kegyeltensége folytán testileg sokat próbált, de szerencsére sosem ismerte meg a legborzasztóbbat: az erőszaktevést. Cristin arca földöntuli boldogságot sugárzott, és Don tisztában lehetett azzal, hogy ami történni fog, az nem lesz ellenére, akarja, kivánja, szivszakadásig vággya, mert végre érezni akarja, hogy nő, hogy valaki rajongásig szereti, és nemcsak gyötörni akarja.

Csodálatos ölelés volt. Elnyujtott, minden pillanatát kihasznált, igaz szerelem diktálta mozdulatokkal véghezvitt, kölcsönös gyönyörités.

A temetésre három hét mulva került sor. A fiatal titkár pompás szertartást akart rendezni, hogy a főnöke, akit nagy tudsáért tisztelt, ugy hagyhassa itt az árnyékvilágot, ahogy a kegyeletadási szokás előirja. Volt egy kis gondja az egyházzal, az öngyilkosság tényével kapcsolatban, mert nem nyugodhat megszentelt földben az, aki önként dobta el életét, amit az Úrtól kapott, és ami, a kiválasztottak jutalma. A titkár úr alaposan elgondolkozott ezen a magyarázaton, de végülis…mert a pénz mindenütt egyet jelent, az urnát, ha nem is földbe,….de papi áldással helyezhették örök nyugalomra.

A temetésre sokan voltak kiváncsiak. Habár az ujságok nem ragozták tul a biróságon történteket, de a cég alkalmazottai kötelességükenk érezték, hogy a szigoru főnöknek megadják a végső tiszteletet.

Don Tannen hazafelé vezetett, a szerelme mellette ült. Ha néha rásanditott azt gondolta: egy idegen biztosan azt hiszi, hogy valami meglepetésben sántikál, mert egyáltalán nem ugy néz ki, mint aki talpig gyászban van. Ő nem kérdezett. Tudta már, hogy a sértett lelket nem szabad faggatni. Az megszólal, amikor szükségét érzi a szónak, szomját a megértésnek. Nem is kellett hazáig várnia, azazhogy éppen addig. Mihelyt megállt, a kocsival a Hurt ház előtt, Cristin csillogó szemekkel nézett rá, és azt mondta:

-Most már megtarthatjuk az esküvőt!

Don nem akart hinni a fülének, de azért elkapta, és össze vissza csókolta, a lányt, aki ugy bujt a bőréhez, szivta be az illatát, mint aki ezerszer próbára akarja tenni önnön késztetését, és vonzalmának valódiságát.

-De hát alig három hete még..-óvatoskodott Don.

-Az akkor volt, édesem, de azóta biztos vagyok benne, hogy apa leszel…

-Apa leszek? Az első egymásnak örök hüséget fogadó ölelésünk gyümölcse érik, a méhedben?!  Micsoda gyerek lesz?! Azt mondják a szerelemgyerekek gyönyörüek..

-Csak olyan legyen, mint mi, és olyan okos, kedves, aranyos, hizelgő, mint az apja- csókolt vissza a boldog kismama.

- Apa leszek..és milyen apa?! Édes drága szerlemem, micsoda apja lesz a gyerekünknek!

-És micsoda anyja!

- Én leszek a világ legjobb papája..

-És elkényezteted nekem azt a büdös kölköt- mókázott Cristin.

-Téged jobban, nefélj édes kincsem.  Alig várom, hogy apa hazaérjen. Elmondjuk neki. Biztosan elbőgi magát..

-Helyes. Legalább lesz módja behozni a nevelési restanciájából valamennyit, ha nem is, mint apa, de mint nagypapi. És mázlija van, mert a nagypapiknak sosem kell olyan szigoruan venni a nevelést, kölykök lehetnek, a kölykök csapatában, a mindent megengedő, bármit eltürő, mindig a gyerek pártján álló: nagypapik.

-Adj egy gyermekbeköszöntő csókot…édes Cristin. De te adj, én csak ülök és tűröm. Olyat adj, amilyet a szived diktál..

-De itt? Akárki jöhet..

-Olyan hosszúra saccolod, a csókod időtartamát?

-Ha a szivemre, és a véremre hallgatnék, abba sem hagynám soha. Ki vagyok éhezve egy igazi férfi csókjára, a tiedre. Most adok egy örömhir puszit, és majd odabenn, megünneplejük az első gyermekünk bejelentkezését..

-Csodálatosan mondtad, hogy első…-sugta Don, és miközben a lány csókolta tudta, hogya két száj, a két illat, a két bőr érintése, és minden, ami emberből van, tökéletesen összejött, kettejük szerelmében. Az élet néha törleszt, de partnerek, és szerencse nélkül semmire sem menne az ember. Hol van már a bosszú kéjét tervező, ármánykodás? A gyönyörités kéjét emberfia nem tudja felülmulni, és nem is éri meg próbálkozni vele. Szeretni kell, megbocsátani, együttérezni – gondolta Don, de nem mondta, mert a fenséges pillanatot kár lett volna, bármivel is megzavarni.

A jó hirt nem tudták magukban tartani, és amikor az egész család összegyült a Hurt nappaliban, Don ünnepélyes arccal, felesége kezét fogva bejelentette:

-Kedves mamák, és apák. A legvégső emberi szertartás után, hadd közöljek egy örömhirt: nagyszülők lesztek, és mi kis szülők, de nagyon jó kis szülök.

Vége hossza nem volt az ölelkezésnek, a csókoknak.

-Majd én vigyázok rád, kislányom. Azért, hogy nekem nem adott az ég gyermeket, tudom mit kiván meg egy kismama.

-Annak teljesitésére itt leszek én, mama- mondta Don.

-Egy ember sosem elég. Én mindigis hittem, hogy az anya- gyermek kapcsolat már az anyaméhben kezdődik, és ha a mami szomoru, a baba is lesz, ha a mami boldog, a kicsi is ficánkol. Készülj fel kislányom, hogy ez a trónörökös annyit fog ficánkolni, akár egy életörömmel teli aranyhalacska.

-Csak már érezném..-mondta Cristi.

-Már csak alig négy hónap és érezni fogod. Ne félj, együtt számoljuk a napokat, és mi ketten biztos ott leszünk, amikor először jelzi, hogy él, hogy van, hogy lesz akiből boldog embert neveljünk..

Csengettek.

Sinus felügyelő és Blood őrmester érkezett.

-Elnézést erre vitt az utunk, és nem tudtunk ugy elhajtani a ház előtt, hogy be ne szóljunk. Dicséretet kaptunk, aminek nagyrésze Miss Cristin Hurtot illeti.

-Mi történt?- kérdezte Ricsi.

-A nemzetközi körözés sikerrel járt. Elfogták a 37o pedofil zömét. A fő szálak egyike Charles Hurthoz vezetett, vagyis az az uriember volt a főkolomposok egyike, aki sorozatosan nála vendégeskedett.

-Teremtőm.. -kapta szája elé a kezét Criszti. -Akkor mégsem halucináltam, amikor azt a rémséget hallottam.

-Valószinüleg nem, és engedjék meg, hogy a kapott köszönetet, megosszuk Önökkel.

-Köszönjük, maguk meg engedjék meg, hogy meghivjuk Önöket, az esküvőnkre. Még nem tudjuk a pontos napját, de a meghivót időben megkapják, és reméljük, családostól jelen lesznek, eddigi életünk legcsodálatosabb eseményén.

-Az csak természetes!- rikkantottt Blood, és mert megszólalt a telefon, bekapcsolta.

-Uj hivás főnök..

-El ne mondja mi történt! – kérte félig mókásan Don. -A jövendőbelim terhes, és el sem tudják képzelni, milyen boldog vagyok..

A két nyomozó szinte egyszerre mondta ki:

-Dehogynem! – majd Blood folytatta.

-Az, amit legjobban el tudunk képzelni. És ha már a gyereknél tartunk, jelentem, hogy a koszorus fiuk, és lányok gondját, legalábbis, ami a 8 éven aluli diszpintyeket illeti, megoldjuk. A főnök három fia, és az én kislányom, biztosan boldog lesz, ha meghallja, hogy lakodalomba hivatalosak.

-Különösen a maga lánya, az a kis tetszenivágyó, aki máris elcsábitotta a Zozó fiam szivét, és nem felvágásból mondom, de náluk szebb fátyolvivő párt, el sem lehetne képzelni.

vége

Szinopszist megirni.

Irtam egy hét alatt /nem megállás nélkül/ 2oo7

ben, 8l. életévemben, képességvizsgálati feladatként. Szerintem, remek.